VILÁGHÁBORÚK ÉS GYŐZTESEK

 

 

 

 

Hideg Attila György

VILÁGHÁBORÚK ÉS GYŐZTESEK

A világháborúk Amerika hűbéresévé tették Európát.

Ha nem vigyáztok Arábia gyarmatává válunk!

 

Második átdogozott kiadás –

A világháborúktól a mai bevándorlásmizériáig.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ISBN 978 963 06 8273 2

LIBRIKUS

0036 20 9940 530

www.librikus.hu

info@librikus

 

 

 

 

 

 

 

Tartalomjegyzék

 

In medias res.                                                                                    8

1.  A politika, a gazdaság és a korszellem korrelációja.                    10

2.  Az állam.                                                                                      13

3.  Korunk három rendszere.                                                             15

4.  Államadósság, bankok, szubvenciók, szociális paraziták.           19

5.  Szabad szociális piacgazdaság kontra turbókapitalizmus.           22

6.  Az euró-atlanti civilizáció.                                                           28

7.  Az eurázsiai sztyeppe.                                                                  32

8.  Az első világháború.                                                                     36

9.  Húsz év fegyverszünet.                                                                56

10. A folytatás, vagy a második világháború.                                   82

11. A hidegháború.                                                                            148

12. Új világrend.                                                                               197

 

                                                                             

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

In medias res.

Bármily erős is az emberiség egymásrautaltsága, hatalmasabbak az eltérő, akár ellentétes személyi, mint nemzeti érdekek, így gyakoribb a viszálykodás, sőt a háború, mint az egyetértés a világban. Az ókori görögök értelmezése a háborút tartotta természetes jogszerű állapotnak. Náluk a béke volt kivételes állapot.

Két egyenrangú ellenfél csak a saját hadiszerencséjében bízhat, és bármelyik kerül is ki győztesen a háborúból – tekintettel a szomszédokra – többé-kevésbé fair feltételekkel békét kötnek. Így volt ez az ókorban, a hosszú középkoron át korunkig szokás.

A tizenkilencedik évszázad végére kifejlődött nagyhatalmak: Franciaország, Nagy-Britannia, az Osztrák–magyar monarchia, Oroszország, Németország, az Amerikai Egyesült Államok és Japán, kevés katonai erővel biztosíthatták volna szuverenitásukat, de egyesültek két ellentétes hatalmi blokká, majd 1914 nyarán háborúra keltek. Minthogy a nagyhatalmak az egész világot birtokolták, a konfliktusuk világháborúvá fajult.

A brit–francia szövetség az „Entente Cordiale” nak (ezentúl röviden kiejtve: antant) sikerült Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok mellett, a feltörekvő kelet ázsiai nagyhatalmat, Japánt, három Európában téridegen hatalmat a saját oldalára állítani. E túlerő legyőzte a Németország körül csoportosult Központi Hatalmakat, bár a győztes Nagy-Britannia, mint Franciaország gazdaságilag éppúgy tönkre mentek a háborúban, mint ellenfeleik. Oroszország pedig, a bolsevizmus martalékává lett.

A bolsevizmus célja eleve a földkerekség meghódítása volt, amely elsősorban legközelebbi szomszédjait de egész Európát veszélyeztette. Ennek kivédésére Olaszországban, majd Németországban, nemzeti diktatúrák kerültek hatalomra. A diktátorok állami felügyelet alá helyezték a jegybankokat, és lendületbe hozták a gazdaságot. A két európai nemzeti rendszer természetszerűleg egymásra talált a Berlin-Róma tengelyszövetségben, amelyhez Japán is csatlakozott. Olaszország és Japán most Németország oldalára álltak, mert az angolszászok politikája az ő nemzeti érdekeiket is sértette.

A tengelyhatalmak ellen a nemzetközi pénzemberek Washingtonban, Londonban, Párizsban kormányokat és államférfiakat ültettek hatalomba, akik a nemzeti rendszerek vagy Németország esküdt ellenségei voltak. Így már nem állt egy újabb világháborúnak útjában semmi, hogy a kozmopolita liberalizmus és a kor ellentétes szellemi irányadója a nacionalizmus egymásra csapjon.

A konfliktus a kor két legerősebb gazdasági hatalma: az első világháborúból újjáéledt Németország és az USA között elkerülhetetlen lett! Akkor is, ha ez a konkurens európai hatalom Spanyolország vagy Svédország lett volna, függetlenül mely hatalmak is vetekszenek, függetlenül hasonló vagy konkurens politikai rendszereiktől, két konkurens hatalom puszta léte is elég a felek közötti konfliktus elmérgesedéséhez. De a prosperáló Németország nemcsak Washington új világrend-formálását veszélyeztette, elzárta Szovjet Oroszország útját Európa, majd a világ bolsevizálása előtt. Az első világháború nem volt elegendő Európát teljesen tönkre tenni, így újra egymás ellen kellett hangolni Európa népeit. Főleg a legerősebb gazdasági hatalom: Németország ellen, mely az időben történelme magaslata felé törekedett.

A második világháború nem csak Németországot zúzta szét, degradálta egész Európát a két újdonsült szuperhatalom, az USA és Szovjet Oroszország csatlósává.

A rómaiak jelszava: „Carthagidem esse delendam” Mint a világháborúk győzteseinek célja „Germany must perish” szavai követeléseikben egyeznek. Végső tanulságuk ugyanaz. A rivális ellen azért kezdünk háborút, hogy azt végérvényesen szétzúzzuk, megsemmisítsük! Így kettévágták a német konkurens országát, ezzel az európai konkurenst is kettéosztották, majd mindkét szuperhatalom saját hatalomkörében, a megszállt népekre kényszeríttette a maga rendszerét és ideológiáját.

Németország és Európa romjain állva, Amerika ugyanazon kihívással szembesült, mint Poroszország, Lengyelország szétosztása után. Maga kényszerült a szellemi nyugatot az eurázsiai nagyhatalom Szovjet Oroszország ellen megvédeni.

A két szuperhatalom negyven évig versengett a világhatalomért. Szerencsére megelégedtek a hidegháborúval, különben egy atomháborút Európában vívtak volna meg, kiirtva a kontinens népeit. Végül is a Szovjet Birodalom a saját fogyatékosságain összeomlott. Így Amerika maradt győztes a világhatalmi versenyben, amíg maga is a Szovjet Birodalom sorsára nem jut, saját faji és nemzetiségei konfliktusain. Mármost a konkurencia nélküli szuperhatalom, az elkövetkező néhány éven át, kényszerítheti a világot azon pénzhatalom nyegle dzsesszzenekarának hangjaira táncolni, amelyet az Egyesült Államok politikai kulisszái mögül vezényelnek.

Az elsőségért persze küzdeni kell! Az elsőbbségre mindig akad konkurens. Németország romjai mögött, lesben állt, a volt Szovjet szövetséges. Nemsokára talán a neonemzeti kurzusra váltott Kína igyekszik az élre törni.

A történelmet a győztesek írják, így a pun háborút, a rómaiak perspektívájából ismerjük. A 20. Század háborúinak győztesei sem szívesen engedik szóhoz jutni ellenfeleiket. Mégis merjük felvetni a vesztesek sérelmeit! Végül is, mi európaiak valamennyien a világháborúk vesztesei vagyunk. Vagy talán nem veszett oda a két világháborúban Európa prioritása?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

1. A politika, a gazdaság és a korszellem korrelációja.

 

Az egész univerzum szisztéma és törvények szerint működik. Amint a kozmosz a fizika törvényeit követi, a gazdaság, a politika az emberiség egész szociális rendszere is csak a saját rendszerességén működhet igazán harmonikusan. Ezt a törvényszerűséget bizonyos időre ki lehet játszani, önmechanizmusát elterelni akár megállítani, de nagyon is fáradságos a természet törvényeivel, erőszakkal szembe szállni.

A politikai és gazdasági rendszerek között korreláció van, mely a korszellemre épül, mely a társadalmi életet, a politika, mint a gazdaság összhangját az adott időben biztosítja. Mert a korszellem, az ember gondolatvilága, más a középkorban és más egy fejlett civilizáció idején. A korszellem párhuzamosan változik az idővel. A középkor embere akceptálta mind a nemesség, mind az uralkodó kiváltságait. A demokrácia a gazdasági fejlődés során alakul ki, amikor, a mezőgazdaság elsődlegességét az ipar és kereskedelem háttérbe szorítja, majd a gazdasági prosperitás több munkaerőt igényelt, mint amennyi ez időben adatott. Amikor a munkaadónak inkább szüksége van a munkavállalóra, mert utóbbi könnyen talál új munkát. Ez a szituáció: nem a munkaadótól függeni, teremteni meg a korszellemi egyenlőséget. Ötven évvel ezelőtt egyszerűen így szólította meg a főnök alkalmazottját: „Hallja Molnár?” Száz éve pedig még tegezte. Ma arcátlanság lenne munkatársát nem Molnár úrnak szólítani, sőt kisebb cégeknél sok esetben tegeződnek főnök és munkatársai.

 Ahogy a művészeti stílusokat -a nyugati szellem fejlődését tekintve- a gótika, reneszánsz, barokk, rokokó, empire, klasszicizmus, szecesszió irányzataira osszuk. Ugyanúgy skálázhatjuk a politikai rendszereket is: feudalizmus, oligarchia, abszolutizmus, demokrácia. Szinkronban a korok időszerű gazdasági rendszereivel: céhgazdaság, merkantilizmus, a manufaktúrák kora, és végül a kapitalizmus. A politikai rendszert, az adekvát gazdasági renddel együtt.

A rendszerek négyöt generáció alatt, legfeljebb 150 évig időszerűek, ezalatt anakronisztikussá válnak, így át kell engedniük helyüket egy más érának. Ahogy a művészeti stílusokban sem értékeljük a szecessziót többre a barokknál, úgy a korábbi idők gazdasági vagy politikai rendszereit sem tarthatjuk a mainál többre vagy kevesebbre. A maguk idejében ezek voltak korszerűek. Platón szerint minden rendszer lehet igazságos, de lehet igazságtalan is! Azelőtt is voltak igazságos idők úgy, mint jogtalanság. Jó idők és rossz idők, boldog és boldogtalan kortársak, mint ma! A világ nem fordul jóra vagy rosszra, csak az idők, a korok változnak, hogy a változás egyeseknek jót, másoknak rosszat hoz, ez már a változás velejárója.

Minden fejlett kultúra az emberiség kultúrhagyományára épül, az elmúlt kultúrákra, melyek a múltban fénykorukat élték. A gondviselés igazsága, hogy minden faj, minden nép, egyszer az emberiség elitjéhez tartozott, vagy tartozni fog, de nem marad örökké domináns. Ahogy feltűnt és egy ideig a világot uralta, úgy tűnik el újra az ismeretlenségbe, ahonnan feltűnt, miután ideje lejárt. Ezért a világtörténelem eseményei törvényszerűek. Az idő terminálja a sikeres fajt, a vezető népet és a győztest. Ez a törvényszerűség határozza meg a győztes hadvezért, de a victis-t, a legyőzöttet is. Egyedül egyetlen nép, nemzet, vallás, hadvezér sem tudja a történelmet egyedül befolyásolni, így értelmetlen a dicsőséget egyedül nekik tulajdonítani, vagy a felelősséget csak reájuk hárítani. Ők mindahányan csak a kötelességüket tették népükért, nemzetükért, a maguk idejében. Az önfenntartás ereje reflex, a sikert mindnyájan keressük, végtére is valamennyien szeretnénk sikeresek lenni. Akik alul vannak felfele törekszenek, természetes, hogy akik felül vannak, felül akarnak maradni- a lehető legtovább.

Egy kimagasló minden eddigit felülmúló, minden korabeli műveltséget uraló világkultúrát felépíteni egy nemzet nem elegendő bármily hatalmas legyen is az. Ez egy egész faj feladata. Mint a kínai, indiai vagy más fajok, melyek a maguk idejében éppoly nagyszerű műveltséget építettek fel, mint ma a fehér európai népek. Egy faj többé-kevésbé több törzs konglomerátuma, melyek az elmúlt századokban laza egységgé fonódtak össze. A fajon belül a különböző népek nemzetekké fejlődnek, melyek eltérő nyelveket is beszélhetnek. Egyszer csak, ha idejük elérkezik, megindul egy folyamat, amikor ez a faj jóval pregnánsabb műveltséget és ökonómiát kezd kifejleszteni, mint kortársai a világ más részein. A fajon belül a különböző nemzetek más-más fejlettségi fokon állnak, így természetes, hogy a legfejlettebb szellemi és gazdasági fokon álló nemzet, néhány generáció idejére a politikai vezetést is átveszi, amíg a következő feltörő nemzet az élről le nem váltja. Az európai újkor a spanyol évszázaddal vette kezdetét, melyet a francia, majd a brit évszázad követett. A huszadik századnak, a német évszázadnak kellett volna lennie. A két vesztett világháború ellenére is -ez időben- Németország maradt Európa legerősebb gazdasági hatalma. Közben az új világ gazdasága és népessége úgy megerősödött, hogy Amerika nemcsak Németország, de egész Európa felett hegemóniát szerzett.

Az első világkultúra, mely az utókornak írásos bizonyítékokat hagyott, a mezopotámiai népek: sumérok, babilóniaiak, asszírok kultúrája volt. Később átváltott e kultúra központja a Nílus völgyébe, ahol a mezopotámiai-egyiptomi civilizációban tornyosult. A civilizáció nemcsak beteljesülése, de a vége is egy világot formáló műveltségnek. A letűnt civilizációk alapjaira épülnek az újabb műveltségek. A görög államközösség kultúrája, mely a görög-római civilizációban fejlődött világot formálóvá. Vagy az euró-amerikai műveltség, amely épp napjainkban kulminál az euró-atlanti civilizációban. Az ókorban Mezopotámiát, később a görög világot tekinthetjük a ma Európájának. A mai hatalmas Amerika akkor Egyiptom volt, a következő pedig Roma.

Ez a bivalencia minden civilizáció sajátossága. Egy fiatal feltörekvő kultúra, egy távolabbi szűzföldre küldi át pionírjait, akik magukkal viszik kultúrájuk fejlettségét és dinamikáját. Az ottani őslakosságot beolvasztva, vagy eliminálva, párhuzamos kultúra fejlődik a telepesek eredetük szokásai, vallása, technikája szerint, de nagyvonalúbb és dinamikusabban, mint az óhaza lehetőségei engednék. Pár évszázad múltán, amikor az ősi műveltség hervadásnak indul és gazdasági fölénye szűnőben van, együtt siklik át az ősi kultúra és az új világ a civilizáció korszakába. Bár a tudomány, a technika, a gyógyászat új alapjai, a régi világ kulturális virágzásának idején lettek kifejlesztve, de az idő csak most, a civilizáció kezdetén érett meg az új találmányok hasznosítására. Az ősi műveltség civilizációba váltásával az új világ fénykora kezdődik. Az innovatív technikák, az ipar és kereskedelem liberalizációja, a velejáró gazdasági prosperitás óriási gazdasági fölényt biztosít az új világ számára. Ezzel hadi fölényt és politikai hatalmat a kultúrvilág felett.

Amerika felfedezésével és kolonizálásával a mediterrán kultúrkörhöz, amely évezredek óta több világműveltséget is táplált, az Atlanti-óceán felett Európa és Amerika összhangjával, létrejött az első atlanti kulturális kör. A következő évezredekben bizonyosan új világműveltségek születnek majd ebben a térségben, Európa és Amerika vagy Afrika és Amerika között, függetlenül attól, hogy az amerikai szárazföldöket fehér európaiak, afroamerikaik vagy egy keverék faj lakja-e majd. Nem kizárt, hogy a következő világkultúra afroamerikai lesz. A homo sapiens ugyanis Afrikából származik, de eddig még nem volt fekete-afrikai világkultúra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Az állam.

A homo sapiens utóda, a mai kultúrember, magára hagyva nem tudna a természetben megélni. Így az individuum a társadalomra, az államra, az egész emberiségre van utalva, hogy emberhez méltó életet élhessen. Viszonzásként mindannyian kötelesek vagyunk saját munkánkkal a társadalom működéséhez hozzájárulni.

Az ember, mint társadalmi lény ősidők óta családba, nagycsaládba, nemzetségbe, törzsbe tömörült. A törzs védszövetség volt kívülről leselkedő veszélyek ellen, ahol az egyén biztonságban érezhette magát. Az emberiség szaporodásával a törzsek törzsszövetségekké, majd államokká forrtak össze. Az állam egy nemzet jog, véd, dacszövetsége, amely cserében kötelességvállalást követel polgáraitól. Az állam évezredek óta konstituálja törvényeit, institúcióit, vezetőit, de ez ideig sem az ideális kormány, sem az ideális államforma, az ideális állampolgárról nem is szólva, nem találtatott. Félő, hogy az ember tökéletlensége miatt örökre megoldhatatlan is marad. Azért egy bizonyos biztonságot kölcsönöz az állam polgárainak. Így a nagy többség eltűri, hogy kortársai körülbelül öt százaléka kormányozza és uralkodjon felette. A polgárok nagy része úgy sem aggályoskodik addig a politikával, amíg az állam a rendet, a biztonságot fenntartja, és vagyona sérthetetlenségét biztosítja.1

A törzsnek vezetőre volt szüksége, a szituációtól függően, hogy háborút kellett viselnie, vagy a szomszédok nem háborgatták, a bátrabb, az erősebb vagy a furfangosabb szerezte meg a törzsfői hatalmat. A törzsfő more maiorum kormányzott, és ha valamely renitensnek saját kezével ütötte le a fejét, hát joga2 volt hozzá!

A törzsek tömörültek és a törzsfők, királlyá választották maguk közül a leghatalmasabbat, mint primus inter pares.3 Szerződés szabályozta a törzsek és király viszonyát, vagyis mihez tartsák magukat. Ezek voltak az első törvények; így alakult ki az állam. E törvények elsősorban a hatalmasok jogait biztosították és az alsó rétegnek inkább csak kötelességeket róttak fel, de törvények voltak, melyekhez mindenki igazodhatott. Végtére is a kor átlag alattvalója a király hatalmát Istentől adottnak tekintette.

A technika leleményesebb alkalmazása véget vet a középkornak. A gazdaság eddigi bázisát, a mezőgazdaságot túlszárnyalják a mindjobban szervezett manufaktúrák és a kereskedelem. Ennek következményeként az ősi nemesség elveszti politikai befolyását a plutokrácia javára. Az arisztokrácia végleges letűnése és a pénzdinasztiák hatalomátvétele között marad egy történelmi korszak az abszolutizmus számára. A szuverén ignorálhatja a letűnő arisztokráciát, de a pénzhatalom még nem elég erős, hogy az uralkodót befolyásolni tudná. Az uralkodó belátása szerint igazságot szolgáltathat.4

Az egyre hatalmasodó plutokrácia követeli a hatalmat. Az uralkodó vagy kompromisszumot köt vele, vagy megbukik. Ekkor egy liberális, egyúttal nemzeti éra kezdődik. A gazdaság egyúttal a politika liberalizálódása, eddig elképzelhetetlen jólétet teremt majdnem mindenki számára, amely a korszellembe beviszi az egyenlőség tudatát. Ezen előfeltételek képezik a demokrácia alapjait, már amennyire a népuralom megvalósítható, amennyire a nép maga magát kormányozni tudja. Az 5% arisztokrata helyett most az 5% plutokrata kormányoz, de a nagy többséget a demokráciában is, az arra képes kisebbség kormányozza!

Különös, de épp e nemzeti liberális korban váltják le a saját etnikumból eredő arisztokráciát és dinasztiát a pénzdinasztiák.5 Néhány dúsgazdag család ügyes pénzügyi manőverekkel befolyása alá vonja az uralkodót, a politikusokat, az egész államapparátust. Idővel a pénzdinasztiák is feudális attitűdöket vesznek fel, de hatalmukat máris veszélyezteti, azon zsoldosseregben elhatalmasodott katonai elit, mely az általános hadkötelezettség helyébe lépett. A világ újra a középkor irányába veszi útját.

Az társadalom döntő többsége számára kétségtelenül ez a liberális gazdasági fázis, illetve a velejáró demokrácia néhány évtizednyi korszaka a legideálisabb. Az egyedüli plurális, demokratikus, kor más történelmi korszakok inkább despotikus kormányzási praxisával szemben. Idővel a legideálisabb rendszer felett is eljár az idő és kénytelen egy másik, semmivel sem jobb, de korszerűbb érának helyét átengedni.

A demokrácia legmakacsabb szószólói egyben a demokrácia legádázabb ellenségei is. Törekvésük, a demokráciát tovább demokratizálni abszurdum. Követelésük a korlátlan szabadság, felemészti az államgépezet alapjait, ezzel a demokrácia stabilitását is. A demokrácia anarchiává fajul. Az államhatalom felbomlásával minden helyi kiskirály annyi hatalmat sajátít ki magának, amennyit bír. Az általános anarchia helyett a társadalom inkább akceptál egy új Gaius Julius Caesart vagy az unokaöccsét, akik bár a demokratikus jogokat megnyirbálják, de helyreállítják az állam autoritását.

 

1.A polgárok jó 40 százaléka eleve nem is járul az urnákhoz csak, akik pró vagy kontra kívánnak szavazni, veszik a fáradtságot a szavazóhelységig.

2.More maiorum. Az ősök (felmenők) szokása szerint.

3.Primus inter pares. Első az egyenlők között.

4.Oswald Spengler (1880-1936) a 20. század legplauzibilisebb filozófusa, az abszolutizmust tartotta a legideálisabb rendszernek. Megítélése szerint ez időre éri el a kulturális világban, a filozófia, és a tudomány virágkorát.

5.A demokráciában csak a politikusoknak kell időnként választóik elé lépni, és a választásokon megmérettetni. A pénzdinasztiák -akik a kulisszák mögött kormányoznak- hatalma éppoly örökletes, mint a feudális korban az arisztokráciáé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. Korunk három rendszere.

 

Karakterizáljuk röviden korunk rendszereit:

A nyílt liberális, illetve plurális társadalomban mind a politikai, rendszer, mind a gazdasági rendszer alig van korlátozva.

A nemzeti állam nemzetiszocializmus - fasizmus elfogadja és megtartja a szabadpiac, szabad kereskedelmi, szabad gazdasági rendszer előnyeit, amely minden magasabb civilizáció gazdasági rendszere, de politikai rendszere tekintélyuralomi - paternalista.

A kommunizmus vagy bolsevizmusban, mind a politika, mind a gazdaság irányítása a kormány, illetve a diktátor parancsuralmi rendszere alá van rendelve.

A demokrácia, illetve a népuralom, elengedhetetlen feltétele a prosperáló fejlett jól szervezett gazdaság, vagyis a jóléti társadalom. Csak ekkor támad a liberális korszellem, ezzel párhuzamban a polgárok egyenlősége, amely a demokráciát megteremti. E gazdasági és szellemi adottságok nélkül a demokrácia nem működik! Így a demokrácia csak a kort meghatározó civilizációt alakító népekre korlátozódik.

A demokrácia éppúgy, mint más rendszerek, csak egy történelmi pillanat, amikor a polgári jogok és kötelességek az állammal szemben egyensúlyban vannak. Amíg a kötelességek vannak túlsúlyban, nincs demokrácia, de ha a kötelességek elhanyagolhatók, az már az anarchia!

Inkább parlamentarizmus, vagy pártokrácia - pártrendszer, mint népuralom lenne e liberáliskor politikai rendszerének pontosabb meghatározása, mert a nép maga magát kormányozni nem bírja, a nép csak a vezetőit tudja szavazással – többségi döntéssel – megválasztani. Olyan államvezetést, melynek ügyködésével a többség egyetért.

A plurális társadalom minden nagykorú polgára szavazásra jogosult. A választók szavazatáért több párt versenyez, melyek az elért szavazatok arányában kapnak helyet a parlamentben. Amelyik párt 50% feletti mandátumot kap, egyedül is kormányozhat, ha egyik párt sem éri el az abszolút többséget, akkor két vagy több párt koalíciója alakít kormányt. Ez a végrehajtó hatalom irányítja az államügyeket, de intézkedéseiről felelősséggel tartozik a parlamentnek. Az államelnök vagy a király – ha utóbbi át tudta magát menteni az új időkbe – általában csak reprezentációs feladatot kapnak. A parlamentarizmus más formáját Spann Othmar1 dolgozta ki: amelyet Ständeparlamentnek2 nevezett.

A rendi parlamentbe, pártok helyett, különböző érdekközösségek delegálják képviselőiket. Részarányosan bent ülnek -többek között- az ipartestületek, a kiskereskedők, az egyházak, a hadsereg vagy a pedagógusok, a bányász szakszervezet, de a bányatulajdonosok képviselői is. A képviselőket a testületeken belül a tagság, majdhogy családi körben válassza, így a választási költségek minimumra redukálódnak. Azon kívül gátat vetne a választások megnyerése céljából elhangzott felelőtlen ígérgetéseknek, melyek beváltásához a politikusok adósságcsapdába sodorják az államot. Az adósság terhei viszont emelt adók formájában, az adófizető polgárt terhelik. A nyertes harmadik pedig a bankár lesz, aki adósságcsapdába csalja a világot! Természetes, hogy e rendszerben, minden delegátus a saját egyesülete érdekét tartja szem előtt, így ennek a lobbyparlamentnek3 is lehet árnyoldala, de a mai bankárkasztok hírközegei által irányított állambürokráciáknál sem lehet rosszabb.

A „pártokrácia” mai rendszere az utolsó másfél évszázad alatt fejlődött ki, miután a tőkedinasztiák az ősi arisztokráciát kiszorították a hatalomból. A demokráciákkal párhuzamosan fejlődött ki a közvélemény-befolyásolás művészete. Csodálatos, ahogy a közvélemény-formálók az egymástól eltérő, sőt ellentétes vagy semleges egyéni meglátásokat befolyásolni és megbízóik akarata szerint, formálni tudják. Így idővel a demokrácia is azon háttérhatalom eszközévé válik, amely a tömegtájékoztatást birtokolja és sajtóján, tömegtájékoztató eszközein tanácsolja a választó polgárnak kit válasszon meg elöljárójának majd tudatja a megválasztott politikusokkal: mit tegyenek, vagy éppenséggel mellőzzenek. Vajon van e még szükség nemzetgyűlésre, parlamentekre, ha egy idegen kisebbségi háttérhatalom szabja meg a politika irányvonalát?

Szocializmuson, társadalmi szolidaritáson alapuló jóléti államot, illetve társadalmat értünk, mely inkább utópikus, mint reális társadalmi rend. A szociális állam megvalósítása megköveteli az univerzális, szigorú, keménykezű államvezetést, amely az „egy mindenkiért, mindenki egyért” jelszavával szolidaritásvállalásra kényszeríti polgárait, hogy a szolidáris államrendet foganatosítsa. Idővel persze e hatalmi szervezetnek a saját hatalma fontosabb a népjólétnél. Így a szocializmus inkább egy középkori, mint a 20. évszázad rendszere. Viszont a szocializmust politikai szlogenként alkalmazni minden időben zseniális trükk.

Spann Othmar szerint a szocializmus univerzális államrendszer, melyben az egyén köteles magát a közjónak, alávetni. A demokrácia a szocializmus ellenpólusa individuális rendszer, amely az individuumnak -gyakran a társadalom hátrányára is- messzemenő jogokat biztosít. Így csak a szigorú, paternalista államrend képes a gyengéket az erősek ellen megvédeni.4

Nacionalizmus és liberalizmus egymás függvényei, ikertestvérek, csak együtt egzisztensek! Akkor is, ha létrejöttük óta konkurensek és a végsőkig ellenségek egymással. Avagy a szélsőséges liberalizmus intoleranciája a nacionalizmus ellen, nem ugyanazon fanatizmusból ered, mint az összeférhetetlen chauvinizmus? Right or wrong5 a nacionalizmus a liberális korszak velejárója, mint a demokrácia vagy a szabad, szociális piacgazdaság.

Az első világháború a nemzetek közötti elsőbbség tisztázásáért folyt. A második világháborúban már az ideológiák harcoltak: a kozmopolita nemzetköziség a nemzeti presztízs ellen minden skrupulus nélkül. Bármily időszerű volt is a liberalizmus az euró-amerikai civilizáció fénykorában, a szélsőséges liberalizmus két véres világháború és negyven éves hidegháború árán győzedelmeskedett a 20. század utolsó évtizedére, hogy a letűnése előtti néhány évtizedben a világpolitikát meghatározza.

Az első világháború következményeként Oroszországban a bolsevikok radikális pártja szerezte meg a hatalmat, amely a kor mindkét áramlatát, mind a liberalizmust, mind a nacionalizmust elvetette. A bolsevikok szerkesztettek egy sajátos ideológiát Marx6 és Bakunyin7 elméleteikből, majd kísérletezni kezdtek egy osztály nélküli kommunista társadalom kiépítésén, ami nem tűrt ellenzéket. Rendszerüket kommunizmusnak, szocializmusnak, illetve szocialista-demokráciának nevezték. Már az utóbbi szavak párosítása lehetetlenség, mert szocializmus és a demokrácia eleve két ellentétes fogalom. A rendszer a gazdaság irányítását is a legapróbb részletekig a politikusok okoskodásai alá rendelte. Ez a társadalmi kísérletezgetés rettenetes pusztítást végzett emberéletben, erkölcsi, szellemi, anyagi értékekben. Ez az embertelen kommunista szovjet szisztéma, az államapparátus, vagy inkább a diktátor országlásává torzult, melyben a diktátor egyedül szabta meg mind a politika és társadalom irányát, mind a gazdaság teendőit. Majd ez a rendszer a huszadik század végén, saját célszerűtlenségein összeomlott.

A bolsevizmus és a liberális társadalom között harmadik rezsimként lépett fel Olaszországban a fasizmus8, amely a szabadelvűség helyett a korszellem második mozgatóját, a nacionalizmust tűzte zászlójára. A rendszer megakadályozni próbálta, hogy a korral harmonizáló gazdasági rendszer, a szabad szociális piacgazdaság, vadkapitalizmussá fejlődjön. A Japántól9 megteremteni kívánt ázsiai jólétközösség szintén nemzeti jellegű rezsim volt éppúgy, mint a harmincas évek elején Németországban hatalomra jutott nemzeti szocializmus. E nemzeti rendszerek a demokrácia helyett a szociális államot szorgalmazták.

A világuralomra törő bolsevizmus, vagy a kozmopolita globalizációval ellentétben, érdekszférákra osztották a világot: Németországnak Kelet-Európa, Olaszországnak Északkelet-Afrika. Japánnak a Távol-Kelet, Franciaországnak Nyugat-Afrika. Nagy-Britannia elégedjen meg számtalan gyarmatával és koronatartományaival, az Egyesült Államok pedig maradjon az amerikai kontinensen.

A második világháború szétverte a régi gyarmatbirodalmakat. A világháborúk előtti hét nagyhatalom helyett, akik hétszer kisebb katonai potenciállal ellenőrizhették volna egymást, maradt két szuperhatalom. Ezek rögtön neki is láttak a közben ellenséggé vált volt szövetségest, a legköltségesebb hadigépezetekkel letromfolni. Szerencsére a nagy emberek és nagy vezérek is kihaltak. Így egyelőre megkímélte Földünket egy globális atomháború katasztrófája.

 

 

1.Spann Othmar (1878-1950) osztrák filozófus és szociológus, a Ständestaat (rendi államteória) meghirdetője

2.Ständeparlament - rendi parlament

3.Lobby-nak hívják az angolszász országokban a keringőt, amely a parlament üléstermét körbe fogja. Itt próbálják meg a különböző érdekközösségek ügynökei a képviselőket megbízóik érdekeinek megfelelően befolyásolni.

4.A törvényhozás kötelessége a gyengéket az erősektől megvédeni”. Hammurapi sumér uralkodó, a mezopotámiai kultúra virágzása idején hozott törvénye.

5.Right or Wrong: jó vagy rossz.

6.Marx Károly (1818-1883) Társadalomteoretikus, a marxizmus megalapítója, amely teória a gyakorlati életben realizálhatatlan, mint az örökké mozgó. Mivel az ember eleve nem egyenlő! Zsenik, átlagpolgárok, gazemberek és balekok között számtalan individualitások találtatnak!

7.Bakunyin Mihály Alekszandrovics (1814-1876) az anarchista államelmélet kiagyalója, amelynek megvalósításához csupán a felnőtt lakosságot kell kiirtani és az ifjúságot, az anarchia szellemében átnevelni. Tegyük fel, ez a társadalom megvalósul, ahol mindenki azt tesz, amit akar, ki védi meg a társadalmat saját maga ellen?

8.Fasizmus Nácizmus. Németországban az inkább apolitikus társadalom, a pártok túl hosszú neveit lerövidítette. A szociáldemokratákat szociknak a nemzeti szocialistákat náciknak, nevezte. Később a konkurens pártviszályokban, lekicsinylőleg értelmezték eme rövidítéseket. Az angolszász világban a náci, a szovjet szóhasználatban a fasiszta jelzővel illetik a nemzeti ideál megvallást, ami alatt internacionalisták, mint kozmopoliták a legbigottabb sovinizmust, illetve a legintoleránsabb rasszizmust értik. Amíg az elvtársak feledik saját intoleranciájukat, liberálisék pedig maguk kitalálta tojásfejű felsőbbrendűségüket követelik.

9.Japán nem tartozik sem fajilag, sem földrajzilag az euró-amerikai kulturális körhöz, de 19. század végén egyetlen generáció alatt átvette a nyugat technikáját, majd felzárkózott a 20. század vezető országai közé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. Államadósság, bankok, szubvenciók, szociális paraziták.

Háború idején nem rendkívüli, inkább elkerülhetetlen az állam eladósodása. A megnyert háború, a nemzeti szuverenitás megőrzése minden adósságot megér. Ahogy a béke helyreáll, legyen az államvezetés első feladata az adósság letörlesztése, bármily népszerűtlen intézkedések árán is, mert a nemzet fennmaradása szolid gazdaságot és pénzgazdálkodást kíván. Békeidőben a legnagyobb felelőtlenség a kormányzattól az állam, a nemzet, végül a nép ellen az államháztartást egyre újabb adósságfelvétellel kiegyenlíteni!

A jelenkor óriási áruforgalma szükségessé tette a papírra nyomtatott váltót: a papírpénzt, a papírpénz kezelésére pedig a központi - nemzeti jegybankok létesítését, melyek az adott ország fizetőeszközének kibocsátásra jogosultak. Kevesen tudják, hogy ezek a nemzeti-jegybankok: a FED (az Egyesült Államok jegybankjai), a Német Szövetségi Bank, az Európai Központi Bank, de a világ vezető országainak nemzeti bankjai, mindahány privát tulajdon, melyek vagy teljesen, vagy részvényeik többségében a nemzetközi pénzemberek tulajdonában vannak. Ezeket a nemzeti bankokat azzal a trükkel orozták el a kormányoktól a bankmágnások, hogy válságos helyzetben -persze kamatra- az államháztartást, mint a kereskedelmi bankokat a nemzetközi bankárok kisegítik. De bankárék honnan veszik a tömérdek pénzt, amivel a világot, Athéntól Bonnon át, a washingtoni kormányokig valamennyit eladósították? Vagyis kamatgyarmatosították! Először jogot szereztek az Amerikai Egyesült Államok bankjegyeinek kiadására. Majd elfogadtatták a világgal, hogy az arany időbeli értéke helyett a dollár legyen a valuták elszámolási alapja. Végül elérték, hogy fedezet nélkül nyomtathassák bankóikat. Most ezek a bankmágnások annyi papírdollárt nyomtatnak, amennyit a világ kormányai vagy más hitelkérelmezőik elkölteni bírnak. Ezzel a dollár is inflálódik, hogy az utolsó ötven évben a Dollár, a stabil valutákhoz, mint a svájci frankhoz viszonyítva, értéke ötszörösét vesztette el. De ez idő alatt a bankóprés kezelői fedezet nélkül nyomtatott - hamis pénzükkel adósukká tették a világot!

Ameddig a pénzkibocsátás az állam monopóliuma, az államháztartás hiányát részben fedezni lehet, a hiánnyal egyenértékű bankjegymennyiség kibocsátásával. Ez inflációt okozhat, kivéve, ha a nemzetgazdaság növekedése meghaladja a kibocsátott pénzmennyiség értékét. Az államtól kibocsátott saját pénztöbbleten nincs kamatteher. Az idegen bankoktól felvett kölcsönre viszont kamat jár, sőt, ha az állam, vagy az adós képtelen visszafizetni, vagy adósságát pillanatnyilag törleszteni, újabb kamattal növelheti régi adósságát! Nehogy az adós valaha is, kikerüljön az adósságcsapdából.

A hiteligénylők utáni hajsza a banküzlet velejárója, és a legjobb adós az örökké adós. A sok millió kis adós mellett a legnagyobb potenciális adós az állam! A polgárt és az államot csak ösztönözni kell mennél nagyobb adósság elfogadására. Így aztán bankárék felfedezték szociális énjüket. Tömegszédítő hírközegeik támogatnak minden tendenciát, mely az államtól pénzt követel, a szociális segélytől a szubvenciókig. A politikusok, bár eleve tudva, hogy hiányzik ígéreteik anyagi bázisa, megválasztásuk érdekében egymást túllicitálva ígérnek minden jót. Bankárék aztán folyósítják ígéreteik beváltásához a milliárdokat, melyek visszafizetése, persze kamatostól, az adófizető kötelessége!

Mennél több naplopót kénytelen a szociális biztosítás eltartani, annál többet követel az állam a szorgalmasoktól, a társadalom gerincétől, a polgártól, a vállalkozótól, a kispolgártól, a jól képzett kétkezi vagy szellemi munkavállalótól. Amíg ez a társadalmi réteg meg nem elégeli, és maga kezdi az államot, illetve illetményköveteléseit kijátszani. Az állami szubvenciók elorzása lassan gazdasági ágazattá növekszik!¹ Számtalan vállalkozó szakít le az államháztartástól milliókat hamis adatokkal. Munkavállalók igénylik a munkanélküli segélyt, közben feketemunkát végeznek. Munkaképes fiatalok költött betegséggel terhelik a rokkantellátást. A társadalom becsületes rétegének pedig nemcsak a dörzsölteket kell eltartani, hanem a szükséges adminisztrációt is pénzelni.

A demokratikus államrend ördöge a parttalanul áramló szubvenciófolyam és a jogosulatlanoknak szórt szociális segélyezés, ami előbb-utóbb tönkreteszi a szabad piacgazdaságot és liberális társadalmi rendet. Ezért a szubvenciók nagy többségét meg kell szüntetni, és csak a legszükségesebb esetekre korlátozni. A brüsszeli Európaparlament éppen a szubvenciók osztogatásával ámítja Európa polgárait mennél nagyobb adósság elfogadására. Erre az európai nemzetek feletti kormányra azért van szükség, hogy az Európai Központi Bankot és csínytevéseit jogilag biztosítsa. A bankot viszont egy független grémium irányítja, amelynek ügyködéséhez a brüsszeli egyletnek semmi beleszólása nincsen. A bank annyi fedezet nélküli euróbankót nyomtat, vagy szavatol a brüsszeli kormánynak amennyit ez elkölteni bír, vagy szétosztani óhajt a tagállamok között. A mindenkori kamatot persze a bank határozza meg. A brüsszeli kormánytól felvett adósság kamatjait pedig minden adófizető EU polgárnak, sőt leszármazottjainak akkor is fizetni kell, ha egyetlen cent haszna sem származott az adósságból.

Természetesen a társadalombiztosítás megszervezése az állam egyik elsődleges feladata legyen! A szociális hálózat, a nyugdíjintézet, a betegsegélyezés, a betegellátás kiépítése és felügyelete, hogy öregek, betegek, az igazán segélyre szorulók tisztességesen élhessenek, de a szociálparaziták féken tartása is! A társadalombiztosítás fenntartására igazságos, de szolidáris járulékszabályzat lenne a legalkalmasabb. Elkülönítve az államháztartás más kiadásaitól, melyeket -ha más bevételek nem fedeznek, - akkor adók, vagy más bevételek egészítsenek ki, de ez kiegyenlített legyen! Ezen intézmények, de a társadalmi -állami vagy községi- tulajdonú üzemek vezetését se tölthessék be pártkatonák, illetve a politika funkcionáriusai! Ezek igazgatói, illetve intézői kizárólag az intézmények dolgozói közül kiváló, arra kompetens és érdemes személyek legyenek. Politikusok, illetve pártkatonák maradjanak a parlamentben, minisztériumokban vagy a közigazgatásban!

Az erkölcs, szorgalom, munkamorál a szociális állam alapja: egy mindenkiért, mindenki egyért. E nélkül nem érvényesül a jóléti társadalom! A szociálparaziták elszaporodása tönkre teszi a társadalmat, a nemzetgazdaságot, végül az államot. Ha a szociális állam, csődbe jut, akkor az egyén csak magára számíthat.

 

 

 

¹A bankok nemrég elhitették a világgal, hogy összeomlás előtt állnak és az állam támogatására szorulnak. Csak Európában több száz pénzintézet összesen ezermilliárd euró kölcsönt kapott az EKB-tól – amely bank szintén a nemzetközi pénzhatalom vállalkozása Európa gyarmatosítására - 3 évre 1% kamatra, amiért az európai államok szavatosságot vállaltak. Abban az elvárásban, hogy a bankok a milliárdokat az értéktermelő reálgazdaság fejlesztésére fordítják. A bankok azonban a felvett összeg nagy részét jövedelmező 4-7% hozamra állampapírokba fektették. E manőverrel megkerülték az apró kölcsönök nyújtásával járó cécót és adminisztráció költségeit, duplán károsítva, becsapva az államot, vagyis az adófizető polgárt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. Szabad szociális piacgazdaság kontra Turbókapitalizmus.

Egy korszak gazdasági fellendülését a gazdaság és a kereskedelem szabadsága határozza meg. A mérvadó nem a technika vagy a közlekedési eszközök korabeli fejlettsége, mert mennél messzebbre megyünk vissza a történelmi civilizációkban, annál fejletlenebb technikákra találunk. Mégis, az ókori jól szervezett egyiptomi manufaktúrák, ellátták az egész korabeli ismert világot áruikkal. A római utasok és áruk néhány nap alatt eljutottak a legtávolabbi provinciákba is. Később a középkorban ugyanezt a távolságot megtenni hetekig, ha nem hónapokig tartott, de a középkorban, az előállított termékek többsége sem jutott sokkal távolabb az előállítása helyétől. Így a gazdasági fellendülés csak az előállítási technika, valamint az elosztó technika racionális megszervezésén múlik. Amint a politika megteremti a kereskedelem és az ipar szabadságát, a szabad vállalkozó szellem gondoskodik a gazdaság fellendüléséről. A vállalkozó, az építőmestertől a gyároson át a bankárig a gazdaság mozgatója. Az ő tudása, szorgalma, rátermettsége, végül is cselekvési szabadságától függ munkavállalói gyarapodása, közvetve az állam virágzása is. Világos, hogy a vállalkozó haszonszerzés, nem jótékonysági megfontolásból cselekszik, mégis a szabad szociális piacgazdaság a legszociálisabb, legigazságosabb az összes gazdasági rendszerek között.

A szabad piacgazdaság kifejlődését ipar és kereskedelem kéz a kézben alakítja. Az agilis kereskedő megvásárolja a kézműves minden áruját. Nem vár, mint a kézműves, amíg a vásárló hozzá jön, maga viszi piacra az árut, hogy mennél többön, mielőbb túladjon. A nagyobb kereslet a mestert műhelye effektívebb szervezésére serkenti, így jönnek létre a manufaktúrák, majd a gyárak. Ezzel mind több áru mind olcsóbban, mind nagyobb fogyasztóközönség számara lesz elérhető. Hogy a kereskedő haszna lesz a legnagyobb, az már kézenfekvő.

A szabad piacgazdaságban nincsenek monopóliumok! Mindenki korlátlanul állíthat elő termékeket, kereskedhet vagy ajánlhat fel szolgáltatásokat. Így kialakul egy egészséges konkurencia, mely a kereslet-kínálat törvényei között mind az árakat, mind a profitot saját törvényszerűségével korlátozza, és kordában tartja.¹ Ez a szabadpiaci gazdasági rend voltaképpen minden magasabb, fejlett civilizáció gazdasági rendszere, mely e civilizáció népeinek olyan bőséget biztosít, mely nem csak a szükségleteit fedezi, de még szükségletein túl is ellátja.

A gazdaság minden időben a világ mozgatórugója. A sikeres politika a gazdaság törvényeit respektálja,² mert állampolitikát, szociálpolitikát, külpolitikát csak egészséges nemzetgazdaságra lehet építeni! Az államot saját gazdaságának kell finanszíroznia, ezzel a nemzeti szuverenitást tartósan biztosítani. A nemzetek egzisztenciaharcában csak a korszerű ökonómia biztosítja az életben maradást. Az a társadalom mely e törvényt ignorálja elvész. A korszerűtlen állam és gazdaságiszisztéma, előbb-utóbb függőségbe kerül, amíg az áttérés az időszerű gazdaságra, rövidesen behozza a lemaradást.³ Az állam biztosítsa a gazdaságnak a lehető legnagyobb szabadságot, amíg polgárainak annyi szabadságot biztosítson, amennyi az államrend fenntartására szükséges. A gazdaság és politika törvényei eltérőek, de állam és gazdaság harmonizáljon a konfrontáció helyett. A szabad szociális piacgazdaság csak addig marad működőképes, amíg ipar, kereskedelem, tőke respektálja, kiegészíti egymást, az „élni és élni, hagyni” mottóján. A gazdaság legyen a vállalkozók és menedzserek reszortja. Politika és törvényhozás védje a gyengéket az erősektől és gondoskodjon a megfelelő gazdasági klímáról, de tartózkodjék a gazdasági életbe beavatkozni. Természetes, hogy a gazdaság legyen az államért és nem megfordítva. Következetesen a nemzeti jegybanknak az állam szuverenitása, azaz tulajdonába kell tartoznia, hogy az államnak gazdasági, ezzel politikai függetlenségét biztosítsa! Az állam ügyeljen, nehogy a nemzeti jegybank szupranacionális társaságok kezébe kerüljön, ezzel a finánctőke a gazdaságot, sőt az államot monopolizálja. Nehogy az államadósság főleg a külföld felé elmélyedjen, ezzel a nemzeti szuverenitást aláássa! A külföld vagy idegen tőketársaságoknál eladósodott kormány nem ura országának. Másrészt a szabadpiac gazdasági szisztémája eleve megkívánja az állami beavatkozás nélküli szabad bankrendszert.⁴ A kereskedelmi bankok legyenek az államtól függetlenek. A nemzeti bankot - a központi jegybankot, tartsa az állam tulajdonában, vagy vegye vissza a fináncklikkektől. A jegybank ügyvitelét egy grémium intézze, mely -mint a kormány vagy az igazságügy- az országgyűlésnek felelős. A nemzeti tulajdonba vett jegybankok szabályozzák a börzét, ezzel tegyék lehetetlenné, hogy spekulánsok az előállított értékek sokszorosának csupán monetáris értékeivel üzérkedjenek.

A magyar nyelvben a masinisztát hívjuk gépésznek, a kapitalistát pénzésznek - pénzzseninek kellene neveznünk. Aki a pénzel nagyon is, jól tud gazdálkodni az a szerencsés, akinek egy hetedik érzéke van a pénzcsináláshoz, az a kapitalista. Nem minden vállalkozó, nem minden gyáros kapitalista,⁵ a legtöbb vállalkozó maga is el van adósodva a kapitalistáknál! Az ezredfordulóra alig maradt vállalkozás, amely adósságmentesen a vállalkozó teljes tulajdonában lenne. A középvállalkozásokat, ahol a vállalkozó munkavállalóit személyes gondjaikkal együtt ismerte, mindinkább tönkre teszik vagy beolvasztják a multik.⁶ A multik mögött a fináncdinasztiák állnak, kik az egész világgazdaság megszerzésén ügyködnek. Épp napjainkban igyekeznek a szabad szociális piacgazdaságot, vad kamatgyarmatosító turbókapitalizmussá változtatni, és ha a politika nem lép fel mielőbb tendenciáik ellen, a szabad vállalkozót, aki a gazdaság iniciánsa, végül a fináncoligarcha teszi lehetetlenné!

A kapitalista tehát az, aki pénzkölcsönzéssel a gazdaságból hasznot húz, sőt az államot is adósává teszi.

A civilizáció kései fázisában a fináncdinasztiák befolyása alá kerül. Minthogy a nagytőke befolyása az egész világra kiterjed, a dinasztiák végcélja a világ feletti hegemónia megszerzése. Ez egyben kihívás a politikusoknak az államhatalom visszaszerzésére. De az idő, mely minden hatalom és hatalmas felett eljár, sem teszi lehetővé, hogy egy hatalmi góc vagy klikk az egész földünkre kiterjedő globális uralmát huzamos időre fenntarthassa.⁷

A 17. évszázad utolsó éveiben egy tőketársulat III. Vilmos⁸ angol királynak arany és ezüstpénzt kölcsönzött 1,2 millió font értékben 8% kamatra. A -mondhatnánk- uzsorakamat mellett a társaság jogot kapott ugyanekkora értékben papírpénzt forgalomba hozni,⁹ azzal a megkötéssel, hogy a papírpénzt, ha a kliens kívánja, a bank rögtön nemesfémre váltsa. Eme tranzakció lebonyolítására alapították a Bank of England-ot.¹⁰ A név azt a látszatot kelti, hogy ez a bank állami intézmény, pedig mögötte alapításától kezdve egy magántársaság áll. A Bank of England alapítását a kapitalizmus születésnapjának tekinthetjük. Amint a király az állam pénzkibocsátási monopóliumát kiadta a kezéből, megpecsételte a feudális társadalom bukását.

A bank jól választott nevére, a nagyközönség abszolút akceptálta az újmódi papírpénzt. A bankárok szerencséjére, mert ha mindenki nemesfémre akarta volna beváltani a bankócéduláit, a Bank of England rövidesen tönkrement volna, hisz az aranyfedezet jó része már akkor is hiányzott! Két év múltán 30%-kal több bankó volt forgalomba, mint az első kibocsátáskor. A varázsolt papírbankokból közel 100% lehetett a nyereség. Ezt a pénzt mindjárt kikölcsönözték a közönségnek 8% kamatra. A király fizette felvett kölcsöne 8% kamatjait; az üzlet bizony jó hasznot hozott bankárénak. Így kezdődött a világtörténelem legnagyobb csalása, mely ma az emberiséget annak a 300 vagy 400 tőkedinasztiának tribunfizetőjévé tette, akik a világot kormányozzák.

Amíg Nagy Britannia a világot gyarmatosította, maga is a belső kolonizátorok martaléka lett. Nagy-Britannia és gyarmatai gazdagsága végül is e finánctársaság trezorjaiba került. A francia forradalmat -melyben a fináncdinasztiák, végleg kiszorították a vérségi arisztokráciát a hatalomból- természetes, hogy már a bankmágnások pénzelték. Így a francia központi bank, a Banque de France, alapításától a fináncoligarchák szülötte. A domináns gazdasági hatalmak jegybankjait, már maguk a pénzmágnások hozták létre, vagy elorozták a nemzeti kormányoktól. Amerika törvényhozói 1913 karácsonya előtt pár nappal adták fel az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi függetlenségét, amikor is néhány privát bankot Federal Reserve Bank-ká¹¹ nyilvánítottak és a bankóprést rájuk ruházták. Ezzel a kor leghatalmasabb gazdasága egy idegen, névtelen, kozmopolita tőkehatalom ellenőrzése alá került, hogy az Egyesült Államok népét és hatalmát faltörő kosként vethesse be globális hatalmi céljai megvalósításához a világ ellen. Amschel, a Rothschild-dinasztia¹² alapítója, így elmélkedett: „Ha egy ország pénzügyeit ellenőrizhetem, akkor nem zavar, ki is kormányoz ott”. Persze ma már a fináncdinasztiák a tőlük irányított véleményformáló eszközeik által maguk határozzák meg Washingtontól a brüsszeli Európa parlamenten át Ausztráliáig, melyik országot ki, vagy kik kormányozzanak.

A papírpénz térhódításával a fináncdinasztiák rávették a kormányokat központi jegybankok felállítására, amely -természetesen kamatra- a kormányt szükség esetén kisegíti és a kereskedelmi bankokat, pénzzel ellátja. A papírpénztrükkel a bankóprés monopolistái hihetetlen lehetőséget szereztek a semmiből pénzt varázsolni. A tőkedinasztiák idővel kiravaszkodták, hogy bankóikra mind kevesebb aranyfedezetet kelljen tartalékolniuk. Ma már milliárdokat nyomnak fedezet nélkül! Ezt az állam fizetőeszközzé deklarálja, egyúttal szavatolja a bankjegyre rányomott értékét. Logikus lenne, ha a nemzeti valuta felett az állam rendelkezne, és a kamatok is, az államkasszába folynának, nem a jegybankok tulajdonosait, a tőkedinasztiákat gyarapítanák.

A világháborúk végkép névtelen világkormánnyá tették a pénzvilág hatalmasait. Amerika katonai és gazdasági hatalmával szétverették a nemzeti kormányok még maradék nemzeti bankrendszerét. A háborúkat Amerika hatalmas gazdasági ereje nyerte meg, mely maga az ellentábor háborús termelésének a háromszorosát szolgáltatta. Ez a gazdaság adta a győzelem anyagi hátterét, mely a világháborúkat megnyerte, melyet a dinasztiák papírra nyomott bankókkal pénzeltek. A papírpénzt, mely végül is az amerikai nemzet tulajdona, kölcsönözték a bankárok az amerikai és a szövetséges kormányoknak.¹³A háború végére az adósság olyan óriási lett, hogy a legyőzöttek egyedül nem bírták volna soha kifizetni, így aztán bankárék minden résztvevőre rásózták saját háborús adósságát. Az amerikai adófizető, azóta is fizeti a világháborúktól az iraki vagy afganisztáni agresszióig terjedő háborúk árát és kamatjait.

Amióta az ember letelepedett, a politikai hatalmat a pénz, illetve gazdagság szerezte meg. A hatalmat a gazdagság teremti, a hatalom szerzi a címet, így a középkorban a leghatalmasabb lett a király. A liberális rendszerben nem szükséges a hatalmasoknak a politikai aréna porondjára lépni!¹⁴ Ők csak a politikusokat és a választásokat pénzelik, így kezükben vannak mind a törvényhozói, mind a végrehajtó hatalom emberei. A szintén saját irányítású tömegtájékoztatással mind nagyobb adósságot erőszakolnak mind a kormányra, mind a társadalomra, sőt a magánemberre, amíg az állam, mint a gazdaság teljesen a fináncklikkek kiszolgáltatottjává válik. Előbb-utóbb az adósság oly hatalmas lesz, hogy az állam bevétele az adósság kamatjait sem bírja majd fedezni!¹⁵Az elhanyagolt államháztartás pedig animál minden nagyravágyó hajlamot az abszolút hatalom megszerzésére és az államháztartás szanálására. Van erre kézenfekvőbb megoldás, mint a jegybankok, esetleg az egész bankrendszer állami tulajdonba vétele? Függetlenül attól, hogy ez a potentátus katonai, politikai, akár banki körökből jön-e majd.

 

 

 

 

1.A szabad piacgazdaságban a forgalomnak 10%-a, az ideális nettó nyereség a vállalkozó számára. Ha valamely ágazatban a nyereség ezt az értéket meghaladja, rögtön reagálnak más vállalkozók, hogy itt jó üzlet van kilátásban. Gyakran a cégből kivált eddigi munkavállalók alapítanak saját vállalkozást a haszon lefölözésére.

2.A nagyobb szabadság az államgazdaságban minden korban gazdasági előnyt jelent a konkurens államokkal szemben.

3.A kínai kommunista rendszer évtizedekig stagnált. Amint áttért a szabad piacgazdaságra, néhány év alatt a kor legsikeresebb gazdasági hatalmává vált.

4.Amikor a görög-római civilizáció letűnőben volt, az új egyház megtiltotta a kölcsönpénzre a kamatszedést. Ez üdvös törvény meggátolta az adós rabszolgává válását, másrészről értelmét vette a hitelüzleteknek, ami az úgy-ahogy még működő gazdasági életet végképp tönkretette.

5.A marxizmus minden vállalkozót kapitalistának tart. A szobafestőt két munkatársával éppúgy, mint a sarki susztert, és minden egyéni vállalkozást kizsákmányolásnak bélyegez. Annak ellenére, hogy a marxizmus a világ egyharmadát, annak minden erőforrásaival együtt meghódította, a saját tökéletlen gazdasági rendszere temette romjai alá. Vállalkozó nélkül a gazdaság sem működik, és profit hiányában értelmetlen lenne vállalkoznia. Végtére a munkavállaló is fizetség, azaz nyereség ellenében adja el tudását vagy munkaerejét.

6.A multik vagy multinacionális társaságok nemzetközi tőketársulatok, melyek a kapitalista gazdaság késői fázisában, pénzügyi manőverezéssel, egész gazdasági ágazatokat vonnak befolyásuk alá. A vállalkozó, a tulajdonos helyére menedzsert állítanak az üzem élére, azzal a meghagyással, hogy az effektivitást, vagyis a nyereséget növelje. A racionalizálás során munka nélkül maradtak pedig az államháztartást terhelik! A nagy globalizáció végül majd áttekinthetetlenné válik, és úgy fog szétpukkadni, mint egy túl magasba merészkedett lufi, vagy nemrég a Szovjet Birodalom!

7.Az Amerikai Egyesült Államok, melyet gazdasági hatalma miatt, a nemzetközi finánctőke bázisának választott, legkésőbb a 21. évszázad végére el fogja veszíteni gazdasági, ezzel hatalmi fölényét.

8.Orániai, III Vilmos (1650-1702) 1688-tól angol király.

9.Kínában már évszázadok óta használtak papírpénzt. Európában a középkor végén kezdtek egymástól távol eső üzletfelek, Flandria és Itália között, papírra írt kötelezvényekkel tartozásaikat kiegyenlíteni. A kötelezvényeket aztán a másik oldalon, a kiállító adósa megtérítette. Így fejlődött ki a papírpénz.

10.Bank of England - Angol (nemzeti jegy) bank.

11.Federal Reserve Bank - Szövetségi Tartalék Bank, röviden FED.

12.Rothschild-dinasztia, Feltehetően korunk leggazdagabb családja. Birtokukban van -többek között- a tizenkét amerikai szövetségi tartalék bankból ötnek -ha nem többnek- a részvénytöbbsége, amely bankok jogosultak az Egyesült Államok pénzének kibocsátására. E klánhoz viszonyítva a világ jelenleg leggazdagabb emberének kikiáltott Bill Gates csak szegénylegény.

13.Az Amerikai Egyesült Államok pénzkibocsátási jogát Wilson az első világháborús elnök játszotta át a fináncdinasztiák tulajdonába 1913. december 23. án, amikor a képviselők jó része hazautazott családjához a karácsonyi ünnepekre, és csak saját emberei voltak jelen, egy huszárvágással elfogadtatta a Federal Reserve Act törvényt. Ez a törvény Amerika pénzkibocsátási jogát a világ leghatalmasabb pénzemberei kezébe adta. Minthogy az Egyesült Államok bankóprése 1913 karácsonya óta a fináncdinasztiák tulajdonában van, (lásd: FED) annyi bankót nyomnak, amennyi céljaik megvalósításához szükségesnek tartanak. A FED mintára nemrég kreált Európai Központi Bank, szintén a nemzetek, kormányok felett áll. Direkt az Egyesült Államok és Európa gyarmatosítására alapítva. Államot képeznek az államokban, sőt az államok felett, az USA és az EU kormányai felett! Banktörvényeik kizárják a kormányok ellenőrzési jogát, nem engednek sem az USA, sem az EU kormányoknak betekintést ügyvitelükbe! Az utóbbi évtizedekben fedezetlen, hamis, sőt nem is létező, virtuális -csak a számvitelükben létező- pénzekkel, adósították el a világot, vagy vásárolták fel földünk értékeit.

14.A háttérből kormányozni kevesebb veszéllyel jár, mint csőd esetén a fejet is odatartani, sőt leüttetni.

15.A fejlett ipari országokban a szubvenciókkal és a szociális kiadásokkal nem bír az állam bevétele lépést tartani. A világ másik részén az importált energia növeli az államháztartás deficitjét. Az ezredfordulón (2000 ben) az Egyesült Államok deficitje 4000 milliárd dollár, Németországé 1000 milliárd dollár volt. Hasonlításként a rúdarany kilója 10000 dollár körül volt. Az időben az aranyárat eléggé lent tartották a dinasztiák, de 8 év múltán már háromszorosára emelkedett

 

 

 

6. Az euró-atlanti civilizáció népei.

Néhány évszázaddal a görög-római civilizáció letűnése után egy második, új kultúra bontakozott ki Európa földjén. E kultúra szülőföldjének Burgundot, -vagyis a mai Benelux¹ államokat, Franciaországot és Írországot lehetne megjelölni. További tartóoszlopi a Brit-szigetek és a Német-Római Birodalom lakói a mai: olaszok, németek, svájciak, osztrákok, csehek. Európa többi népei is e kultúra hordozói, nélkülük meg sem valósulhatott volna az euró-amerikai vagy atlanti civilizáció. Végül is a vikingek, a dánok, normannok, Norvégek, svédek ősei, léptek elsőkként az amerikai kontinensre. Sokkal előbb, mint a génuai Kolumbusz,² aki spanyol szolgálatban Amerikát újra felfedezte. Csak ekkorra, a 16. századra lett képes Európa az óriási amerikai kontinenseket meghódítani és betelepíteni. Ekkor vált ki néhány évszázadra Európa, vagyis a fehér faj a Föld többi lakói közül. Amikor Ibéria népei spanyolok, portugálok, katalánok, kiűzték az arabokat Európa földjéről, majd hozzáfogtak Amerika meghódításához.

Európa terjeszkedését az Atlanti-óceán felett, egyáltalán zavartalan naggyá fejlődését, azon nemzeteknek köszönhetjük, melyek a keleti hódítókat feltartóztatták. E keleti védelmi fal nélkül Európa keleti határa ma az Elba, Bajor-erdő, keleti Alpok, Trieszt vonalán húzódna.³ E fal délkeleti bástyája Bizánc volt, amelyet az akkor még erős görögség bolgár majd délszláv segédlettel védett.⁴ Konstantinápoly eleste után Bizánctól a Kárpát-medence népei: magyarok, horvátok, ruszinok, szlovákok vették át a középső bástya mellett a délkelet védelmét is. Ezek az idők folyamán több sztyeppei népet: besenyőket, tatárokként említett mongolokat, oszmánokat tartottak távol a tőlük nyugatabbra fekvő Európától.

Ugyanez a köszönet illeti a lengyel birodalmat és a balti népeket, letteket, litvánokat. Északi bástyaként állták ugyanezen pusztai népek ostromait, amíg a birodalmuk Poroszország és a moszkvai cárok között fel nem morzsolódott.

A szőke, kék szemű, keleti szlávok: oroszok, fehéroroszok, ukránok is az európai népcsalád tagjai. De hazájuk oly távol esik az európai központtól, hogy azon események, melyek Európát aktiválták, megrázták, irányították, végül is formálták, hozzájuk nem jutottak el. Épp e távolság miatt nem is lehetett kényszeríteni őket, hogy valamit is átvegyenek Európától - amit nem akartak. Így nyugatról a Pripet mocsarak és a Kárpátok, keletről az Urál-hegység között létrejött egy európid, de mégsem európai hatalom. Nyugat technikájával felvértezve, de az igazi Európától teljesen elhajló moszkovita-orosz nagyhatalom.

A mongol birodalom szétesése után, Szibéria magától értetődően a legkeletibb szláv hatalom: a moszkoviták kezébe jutott. Szibéria kincseivel a hátuk mögött, a cárok elég erőssé váltak uralmuk alá kényszeríteni először a keleti szláv testvérnépeket, majd a 19. század folyamán az eurázsiai sztyeppét ősidők óta lakó türk népeket. Így nőtt a cárok birodalma eurázsiai nagyhatalommá. A birodalom helyébe lépő Szovjet Oroszország a háború végén, 1945-ben érte el abszolút határait, amikor az Egyesült Államokkal megosztoztak Európán. Nyugaton Németország volt a biológiai sorompó, amely a birodalom további terjeszkedését megakadályozta. A németség lélekszáma a nagyoroszokéval majd egyarányú, de technikailag és gazdaságilag az egész Szovjet Birodalmat megelőzték. A hatvanas években a Vörös Hadsereg -ereje csúcspontján- egy gyors akcióval esetleg lerohanhatta volna Európát Gibraltárig. De azután? Még ha az angolszászok át is engedték volna Európát, épp egy Szovjet-Németországot nem tudott volna a kolosszus megemészteni! A blokkon belül, a fejlettebb Szovjet-Berlin rövidesen elragadta volna a hatalmat a moszkovitáktól. Délkelet-Ázsiában Kína, bár ideológiailag csatlakozott a Szovjet Tömbhöz, az akkor még csak félmilliárd, majd egy milliárd kínai áthidalhatatlan akadálynak bizonyult a szovjet expanzió ellen délkeleti irányban.⁵

A baszkok feltehetőleg elsőkként vándoroltak be Afrikából mai hazájukba. Nyelvük a világ egyik nyelvcsaládjához sem tartozik, talán ők lehetnek a legrégibb európaiak. Iparosított hazájuk Spanyolország és Franciaország fennhatósága alatt van megosztva.

Franciaország északnyugati csücskén a bretonok, valamint Nagy-Britanniában a velsziek és skótok, végül az írek mind a kelták utódai, szintén Európa legrégibb lakóinak számítanak.

A finn, észt és a lapp nyelvek a magyarral együtt nem a nagy indoeurópai nyelvcsalád tagjai. Ők az urál-altáji nyelvekhez tartoznak. Nemzetekké a Keleti-tenger és az északi Urál-hegység közötti Északkelet-Európában, vagy a kelet európai mezőségen váltak.⁶ Így ők is ősi európaiak.

Az örmények nyelve szintén az indoeurópai nyelvekhez tartozik. Őskeresztényvallásuk egyezik a grúzokéval, de utóbbiak a kaukázusi nyelvcsaládhoz tartoznak.

A 15. évszázadra az európai tudományok fejlődése, többek között a csillagászat, a navigáció, a hajóépítés technikája, elérték azt a fokot, mely lehetővé tette a világtengerek felderítését. Főleg az Indiába vezető tengeri út ígért jövedelmező kereskedelmet, melyet az évszázad végén találtak meg, Afrika megkerülésével a Jóreménység-fokon át. Ezzel majdnem egy időben történt Amerika felfedezése.

Az ibériai hódítók Közép-Amerikában, a maja és az azték, Dél-Amerika nyugati részén az inka kultúrákra találtak, melyek leáldozóban voltak. A valószínűleg már fegyelmezetlen indián hadak, akik sem a lovat, sem a lőport nem ismerték, nem tudtak a rohamozó lovasságnak, a spanyolok rettenetesen dörgő lőfegyvereinek ellenállni. Bár a dél-amerikai kulturált népek megtizedelését nem annyira a hódítók kegyetlenkedései, inkább az európaiaktól behurcolt, ott eddig ismeretlen betegségek okozták. Csak az Európában majdnem ártalmatlan náthának, néhány év alatt, több millió indián esett áldozatul, mert szervezetükből hiányzott a természetes védelem a nátha ellen. Dél-Amerika más részeit primitív törzsek lakták, amelyek még a kőkorszakban éltek. Az észak-amerikai vadásztörzseknél mégis erősebb ellenállásba ütköztek a francia, majd később a brit gyarmatosítók, de a fehérek fejlettebb technikája, mint szervezett hadai ellen, csak veszíthettek az őslakók.

Mindkét új kontinensen hiányzott a munkaerő, ezért a telepesek fekete-afrikai rabszolgákat telepítettek be Amerikába. Időnként több volt a fekete lakos, mint a fehér. Csak miután a gyarmatok kinyilvánították függetlenségüket, kezdődött meg nagyobb tömegben az európaiak bevándorlása az új világba. Ma a fehér bőrű lakosok Argentínában, Kanadában, Uruguayban 90%, az Egyesült Államokban 80%, és Brazíliában 55% körül van. A fekete bőrű és keverék lakosság szaporább születési aránya 5-6 generáción belül megváltoztatja a népességi struktúrát a színesek javára. Ez a tény gazdasági hanyatlást, valamint a mai körülmények és államok, szétfoszlását jelenti mindkét amerikai kontinensen. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a következő civilizáció kiindulópontja valamelyik amerikai kontinens legyen.

Az ibériai népek, melyek elsőként költöztek az Új Világba, latinizálták az őslakók jó részét és a későbbi bevándorlókat. Észak-Amerika keleti részét fel Québecig a franciák gyarmatosították. Québecet többségben ma is francia-kanadaiak lakják. Amikor Európában a francia évszázad a brit évszázadnak adta át helyét, Észak-Amerika is brit hegemónia alá jutott. Így Mexikó és Québec kivételével egész Észak Amerika angol nyelvű lett.

Amerikában történt meg⁷ az első hatalomváltás, melyben az ősi arisztokráciát a pénzoligarchia leváltotta, amikor a tizenhárom gyarmat felkelése megtörte az angol király gyámkodását. Amerika Függetlenségi Nyilatkozata, amelyet nemsokára alkotmánnyá egészítettek ki, kinyilatkoztatta az állampolgárok egyenlőségét. Ez nem csak több személyi és politikai szabadságot jelentett, hanem a kereskedelem és a gazdaság kötöttségének végét is. Ezek a szabadságjogok vonzottak mind több agilis, találékony, vállalkozó szellemű bevándorlót az Új Világba, akiknek Amerika sikerét köszönheti.

A keletparti tizenhárom volt gyarmat nyugat felé terjeszkedett. Megvásárolták vagy meghódították az észak-amerikai kontinens déli részét a Csendes-óceánig. Száz év alatt területe, népessége, főleg gazdasága a mai világhatalommá, az Amerikai Egyesült Államokká nőte ki magát, melynek ipari, mint gazdasági teljesítménye a 20. század elejére megelőzte Európát.

Az amerikai dezaszter ellenére Nagy-Britannia maradt a 19. század vezető hatalma, az ipari forradalom hazája. Az új technika gőzhajóival könnyen gyarmatosította, amit a világból lehetett: Kanadát, Afrikát, Ázsiát, az indiai szubkontinenst, Ausztráliát, majdnem az egész földkerekséget. Gyakran koboztak el európai telepesektől is gyarmatokat, melyeket ezek már a britek előtt megszálltak. Portugáloknak, hollandoknak, franciáknak meg kellett elégedniük azzal, amit Britannia meghagyott. Ebből a gyarmatszerzésből, az akkori német miniállamok kimaradtak, mely tény, később az első világháború egyik okozója lett.

A Föld túlsó oldalán az atlanti világ antipódján, az Ausztrál Kontinens és az új-zélandi szigetország lakói, az euró-atlanti kulturális közösség legtávolabbi tagjai. Mindkét szigetvilágot többségben brit bevándorlók utódai lakják. Bár a 20. századtól más európai országokból is érkeztek bevándorlók, végül már ázsiaiakat is beengednek. Meddig bírják a fehér európaiak Ausztráliát birtokolni? Erre majd az idő ad választ. A túlnépesedett Indonézia, Kína vagy Japán veszélyesen közel vannak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.BeNeLux Államok: Belgium, Hollandia és Luxemburg 1948-ban létrejött vám- és gazdasági uniója volt, amíg be nem olvadt az Európai Unióba.

2.Kolumbusz Kristóf (1451-1506) indiai expedícióra indult nyugati irányba, de India helyett a közép-amerikai szigeteket érte el 1492-ben. Élete végéig abban a tévhitben volt, hogy megtalálta az Indiába vezető tengeri utat nyugati irányba.

3.Épp a 20. Században sikerült a volt Szovjet-orosz eurázsiai nagyhatalomnak hatalmát e vonalig kiterjeszteni, és több mint 40 évig megtartani.

4.Európa földjén a görögök voltak az első világkultúra alapítói és a görög-római civilizáció forrása. Az ókori görög államközösség volt a mai idők Európája, Róma pedig ma Amerikája. A Nyugatrómai Birodalom letűnése után, még mindig bírt a görögség akkora dinamikával, hogy az arab birodalom, majd a török népek expanziós törekvéseit Délkelet-Európa irányában évszázadokon keresztül feltartóztatta.

5.A történelem iróniája, hogy Oroszország ma még leggyengébb ellenlábasai, a török népek, fogják ezt a volt szuperhatalmat felmorzsolni. A volt Szovjet Birodalom területén élő török, illetve mozlim népek magasabb születési aránya alátámasztja ezt a feltevést. Amikor majd ezek technikai készültsége elérte Európáét, rögtön visszakövetelik őshazájukat, az Eurázsiai Sztyeppét.

6.Egyes kutatók a mezopotámiai szumérokat és utódaikat, a szkítákat tartják a magyarok őseinek. László Gyula régész 9. 10. századi sírokból öt török és két finn-ugor törzs maradványait állapította meg.

7.A francia forradalom valamivel később kezdődött.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. Az eurázsiai sztyeppe.

Ezen óriási területet egyszerűbb politikailag a mongol birodalom, vagy Szovjetunió fogalmával meghatározni, mint földrajzilag. Nyugaton az orosz síksággal veszi kezdetét, átmegy a Turán alföldön, a Kazah sztyeppén, majd Szibérián, hogy ennek északi és keleti szélei határolják, de a Tarim medencét és az Obi-sivatagot is hozzá sorolhatjuk. Külső határai ott végződnek, ahol az eurázsiai szubkontinens kultúrnépeinek (kínaiak, indiaiak, európaiak) területei kezdődnek.

A szibériai folyók majd mindegyike az északi Jeges-tengerbe folyik, kietlen vidéken, mely nem kedvezett neves kultúrák kialakulásának. Néhány törzs, melyek az eurázsiai szubkontinensekre vándoroltak, már ősidőkben megtelepedtek új hazájukban. Főleg nagyobb folyók völgyei, melyek a tengerre vezettek, kedveztek a letelepedőknek. A folyón kereskedhettek, szaporodhattak, hatalmukat kiterjeszthették a szubkontinensre, mígnem korukat meghatározó kultúrává fejlődtek. Így alakultak ki a kínai, indiai, levantei vagy európai kultúrák. Ezen népek műveltsége ma is jelentősebb a sztyeppnépek kultúráinál.

Több hipotézis az eurázsiai sztyeppét tartja az indoeurópai népek őshazájának. Innen indulva hódították meg Indiát, Perzsiát, Kis Ázsiát és Európát, ahol a már ott lakó népekkel együtt maradandó kultúrákat alapítottak.

Sokat nem tudunk az árja sztyeppbirodalmakról, mert népeik az írás kifejlődése előtt elvándoroltak innen. Az árjákat követő mongol és türk törzsek¹ hatalmas birodalmakat hoztak létre az évszázadok folyamán, melyek rövid virágzásuk alatt a szubkontinenseken élő kultúrnépeket veszélyeztették, néha rövid időre meg is hódították őket. Hatalmas birodalmaik határai keleten a Japán-tengernél, nyugaton a Kárpátoknál végződtek.

A Hiung Nuk szuper birodalma feltartóztatására, amely Kína északi tartományait ostromolta, épült a kínai Nagy Fal. Később ugyan e hódítók, hunokként váltak ismertté Európában. A Krisztus utáni ötödik évszázadban főhadiszállásuk a Tiszánál volt. Innen fenyegették néhány évig Rómát, míg Attila² váratlan halálával a Hun Birodalom széthullott.

A következő pár évszázad nem kedvezett a sztyeppbirodalmaknak. Kína elég erősnek bizonyult a mongol törzsek távol tartására. Perzsia és a Levante a feltörő Arab Birodalom részei lettek. Európát biztosította a Római Birodalom hamvából újjászületett főnix: Bizánc.

Időnként, főleg török törzsekből álló kisebb nomád birodalmak, szerezték meg néhány évtizedre, az eurázsiai sztyeppe valamelyik részét. A vezető törzs vagy törzsvezér nevével nevezték magukat kazároknak, besenyőknek, kunoknak, kipcsakoknak. Elég hatalmasok voltak, hogy a szomszédjaikat jelenlétük félelemmel töltse el, de túl rövid életűek, hogy a művelt népeket igazában veszélyeztessék.

A 13. Század elején Dzsingisz Kán³ eurázsiai óriásbirodalommá egyesítette a mongol tatár és török törzseket. Kelet Ázsia ellen fordulva meghódították Kínát, ahol Dzsingisz Kán utódai, a Jüan-dinasztia, majdnem száz évig uralkodott, amíg egy forradalom el nem űzte őket. Európa máig emlegeti kalandozásaikat, mint tatárjárást. Adófizetőikké tették a keleti szláv népeket, majd felégették Lengyelországot és Magyarországot. Utóseregeik vezére, Timur Leng,⁴ meghódította a Levantét és Indiát.

Az eurázsiai művelt népek szerencséjére a sztyeppbirodalmak oly hamar felbomlanak, mint amilyen gyorsan létrejöttek. A terep, mely őket naggyá tette, egyben a végzetük is! Mert a sztyeppe stratégiailag védhetetlen! A folyók télen befagynak és más stratégiai akadályok nincsenek. Azon kívül az eurázsiai puszta belterület, nincs kijárata a nyílt tengerekre. Északon és északkeleten a klíma, a Japán-tengertől a Keleti-tengerig évezredes művelt népek zárják el a kijáratot a tengerre. Végül hiányzik egy támpont, egy szellemi és gazdasági központ mely az államnak, illetve államszövetségnek támaszt adhatna.

A Szovjet Birodalom hirtelen széthullása épp napjainkban bizonyítja ennek igazságát. De az eurázsiai szubkontinensek kulturált népeinek a jövőben is készen kell állniuk új szovjetek, vagy Timur Lengek támadásainak kivédésére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.Egyik feltevés szerint a türk népek az árja és mongol népek konglomerátuma.

2.Attila (410?-453) hun (mongol-török?) uralkodó, adófizetésre kötelezte mindkét Római Birodalmat, de meghódításukra már nem maradt ideje.

3.Dzsingisz Kán (1167-1227) a mongol világbirodalom alapítója.

4.Timur Leng (1336-1405) mongol uralkodó. Meghódította Észak-Indiát, Perzsiát, végül szétverte a kisázsiai Kipcsak-török Birodalmat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8. Az első világháború.

Egy kulturális körön belül következetesen a legerősebb gazdasággal bíró állam veszi át a politikai vezetést, amíg egy újabb emelkedő nemzet eléje nem tör. Ha az újkori történelmet idézzük, Európa felfelé ívelése az ibér¹ évszázaddal vette kezdetét, amikor a 15-16. században spanyolok és portugálok Európa számára felkutatták a világot, majd gyarmatosították Amerikát. Ezt a francia évszázad követte a kultúra széleskörű virágzásával és az ország gazdaságának jelentős fellendülésével. A franciák voltak a keleti Észak-Amerika első sikeres gyarmatosítói. A 19. a brit évszázad volt, egyben az ipari forradalom hazája. Annak ellenére, hogy amerikai gyarmatai elszakadtak tőle, sikerült Nagy-Britanniának a föld erőforrásainak nagy részét megszereznie, sőt a 20. század közepéig megtartania. A németek hegemóniaigényét a 20. Évszázadra már jó előre előkészítették költőik és filozófusaik. Így a századfordulóra készen állt Európa közepén a fiatal gazdasági óriás, az egyesült Németország.² Közben az Amerikai Egyesült Államok gazdasága nemcsak Németország, de egész Európa gazdasági teljesítményét túlszárnyalta. Előrelátható volt, hogy az amerikai nagybácsi, a Monroe-doktrína³ ellenére is bele fog avatkozni Európa ügyeibe, és a következő európai konfliktusban az lesz a győztes, aki az Egyesült Államokat szövetségesnek megnyeri. Következésként csak az Amerikai Egyesült Államok beavatkozása döntötte el a háborút az antant⁴ államok javára. A harmincéves háborút (1618-1648) nagy részben Németország területen vívták meg, ez a háború lepusztította az országot évtizedekre, azon kívül miniállamokra szaggatta a birodalmat, melyek az európai politikában nem sokat számítottak. Az egyik német miniállam dinasztiája, Poroszország uralkodói sikeres politikát követtek. Főleg az orosz viszony hozott sikert. Az idők folyamán közösen megsemmisítették a lengyel–litván nagyhatalmat és megosztoztak területén. Így váltak hatalmassá Orosz- és Poroszország, Lengyelország romjain. A közös határon azután már vetélytársakként néztek szembe egymással.

A német nép egyesülési szándéka, a nemzeti korszak elején, a 19. század első éveiben a nemzeti liberális korban ébredt újra, amikor a polgár egyszeriben németnek érezte magát, nem csak hannoverinek vagy tirolinak. Németországban az 1848-as forradalom legfontosabb posztulátuma az egy nemzetté egyesülés lett.⁵ Az egyesülés akkor még meghiúsult. Egyrészt egyes fejedelmeken, akik féltették szuverén jogaikat a jövendőbeli uralkodótól, másrészt a potenciális királyi, illetve császári házak rivalitásán. Csak a liberális államrend térhódításával majd a Habsburgok⁶ folyamatos vereségei Olaszországban és a poroszok ellen, tették időszerűvé az egyesülést. A Poroszország vezette Észak német szövetség 1871-es győzelme Franciaország felett, végérvényesen megszilárdította a Hohenzollerek⁷ prioritását.

Miért kellett ezt az egész németségtől óhajtott egyesülést és a koronázást a nép részvétele nélkül Frankfurt vagy Berlin helyett, Versailles-ban foganatosítani az, az éppeni győztesek titka marad. Nem ők voltak az elsők, de nem is az utolsók, akik győzelmi mámorukban a következő háború magvát hintették el. Ez a győzelem a „grande nation“⁸ minden polgárában olyan mély sokkot váltott ki, hogy a revánsot generációkon át becsületbeli ügynek érezték. Nem csoda, hisz pár évtizede nagyapáik Napóleon zászlói alatt a világot meghódítani indultak. És most? Egy eddig számot sem tevő nép néhány jelentéktelen hercegsége egyesül, hadserege szétveri a francia sereget, bevonul Párizsba és Versaillesben, császárrá proklamálja a porosz királyt.

Az egyesülés szépséghibája, hogy Német-Ausztria nem csatlakozott a birodalomhoz. A Habsburg-Monarchia nem német többsége nem is kívánt a Nagynémet Birodalomba ötödik kerékként betársulni.⁹ Így sikerült a Habsburgok házi-politikájának az évszázadok folyamán, Svájcot, Németalföldet végül Ausztriát, a német egységből leválasztani.

Minden élőlény bizonyos agresszivitással rendelkezik, hogy fennmaradását biztosítsa. Kvázi minden nép minden faj sajátos dinamikája más kárára is gyarapodni. Így minden állam több felől is fenyegetett. A politika művészete tehát az igazi szövetségest, a legkisebb ellenszolgáltatás fejében megtalálni, nehogy az ország háború esetén egyedül maradjon. Az első világháború szövetségei, melyek szövevényein és gyarmatbirtokain keresztül az egész világot egy tulajdonképpen európai konfliktusba belesodorták, inkább a véletlen, mint előrelátó megfontolás szüleményei voltak. Már ahogy a partnerek eltérő érdekeiket egyeztetni tudták.

Minthogy Franciaország gazdasági ereje eleve gyenge volt a németek elleni revánsra, szövetségest keresett Németország keleti konkurensével, a Cári Birodalommal. A Nagy-Britannia és Franciaország között létrejött Entente-Cordiale szerződést főleg a gyarmataik körül felmerülő viták megoldására és a status quo¹⁰ más hatalmak elleni biztosítására kötötték, természetesen későbbi szövetségeseik Oroszország és az Egyesült Államok ellen is. Hogy Nagy-Britannia akceptálta Oroszország bevételét az antant-ba, az valószínűleg az „Ex duobus malis, minimum est eliendum“¹¹ megfontolás jegyében történhetett. Oroszország földrajzilag túl távol van, hogy Franciaországot vagy Nagy-Britanniát veszélyeztesse- gondolták. Negyven év múltán megbosszulta magát e rövidlátó politika, amikor Szovjet Oroszország Vörös Hadserege Közép-Európában állt és az Egyesült Államokkal szövetségben, Európát lelökték a világ színpadáról!

A 19. Század folyamán Nagy-Britanniának sok nehézségbe került Oroszországot a világtengerektől távol tartania,¹² amikor új konkurens tűnt fel, amely Nagy-Britannia hatalmi pozícióját elvitathatná: Németország. Mind Franciaország, mind Nagy-Britannia olyan tűrhetetlennek tartották a fenyegető német hegemóniát, hogy félretolták évszázados rivalgásukat és együtt indultak az új vetélytárs legyűrésére.

A központi hatalmak erejét Németország adta, amelynek gazdasági potenciálja egyedül is felülmúlta európai riválisai gazdasági erejét, de Németországnak szövetségesként csak a népei partikuláris törekvéseivel küszködő Osztrák Magyar Monarchia, és az Oszmán Birodalom; a „boszporuszi beteg ember” maradt. Két soknemzetiségű monarchia, melyek a nemzeti-liberális világban jócskán elavultak. Mindkét birodalom gazdasága, messze elmaradt a kor nagyhatalmai mögött. Annyira, hogy az Oszmán Birodalom külső támogatásra szorult, míg a Habsburg-monarchia legfeljebb egy helyileg korlátozott, kisebb háborúra volt felkészülve. Ennek ellenére Németország nem mellőzhette a Habsburgokat, mert miként a háború elején még szövetséges Olaszország vagy Románia, könnyen az ellen oldalra válthattak volna, hogy Sziléziát, esetleg Szászországot, talán még Bajorországot is birtokukba vehessék.¹³

Oroszország a 19. Század végén sok szimpatizánst szerzett a Balkánon, amikor a balkáni népeket segítette az ozmán-török uralmat lerázniuk, persze azzal a hátsó szándékkal, hogy a Balkánt egy pánszláv ortodox birodalomba bekebelezze. A nem szláv, de ortodox görögök és románok is az orosz cároktól¹⁴ várták, hogy visszahelyezi a Hágia Szófiára az andráskeresztet. A Cári Birodalom most közel állt régi törekvéséhez: kijutni a nyílt tengerre, mert nyílt tenger nélkül csak másodrendű nagyhatalom marad.

A Balkán nyugat-kelet ütközőpontján mindig is vitatott terület volt. Az ókorban éppúgy, mint később Bizánc és a Nyugatrómai Birodalom között, majd a törökök szultánok és a magyar királyok hadakoztak felette. A Balkán-félsziget népeit az ide-oda vonuló idegen hadak szétzilálták, majd összekeverték, hogy ugyanabban az országrészben, ugyanegy helységben több nép, több vallás torlódott össze, akik kénytelenek egymással együtt élni. Ha az idők folyamán egy nép vagy vallás fölénybe kerül, igyekszik a saját nemzetiségét vagy vallását az egész térségre kiterjeszteni.

A tizenkilencedikről a huszadik század fordulóján a régió népei közel álltak az egyesüléshez a török hódoltság lerázása érdekében. A baj a résztvevők hegemóniális tendenciáiban rejlett! A görögök Bizánc hatalma újraélesztésére gondoltak, természetesen hellén vezérlettel. A horvátok egy Zágrábból irányított illír birodalomra tendáltak. A románok kitalálták a dák-római birodalmat, -amely legfeljebb néhány évtizedig állhatott fenn- ebből a fikcióból jogot formálnak nemcsak a Balkánra, Ukrajna részeire, de Magyarország jó részére is.

A Balkán keleti sarkát bolgár etnikum lakja. Oroszország, hogy Dobrudzsán át, egyesített bolgárföldön jusson a török tengerszoros nyugati oldalára, szorgalmazta nagy Bulgária megteremtését, amit az Osztrák-magyar monarchia, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország is támogatott. Minthogy a Balkánon ritka az összefüggő etnikai terület, a nagy bolgár törekvés heves ellenzékre talált Romániában, mint Szerbiában. Románia a Dobrudzsát követelte, Görögország és Szerbia Macedóniát. A nagy szerb óhaj Macedóniát tengeri kikötőjével Szalonikivel együtt, Bosznia-Hercegovinát, Albániát, sőt Horvátország részeit is jussának tartotta.

A pánszláv gondolat -Lengyelországon kívül, amely már részben orosz uralom alatt volt- a Monarchia nyugat és délszláv népeinél erős visszhangra talált. Az orosz hegemónia az összes európai szláv népek felett nemcsak az Osztrák Magyar Monarchiának, de egész Európának, Nagy Britanniát is beleértve, elfogadhatatlan volt. Oroszország igénye az egész Balkánra a Monarchia integritását sértették, ezért semmiképp sem engedhette meg az orosz hegemóniát Szerbia felett! Az Osztrák Magyar Monarchia kész volt Szerbia helyett Kelet Ruméliát – vagyis az Ozmán-Birodalom balkáni területeit – az orosz befolyásnak átengedni. Ezzel már a Földközi-tengerre ért volna Oroszország.¹⁵ Az antant szintén Oroszországnak ígérte az európai Törökországot Isztambullal együtt. Miért nem mindent? Az egész Balkánt egy csapásra megszerezni! – gondolták a moszkoviták.

Lehet, hogy Oroszország semlegessége meggátolta volna az első világháborút, talán mindkét világháborút? Végtére Oroszország és Németország akkori viszonya nem volt olyan rossz, hogy egymásra rontsanak.¹⁶ Oroszország elkerülte volna a 70 éves bolsevik diktatúrát, a mérhetetlen erkölcsi és anyagi károkat, melyeket a bolsevikok egy utópisztikus osztály nélküli társadalom megteremtéséért elkövettek. Az óriási Oroszország természeti adottságai garantálták a gyors iparosítást, következésként a gazdasági és politikai felzárkózást Európához. A német évszázadot az orosz követte volna, vagyis a fehér faj hegemóniája megtoldódott volna, vagy két évszázaddal.

Egy fiatal szerbekből álló csoport, a vitatott Bosznia-hercegovinai tartományban, meggyilkolta a Duna-monarchia trónörökösét és annak feleségét. A merénylők akár saját kezdeményezésből, akár szerb vagy orosz titkosszolgálati utasításra lőttek, a trónörökös pár legyilkolása kényszeríttette a Monarchiát a szerb - orosz machinációknak egyszer s mindenkorra véget vetni. A Monarchia 1914. július 28. án hadat üzent Szerbiának. Ekkor Oroszország általános mozgósítást rendelt el. Erre Ausztria szövetségese, Németország hadat üzent Oroszországnak. Oroszország szövetségese Franciaország augusztus 3. án megbombázta -akkor még nagyon kezdetleges bombákkal- Karlsruhe és Nürnberg német városokat, ezt a párizsi német konzul a hadiállapot bekövetkeztének nyilvánította.

Nagy-Britannia az orosz japán háborúban (1904-1905) Japánt segítette, majd kibékítette a torzsalkodókat. Minthogy Oroszország kelet-ázsiai terjeszkedése kilátástalannak bizonyult, szabad kezet adott Japánnak Kelet-Ázsiában. Oroszország inkább a számára sokkal fontosabb Konstantinápoly megszerzésére fordította erejét. Az antant a távol-keleti német gyarmatok odaígérésével, késztette Japánt belépni a háborúba. Japán rögtön meg is szállta a csendes-óceáni német szigeteket és Csingtaot, -a németek kínai jussát a boxerlázadás¹⁷ leveréséből- megkezdve Kína gyarmatosítását.

A hanyatló Oszmán Birodalomtól Nagy-Britannia már 1881-82ben elvette Ciprust és Egyiptomot a Szuezi-csatornával. Ezzel biztosította befolyását a Közel-Keletre, egyben rövidebb utat nyert indiai gyarmatához. Így már nem zavarta, ha Oroszország kijut a Földközi-tengerre. Kész volt támogatni Oroszország igényét a török tengerszorosokra. Cserébe Szentpétervár elismerte Nagy-Britanniának a déli Perzsia és Afganisztán feletti igényét. Ez kényszeríttette a törököket új szövetséges után nézni, nehogy Mezopotámia vagy Arábia is, Perzsia, Ciprus, illetve Észak-Afrika sorsára jusson. Csatlakoztak az antant ellentáborához, a központi hatalmakhoz.

Ez az ostoba háború Európa népeinek felbecsülhetetlen kárt okozott. Ez a testvérháború Európa népei között, aláásta Európa eddigi vezető pozícióját a világban. Ezen háborúért, amely 1914 nyarán kitört, minden résztvevő nép -győztes, mint vesztes- egyaránt felelős. Oroszország -hogy a török tengerszoros meghódítását biztosítsa, hogy kijusson a Földközi Tengerre- az egész Balkánt követelte, amihez semmi jogi alapja nem volt. A Habsburgok egy tartománnyal akarták gyarapítani birodalmukat. Németország jussát követelte a világból, amit már mások évekkel ezelőtt kisajátítottak. Franciaország revánsra törekedett Németország ellen, ha erejéből már nem is futotta. Nagy-Britannia nem tűrt konkurenciát sem a kontinensen, sem a tengereken. Az Egyesült Államokban éppen megtelepedett finánchatalomnak a torzsalkodó, de hatalmas Európa, mint annak legerősebb gazdasági hatalma Németország, volt az első akadály glóbuszunk feletti hegemóniája megvalósításában.

Minden konkurens szerette volna ellenfelét úgy összeszorítani, sőt tönkre tenni -főleg az iparosított területeinek annektálásával-, hogy soha többé lábra ne állhasson. Hogy az országhatárok jórészt etnikai határok is voltak figyelembe sem vették.¹⁸ Az ördög bújhatott az emberiségbe. Európa népei nótázva, jókedvvel, győzelemittasan vonultak a háborúba. Bízva, hogy karácsonyra győztesként hazatérnek.

Az antant minden oldalról indított támadással tervezte a központi hatalmakat összeroppantani, és országaikat megszállni. A támadás elakadása esetére pedig blokád alá venni ellenfeleiket, a blokád amely végül is sikert hozott számukra. A központi hatalmak stratégiája: hét hadsereggel először Franciaországot leverni, addig keleten a 8. Német Hadsereg, a Monarchia három hadseregével együtt, sakkban tartja Oroszországot.

Németország hadserege számára szabad átvonulást kért a semleges Luxemburgtól és Belgiumtól, hogy a francia frontot északról támadhassa meg. A megtiltó válasz ellenére 1914. augusztus 2-án megindultak a német csapatok és a háború első napjaiban megszállták Belgium nagy részét. Áttörve Belgiumon, szétszórták a meglepett franciák védvonalát és támadó ékjük jól haladt Párizs irányába. A negyedik héten áttörtek a Márnán, bevették Meaux városát, negyven kilométerre voltak Párizstól. Párizs bevétele után déli irányba tervezték lenyomni, és felgöngyölíteni a francia hadsereget. Nagy-Britannia -amely a háború kitörése előtt semlegesnek álcázta magát- Belgium semlegességének megsértése ürügyén állt csatasorba a német vetélytárs ellen. Amíg a németek Párizsra meneteltek, brit egységek kezdték jobb szárnyukat bekeríteni. Párizs ostromát fel kellett adni, és védelmi vonalat építeni, az angolokkal szemben fel egész az északi tengerig. Az elzászi határaikon csak néhány kilométerrel jutottak túl a németek, de sorsdöntő áttörés itt sem sikerült.

Oroszország közben megszállta fél Kelet-Poroszországot. A nyugati hadszíntérről kellett a 9. hadsereget elvonni és sürgősen a keleti frontra szállítani. Ezzel a szövetségesek: britek, oroszok megmentették Franciaországot.

Augusztus végén sikerült a németeknek Tannenbergnél megsemmisíteni a Második Orosz Hadsereget, majd néhány nap múltán a Mazuri tavaknál, az Első Orosz Hadsereg jutott ugyanerre a sorsra. Ezzel visszaszerezték Kelet Poroszországot.

Az Osztrák-magyar haderő a keleti frontra három hadsereggel vonult fel. Szemben a túloldalon, az oroszok négy hadseregüket összpontosították, hogy a Szerbiára támadó hadseregek egyikét át kellett irányítani a keleti hadszíntérre. Mindkét ellenfél egyaránt korszerűtlen felszereléssel vonult hadba, de az oroszoknak előnyükre vált, hogy a Monarchia szláv csapatai nem szívesen harcoltak a nagy szláv matica¹⁹ ellen. Egyedül a lengyelek álltak a Központi Hatalmak oldalán a Cár ellen. A kezdetben 1,8 milliós létszámmal felvonult Cs és K²⁰ hadseregből néhány hónap múltán eltűnt - vagyis átszökött-, fogságba esett, megsebesült, vagy elesett 1 millió fő. A Kelet-Poroszországban veszett két hadseregüket könnyen pótolták az oroszok. Óriási embertartalékukból új hadseregeket küldtek a frontra, és töretlen erővel támadtak a lengyel fronton. Rövidesen mélyen behatoltak a déli Lengyelországba majd áttörték a keleti kárpátvonalat, csak nagy nehezen sikerült főleg magyar huszároknak és lengyel lándzsásoknak kiszorítani az oroszokat Európa eme természetes keleti bástyájáról. A németek újra a nyugati frontról voltak kénytelenek csapatokat hozni, melyek Lodzsnál állították meg az oroszokat, majd visszanyomták a frontot egészen keletre.

Látva sikertelen próbálkozásaikat az ellenfél megsemmisítésére, a tél beálltával majd minden fronton beásták magukat az ellenfelek. A mindkét oldalon oly szépen kitervelt villámháború állóháborúvá változott. A karácsonyi hazatérés pedig igencsak elhúzódott.

A háború kitörésekor a Csingtao körüli vizeket őrző német cirkálóraj parancsot kapott a hazatérésre. A Royl Navy²¹ rögtön megindította a hajtóvadászatot ellene. Az első tengeri csatában a chilei partok előtt még legyőzték a németek az útjukat álló angol hajórajt. Utána megkerülve a Tűzföldet, áthajóztak az Atlanti-óceánra, ahol már a Falkland-szigeteknél egy nagyobb brit flotta várt rájuk. Ennek a flottának sikerült itt -egyetlen hajó kivételével- az egész német hajórajt elsüllyeszteni. Ettől az időtől kezdve a tengereken csak a németek búvárhajói vetekedhettek az angolokkal.

A brit admiralitás a csatorna és az északi tenger kijáratainak lezárására összpontosíthatta minden erejét. Az Északi-tengert már a háború kezdetén saját operációs területévé nyilvánította az antant és elaknásította a kijáratokat. A keskeny, La Manche-csatornát még könnyebben tudták lezárni. Így a német flotta nem bírt kijutni az atlanti vizekre. Egyedül a tengeralattjárók bújtak át a záron nagy nehézségek árán.²² Kijutva az óceánra, vadásztak az antant hajóira. Egy amerikai jegyzék 1915-ben figyelmeztette Németországot, nehogy amerikai hadiszállítmányokat is megtámadjanak!  Hogy okot ne szolgáltassanak az amerikai kormánynak a nyílt hadba lépésre, kénytelenek voltak az üzletelők és hadiszállítók hajóinak szemet hunyni, ha azok amerikai zászló alatt hajóztak. Bár az 1899ben elfogadott Hágai Egyezmény tiltja semleges államoknak fegyver és hadianyag szállítását hadviselő országok támogatására.

A német flotta viszont a Skagerrakot zárta el. A tengeri összeköttetést Oroszország és nyugati szövetségesei között, egyben biztosítva a Németország számára nélkülözhetetlen svéd vasércszállítmányok útját. Egy angol flotta 1916. május végén 150 hajóval a blokád áttörésére indult, de a tengeri ütközetből dupla veszteséggel vonult vissza, mint amit ők okoztak a németeknek. A továbbiakban aztán felhagytak az áttörési kisérletezéssel.

A „Kongóakta” ellenére, amely megtiltotta az európai háborúkat az afrikai gyarmatokra kiterjeszteni, az antant egymás után megszállt minden német gyarmatot. Egyedül Kelet-Afrikát bírta egy maroknyi elszánt katona az 1918-as európai fegyverszünetig megvédeni.

A tél elmúltával az antant összehangolt kétfrontos támadásokkal akarta a központi hatalmakat összeroppantani. A folyamatos támadások eredménye: nyugaton néhány kilométer előnyomulás és néhány szétlőtt falu mellett több tízezer halott és sebesült lett.

Amíg Európa népei a nyugati fronton eredménytelenül gyilkolták egymást, a keleti hadszíntéren az oroszok kezdtek az egész arcvonalon mind nagyobb offenzívákba. Előbb sikerült kiverni a támadó oroszok balszárnyát Mazuriából. 1915 nyarán a központi hatalmak együttes támadása kiűzte Lengyelországból, és Litvániából az oroszokat, majd a Pripjet-mocsarak és a Düna-Daugova vonalára nyomta vissza az arcvonalukat. Csak azért nem követték őket tovább, mert a hadvezetés nem akarta csapatait a végtelen eurázsiai pusztán szétforgácsolni.

Már néhány hónapos háborúskodás után látható volt, hogy ezen a háborún csak veszteni lehet, de nyerni egyik fél sem fog! Ha az emberiség egy kevés józan ítélőképességgel is bírna, akkor most fair feltételekkel békét kötnek. De itt voltak a bankárdinasztiák, akiknek nagyon is jó nyereséget hozott ez a háború, hát miért ne pénzelték volna tovább a „háborúskodó urakat”. Az ellenfelek pedig, a győzelem reményében kezdetek háborúzni. Feladni? Dehogy is! Inkább új szövetségesek után néztek.

Még a 19. század végén Olaszország ellentétbe került Franciaországgal, amikor mindkét fél az Észak-Afrika gyarmatosításába kezdett. Nagy-Britanniának szintén tervei voltak Afrikában. Ismerve a francia német viszonyt, Olaszországnak egyedül Németország ígérkezett potenciális szövetségesnek, amely szövetségben volt az Osztrák Magyar Monarchiával. Ez időben a Monarchia egyetlen állammal sem állt konfliktusban, ezért berzenkedett Olaszország felvétele ellen, nehogy a szövetség franciaellenes élt kapjon. A balvégzet 1882ben mégis létrehozta a Hármasszövetséget Olaszországgal. Ennek ellensúlyozására Franciaország Oroszországgal kötött ellenszövetséget, ha a Cár épp nem is rajongott a királygyilkos francia republikánusokért.

Nemsokára kiegyezett a két latin hatalom Afrika felett: Franciaország Tunéziát, Olaszország pedig Líbiát gyarmatosította. A századforduló után titkos szerződést kötöttek, melyben Olaszország megígérte: nem lép háborúba Franciaország ellen. A háború kitörésekor meg is tagadta a hadba lépést a Központi Hatalmak oldalán, sőt semlegessége fejében követelte a Monarchiától: Triesztet Isztriával és a még Ausztria fennhatósága alatt lévő olasz etnikum lakta területeket, végül Dél-Tirolt. A német etnikumtól lakott Dél-Tirolhoz, annyi jussa volt Itáliának, mint a Habsburgoknak olasz tartományaikhoz. Az antant ígéretet tett az olasz kormánynak Isztria, Dalmácia, Dél-Tirol bekebelezésére, Albánia feletti hegemónia megszerzésére, végül a szétosztandó Oszmán-Török Birodalom részeire. Ezzel magához csábította az olaszokat. Hát, ha nem is nagy lelkesen, 1915 májusában hadat üzentek a Monarchiának. Hadseregük felvonult az osztrák határra és az Isonzó nyugati partjáról sorozatosan rohamoztak Görz-Gorizia illetve Trieszt irányába, amit a Monarchia csapatai mind visszavertek. Bizony az olaszok sem verekedtek nagyobb elánnal, mint a Monarchia nemzetiségei.

Oroszország és szövetségesei között hiányzott a szárazföldi összeköttetés. Az antanthatalmak összeköttetést kerestek a tengeren. Egy okból, hogy Oroszországot hadianyaggal ellássák, de azon reményben is, hogy a nyugati fronton orosz tömegeket vethessenek be.

Hogy legalább a tengeri összeköttetést az orosz szövetségeshez megnyissák, már 1915 elején egy angol-francia hajóhad 200 000 fős hadsereggel a fedélzeten indult a Dardanellák ellen. Az invázorokat már útközben a központi hatalmak tengeralattjárói fogadták, amelyek több hajót megtorpedóztak. Az angolok a Gallipoli félszigeten szálltak partra, a franciák velük átellenben az ázsiai oldalon, de mindkét támadó elakadt. Egyikük sem jutott túl hajóágyúik hordtávolságán. A törökök állták a sarat! Az invázorok nyolc hónapos ostrom után kénytelenek voltak feladni a Dardanellákat. De nehogy re infecta²³ térjenek haza, megszállták a macedón kikötővárost Szalonikit, és oldalukra kényszeríttették az addig semleges Görögországot.

Az Oszmán Birodalomnak sem volt összeköttetése a központi hatalmakkal, így itt is sürgősen kapcsolatot kellett teremteni. Annál inkább, mert az Oszmán Birodalmat négy fronton veszélyeztették: A Dardanellákat az antant seregek ostromolták. A Kaukázus felől az oroszok minden pillanatban áttörhették a török frontot. A Sínai-félszigeten állásharcban álltak az egyiptomi brit hadtesttel. Végül Mezopotámiában az angolok indiai hadserege támadott.²⁴

A Monarchia azért kelt háborúra, hogy az orosz befolyásnak Szerbiában véget vessen. Az orosz térnyerésre a keleti fronton, a Belgrád ellen felvonuló Második Hadsereget keletre kellett küldeni. Így Szerbiával a Hatodik Hadseregnek egyedül kellett volna megbirkóznia. A CS és K hadsereg első, Boszniából indított támadását visszaverték a szerbek, csak újbóli próbálkozással bírt áttörni Szerbiába. Ekkor parancsnoka helyrehozhatatlan stratégiai hibát tett. A félig megvert ellenség felszámolása helyett kettéválasztotta hadseregét, és nagyobb részével megszállta Belgrádot. Közben a szerbek rendezték soraikat és visszaverték üldözőiket a Drina boszniai partjaira, majd Belgrád ellen fordultak és átvetették a támadókat a Duna és Száva magyar oldalára. Azóta farkasszemet néztek az ellenfelek a folyók két oldalán. Ahogy az összeköttetés az oszmán szövetségessel mind akutabbá vált le kellett vezényelni Kelet-Poroszországból a 11. Német Hadsereget, hogy a következő támadás sikert hozzon. Bulgária, nehogy Görögország sorsára jusson, bízva a központi hatalmak erejében, belépett a szövetségbe. Így gondolta Macedóniát megszerezni, amely provinciát mindhárom szomszéd: Bulgária, Görögország Szerbia egymás között vitatott. A túlerő 1915 őszén 6 hét alatt legyőzte Szerbiát. Ezzel a központi hatalmak megteremtették a szárazföldi összeköttetést oszmán-török szövetségesükkel. A szerb hadsereg jó negyedrésze átvágta magát Albánián keresztül Korfu szigetére, ahol egyesült az antant csapataival, akik Görögországot már a saját táborukba erőszakolták. Hogy az antantot megelőzzék, a központi hatalmak megszállták Montenegrót és Albániát.

Amit a német hadiipar előállítani tudott, annak egész arzenálját felsorakoztatták Verdun térségében, majd 1916. február végétől augusztus közepéig ágyúzták és rohamozták a francia vonalakat. Az ütközetek folyamán 350 000 francia és majd annyi német esett el. A támadók előrejutottak pár kilométerrel, de a nagy áttörés Párizsra nem sikerült. Inkább az antantot késztette még nagyobb ellencsapásra valamivel északabbra – a Somme vonalán. Hiszen a világ majdnem valamennyi fegyvergyára nekik szállította a muníciót. Többhetes tüzérségi előkészítés után az antant rohamosztagai – a haditechnika legújabb találmányai – tankok mögött indultak az ellenséges állásokra. Ez az óriási nyári offenzíva 40 km széles fronton 12 km-es előnyomulást hozott. Az adatok szerint félmillió brit, ugyanannyi német és 200 000 francia katona életébe került.

Még a háború kitörése előtt több találékony hadmérnök készített tervet egy robbanómotorral hajtott, géppuskával, illetve ágyúval felszerelt terepjáró acélerőd (harckocsi) építésére, melyeket akkor minden hadvezetés elutasított. A kor stratégiája a tüzérség mellett a századforduló új találmányára a géppuskára alapozta a gyalogsági betörések elhárítását. Saját rohamaik előkészítéseként pedig elégségesnek tartották az ellenséges állások néhány órás ágyúzását, az ellenséges védők és géppuskafészkek megsemmisítésére. A háború második évében, már hetekig lőtték egymás arcvonalait a rohamok előtt, de mindkét félnek sikerült a többszörösen is szétlőtt saját állásaikat emberekkel, felszereléssel, munícióval újra és újra feltölteni. Végül az antant kezdte meg a harckocsik -amit az angolok tank fedőnéven gyártottak- bevetését, melyeknek győzelmüket nagyban köszönhették.

Az Irish Volunters Armee²⁵ 1916 tavaszán megrohanta az ír fővárost és -néhány napra- kiűzte onnan az angol hódítókat. Az írek, a németek és az Amerikában élő honfitársaik támogatásában reménykedtek. Csalóka remény volt! Németország tengeri ereje gyenge volt, az íreknek egyáltalán katonai támogatást nyújtani. Amerika pedig már rég az antant oldalára állt. Így az ír szabadságharc véres leverése sem váltott ki megütközést Wilson²⁶ erényes kormányánál.

Az oroszok minden offenzívája katasztrófával végződött. A háború második évére akadozott a fegyver és lőszer utánpótlásuk. Az elesett, vagy fogságba került tisztek és altisztek pótolhatatlanok voltak. Minden dezaszter ellenére 1916 nyarán -nyugati szövetségeseik unszolására- új támadást intéztek a CS és K front ellen, amit 100 km szélességben visszaszorítottak.

Romániát szintén szerződés kötötte a központi hatalmakhoz, de nem tartotta be szavát. Ellenkezőleg, titkos megállapodást kötött Oroszországgal és Franciaországgal, amely Erdélyt Romániának ígérte, ha az antant oldalára áll. Ezt a szerződés sem értelmezték szószerit a románok és halogatták a hadüzenetet. Csak, amikor, a váratlan orosz áttörés bátorságot kölcsönzött kormányuknak, üzentek hadat az Osztrák Magyar Monarchiának. Ízibe be is bocskoroltak dél Erdélybe. Megtehették, hiszen góbéék majd egy szálig kint voltak valamelyik fronton. Az orosz offenzíva közben elakadt, a románok meg két tűz közé kerültek. Északról Mackensen²⁷ seregei, délről a bolgárok összeroppantották hadseregüket, és átzavarták őket a szeret folyó keleti oldalára.

A lassan kimerülő Oroszország titkos tárgyalásokba kezdett a központi hatalmakkal a békekötés feltételeiről. Az orosz fél azonban megszakította a tárgyalásokat, amikor a központi hatalmak 1916. november 5-én proklamálták a független lengyel királyságot a volt orosz fennhatóság területén²⁸ Pedig ez a békekötés, megmenthette volna az Orosz Birodalmat az összeomlástól.

Már két és fél éve tartott az állóháború, de sikert egyik félnek sem hozott. A Római Pápa többször intette békére a hadakozókat. Végre a központi hatalmak bírtak cseppnyi belátással és 1916 végén békeajánlatot tettek az antantnak. Ott kimerültség jeleként értelmezték a felhívást és visszautasították azt. Annál inkább, hogy Amerikában újra elnökké választották Wilsont, aki feledve választási békeszólamait melyben: győztesek nélküli békére szólította fel az „európai háborúskodó urakat”, -feltehetőleg pénzelői parancsára- minden eszközzel az antantot kezdte támogatni.

A cári birodalom elavult rendszere alkalmatlan volt egy modern háborúban évekig helytállni. Az 1917. februári forradalom száműzte a cárt és utat nyitott egy korszerű rendszer kialakulásához. Kétségtelen, hogy ez a plurális szisztéma rövidesen megvalósul, ha a szövetséges antant nem erőszakolja orosz szövetségesére a háború folytatását. Nyomást gyakoroltak a trón megdöntése után alakult ideiglenes kormányra amíg a kormány az utolsó tartalékéit is a frontra küldte. Csakhogy ebben a háborúban az orosz állam ment tönkre. A muzsik már nem volt hajlandó ezért a bukott államért a bőrét kockáztatni! A központi hatalmak hamar szét is verték ezt a keserves offenzívát.

A központi hatalmak, hogy az orosz riválist végleg kikapcsolják, néhány hivatásos forradalmárt síboltak Szentpétervárra, akik bolsevikoknak nevezték magukat.²⁹ Senki nem gondolta, hogy ezek a becsavarodott világszédítők valaha is magukhoz bírják ragadni a kormányhatalmat; csak növeljék az anarchiát! A szerencsétlen kimenetelű offenzíva kormányválságot idézett elő, amit a bolsevikok hasznukra fordítottak. 1917. november elején felbujtották a még szét nem széledt petrográdi helyőrséget, és a balti flotta legénységét az ideiglenes kormány ellen. A forradalom tulajdonképpeni irányítója Trockij³⁰ volt. Az ő utasítására zárták el a fővárost Petrográdot a külvilágtól, szállták meg a telefonközpontot, a nemzeti bankot, tartóztatták le az ideigleneskormányt és vették át a hatalmat Oroszország felett, amit Szovjetuniónak³¹ neveztek el. Lenin³² a bolsevik főnacsalnyik³³ békedekrétumot hirdetett, melyben felszólított minden hadviselő felet a háború azonnali befejezésére. Tudta, hogy a központi hatalmak örömmel fogadják békeajánlatát. Azon kívül az orosz hadsereg már oszlásnak indult, amit megállítani lehetetlen lett volna, de ez a bolsevikokat nem zavarta. Nekik megvolt a párthadseregük, a matrózok és néhány melléjük állt alakulat, melyek számukra a hatalmat biztosították. A Vörös Hadseregük ellen pedig nem kívántak konkurens hadsereget. Egy másik dekrétumban, az Oroszországban már rég esedékes földreformot, a nagybirtokok felosztását a földművelők között hirdette meg. Erre az utolsó muzsik is, aki még a fronton állt odahagyta a lövészárkot nehogy a földosztásról lemaradjon.

A lengyelországi Breszt-Litovszkban 1917 utolsó napjaiban tárgyalások kezdődtek Szovjet Oroszország és a központi hatalmak között. A bolsevikok hasztalan időfecsérlésnek tartották az egészet, mert világforradalomra számítottak, hogy az egész földkerekségen saját elvtársaik veszik át a hatalmat. Néhány napos huzavona után Trockij -aki Lenin jobb keze volt és a szovjet delegációt vezette- kijelentette, hogy a háborút a Szovjetunió befejezettnek tekinti. Ezzel elhagyta az ülést anélkül, hogy bármilyen szerződést aláírt volna.

Kihasználva az oroszországi fejetlenséget, Finnország és a balti államok kiharcolták a függetlenségüket. Miután Trockij egy petrográdi finn zászlóaljnak -hogy őket a bolsevik oldalra állítsa- ígéretet tett Finnország függetlenségére, elsőként Finnország lépett ki a Szovjetunióból. Egy hónapra rá a litván parlament, ezzel majdnem egy időben Észtország és Lettország is kinyilvánították országaik függetlenségét. Ukrajna különbékét kötött a központi hatalmakkal, hogy ezek garantálják függetlenségét Szovjet Oroszország ellen. Ekkor a bolsevikok mégis kénytelenek voltak békeszerződést kötni a központi hatalmakkal, egyben akceptálni a saját propagandájuk által is terjesztett, Wilson-doktrínát³⁴ a népek önrendelkezési jogáról, kvázi jóváhagyni a kivált államok függetlenségét.

Az olaszok tizenegyedik offenzívája egy ponton áttört a Monarchia állásain, de néhány kilométer után kifulladt. Egy sikeres ellenséges áttörés viszont a Habsburg-monarchia kapitulációját is előidézhette volna! Újra a német szövetségesnek kellett a -saját nehézségei ellenére is- csatasorba állni, hogy a katasztrófát megelőzze. A közös offenzíva az olaszok ellen 1917. október végén vette kezdetét. Már az első napon 28 km mélyen betört az ellenséges területre, majd felgöngyölte az olaszok arcvonalát az Isonzó völgyében. Ezzel két olasz hadsereg 300000 katonája esett fogságba teljes felszerelésével. Csak a gyorsan beszállított francia és brit csapatoknak sikerült a Piave folyó mögött új védelmi állásokat kialakítani, ezzel Olaszországot az összeomlástól megmenteni.

Miután Oroszország kivált a háborúból, a keleti német seregtestek jó részét átirányították a nyugati frontra, ahol a háború súlypontja volt. Ahol a feltörekvő Németország ellen a lassan elvirágzó nagyhatalmak Franciaország és Nagy-Britannia álltak. Igazán elvirágozva azért még nem voltak! Sőt már a háború kezdetétől ők voltak előnyben, mert óriási gyarmatbirodalmaik révén a fél világ nyersanyaga felett domináltak. A blokád, amit a központi hatalmak köré vontak, mindjobban éreztette hatását. Németország a blokád ellensúlyozásaként újra kezdte a búvárhajó harcot; most a már amerikai hajók ellen is, az antant minden hadiszállítója ellen! Végre itt volt Amerika urainak a casus belli.³⁵ Amerika bankárai joggal féltették pénzüket -mellyel minden hadviselő felet pénzeltek-, hogy a tönkretett Európa nem tudja adósságát visszafizetni, így a fizetésképes Amerikát is bele kellett manőverezni a háborúba. Wilson minden előbbi fogadkozása ellenére, 1917. április 6-án hadat üzent a központi hatalmaknak, bár nem sok amerikainak volt kedve az európai testvérháborúba beavatkozni.³⁶ Wilson is csak hazug békeszólamai miatt -béke győztes nélkül- lett újraválasztva. Az Egyesült Államok után a Washingtontól függő latin-amerikai kormányok is elküldték hadüzeneteiket Berlinbe.

Végső lehetőségként kínálkozott a német hadvezetés számára egy összpontosított, minden erővel indított offenzívával a döntő győzelmet kivívni, mielőtt az amerikai csapatok beérkeznének Franciaországba. Az 1918 márciusában megindult támadás a francia-brit arcvonal érintkező pontjára összpontosult. Sikeresen áttörte a frontot és éket vert a szövetségesek közé. A támadás élei két hét múltán elérték: Amién, Montdidiér, Compiègne, Château Thierry vonalát. Pétain marsall³⁷ Párizs védelmét kezdte szervezni, Marsall Haig³⁸ brit főparancsnok már a visszavonulásra készült és csapatai átmentésére a csatornán. Clemenceau³⁹ a végső pillanatban konferenciát hozott össze Dullens-ben Franciaország és Nagy-Britannia politikai és katonai vezetőivel. Foch⁴⁰ tábornagy, a francia vezérkari főnök, vázolta az antant ember és hadianyag fölényét és a nemsokára beérkező amerikai egységek hatását, majd utalt az ellenség erejének felmorzsolódására. Foch tábornagy optimizmusa bizalommal töltötte el a résztvevőket. A konferencia átadta neki a parancsnokságot mindkét hadsereg tartalékjai felett, hogy rendelkezzék a német előnyomulás feltartóztatására. Foch helyzetmegítélése valónak bizonyult. Az előtörés során sok német egység személyi állománya felére csökkent, de ezeket feltölteni tartalékok hiányában nem lehetett. Lőszerük és élelmiszerük is fogyóban volt. Az ellentámadásnál az antant tömegesen vetett be tankokat és repülőgépeket. Augusztus elején Amiensnál összeomlott a német front. Ettől kezdve az antant oldalán volt a kezdeményezés, a németek állandó visszavonulásban voltak a nyugati fronton.

Az antant a megszállt Görögországban egy félmilliós keleti hadsereget állított fel, részben saját, részben szerb és görög csapatokból. Ez az óriási haderő támadt 1918 szeptemberében a macedóniai bolgár állásokra. Két héten belül szétverték a bolgár seregeket, és Bulgáriát feltétel nélküli kapitulációra kényszeríttették. Ekkor két ékre oszlott a keleti hadsereg. Főleg brit és görög egységek, az Oszmán Birodalom nyugati határai, Kelet Rumélia ellen indultak. Franciák és szerbek átvágtak Szerbián északnak, hogy máris Magyarország déli határait fenyegessék.

A balkáni eseményekkel majdnem egy időben, britek és arabok⁴¹ együtt indítottak általános rohamot az Oszmán Birodalom ellen. A Brit Indiai Hadsereg, melyet a Kut el Amara-i vereség után ujjászerveztek, betört a perzsa golfon át Mezopotámiába, és megszállta Bagdadot. Dél-nyugaton az angolok egyiptomi egységei arab felkelőkkel szövetségben lerohanták a törökök palesztinai állásait, és néhány nap múltán elérték Aleppot, ahol elvágták a bagdadi vasútvonalat Mezopotámia felé. Az Oszmán Birodalom most minden tartományától el volt zárva, és a központi Anatólia három oldalról körül volt zárva, hogy október 30-án kapitulációra kényszerült. A mudroszi fegyvernyugvási egyezménnyel az antant elorozta az Oszmán Birodalom összes közel-keleti birtokát és felosztotta protektorátusként vagy mandátumterületként, en cordiale entente⁴² Nagy Britannia és Franciaország között. Anatólia nagy részét megszállták, és a boszporuszi átjárót internacionalizálták. Ezzel a valaha hatalmas Oszmán Birodalom a Lausanne-i Békekötésig elvesztette állami szuverenitását.

Az antant 1918 augusztusától a nyugati fronton is napról napra nagyobb terepet nyert. Ha eddig a fél világ erőforrásaival rendelkezett, most Amerika hadba lépésével majd az egész világ gazdasága állt az oldalán. A központi hatalmak helyzete viszont négy év háború és tengeri blokád után mind kilátástalanabb lett. A blokád a központi hatalmak országaiban már több civil áldozatot szedett, mint a front a hadseregeikből.

A háború folytatása a végsőkig, kezdte a társadalmi rendet, de legelőbb is a kormányok legitimitását kétségbe vonni. Persze a vetélkedők mindannyian az ellentáborban remélték a forradalmi káoszt.

A véresen levert ír felkelés 1916 húsvétja óta tovább izzott a hamu alatt. A francia hadseregben, a champagne-i fronton, 1917 májusában kitört lázadást le tudta verni a hadvezetés. Ha az utolsó német áttörés eléri Párizst, hogy a fővárost, a határain kellett volna védelmezni, a kormány megbukik! Hasonló körülmények hatására Párizsban már 1871-ben is forradalom tört ki. A visszavonulás óta a -piavei frontra- az olaszoknak végképp elment kedve a háborúskodástól.

Berlinben, 1917 áprilisában munkabeszüntetések voltak, majd Wilhelmshafenben a tengerészek lázadoztak. Az 1918-as év mind Németország, mind Monarchia-szerte sztrájkokkal kezdődött. Világos, hogy a sztrájkok a frontra is kihatottak.

A német hadvezetés igyekezett az ellenséges előnyomulást feltartóztatni, és a nyugati frontot stabilizálni, hogy Németország a fegyverszüneti tárgyalásoknál jobb pozícióba kerüljön, de az antant hadseregeit már nem lehetett megállítani. Így a főparancsnokság a fegyverszüneti tárgyalások halasztás nélküli felvételét javasolta a kormánynak. A birodalmi kormány 1918. október 5-én Wilson amerikai elnöktől fegyverszünetet kért, egyúttal a béketárgyalások megkezdését a wilsoni békeprogram alapján.⁴³ Wilson feltételként szabta a búvárhajó támadások azonnali leállítását és a központi hatalmak visszavonulását minden megszállt területről. Néhány nappal később megtoldotta a békefeltételeket, a német császár visszalépését és a Monarchia népeinek nemzeti önállóságot követelve. Egyben a még nem létező Csehszlovákiát és a délszlávokat hadviselő szövetségeseivé nyilvánította.

Világos, hogy a Monarchia népei előbb unták meg a háborút, mint más hadviselő felek. A francia, a német, az angol még egyeztethette hazája érdekével ezt a háborút, de miért nélkülözött a horvát katona négy évig a lövészárokban? Reagálva Wilson követelésére, az osztrák császár⁴⁴ október l6-án kiáltványt intézett a Monarchia népeihez „An meine lieben Völker Österreichs”⁴⁵ melyben meghirdette az Osztrák-magyar kettős állam ausztriai részének átalakulását az állam összes nemzetiségeinek államszövetségévé.⁴⁶ Erre a nemzetiségi csapatok, otthagyva a csatateret, kezdtek hazavonulni. Tekintettel az új szituációra, a magyar kormány hazarendelte csapatait, a határok védelmére, a Magyarországra törő szerbek és románok ellen.

Természetesen elsőkként a radikális hajlamok hagyták el a frontot. Személyi fegyvereikkel a vállukon összesereglettek fővárosaikban forradalmazni. A csehek voltak az elsők, akik elszakadtak a Monarchiától. Október 28-án megalakították a Cseh-szlovák köztársaságot. Két nappal később a bécsi parlament kiáltotta ki a köztársaságot, egyúttal közölte Wilsonnal, Német-Ausztria egyesülési óhaját Németországgal. A horvát országgyűlés felmondta a perszonáluniót Magyarországgal. Végül Budapesten is kikiáltották a köztársaságot. Így a Monarchia néhány nap alatt szétesett.

A Bécsi Koronatanács kénytelen volt -anélkül, hogy a német szövetségessel konzultált volna- az antanttól különbékét kérni és 1918. november 3-án a Páduai Fegyverszünetet aláírni. A fegyverszünet alatt az antant áttört a már nem védett Piave-fronton, és foglyul ejtette a még ott kitartó egységeket, minden felszerelésükkel együtt.

Kiel-ből az október 29-én kitört tengerészlázadás átterjedt a nagyobb városokra. Ezzel kezdetét vette a német történelemben novemberi forradalomként ismert eseménysorozat, mely II. Vilmos⁴⁷ császárt november 9-én, lemondásra kényszeríttette. Ugyan e napon proklamálták a szociáldemokraták a köztársaságot, majd két óra múlva a Spartacus Szövetség főkolomposai a tanácsköztársaságot. Két napra rá, november 11-én, a Compiegne-i erdőben, a német köztársasági kormány küldöttségének kellett az antant ultimatív fegyverszüneti feltételeit, ellenvetés nélkül aláírnia.

Lehet, ha a központi hatalmak pár héttel tovább kitartanak, talán az olaszok vagy a párizsiak kezdenek forradalmat. Akkor a győztesek a központi hatalmak lettek volna, Németországgal az élen; a nemzet, melyet az evolúcióteória szerint a győzelem illetett volna. Európa meggátolta Németország hegemóniaigényét a huszadik századra, de Amerika és a nemzetközi pénzmágnások közreműködésével túllőtt a célon, hogy Európa maga is belerokkant! Így végződött az első világháború, húszévi fegyverszünettel, ahogy Foch marsall -francia nézőpontból- megjövendölte.⁴⁸

 

 

 

 

 

 

 

1.Spanyol évszázadnak is nevezik, tekintettel a népesebb Spanyolországra, de a kisebb Portugália gazdasága az időben még a Spanyolországénál is sikeresebb volt.

2.A két vesztett háború ellenére a 20. század Európáját Németország uralta. Mint gazdasági hatalom, csak az USA előzte meg. A második világháború után Szovjet Oroszország hadikészültsége jóval felülmúlta Németországét, de a szovjet áruk nem voltak versenyképesek a világpiacon.

3.Monroe-doktrína: Monroe James (1755-1831) amerikai külügyminiszter, később elnök. Meghirdette a Monroe-doktrínát, amely inti az európai hatalmakat az amerikai ügyekbe való beavatkozástól. Viszonzásként Washington sem ártja magát az európai politikába.

4.Entente Cordiale - Szívélyes egyetértés. (kiejtve Atant Kordjál) – a korabeli hazai források röviden antant-nak írják. - A brit, francia, orosz, japán majd az USA és társult hatalmak első világháborús szövetsége. A Központi Hatalmak Németország, Ausztria-Magyarország, az Oszmán Birodalom, Bulgária ellentábora.

5.Deutschland Deutschland über alles. - legfontosabb egyesülni egységes német állammá. Ez a sor, amely a német himnusszá lett szólítja a németséget a mielőbbi egyesülésre.

6.Habsburgok. Európai uralkodóház.1255-1918-ig többször voltak választott német királyok, illetve császárok. A 16. században spanyol királyok. 1526-tól Csehország, Magyarország, Horvátország királyai.

7.Hohenzoller: Német uralkodócsalád. Megszerezték a brandenburgi választófejedelmséget, majd porosz királyok, 1871-től német császárok.

8.Grande nation: nagy nemzet (Franciaország)

9.Az 1848as forradalmi időkben a bécsi forradalmi felkelők csatlakoztatni kívánták Ausztriát a német szövetséghez, amitől a Habsburg-monarchia más népei a monarchia felbomlását és saját függetlenségüket remélték.

10.Status quo: jelenlegi állapot.

11.Ex duobus malis minimum est eliendum - Két rossz közül a kisebbet kell választani.

12.Nagy-Britannia gyámolítása nélkül az Ozmán birodalom, balkáni csücske a tengerszorossal, tán egész Kis Ázsia már a 19. század folyamán orosz fennhatóság alá jutott volna.

13.A második világháború idején, dr. Habsburg Ottó kilincselt Washingtonban, hogy a világ urainak megmagyarázza: ha Németországot meg akarják osztani, akkor alakítsanak egy déli államközösséget, Svábország, Bajorország, Ausztria esetleg Magyarország részvételével, és egy északit a maradék Németországból. A washingtoni hatalmasságok nem értették dr. Habsburg jótanácsainak történelmi hátterét, inkább elajándékozták fél Európát szövetségesüknek Sztalinnak.

14.Oroszország a 10. század végén átvette a görögöktől az ortodox kereszténységet. Miután Bizánc a 15. Században megsemmisült, a moszkvai herceg felvette a Cár címet, ami Cézár oroszosított szinonimája. Azóta a cári birodalom Bizánc utódjának tekintette magát.

15.A monarchia és Oroszország külügyminiszterei közt szóbeli megállapodás történt: Oroszország akceptálja Bosznia és Hercegovina annexióját, amiért Bécs támogatja a török tengerszoros szabaddá tételét Oroszország részére. A Monarchia kész volt a Balkán keleti csücskét Oroszországnak átengedni, de Oroszország és Szerbia az egész Balkánt követelték.

16.Sándor nagyherceg, a cár -gyermekkoruk óta- legjobb barátja és sógora írja későbbi visszaemlékezéseiben: „Oroszországban az egész háború alatt senki sem tudta megokolni, miért is viselünk háborút Németország ellen”.

17.Boxerlázadás. Az idegen nyugati befolyás elleni kínai felkelés 1900-ban. Az akkori nagyhatalmak közösen verték le, majd kezdték Kínát gyarmatosítani.

18.A középkorban lehetett az etnikai határokat mellőzni. Ma, a nacionalizmus korában lehetetlen franciákat a német császár alattvalóivá formálni, ahogy a Saar-vidéki németekből sem lesz soha francia. De a népességi problémákat ignorálták.

19.matica – anyácska.

20.Cs és K: Császári és Királyi elnevezést használták az Osztrák-magyar monarchia közös intézményeire, mint a hadsereg, kincstár stb.

21.Royal Navy: Királyi (Brit) Haditengerészet.

22.Akkor még nem lehetett az alámerült búvárhajókat lokalizálni. A használható radar úgy 20 évvel később készült el.

23.Re infecta: dolgavégezetlen.

24.Perzsiát a háború kezdetén megszállták részenként az angolok, oroszok és az Oszmán Birodalom, mert valamennyi hadviselő fél saját részére akarta biztosítani az iráni olajmezőket. Előbb a Brit India-hadsereg majdnem kinyomta a törököket Perzsiából, de 1915 végére az oszmán erők Kut-El-Amara-nál körülzárták az angolokat és megadásra kényszeríttették őket.

25.Irish Volunters Armee: Ír Önkéntes Hadsereg, az ír felkelők hadserege. Megnevezése később IRA-ra változott (Ír Köztársasági Hadsereg).

26.Wilson Woodrow Thomas (1856-1924) az USA 28. elnöke. Elnökké választását a Rokefellerek és más fináncdinasztiák pénzelték. Viszonzásként elfogadtatta az Egyesült Államok törvényhozásával a Federal Reserve Act-et (Szövetségi Takarék Törvény). Ez a törvény átruházta Amerika pénzének kibocsátási jogát, ami eddig egyedül az állam szuverén joga volt a Federal Reserve System-ben egyesült privát bankoknak. (Szövetségi Tartalék Rendszer – röviden: FED) Később az antant oldalán besodorta Amerikát az első világháborúba.

27.Mackensen August (1899 -1945) német tábornok, a 11. hadsereg parancsnoka.

28.Lengyelország, amely Európa észak-keleti szárnyát évszázadokon át védelmezte, 1772-től négyszer lett felosztva Poroszország, Oroszország és Ausztria között. A központi hatalmak a volt orosz hódoltságban proklamálták a lengyel királyságot, de az ország határait nem jelölték ki, mert szándékukban volt Lengyelországot keletebbre tolni. A Habsburg-ház udvari politikusai javasolták: Lengyelországot besorolni az Osztrák-Magyar kettős monarchiába harmadik tagként. E javaslattól sem a bécsi parlament, sem a német hadfiak nem voltak elragadtatva, minthogy utóbbiak kergették ki a cár hadseregét Lengyelországból, maguknak pretendálták a szupremáciát Lengyelország felett. Természetes, hogy ez az oroszoknak nem tetszett, de a lengyeleket sem lelkesítette az új királyság, mely csak papíron létezett. Még idetartozik, hogy mindkét háború végén a győztesek nyugati irányba, Németország kárára tolták el Lengyelországot.

29.Az orosz birodalomból 43 ellenzéki politikus: marxisták, szocialisták internacionalisták, anarchisták, hivatásos forradalmárok és hasonlók 1903 nyarán, Londonban tartották meg az orosz szocialista munkáspárt második kongresszusát miután Brüsszelből kiutasították a társaságot. A vita, hogy a cári rendszer megdöntésére széles bázisú szocialista tömegpártot alapítsanak, vagy forradalmi elit élcsapatot, szakításhoz vezetett a radikálisok és mérsékeltebb társaik között. A mérsékeltek mindjobban kisebbségbe kerültek, majd az egyik szavazás után kivonultak az ülésteremből. A helyben maradtak biztatták őket: takarodjatok csak opportunisták, mensevikik - ez utóbbi szó kisebbségieket jelent. A tovább ülésezők ezután bolseviki – többségieknek, illetve kommunistáknak nevezték magukat. A bolsevikik – bolsevikok, választottak maguk közül egy hármas testületet -a központi bizottságot- azzal a feladattal, hogy Oroszországban mielőbb megszerezze a hatalmat. Ez a szakítás a 40-50 fős kongresszuson, osztotta a baloldali szocialista mozgalmat szociáldemokratákra és kommunistákra.

30.Trockij, Bronstein Lev Davidovics (1879-1940) Lenin hasonszőrű partnere a hatalom megszerzésében. Ő irányította az októberi (nov.7) forradalmat és juttatta hatalomra Petrográdban a bolsevikokat. Mint hadügyi népbiztos (komisszár) megszervezte a Vörös Hadsereget, a bolsevik hatalom támaszát és megmentőjét. A Lenin halála után kitört hatalmi harcban Sztálin ellen alulmaradt, ezért emigrációba kényszerült. Sztálin még külföldön is veszélyes riválisnak tartotta, és megölette egy bérgyilkossal.

31.Szovjetunió: hivatalosan: Egyesült Szocialista Tanácsköztársaságok.

32.Lenin, Uljanov Vlagyimir Iljics (1870-1927) a bolsevik forradalom és rémuralom egyik fő felelőse. Ő tervelte ki a hatalom megszerzésének és megtartásának technikáját, egy radikális gátlástalan terrorcsoport részére.

33.nacsalnyik: főnök, góré.

34.A wilsoni békeprogram esetleg Trockij-Bronstein tollából származik, aki ebben az időben Rockefelleréknél vendégeskedett. Annál a fináncmágnásnál, aki Wilsont is pénzelte. Így a különben értékes alkotás csak az amerikai nép háborúba taszítására szolgált. Trockij túlbuzgósága a wilsoni doktrínával viszont, ihlette Finnországot és a balti államokat a szovjet–orosz gyámság lerázására.

35.Casus belli: ok a háborúra.

36.Minthogy a nemzetközi pénzoligarcha mind az európai, mind az Egyesült Államok jegybankjait birtokolta, ügyesen mindkét oldalon pénzelte a hadviselő feleket. Ezen szupranacionális pénzemberek közreműködése nélkül a világháború pénz híján néhány hónap múltán elakadt volna!

37.Pétain Philippe (1866-1951) francia marsall. Verdun első világháborús védője. A második világháború kezdetén, mint Franciaország miniszterelnöke kényszerült Németországgal a fegyverszüneti egyezményt megkötni. A Visy-i kormány államelnöke: a háború után halálra ítélték, majd az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták.

38.Haig Douglas Earl of (1861-1928) brit marsall. Előbb hadtestparancsnok, majd a franciaországi brit expedíciós hadsereg főparancsnoka.

39.Clemenceau, Georges (1841-1929) 1906-tól 1909-ig Franciaország miniszterelnöke volt. Az időben kapta a „Tigris” gúnynevet, politikai ellenfeleivel való könyörtelen leszámolásai miatt. 1917-től újra miniszterelnök. Az általa kierőszakolt békediktátum vezetett a második világháborúhoz.

40.Foch Ferdinand (1851-1929) francia marsall. 1918-tól az antant seregek főparancsnoka Franciaországban.

41.Egy Lawrence nevű brit ügynök 1916-ban a mekkai emírt a britek oldalára állította és arab felkelést szított a törökök ellen. A felkelés Mekkából kiindulva az első évben bevette az arab félszigetet, és elért Akabáig. Itt egyesülve a reguláris brit csapatokkal, együtt kezdték meg kiverni a törököket palesztinai állásaikból, majd visszaszorítani, előbb a Jeruzsálem Jaffa-vonalra, végül Anatóliáig.

42.En cordiale entente: Szívélyes egyetértésben.

43.A 14 pontos békeprogram, amelyet Wilson tett közzé. Követelte többek között a szabad közlekedést az óceánokon és a gazdaság szabadságát. A fegyverkezés csökkentését. A gyarmatkérdés igazságos megoldását. Autonómiát az Osztrák Magyar Monarchia népeinek, úgyszintén az Oszmán Birodalom nem török népei számára, és a török tengerszoros megnyitását. Belgium és az orosz területek kiürítését, Lengyelország, Románia, Szerbia, Montenegró helyreállítását. Az olasz igények kielégítését (más népek megkárosításával!) Lotaringia és (a németek lakta) Elzász Franciaországhoz csatolását. Végül a népszövetség megalakítását, amely hívatva lesz a jövőben a háborúkat megakadályozni. A háború után, erre a nyilatkozatra lett alapozva a vesztes országok szétdarabolása, a legyőzött népek önrendelkezési jogának megsértésével!

44.I.Károly (1887-1922) Ferenc József osztrák császár halála után Ausztria császára, IV. Károlyként magyar király.

45.An meine lieben Völker Österreichs: Szeretett ausztriai népeimhez.

46.Ha ez a rég esedékes kiegyezés a Monarchia népei között, a háború előtt megtörténik, talán megmentette volna a Monarchiát, de ekkor már későn jött. Nemcsak a szláv népeknek váltak a Habsburgok feleslegessé, hanem az ausztriai németek is vissza akartak térni a német birodalomba. Nekünk magyaroknak mindig is trónbitorlók voltak a Habsburgok Szent István trónján! Hiszen a koronázott, felkent János király űzték el trónjáról.

47.II.Vilmos (1859 -1941) német császár. A vesztett háború után kitört forradalom 1918-ban detronizálta. Uralkodása idején vezették be Németországban a világon első ízben a kötelező társadalombiztosítást.

48.A „húszévi fegyverszünet” Foch marsall nyilatkozata volt a párizsi békediktátumról, mivel ez nem tette eléggé tönkre a német konkurens országát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9. Húsz év fegyverszünet.

A középkorban, amikor a királyok és vazallusaik zsoldos seregeikkel háborúztak, a zsoldos katonának mindegy volt, hogy királya ki ellen és meddig háborúzott. Tudta, ha zsoldosnak áll, mától fogva a háború a kenyerem! Mert a zsákmányszerzés úgymond prémiumként járandóságához tartozott, sokszor nem is bánta, ha hadba indultak. A grande revolution¹ idején Franciaországban, a 19. század folyamán majd egész Európában bevezették az általános hadkötelezettséget. A férfi lakosságot a 20. életéve körül kiképezik katonának, majd beosztják a tartalékba. Azóta minden nagyhatalom napokon belül többmilliós hadsereget mobilizálhat. A háborúhoz a polgárt a munkájától, a kenyérkeresetétől kell fegyverbe szólítani. A polgárnak, aki 1914 nyarán vigadva vonult néhány hétre a háborúba, de négyévi nyomorúság után, ha túlélte a megpróbáltatásokat, ott állt, ahol a háború kezdetén, a politikusoknak a posteriori motiválni kellett, miért kívánták tőle ezt a sok keservet és nélkülözést! Miért kellett neki egyáltalán háborúra kelni?

A háború vétkese eredendően a vesztes fél, függetlenül melyik fél is nyer vagy veszít. Ez már a háború kezdetén világos volt! Ezen kívül a vesztes Németországot meg kellett gátolni abban, hogy a győzteseknek valaha is nehézséget okozhasson, nehogy még egyszer hadat viselhessen. Egy több mint hetvenmilliós népet, amely -a veszett háború ellenére is- történelmi fejlődésének magaslatán állt és gazdasági ereje minden európai vetélytársát felülmúlta!

A győztes Franciaországban minden reálpolitikus számára világos volt, hogy Franciaország egyedül, Németország ellen alulmarad. A brit partner egyben az évszázados vetélytárs is! Vagy ellenség? Végül nem lehetett előre látni, meddig egyeztethetők Franciaország érdekei Nagy-Britannia Balance of power² politikájával. Előrelátó politika időben gondoskodik szövetségesekről, és Clemenceau mindent megtett, ami hatalmában állott, hazája jövőbeni biztonsága érdekében. Először is a jobb sorsra érdemes, restaurált Lengyelországgal, a frissen létrehozott Csehszlovákiával és Jugoszláviával, végül a majd háromszorosára felduzzasztott Romániával, csatlósokat állított Németország hátába. Angolszász szövetségeseivel pedig a Rajnát akarta határként Franciaország és Németország között elfogadtatni. Utóbbi francia nézőpontból is meggondolatlan követelés volt. Mit kezdett volna a francia kormány tíz-tizenötmillió némettel a határain belül, legalább 25% kisebbséggel, amely a francia államot, uralmat, sohasem fogja akceptálni? Egy folyó sem igazi stratégiai akadály, legfeljebb demarkációs vonal. Egy időre! Az angolszászok elvetették ezt a követelést, már azért is, mert ütközött Wilson 14 pontjával, amellyel Amerika urai nemzetüket a háborúba sodorták. Persze az angolszászok érdeke is volt a német konkurens paralizálása, „nehogy még egyszer háborút kezdjen”, ahogyan a győztesek állították. Mintha őket nem terhelte volna ugyanúgy a múlt háború felelőssége, mint a legyőzötteket!

Száz évvel ezelőtt, amikor a napóleoni háborúk után a Bécsi Kongresszus az európai viszonyokat rendezte, Talleyrand,³ vagyis Franciaország teljes jogú partnereként ült a tárgyalóasztalnál. Franciaország megtarthatta területi épségét, sőt jóvátétel fizetésére sem kötelezték. Minden oldal előadhatta saját álláspontját. Sikerült is egy konszenzusban megállapodniuk, amely 100 évre biztosította a területi békét Európa nemzetei között. Ellenben a párizsi békegyártók diktálták a békét! Az őt legyőzött nemzet: Német Birodalom, Ausztria, Magyarország, Bulgária és a Törökországgá zsugorított Oszmán Birodalom képviselőit kirekesztették a tárgyalásokról! Őket csak az eredmény hirdetésére citálták fórumuk elé, és kötelezték őket a győztesek diktálta követelések elfogadására. Béke helyett zűrzavart keltettek Európában, de főleg a keleti és délkeleti Közép Európában. Hiszen ugyanazon politikusok alkották, akik a háborút kierőszakolták. Új határokat húztak,⁴ melyek a geopolitikát, demográfiát, népakaratot, történelmi tradíciót figyelembe sem vették. Mellékesen szétzúzták az Osztrák Magyar Monarchiát, vagyis inkább a kárpát-medencei Magyar Birodalmat, de nem gondoskodtak Európa délkeleti védelméről sem. Az esztelen háborút az esztelen békecsinálás követte, amely a következő világháborúban végződött, mikor győztesek, mind vesztesek együtt szürcsölhették ki Párizs főztjét.

Németországnak le kellett mondania nyugaton Elzászról és Lotaringiáról. Ezeket a valaha birodalmi területeket a Napkirály annektálta a 17. század közepén, majd 200 év múlva, az 1871-es német-francia háború után visszakerültek Németországhoz. Elzász lakói német anyanyelvűek, míg Lotaringiába az idők folyamán sok francia vándorolt be. A Saar-vidék francia igazgatás alá került és a bal Rajna-partot Köln, Mainz, Koblenz hídfőkkel 15 évre megszállta a francia hadsereg. A német afrikai gyarmatokat át kellett adni a Népszövetségnek, a Népszövetség viszont továbbadta gyámterületként Nagy-Britanniának vagy Franciaországnak. Végül az antant 226 milliárd aranymárka jóvátételt követelt Németországtól, ami megfizethetetlen volt.

Belgium egy kisebb területet kapott Németországból. Schleswiget előbb Dániának ítélték. Később egy népszavazáson az északi rész Dánia, a déli Németország mellett döntött. Itt vállalható megoldás született.

Ahogy az évszázadok folyamán Franciaország német területeket okkupált, úgy terjeszkedett a német etnikum is keleti irányba Lengyelország, Csehország, Magyarország irányába. Most a győztesek az újjászületett Lengyelországot és a kizárólag e célra alapított Csehszlovákiát könnyen felhasználhatták Németország bekerítésére. Mindkét államba beleerőszakoltak németektől lakott területeket, hogy ezek az államok következetesen Németország ellenségeivé váljanak!

A határzónák sok helyen vitatott területek. Danzig - Gdanskot, régi Hanzavárost, nagyrészt németek lakták. A Visztula két oldalán viszont lengyelek települnek, így mindkét nép, a lengyelek és a németek is hazájuknak tekintik. A terület hol a lengyel királyok, hol a német lovagrend birtoka volt. Amikor Lengyelországot a 18. században szétosztották szomszédaik, a nyugati és északi Lengyelország Poroszország uralma alá jutottak. Természetes, hogy hazája függetlenné válásával a lengyelség minden talpalatnyi földet, amely valaha is lengyel föld volt, visszakívánt. Sziléziában választásokat tartottak, majd azon részek, ahol a lengyelek voltak többségben, Lengyelországhoz kerültek. Ezen nincs kivetnivaló. A két szomszéd nép viszonyát a „korridor”, a folyosó mérgesítette el, amely Lengyelországnak kijáratot biztosított a Keleti-tengerre, egyben elvágta Kelet-Poroszországot Németországtól. Még fokozta az elégedetlenséget, hogy a kikötővárost, Danzig - Gdanskot szabad várossá nyilvánították és a Népszövetség gondnoksága alá helyezték.

Kétségtelen, hogy ezek a határok csak addig lehettek tarthatók, amíg a Lengyelországnál sokkalta hatalmasabb Németországot a győztesek sakkban tartották. De ez a határ automatikusan ellenséggé változtatta a két szomszédot, pedig az újjáéledt Lengyelország, inkább Németország szövetségére lett volna utalva! A keleti határán, ahol szintén kevert közösségben lengyelek, litvánok, ukránok, fehér-oroszok laktak, máris háborúba keveredett Szovjet Oroszországgal. A lengyelek csak az antant segítségével voltak képesek a Vörös Hadsereget kiűzni Kelet-Lengyelországból.

Lengyelország, Európa északkeleti bástyájának, a szellemi Európa határmezsgyéjének feltámasztása történelmi szükségszerűség volt. A határai védelmére kész ütközőállam Németország keleti határai előtt, Németország biztonságát is védelmezi! Végül is a központi hatalmak két évvel előbb, ugyanezt próbálták realizálni. Csak a határok! Egy igazságos határ, egy igazságos szétválás lakosságcserével rendezte volna a nemzeti hovatartozást és határvitákat! Mert csak azon országhatár maradandó, melyet a szomszéd is akceptál. Ha nem? Akkor az államnak elég erősnek kell lennie, hogy határait megvédelmezze! Az új Lengyelország egyedül sem a német, sem az orosz nagyhatalmak egyike ellen nem bírt elég súllyal. Végül ugyanazon hatalmaknak állt útjában, melyek már a történelem folyamán vesztét okozták. Így létét, csak a két ellenség egyikének szövetsége garantálhatta volna. Más hatalom segítségében bízni, pedig -ahogy a történelem nemsokára beigazolta- hazárdjáték volt!

Lengyelország tengeri kijáratát biztosította volna a lengyel-litván, esetleg balti államszövetség újjáélesztése, előbbi már a 16. századtól a 18. századig létezett. Közösen inkább állnák a keleti népek -itt nem csak Oroszország értendő- ostromait, feltéve a nyugati szomszédokkal való jó viszonyt és a nyugati szomszéd immár Németország! A balti államok mindig is jó viszonyban voltak Németországgal. A lengyelek tradicionális barátai, a magyarok is szívesen közvetítettek volna ez irányba.⁵

A háború igazi vesztese a Habsburgok soknemzetiségű állama, az Osztrák Magyar Monarchia lett. A központi -korabeli szóhasználattal- Német-Ausztriából, német nyelvű területként Dél-Tirol került Olaszországhoz és a Szudéta-vidék Csehszlovákiához. A más nyelvű tartományokból Galíciát visszakapta az újjászületett Lengyelország. A cseh-morva területek Csehszlovákiává lettek. Krajna Szlovéniaként pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság tagországai. Trieszt és Isztria birtoklásáért, a délszláv állam vetélkedett Olaszországgal. A császár félresikerült kiáltványa után a magyar kormány felmondta az államszövetségi viszonyt Ausztriával.

A maradék német nyelvű Ausztria csatlakozni kívánt Németországhoz, amit a győztesek a Versailles-i Békeszerződésekben explicite megtiltottak, nehogy Németország még 6 millió osztrákkal gyarapodjon, annak ellenére, hogy az osztrákok túlnyomó többsége óhajtotta a csatlakozást.

A csehek, akik évszázadokig a Habsburgok legkezesebb alattvalói voltak, mondtak legelőbb búcsút a Monarchiának és antant kívánságra a szlovákokat is behúzva, kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot. Ebben a mesterséges államban a legfeljebb 4,5 millió cseh a 2 millió szlovákkal képezte az államalkotó kisebbséget. A 3,5 millió német, az 1 millió magyar, fél millió ruszin -nem ukrán, ahogy a győztes propaganda állítja- 100 ezer lengyel megkérdezésük nélkül lettek belekényszerítve! Valamennyi kisebbség Csehszlovákia határvidékein él; csak a stratégiailag kiagyalt határok válasszák el őket anyanemzetüktől. Maguk a szlovákok is önálló Szlovákiát akartak. Következetesen a csehek egyedül voltak az államalkotó kisebbség ebben a mesterséges államban. A győztesek eme baklövése nemcsak németek és csehek között szított viszályt, hanem a Csehszlovák Állam minden szomszédjával.

A cseh medence népei, csehek, morvák, németek, mint közép-európaiak, a szellemi Európa egyik tartópillérének számítanak. Az ország már a 9. évszázadban a Római Szent Birodalom integrált tartománya lett. A cseh fejedelem a hét német választófejedelmek egyike volt, akik a német királyt, illetve császárt választották. Lajos cseh egyben magyar király mohácsi csata utáni tragikus halálát követőleg a csehek a Habsburgokat választották királyuknak. Azóta a Habsburgok uralták Csehországot.

Az évszázados együttlét után a német és cseh kultúrák édestestvérek. Csak a 19. század liberális egyben nacionalista korszelleme választotta szét őket szlávokra és germánokra. Most, a nemzeti korban ezer év múltán ébredtek rá a csehek, hogy az ő szláv nemzetük tulajdonképpen a pánszláv nagyorosz birodalomba tartozik! A csehek nemzeti öntudatát az antant már a háború alatt kihasználta. Két, az antanthoz átpártolt politikus, Masaryk⁶ és Benes⁷ propagálni kezdték Csehország kiválását és a Habsburg-Monarchia időszerűtlenségét. A háborúba belefáradt Oroszországban és Olaszországban, hadifoglyokból megszervezték a Cseh Légiót, amit a központi hatalmak ellen készültek bevetni.

A cseh medencét természetes határként négy hegylánc zárja körbe: a Szudéták, az Érchegység, a Cseh-erdő és a Kárpátok. Az első három határhegységben három és fél millió német élt kizárólag német etnikumi településekben, akik semmiként sem akartak a csehszlovák államba besoroltatni. Csehszlovákia alapítói előre tudták, hogy a négy és fél millió cseh nem fog ilyen óriási kisebbségen úrrá lenni, ezért kellett az államalkotó nemzetet, a szlovák szomszéddal kibővíteni.

A Cseh Köztársaság kikiáltását követő napon a német tartományok lakói Prágától független tartományi kormányt alakítottak és kinyilvánították, hogy Német-Ausztriához csatlakoznak. Az újonnan alakuló csehszlovák állam, eleve Németország antagonistájának tervezve, nem adhatta fel természetes határait, az országot körülvevő hegyláncokat. Ausztria akkori politikai helyzete nem engedte meg, hogy volt polgárainak segítséget nyújtson, annál inkább, mert a csehek mögött az antant állt. Masaryk már előre megegyezett Clemenceau-val és sógorával Wilsonnal a csehszlovák állam határait illetőleg. Most a cseh légió könnyűszerrel megszállta a Szudéta-vidéket, és elkergette a németek éppen megalakult „akadékoskodó” kormányait.

Miként csehek és németek a Cseh-medencében, a Kárpát-medencében a szlovákok a magyarokkal éltek együtt ezer éven átt. A szlovákok hazája az Északi-Kárpátok, a Kárpát-medence természetes határainak északi része. A Kárpát-medence átjáró kelet és nyugat között, így minden hadviselőnek útjába esik, akár keletről tör nyugatra, akár fordítva. Szlovákok, magyarok, horvátok és a többi itt élő népek ezer éven keresztül közösen formálták a Kárpát-medence arculatát. A tizenkiléncedik század liberális-nemzeti trendjével aztán észbe kaptak a szlovákok, hogy eddig bizony rossz úton tévelyegtek, mert az igazi út a nagy orosz matejka ölébe visz! Nota bene⁸ nem a cseh testvér karjaiba! De a párizsi békecsinálók Csehszlovákiát követeltek, amibe a szlovákoknak nem volt sok beleszólásuk. A szlovákok a magyaroktól független államot akartak, de szuverén szlovák államot! Hogy a szlovák államiságnak elejét vegyék, Masaryk 1918 májusában kongresszusra toborzott az amerikai Pittsburghben néhány kivándorolt amerikai szlovákot. Ezzel a szlovák kongresszussal jóváhagyatott egy szerződést, hogy a két nép, csehek és szlovákok, egyesülni kívánnak Csehszlovákiává. Melegében szerveztek egy közös nemzeti tanácsot, melyet az antant államai rögtön elismertek exilkormányként. Erre a Pittsburghi Szerződésre lett a csehszlovák államszövetség alapítva.⁹

A forradalmi budapesti kormány miniszterelnöke belgrádi antant kirendeltség francia főnökéhez utazott, aki aláíratta vele az antant békeparancsát. Bár a magyarság volt Európában az egyetlen nép, amely eleve ellenezte ezt a háborút. Szerbia beolvasztása csak a szláv túlsúlyt erősítette volna a Monarchián belül, ez pedig nem állt a nemzet érdekében. A Habsburgokért elég kevesen rajongtak Magyarországon, a nagy többség nem kívánta őket még Szerbiával gyarapítani. A párizsi békediktátum mégis Magyarországot darabolta szét. Minden szomszéd kisajátíthatott egy darab Magyarrszágot, hogy minden harmadik magyar, de a Szent Korona országainak¹⁰ 73%-a idegen uralom alá kényszerült. Az antant államai Németország hátában szövetségeseket kívántak állítani, ezeket a Kárpát-medence szétdarabolásával alkották meg, máig sem realizálva, hogy egy bástyát romboltak le, amely az elmúlt ezer esztendőben Európát védelmezte!

Amikor 1918 őszén a magyar kormány -saját határaink védelmére- hazarendelte a hadsereget az olasz frontról, Ausztria csak a nehézfegyvereik nélkül engedte át területén a hazatérőket. Mire Magyarországra értek, már az új szocialista-liberális forradalmi kormány emberei fogadták a sereget, akik elvették a katonáktól az egy szál puskát is és szélnek eresztettek mindenkit. Linder Béla¹¹ forradalmi hadügyminiszter „nem akart többé katonát látni”. A jóemberek forradalmi kormánya tényleg elhitte, hogy a fegyverszünettel kitört az örök béke a világban. Hát akkor, minek kell ezután hadsereg? Tétlenül elnézték, hogy a román hadsereg erdélyi magyar arzenálokból fegyverkezik fel, a székelyek ellenálló seregeit pedig szabotálták. Rövidesen románok, szerbek, csehek nevetségesen gyenge erőkkel megszállták Magyarország nagy részét. Miniszter úr pedig nézegethette az idegen szoldateszkát.

A csehszlovák kormány szlovák és ruszin vidékek mellett, stratégiai megfontolásból¹²színmagyar etnikumi területeket is kierőszakolt Magyarországtól. Persze sem a magyarokat, sem a ruszinokat, de a szlovákokat sem kérdezték meg: akarnak e Csehszlovákok lenni!

A románság a Tiszáig tervezte kiterjeszteni uralmát, de egyelőre elakadtak a Maros vonalán, melyet a hevenyében önszántából összegyűlt Székely Hadosztály védett.

A szerbek a Bánátot és a Bácskát szállták meg a Szeged-Mohács-Pécs vonalig.

Benesék Ausztriának ítélték a német, horvát, magyar vegyes népességű Nyugat-Magyarországot, -amit az osztrákok Burgenlandnak neveztek el- mely országrészen a csehek, később Nagy-Szerbiával kívántak osztozkodni, minden oldalról kordont vonni Magyarország körül, hogy teljesen elzárják a világtól.

Ezt a csonkítást még a forradalmi kormány néhány reprezentánsa sem bírta elviselni, így felborult a koalíció. Még azon éjjel (1919. március 21-én) nagyon is obskúrus körülmények között kormányt alakítottak a szocialisták a kommunistákkal, megszülve a 133 napig tartó szovjet módi proletárdiktatúrát.

A proletárdiktatúra szervezni kezdte a Vörös Hadsereget a megszállók ellen. A Székely Hadosztály, ha nem is szimpatizált a kommunizmussal, alávetette magát a vörös kormány rendelkezéseinek. A székelyeket már a szociálliberálisok is ellenforradalmároknak tartották, a vörösök még jobban tartottak tőlük, ezért a félig-meddig szervezett vörös csapataikkal helyettesítették a székelyeket. Mielőtt a vörösök megerősödnek, a román francia erők április közepén offenzívába kezdtek, és rést vágtak a nemrég még a székelyektől körömszakadtáig védett fronton, majd a Tisza vonaláig benyomultak Magyarországra.

Bár majd az egész nemzet elvetette a bolsevizmust, tanács-köztársaságostól, vörös-kormányostól, az idegen megszállást sem tűrhette senki! Ily kételyek közt szerveződött a Vörös Hadsereg, majd állt csatasorba először a cseh légió ellen. A május végén kezdődő hadjáratban egy héten belül kizavarták a cseheket a Felvidék jó részéről, megszakítva összeköttetésüket román szövetségeseikkel. Az antant ultimátumában felszólította a vörös kormányt a Felvidék kiürítésére. A szovjet külügyi komisszár pedig rosszallását nyilvánította, hogy a magyarok szláv területet okkupáltak, annak ellenére, hogy elvtársaik első dolga volt a szlovák etnikumi területeken a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása. A vörös kormány jobbnak látta az antant, illetve szovjeték kívánságát teljesíteni és visszavonulást rendelt el. Tiltakozásként a Vörös Hadsereg parancsnokai visszaléptek, a hadsereg pedig kezdett feloszlani.

A vörös diktatúra ellen főleg a vidék lázadozott. Nem volt olyan hét, hogy valamely kisebb-nagyobb város el ne űzze a komisszárokat. Június másodikán a szombathelyi vasutasok kezdtek sztrájkba, amely átterjedt majd az egész Dunántúlra és Budapestre. A Keleti pályaudvaron nemzeti zászlót tűztek a vörös helyébe. A sztrájk hatására Sopron és környéke fegyveres ellenállásba kezdett. A fejszével, vasvillával és tizenhat puskával felvonuló felkelők Kópháza és Balf között csatárláncot képeztek a zászlóalj erősségben beérkező vöröskatonák ellen, akik amnesztiát ígérve feloszlatták a zendülést. Közben megérkeztek páncélvonaton az állig felfegyverzett Lenin-fiúk, akik hozzáláttak a „rend helyreállításához,” melynek sikeréhez több tucat „reakcióst” legyilkoltak. A Dunántúlról sürgősen a Duna – Tisza közé páncélvonatoztak a Lenin-fiúk. Az ottani „rendcsinálás” még több életet követelt, mint az előbbi. Majd a jászsági rendbontókból öltek meg 19 polgárt. Ezt az utóbbi leszámolást, a későbbi híressé vált szocialista filozófus Lukács György vezényelte. A budapesti kadettok szervezetlen felkelését pedig a fővárosban csoportosított vörös őrségek verték le.

Nyugat-Magyarországon felkelők gyülekeztek, akik nemcsak a vörösök ellen készültek, hanem Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolását is igyekeztek megakadályozni. Nyár elején, a francia szerb csapatoktól megszállt Szegeden és környékén, ellenforradalmi kormány alakult és ütőképes Fehér Hadsereg gyűlt össze, készen vörös kormány elűzésére. A franciák félve, hogy magyarok és románok a vörösök helyett egymásnak rontanak, átcsoportosították az ellenforradalmi sereget a Dunántúlra. Ezek kezdték a Dunántúlt megtisztítani a vörösöktől. A románok, kihasználva a készülő polgárháborút, átvonultak a Tiszán, hogy még többet erőszakoljanak el Magyarországból, mint amennyit az antant már nekik ajándékozott. A feloszlóban lévő Vörös Hadsereg alig akadályozta a románokat, így könnyen megszállták az Alföldet és Budapestet, még mielőtt a fehérek nyugatról odaértek volna.

Márciusban a szélső-balos szocialisták segítették hatalomba a kommunistákat. A hatalomba került kommunisták, bár verbálisan pocskondiázták a szociáldemokratákat, megtűrték őket az államapparátus grémiumaiban. Mikor utóbbiak látták, hogy a bolsevikok napjai meg vannak számlálva, leszavazták a radikálisokat, majd július 28-án új kormányt alakítottak a diktatúra idején magukat nem kompromittált szociáldemokratákból. Hogy a bolsevikoktól megszabaduljanak, még aznap éjjel két vasúti szerelvényt megtöltve, pereputtyostól Bécsbe szöktették őket, amit az antikommunista vasutasok sztrájkja sem bírt megakadályozni. A Vörös Hadsereg pedig végképp szertefoszlott.

Az antant parancsára a románoknak mégis ki kellett üríteni Budapestet, majd az Alföldet, de egész Erdélyt, hozzá a Partiumot is megtarthatták, nemcsak Erdély felét a Maros vonaláig, ahogy azt nekik szövetségeseik hadba lépésük jutalmául megígérték. Horvátországot, amely 800 évig perszonálunióban volt Magyarországgal, saját államszervezettel és parlamenttel, bemanőverezték a délszláv államba. Így zúzták szét a győztesek a Kárpát-medence egységét, Európa egyik védbástyáját.

Csak remélni lehet, hogy szlovákok, ruszinok, magyarok és Erdély népei modus vivendit¹³ találnak: szuverén államokként saját parlamenttel, vagy svájci modellre a kantonok-vármegyék államszövetségeként¹⁴ saját érdekükben kiegyeznek egy védelmi közösségbe. Az idő sürget! Rövid történelmi időn belül új veszedelem tornyosul az eurázsiai puszta felől: a feltámadt török népek, délről pedig az arabok. E hatalmas fenyegetés ellen, a Kárpát-medence népei csak közös összefogással védekezhetnek. Partikuláris kisállamok egyenként fognak elveszni!

Legalább a Balkánon, Európa legfenyegetettebb sarkán, kellett volna a győzteseknek Bizánc pótlásáról gondoskodni, ha már a második védelmi vonalat, a magyar államot szétszabdalták. Görögök, bolgárok, szerbek képezték valaha ezt a bizánci bástyát. A közös vallás és történelmi hagyományok párhuzama elégséges lenne egy államszövetség létrehozására. A harcias szerbek és bolgárok elég támaszt adnának, az inkább már elvirágzott görög és román etnikumoknak az önvédelemre, Európának e délkeleti vártáján.

Ehelyett a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággá felfújt Nagy-Szerbiába belekényszeríttetek hasonló nyelvű, de különböző vallású, kultúrájú népeket, akik évszázadok óta hadban álltak egymással. Nem is szólva az áthidalhatatlan gazdasági lejtőről, a két északi tagállam Szlovénia, Horvátország és a déli részek között. Nem csoda, hogy a következő európai konfliktusban szétesett ez az állam és a botcsinálta szövetség tagjai egymást kezdték ütlegelni.

A bolsevikok, mindjárt a szentpétervári puccsot követően, hozzáláttak mindennemű ellenzék eltávolításához. Tehették, mert ők voltak az egyetlen párt, melynek saját hadserege volt: a Vörös Hadsereg. Az első egyben utolsó szabad választásokon, amelyet uralmuk alatt megengedtek, a szociálforradalmárok, egy balliberális párt nyert relatív többséget. A bolsevikok a szavazatok nem egész 20%-át bírták csak megszerezni. A szabadon választott népképviselet alkotmányozó gyűlésre sereglett Szentpétervárra. Természetes, hogy a küldöttek többsége nem a bolsevikok szája íze szerint voksolt. Trockij látva, hogy alulmaradnak, a Vörös Hadsereg katonáival szétkergette a kongresszust, és sajátos dialektikával a „történelem szemétdombjára” küldte az ellenzéket. Az ellenzék sem hagyta magát és évekig tartó polgárháborúval próbálta visszaszerezni igazságát. Az antikommunistákat, úgy-ahogy az antant segítette. A bolsevikokat néhány amerikai bankhház.¹⁵ A bolsevikok még abban az előnyben voltak, hogy az ország közepét uralták, ahol a hadiipar telephelyei voltak. A fehér antikommunisták nemcsak a bolsevikok ellen küzdöttek, hanem a nemzetiségek függetlenségi törekvései ellen is, hogy gyakran kétfrontos háborúba keveredtek. Így hamar ellőtték az antanttól szállított muníciót,¹⁶ hogy a fehérek számára csak a menekülés maradt. A polgárháborút követő évek rettenetes nyomort és éhínséget hoztak. 1920-21 telén milliók haltak éhen. A vörös terror mégis úrrá lett nemcsak Oroszországon, de a birodalom majd összes kolóniáján.

Csak a német hadvezetés és politikusok higgadtsága és kompromisszumkészsége mentette meg a háború utáni Németországot a polgárháborútól. A frontról rendezetten hazatérő katonák leverték a spartakisták berlini puccskísérletét és a müncheni tanácsköztársaságot. Azután alávetették magukat az új szociáldemokrata kormánynak.

Ha a háború után a népek Wilson-Trockij békeajánlata szerint maguk dönthetnek nemzeti hovatartozásuk felől, Európa népeit minden bizonnyal áthatja az Euró-Atlanti Civilizáció szabad korszelleme, hogy egybehangolva az államapparátusokat, hosszú békekorszak vegye kezdetét. De a békediktátum megosztotta Európa népeit győztesekre és legyőzöttekre, ezzel új háború magvát hintette el.

Liberalizmus és nacionalizmus ikertestvérek, bármennyire ellenséges is viszonyuk. A középkori alattvaló szerethette vagy gyűlölhette királyát, illetve feudális elöljáróját. A liberális idők polgára viszont csak abszolút híve lehet hazájának. Az alattvaló más feudális úrhoz szegődhetett, ahogy a polgár is megváltoztathatja politikai nézetét, vallását, de nemzeti hovatartozását nem! Egy orosz vagy francia felveheti az amerikai állampolgárságot, lojális amerikaivá válhat, szívében azonban orosz vagy francia marad! Liberalizmus és demokrácia időszaki jelenségek egy civilizációs korszak első fázisában. A nacionalizmus az emberi psziché mélyéből fakad. A nacionalizmus reflex, amely patriotizmusként vagy sovinizmusként, a liberális-kor emberével vele születik. A kortársnak fontosabb a nemzeti szuverenitás vagy presztízs, mint a vallása, a demokrácia vagy az államszerkezet. A nacionalizmus lokálpatriotizmusként tízezreket csal a futballstadionokba. Vagy teszi a diaszpórában élő zsidót, aki igazából kozmopolita, Izrael állam protagonistájává. Így lesz érthetővé, hogy Olaszországban, épp a győztes államok egyikében új, nemzeti kormány lépett hatalomra, amely a liberalizmus helyett a kor második szellemi áramlatának, a nacionalizmusnak hódolt. Megtartotta a liberális szabad szociális piacgazdaságot, mely minden idők legproduktívabb gazdasági rendszere, de politikai rendszerében szociális diktatúrát vezetett be, így próbálva megakadályozni, hogy a szabad piacgazdaság szabad pénzforgalma vadkapitalizmusba torkoljon. A háború után egy tanító: Benito Mussolini¹⁷ megalapította az olasz frontharcosok szövetségét. Ez a szövetség vált később a Nemzeti Fasiszta Párttá, amely mozgalom magát a kommunista és a liberális ideológiák közé profilálta. Duce¹⁸ Mussolini megígérte követőinek római őseik fénye és hírneve reneszánszát az újjáéledt Olaszországban. A fasiszták 1922 őszén Rómába meneteltek, ahol követelték Mussolini kinevezését kormányfővé, amíg a király beleegyezett. Mussolini miniszterelnökként sikeresen ügyködött. Az állam, illetve a kormány rációját a tőke, a munkaadók és a munkavállalók közötti viszály döntőbírójaként értelmezte. Megzabolázta a bankokat, megfékezte az inflációt, stabilizálta az elhanyagolt államháztartást, serkentette az építőipart, és munkára fogta a naplopókat. Röviden kötelezett szegényt, gazdagot Olaszország javáért munkálkodni.

Az Amerikai Egyesült Államok, melynek segítségével az Antant a háborút megnyerte, de ideáljait melyért fiait a csatatérre küldte, a béketárgyalásokon teljes mértében mellőzték,¹⁹ 1921 nyarán különbékét kötött volt ellenfeleivel, Németországgal, Ausztriával és Magyarországgal. Ugyanez évben redukálták a győztesek Németország fizetési kötelezettségét 132 milliárd aranymárkára. Ezt a leszállított hadisarcot is csak megszakításokkal, amerikai bankkölcsönökből, késve bírta fizetni a német kormány, amire Franciaország és Belgium megszállták a Ruhr-vidék egyes részeit. Az angolszászok nem helyeselték szövetségeseik eme lépését, félve a német államháztartás teljes csődbejutásától, ami a németeket a bolsevizmus karjaiba kergetheti. Mert akkor bizony kútba estek volna követeléseik! Így inkább kivonultak a Ruhr-vidékről.

A Szovjet Birodalom és Németország 1922 áprilisában békeszerződést kötöttek Rapalloban, melyben mindkét fél eltekintett jóvátétel követelésétől. A szovjetek bizonyosan Németország előbb-utóbbi bolsevizálódására számítottak.

Németország, hogy az elszigeteltségén lazítson, a Locarnoi Konferencián véglegesnek ismerte el a nyugati határait Franciaországgal és Belgiummal. Ezzel felvették a Népszövetségbe. A keleti határok tisztázására Lengyelországgal és Csehszlovákiával nemzetközi grémium vagy bíróság lett előirányozva, de a kérdés ebben is maradt.

A Baltikum, Lengyelország, mint Németország egyformán az európai kulturális közösség tagjai. Nyilvánvaló, hogy ellenük a veszélyesebb fenyegetés, keletről, egy idegen kulturális körből jön! Mind Németországnak, mind bármely államnak előnyösebb a veszélyt a szomszéd ország határain elhárítani, mert ha az ellenség már a saját határokon áll, esetleg késő lehet a védekezés. Így Németország, mint a tőle keletre eső Közép-Európa, nagyon is egymás segítségére szorulnak! Mindjobban világossá vált, hogy magukra utalva sem a balti államok, sem Lengyelország nem bírják elhárítani a szovjet fenyegetést. Az erőszak húzta határ, Németország kárára, eleve kizárta ezt a természetes szövetségest, főleg Lengyelország számára. Nagy-Britannia és Franciaország pénzügyi, mint gazdasági helyzete,²⁰ de népességük háborúellenes hangulata sem engedett ez oldalról verbális szólamoknál többet elvárni. Észtországban 1924. december elején puccsal próbálták a bolsevikok a legitim kormányt megdönteni. A sikertelen kísérlet után a jobboldal vette át a vezetést. A lengyelek többségben szintén akceptálták a mérsékelt katonai diktatúrát, amit Pilsudski marsall²¹ 1926-ban bevezetett.

Az antant, hogy a háborúban Görögországot az oldalára állítsa, nekik ígért minden görögöktől lakott anatoliai területet. Az Oszmán Birodalom összeomlása után görög- és antantcsapatok közösen szállták meg a keleti Ruméliát és Kis-Ázsia egyes nyugati részeit. Közben észbe kaptak a brit francia békegyártók: ha a maradék Törökországot tovább paralizálják, elvész a gát, amely Szovjet Oroszországot a Közép-Kelet irányába feltartóztatja. Hagyták, hogy Kemál pasa²² felkelői kizavarják az okkupáns görög szövetségeseiket, az őslakos görögökkel együtt. Így aztán a görögök látták kárát az antant szövetségnek. Nagy áttelepítési akció kezdődött. Görögök, törökök, bolgárok hagyták el a diaszpórát és települtek haza nemzeti államaikba, ezzel legalább etnikai alapon rendeződtek a határproblémák. Végül a Lausanne-i béke 1923-ban megerősítette a status quot a régióban. De ez azt is jelentette, hogy az Oszmán Birodalom Arábiát végképp elvesztette és Törökországgá zsugorodott.

Arábia szétosztásakor megfeledkeztek a sem arab, sem török, árja kurdokról. Szállásterületüket Törökország, Irak, Irán és Szíria között osztották szét, pedig ez a bátor nép évszázadok óta küzd a szabadságáért, egy független kurd államért.

Ahogy Európa maga magát kezdte szétmarcangolni, megindult a gyarmatbirodalmak hanyatlása is. India már néhány éve lázadozott a brit uralom ellen. Egyiptom volt az első brit gyarmat, amely 1922-ben szabaddá lett, de brit katonaság maradt az országban, a Szuezi-csatornát felügyelni.

A húsvéti felkelés után öt évre az Ír-félsziget déli része Ír Köztársaságként elnyerte függetlenségét, bár egyelőre a British Commonwealth-ben²³ kellett maradnia. Az Ír-sziget többségben protestánsoktól lakott északkeleti sarka Nagy-Britannia tartománya maradt.

Lenin halála után kezdődött hatalmi harcban, Sztalin²⁴ likvidálta minden ellenlábasát és 1927-től haláláig a világtörténelem egyik leghatalmasabb diktátora lett. Lenin méltó utóda, aki tökélyre vitte elődje romboló szenvedélyét az orosz szellemiségen, államon és nemzetgazdaságon, amikor minden önálló vállalkozói tevékenységet megtiltott.²⁵ Végül tönkretette a nemzet gerincét az Oroszországban még alig létező polgárságot.

Az Euró-Atlanti kultúrkör felett elmúltak a nehéz háborús évek. Most, akik élve maradtak, megkísérelték mindazt behozni, amit a háború alatt elszalasztottak. Bálozás, divat, mulatságok, vidám gondtalan idők kezdődtek. A fejlődés, amit a technológia a háború alatt nyert, át lett a békeidőkre módosítva, ami a gazdaság gyors fellendülését eredményezte. Elsőként Ford²⁶ kezdett futószalagon autókat gyártani. Nemsokára más iparágak is követték példáját, áttérve a szériagyártásra. Főleg Amerikában virágzott fel egy eddig elképzelhetetlen konjunktúra. Amerikában The roaring twenties-nek, Magyarországon a boldog húszas éveknek nevezték e kort.

Filozófusok, közgazdászok számtalan értekezést írtak arról, miért szakítják meg a szabad piacgazdaság működését időről időre ingadozások, sőt zavarok. Miért követik a konjunktúrát időnként válságok? Egyesek azon menedzsereket hibáztatják, akik nem tértek át elég gyorsan a piacképes árutermelésre, mások a bankokat, melyek magasabb kamatot követelnek, mint a reálgazdaság növekedése elbírna. A legvilágosabb a spekulánstőke gátlástalanságát okolja, mely értékük fölé, sőt a szétpukkadásig növeli a részvényárakat, miközben az értéktermelő reálgazdaság finanszírozását elhanyagolja.²⁷

A háború alatt a legtöbb részvény szép nyereséget hozott. A háborút követő konjunktúra még inkább növelte a keresletet a részvények után. Bankárék olcsó hitelekkel buzdítottak a részvények vásárlására, hogy rövid időn belül értékük fölé emelkedtek a részvények árai. Ekkor a felvett olcsó hitelek kamatjait felemelték 20 százalékra. Ezt az uzsorakamatot sokan nem bírták fizetni és szabadulni próbáltak részvényeiktől. Ezután egy pénteki napon, 1929 őszén a Wall Street-en²⁸ zuhanni kezdtek az értékpapírok árai.²⁹ Ezt követően Londonban, Berlinben, Párizsban is beállt a börzekrach. Itt volt a világválság. Ingatag cégek tömegesen mentek tönkre, milliók maradtak munka nélkül.

Demokrácia és szabad szociális piacgazdaság egészítik ki egymást plurális társadalommá. Csak a virágzó szabad szociális piacgazdaság teremti meg azon államgépezet egzisztenciális alapját, mely az individuumnak széleskörű szabadságot és kibontakozási lehetőséget biztosít; a demokráciát. A „fekete péntek” után sokan elérkezni vélték az alig megkezdődött liberális éra alkonyát. Jobboldali ideológiák középutat ajánlottak a bolsevizmus és liberalizmus között. Az európai államokban mindinkább tekintélyelvű rendszerek jutottak hatalomra. A Duce végkép kiiktatta az ellenzéket. Most már csak a fasiszták egységpártja kormányzott Olaszországban. Osztrák politikusok -Spann osztrák filozófus ajánlatára- a Ständestaat megteremtésén kísérleteztek. Görögországban, Jugoszláviában, Spanyolországban, Portugáliában demokrácia és diktatúra között láboltak a kormányok ide-oda.

A vesztett háború, világválság, minden nehézség ellenére, a németség a harmincas években egy feltörekvő nemzet volt, nemzeti kibontakozásának teljében. A válság, amely országukban 6 millió embert tett munkanélkülivé, külföldről jött. Épp a győztesek földjéről! Akik a háború után a nemzeti megaláztatást szorgalmazták. A polgár hinni kezdett egy „kemény kézben”, amely az országot ebből a mizériából kivezeti. Hogy a kemény kéz, legelőbb is az ellenzéket fogja kiiktatni, a dolgok állása szerint, el kellett fogadni! Hitler,³⁰ a retorika mestere, alkalmas programot hirdetett, amely a nemzeti és szociális ideológiát eggyé tömöríti, melyet a munkásság, mint a polgárság elfogadhatott. Az 1932-es júliusi, majd novemberi választásokon Hitler pártja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt a szavazatok 33% át szerezte meg, ezzel a Reichstag³¹ legerősebb pártja lett. Hosszabb egyezkedések után Hitler kapott megbízást a kormányalakításra. Kormányát a Nemzeti Néppárttal koalícióban alakította meg. A szakadék a jobb- és baloldali pártok között már olyan mély volt, hogy az új kormányt a kommunisták a Reichstag felgyújtásával üdvözölték. Ekkor Hindenburg³² birodalmi elnök szükségtörvényeket léptetett hatályba és betiltotta a Kommunista Pártot. Az új kormány további felhatalmazást kért: az úgynevezett felhatalmazási törvényt, amit a törvényhozás többséggel megszavazott. Ez a törvény felhatalmazta a kormányt törvények kibocsátására, a Parlament hozzájárulása nélkül is. Ezzel megnyílt az út a nemzetiszocialista egypárti állam felé. Azok, akik ezt az egyeduralmat helytelenítették, munkatáborba vándoroltak. A munkanélküliek lapátot kaptak a kezükbe, függetlenül attól, hogy az illető diplomás, borbélysegéd vagy segédmunkás volt-e, de dolgozhattak,³³ a talajjavítási munkálatoktól az épp megkezdett autópálya-építésekig, ahol csak szükség volt rájuk. A kispolgár Hitler, aki Hindenburg halála után Führer-ré lépett elő, minden igyekezetét Németország háború előtti státusa visszaszerzésére összpontosította.

A békefeltételek szerint 1935-ben esedékessé vált a népszavazás a franciáktól megszállt Saar-vidék hovatartozásának kérdésében. A lakosság elsöprő többsége, 91%-a Németország mellett döntött. Franciaország kivonult a Saar-vidékről. Hitler megkockáztatta az általános hadkötelezettség bevezetését és a Nürnbergi Törvének³⁴ beiktatását. Franciaország épp a népfrontkormány zűrzavaraival volt elfoglalva, amikor kihasználva az alkalmat, Németország 1936-ban megszállta a jobboldali Rajna-partot, amely a Versailles-i Szerződés szerint demilitarizált terület volt.

Olaszország 1936-ban Eritrea és Szomália gyarmatairól kiindulva megszállta Etiópiát. A Négus³⁵ az angolokhoz menekült, akik ezen agresszió miatt nagy patáliát csaptak a Népszövetségben. Quod licet Jovi, non licet bovi.³⁶ Mert Nagy-Britannia a fél világot gyarmatosítja, még nem ok arra, hogy Olaszország is gyarmatosítson! De Mussolini előre biztosította magát a francia olasz barátsági szerződéssel, melyben megosztoztak a franciákkal Észak Afrika birtoklásán, Ausztriával pedig, a Római Egyezménnyel biztosította északi határát.

A világégéstől megkímélt Ibériai-félsziget népei a háború utáni években válaszút előtt álltak: választaniuk kellett a háborút követően létrejött rendszerek között. Mert a demokráciához a gazdasági bázis hiányzott, csak a kommunizmus vagy a fasizmus között választhattak. Minden népszavazás más eredményt hozott. Itt a jobboldal, ott a bal, máshol a demokraták vagy az anarchisták kaptak többséget. Végül 1931-ben Spanyolország köztársaság lett. A király külföldre távozott, de nem mondott le. A két évvel későbbi választásokon -főleg vidéken- a nemzeti pártok kaptak többséget, amíg a városokban a baloldal került hatalomra. 1936 nyarán spanyol Marokkó helyőrsége megtagadta az engedelmességet a baloldali madridi kormánynak. Néhány nappal később a dél-spanyol tartományokban ellenkormány alakult a szocialisták ellen. A marokkói felkelők az ellenkormányhoz csatlakoztak és együtt vonultak Madrid ellen. Ezzel vette kezdetét az antimarxisták és antifasiszták közötti spanyol polgárháború.

A Komintern³⁷ több tízezer baloldali önkéntest toborzott össze a világban, majd ezeket a nemzetközi brigádokat bevetette a madridi kormány oldalán, hogy Spanyolországot a saját táborában megtarthassa. A nemzetközi brigádokkal egyelőre - 2000 szovjetkomisszár 16 vadászrepülőgép és 400 szovjettank érkezett, így Madrid mind jobban Moszkva járószalagjára került. A jobboldali felkelőket Olaszország támogatta fegyverrel, de néhány olasz önkéntes egység is harcolt a Falange³⁸ oldalán. A Berlin–Római Tengelyszerződés³⁹ után Hitler a Kondor Légiót küldte Spanyolországba. Ezek önkéntes repülő és páncélos alakulatok voltak, és oroszlánrészük volt az antimarxisták győzelmében! A polgárháború 1939 tavaszán ért véget. Franco,⁴⁰ a felkelők katonai vezetője lett kormányfő.

Portugáliában már 1928-ban egy jobboldali köztársasági kormány vette át a hatalmat, amely távol tudta tartani országát a spanyol polgárháborútól, de a második világháborútól is.

Sem Németország, sem Olaszország nem volt érdekelt Ázsiában, de Európában, illetve a mediterrán térségben épp olyan nemzeti átalakulást kívántak, mint amilyet Japán az ázsiai térségben megvalósítani törekedett. Ahogy Moszkva és a Roosevelt⁴¹ kormány között mind szorosabba vált a kapcsolat,⁴² Olaszország Németország és Japán 1937-ben megkötötték Romában az Antikomintern Szerződést, amelyet 1940 ben, mint Hármasszövetséget újra megerősítettek. Nemsokára Spanyolország, majd Magyarország is csatlakozott a Hármasszövetséghez, utánuk sorra Németország és Japán más szövetségesei: Szlovákia, Románia, Bulgária, Horvátország, Mandzsuko.⁴³ Ezek az államok képezték a tengelyhatalmakat.

Kína szorgalmas népe nem bírt olyan gyorsan átugrani a huszadik századba, mint a japánok. Japán a nyugati technika fölényével felvértezve, a 19. század végén kiterjesztette hatalmát Koreára és Tajvan szigetére. Részt vett a bokszerlázadás leverésében. Miután az európai nagyhatalmak kezdték Kínát felosztani, Japán is megkapta részét Kínából. A századforduló utáni orosz japán háborúban, elvette Oroszországtól Dél-Szahalint és a kínai Port Arthur kikötővárost. Az első világháborúban Japán az antant oldalára állt. Jutalomként a Mariannok, Karolinák és Marsall szigetcsoportokat, továbbá a németek kínai kolóniáit kapta. A kínaiak utcai tüntetésekkel protestáltak japán gyarmatosítási próbálkozásai ellen. Az idegen uralom, idegen ideológiák, a nemzeti büszkeség polgárháborúba döntötte a Kínai Birodalmat. A központi nemzeti kormány japán imperialista terjeszkedésével és a szovjetektől támogatott kommunistákkal kétfrontos háborúra kényszerült. Japán 1931-ben megszállta Mandzsúriát. Addig próbálva a polgárháború sújtotta Kínát megszerezni, amíg ez a nálánál többszörösen nagyobb birodalom fel nem ébred! Sem Japán, sem az európai gyarmathatalmak nem vették észre, hogy a gyarmatosítás ideje -ahogy azt addig folytatták- lejárt! Az angolszászok nem nézték jó szemmel Japán gyarmatosító politikáját Kínában. Próbáltak kiegyezni Japánnal: tartson sokkalta kisebb hadiflottát, mint ők maguk. Japán kivonult a konferenciáról, ezzel véget ért a konszenzus az angolszászokkal.

Szovjet Oroszország uralta a Föld egyhatodát, így már magában is nagyhatalom volt. Természetes, hogy a szovjet is keresett szövetségeseket. A Kuomintangot,⁴⁴ Kína nemzeti pártját -mint egyetlen nem kommunista szervezetet- felvették a Kominternbe, de titokban a kínai kommunistákat, a kormány polgárháborús ellenfelét támogatták. Nem tartott sokáig, míg a kínaiak rájöttek, hogy az oroszok csatlóst és nem szövetségest keresnek. Az európai szomszédok pedig jobban féltek szovjeték barátságától, mint esetleges ellenségeiktől. Ezekben az országokban a szovjet befolyás elhárítására nemzeti, inkább jobboldali kormányok ügyködtek, melyek elvileg közelebb álltak a tengelyhatalmakhoz, mint a nyugati demokráciákhoz. De a tudatosan szított német lengyel rivalitás meggátolt minden közeledést Lengyelország és a tengelyhatalmak között.

A 20. század elejére a kor legerősebb gazdasági hatalma az Egyesült Államok lettek. Logikus, hogy a szupranacionális tőke a mindenkori leghatalmasabb államgazdaságot választja telephelyéül. Következetesen a nemzetközi finánchatalom kemény magva, amely eddig London City központból manőverezett, fokozatosan áttelepült az óceánon New Yorkba. Ezzel Európa háborús adósságai is Amerikába vándoroltak. Így aztán Európa, élén Franciaországgal és Nagy-Britanniával, gyarmataikkal együtt Amerika elkötelezettévé lettek. Az angol nyelvű népek mellett Franciaország, Belgium, Dánia, Luxemburg, Hollandia és Norvégia tartoztak időszerű, parlamentáris államgépezetükkel ehhez a korszerű liberális Atlanti Blokkhoz, amely Amerika gazdasági fölényével a kor legerősebb szövetsége volt. A háború alatt Svájc és Svédország -földrajzi helyzetüknek köszönhetően, nem voltak útjában a háborúnak- meg tudták őrizni semlegességüket parlamentáris rendszerükkel együtt.

A második világháborúban majdnem ugyanazon szövetségesek álltak egymással szemben, mint az elsőben. Csak Olaszország és Japán váltottak tábort. Azon kívül változott az Egyesült Államok háborús szerepe is. Amíg az első világháborúba Amerika az európai antantállamok felkérésére lépett hadba, persze Wilson és a washingtoni háttérhatalom készséges támogatásával, a második világháborúba Roosevelt manőverezte be európai szövetségeseit! Bár a szövetséges oldalon Szovjet Oroszország, Lengyelország, Franciaország, Nagy-Britannia, mint frontállamok szenvedték el a legnagyobb vér- és anyagáldozatot, akkor is csak másodrendű segédcsapatok voltak. A leghatalmasabb hadviselő, amely a háborút megnyerte az, az Egyesült Államok gazdasági fölénye volt.

A Versailles igazságtalan békediktátuma nélkül nem lett volna ok egy új világháborúra! A nemzeti szocialista mozgalom egy párt maradt volna a Weimári Köztársaság⁴⁵ számtalan pártja között. A 80 millió német, a szovjet gőzhenger előtt -természetes akadályként- meggátolta volna Európa bolsevizálását. Churchill⁴⁶ maga ismerte el visszaemlékezéseiben a békeszerződések jogtalanságait. De a német konkurens elleni határtalan gyűlöletétől nem látta, hogy a Brit Birodalom számára kevesebb veszélyt rejtene, a német hegemónia, mint Washington új világrendje!

Rooseveltet 1932-ben választották meg első ízben az Egyesült Államok elnökévé. A mögötte álló háttérhatalom képviselői, akik magukat nem egészen szerénytelenül Barin Trustnek⁴⁷ nevezték, épp úgy doktrinálták, mint elődjét, Wilsont: Amerikának csak az agresszorokat, bajkeverőket, nácikat, fasisztákat, németeket, japánokat kell legyőzni, hogy örök béke szálljon a világra. Mint mélyen hívő ember el is hitte, hogy a Mindenható öt magát szemelte ki az örök béke megteremtőjének.

Az első világháború tanulságai után az amerikaiak nagy többsége nem akart egy új európai háborúba beavatkozni. Végtére sem Németország, sem Japán, már a távolság miatt sem veszélyeztették az Egyesült Államok szuverenitását vagy virágzását. A Brain Trust kicsinylőleg izolácionistáknak nevezte ezt a többséget. Neves amerikaiak, mint: Lindbergh,⁴⁸ az óceánrepülő; Ford Henry, az ismert autógyáros; Kennedy Joe,⁴⁹ aki akkor londoni nagykövet volt; vagy Pound Ezra,⁵⁰ a kor legnagyobb amerikai költője szálltak síkra Amerika semlegessége mellett. Ügyük érdekében 25 millió aláírást gyűjtöttek, mire a kongresszus 1935-ben megszavazta a semlegességi törvényt. Ez a törvény megtiltotta az amerikai kormánynak hadianyag szállítását, vagy bármilyen támogatást, bármely hadviselő fél részére!

Amíg a demokráciák csak lassan láboltak ki a válságból, Németország mind erősebbé vált. A XI. olimpiai versenyeket Németországban rendezték meg. Ez alkalmat adott egy öntudatos, mind politikailag, mind gazdaságilag stabil birodalom bemutatására a világ színe előtt. A franciák szemlélhetően akceptálták a jobb Rajna-part megszállását. A francia olimpiai küldöttség emelt jobb karral vonult el Hitler előtt: „Ave Führer, Gallici te salutant!”⁵¹ Ezzel rendeződött a nyugati határ ügye Franciaországgal. Annál inkább, mert Franciaországban nemcsak a mindjobban erősödő jobboldal, hanem az általános közvélemény is megegyezésre törekedett a németekkel. Ez az alkalmas idő el lett mulasztva Közép-Európa két legerősebb hatalma, Franciaország és Németország közötti kiegyezésére, mely az európai béke alapja volt és marad. Hitler fontosabbnak vélte a kiegyezést Nagy-Britanniával. Ott viszont a kiegyezésre hajló VIII. Eduárd királynak⁵² mennie kellett.

Ausztria politikai síkon inkább csak vegetált a háború óta. A nagy többség félve, hogy a jelentéktelen kisállammá zsugorodott Ausztria, nem lesz egyedül életképes esetleg valamelyik utódállam vazallusává válhat. Viszont a győztesek megtiltották a csatlakozást a német államszövetséghez, ahová tartozni kívánt, annak ellenére, hogy a Bécsi Parlament, majd egy salzburgi és tiroli, nem hivatalos népszavazás az egyesülés mellett voksolt. Egy 1922-ben nyújtott 650-millió dolláros hitel előfeltételeként Ausztria húsz évre lemondott az egyesülésről Németországgal. Azon kívül privatizálni kellett az osztrák nemzeti jegybankot.⁵³

Bécs várost a marxisták, az államot és az ország többi részét a keresztényszocialisták, illetve a polgári többség kormányozták. Három párthadsereg tartotta mind a kormányt, mind egymást is sakkban: A marxisták balszárnyától vezetett Republikanische Schutzbund,⁵⁴ a polgári Heimwehr,⁵⁵ és a parasztság Frontkämpferverbandja.⁵⁶ A pártok ellentétes viszonyai néha polgárháborúval fenyegettek.

A jobboldali politikusok sikerei Olaszországban és Németországban csak animálták az osztrák kormányokat hasonló próbálkozásaikban. Másrészt az osztrák kormánynak egyszerre kellett a győztesek követelését teljesíteni; akik Ausztria különállását követelték és Németországgal még a vámuniót sem engedélyezték; egyúttal az egyesülést Németországgal követelők táborát csendesíteni; végül a német nacionalizmus ellensúlyozására, egy saját osztrák nemzeti mozgalmat kialakítani. Dollfuss⁵⁷ szövetségi kancellár⁵⁸ rendi állama a nemzeti frontban akarta egyesíteni a pártokat, de csak a keresztényszocialistákat és a monarchistákat sikerült integrálnia. A marxisták kikapcsolásakor 1934 februárjában felkelés tört ki Bécsben, Linzben és Stájerországban, amit a rendőrség csak a Heimwehr-alakulatok segítségével tudott leverni. Öt hónap múlva a nemzetiszocialisták próbálkoztak sikertelen puccsal, ami Dollfuss kancellár életébe került. Bár a nemzetiszocialista párt 1933 óta be volt tiltva Ausztriában, mind nagyobb lett a tábora. Az új kancellár, Schuschnigg⁵⁹ 1936-ban kölcsönös be nem avatkozási szerződést kötött Hitlerrel, de kénytelen volt a nemzetiszocialista ellenzéket a kormányába bevenni. A bécsi kormány helyzete mind kritikusabbá vált. Hitler nyomására 1938 februárjában a nemzetiszocialista Seyß-Inquart⁶⁰ lett belügyminiszter. Schuschnigg utolsó reményként, hogy mentse, ami menthető, népszavazást hirdetett az Anschluss⁶¹ mellett vagy ellen. A szavazásra jogosultak korhatárát 24 évben állapította meg és a törvény, inkább csak saját szavazóit engedte az urnákhoz. Hitler ultimativ követelte Schuschnigg lemondását és kierőszakolta Seyß-Inquart kinevezését kancellárrá. Az új kancellár német csapatokat hívott az országba, egy esetleges polgárháború megakadályozására. Ez a kabinet aztán meghirdette az egyesülést a Német Birodalommal. Hitler március 14-én több százezres ünneplő tömeg előtt, büszkén jelenthette a történelemnek, hazája Ausztria visszatérését a Német Birodalomba. Néhány héttel később egy népszavazás nagy többséggel jóváhagyta az egyesülést.

A felbomlasztott Habsburg monarchia összes utódállama ugyanolyan soknemzetiségű államokká lettek, mint a Habsburg monarchia volt. Ezen újonnan összetákolt államokba beerőszakolt kisebbségek pedig vagy anyanemzetükhöz kívántak csatlakozni, vagy önállóságra törekedtek. Bár a párizsi szerződések kötelezték a szerződő feleket a kisebbségeik jogainak tiszteletben tartására, az utódállamok igyekeztek a kisebbségeket eliminálni, sőt szülőföldjükről elűzni. Csehszlovákiában a kisebbségek pártjai előbb a kormány koalíciós partnereként próbálkoztak az egyenjogúsítást megszerezni. A prágai kormány viszont államigazgatási vagy iskolareformokkal igyekezett a kisebbségeket beolvasztani. Németország megerősödésével párhuzamosan oszladozott a Szudéta-vidék kompromisszumkészsége a csehszlovák állammal. Most az osztrák Anschluss után, a Szudéta-vidék lakói is követelték az egyesülést az anyaországgal!

Hitler népszavazást ajánlott Csehszlovákiának és mentorainak a Szudéta-vidéken és az összes nem cseh régiókban a nemzeti hovatartozás eldöntésére. A lengyel kormány a lengyelektől lakott területek megszállásával fenyegetett. A szlovák társnemzet pedig autonómiát követelt.

A Cseh-medence geopolitikai fekvése hasonló Svájcéhoz. Mindegy ki, ki ellen háborúzik ebben a régióban, Csehország nincs útjában. Ha a csehszlovák állam cseh kierőszakolói ezt az axiómát tartották volna szem előtt, Csehország, a Szudéta-vidék és Szlovákia nélkül, talán kimaradt volna a háborúból.

A csehszlovák kormány próbálkozott minden potenciális szövetségest behálózni, hogy kierőszakolt stratégiai határait megtarthassa. Ahogy a brit francia garancia mind kilátástalanabbá vált, 1935-ben kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött a Szovjetunióval, amihez Prágán kívül egyetlen európai kormány sem volt hajlandó. A szovjet segítségnek azonban lengyel vagy román területen keresztül kellett volna érkeznie, de természetesen egyik kormány sem akarta a Vörös Hadsereget országában látni. A csehszlovák állam, hogy Németország elleni opponens szerepét betöltse, hogy egyáltalán állami egzisztenciáját biztosítsa, kénytelen volt a nagy orosz anyácskára támaszkodni. Annál is inkább, mert nyugati bábáitól és szövetségeseitől teljesen el volt zárva. A békecsinálók e lapszusa miatt a szovjet, pánszláv, vagyis orosz hadsereg a csehszlovák ugródeszkán át minden időben, nemcsak Németország, hanem Európa szívébe masírozhatott!⁶² Persze a párizsi békecsinálók, mint utódaik máig sem akarják e hibát művükön észrevenni. A csehszlovák ügy utolsó védnöke Roosevelt elnök maradt. Szíve szerint Németország ellen küldte volna a csehszlovák és lengyel hadseregeket, a Vörös Hadsereggel az élen. Terve csak a potenciális szövetségesek politikai és nemzeti ellenállásán hiúsult meg, mivel Lengyelországnak is területi követelései voltak a csehszlovák állammal szemben. Azon kívül kötve voltak Roosevelt kezei az Egyesült Államok semlegességi törvénye által, de ő személyesen Olaszországot, Japánt, de leginkább Németországot agresszív államoknak tartotta, melyek a nemzetközi finánchatalom globáluralmi ambícióit veszélyeztetik. Melyeket szét kell zúzni!⁶³

Az új francia kormány, amely a népfront összeomlása után jött létre, félve az Action Francaise⁶⁴ hatalomátvételétől, nem akart Csehszlovákia miatt Hitlerrel konfliktusba kerülni. Nagy Britannia 6 milliárd font háborús adóssága nem csak a reálpolitikus Chamberlainnek,⁶⁵ de a brit parlamentnek is elég ok volt hazájukat egy újabb háborútól távol tartami. Végül az Egyesült Államok törvényhozói soha nem ratifikálták a párizsi békediktátumokat, melyek egyik torzszülöttje Csehszlovákia volt! Ezen aspektus alatt jött létre a Müncheni Egyezmény, melyben az első világháború győztesei lemondtak Csehszlovákia további védnökségéről, vagyis elismerték az egyesült Németország jogát Német Ausztria szudétavidéki területeire, melyet 20 évvel ezelőtt, ugyanezen győztesek tőle eloroztak. Ezzel megfosztották ezt a mesterségesen létrehozott államot a természetes határaitól. A lengyel és magyar területi követelések ügyében pedig közvetlen tárgyalásokat javasoltak a feleknek. Ha a felek egymás között megegyezni nem tudnak, három hónapon belül, a négy nagyhatalom: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország; határoz az új határvonaláról.

Így jutott vissza a Szudéta-vidék 1938 októberében az egyesült Németországhoz. A csehszlovák hadsereg -35 állig felfegyverzett hadosztály- nem merte vállalni határai védelmét, visszavonult a határokról és leszerelt. Benes államelnök, a nagycseh állam egyik megalkotója, lemondott és Angliába emigrált.

Miután a csehszlovák államot pártfogói ily siralmasan cserbenhagyták, a szlovákok, akiket senki sem kérdezett meg, hogy tetszik-e a cseh vőlegény, beadták a válópert. A magyar kormány szerette volna a szlovákokat egy konföderációra rábírni, de a szlovákok végre egy független Szlovák államot akartak. Rendezetlen volt az egymillió magyar helyzete, akik az önkényesen meghúzott határ -még most csehszlovák- oldalán éltek. A magyarok éppúgy megkérdezésük nélkül lettek a Clemanceau, Masaryk, Benes, trió által, a nagycseh karámba beterelve, mint maguk a szlovákok. A csehszlovák állam oszlásnak indulásával Magyarország követelte határai revízióját, amit a Müncheni Egyezményben a győztes hatalmak is elismertek. Eddig Franciaország csak a kisantant⁶⁶ irányából hallott. Az angolok legalább meghallgatták a magyarokat. A győztesek táborából egyedül Olaszország ismerte el jogos ügyüket. Hitlernek szüksége volt Magyarországra és Lengyelországra, mint szövetségesre vagy folyosóra a szovjet elleni nagy leszámolásra. Lengyelország követelése a lengyel népességű Zaolzie-Olsa-vidékre, reményt adott a kiegyezésre a lengyel szomszéddal. Magyarország revíziós kívánságának elismerése pedig elkötelezettséget jelentett a magyar kormánynak, a német politika támogatására. Az új határok kijelöléséhez sem, Franciaország sem, Nagy-Britannia nem csatlakozott, így a központi hatalmak külügyminiszterei intézték a lengyel és magyar etnikumú területek visszacsatolását anyaországaikhoz, amit Franciaország és Nagy-Britannia szintén jóváhagytak. Magyarország viszonzásként elismerte Szlovákia függetlenségét, miután ez különvált Csehországtól. A szétválás 1939. március 14-én történt meg. Csehszlovákia felbomlásával Hitler a maradék cseh területeket, mint Reichsprotektorat Böhmen und Mähren⁶⁷ bekebelezte a Német Birodalomba. A szerencse fordultával ugyanazt tette a maradék Csehországgal, amit a Masaryk-Benes páros a Szudétákkal. Jogsértés jogsértést szült.

Az igazság persze a felek álláspontjától függ, hogy melyik nézőpontból látják az eseményeket. Így cseh, német, szlovák, magyar, lengyel aspektusból más és más igazság létezik. A győztes igazsága érvényesül, a vesztesnek a vesztett háborúval az igazsága is elveszik! Mint ahogy az angolszász szovjet győzelem után az igazság a csehszlovák oldalra dőlt. Az igazság valóban ritkán győz, álltalában az erősebb, a győztes igazsága érvényesül.

A csehszlovák dezaszterból visszamaradt Kárpátalja senki földje lett. Persze az új Szlovákia magának követelte az országrészt, bár ott az ott rekedt cseh katonaság hetvenkedett. Azon kívül ukrán partizánok szivárogtak át a Kárpátokon, akik a ruténeket ukránoknak deklarálták és „felszabadítani“ kívánták. A Kárpátok több mint ezer éve Magyarország természetes határai, a ruténok pedig a Szent Korona egyik leglojálisabb nemzete, a Nagyságos Fejedelem legjobb katonái voltak. Magyarország a Kárpátok legkisebb darabját sem engedhette át önként egy eurázsiai sztyeppehatalomnak és visszavette elszakított tulajdonát. A ruténeknek pedig a haza kormánya, a háborús idők elmúltával önkormányzatot ígért.

Szintén 1939. március végén adta vissza Litvánia a Memel-vidéket Németországnak, miután egy népszavazás 87%-os többséggel Németország mellett döntött.

Utolsó vitapontként maradt Németország összeköttetésének megteremtése Kelet- Poroszországgal, egyben Lengyelország tengeri kijáratának rendezése. A győztes hatalmak jó akaratú hozzáállásával elkerülhető lett volna a második világháború! Mussolini, számos brit politikus, maga VIII. Eduárd brit király békés kiegyezésben kívánták a párizsi békediktátum igazságtalanságait -Churchill szerint a Párizsi szerződések balgaságait- közös megegyezéssel rendezni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.Grande Révolution: az 1789-es francia forradalom.                    

2.Balance of power: törekvés az erők kiegyenlítésére.

3.Talleyrand Charles Maurice de Benevent (1754-1838): Perigord és Benevent hercege. Autun püspökeként csatlakozott a forradalomhoz, majd Napóleon külügyminisztere; Napóleon bukása után átállt a Bourbonokhoz.

4.Évszázados földrajzi és politikai egységek lettek lerombolva; ellenben népek évszázados ellentétekkel egy államba erőszakolva. A második világháború alatt, majd az 1990-es években véres polgárháborúk dúltak etnikai „tisztogatásokkal” eme békerendezés következményeként. A szlovákok pedig adódó alkalmakkal kétszer léptek ki a nagycseh birodalomból.

5.A lengyel állam elsődleges érdeke a szövetségi viszony megteremtése Németországgal, keleten pedig, új igazságos viszony kiépítése Oroszországgal. Annál inkább, mert egy előbb-utóbb zsugorodó Oroszország Lengyelország és Európa segítségére lesz utalva.

6.Masaryk, Tomás Garrigue (1850-1937) Wilson amerikai elnök sógora! Csehszlovákia egyik protagonistája és megteremtője, majd államelnöke.

7.Benes Eduard, (1884-1948) A Csehszlovák Nemzetiszocialista Párt elnöke. A csehszlovák állam második embere. Külügyminiszter, miniszterelnök, Masaryk halála után államelnök. 1948-ban, a kommunista hatalomátvételkor, orosz szövetségeseinek feleslegessé vált, így egyszeriben meghalt.

8.Nota bene! jegyezd meg jól!

9.Mindenki mindenkor össze tudna verbuválni a világ valamelyik városában néhány embert, akik valamit elhatároznak, vagy ugyanannyit, akik ennek ellentétét határozzák el.

10.Szent Korona országai. Ezeréves törvényeink a Kárpát Medencét a Szent Korona tartományainak és tulajdonának nyilvánítják. A megválasztott király, csak ha esküt tett a Szent Koronára, a Szent Korona törvényeire foglalhatta el a trónt.

11.Linder Béla (1876-1962) vezérkari ezredes, a Károlyi-kormány hadügyminisztere.

12.Benes maga vallotta be visszaemlékezéseiben, hogy a párizsi tárgyalásokon az etnikai és földrajzi meghatározásaiban svindlizett! Tehát Csehszlovákia határai hazugságra épültek!

13.Modus vivendi: mód, amelyben a felek egymással közösségben megélhetnek.

14.Svájc szerencsés földrajzi fekvésénél fogva nem áll potenciális hadviselő felek útjában. Ez okból évszázadokon keresztül meg tudta őrizni semlegességét az európai konfliktusokban. Lakói német-svájciak, francia-svájciak, olasz-svájciak és rétorománok, ugyanazon népek nyelv és vérrokonai, melyek a svájci határokon kívül számtalan véres háborút vívtak egymás ellen. A svájci állam a kantonok (megyék relatív kis lakosságú és területű régiók) szövetsége, melyben minden kanton autonómiával bír az államszövetség keretén belül. Genfben a hivatalos nyelv francia, a réti falvakban pedig rétoromán. Így minden svájci megtarthatja, ápolhatja lokális sajátosságait és öntudatát.

A kétkamarás nemzetgyűlés egyike a Ständerat (rendi tanács), ahova minden kanton két képviselőt küld. A nagyobb a Nationalrat (nemzeti tanács), ahol a pártok delegátusai foglalnak helyet. A két kamara együtt: az egyesült Bundesversammlung (szövetségi gyűlés) egy, hét tagú koalíciós kormányt, a Bundesrat-ot (szövetségi tanácsot) választ egy évre, amely az államügyeket intézi. Akit egyszer megválasztottak a szövetségi tanácsba, íratlan törvény szerint, általában minden évben újraválasztanak visszavonulásáig. Az államelnöki tisztséget szukcesszíven minden évben a soron következő szövetségi tanácsos kapja a nemzetgyűléstől. Ha a kormány valamelyik tagja magas kora vagy betegség miatt lemond, akkor helyébe új tanácsost választanak. A konkordancia elvén alakult kormányban minden nagyobb párt helyet kap, egy vagy két tanácstag távozásával a kormány irányvonala sem változik. A kis létszám megakadályozza frakciók kialakulását a kormányon belül. A kormány, illetve a parlament fontosabb végzéseit népszavazás elé kell vinni, vagy a nép referendumban kérheti a határozatok felett a népszavazást. Ezt az állam és kormányrendszert joggal lehet a demokrácia mintapéldányának, Svájc mai alkotmányát pedig a világtörténelem talán legigazságosabb alkotmányának tekinteni. Példa lehetne a többnemzetiségű, többnyelvű, többvallású államoknak.

15.Lenin a dollárözönt így magyarázta elvtársainak: „a kapitalisták szállítják majd azt a kötelet, amire felakasztjuk őket.”

16.Miután a bolsevik forradalommal Oroszország kivált az antantból, az antant-államok felosztották maguk között gyarmatként Oroszországot: Nagy-Britannia az északi Oroszországot és a Baltikumot kapta, Franciaország a déli Oroszországot a Kaukázussal, Japán és az USA pedig, Szibérián osztozkodtak. Segély fejében az antant a fehér felkelőktől az orosz természeti források kiaknázási jogát követelte, mintegy Oroszország gyarmatosításának elismerését, amit a fehérek egyetlen vezére sem volt hajlandó elfogadni. Erre az antant beszüntette a támogatását, átengedve Oroszországot a bolsevikoknak.

17.Mussolini, Benito (1883-1945), Duce, a Partito Nazionale Fascista. (Nemzeti Fasiszta Párt) megszervezője és vezére, 1922-1943 között miniszterelnök. Bukása után internálták, ahonnan német ejtőernyősök kiszabadították. Ezután Észak-Olaszországban megalapította a Republica Sociale Italianát (Olasz szociális Köztársaságot), amelynek elnöke lett. Az 1945-ös összeomlás idején kommunista partizánok elfogták és kivégezték.

18.Duce: Vezér, volt Mussolini illendő megszólítása.

19.A párizsi békediktátum teljesen figyelmen kívül hagyta Wilson béketerveit a népek önrendelkezési jogáról. Ezért Wilson a tárgyalások befejezése előtt hazautazott. Az Egyesült Államok törvényhozása sem ratifikálta a párizsi szerződéseket, és megtagadta a belépést a Népszövetségbe.

20.Nagy-Britannia, mint Franciaország századforduló utáni gazdasági ereje, nem volt elég erős egy globális világháborút pénzelni. Az Egyesült Államok gazdasági és financiális segítsége nélkül nem bírták volna már az első világháborút sem megvívni.

21.Pilsudski Josef Klemens (1867-1935) lengyel marsall és politikus. Mint katona, több magas állami pozícióban majd államelnökként szolgálta hazáját.

22.Kemal Pasa, Kemal Mustafa (1881-1938) Atatürk – Atyatörök (Törökország Atyja). Az antant-görög megszállók elleni felkelés katonai vezére, később államelnök. Megkezdte Törökország modernizálását.

23.British Commonwealth: brit nemzetközösség

24.Sztalin, Dzsugaszvili Joszif Visszarionovics (1879-1953) előbb harmadrangú népbiztos Lenin szovjet kabinetjében. A Lenin halála utáni hatalmi harcban legyőzte riválisait és 1927-től Szovjet Oroszország egyeduralkodója lett.

25.A pék vagy a szatócs kizsákmányolóknak lettek minősítve. Kinek még pechje is volt, munkatáborba került családostól. Az összes iparost, kereskedőt szövetkezetekbe kényszeríttették. Állítólag egy nagyüzem racionálisabban működik, mint a sarki borbély. Csak a kliensnek kellett kilométereket utaznia vagy gyalogolnia, ha hajat akart vágatni! Végül az épp földhöz jutott parasztoknak kellett beadniuk földjüket a Kolhozba (kollektyivnoje hozjajsztvo-kollektív gazdaság).

26.Ford, Henry (1863-1947) amerikai autógyáros. Az első népautó-széria tervezője és kivitelezője.

27.Példaként: Egy 1996-ban keltezett újságcikk szemére veti egyik szolvens, értéktermelő svájci cég menedzsereinek: A cég minden értéke kiárusítása 5 milliárd svájci frankot hozna, amely összeg a tőzsdén befektetve 8% kamatra 400 millió frankot jövedelmezne. A cég tavalyi nyeresége viszont csak 100 millió frank volt. Itt valami nem stimmel – írja a cikk írója egy finánczsonglőr. Ő pénzsíbolással 8-10% nyereséget zsebel be. Valami tényleg nem stimmel a vadliberális turbókapitalista világban, ha ügyeskedés többet jövedelmez, mint értéktermelő munka.

28.Wall Street: ebben az utcában van a New York-i börze székháza.

29.Nem tudni, mennyire volt ez a válság tervezve, de a pénzoligarcha most potom áron felvásárolhatta a részvényeket.

30.Hitler Adolf (1889-1945) német-osztrák politikus. Veleszületett retorikai képességével sikerült egyszerű kisemberből Németország kancellárjává, majd Führerévé (vezérré) felküzdenie magát. Führerként nagyobb hatalmat birtokolt, mint más uralkodó valaha is a német történelem folyamán.

Hitlernek telepatikus adottságai lehettek. Amikor valakinek kezet adott mélyen a szemébe nézett, ez elég volt, hogy az illető híve legyen. Tulajdonképpen építész akart lenni. Amikor a háború kitört önkéntesként ment a frontra, mint sok más vele egykorú fiatal. A háború alatt más kitüntetések között, megkapta a legmagasabb közkatonának elérhető kitüntetést, a vaskeresztet. Egy gáztámadás után félig vakon került kórházba: itt érte a központi hatalmak kapitulációja. A háború után 1919-ben Münchenben betévedt a Német Munkáspárt egyik gyűlésére. Itt ezen a gyűlésen határozta el, hogy politikus lesz. Belépett a pártba. Szónoki tehetsége folytán két éven belül a párt elnöke lett, mely felvette a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) nevet. Ez a párt 1923-ban sikertelen kísérletet tett a bajor kormány megdöntésére, amiért Hitlert öt évi várfogságra ítélték. A fogság alatt volt ideje ideológiájának kidolgozására, amit könyvében, a „Mein Kampf”-ban („Harcom”) adott ki. Egy év után kegyelmet kapott. Ekkor újra alapította pártját. A párt motorjaként gyűlésezett, összejövetelezett, de főleg beszélt és parolázott, így jutott végül hatalomra.

31.Reichstag: a német országgyűlés és országház.

32.Hindenburg von Beneckendorff Paul (1847-1934) német tábornagy, világháborús hadseregparancsnok, 1925-től haláláig államelnök.

33.A demokrácia csak elfogadható munkára kényszeríthet egy munkanélkülit, akkor is, ha ebbe az államgazdaság belerokkan.

34.Nürnbergi Törvények (Reichsbürgergesetze -birodalmi polgárjogi törvények) megtagadták idegen fajoktól, többek között a zsidóktól, a német állampolgárságot. Egy másik törvény a „német vér tisztaságáról” megtiltotta a házasságkötést idegen fajok és németek között.

35.Négus, Hajle Selassié (1892-1975) Etiópia császára (Négus Negesti: Királyok Királya, császár)

36.Quod licet jovi, non licet bovi: amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.

37.A Komintern volt a kommunista pártok csúcsszervezete moszkvai központtal, azzal a céllal, hogy a kommunista világforradalmat az egész földkerekén győzelemre vigye. A népfront, melyben baloldali és liberális pártok közösen képeztek kormányt, volt az a trójai faló, melyen a kommunisták be akarták magukat csempészni a hatalomba. A szovjetek a fasizmust tartották veszélyesebb ellenségnek, ezért egy Komintern-határozat szerint a fasizmus elleni harcot a kapitalista rendszerekkel, mármint a nyugati liberális demokráciákkal szövetségben kell megvívni.

38.Falange Española Tradicionalista: Spanyol antikommunista mozgalom, majd állampárt.

39.Tengelyhatalmak: Hitler és Mussolini megállapodtak országaik gazdaságának összehangolásáról, továbbá a spanyol felkelők közös segélyezésében. Mussolini a szerződést Berlin-Róma tengelynek nevezte. A később megkötött Antikomintern szövetség államait tengelyhatalmaknak is nevezték.

40.Franco, Bahamonde Francisco (1892-1975) spanyol tábornok, az antikommunista felkelők vezére. A felkelők győzelme után államfő és Caudilio (vezér.)

41.Roosevelt, Franklin Delano (1882-1945) az Egyesült Államok 32. elnöke (1933-1945). Pénzelői, hogy Amerikát háborúba sodorja, majd a háborút folytassa, keresztülvitték az amerikai alkotmányos szokások ellenére, hogy harmadszor, sőt negyedszer is megválasszák elnöknek.

42.Roosevelt az óriási kiterjedésű Szovjet Birodalomban megtalálta mind Németország, mind Japán elleni potenciális szövetségesét. Ezért Roosevelt elismerte a szovjet kormányt, felvette vele a diplomáciai kapcsolatot, de főleg forszírozta az oda irányuló exportot. Természetesen a fegyverszállítást is. Emellett egyeztették az amerikai és orosz lövegek, illetve lőszerek kaliberét.

43.Mandschuko: Mandzsúria neve a Japán Protektorátus alatt.

44.Kuomintang: Kína inkább baloldali nemzeti egységpártja, mely épp háborúban állt a japán nacionalizmussal a Kelet-Ázsia feletti hegemónia eldöntéséért. A közös ellenség: Japán, állította Kínát és az angolszászokat egy táborba. Hogy mindkét félnek szemet kellett hunynia a partner ideológiája felett, ez már többször is előfordult a nagypolitikában.

45.Weimári Köztársaság: a világháború után létrejött köztársasági nemzetgyűlés, első üléseit Weimar városában tartotta. Itt hirdették ki a köztársasági alkotmányt innen a Weimari Köztársaság elnevezés.

46.Churchill, Sir Winston Spencer (1874-1965) brit politikus, több kormányban miniszter. A második világháború alatt premier - miniszterelnök. Németország, illetve Európa feletti pürrhoszi győzelme után széthullott a brit világbirodalom.

47.Brain Trust: agytröszt.

48.Lindbergh, Charles Augustus (1902-1974) amerikai pilóta; 1927-ben elsőként repülte át az Atlanti-óceánt.

49.Kennedy, Joseph Patrick (1888-1969) amerikai bankár és pénzember. A későbbi elnök, Kennedy John F. apja. 1937-1940 között követ Londonban. Ma eléggé vitatott, hogy igazán ellenezte-e hazája belépését az európai háborúba, vagy jelentéseivel csak Rooseveltet figyelmeztette: Nehogy háborút kezdjen, mielőtt a brit közvélemény nincs eléggé Németország ellen hangolva, illetve Nagy-Britannia földi hadserege fel nem készült a háborúra.

50.Pound, Ezra (1885-1972) amerikai költő, Roosevelt háborús politikájának ellenzője és kritikusa. Amiért az amerikai demokrácia, a háború után elmegyógyintézetbe zárta.

51.Ave Führer, Gallici te salutant! - Üdvözlégy vezér, üdvözölnek a gallok!

52.VIII Eduárd 1894-1972 Nagy-Britannia királya 1936. január és december között. Meg kívánta óvni Nagy Britanniát, sőt Európát egy újabb háborútól. A háttérhatalom ezért ürügyet talált, -vagy szerkesztett- eltávolítására és lemondatták.

53.A nemzeti bank privatizációjával a kormánynak és a parlamentnek csak korlátolt ellenőrzési lehetősége van az állam pénzügyei felett. Az ország pénzügyi és gazdasági irányítása a háttérhatalom, egy névtelen tőketársaság kezébe kerül, amint manapság a FED vagy az Európai Centrál Bank,

54.Republikanische Schutzbund: Köztársasági Védelmi Szövetség.

55.Heimwehr: szó szerint honvédelem-honvédség, de ez esetben, nem a reguláris osztrák hadsereg.

56.Frontkämpferverband: Frontharcos Szövetség.

57.Dollfuß, Engelbert (1892-1934) osztrák kancellár (1932-1934).

58.kancellár, Kanzler: a miniszterelnök címe Ausztriában és Németországban

59.Schuschnigg, Kurt (1897-1977) osztrák kancellár (1934-1938).

60.Seyß-Inquart, Arthur (1892-1946) osztrák nemzetiszocialista politikus. Az Anschluss egyik osztrák szószólója.

61.Anschluss: csatlakozás. Ez alatt Ausztria Németországgal való egyesítése értendő 1938-ban.

62.Ez a korabeli térképeken a laikusnak is szembetűnő.

63.Roosevelt ellenszenve a jobboldali diktatúrák ellen tette őt ideális elnökké a mély állam számára. Mert eme jobboldali, nemzeti államok gazdasága virágzott, amerikai hitelek nélkül is! Azon kívül korlátolták a szupranacionális tőke befolyását országaikban.

64.Az Action Française – Francia nemzeti Mozgalom - az olasz fasizmus vagy a német nemzeti szocializmus mintájára; de nem ugyanaz! Csak nemzeti. Két szomszéd ország nemzeti érdekei sokszor nem egyeztethetők össze! Az olasz nemzeti rendszert az angolszászok akaratlanul is a német nemzeti szocializmus karjaiba terelték. A lengyel és német nacionalizmust egymás ellen kijátszva, újra háborúba és romlásba sodorták egész Európát.

65.Chamberlain, Arthur Neville (1869-1940) brit miniszterelnök (1937-1940). Híve volt a kiegyezésnek Németországgal, majd mégis bekényszerítették a háborúba.

66.Kisantant: Párizs ezzel a csehszlovák, román, jugoszláv szövetséggel próbált Németország hátában ütőképes szövetségest létrehozni, amely mellesleg hívatott volt, Magyarország revíziós törekvéseinek meggátlására is.

67.Reichsprotektorat Böhmen und Mähren: Cseh-Morva Birodalmi Gyámság.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10. A folytatás, vagy a második világháború.

Chamberlain közölte a brit parlamentben: Mivel a csehszlovák állam Szlovákia kiválásával magától feloszlott Nagy-Britannia garanciája feleslegessé vált, így már nincs mit tenni a csehek Birodalmi bekebelezése ellen. Mi késztette őt két nappal később eddigi politikájának feladására és Roosevelt¹ kemény kurzusára váltani, az a nagypolitika titka marad. Bevette kormányába Churchillt, Németország ádáz ellenségét, a tengeri erők minisztereként, majd kormánya nyilatkozatban garantálta Lengyelország, Belgium, Románia, Görögország és Törökország szuverenitását, melyhez Roosevelt mesterkedéseire a francia kormány is csatlakozott, annak ellenére, hogy a brit hadsereg saját vezérkara véleménye szerint expedíciós hadsereget sem Franciaországba, sem Lengyelországba nem küldhetett. A parlament rögtön meg is szavazta a munkáspárt ellenzése dacára az általános hadkötelezettség bevezetését.

Az úgynevezett Stahlpakt-ban² 1939 májusában Németország és Olaszország összehangolták nemzetgazdaságaikat, és háború esetére kölcsönös segélynyújtásban állapodtak meg.

A német szövetségest maga mögött tudva, Olaszország 1939 májusában megszállta Albániát. A királyt száműzték. Az albán parlament, (mit tehetett volna mást?) megszavazta a perszonáluniót Olaszországgal³

A harmincas évek végén három kiengesztelhetetlenül ellenséges rezsim gátolták egymás hatalmi kibontakozását: a liberális kapitalista angolszász világ; a sztalini bolsevizmus; és a nemzeti társadalmak. Hogy az egyiket tönkretegyék, a másik kettőnek szövetségre kellett lépnie, bármilyen ellenséges viszonyban is álltak egymással!

Egy nemzeti konszenzusban egymásra talált Európa úgy a bolsevizmus, mint a globális liberalizmus világra kényszerítése előtt áthidalhatatlan akadályként tornyosult. Így adódott, hogy a világhatalomra törő két halálos ellenség összefogott Európa, illetve Európa legerősebb hatalma ellen, amely az időben Németország volt.

A lengyelek elvetettek bármilyen szövetséget Sztalinnal, de országuk két kontrahens Szovjet Oroszország és Németország között, gátolta, hogy ezek leszámolhassanak egymással. A versailles-i szerződéssel eleve konfliktusokra tervezett lengyel – német határviszonyok pedig kizárták a kiegyezést Németországgal.

A német, mint az angolszász diplomácia versenyre kelt a lengyel szövetséges megszerzéséért. Hogy a lengyeleket ágyútölteléknek szánták, azt már tisztázta a történelem. Hitler utalt a szovjet veszélyre, mely egész Európát fenyegette és hajlandó lett volna a két porosz terület közötti exterritoriális autópálya és vasúti átjáró fejében kiegyezni a lengyelekkel. Egyelőre. Ami előrelátható volt. Lengyelországnak éppoly fontos volt a tengeri kijárat, mint Németországnak az összefüggés porosz provinciái között. Ezért az angolszászoknak nem volt nehéz meggyőzni a lengyeleket, hogy közös erővel jól elverik a port Hitler hátán!

A szovjetek örömmel beszálltak volna egy nagy antifasiszta szövetségbe az angolszászokkal. Roosevelt a brit és francia külügyminisztereket küldte Moszkvába a Tengely-Hatalmak elleni koalíció összehangolására. Sztálin kölcsönös segélynyújtási szerződést követelt Lengyelországgal, Finnországgal és a három balti állammal. Nemcsak a finnek és baltiak, de a lengyelek is jobban tartottak a szovjet szövetségtől, mint a német ellenségtől. Hogy az angolszász diplomácia miben egyezett meg Sztalinnal a Baltikum és Lengyelország szovjet érdekszférába sorolásáról írásban, vagy csak szóban az ma is titok, de ha nem volt ez irányú egyezség, miután a Vörös Hadsereg megtámadta és megszállta kelet Lengyelországot, illett volna a nyugati szövetségeseknek, a szovjeteknek is hadat üzenni a lengyel szuverenitás megsértése miatt. Az is tény, hogy ezen országok a szövetségesek győzelmével, Finnország kivételével, valamennyien a szovjet zsákmányai lettek.

A miniszterek még tudatták Sztálinnal, Nagy-Britannia, mint Franciaország hadat üzennek Németországnak, ha háborúba keveredik Lengyelországgal. Sztálin rögtön parancsot adott az eddig is forszírozott haditermelés feltúráztatására, a Vörös Hadsereg technikai, anyagi és emberanyagának két éven belüli támadóképes szintre emelésére. A következő héten meghívták Ribbentropot.⁴ Moszkvába - így ugratták bele Hitlert a lengyel háborúba.

1939. augusztus végén bombaként csapott be a hír:⁵ Ribbentrop és Molotov⁶ Németország és Szovjet Oroszország 10 éves megnemtámadási szerződést kötöttek! Egy titkos melléklet meghatározta a demarkációs vonalat a két nagyhatalom között: Finnország, Észtország, Lettország, Kelet Lengyelország a Narev, Visztula és Szán folyóktól keletre, továbbá, Besszarábia (mai nevén Moldávia) a szovjet zsákmánya lesz. Litvánia és az ettől nyugatra eső országok német érdekterületbe tartoznak. Ez az egyesség szovjet részről jó sakkhúzás volt. Németország is lemondott Kelet-Lengyelországról és a Baltikumról, amelyet az angolszászok már hajlandók voltak Oroszországnak átengedni. Számíthattak a brit-francia szövetségesek Németország elleni évekig tartó háborújával, melyben reményeik szerint Európa népei végképp tönkreverik egymást. Miután pedig a Vörös Hadsereg, lengő zászlók alatt vonulhat az Atlanti-partokig. Hruscsov⁷ szerint -aki már akkor Sztálin szűkebb köréhez tartozott- a szerződés aláírását követő banketten Sztálin jókedvűen dicsekedte: „Most jól behúztam a Hitlert!” beugratva persze Sztalin éppúgy, mint Hitler lettek. Éppen a német-szovjet közvetlen határ volt az angolszászok célja, remélve, hogy ellenségeik előbb utóbb egymásra rontanak.

Az angolok siettek az eddig Lengyelország sérthetetlenségére adott garanciát kölcsönös segélynyújtási szerződésre megújítani. Churchill a tengerész, a német cirkáló elé leadott lövésnek értékelte ezt a szerződést, amely a lengyel kormányt még inkább egy esetleges kompromisszum ellen hangolta. A francia kormány fenyegetőzött: A németek 1000 francia repülőgéppel találják szembe magukat a lengyel légtérben. Az angolszász propaganda suttogó forrásaiból nem győzte a lengyel sajtó hangoztatni: A német tankok nagy részben papírmasé, Patyomkin-falvak, Legfőbb haduruk egy káplár. Annyira hatott ez a propaganda, hogy a háború első napjaiban a lengyel lovasság lándzsáikkal bökdöste a német páncélkolosszusokat. A lengyelek hittek saját és ígérkező szövetségeseik erejében. Hiszen a Maginot vonal⁸ mögött felsorakozott francia hadsereget legyőzhetetlennek tartotta az akkori világ. A háborút német területen hitték megvívni, amelyet Berlin megszállásával győztesen fejeznek majd be. Így a lengyel kormány inkább a konfrontáció, mint a kiegyezés mellett döntött. Hitlernek sem volt ideje a tétovázásra. Az összeköttetést a két porosz terület között meg kellett teremtenie, mielőtt ellentábora kerekedne felül. Annak ellenére, hogy tábornokai még nem tartották hadseregüket elég felkészültnek a szövetségesek egyesült hadseregeivel megmérkőzni.

A győztesek minden állítása és propagandája ellenére, sem érte a szövetségeseket olyan készületlenül ez a háború. A Maginot vonal mögött a francia hadsereg rövid időn belül száz jól felszerelt hadosztályt, Európa leghatalmasabb hadseregét mozgósíthatta. Németország hátában pedig készen álltak a lengyel és csehszlovák hadseregek. Hogy Nagy-Britannia nem tartott milliós szárazföldi hadsereget fegyverben, mint a kontinentális hatalmak, azt szigeti státusza tette lehetővé. Felesleges lett volna nagy hadsereget finanszírozni, hiszen a Royal Navy többszörös fölénye konkurenseivel szemben, távol tartott minden ellenséget a brit szigetektől. Annál inkább készült fel a brit légierő egy összecsapásra, hisz ez a fegyvernem alkalmas volt nemcsak a szigetországtól távol tartani a háborút, mi több, az ellenség országába vinni!

Hogy nem sikerült a német konkurenst egy koncentrált támadással az első csapásra összeroppantani és megsemmisíteni, Churchill szerint az állig felfegyverzett nagycseh-hadseregen múlott, amikor az 1938 őszén ellenállás nélkül retirált.

Az első világháború nem volt elég Európát teljesen tönkre tenni. Európa népei újra irtani kezdték egymást. 1939. szeptember első napjának kora reggelén 60 német hadosztály, köztük 9 páncéloshadosztály lendült támadásba Lengyelország ellen. Anglia és Franciaország ultimátumban követelték a német csapatok két napon belüli visszavonását⁹ majd hadat üzentek Németországnak, de hogy elégnek tartják a hadüzenetet, és nem sietnek a németeket nyugatról megtámadni. Erre nem számíthattak Lengyelországban! A brit francia szövetség Lengyelország számára a katasztrófát jelentette.

A Luftwaffe¹⁰ 1500 bombázó és vadászrepülői az első napokban szétzúzta a lengyel légierőket, vasúti és közlekedési csomópontokat, megakadályozva a csapatok mozgását, mind az utánpótlás működését. A páncélosok délnyugatról és északnyugatról támadtak, majd utóbbiak áttörve a korridoron Kelet Poroszországból és az új szövetséges Szlovákia keleti csücskéből vették harapófogóba a lengyel hadsereget. A lengyel lándzsások hősies lovasrohamai már az első héten összeomlottak a tankok lövegei és géppuskái tüzében. A lengyel hadseregnek késő volt áttérni a védelemre, vagy a terep adta lehetőségeket kihasználni. A páncélosok darabokra szaggatták seregtesteiket. Két hét múltán még harcoltak a szétszórt lengyel egységek, de a hadsereg már szétesett.

Ekkor támadta hátba a Vörös Hadsereg a kimerült lengyeleket és meghódította Kelet Lengyelországot. Lengyelország területi épségét bizony, csak Németország ellen garantálták nyugati szövetségesei! Szovjetéknek sem Nagy-Britannia, sem Franciaország nem üzent hadat, még ha Oroszország szállta is meg Lengyelország nagyobb részét: 51százalékát.

Négy hét múltán Varsó kapitulált a németeknek. A lengyel kormány és számtalan katona Romániába emigrált, mások Magyarországra vonultak vissza, majd nagy részük Franciaországba ment, ahol a következő évben több hadosztállyal harcoltak a németek ellen. Franciaország veresége után tovább emigráltak kormányukkal együtt Londonba. Amikor kiderült, hogy az oroszok majd mind a huszonkétezer fogságukba esett lengyel tisztet legyilkolták, majd az angolszászok szovjet érdekszférába sorolták Lengyelországot, Sikorski¹¹ az exilkormány elnöke mindjobban kellemetlenkedni kezdett, és nehézségeket támasztani az angolszász-szovjet szövetségeseknek, amíg egy misztikus repülőszerencsétlenségben életét vesztette. Hadserege tovább harcolt a háború végéig a szövetségesek oldalán. Jutalomként egész Lengyelország szovjet megszállás alá rendeltetett, Kelet-Lengyelországot pedig bekebelezte a Szovjet Birodalom. Így a lengyel nemzet lett a leginkább becsapott fél ebben a háborúban!

A szovjet ultimátumban követelte Finnországtól territóriumának délkeleti részét és legfontosabb kikötői átadását,¹² amit a finnek megtagadtak és mobilizálták hadseregüket. Erre Moszkva felmondta a megnemtámadási szerződést, majd 1939. november végén hadüzenet nélkül támadást intézett Finnország ellen, a hosszú finn orosz határ több pontján. Egyben a szovjet légierők bombázni kezdték Helsinkit és más finn városokat. Finnország három és fél millió lakosával ötvenszer kevesebb lelket számlált, mint a Szovjet Birodalom, de a jól kiképzett, bátor finnek ellenálltak a Vörös Hadseregnek. A front mögött kisebb egységekkel operálva sikeres gerillaháborút vívtak, óriási veszteségeket okozva a szovjeteknek. A finnek a tavasz eljövetelében reménykedtek, ha a fagyott lápos talaj felenged, a finn föld természetes útját állja Sztalin tankjainak. De február végén a szovjet túlerő áttörte a Mannerheim-vonalat,¹³ a finn védelmi rendszert, és Leningrád felett felgöngyölítette a frontot. A kegyetlen téli harcok mindkét oldalon nagy veszteségeket okoztak. Az óriási veszteségek vagy a világ felháborodása békekötésre¹⁴ késztették Sztalint. Az 1940. márciusi Moszkvai Békében a finnek kénytelenek voltak a szovjet területi követeléseinek eleget tenni, de megtarthatták országuk szuverenitását. A Volga finnek, kik a Volga északkeleti vidékén éltek rosszabb sorsra jutottak. Sztalin valamennyit Szibériába deportáltatta.

A brit francia szövetségeseknek épp időben jött a szovjet finn háború, mely lehetőséget nyújtott Skandinávia megszállására. A francia kormány elhatározta, hogy 50 000 önkéntest és 100 bombázó repülőgépet küld a finnek megsegítésére. A britek 50 bombázót ígértek. A brit francia segédcsapatok Narvik norvég kikötőben szálltak volna partra, hogy Norvégián és Svédországon át vasúton érkezzenek Finnországba, azzal a hátsó gondolattal, hogy így kezükbe kerülnek ezek a semleges államok, egyúttal elvágják Németországot a svéd vasérctől. A szocialista norvég kormány szimpatizált a szövetségesekkel, de inkább kimaradt volna a háborúból. A svédek kereken megtiltották az átvonulást. Közben véget ért a szovjet-finn háború, ezzel megszűnt az ok is az intervencióra. Végül a látszat kedvéért a szövetségesek kizáratták a Szovjetuniót a Népszövetségből.

Az általános felháborodást Amerika-szerte felhasználta Roosevelt a semlegességi törvény megreformálására, amit a törvényhozás elfogadott. Az európai demokráciák fonák helyzetére hivatkozva engedélyezte a kongresszus a fegyver- és lőszerszállítást ezekbe az országokba, előbb cash-and-carry.¹⁵ A központi hatalmakat viszont, melyeknek semmiféle érdekük sem fűződött Sztalin Finnország elleni háborújához, Amerika embargó alá vette. A Pánamerikai Konferencián kevesebb sikert aratott Roosevelt. Kanadán kívül a többi amerikai államok nem szándékoztak beavatkozni a készülő európai, illetve eurázsiai konfliktusba, ami az amerikai kontinenseket egyáltalán nem érintette. Később csellel vagy embargóval Roosevelt rávette Mexikót, Argentínát, Brazíliát majd néhány dél amerikai országot a hadba lépésre Európa ellen. Brazíliától két hadtestet is kierőszakolt, melyeket majd Monte Cassino ostrománál vetettek be.¹⁶ 

A hadüzenetkor Franciaország mobilizálta hadseregét felvonult a Maginot vonalra, ahol farkasszemet nézett a Wehrmachttal.¹⁷ Nagy-Britannia csak egyetlen hadtestet küldhetett át Franciaországba, amit az összecsapásig 158,000 emberrel, 10 hadosztályra, köztük három könnyű páncélbrigáddal, hadseregre töltöttek fel. Az angolok most is, mint az előző háborúban, az északi fronton a belga határ mentén mentek állásba.

Miután a szövetségesek, így cserbenhagyták Lengyelországot, a lengyelek rettenetes veresége után, még veszélyesebbnek vélték Amerika nélkül megtámadni Németországot. Reményüket a közben beindított saját és az amerikai haditermelésre, de főleg Rooseveltre alapozták, aki minden igyekezetét Amerika népének háborúba tuszkolásába vetette. De a türelem Hitler és Sztalin között sem tarthat örökké, csak ki kell várni. Qui habet tempus, habet vitam.¹⁸ Hónapokig alig dördült el fegyver a hosszú frontszakaszon. A légierők tevékenysége főleg felderítésre és röplapszórásra korlátozódott, melyben az ellenfelek egymást kárhoztatták.

Hitler a győzelmes lengyel hadjárattal befejezettnek vélte az európai háborút. Nem volt szándékában Franciaország rovására terjeszkedni. Békét kötött volna a szövetségesekkel, hogy szabad kezet kapjon az eurázsiai Szovjetbirodalom, úgy Németország, mint Európa igazi ellensége ellen. A békekötés után különben is csak idő kérdése volt, hogy Franciaországban a jobboldal többséget nyerjen. Hiszen Franciaországot már a német, olasz és spanyol¹⁹ nemzeti rendszerek zárták közre.

A lengyelországi hadjárat után a belga és holland uralkodók békefelhívást intéztek a hadban álló felekhez, amit a szövetségesek visszautasítottak. Ellenben kölcsönösen kötelességet vállaltak, hogy csak közös megegyezéssel kezdenek tárgyalásokat, vagy kötnek fegyverszünetet a németekkel.²⁰

A tengereken már a brit hadüzenettel kezdetét vette a háború. A németek nagy hatósugarú tengeralattjáró flottájukkal támadták az angolszászok szállítmányait és elsüllyesztettek több százezer tonna ellenséges hajóteret. A felszínen sokkal hatalmasabb Royal Navy viszont tönkretett mindent a német flottából, amit a víz felett talált. Természetesen blokád alá vették a tengelyhatalmakat. Ha a svéd vasérc és román olajszállítmányokat is le lehetne állítani, megállna az élet Németországban, mert ezek Németország gyenge pontjai.

Churchill tengerészeti miniszter sürgetni kezdte a kabinetben Skandinávia mielőbbi megszállását. A szövetségesek behajóztak egy-egy francia és brit brigádot Skandinávia megszállására. A csapatoknak több norvég kikötőben kellett volna partra szállniuk, a fő erővel Narvikot megszállni, majd Svédországot okkupálni. A német admiralitás memorandumban figyelmeztette Hitlert Skandinávia stratégiai fontosságáról. Murmanszkban az oroszok állítottak három hadosztályt készenlétbe egy esetleges operációra.

Brit csatahajók 1940. április 8-a reggelén kezdték elaknásítani a Narvik előtti norvég partokat, egyben csapatokat tettek partra Narvikban és Andalsnesben. Másnap német egységek szálltak partra a fontosabb norvég kikötőkben. Ejtőernyősök szállták meg Oszlót, majd az egész országot. Útközben még okkupálták a németek Dániát, amely, mint Norvégia, alig tartott számottevő hadsereget. Dániában a kormány és a király hivatalban maradtak, német fennhatóság alatt. A norvég kormány most csatlakozott a szövetségesekhez. Ezek segítségével tartani bírta magát Narvikban június elejéig, de ez időben a németek erősebbek voltak, ők rendezkedtek be Norvégiában. Majd, amikor Franciaország letette a fegyvert, Churchillnek fel kellett adni Skandináviát, de a norvég kormányt és Hakon²¹ királyt átmentette Angliába. Velük együtt az igen erős norvég kereskedelmi és hadiflottát, amely a háború alatt jó szolgálatot tett az angolszászoknak. A német flotta viszont aránytalanul nagy veszteséget szenvedett a Royal Navy ellen, a Norvégia megszállásával járó tengeri összecsapásoknál. A háború alatt pedig erős haderőt kellett itt állomásoztatni, a szövetségesek esetleges inváziója meggátlásara. Pedig ezekre a hadosztályokra a későbbi orosz hadszíntéren nagyon is szükség lett volna.

A skandináviai balsiker megbuktatta Chamberlain premier kormányát. Másnap, a Franciaország elleni német támadás megindulása napján, 1940. május 10-én, hogy-hogysem, a skandináviai kaland fő felelőse, de Németország esküdt ellensége, Churchill lett az új brit kormányfő. A francia kormány, már március közepén átalakult. Daladier-t²² Reynold²³ váltotta le a miniszterelnöki székből. Világos, hogy az új kormányfők saját embereiket ültették pozíciókba. Ma azt mondanánk, hogy itt is a héják kerültek hatalomra.

A nyugati fronton a szövetségesek nagyobb erőkkel bírtak, mint ellenfeleik. A 155 német hadosztályból 126 állt a nyugati fronton. Ebből 10 páncélos hadosztály főleg Pc III és Pc IV páncélkocsikkal felszerelve. Az ellen oldalon Franciaország 93, Nagy Britannia 10, a háborúba belesodort Belgium 22, és Hollandia 10, hadosztállyal vettek részt. A francia tüzérség majd kétszerese volt a németekének. A szövetségesek hadereje 1000 páncélossal számlált többet, mint a Wehrmacht, azon kívül 1500 harckocsi nagyobb tűzerővel és erősebb páncélzattal bírt, mint a németek tankjai. A Wehrmacht győzelme csak a szövetségesek elhibázott stratégiáján múlott, amikor páncélosaikat -épp a kor leghatásosabb fegyvernemét- a gyalogság és tüzérség segédcsapataiként alkalmazták, hogy valamennyit szétszórták különböző gyaloghadosztályok alárendeltségébe. Koncentrált nehézpáncélos hadosztályokat, melyekkel a németek az áttöréseket és a napi 40-50 km-es előnyomulást elérték, nem állítottak fel. A Luftwaffe jóval kevesebb repülőgéppel szállt harcba, mint ellenfelei, de a szövetséges légierők, a brit Spitfire kivételével, inkább elavultak voltak. Azon kívül Churchill vonakodott a Royal Air Force²⁴ összes egységét Franciaországban bevetni.

Még jóval a támadás megindulása előtt, egy belga területen kényszerleszállt német futárrepülőgépben megtalálták a Wehrmacht felvonulási tervét Franciaország ellen, a semleges Belgiumon és Hollandián át. Miután a Wehrmacht támadási iránya nyilvánossá vált új tervet kellett kidolgozni. Ez a terv az áttörést a legnehezebb terepen az Ardennek keskeny, alig járható völgyein át választotta, amivel a szövetségesek nem számoltak. Majd az Ardennek sikeres áttörése után előretör Sedanig és a Brit szövetségesek frontvonala mögött vonul északnyugatnak a csatornáig, hogy az angol francia szövetségesek erőit kettéválassza. Az új terv a Sarlóvágás nevet kapta.

A Wehrmacht törzskara ismerve ellenfeleik felkészültségét, igyekeztek Hitlert visszatartani egy újabb háborútól. Ő maga is békét kívánt kötni a nyugati szövetségesekkel, de a túloldalon is a háború szószólói rendelkeztek. Franciaországnak öt éves kölcsönös segélynyújtási szerződése volt a szovjetekkel, ami május elején járt le. Talán ezek voltak okai a több hónapos fegyvernyugvásnak? Bár a Führer -akár ellenlábasai- nem sokat adott a szerződésekre vagy a konvenciókra, nem törődve Luxemburg, Belgium és Hollandia semlegességével, hadserege átvágott az Ardenneken, hogy a Maginot vonalat megkerülje. Amíg a szövetségesek Belgium segítségére siettek, a német páncélos ékek már áttörték a szövetségesek gyér arcvonalát és 57 óra múltán Sedan előtt a Maasnál álltak. Bár a Belga Hadsereg, ahogyan erejéből tellett ellenállt, a semleges kormányok és a szövetségesek között nem történt stratégiai egyeztetés háború esetére. Mindhárom semleges állam kormánya reménykedett, hogy a falkák mégis békét kötnek, vagy valami csodában, miáltal országaik megmenekülhetnek a háborútól. Ezért nem akarták semlegességüket feladni, és a szövetségesekhez csatlakozni. Csak a német támadás esetére egyeztek bele egy titkos szerződésben a szövetségesek segélynyújtásába.

Az ellenséges légierők szünet nélkül támadták egymás közlekedési gócait. Sedan felett hatalmas légi csata dúlt, melyben a szövetségesek minden erejüket a németek pontonhidjainak megsemmisítésére összpontosították. A kétnapos légi csatában minden erőbevetés ellenére sem sikerült a Wehrmacht átkelését a Maas folyón megakadályozni. Az összecsapás színhelyén a RAF Franciaországban bevetett repülőerőinek 60%-a veszett el. Mind a francia, mind a német légierők vesztesége is száz-száz repülőgép felett volt. Később a francia kormány követelésére Churchill még 10 brit vadászrepülő századot engedett át, de ez kevés volt a hadiszerencsét megfordítani.

Május15-én kora hajnalban Reynaud felhívta Londonban a brit szövetségest, hogy közöltje a történteket: Sedan körül 75 km széles rés tátong a fronton, a 9. Francia Hadsereg feloszlóban van. A német páncélos ékek 90 km mélyen állnak a front mögött és Arras Amiens irányba hatolnak előre. Azzal a feltehető szándékkal, hogy Abbéville mögött elérjék a tengert, kettészelve az összeköttetést a szövetségesek között. Az álmából felvert Churchill nem értette meg rögtön, mit beszél kollégája, erre Reynaud kétségbeesve kiáltotta: „Le vagyunk győzve!”²⁵

A múlt háború alatt is voltak frontáttörések minden oldalon, de néhány kilométer után, vagy legkésőbb a harmadik védelmi vonalon elakadtak, utánpótlás, oldalvédelem, erősítés híján. Öreg katonának, aki az első háborút már megjárta, elképzelhetetlen, ha nem érthetetlen volt a napi 50 kilométeres előnyomulás. A Wehrmacht új haditechnikája egész páncéldandárt, később páncélhadsereget állított „faltörő kosként” a támadás élére. A páncélosok lehengereltek mindent, ami elébük került. Zuhanóbombázó repülőgépek pokoli lármával zúdultak le az égből és közvetlen az ellenséges állásokra, tankokra, ütegekre dobták le bombáikat. A stukák.²⁶ süvítése elnyomta a támadó páncélosok zaját, melyek gyakran észrevétlenül már az ellenséges állások előtt álltak, mielőtt védekezni lehetett volna ellenük. A tűzeső mögött motorizált gyalogság biztosította a szárnyakat és megszállta a terepet. A páncélékeket gyakran tartóztatta fel, néhány tűzerőben fölényesebb, erősebben páncélozott francia tank, de sohasem koncentráltan így mindig kevesen voltak ahhoz, hogy a támadókat hosszabb időre megállítsák. Az erősebb páncélzattal könnyen elbántak a stukák bombái vagy az ellenség oldaltüze.

Ezzel a Heinz Guderian,²⁷ későbbi Vezérezredestől kidolgozott, Hans von Seekt²⁸ és Douhet²⁹ teóriáin alapuló kétségkívül fölényes új hadrenddel: páncélosok, mobilizált gyalogság és légierők összehangolt bevetésével a németek május 20-án elérték a Somme torkolatánál a la Manche-csatornát. A brit szövetségesek, belgák és az első francia hadsereg el voltak vágva a főerőktől, melyek a Maginot-vonalat védték. Közben Hollandia kapitulált. A kormány és Wilhelmine³⁰ királynő Angliába menekültek.

Az északon csapdába jutott szövetséges seregtestek parancsot kaptak a kitörésre délnek Amiens irányába, hogy a 7. Francia Hadsereggel egyesülve képezzenek új arcvonalat a Somme-Aisne folyók mögött. A leharcolt 7. Hadsereg fedezze a kitörést és tartsa a frontot, amíg a Maginot vonalról nélkülözhető egységek segítségükre beérkeznek. Közben hatoljon a kitörők elé Arras irányába. Ha a terv sikerül, biztosítva lett volna nemcsak Párizs védelme, de az összeköttetés is a brit szövetségessel. A kitörés kudarcba fulladt, a brit szövetséges pedig már készült hazafelé. A belga kormány áttelepült Londonba, majd május 18-án III. Leopold³¹ király hadseregével együtt letette a fegyvert.

Churchill minden felhajtható vízjárművet, a vitorlásjachttól a cirkálókig átküldött Dunkerque-Dünkirchenbe. Ezek egy héten belül az expedíciós sereggel együtt a szövetséges erők nagy részét is átmentették Nagy-Britanniába, mintegy 338,000 személyt. Lehet, hogy Hitler ezt az egész ármádiát szándékosan hagyta futni, mert Nagy-Britanniában vélte Németország igazi partnerét, amely Németországgal együtt hivatott volt Európa vezető pozíciójára. Mások meglátása szerint csak nem akarta páncélos egységeit ezen a páncélosoknak nehézkes terepen feláldozni. Mert eddig megnyert néhány csatát, de a háború még eldöntetlen volt! Inkább a légierőkre bízta az átkelés megakadályozását. A csatornát épp sűrű köd fedte, ami az evakuálóknak kedvezett, a Luftwaffe pedig vaktában szórhatta szét bombáit. Azon kívül, a brit repülőterek jó része néhány mérföldre estek a csatornától, míg a németeknek anyaországuk, távoli repülőtereiről kellett startolni és vételezniük, ez okból alig hátráltatták az átkelést. A Brit Hadsereg ki tudta menteni személyi állományát a franciaországi dezaszterből, de nehéz fegyverzete a kontinensen maradt. Így a német tankokat csak a csatorna tartóztatta fel Nagy-Britannia megszállásától.

Bár Mussolini sokáig respektálta az angolokat csak, amikor a szövetségesek veresége a francia hadjáratban nyilvánvalóvá vált, sejtette a történelmi pillanat elérkeztét Róma dicsőségének újjáélesztésére. A britek, hogy az olaszokat a hadba lépéstől visszatartsák, ígéretet tettek Olaszország afrikai követeléseinek felülvizsgálására, bár már évek óta helytelenítették a Duce politikáját. Franciaország az utolsó pillanatban konkrét territoriális ajánlatot tett. De a Duce inkább bízott Hitlerben, mint a dekadensnek vélt demokráciákban, már a fasizmus és a nemzetiszocializmus közötti szellemi rokonság miatt is. Így 1940. június 10-én Olaszország Németország szövetségeseként belépett a háborúba. Churchill az olasz városok szétbombázásával fenyegetőzött. Egy bombázóegységet küldött Dél-Franciaországba, ahonnan Milánót készült bombáztatni. A helybeli lakosság azonban tartott az olaszok megtorlásától, lovaskocsikkal, traktorokkal elállták a kifutópályát és megakadályozták a repülőgépek bevetését.

A flandriai csata után, június 9 től, új offenzívába kezdtek a német páncélosok, déli és nyugati irányba. Verdun térségéből két hadseregcsoport támadott délnek. A két páncélék közötti cirka 80 kilométer széles térséget rögtön megszállta a gyalogságuk. Ezek rövidesen a svájci határig hatoltak, Ezzel a Maginot vonalat védő Francia Hadsereg, amely a keleti határt védelmezte le volt szakítva a törzsről. Egy másik ék nyugatnak támadott mely a következő héten Orleans-nál elérte a Loire északi partját. Párizst 14-én szállta meg a Wehrmacht. A kormány Bordeaux-ba költözött.

Weygand³² francia hadseregparancsnok jelentette kormányának, hogy a hadsereg négy részre szakadt, szervezett ellenállásra vagy koordinált hadműveletekre már képtelen! A kormány táviratban értesítette Rooseveltet: a háborút egyedül nem bírja tovább folytatni, Amerika segítsége nélkül kapitulálni lesz kénytelen! A következő táviratban még világosabban: „Váltsa be ígéretét! Üzenjen hadat Németországnak!” Rooseveltet épp a már amúgy is hagyományellenes, harmadszori újraválasztási kampányában érte a háború. Az amerikaiak többsége most sem kívánt újra belekeveredni az európai konfliktusba, ezért nem is választott volna héját elnöknek! Roosevelt leválasztását pedig nem merte a háttérhatalom egy hadüzenettel megkockáztatni, így későbbre kellett halasztani Amerika háborúba lépését.

Churchill újra átrepült Franciaországba, hogy lelket öntsön a franciákba, annak ellenére, hogy az angolok épp most evakuálták a Breton-félszigetről utolsó 156,000 emberüket, briteket, kanadaiakat, lengyeleket. Stratégiája szerint a Francia Hadsereg harcolva vonuljon vissza délre, keljen át a Földközi-tengeren Észak-Afrikába és onnan folytassa a harcot Nagy-Britannia oldalán a Németország feletti győzelemig.

Az utolsó pillanatban Churchill és Reynaud kiokoskodták a brit francia uniót, közös állampolgársággal, honvédelemmel, pénzüggyel stb. Franciaország, mint brit domínium?³³ Amikor Reynaud ezt a kabinetben szóvá tette, mennie kellett! Pétain marsall lett kormányfő. Néki jutott a hálátlan kötelesség, a németek fegyverszüneti feltételeit 1940. június 22-én, elfogadni és jóváhagyni.

Sztálin táviratban gratulált Hitlernek a szövetségesek feletti győzelméhez. Bizonyosan nehéz szívvel, mert reménye ellenére még nem került ki nyertes harmadikként, az európai népek testvérharcából. A Vörös Hadsereg pedig támaszpontokat létesített Észtországban, Lettországban és Litvániában, majd a megszállók az itteni kormányokat kommunista kollaboránsokkal cserélték le, akik kérték Sztálin elvtársat: hazájukat a szovjetköztársaságok közösségébe beiktatni. Így annektálta a Szovjetunió a balti államokat 1940. június augusztus folyamán.

Lengyelország kapitulációja után Nagy-Britannia felmondta Finnország, Bulgária, Románia területi sérthetetlenségére adott garanciát, abban a reményben, hogy az oroszok a román olajkutakat Hitler orra előtt megkaparintják. Molotov előbb a magyar kormánynak tett ajánlatot: Románia közös megtámadására, ez alkalom lenne az elrabolt magyar területeket visszaszerezni Romániától. Bármily feszült is volt a magyar és román állam viszonya, a magyarság sem Szovjet Oroszországgal, sem a bolsevizmussal nem kívánt szövetkezni. Még Románia ellen sem! Így Molotov kosarat kapott. A Szovjetunió ultimátumban felszólította Romániát: 7 napon belül vonuljon ki Bessz-Arábiából és az északi Bukovinából, majd megszállta ezeket a nagyrészt románoktól lakott területeket.³⁴

A Kisantant szétesésével szétpattant a kordon, amelyet Magyarország köré vontak az első világháború győztesei. Eljött az idő, hogy Magyarország visszakövetelje Romániától, ha nem is minden elorzott területét, de legalább Erdély magyar lakta részeit! A diplomáciai kereslet nem vezetett eredményre, erre magyar csapatok felvonultak a húsz évvel ezelőtt megvont új magyar-román határra. A románok szintén az ő szerzett oldalukon szállták meg a határszakaszt. A két vezető tengelyhatalomnak épp nem hiányzott egy háború potenciális szövetségeseik között, ezért közös megegyezéssel Ribbentrop és Ciano³⁵ külügyminiszterek vonták meg az új határt, melyben Erdély egy része visszakerült Magyarországhoz. Ellenszolgáltatásként a magyar kormány engedélyezte német csapatok átszállítását területén Romániába, melyek megvédték Romániát a szovjet további támadásaitól, egyben biztosítva a Németország számára nélkülözhetetlen romániai olajforrásokat.

A tengelyhatalmak a megnyert franciaországi hadjárat után remélték, hogy Nagy-Britannia elfogadja békeajánlatukat és egy négyhatalmi konferencián, kiegyezhetnek a szövetségesekkel. Ezért elfogadható fegyverszüneti feltételeket adtak Franciaországnak.

A francia gyarmatbirodalom a francia kormány hatáskörében maradt, azzal a kikötéssel, hogy ezeket megvédik az angolok hódítási szándékaitól. A gyarmati hatóságok alávetették magukat az új kormánynak. A francia flotta maradt a francia admiralitás parancsnoksága alatt, de leszerelt, ezzel semlegessé vált, úgy Hitler, mint Churchill számára. Azt, hogy a Wehrmacht a békekötésig megszállva tartja Franciaország északi részét, az északi tengerpartot és az atlanti partokat, egyúttal a fővárost, Párizst, kénytelenek voltak elfogadni. A demarkációs vonal a svájci határtól, a Dôle, Tours, Mont de Marsan-non át, az északi Pireneusokig húzódott.

Mussolini, Hitler kérésére, megelégedett a keskeny határsav bekebelezésével, melyet csapatai a harcok alatt elfoglaltak és június 24-én fegyverszünetet kötött a francia kormánnyal.

A maradék Franciaországot Vichy-ből kormányozták, ahova a kormány és a nemzetgyűlés a németek elől kitért. Itt a tengelyhatalmak rendszeréhez hasonló, autoriter rendszer formálódott: az État Francais.³⁶ Pétain marsall elnökletével, aki a dolgok állása szerint kénytelen volt kompromisszumra Hitlerrel, de mind Pétain marsall köre, mind a tengelyhatalmak vezérei, a német francia kiegyezésben és megbékélésben látták Európa békéjét biztosítva.

Hitler újra megpróbált békét kötni az angolokkal.³⁷ A briteknek tulajdonképpen Németország és Uncle Sam hegemóniája között kellett választani! Az átlag angol tévhite szerint a német hegemónia Európában Nagy-Britannia napjának leáldozását jelentette. Hogy az amerikai gyámság hátrányai felett, sem akkor, sem ma ne sokat tépelődjenek, máig gondoskodott a tömegtájékoztatás. Így nem volt nehéz a választás. A roosevelti adminisztráció sem maradt tétlen! Még az elnökválasztások előtt tető alá hozott egy támogatási szerződést az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között. Rooseveltet november elején újraválasztották, mármost beválthatta ígéretét Nagy-Britannia megsegítésére. Egy 1882-ben kelt törvény engedélyezi az amerikai hadügyminiszternek azon hadieszközök bérbeadását, amire az amerikai hadseregnek nincs szüksége. E törvény szolgált a „Kölcsön és Bérlettörvény” alapjául, amely Nagy-Britanniát, majd az Egyesült Államok későbbi szövetségeseit fegyverrel és lőszerrel és minden eszközzel ellátta.

Így aztán németek és britek, ez időben az európai kultúra legmagasabb fokán álló két legközelebbi rokon nép, a kor legfejlettebb hadigépezetével megkezdte egymást tönkreverni! Olyan sikerrel, hogy a háború végén, nemcsak Németországot, de Nagy-Britanniát, sőt egész Európát a háború veszteseihez sorolhatjuk. Mert ez a háború éppúgy tönkretette a brit világbirodalmat, mint Németországot! Egyben megsemmisítette Európa eddigi prioritását a világban, akkor is, ha a háború utáni időket a nyugati Európa népei kellemes jólétben töltötték. Nyertesek az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió lettek!

A francia flotta nagyság szerint a kor negyedik flottája, ha a németek kezébe kerül, segítségével a Wehrmacht még a nyár folyamán partra száll Nagy-Britanniában! Viszont, ha Hitler követeli a flotta kiszolgáltatását, feltehetőleg nagy része átáll az angolokhoz! Bár Churchillnek így is sikerült a francia flotta egyes részeit megszerezni vagy semlegesíteni, sőt szétlövetni. Néhány nappal a fegyverszünet után a Royal Navy körbezárta és felszólította az Oránban horgonyzó francia flotta egységeit az átállásra vagy hajóik elsüllyesztésére! Ezt a franciák megtagadták, mire a horgonyzó flottát az angolok összelőtték. Az esemény Anglia ellen hangolta a francia közvéleményt, a brit szigetre evakuált francia egységeknél kis híján felkelést váltott ki. Erre Churchill a fegyverszünettel brit kikötőkbe rekedt francia hajókat brit csapatokkal megcsákjáztatta, nehogy még hazatérjenek. A más idegen kikötőkben szorult francia hajókat pedig mind blokád alá vetette, vagy legénységüket a brit oldalra kényszeríttette. Ez a csíny újra biztosította a brit flotta többszörös fölényét ellenlábasaival szemben, mint eddig is, a két utolsó évszázad folyamán.

Hitler politikája a volt birodalmi területek visszaszerzésére irányult, majd a későbbi szovjet elleni háborúhoz szövetségesként számolt Nagy-Britanniával. Nehogy Nagy-Britannia provokációnak értékelje, nem is fejlesztette hadiflottáját. Így a német hadiflotta eleve nem készült fel a szigetország elleni háborúra. Sokkalta gyengébb volt, mint a Royal Navy. Az atlanti-óceáni tengeri ütközetekben, majd a norvégiai invázió alatti tengeri csatározásokban még inkább meggyengült, hogy a háború döntő fázisában a brit sziget elleni invázióra nem tellett erejéből. A partraszálláshoz hiányoztak a szükséges eszközök!

Nagy Britannia megszállásához legalább két hadsereget kellett volna egy 100 km széles partszakaszon egy időben partra tenni. Az átkeléséhez szükséges hajórajt még össze tudta szedni mindenféle bárkákból az admiralitás, de az átkeléskor nem vállalhatta a szárnyak védelmét a Royal Navy többszörös túlerejével szemben! Egyedül a német légierő biztosíthatná a szárnyakat, illetve az átkelést, ha a Royal Air Force erejét megtöri, vagyis a légi fölényt megszerzi Nagy-Britannia ellen.

A légi háború kezdetén a Royal Air Force a francia hadjáratból visszatartott 45-50 vadászszázaddal és a kontinensi dezaszterból kimentett gépekkel együtt még 1500 bevetésre kész vadászrepülővel rendelkezett. Ugyanannyival³⁸ mint amennyivel a német Luftwaffe indult támadásra Nagy-Britannia ellen. Mindkét fél bombázóflottája 1940 nyarán még egyenrangú volt számban és teljesítményben.

A Royal Air Force már a háború előtt, jó időben, megépített egy földalatti bombabiztos parancsnoki állást, ahonnan megfigyelők koordinálták a légvédelmi ütegek és a repülök tevékenységét. A brit megfigyelők munkáját megkönnyebbítette a radar³⁹, amivel levegőben és vízen már 80 km távolságban minden mozgást észlelni tudtak. Így a brit vadászok épp ott tűntek fel, ahol a hunok⁴⁰ megjelentek. Lehetőleg már a csatorna felett légi csatába szálltak az ellenséggel.

Az ellenfelek repülő-, radar- illetve haditechnikája egyenrangú volt. Világos, hogy mind rombolóerejük, mind veszteségeik is egyenlők voltak. Viszont a németek ipari kapacitása ez időben nagyobb volt az angolokénál. Roosevelt segélye még kezdeti stádiumban volt, így utóbbiak húzták a rövidebbet. A Luftwaffe a brit radarberendezések nagy részét 1940. szeptember közepére kikapcsolta. A kezdeti 1500 brit vadászgépből csak száz körül maradt. Ezeket a vég megsemmisítésüktől tartva ki kellett telepíteni a német repülőgépek hatósugarából, mivel számítani kellett a repülőterek elleni meglepetésszerű támadásokra. A Royal Navy nagyobb hajóit ugyanez okból már hetekkel ezelőtt északra irányították. A hajóhad távol tartására pedig 60 német tengeralattjáró cirkált a brit partok körül. Az út az invázióhoz tulajdonképpen szabaddá vált! Akkor is, ha erről a „nagy történész” pyrrhoszi győzelme megírásában mélyen hallgatott. A német inváziót csak Sztalin hadserege hiúsította meg.

A balti országok, Finnország, majd a Románia elleni agressziókon kívül, a szovjet aktivitásai a Szovjet Birodalom nyugati régióiban nem kerülhették el a német hadvezetőség figyelmét. A Vörös Hadsereg manőverei csakis nyugati irányba tartottak, egyben rejtett felvonulások voltak, mert a csapatok gyakorlat után is helyben maradtak. Felszerelést vagy utánpótlást szállító vonatokat szintén nehéz rejteni. A demarkációs vonal mögött új repülőterek keletkeztek, melyeken sok száz repülőgép állomásozott. Mind több páncéljármű tűnt fel, melyek furcsa módon egytől egyig gumikerekeken gördültek. Hát ezeket a könnyű páncélosokat nem a járhatatlan eurázsiai sztyeppe védelmére tervezték! Sokkal inkább a gyors előhaladásra az európai aszfaltutakon. Világos, hogy a Vörös Hadsereg Németország, illetve Európa lerohanására készült. Ameddig a Vörös Hadsereg Damoklesz kardjaként függött Németország feje felett, nem vállalhatta az átkeléssel járó rizikót. A Nagy-Britannia ellen készülődő hadosztályokat keletre kellett irányítani.

Bár a Nagy-Britannia elleni bombázásokat tovább folytatták, egyrészt nehogy Sztálin gyanút fogjon, de abban a reményben is, hogy a pusztítások árán békére kényszerítik Churchillt. Churchillnek esze ágában sem volt békét kötni. Churchill Washingtoni követe, aki Európa, a Brit Birodalom és Németország tönkretételéhez olyan sikerrel működött közre, mint Roosevelt vagy Churchill, így találta fején a szöget: „Azért ugrattuk Hitlert a háborúba, hogy megsemmisítsük Németországot!”

Mindenki sejtette, hogy a német-szovjet szövetség nem fog sokáig tartani, de Hitlernek nem hiányzott a háború Oroszországgal, amíg Angliát békére nem bírta. Így kénytelen volt lenyelni Litvánia megszállását, majd bekebelezését a Szovjet Birodalomba. Szovjeték viszont a Romániának nyújtott német garanciát és katonai segélyt nehezményezték. A konfliktusok megvitatására 1940 novemberében Berlinbe érkezett egy szovjet delegáció. Hitler indítványozta a delegáció vezetőjének Molotovnak, hogy a Szovjetunió terjeszkedjen az Indiai-óceán irányába, ahol nem sért sem német, sem olasz, sem japán érdekeket. Molotov nem válaszolt ezen ajánlatra, helyette sorolni kezdte a szovjetek sérelmeit. Összefoglalásként követelve Finnország, Románia, Bulgária és a Török-tengerszoros feletti hegemóniát. A Balkán Európa egyik határköve, délkeleti bástyája, amelyet egyik európai hatalom sem engedhet át egy téridegen hatalomnak! Molotov követeléseit Hitler hadüzenetként értékelte Németország, egész Európa, tehát Nagy-Britannia ellen is. Minden joggal!

A francia dandártábornok, De Gaulle⁴¹ az összeomláskor, mint államtitkár, kormánya megbízásából Londonban tartózkodott. Ez a véletlen tette őt az angolszászok szövetségesévé, vagy csak veszedelmesebbnek tartotta a teutonokat, mint az arrogáns Albiont? Amint később kiderült, hazája érdekében nagyon is jól cselekedett, mikor az angolszászok oldalán maradt! A szövetségesek győzelmével hadserege, ezzel Franciaország, a győztesek oldalán fejezhette be a háborút. Aznap este, amikor Pétain marsall a fegyverszünetet aláírta, De Gaulle további ellenállásra szólította fel a franciákat a német megszállók ellen. „A háborúnak még nincs vége, ez a háború világháború!” – jósolta Londonból.

A dunkerque-dünkircheni katasztrófával Angliába sodort francia csapatokból De Gaulle megszervezte a Francia Felszabadító Hadsereget. Egy kisebb hadsereg, de francia hadsereg állt készen. E sereg nemzeti büszkesége egy darab francia földet vagy legalább francia gyarmatot kívánt, hogy ne legyen teljesen kiszolgáltatva Londonnak. Marokkó vagy Algéria megszállására, ahol a Vichy-i kormány már berendezkedett, nem tellett erejéből. Szeptember utolsó napjaiban csatlakoztak a Royal Navy akciójához a francia-afrikai támaszpontok ellen. De Gaulle csapatai Dakart készültek megszállni, de Dakarban az angolok alig két hónapja torpedózták meg a kikötőbe szorult Richelieu-t, a francia flotta legújabb cirkálóját. Érthető, hogy a garnizon orrolt az angolokra épp úgy, mint szövetségeseikre és véresen verték vissza a támadókat. Azonban három héttel később, ugyanez akció folytatásaként sikerült Libreville-ben partra szállniuk, ezzel De Gaulle-ék kezébe került Gabun.

Mussolini többször hangoztatta: a Földközi-tenger Nagy-Britanniának csak egy tenger, Olaszországnak az élet! Ezen jelszóval remélte a keleti Mediterrán térséget Olaszország befolyása alá vonni. Líbiát, szemben az afrikai parton, amely 1912 óta olasz gyarmat volt, rengeteg befektetéssel igyekezett mintakolóniává fejleszteni, nagy építőprogrammal, az úthálózatot európai szintre emelni. Líbiát kétszázezres hadsereg biztosította, közben a katonák utat építettek a földközi-tengeri part hosszában, Tunéziától az egyiptomi határig.

Nagy-Britannia feltehető összeomlásával elérkezett az alkalom, amikor Olaszország afrikai tervei megvalósíthatónak tűntek. Az 50 000 brit katona, akik Egyiptomot és a Közel-Keletet megszállva tartották, számban csekélynek tűnt az olaszok líbiai hadseregéhez, melyet közben 300 000 főre emeltek. A tengelyhatalmak és Franciaország közötti békekötéssel, francia Tunézia felől nem kellett veszélytől tartani. Egyiptom és a Szuezi-csatorna birtokbavételével a Szudán ajándékként hullana Olaszország ölébe. Egy óriási gyarmatbirodalom Északkelet-Afrikától Eritreával, Abesszíniával, Szomáliáig elérhető közelségbe került.

1940. szeptember közepén 6 motorizált olasz gyaloghadosztály páncélos támogatással indult az Egyiptomot megszálló angolok ellen. A brit hadsereg parancsot kapott a tervszerű visszavonulásra, így az olaszok három napon belül elérték Sidi Barrani-t. A 90 km előretörés utánpótlási nehézségeket okozott az olaszoknak, mert a líbiai határ és Sidi Barrani között nem volt se út, se vasút, csak sivatag. Így bejött az angolok számítása.

Az olasz tengerészet sem tudta az utánpótlást biztosítani, pedig ekkor még a Földközi-tengeren fölényben volt a Royal Navy ellen. Pótolhatatlan időt fecséreltek el az olaszok, amit a britek annál jobban kihasználtak. Szeptemberben egy flottát küldtek a Földközi-tengerre két repülőgép-anyahajóval, rombolókkal, cirkálókkal, radarkészülékekkel felszerelve: a radar az olaszok fegyvertárából hiányzott, de az angoloknak mérhetetlen előnyt szerzett. A flotta, erősítést vitt a máltai brit támaszpontra, majd az Alexandriában állomásozó hajóik támogatásával megszállták Kréta szigetét.

A jelentéktelen kis félszigetre zsugorodott, valaha hatalmas görögség nem kívánt Mussolini imperium romanum-ába besoroltatni, így az angolszászokkal lépett szövetségre. Ezek igyekeztek a görögöket fegyverrel ellátni, a görög szövetséggel próbálták biztosítani balkáni hegemóniaigényüket. A háború, amely Nagy-Britannia és Olaszország között kitört, következetesen Görögországot is magával sodorta. Néhány órával előbb átnyújtott ultimátum után, 1940. október 28-án az olasz hadsereg Albániából behatolt görög területre. Az angolok rögtön reagálva megtámadták Taranto-t, az olaszok legfontosabb hadikikötőjét, ahol szétbombázták a flotta felét a legszebb zászlóshajókkal és a kikötőt a hajógyárakkal együtt. Ezzel a Royal Navy az olasz flottával egyenlő ellenfél lett a Földközi-tengeren, de még az Adrián is, hogy az olaszok utánpótlását a minimumra korlátozta. A görögök brit segítséggel, mélyen az Albán térségbe verték vissza a támadókat.

A britek néhány héttel ezelőtt még veszélyesnek tartották behajózni a Földközi-tengerre, inkább a Jóreménység foki kerülővel hajóztak át 150 modern, nehéz páncélost Egyiptomba. A tankokkal megerősített egyiptomi expedíciós hadtest a december 10-ére virradó éjjelen Sidi Barranitól délre áttörte az olaszok állásait. A meglepett olaszok rögtön fel is adták a települést. Az elkövetkező pár hétben az angolok 800 km teret nyerve, elfoglalták Tobrukot és a part menti városokat El Agheilá-ig. 140 000 olasz esett fogságba. Cézár légióinak, Egyiptom és Nagy-Britannia meghódítóinak leszármazottjaiból. Sic transit gloria mundi,⁴² mely bölcs szavakat nem ártana a mindenkori győzteseknek sem szem előtt tartaniuk!

Az észak-afrikai siker mellett az angolok mindinkább teret nyertek Szomáliában, Abesszíniában, majd Eritreában. Nem sokkal később, 1941. május közepén, végleg megadásra kényszeríttették az olaszok abesszíniai hadseregét.

Ahogy az olaszokkal ilyen könnyen elbántak, Churchill már újabb front nyitására gondolt a Balkánon. Eden⁴³ Churchill külügyminisztere, egyben a szűkebb hadi-kabinet tagja 1941 februárjában Kairón keresztül Athénbe, majd Ankarába repült, hogy Jugoszláviával, Görögországgal és Törökországgal szövetséget építsen a tengelyhatalmak ellen. Az olaszok elleni sikeren felbuzdulva a görögök készek voltak Nagy-Britannia oldalán tűzbe menni. Jugoszlávia óvatosabb volt. Pál⁴⁴ régensherceg, aki minden igyekezetével azon volt, hogy országával a háborút elkerülje, nem is engedte be Edent Belgrádba, nehogy Hitlert Jugoszlávia ellen hangolja. A törökök még emlékeztek Nagy-Britannia első világháborús politikájára, ők is nemet mondtak. Churchill azért nem adta fel a reményt. Embert és fegyvert, amit Észak-Afrikában nélkülözni gondolt, átküldte Görögországba, melynek azonban nemsokára kárát vallotta.

Mussolini kénytelen volt katonai segítséget kérni Hitlertől. A 10. német légi hadtest 400 géppel Szicíliába repült. Innen operálva az 1941-es év elejétől kezdték tizedelni az angol flottát és légierőt. Március végéig a Luftwaffe átmeneti fölényt szerzett a Földközi tenger térségében. Ellenségeiknek alig maradt egy tucat bevethető repülőgépük. A Royal Navy jelentős veszteségek után, visszaszorult az Egyiptomi vizekre. Februárban az 5. német könnyű-páncéloshadosztály akadály nélkül áthajózott Észak-Afrikába. Most már egyenlő páncélos erők álltak szemben a líbiai sivatagban, de a tengelyseregek légi fölényével. Március 31-én Rommel⁴⁵ El Agheilá-nál erős légi támogatással támadt az angolok állásaira, melyeken rögtön áttört. Néhány napon belül bevették Bengázit. Ekkor két éket képezve, az egyik páncélosztály a tengerpart mentén szorította vissza az ellenséget, míg a másik a sivatagon keresztül toronyiránt 10 nap múlva elérte az egyiptomi határt, elvágva az angolok visszavonulási útját. A visszavonuló angolok -már akik nem estek fogságba- Tobruk körül hídfőállást képeztek, amit sikeres tengeri utánpótlással hónapokig tartani bírtak.

A kis államok szuverenitása inkább csak illúzió! Már békeidőkben kénytelenek alávetni magukat országukhoz legközelebbi hatalmi csoportosulás érdekeinek. Az erősebb hatalmak háborús viszályaiba saját érdekeik ellenére is belekényszerülnek.⁴⁶ Ez lett a sorsa a Balkán-államoknak a második világháború alatt. Egy nagyobb, szolidabb, bár több nemzetiségű, de egységes ortodox népességre alapuló Balkán-állam (Szerbia, Montenegró, Macedónia, Bulgária, Görögország, valamint Románia) történelmi hivatásának tudatában, Európa délkeleti szárnya védelmére, a semlegesség szigorú betartásával, talán kimaradt volna a konfliktusból. A tengelyhatalmak és az angolszászok közötti ellentétek kiéleződésével megkezdődött a vetélkedés a Balkánért. A britek saját Balkán-terveik mellett számolhattak a tengelyhatalmak balkáni, törökországi áttörésével Szíria, Irak irányába, hogy Anglia közel-keleti érdekeltségeit harapófogóba zárják. A szovjetek szintén a Balkánon keresztül kívántak kijutni a Földközi-tengerre. A tengelyhatalmak a Balkánt saját életterükhöz sorolták, de stratégiai okokból sem engedhették át ellenségeiknek.

Az állhatatlanságáról amúgy is hírhedt Románia, miután Nagy-Britannia visszavonta függetlenségére adott garanciáját és a Szovjet okkupálta keleti tartományait, kénytelen lett a német oldalra szegődni. Ezzel Hitler nemcsak a román olajforrásokat szerezte meg, hanem egyben újabb kiinduló bázishoz jutott a Szovjetunió elleni hadműveletekhez.

A szovjetektől való félelem indította Bulgáriát német csapatok behívására, amikor Churchill követe Moszkvába érkezésekor -üdvözlő nyilatkozatában- a Balkánt a Szovjetuniónak ítélte. Majd Sztálin Finnország, Bulgária, Románia és a török tengerszoros feletti hegemóniát követelte Hitlertől. Így került be a hármasszövetségbe.

Jugoszlávia két malomkő közé került. Az olasz-görög háború kitörésekor a jugoszláv kormány attól tartott, hogy országuk belekerülhet a háborúba. Viszont a háború jó alkalmat kínált Szaloniki macedón tengeri kikötő megszerzésére, amire Szerbia, már az oszmán-török függőségtől történt felszabadulása (1878) óta igényt tartott. Pál herceg a német diplomáciát kérte fel a közbenjárásra. A németek elérték az olasz garanciát a jugoszláv határok respektálására, egyben kilátásba helyezték Szaloniki átadását. A jugoszlávok megnyugtatására megköttették a magyar-jugoszláv barátsági szerződést, bár Jugoszlávia magyar területeket tartott megszállva. Viszonzásként megkívánták Jugoszlávia csatlakozását a háromhatalmi szövetséghez. Ekkor Roosevelt, -akit az Egyesült Államok törvényei semlegességre köteleztek volna- minden rosszal fenyegette a jugoszlávokat, és zároltatta hatalmi körében a jugoszláv javakat. A jugoszláv miniszterelnök egy delegáció élén mégis Bécsbe utazott és aláírta a belépési szerződést a háromhatalmi szövetséghez. A birodalomból hazatérő kormánytagokat a belgrádi pályaudvaron Simovics⁴⁷ Vezérkari főnök letartóztatta, aki magát nevezte ki kormányfővé. Leváltotta Pál herceget és legitimációként a kiskorú II. Pétert⁴⁸ tette meg Jugoszlávia királyává. Simovics politikájában az angolszász vonalra váltott. Még maradt ideje a szovjetekkel megnemtámadási szerződést kötni. A tengelyhatalmak természetesen nem tűrhettek két ellenséges hatalmat a Balkánon és 1941. április 6-án Olaszország, Albánia, Ausztria, Magyarország, Románia és Bulgária felől támadásra indultak Jugoszlávia és Görögország ellen. Egyben megkezdték Belgrád bombázását. Horvátország, amelyet az első világháború győztesei Nagyszerbiához csatoltak, már a háború első napjaiban kinyilvánította függetlenségét. Horvátország kiválásával Magyarország megszűntnek tekintette a délszláv államot. Érvényét vesztettnek nyilvánította a puccs előtti kormánnyal nemrég kötött barátsági szerződést és visszavette a magyar többségű területeket: a Bácskát, a baranyai háromszöget és a Muraközt.⁴⁹ Bulgária megszállta a Szerbiával vitatott Macedóniát, Olaszország pedig a Koszovót, Hercegovinát és a dalmát tengerpart egyes részeit. A jugoszláv mozgósításra, a nemzetiségek nagy része be sem vonult a közös hadseregbe, így a magára maradt szerb hadsereg tizenegy nap után 1941. április 17-én kapitulált az amúgy is hatalmas túlerővel szemben.

A jugoszláv hadjárattal majdnem egy időben Bulgária, majd a megszállt Jugoszlávia felől német csapatok Görögország ostromába fogtak. Annak ellenére, hogy az angolok egy páncélos dandárt és két gyaloghadosztályt szállítottak át Egyiptomból, a védelem pár nap alatt összeomlott, hogy a görög hadsereg április 21-én letette a fegyvert. Churchill már az összeomlás előtt két nappal átrendelte csapatait Krétára, ahová a görög kormányt és II. György⁵⁰ királyt is evakuálták. Az angolok igyekeztek a görög hadsereg Peloponnészoszon rekedt egységeit átmenteni Egyiptomba, a német repülők állandó támadásai közepette. A stukák még a kikötőben eltaláltak egy lőszerrel megrakott hajót. A robbanás több mint negyven hajót rombolt szét, köztük több brit cirkálót és csatahajót. Majd a tengeren is folytatták üldözésüket, hogy csak a csapatok egyötöde érkezett meg Alexandriába.

Kréta Málta mellett a britek legfontosabb bástyája volt a Földközi-tenger térségében. Bombázóik innen elérték Olaszország déli részeit Rómáig, Belgrádot, Bulgáriát, de főleg a román olajforrásokat, amelyeket ellenfeleik orra előtt égethettek volna le, amíg utolsó csepp olajuk is füstbe száll. Világos, hogy a németek sem engedhették át Krétát! Kihasználva légi fölényüket, a hadtörténelem első légideszant hadműveletével egy ejtőernyős és egy hegyidandárral megvívták a szigetet. A Görögországból evakuált egységeik felkészültek, hogy a szigetet az utolsó emberig tartsák. A Royal Navy a szigetre támadó német naszádokat már a tengeren elsüllyesztette. Még az elsüllyesztett hajók vízben úszó legénységét is legéppuskázták, megtorlásként a peloponnészoszi evakuáció alatt a légierőktől elszenvedett veszteségeikért. Bár az angolszászoknak fel kellett adni Krétát, Churchill megelégedve nyugtázta, hogy az ejtőernyős brigád személyi állománya felére zsugorodott a harcokban, így Málta megszállására vagy egy esetleges szíriai bevetésre alkalmatlanná vált.

A balkáni háború hetekkel késleltette a szovjet elleni hadjáratot, hogy a nyárra tervezett villámháború az orosz télbe veszett.

A Tengelyhatalmak élettér-elmélete Németország számára Kelet-Európát irányozta befolyási területnek, ahol ipari termékeit nyersanyagra és mezőgazdasági termékekre cserélheti. Hitler ideológiai szempontból is a bolsevizmust tartotta a nemzetiszocializmus veszélyesebb ellenfelének, mint a véleménye szerint már dekadens liberális demokráciákat. Pedig a demokrácia minden hatalmas civilizáció adekváns rendszere és Németország csak a második számú hatalma volt ennek az euró-atlanti világnak. Az Egyesült Államok gazdasági erejét tekintve, ez a plurális államrend a 20. század közepén éppen hatalma teljében állt. Ez okozta végül is Németország és Európa vesztét.

A bolsevisták is a fasizmusban – ahogyan ők a nemzeti szocializmust szívesebben nevezték – látták fő ellenfelüket. A szovjet hadvezetés kérte Sztálint, vegyék Németországot harapófogóba, mielőtt az angolok a harcot feladják.⁵¹ Sztálin elkerülhetetlennek tartotta a háborút birodalma és Németország között, csak a kedvező alkalomra várt, gondolva maga határozza meg a támadás időpontját. Semmiképp sem számított Németország kezdeményezésére, bízva Hitler -nagyon is logikus- saját tézisében a Mein Kampfból: Nagy-Britanniát orosz szövetséggel legyőzni, vagy Oroszországot együtt az angolokkal.

Későbbi kutatások megállapították: Sztálin két potenciális időpontot választott a tengelyhatalmak hátbatámadására: amikor a németek megkezdik az átkelést a brit szigetekre, vagy az amerikaiak partra szállnak Franciaországban. Békeszerződés ide, barátsági megállapodás oda, a világ „proletárjainak” egyesítése előtt Németország volt a legfőbb akadály, melyet mielőbb meg kellett semmisíteni!

Nagy-Britannia 1941-ben gyenge volt, hogy az európai kontinensen partra szálljon. Ismerve a Vörös Hadsereg és vezérkarának a sztalini tisztogatások utáni állapotát, meg lehetett kockáztatni a Szovjet Oroszország elleni villámháborút anélkül, hogy Németország újra kétfrontos háborúba keveredjen. A szovjetet pedig le kellett legyőzni, mielőtt háborús készültsége veszélyessé válna, mielőtt Sztálin és Roosevelt a Vörös Hadsereget állig felfegyverzik.

A német haditerv szerint a fő erők hat-nyolc héten belül elérik és beveszik Moszkvát, Oroszország hatalmi, gazdasági és ipari centrumát. Közben az északi szárny Arhangelszkig, a déli hadseregek Asztrahánig hatolnak előre, ekként remélve legyőzni ezt az eurázsiai nagyhatalmat. A Kaukázus olaja, Oroszország nyersanyagkészlete, Németországot az Egyesült Államokkal egyenrangú hatalommá tették volna! A washingtoni háttérhatalomnak pedig, meg kellett volna elégednie a dél-amerikai szérűvel. Ezt Washington semmiképpen sem tűrhette.

A Wehrmacht a lengyelországi és franciaországi hadjáratokban bevált haditechnikát az orosz távlatokhoz igazította. Folyamatos támadásokkal az ellenséget nem engedni nyugodni, hogy sorait rendezze, hogy új arcvonalat képezzen. Megtoldva a katlancsaták stratégiájával. Páncélos ékek, két vagy több ponton, áttörik az ellenséges állásokat, majd tovább törnek előre, hogy mélyen az ellenség háta mögött, összetalálkozzanak a rohamozó ékek. A páncélosok nyomában gyorsan mozgó alakulatok zárkóznak fel, biztosítják a katlant és visszaverik a bent rekedtek kitörési próbálkozásait. Mialatt a gyűrűt mind szűkebbre vonják és az ellenséget feladásra kényszerítik, a páncélékek már újra törnek előre, hogy új katlant zárjanak körbe.

Német becslések szerint a Vörös Hadsereg pillanatnyi létszáma -a tartalékosokat nem számítva- 4,5 millió lehetett, 200 hadosztályba sorolva, melyből 40-50 motorizált hadosztály volt 10,000 páncélossal 150,000 lánctalpas vontatóval és 100,000 szállítójárművel felszerelve. A legkevesebb tízezer gumikerekes könnyű páncélost 967 modern T 34-es egészítette ki, de ezek -mint a nyugati szövetségeseknél is- különböző csapattesteknél szétszórva voltak beosztva. Repülőgépjeik számban háromszor, ha nem hatszor múlták felül a német repülőgépeket számban.⁵²

A Wehrmacht csak 3,5 milliós hadsereget, 153 hadosztályt bírt az orosz hadszíntérre felvonultatni. Ebből 19 volt páncélos, 16 motorizált hadosztály, melyeket 2200 repülőgép támogatott. Meglepetések ellen 40 hadosztály maradt Észak-Franciaországban. Norvégia, a Balkán és az afrikai hadszíntér további 20 német hadosztályt kötöttek le és majd ugyanannyi repülőgépet, mint az oroszországi hadműveletek. Világos, hogy ezek az erők nagyon is hiányoztak a szovjet elleni háborúban.

1941. június 22-e hajnalán a Balti-tenger és az Északi-Kárpátok közötti demarkációs vonalról megindult a német hadsereg Szovjet Oroszország ellen. Ugyanazzal a trükkel -amint a szovjet légierő tervezte- még a hadüzenet előtt, a Luftwaffe szétbombázta az összes elérhető ellenséges repülőteret és az első órákban megsemmisített 1200 orosz repülőgépet. A támadás után Németország moszkvai követének, Schulenburg⁵³ grófnak maradt a blamábilis kötelesség, hogy Hitler hadüzenetét a Kremlben átnyújtsa, bár a megnemtámadási szerződés a két hatalom között még érvényben volt. A nemzetközi háttérhatalom jól tervezett. Újból sikerült Európa legpotensebb hatalmát kétfrontos háborúba manővereznie. Olyan ügyesen, hogy Hitler lett a kezdeményező.

A támadás három irányba tört előre.

Az Északi Hadseregcsoport (Heeresgruppe Nord) 20 gyaloghadosztállyal, melynek ékét a 4. páncélcsoport 3 páncélos és 3 motorizált hadosztálya adta a Baltikum felszabadítását kapta feladatul. Szállja meg Leningrádot majd hatoljon Észak-Oroszországon át a Fehér-tengeri Arhangelszkig.

A Középső Hadseregcsoport (Heeresgruppe Mitte) 35 hadosztály, a 3. és 2. páncélcsoport 15 hadosztálya mögött Moszkvára irányzott.

A Déli Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd) 32 hadosztály az 1. páncélcsoport 9 hadosztályával Ukrajnán át, érje el a Volga alsó folyását egyben a Kaszpi-tenger nyugati partjait.

Csak a Középső Hadseregcsoport akciói tudták az irányzott célt követni. Az első katlancsatákban bevette Bialystok és Minszk városokat, ejtett 324 000 hadifoglyot, zsákmányolt 1800 löveget és 3332 páncéljárművet. Három hét alatt 500 kilométert jutott előre és július 16-án elfoglalta Szmolenszket. A Wehrmacht vezérkari főnöke von Brauchitsch⁵⁴ tovább küldte volna csapatait az utolsó 350 kilométeren Moszkváig, de Hitler tartott attól, hogy kelepcébe rohannak, amíg a másik két hadseregcsoport, északon és délen messze elmaradnak mögöttük. Pihenőt rendelt el Szmolenszknél és a 2. Páncélcsoportot a déli, a 3. Páncélcsoport az Északi Hadseregcsoport kisegítésére vezényelte. Amire von Brauchitsch lemondott tisztségéről.⁵⁵ Hitler örömmel fogadta lemondását, hogy maga vehesse át a legfelsőbb hadvezetés irányítását.

A német hadvezérek nagyrészben katonadinasztiákból származtak, akik nemigen lelkesedtek a Führerért. Hitler pedig nem hitte, hogy tábornokai a fronton jobban ítélik meg az adott hadi helyzetet, mint ő főhadiszállásáról. Megkövetelte hadvezetőitől, hogy pontos utasításai szerint cselekedjenek. A helytállni a végsőkig parancsa sokszor hozták a csapatokat nehéz helyzetbe, okoztak fatális veszteségeket, melyeket az egységparancsnok saját kompetenciájában elkerülhetett volna.

A Déli Hadseregcsoport csak létszámban közelítette meg a Középső Hadseregcsoportot. A 17. 6. és 11. német hadsereg mellett Románia a 3. és 4. hadseregét állította. A románok felszerelése sokkal hiányosabb volt a németekénél. Bár a belga és cseh hadseregektől zsákmányolt fegyverekkel felszerelték őket, de sem, fegyverzetük sem, kiképzésük nem érte el a korabeli haditechnika színvonalát. Szlovákia már részt vett a Lengyelország elleni háborúban, most egy hegyi dandárt küldött az oroszok ellen. Ezért Németország garantálta függetlenségét az elkövetkező 25 évben. Kassa és Ungvár megbombázását⁵⁶ a magyar kormány a hadiállapot beálltaként értékelte, és kiküldte a gyorshadtestet, meg egy határvadász dandárt az orosz hadszíntérre. Olaszország inkább jelképesen, egy hadtestet három hadosztállyal állított a Déli Hadseregcsoporthoz.

A Déli Hadseregcsoport előhaladását késleltette, hogy támadása a Jugoszlávia Görögország elleni akciók miatt tíznapi késéssel indult Moldvából. Itt már hiányzott a meglepetés taktikája, a Vörös Hadsereg is nyert tíz napot felkészülni a védelemre. Azon kívül Sztálin tervbe vette a Balkán közeli megszállását, egyben a tengelyhatalmak elzárását a román olajtól, hogy már jó előre nagy erőket csoportosított a Dél orosz területen. A déli csoport első sikere az umáni katlancsata volt, ahol 103,000 szovjetkatona adta meg magát. Kijevnél újra erős orosz ellenállásba ütközött, hogy segítségül hozzá kellett vezényelni a Középső Hadseregcsoporttól a 2. páncéloscsoportot, amely épp e késedelem miatt nem támadhatott Moszkvára. Kijevet csak szeptember 19. ére tudták bevenni. Itt is magas volt az orosz foglyok száma 665,000, ezek mellett 3700 löveg és 884 páncélos.

Csak a kijevi katlan megtisztítása után indulhatott a Déli Hadseregcsoport Rosztov ellen. Az év végére megszállta a Donyec-medence iparvidékét, bevette Kurszkot és Rosztovot, de utóbbit megtartani már nem tellett erejéből. A Vörös Hadsereg déli szárnyának sikerült a támadókat Rosztovból visszaverni a Miusz folyó mögé. Utolsó erőfeszítéssel a 11. hadsereg megszállta a Krim-félsziget nagy részét. Ezen a vonalon kellett a Déli Hadseregcsoportnak töltenie a telet. A kijelölt céltól, a Volga torkolatától 700 kilométerre.

A legkisebb állományú Északi Hadseregcsoport maradt legtávolabb céljától. Bár gyorsan átjutott Lettországon, Litvánián és a déli Észtországon, de Leningrád előtt 100 kilométerrel a Luga-folyónál elakadt. Neki is be kellett várni a Középső Hadseregcsoport páncélos ékét, hogy Észtország felső részéből kiverje a Vörös Hadsereget, majd a Volhov-folyó mentén a Ladoga-tóig nyomuljon. Ezzel sikerült Leningrádot délről és keletről körülzárnia, de megszállni nem.

Norvégiából már a hadműveletek kezdetén, egyik megszálló német hegyi-dandár rohamot intézett Murmanszk ellen, de csak 40 kilométerre bírta megközelíteni a várost háborúba közben belépett finnek megindultak Kelet-Karélia visszavételére, de Churchill hadüzenettel fenyegette Finnországot, ha az 1918-ban megszabott határaikat túllépik, vagy Leningrádot északról megtámadják. Így az Északi Hadseregcsoport elakadt Leningrád előtt.

Mivel a német flotta dominálta a Keleti-tengert Leningrád bejáratáig, az angolszászok segélyszállítmányai az északi Jeges-tengeren értek Murmanszkba vagy Arhangelszkbe. Az északi Oroszország életfontosságú volt a szövetségeseknek, védelmezték is mindenképpen. Churchill két repülőszázadot, majd amikor ez kevésnek bizonyult, két repülőgép-anyahajót küldött további 200 repülőgéppel a szovjet megsegítésére.

Churchill és Roosevelt 1941. augusztus közepén találkoztak Új-Fundlandon, ahol összeegyeztették háborús céljaikat. A tárgyalásokról kiadott közleményt később Atlanti Chartának nevezték el. Ebben a dokumentumban kinyilvánították a világ újjá rendezését, a náci-tirannizmus bukása után, melynek főbb pontjai: 1.Nem kívánnak területi gyarapodást. 2. Az államhatárok csak népszavazással változtathatók meg. 3. A népek maguk választhatják meg kormányukat és kormányrendszerüket. 4. Az óceánok szabadsága. 5. Gazdasági együttműködés győztesek és legyőzöttek között.⁵⁷ 6. Általános leszerelés a háború után. 7. Egy világszervezet megalapítása, amely a jövőben megakadályoz minden háborús viszálykodást. Rögtön ki is nyilvánították, hogy ezen fennkölt szavak az államhatárokról, vagy önrendelkezési jogról nem vonatkoznak a legyőzött Németországra. Tehát a legyőzött népekre sem! A formula „náci-tirannizmus bukása után” már Roosevelt hadüzenete volt Németországnak, bár az Egyesült Államok törvényei semlegességre kötelezték.

Az északi Jeges-tenger a téli hónapok alatt nagyrészt befagy, így ezen a vonalon nehezen bírták az angolszászok szövetségesüket ellátni. Azon kívül feltételezhető volt, hogy a tengelyhatalmak megszállják az északi Oroszországot, Sztálin Oroszországa pedig az amerikai fegyver és élelmiszer szállítmányok híján összeomlik. Roosevelt havi 500 páncélost és ugyanannyi repülőgépet biztosított a szovjetnek, ha ezeket amerikai kikötőkből elszállítják. De hogyan és mivel bonyolítsák le az szovjetek a szállítást? Az angolszászoknak maguknak kellett gondoskodniuk, hogy a segélyek idejében beérjenek.

A szovjet megsegítésére a tengeri út a Perzsa-öblön át, majd a transzperzsiai vasút, a Kaszpi-tenger és a Volga mutatkozott a legalkalmasabbnak. Melegében nekiláttak a brit-szovjet szövetségesek Perzsiát saját „reakciós kormányától felszabadítani”, amely inkább semleges maradt volna a háborúban. Néhány nappal az Atlanti Charta publikálása után, melyben a kibocsátók deklarálják minden idegen terület sérthetetlenségét, a brit golfhadsereg Korramsárból kiindulva Teheránra támadott. A Vörös Hadsereg közben megszállta Perzsia északi részét. Rövid ellenállás után a Sah a túlerővel szemben fegyverletételt parancsolt hadseregének. A megszállók kényszeríttették az uralkodót fia javára lemondani. Kineveztek egy új kormányt, melyet köteleztek az öböli kikötők és az onnan Oroszország felé vezető vasútvonal megnyitására. Mármost talpra lehetett állítani a szovjet-orosz medvét, és ha ez magától meg nem veszekszik, már nem csak Európát, de a szupranacionális fináncoligarchiát is felfalta volna.

A brit golfhadsereg még Perzsia előtt 1941 májusában Irakot erőszakolta a szövetségesek oldalára, melynek kormánya meg akart szabadulni az angol gyámságtól. Végül elűzte Szíriából a Vichy-i kormány csapatait, mert Szíria, mint francia mandátumterület, az első világháború óta francia fennhatóság alatt állt. Ezzel az angolszász hegemónia máig biztosítva lett a Közel-Keleten.

Mind a Vörös Hadsereg felszerelése, mind az utolsó csatákban foglyul ejtettek szellemisége azt a benyomást keltették: ezek már Sztálin utolsó tartalékjai. Akkor is, ha a háború nem a megtervezett menetben haladt, feltételezhető volt, hogy egy végső offenzíva szétzúzza a Vörös Hadsereget. Ezen reményben indult a Wehrmacht még a tél beállta előtt döntő ütközetre. Moszkva ellen 14 páncélos, 8 motorizált és 56 gyaloghadosztály indult rohamra. Az első támadás bekerített Brjanszk és Vjasma körzetében több orosz hadsereget. Itt a szovjet 673 000 hadifoglyot, 1242 páncélost és 5412 löveget vesztett. Félúton kéthetes eső korlátozta minimumra a gumikerekű járművek mozgását. Dacolva a sártengerrel Nemsokára elesett Klin, ezzel a Leningrád-Moszkva főútvonal ketté lett vágva. A 3. Páncéloscsoport végső erőfeszítéssel hídfőt szerzett a Moszkva-Volga-csatorna keleti oldalán. A 4. Hadsereg 40 km-re állt Moszkva előtt. A kijevi katlan lezárásához vezényelt 2. Páncéloscsoport délről került az ellenség oldalába, épp Tulát ostromolta. Egy felderítésre kiküldött páncélos szakasz elérte Mozericsét, Moszkva egyik délnyugati külvárosát. A főváros már majd félig le volt zárva. A szovjet kormány Kujbisevbe települt át.

A sárperiódus után faggyal, majd méteres hóval, 30C⁰ hideggel, beállt a tél. Évek óta nem volt olyan hideg, mint a háború éveiben. A nyári villámháborúra felkészült Wehrmacht elakadt néhány kilométerrel Moszkva előtt. A várost megadásra kényszeríteni, vagy a bolsevistákat legyőzni, már nem futotta erejéből.

A villámháború tervezésében hiba volt. A hiányzó orosz úthálózatot figyelmen kívül hagyták a Barbarossa-hadművelet⁵⁸ tervezésénél. A lengyel és francia hadjáratban, európai úthálózaton, a motorizált gyalogság késedelem nélkül követni tudta az előretörő páncélosokat. Az oroszországi földutakon már egy kisebb eső elakasztotta a csapatszállító járműveket. Az alakulatoknak le kellett szállni és nehézkes terepen, gyalogmenetben bevetési helyükre indulni. A páncélerőket önmagukban harcba küldeni értelmetlen, sőt nagyon is kockázatos, ha a saját csapatok nem bírják a szárnyakat biztosítani, tartani, majd a bent rekedt erőket felszámolni, és a terepet megszállni. Ez az előre be nem tervezett akadály, és a balkáni háborúval beállt késedelem, lelassította a tervezett hadműveleteket, és elég időt hagyott az ellenséges erőknek az átkarolás elől visszavonulni, sőt néha még a katlanból is kijutni. Így nem sikerült a Vörös Hadsereget a terv szerinti időre szétbomlasztani.

A japán támadást Szibéria felől az 1941 áprilisában megkötött Japán–Szovjet Semlegességi Szerződés valószínűtlenné tette. Bármilyen csábító volt Japánnak Szibéria óriási nyersanyagkészlete, de ez még felderítésre és feltárásra várt, melynek hasznosítása időbe kerülne. Háborúban pedig a pénz és idő hiánycikk. Roosevelt permanens provokációi hatására mindjobban az antiamerikai irányzat került felül Japánban. A szovjetek Moszkva védelmére rendelhették a szibériai hadsereg kétmillió harcosát, akik eddig Kelet ázsiai határaikat biztosították.⁵⁹ A szovjet hadvezetés Moszkva felmentésére 280 hadosztályt tudott összpontosítani, melyből 40 páncélos hadosztály volt. A Vörös Hadsereg moszkvai offenzívája 1941. december 5-én kezdődött, majd offenzíva offenzívát követett az egész arcvonalon. A mindkét fél részére szörnyű veszteségekkel járó harcokban a németek hátrálni kényszerültek, de a győzelemtől még messze álltak ellenfeleik.

Egyelőre sikerült a németeket Moszkva előtt feltartóztatni, de egy japán támadás keleten halálos döfést jelentett volna a szovjetnek! Ha Japán megszerzi a szomszédos Szibéria mérhetetlen nyersanyagkészletét, Németország az európai Oroszországot, Amerika soha nem válhat világhatalommá. A szovjetek elleni háborútól vissza kellett Japánt tartani, bármily áron is!

Churchill többször is említi visszaemlékezéseiben, hogy az amerikai titkosszolgálat megfejtette a japán rádiójelentések rejtjeleit. Roosevelték elégtétellel olvasták a berlini japán konzul jelentését: ha Amerika Japánnal háborúba lép, Hitler hadat üzen az Egyesült Államoknak. Íme, a rejtett kiskapu háborúba vinni Amerikát, csak óvatosan kell feltárni! Hitlert újabb kelepcébe csalni, így végre beválthatja szavát, melyben katonai segítséget ígért Lengyelországnak, Nagy-Britanniának és Franciaországnak, hogy Európát csatasorba állítsa a tengelyhatalmak ellen.

Még a fegyverszünet megkötése előtt adta át a francia kormány az Indokina és Kína közötti határ felügyeletét Japánnak. Ezzel elvágta Csang Kai-sek legfontosabb összeköttetését brit támogatóival. Elképzelhetetlen, hogy a francia kormány Washington megkérdezése nélkül, ha nem utasítására cselekedett! A következő évben, a Vichy-i kormány engedélyezett indokínai gyarmatán támaszpontokat Japánnak, hogy egy esetleges brit invázió ellen közösen védekezzenek. Ennek értelmében 1941. július közepén japán csapatok szálltak partra Indokínában. Épp erre vártak Roosevelték! Washington rögtön követelte Indokína semlegesítését. Nyomatékul zároltatott minden Japán kontót és embargót hirdetett, amíg Japán a követelését nem teljesíti. A Londonba menekült holland kormány leállította indonéziai gyarmatáról az olajszállítást. A japán ipar olaj és nyersanyag nélkül maradt, vagyis alternatíva elé került: éhen hal, vagy áttöri a blokádot. A dilemma kormányválságra vezetett. Konoe⁶⁰ miniszterelnök, aki kiegyezésre törekedett az angolszászokkal, visszalépett. Helyette a tábornokok alakítottak kormányt, akik a támadást tartották a legjobb védekezésnek. A németek Moszkva előtt álltak, Nagy-Britannia saját szigete védelmével volt lekötve. Japán katonakormánya elég erősnek vélte magát az ázsiai térségben szembeszegülni az angolszászokkal. Japán washingtoni követe 1941. december 7-én, 13 órára megjelent az Egyesült Államok külügyminisztériumában a hadüzenettel, de Roosevelt minisztere, tudván mi járatban van, golfozni ment! Így fél óra múltán, még a hadüzenet átnyújtása előtt, japán repülők támadtak Amerika hawaii támaszpontjára, Pearl Harbour-ra.⁶¹ Szétbombázták a kikötőben horgonyzó csendes-óceáni amerikai flottát meg a repülőtereket. Nehogy a füst gátolja a japánok navigációját, nem borították lángba az amerikaiak üzemanyagkészletét, aminek a háború további fázisában az angolszászok jó hasznát vették. Az anyagi károk mellett 2400 amerikai esett el és majd annyi sebesült meg. Cavitét, az amerikaiak Fülöp-szigeti tengeri bázisát két nappal később rombolták szét, majd vadászatot indítottak a még épen maradt ellenséges hajókra. Szingapúr előtt elsüllyesztettek két éppen beérkezett brit cirkálót. A Fülöp-szigetek északi részén japán csapatok szálltak partra és elűzték az amerikaiakat ottani támaszpontjaikról. Megszállták a kínai kikötőket Hongkonggal együtt, ahol a britek épp karácsony napján kapituláltak. Az angolok tengerről bevehetetlennek tartott szingapúri tengeri támaszpontját, a Malájföldön partra szállt japán egységek a szárazföld felől rohanták le 1942 februárjában. Majd megszállták Burmát, ezzel megszűnt az angolszászok utolsó megmaradt összeköttetése kínai szövetségeseikkel. Burma felől pedig már Indiát, Nagy Britannia gyarmatát fenyegette a japán invázió. Végül 1942 elején megszállták az Indonéz-szigeteket, Új-Guinea északi részét, a Salamon és a Gilbert-szigeteket. A japán impérium „ázsiai jólétközössége” egy csapásra valósággá vált, bevehetetlennek vélt szigetláncolattal az anyaország körül.

Az Amerikát ért támadás visszavágást követelt. Az amerikai polgár eddigi semleges tartása rögvest marciálissá változott. Éppen most, a legrosszabb időben, Hitler és Mussolini nagy szívességet tettek Rooseveltéknek, amikor 1941. december 11-én hadat üzentek az Amerikai Egyesült Államoknak. Eddig csak Roosevelt⁶² és megbízói viseltek hadat a tengelyhatalmak ellen. Az amerikaiak nagy többsége inkább a németeknek szurkolt a szovjet elleni háborúban, de erre a kihívásra még Roosevelt ellenfelei is saját hazájuk mellett kényszerültek dönteni! A biztonság kedvéért Roosevelték okos tervszerűséggel már 1940 augusztusában bevezették az általános hadkötelezettséget az Egyesült Államokban. Persze a háború előre tervezésével igazán csak a nürnbergi, illetve tokiói vádlottakat illik tekinteni!

Sztálin követelte az angolszászoktól: szálljanak partra Franciaország északi partjain, a belga vagy holland partokon, esetleg Norvégiában, de nyissanak frontot a németek hátában. Mentesítsék valahogyan az orosz arcvonalat! Roosevelt emberei rögtön készek voltak Sztálin kívánságának eleget tenni, de Churchill nyugalomra intett: ha már a liberális-kapitalista rendszer halálos ellenségei egymást püfölik, csak tegyék! Segítsük a szovjeteket, nehogy kiszoruljon belőlük a szusz, és várjunk! Különben a nyugati szövetségeseknek abban az időben, még sem kellő létszámú hadserege, sem felszerelése, de a partraszálláshoz szükséges vízi-járművei sem voltak. A korai partraszállás csúfos fiaskóvá fajulhatott volna.

A szovjet elleni hadjárat kezdetén a német légierők nagy részét visszavonták a Földközi-tenger térségéből. Viszont az Afrika-különítményt egy páncélos hadosztállyal megerősítették, de ezen az arcvonalon megtiltottak minden kezdeményezést, amíg a rövidre tervezett oroszországi hadjárat lezajlik. Az észak-afrikai sivatag és a Földközi-tenger birtoklásáért azért mégsem szünetelt a harc. A Luftwaffe kivonulásával újra a britek kerültek felül. Már a tengeren elsüllyesztették ellenfeleik utánpótlásának 60 százalékát.

Az egyiptomi brit haderőt 1941 őszére az új zélandi és dél afrikai domíniumaik kontingenseivel hadsereggé fejlesztették. Ekkor már ennek a 8. hadseregnek fegyverzete, több mint 700 páncélossal kétszeresen múlta felül a tengelyhatalmak erejét. Légi-ereje 1000 repülőgéppel 120 német és 200 olasz repülő ellen uralta a terepet. Rommel épp az ellenséges tobruki hídfő ostromlásába kezdett, amikor 1941. november 18-án a 8. hadsereg támadása megindult. Rommel ellentámadást indított. Páncélosai áttörtek az egyiptomi határon, de a britek szerencséjére elhaladtak három utánpótlási gócuk mellett. Anélkül, hogy a raktárakat észrevették volna. Közben Sidi Rezegh háromszor cserélt gazdát. Végül győzött a Royal Air Force légi fölénye. Három nap múltán a brit páncélosok 60 km mélyen álltak Sidi Rezeg mögött. A tengelyseregeket visszaverték előbb Gazalára, majd tovább, egész a Mersa el Brega hasadékig.

A Szuezi-csatorna birtoklásán múlott a brit hegemónia egész ázsiai gyarmatbirodalma felett. Egyiptommal elvesztek volna kelet-afrikai birtokai, a lázadozó Közel-Kelet, végül Gandhi Indiája, ahol már a japánok szervezték az indiai nemzeti hadsereget az angolok ellen. Ugyanez okból vitatták a tengelyhatalmak is ezt a térséget, mert Olaszország úgy óhajtott kelet-afrikai impériumának is Egyiptom volt a kulcsa.

Feltehető, hogy Hitler és Mussolini tervbe vették a britek közel-keleti pozícióinak harapófogóba szorítását. Oroszországból a Kaukázus irányába indított támadással lejutni Perzsiáig, közben nyugatról megszállni a Szuezi-csatornát. A sikeres hadjárat Nagy-Britannia levantei uralmának végét jelentette volna.

A hadi fölény visszaszerzéséért egy egész német légiflottát helyeztek át a Földközi-tengerre. Rommel páncélosait feltöltötték, a haderő létszámát 200,000 fővel emelték. Német búvárhajók torpedózták a Royal Navy konvojait. Az alexandriai kikötőben sikerült egy olasz kommandónak mini búvárhajóival két angol csatahajót elsüllyeszteni.

Az El gazalai védőállásokból 1942. május végén indult a roham Egyiptom megszerzésére. Az első brit védővonal áttörése után is sorozatos ellenállásgócokba ütköztek. Tobrukért három hétig folyt a harc, amíg a város elesett. A 8. hadsereg 800 kilométert visszakozott, vesztett 30 ezer foglyot és a felszerelése nagy része is odaveszett. Egyiptom megszerzése mégsem sikerült. Al Alamainnál, Alexandria előtt 100 kilométerrel Rommelnek csak 26 bevetésre alkalmas páncélosa maradt, ami kevés volt, hogy tovább űzzék a briteket.

Egyiptom ostroma miatt a máltai brit tengeri és légi támaszpont megszállását újra elhalasztották, pedig Málta nagyon is hátráltatta a tengelyhatalmak hadműveleteit. Feltehető, hogy Málta elvesztése hosszú időre visszavetette volna az angolszászok sikereit.

A távol-keleti vizeken sikeresebbek voltak a szövetségesek. Amerika az ausztrál és angol erők megsegítésére, amelyek az ausztrál partokat biztosították, öt repülőgép-hordozót és több csatahajót küldött. Egy repülőgép-anyahajókból, csatahajókból és csapatszállítókból álló japán flotta 1942 májusában a déli Új-Guinea megszállására indult. A szövetségesek ismerték a japánok rejtjeleit, így a japánok ellen küldött flotta már időben értesült minden mozdulatukról. A japánok csak a saját felderítő-repülőikre voltak utalva, de ők is időben felfedezték az angolszászokat. Amikor kellő távolságra értek, egymás ellen indították repülőflottáikat, melyek a hajók között félúton ütköztek meg. Még aznap elsüllyesztett mindkét fél egy-egy ellenséges repülőgép anyahajót. Így a csata döntetlen maradt, de az angolszászok elérték, hogy a japánok feladják tervüket Új-Guinea megszállására és visszavonuljanak.

A Midway szigetcsoport -mint elnevezésükből is kitűnik- félúton vannak Amerika és a kelet-ázsiai partok között. Ezért birtoklásuk mindkét félnek stratégiailag döntő fontosságú volt. Miután az amerikai légierő bombázni kezdte Tokiót, 1942 közepén erős japán flotta négy repülőgép-hordozó kíséretében útban volt a Midway szigetek felé, hogy elűzze onnan az amerikaiakat. Erről az amerikaiak a megfejtett távközlésekből értesültek, és lesállásba küldtek négy repülőgép-hordozót a sziget mögött, amiről a japánok radar és felderítés híján nem tudtak. Az amerikaiak intézkedtek szigeti támaszpontjaikon a repülőterek és depók kiürítéséről, így a támadók bombái üres objektumokat vertek szét. Eközben az amerikai repülők szétbombázták a védtelenül maradt repülőgép-anyahajókat, melyekből három rögtön elsüllyedt, a negyedik pedig a következő napokban. A visszatérő repülőgépek nem tudtak hol landolni, így ezek is elvesztek. Az US Navy is vesztett egy repülőgép-hordozót az ütközetben, de ezután a japán flotta már nem volt komoly ellenfél.

Németország hadüzenetével tengeralattjáróik az amerikai hajókat is támadták. Az első világháború alatt a német búvárhajók csak hazai kikötőkből operálhattak. Most a megszállt Normandia kikötőiben az Atlanti-óceán partján voltak bázisaik. Innen kiindulva 1942 júliusáig több mint 3 millió tonna ellenséges hajóteret süllyesztettek el. Saját veszteségük 14 búvárhajó volt, sikeres eredmény a németek javára. Nem volt nehéz kiszámítani, ha nem bírják a tengeralattjárók támadásait kivédeni, ekkora veszteségeket még Amerika gazdasága sem lesz képes pótolni.

A szövetségesek szállítóhajói 100 hajós konvojokat képeztek, melyet csatahajók kísértek, hogy a búvárhajókat távol tartsák. Erre a búvárhajók tízes falkákba verődve támadtak a konvojokra. A radartechnika fejlődésével már repülőgépekről lehetett lokalizálni a lemerült búvárhajókat. Nemsokára bombázórepülők őrködtek az óceán két partján a teherszállítmányok biztonsága felett. Ezek aknái és bombái bizonyultak a leghatásosabbnak a tengeralattjárók ellen. Az angolszászok légierejének erősödésével párhuzamosan csökkentek a szállítóhajók veszteségei. Az 1943-as év közepén az angolok megszerezték a németek rejtjeleit,⁶³ így sokat megtudtak szándékaikról. Ez időtől számítva a német tengeralattjárók sikerei mind ritkábbá lettek, mígnem csak egy keskeny sáv maradt számukra, a repülőgépek hatósugarán kívül az óceán közepén. Itt mellesleg védték az Azori szigetcsoportot is, a szövetségesek inváziója ellen. Azért a tengeri szállítmányokra, a tengeralattjárók jelentették a legnagyobb veszélyt, egész a háború végéig.

A légi-háború is mindjobban kezdett kiszélesedni. Másfél évvel ezelőtt még a Luftwaffe remélte Nagy-Britanniát repülőterei és ipari központjai szétbombázásával térdre kényszeríteni. Most 1942. március 27-ről 28-ra virradó éjjelen brit bombázók gyújtóbombáikkal lángba borították Lübeck városát. Két hónappal később Kölnt égették le, hogy az ellenség népességét demoralizálják. Az eredmény mind Nagy-Britanniában, mind Németországban épp a várt hatás ellenkezőjére fordult: csak az ellenség elleni gyűlölet erősödött! Idővel a bombázások szétzúzták a német ipart, infrastruktúrát és a gazdaságot. Németország mind gyengébb lett, riválisai mindin hatalmasabbak.

A háborúért Hitler a zsidókat tette felelőssé, mint belső ellenséget hatalmas internálótáborokba záratta őket. Amerikában és Kanadában a japánok majd mindannyian, a németek és olaszok nagy része kerül internálótáborba.

Az Ukrajnába bevonuló németeket a nép felszabadítóként fogadta a szovjet-rendszer ellen. De a lakossággal szemben alkalmazott elhibázott bánásmód miatt (külön villamos; színház csak németeknek; kényszermunkások Németországba szállítása, hogy csak a főbb hibákat említsük) mindjobban megszállókká, illetve ellenséggé degradálták a Wehrmacht katonáit.

Egy hadsereg tűzerején dől el győzelme vagy veresége. A tűzerő biztosítása biztos utánpótlást igényel, aminek fenntartása a hadsereg bázisától való távolságának méretével arányosan, mind nehezebbé válik. A korabeli Szovjet Oroszországban alig voltak utak. Az utánpótlás nagy részét -a gyér vasútvonalakról- földutakon kellett az alakulatokhoz kiszállítani. Eső után a járművek tengelyig besüllyedtek a sárba, ekkor az utak bizonytalan ideig járhatatlanná váltak, télen pedig befagytak a kerekek a kátyúkban. Mind az utakat, mind a vasutakat állandóan veszélyeztették a partizánok támadásai. A logisztika sikere és fenntartása két-háromszor annyi embert igényelt, mint a front.

A kedvezőtlen időjárás kihatott a németek fegyvereire. A 30 fokos hidegben befagytak a závárzatok, az ágyuk szerkezetei, a motorok nem indultak be. Egyedül a Luftwaffe volt effektívebb, mint az orosz repülök. Bár a szovjet légierők később korszerűbb gépeket vetettek be, harci értékük a németek ellen jóval alulmaradt a szovjet földi erők teljesítménye mellett.

Moszkváig a Wehrmacht elvesztette létszámának és felszerelésének egynegyedét. Eltűnt vagy elesett 208,000, megsebesült 604,000 katonája. Nem csak az elveszett kompetens harcosok hiánya okozott gondot, hiányzott a tartalék amiből a hiányt feltöltsék.

A német diplomácia hiába próbált új szövetségeseket szerezni, sem Svédországot, sem Törökországot nem bírta ügyének megnyerni. Hitler személyesen kérte Pétain marsalltól Franciaország hadba lépését a Szovjetunió ellen, amit a marsall elvetett, de hozzájárult francia önkéntes csapatok toborzásához. Csak a szövetségesekhez fordulhattak pótlásért. Olaszország a 8. hadseregét, Magyarország a 2. hadsereget küldte az orosz harctérre. A polgárháborútól meggyengült Spanyolország az önkéntes Kék Hadosztályt adta.

A segédseregek egyike sem volt korszerű fegyverekkel felszerelve. Bár a tárgyalásokon ígéretet tettek a szövetségeseknek időszerű fegyverek szállítására, de a németek maguk is szűkében voltak mindennek. Így a felszerelés csak ígéret maradt.

Az oroszok sem álltak jobban! Iparvidékeik kétharmada és az ukrajnai éléskamra a németek kezén volt. Az angolszászok segélyezése és élelmiszerellátása híján a maradék Oroszországot az éhenhalás fenyegette. Sztálin hadserege feloszlásától tartott. Említést tett Churchillnek a Vörös Hadsereg belső nyugtalanságról és „tisztogatásokat” helyezett kilátásba.

A tengelyhatalmaknak az európai kontinens utolsó ellenséges katonai hatalmának legyőzésére, utolsó terminusként az 1942-es év maradt, mielőtt az amerikai ipar óriási fölénye letromfolja minden eddigi sikerüket. Egy minden erő bevetésével indított offenzívától remélni lehetett a Vörös Hadsereg megsemmisítését, ezzel a háborút a tengelyhatalmak javára eldönteni.

A stratégiáról Führer és a vezérkar újra eltérő véleményen voltak. A vezérkar javasolta a Vörös Hadsereg Moszkva körül összevont főerejének megsemmisítését. Moszkva, a legfontosabb közlekedési és ökonómiai csomópont kézbevételével Oroszország kettévágását, egyben legfontosabb ipari központja megszerzését. De Hitler keresztülvitte feltehetőleg Mussolinival egyeztetett tervét a Közel-Kelet feletti politikai befolyás megszerzésére. Moszkva helyett a Kaukázus és a Kaspi-Régió irányába rendelte el a hadműveleteket. A tóvidéki olajforrások a tengelyhatalmak energiaproblémái megoldását, egyben Oroszország elvágását jelentették volna, saját olajának jórészétől.

A haditerv szerint az Északi Hadseregcsoport beveszi Leningrádot, majd elvágja a szovjet északi összeköttetését az angolszászokkal. Erősítésként felküldték hozzá a 11. Hadsereg nélkülözhető egységeit, mely közben már megszállta a Krím-Félszigetet.

A Középső Hadseregcsoport fedezi a Déli Hadseregcsoport hadműveleteit és leköti a szovjet főerőket.

A Déli Hadseregcsoportot megerősítették. Az 1. Páncélos-csoport mellé, a 4. Páncélos-csoportot vezényelték, melyeket közben páncélos-hadseregekké fejlesztettek és két részre osztották déli „A” Hadseregcsoportra és északi „B” Hadseregcsoportra. A „B” Hadseregcsoport fő erejét a 2. és a 4. Német páncélos-hadseregek képezték. A 2. Magyar a 8. Olasz hadseregek folyamatosan biztosítják a Don nyugati, illetve déli partját. A páncélosok és a 6. német hadsereg Sztalingrádig hatolnak és megszállják a várost.

A Vörös Hadsereg az egész tél folyamán támadta a német állásokat. Majd május elején összevont erős páncélostámadással áttörtek Harkov határáig. Ekkor indult meg a B Hadseregcsoport nyári támadása, körbe zárta az oroszokat, majd felszámolták a katlanban rekedteket. 24000 ember esett fogságba felszerelésükkel együtt. A páncélékek hat nap múltán Voronyezsnél átlépték a Dont, majd a 2. német hadsereg megszállta a várost. A 6. német hadsereg 300 kilométerrel délebbre Harkovból támadott Novij Oszkol és Roszocs irányba.  Az orosz hadvezetés közben megismerve a németek katlan taktikáját, mielőtt a csapda bezárult volna rendezetten visszavonultak.

A délebbi „A” Hadseregcsoportot az 1. páncélos-hadsereg, a 17. német hadsereg, a 3. és 4 román hadseregek alkották. Őket a nyugati Kaszpi-tenger part és a Kaukázus olajmezői megszerzésére irányították.

Az 1. páncélos-hadsereg Rosztovot támadta, ahol a Vörös Hadsereg napokig ellenállt, csak miután az összeköttetés a főerőkkel megszakadt, kezdte meg a tervszerű visszavonulást, de kicsúszott minden átkarolási próbálkozásból, pedig a „B” csoport 4. páncélos-hadseregéből két hadtestet külön átküldtek az oroszok bekerítésére.

A támadás Voronyezs irányába megtévesztette a szovjet hadvezetést, hogy a hadművelet Moszkvára céloz.⁶⁴ Visszavonták hadseregeiket messze a Don fölé, hogy 400 kilométerrel Moszkva alatt, kelet-nyugati irányba védővonalat építsenek ki. A Dontól délre eső területet teljesen kiürítették, nyitva hagyva az utat Sztálingrád irányába.

Abban a tévhitben, hogy a Vörös Hadsereg már feloszlóban van, a 6. hadsereg parancsot kapott Sztalingrád megszállására.  Sztalingrád és a Volga alsó szakaszának megszállása, az angolszászok segélyszállítmányainak elakadását jelentette Moszkva irányába.

A rostovi áttörés után az „A” csoport megszállta a Fekete-tenger keleti partjait, de a szűkös erők, utánpótlási nehézségek, főleg üzemanyaghiány miatt elakadt a Kalmük-sztyeppén és a Kaukázus előterében. Csak a Terek-folyóig jutottak Mosdok, Majkop, Novorosszijszk vonaláig, amikor a sztálingrádi katasztrófa kezdetét vette. A Kaszpi-tenger 200, Baku még 500 kilométerre voltak.

Az események közben meggyőzték a szovjet hadvezetést az offenzíva céljáról. Megszállták a Don bal partját és megszervezték Sztalingrád védelmét. A nemrég még alig védett Sztálingrádot a 6. hadsereg hetekig ostromolta eredménytelenül. A mindkét oldalon véres veszteségekkel járó küzdelemben az oroszoknak sikerült a városból egy hídfőt, egy keskeny sáv Volga-partot megtartani.

Amíg a 6. hadsereg Sztálingrádot ostromolta, oldalai erők híján alig voltak biztosítva. Északnyugati és déli szárnyait a 3. és 4. Román hadseregek biztosították. Ismerve az erőviszonyokat, a front tábornokai Sztálingrád feladását tanácsolták és a nagyon is gyéren biztosított, 4000 kilométerre nőtt arcvonal megrövidítését, visszavételét, de Hitler úgy gondolta „a Vörös Hadsereg már szét van verve!” Egyben megtiltott minden diskurzust a visszavonulásról.

A Vörös Hadsereg emberfölénye még most is többszörösen meghaladta a tengelyhatalmak erejét. A 10-12 millió, nagyrészt aktivált tartalékos bőven kitöltötte a 4 millió fogságba jutott vagy elesett bajtársaik helyét. Ezen kívül 1 millió újonc kiképzése is befejeződött, akiket most csatasorba állíthattak.

Az oroszok számbeli fölénye mellett mind nagyobb arányba kerültek bevetésre új fegyvertípusaik.⁶⁵ Először is a T 34-es harckocsi, amely 76,2mm-es amerikai löveggel és amerikai lövegirányzékkal volt felszerelve és terepjáró-képessége felülmúlta az eddigi német típusokat,⁶⁶ Továbbá a sztalinorgona, vagy ahogy az oroszok becézték, a katyusa, főleg amerikai terepjáró gépkocsira szerelt rakéta sorozatvető. Ezek miután lövéseiket leadták, néhány percen belül helyet változtattak, így az ellenséges visszavágás már nem találta őket régi helyükön. A harcos személyi fegyverként géppisztolyt kapott, melynek dobtára 72 db lőszert fogadott. Mindezen fegyverek a kor legjobb fegyverei közé tartoztak.

A déli arcvonalon Sztálingrád mögött az oroszok 9 pihent bár részben tapasztalatlan hadseregcsoporttal (amit ők frontnak neveztek) támadtak a leharcolt, de rutinos ellenfél két hadseregcsoportja ellen. A nyáron még egyes szovjet katonák félkész fegyvertussal álltak az arcvonalban. Most új T 34-es páncélosok mögött automata fegyverekkel a kezükben, amerikai konzervekkel megrakva indultak ellenoffenzívára. Hála Roosevelt nagylelkűségének annyi muníciójuk volt, hogy aknavetőikkel, egyetlen ellenséges katonára 10-20 gránátot is ellőhettek, ameddig azt el nem találták.

A Vörös Hadsereg ellentámadása 1942. november 19-én indult meg, természetesen a sztálingrádi arcvonal leggyengébb pontjain, az északi és déli szárnyakon. a 3. és 4. Román hadseregek állásai ellen. A támadás gyorsan szétszórta a románokat és 4 nap múltán körülzárta a Sztálingrádot vívó 6. Hadsereget. A bent rekedtek parancsot kaptak a város tartására és megtiltottak mindennemű kitörési próbálkozást. Az összeköttetés megteremtésére a körülzártakkal, december közepén támadást kísérelt meg két páncélos hadtest mögé összevont néhány leharcolt hadosztályból összeállított kötelék, de ereje túl gyenge volt az orosz zárgyűrű áttörésére.

A mínusz 40 fokos hidegben a folyók nem képeztek már akadályt, így a Vörös Hadsereg nekilátott a „B” Hadseregcsoport Don előtti állásait egymás után felgöngyölíteni. A hadseregenkénti 200 km széles védvonal minden erőt lekötött az első arcvonalra. Második, netán harmadik védvonal, vagy tartalék képzésére nem tellett az állományból, de a Wehrmacht is alig rendelkezett hátországi tartalékkal. Az egyetlen tartalék az 1. Magyar Páncéloshadosztály csak Hitler személyes utasítására volt bevethető, de ő 4 napot késleltette a mobilizációt mikor a Vörös Hadsereg már áttörte a frontot. Így az ellenség többszörös túlerejével szemben lehetetlen volt a Don frontot tartósan megvédeni, amikor az ellenség kilométerenként 132 lövegből tüzelt és kilométerenként több mint 13 tankkal támadott.

A 8. Olasz hadsereget az Alpini hadtest védvonalánál már áttörték az oroszok. A hadtest keményen védekezett, majd 70% feletti veszteség után visszavonultak, de az épen maradt seregtesteik sem tehetek mást, ha nem akartak fogságba esni. A visszavonuló olaszok után 80-90km rés maradt védtelenül a 2. Magyar hadsereg déli szárnyán. A kialakult fronthelyzet és az ellenséges túlerő ellen, csak a tervszerű visszavonulás mentette volna meg a 2. Magyar hadsereget, mégis parancsot kapott a helytállásra, de sem a 37,5 sem a 50mm-es páncélelhárító lövegei nem bírták keresztülütni a T 34-esek páncélzatát. Az orosz tankok feltartóztathatatlanul gázoltak át a honvédek lövészárkain. A 200 ezernek jó része elesett, megfagyott a hómezőkön vagy fogságba esett. Legfeljebb egyharmaduk tért csak haza. Végül a legészakibb 2. Német hadsereg arcvonalát törték át és kényszeríttették visszavonulni. Hitler parancsa ellenére, „minden német katona váljon betonerőddé” többé-kevésbé rendezetten visszavonultak. Visszavonulásuk fedezésére déli szárnyuk utóvédjeként a magyar III. hadtest szolgált, amely az összes védők közül utolsónak hagyta el a Dont. Ezzel nagyban segítve a 2. Német Hadsereg sikeres kivonását Voronyezsből.

Az orosz arcvonal január végén már 200 kilométerre állt Sztálingrádtól nyugatra. Az oroszok következő célja a Kubánban operáló „A” Hadseregcsoport elvágása, majd megsemmisítése volt, de a 4. Páncéloshadseregnek sikerült Rosztov előtt egy keskeny kaput nyitva tartani, amelyen az 1. Páncélos hadsereg kijutott a kelepcéből. A 17. Hadsereg -parancsra- hídfőt alkotott a Kubán-vidékén, a Kercs-félsziget előtt, amit még hónapokig tartott a túlerő ellen, majd visszavonult a Krím félszigetre. Ott esett fogságba.

Közben a 6. Hadsereg sorsa válságosra fordult. A légihídon beígért utánpótlásnak csak egyharmada érkezett be. Ez akció során ezer repülőgép veszett el, jó részük személyzetével együtt. A bent rekedtek esélye úgy a felmentésére, mint a kitörésre kilátástalanná vált, hogy utánpótlás hiányában, 1943. február 2-án kapitulálni kényszerültek.

A T34-esek Dnyepropetrovszk és Zaporozsje határáig törtek utat, majd visszavették Harkovot, de az összevont, összes bevethető német páncélos erőknek sikerült őket a Donyec-folyó mögé visszaszorítani, majd az arcvonalat a nyugati parton a Donyec torkolatáig megszilárdítani, ezzel a Vörös Hadsereget egy időre feltartóztatni. A tél végére a front nagyjából ott húzódott, ahonnan a tavalyi offenzíva kiindult.

A legfelsőbb hadvezetés nem tájékoztatott a kialakult hadi helyzetről, sem annak okairól. Így a német közkatona a szövetséges hadseregeket tette felelőssé a vereség bekövetkeztéért, ellenségként kezelve a vele egy sorban visszavonuló szövetséges bajtársait. Aminek sem lett volna szabad megtörténnie!⁶⁷

Északon véres veszteségek árán az oroszok visszafoglalták a Ladoga-tó déli partvidékét, ezzel megteremtették az összeköttetést az ostromlott Leningráddal.

Abban egyetértettek az amerikai és brit stratégák, hogy először Németországot kell leverniük, utána már könnyebb lesz Japánnal elbánni. Roosevelt emberei megígérték Sztálinnak, hogy már az 1942-es év folyamán partra szálnak Normandiában és londoni hadiszállásukon e tervük szerint rendelkeztek. Kanadai és angol egységek főpróbaként landoltak a kelet-normandiai Dieppében, de kudarcot vallottak. Churchillnek újra vállalnia kellett a veszélyes amerikai utazást. Ott összegezte Rooseveltnek: a németeknek 25 hadosztályuk van Franciaországban, mi angolszászok ez időben csak 9 ütőképes hadosztállyal rendelkezünk, de a sikeres invázióhoz egymillió fős hadseregnek kellene átkelnie a csatornán, legalább 40 páncélos hadosztállyal! Mivel az ad hoc⁶⁸ létrehozott egyesült brit amerikai törzs sem tudott precíz haditervet kidolgozni, nemhogy kudarc esetén a felelősséget felvállalni, későbbre halasztották az inváziót.

Ekkor még a tengelyhatalmak sztálingrádi, kaukázusi offenzívájának kimenetele nem volt előrelátható. Ha ez sikerrel jár, veszélybe hozza Nagy-Britannia közel-keleti pozícióit. Természetes, hogy Egyiptom és Szuez megtartása sokkalta fontosabb volt Nagy-Britannia számára, mint egy kétes kimenetelű invázió az európai kontinensen. Churchill ravasz kijelentésével, „ne ácsorogjunk lábhoz tett fegyverrel”, rávette az amerikaiakat Észak-Afrika megszállására. Hiszen francia Észak-Afrikát csak a Vichy-i kormány néhány egysége őrizte, ahol az invázorok nem számítottak erős ellenállásra. Ez az akció Churchill további tervei alapját is képezte: az itáliai félsziget invázióját és a Balkán megszállását, mielőtt az oroszok Európa eme délkeleti bástyáját megkaparintanák. Az észak-afrikai hadszíntér több sikert is ígért. A szövetségesek tengeri fölényével könnyen újra lábra állították a 8. Hadsereget Egyiptomban.

Churchill vállalta mindezt az oroszoknak Moszkvában kimagyarázni. Sztálin mindjárt szószegéssel vádolta az angolszászokat az európai invázió eltolódása miatt, de végül meg kellett elégednie Churchill észak-afrikai terveivel és Észak-Norvégia esetleges közös megszállásával.

Egyiptomban a 8. Brit hadsereget 1942 őszéig fegyverrel és legénységgel, 1000 páncélossal, ugyanannyi páncéltörő löveggel, de főképpen 1200 repülőgéppel tervszerűen megerősítették. Most újra a Royal Air Force uralta a légteret a Földközi-tenger térségében. Állandó bombatámadásokkal minimumra csökkentette a tengelyhatalmak utánpótlását Európából. Tripolisztól El Alamáinig a 1800 kilométeres útszakaszon majdnem teljesen lehetetlenné tette a közlekedést.

A két Tengelyhatalom együtt csak fél annyi páncélossal bírt, mint ellenfeleik. Augusztus végén mégis próbálkoztak egy utolsó vállalkozással a döntést javukra kicsikarni, bár teljesen utánpótlás hiányában voltak. Egy német páncéldandárnak sikerült rést ütni a délen már gyengébben védett aknazáron. Rommel üzemanyag híján,⁶⁹ a sivatagon át a legközelebbi úton kívánt Kairóba jutni, amit a britek kiszimatoltak, és két páncélos hadosztállyal útját állták. A szárnyakon a tüzérség kapta oldalba a támadókat, hogy a kétnapi ütközetben elvesztették a páncélosaik egynegyedét, ellőtték majdnem minden lőszerüket és alig maradt üzemanyaguk. A várt tankhajóikat az angolok majd mindet elsüllyesztették, így kénytelenek voltak az aknazár nyugati oldalára visszavonulni. Rommel árulást sejtett és szabadságot kért. Német oldalon nem sejtették, hogy hírközlésük kódját megfejtették a britek és előre ismerték szállítóhajóik, célját, mint támadásaik irányát.

A 8. Hadsereg hadműveletei október 23-án kezdődtek. Az el alamaini térségből 1000 brit löveg lőtte az ellenséges állásokat és páncélosaik, öt napon át rohamoztak eredménytelenül. Rommel helyettese megpróbálta a lehetetlent: egy pontra koncentrálta összes páncélosait az ellentámadásra, de ezzel maradék erejét éppen az angol légierők célkörébe összpontosította. Az ellentámadásra indulókra két óra leforgása alatt 80 tonna bombát szórtak le a britek, megsemmisítve az ellenséges páncélosok nagyrészét. Már csak a visszavonulás fedezésére maradt néhány harckocsi, hogy helyenként késleltesse a britek rohamát. Karácsonyra a 8. Hadsereg már csak 500 kilométerre állt Tripolisztól.

Párhuzamban az északkelet-afrikai eseményekkel, 1942 novemberében brit és amerikai csapatok megszállták az Északnyugati-Afrikát, Casablankától Oránon át az algíri partokig⁷⁰ Darlan⁷¹ tengernagy, a Vichy-i kormány hadseregparancsnoka, épp Algírban tartózkodott az invázió idején. Előbb parancsot adott az ellenállásra, tudván, hogy Észak-Afrika angolszász megszállása a maradék Franciaország német megszállását vonja magával. Csak miután a németek megindultak Franciaország déli részét megszállni, rendelt el tűzszünetet, majd törzsével és csapataival az angolszász oldalra állt.

Mussolini és Hitler, reménykedve, hogy újra szétverhetik az angolszászokat, az 5. Páncélos hadsereget és 100 000 embert küldtek át erősítésként Afrikába. Biztonságból megszállták Tunéziát, Franciaország gyarmatát, melyhez a Vichy-i kormány -kénytelen kelletlen- beleegyezését adta. Így az angolszászok nem is próbálkoztak Tunéziában partra szállni, de ahogy megvetették lábukat a nyugati Szaharában, koncentrált támadást indítottak mindkét oldalról, hogy összeroppantsák a tengelyhatalmak haderejét. Egyelőre azonban sikertelenül, mert riválisaik még elég erősnek bizonyultak a támadások kivédésére. Így pillanatnyilag döntetlenül álltak az ellenfelek.

Mialatt a németek Dél-Franciaországot megszállták, a Toulonban összevont francia flotta elsüllyesztette hajóit. Dakarban a Vichy-i kormány főkormányzója alávettette magát a szövetségeseknek, de a dakari támaszponton állomásozó tengeri egységek megtagadták az átállást. Az alexandriai kikötőben blokád alatt álló francia hajók úgyszintén. Ezek az egységek, csak miután a szövetségesek egész Észak-Afrikát meghódították, cseréltek tábort.

Roosevelt és Churchill 1943. január közepén feltűntek katonáik között Casablancában, hogy lendületet adjanak haditerveiknek. Roosevelt proklamálta: a háború befejezését még ebben az évben és a tengelyhatalmak feltétel nélküli kapitulációra kényszerítését.72 Tábornokaiknak persze még időre, katonára, fegyverre volt szükségük a győzelemig.

Churchill kabinetjétől felhatalmazva, már hatalomra lépésének másnapján, elküldte az akkor még gyér bombázóflottáját a német városok ellen, amit Hitler sem felejtett viszonozni. De amíg a németeknek csak saját kapacitásukra voltak utalva, Roosevelt mind újabb, mind több repülőgéppel, bombával és munícióval látta el Nagy-Britanniát, majd Amerika légi erejét is az európai városokra szabadította. 1943-ra aztán elég bombázókötelékkel rendelkeztek az angolszászok a német konkurens szisztematikus tönkretételéhez. Útközben nem felejtették ki a francia, belga, holland városokat, St.Nasarie-t, Lórién-t, Párizst, Brüsszelt, Rotterdamot sem. De itt csak a stratégiai pontokat bombázták, a lakótelepeket lehetőleg kímélték. Sikereiket még fokozta, hogy ellenfeleik légierejét más hadszínterek teljesen lekötötték. Az üzemek mellett a városok is kedvelt célponttá lettek, sőt kisvároskák is, még ha semmilyen stratégiai fontossággal sem bírtak. Hamburgot három éjen át bombázták és teljesen leégették. Az infernóban élve elégetett gyermekek, nők, öregek számát a hamburgi hatóságok -a pánik mérséklésére inkább kevesebbre- 30 ezerre becsülték. A brit hírközlés viszont nácipropagandának minősítette.

Sztálin a német ipart sértetlenül kívánta megszerezni, majd a német gazdasági potenciált Európa megszállására igénybe venni. Ezért a kor egyik legkorszerűbb orosz tervezésű TB-7-es stratégiai bombázó repülőgép gyártását is leállíttatta. Az angolszászok viszont a német ipar és gazdaság ellen léptek háborúba. Igyekeztek is mindent tönkre tenni, mielőtt a háború véget ér. Brit bombateoretikusok a két háború között kidolgozták, hány tonna gyújtóbomba szükséges egy négyzetkilométer városi település lángba borításához, majd mennyi repeszbombát kell leszórni, hogy a tűzoltást meggátolják. Számításaik hitelességéről pedig már a húszas években bizonyságot szereztek lázongó arab és kurd települések felégetésével. Egy ilyen óriási tűz nagy mennyiségű levegőt, illetve oxigént von el környezetétől. Elképzelhetetlen erős orkánt vált ki, mely mindent ezen infernóba sodor. Fákat, embereket, akik éppen ezekben a fákban próbáltak megkapaszkodni, háztetőket, mindent. Akik óvóhelyet találtak, benn fulladnak oxigén híján. Akik menekülni próbálnak, besüppednek a meglágyult aszfaltba és élve égnek csonttá.

A casablancai konferencia után néhány napra Goebbels⁷³propaganda-miniszter a berlini Sportpalotában totális háborúra hívta fel Németország népét. Hallgatói a porrá égetett német városok révületében tombolva helyeselték a visszavágást. Majd a nemzetiszocialista rendszer átállt a teljes hadigazdálkodásra, így még két évig volt képes dacolni ellenfeleivel.

Casablancából Churchill Törökországba repült, hogy a törököket háborúra serkentse. A török kormánynak most sem volt ínyére Churchill orosz szövetségesei győzelméért honfitársaikat vágóhídra hajszolni. Előre megjósolták, hogy Sztálin a legyőzött népeket mind bolsevizálni fogja! Törökország semleges maradt, akkor is, ha az angolszászoknak újra sikerült majdnem az egész világot Németország és szövetségesei ellen hangolni.

Észak-Afrikában 1943 áprilisára feltöltődtek az angolszászok sorai. Légi erejük nyomasztó fölénnyel uralta a légteret. A Royal Navy uralta a Földközi-tengert, elvágva a tengelyhatalmak hadseregeit minden utánpótlástól. Ekkor kezdődött az utolsó csata Afrikáért. A tunéziai hídfő napok alatt összeszorult Bizerta Tunisz körzetére. A ködös idő épp kedvezett a Tengelyhatalmaknak. A köd leple alatt talán evakuálhatták volna csapataik nagy részét, de Führer és a Duce még mindig hittek a győzelemben, mígnem hadseregeik május 12-én kapitulálni kényszerültek. Negyedmillió német és olasz katona került fogságba.

Bár a német hadiflottának sikerült 1943 nyarán az északi átjárót rövid időre lezárni, az angolszászok találtak utat, a szovjeteket minden szükséges eszközzel ellátni. Hajókonvojaik a háború végéig 15000 páncélost, 24700 repülőgépet, 6400 löveget, 140000 tehergépkocsit, lőszert, nyersanyagot, élelmiszert vagy más nélkülözhetetlen anyagot szállítottak. Ez tette lehetővé, hogy a szovjet ipar havi 1500 páncélkocsit, ugyanannyi repülőgépet, számtalan löveget és muníciót maga is előállíthasson.

A Sztálingrád utáni téli csatákban a Vörös Hadsereg előretört Közép Oroszországban Kurszkig, de Orel és Harkov a németek kezén maradt. Az arcvonalon egy kiugró zsák keletkezett. Itt remélte a német hadvezetés a Vörös Hadsereget északról és délről átkarolni, majd a Kurszkban körülzárt seregtesteket összemorzsolni, a Vörös Hadsereget jó időre harcképtelenné tenni. Még 1943 kora tavaszán minden erő bevetésével indított támadás talán sikert hozott volna, de az akció a „sárperiódus” utánra április – május fordulójára lett halasztva. Addigra rendezze a Wehrmacht zilált sorait, de a szintén leharcolt Vörös Hadseregnek nem lesz elég ideje felfejlődni.

Bárhogy is sürgetett az idő a keleti fronton, az afrikai kapituláció után minden órában számolni kellett a szövetségesek európai inváziójával. A keleti front egyes egységeit, Olaszországba kellett szállítani. Az új nehéz harckocsik csatasorba állítása is lassan haladt, ezért a támadást a nyárra kellett halasztani,74 hogy az oroszoknak elég idejük maradt állásaikat a hátországban 150 km mélyen kiépíteni. A csapás kivédésére ide koncentrálták hadseregük 40%-át, 620 hadosztályt, 3000 repülőgépet és 15000 harckocsit, amíg szovjet területen összesen 294 német és szövetségeseik 36 hadosztálya állt. A 2000 német páncélosból csak úgy 700 múlta felül az orosz T34-est, de a németek előnyére harckocsilövegeik irányítószerkezete pontosabb volt úgy az oroszok, mint az angolszászok típusainál.

Máig sem tudni miként, de a felvonulási terv minden részletéig el lett árulva a szovjetnek! Így a támadásra készülők állásait már fél órával a támadás megindulása előtt az összes csőből lőtték. Szerencsére a Luftwaffe felfigyelt egy közeledő több száz gépből álló bombázóflottára, mely feltehetőleg reptereiket és a támadásra készülőket jött szétzúzni. A Luftwaffe minden elérhető vadászt bevetett ellenük, melyeknek sikerült a támadókat majd teljesen megsemmisíteni, ezzel a saját bázisaikat biztosítani. A földi erők nem voltak ilyen szerencsések. A rohamozó ékek minden mozdulatát erős tűz fogadta. A tűzerőben és páncélzatban erősebb német tankok ellen a mozgékonyabb T 34-esek falkáit vetették be, hogy a támadás mindkét iránya néhány kilométer után megtorpant. Épp e kritikus napokban szálltak a nyugati szövetségesek partra Szicíliában. Az olasz szövetséges saját földjén szorult segítségre. A helyzet nemsokára még súlyosabbá vált, az olasz kormány az ellenséges oldalra állt. Legalább 30 hadosztályt kellett a keleti hadszíntérről a Balkánra és az Appennin-félszigetre küldeni, az olaszokat helyettesíteni és lefegyverezni. Az oroszok közben ellentámadást intéztek Orel ellen. Az északi szárnyat az átkarolás fenyegette! Az egész offenzívát le kellett állítani. A Wehrmacht újra védelembe kényszerült.

A Vörös Hadsereg nemsokára bevette Orelt és elérte a Dnyeper középső folyását. A Déli Hadseregcsoportnak fel kellett adni a Donyec-medencét, Dnyepropetrovszkot, majd októberben Kijevet. November 1. én elzárták a Krím-félsziget bejáratát, hogy a 17. Hadsereg bent rekedt a félszigeten. Északon kisebb tért nyertek az oroszok, de év végére elérték a Baltikum északkeleti határát.

Az amerikaiak újra tervelni kezdték a normandiai inváziót. A britek a Balkán vagy Olaszország megszállására készültek. Churchill kénytelen volt újra Washingtonba utazni, Rooseveltet az elhamarkodott lépésekről lebeszélni. A partraszállás mind Normandiában, mind Dél-Franciaországban balul üthetett volna ki, az alig védett olasz szigetek viszont kínálták a sikert. „Hogy az olaszoknak még az esetleg maradék kedvét is elvegyék a háborúzástól” írta visszaemlékezéseiben Churchill történelemíró, a szövetséges repülőgépek az afrikai partokról bombázni kezdték az olasz városokat.

Churchillnek megvoltak az összeköttetései a legfelsőbb olasz körökkel, akik készek voltak az átállásra. Egy ügyesen megjátszott hatalomváltás egész Olaszországot a szövetségesek táborába viheti. De ekkor már 13 német hadosztály tartózkodott Olaszországban, melyek az átállást megakadályozták. Azon kívül az olaszoknak elegük volt a háborúból! Persze a nép szívesebben vette az amerikai megszállókat, mint a német szövetségest, de miért harcoljon, vagy haljon meg az egyik vagy a másik ügyéért? A polgár kellemesebben él plurális-demokrata államrendben, mint diktatúra alatt. De a demokráciát a többség inkább élvezni kívánja, sokkal kevesebben készek harcolni, még kevesebben meghalni érte!

Újra felmerült a balkáni invázió lehetősége, reguláris török csapatoktól és szerb görög partizánoktól előkészített talajon partra szállni. De ezt nem csak Sztálin és az amerikaiak ellenezték, a török kormány is nemet mondott. Még a repülőtereit sem engedte használni a szövetségeseknek.

Eisenhower,⁷⁵a szövetséges haderő főparancsnoka, Szardiniát, vagy Korzikát szemelte ki kiinduló bázisnak, az itáliai félsziget megszállásához. Churchill Szicília mellett döntött és keresztülvitte tervét, igaz, utoljára ebben a háborúban.

Többhetes légi előkészítés után, 1943. július 9-én angolszász ejtőernyős és légideszant egységek szállták meg a délkelet-szicíliai magaslatokat, majd a következő napon a tenger felől 9 hadosztály szállt partra. Az erős vihar majdnem meghiúsította az inváziót, több veszteséget okozva az angolszászoknak, mint az olasz védők, akik -állításuk szerint- ilyen rossz időben nem számoltak támadással. Valószínűbb, hogy felsőbb utasításra nem védekeztek, mert az előző napon landolt ellenséges ejtőernyős egységekre sem támadtak. Végül az olasz flottát sem küldték az invázorok ellen! Egyedül a német páncélosok állták a sarat, de magukra hagyva nem bírtak a túlerővel.

Az angolszászok szicíliai partraszállása válságba sodorta Olaszországot, ami Mussolini bukásához vezetett. Eddig a Duce egyedül döntött háborúról vagy békéről, most a felelősség is reá hárult az előreláthatólag vesztett háborúért! Július 24-én összeült a Fasiszta Nagytanács, hogy a beállott krízist megtárgyalja. A fórum Mussolinit tette felelőssé a fejleményekért és elvonta tőle az olasz hadsereg főparancsnoki tisztségét. A következő délután Mussolini audienciát kért a királynál, ahol elfogták, majd internálták. A király új kormányt nevezett ki, tábornokokból és hivatalnokokból és megbízta őket a pálfordulás végrehajtásával.

Olaszország a kormányváltással, tulajdonképpen kiesett, mint hadviselő tényező a háborúból. A fejetlenség közepett az angolszászok augusztus 17-ig meghódították egész Szicíliát. Az új olasz kormány 1943. szeptember 3-án fegyverszünetet kötött a szövetségesekkel és aláírta Churchill saját meglátása szerint „Olaszország állami egzisztenciájának megszűntét!” Még ezen a napon angol egységek átkeltek a messinai szoroson a calabriai partokra, ezzel kezdetét vette a dulakodás angolszászok és németek között az Appennin-félszigetért.

Az angolszászok az új kormány segítségével igyekeztek minél többet megszerezni Itáliából. Tengeri és légi szállítású egységeik bevetésre készen álltak a dél-olaszországi repülőterek és támaszpontok megszállására egészen Rómáig. Az amerikaiak a tirréni parton, a britek az adriai oldalon versengtek, ki hódítja meg előbb Rómát. A németek sem maradtak tétlenül, biztosították a stratégiai pontokat a főváros körül, de főleg Romát. A Szicíliából visszavonuló páncélegységeik pedig sikeresen megtartották Dél-Olaszország jó részét az angolszászok ellen. Szeptember 8-án Eisenhower közzétette az addig titokban tartott fegyverszüneti szerződést az olasz kormánnyal. Ezzel a király és a kormány helyzete Rómában tarthatatlanná vált, de sikerült nekik Brindisibe menekülni, amit már a szövetségesek birtokoltak. Az olasz flotta, amely Genovában és Speziában állomásozott, az új kormány parancsára kifutott Málta irányába, ahol megadta magát az angoloknak.

A fegyverszünet publikálásával egy időben a szövetségesek partra szálltak Tarantoban, Agropoliban és Salernóban. Salerno magasságában még szeptember közepéig tartották magukat a németek. Ekkor a déli részt átengedve az angolszászoknak, visszavonultak a Sangro és Garigliano-folyók mögé, ahol a hegyek déli lejtőin téli állásokat alakítottak ki.

A Wehrmachtnak az Appennin-félsziget megszállása és védelme mellett az olasz hadsereget kellett fegyverezni Franciaországtól Olaszországon át a Balkánig, és mindenütt helyettesíteni. A lefegyverzettek többségben hazamentek. Voltak, akiket a Wehrmacht segédszolgálatra kötelezett. Néhányan a hegyekbe rejtőztek és partizán csoportokba szerveződtek. Szeptember elején egy német ejtőernyős különítmény kiszabadította Mussolinit a fogságból. Újra hatalomra kerülve megalapította a Szocialista Olasz Köztársaságot, és Saló észak olaszországi városból kormányzott. A megmaradt kevés híve és a baloldali partizánbandák közötti polgárháborút, csak az idegen hadseregek jelenléte akadályozta meg. Hitler sarkalatára Mussolini leszámolt belpolitikai ellenfeleivel, akik annak idején ellene szavaztak. Vejét, Ciano grófot, régi küzdőtársát, De Bono⁷⁶ marsallt, több prominens fasisztát -akik a nagytanács nevezetes ülésén ellene felléptek- kivégeztetett.

A szövetséges bombázórepülők hatósugara Róma környéki repülőterekről elért a déli német városokig. Ez okból Washington, mint London egyetértettek Róma mielőbbi megszállásában.

A front a Tirrén parti Gaeta és az adriai Ortona városok alatt húzódott, közöttük magas hegyek akadályozták az átkelést. A front vonalán csak két stratégiai pont adódott, ahol az angolszászoknak át kellett vergődni, ha Romába kívánkoztak. A nyugati, amerikai oldalon Monte Cassino város mögött néhány kilométer széles völgy enged átjárót északra, keleten a britek előtt pedig a hegyek és az Adriai Tenger közötti szűk sáv állt. Itt sikerült brit és kanadai egységeknek áttörni a Sangro folyón és 1943 karácsonyán rommá lőni, majd megszállni Ortona városát, de a rettenetes saját veszteségeik egyelőre megállást parancsoltak a briteknek. A nyugati átjáróért többnapos tüzérségi előkészítés után 1944. január végén indultak a szövetségesek első sikertelen rohamai Montecassino ellen, amely a német védelem sarokköve volt. A sikertelen próbálkozások után, Anzionál -amelyet csak két német gyalogzászlóalj védett- partra szállt két amerikai hadosztály, hogy az arcvonal mögött megszállja Rómát. A németeknek sikerült új erőket ideszállítani és az invázorokat visszaszorítani a hídfőbe, de az angolszászok hatalmas légfölényük segítségével meg bírták tartani az anzioi hídfőt.

A szövetségesek légi fölényétől eltekintve, egyenlő földi erők álltak szemben Olaszországban. A Sangro és Garigliano mögötti jól kiépített állások bírták a szövetségesek rohamait. Montecassinoért hónapokig küzdöttek az ellenfelek. A városra és a város fölötti1500 éves bencés kolostorerődre több tízezer tonna bomba és gránát esett, majd az amerikaiak porig bombázták, amíg május elején bevették a várost és a város mögötti átjárót. A védőknek fel kellett adni az egész arcvonalat. Csak ezután, épp a normandiai partraszállás napján, június 6-án vonulhattak be az angolszászok Rómába.

Az olasz szövetséges kiválása 40 német hadosztályt vont el az orosz frontról és Normandiából. A keleti fronton végleg az oroszok vették át a kezdeményezést. Az 1944-es sikeres tavaszi hadjáratban visszahódították Ukrajnát és délen átlépték Románia keleti határát. A Krímben elzárt 17. német hadsereget pedig nehéz harcok után megadásra kényszeríttették.

A szövetségesek 1944 nyarára megtizedelték a német légierőt és a még megmaradt vadászrepülőgépeket, melyek a bombázóikat veszélyeztették. Szétbombázták a repülőtereket, a peenemündei⁷⁷ rakétatelepet. Már megkockázhatták a partraszállást Normandiában. Stratégiájukat a légi fölényükre építhették. Egymillió amerikai és 600 ezer brit katona, anyag és csapatszállító hajók, aknaszedők, speciális deszanthajók, melyek egyszerre több harckocsit bírtak partra tenni, álltak készen az invázióra. Több mint 10000 bombázó mellett 4000 vadászrepülőgép uralta Nyugat-Európa légterét, amíg a Luftwaffének csak 200 egynéhány repülőgépe maradt a nyugati hadszíntéren. Az invázió kivédésére a németek Észak-Franciaországban a „B” Hadseregcsoportban összefogott, bretoniai 7. és az északkeleten elhelyezkedő 15. hadseregüket állomásozták. Utóbbihoz négy páncélos hadosztály is tartozott, mert a partraszállást Clais környékén várták. Franciaország déli részén, a Loire-tól délre a „G” Hadseregcsoportban az 1. és 19. hadseregek álltak.

A világtörténelem eddig legnagyobb deszant hadművelete időpontjául az 1944. június 5-e és 7-e közötti kora reggeli órákat választották, teliholdkor a kedvező tengeri áramlás miatt. A hadművelet nyitánya az észak-francia és belga közlekedési gócokra szórt 66000 tonna bombával kezdődött. Ezután az angolszász légierők, a parti védelmi állásokat támadták megszakítás nélkül, de az erős ködben inkább a part menti városokat bombázták szét. Június 6-án 0 óra 15 perctől 20000 ejtőernyős szállt le a Cotentin-félsziget több pontján, hogy a parti őrséget hátba támadják és lövegeiket lehetőség szerint - semmisítsék meg. Az ejtőernyősök parancsot kaptak: fogolyejtés nincs! Ez a parancs átszivárgott más inváziós egységekhez is, ők is gyakran végeztek foglyul ejtett ellenfeleikkel. Hát itt is volt komisszárparancs! De a győztesek ugye győztesek, a vesztesek pedig háborús bűnösök.

Reggel 6 óra 30 perctől kezdtek partra szállni az Orne-folyó torkolata felett az 1. Kanadai és 2. Brit hadseregek előőrsei és gyér veszteséggel megszállták a partot.

Velük egy időben a carentáni-öböl északi oldalán az 1. és a 3. amerikai hadseregek támadtak. Hogy embereiket motiválják hadpszichológusok amerikai neveket: Utah Beach, Omaha Beach, Juno Beach adtak a partoknak, ahol seregeik landoltak. Épp itt, ahol a német védelem legjobban volt felkészülve. A ledobott ejtőernyős egységek nem bírták teljesíteni feladatukat: a parti őrség és ütegek kikapcsolását. A támadás első napján rettenetes veszteségeket szenvedtek el az invázorok. Számtalan szétlőtt, elakadt roncs hevert a tengerben és a naszádokból alig jutott tank ki a partra. A tenger vizében ezrével hányódtak a halott katonák, mások a strand homokjában lelték halálukat. Akik épségben lábaltak ki a tengerből többségben demoralizáltan értek partra, további szolgálatra alkalmatlanul. Eisenhowernek volt persze elég embere, sőt még több fegyverzete és muníciója a kiesettek azonnali pótlására.

Az angolszászoknak sikerült az első héten két teljes hadsereget 50000 járművel partra tenni, azon felül 100000 tonna kelléket a csapatok szükségleteinek fedezésére. Az üzemanyag szállítására egy tengeralatti vezetéket fektettek, ami, ha nem is számított technikai újdonságnak, de nagyszerű ötlet volt.

A britek Dover környékén több ezer üres lőszerládát, teherautó és tankatrappot halmoztak fel, ellenségeik megtévesztésére. Az ejtőernyősök támadása csak megerősítette a németek azon feltevését, hogy itt elterelő támadást színlelnek a szövetségesek. Az igazi invázió majd Calaisnál várható. Ezért nem reagáltak elég gyorsan, hogy az invázorokat a tengeren vagy legkésőbb a partról visszaverjék. A későn beérkezett páncélos egységeket, még mielőtt felfejlődhettek volna a támadásra, szétbombázták a szövetséges légierők.

Az amerikaiak offenzívába kezdtek déli irányba. Bár hatalmas légi fölényük minden lépésüket előkészítette és támogatta, kemény ellenállásba ütköztek. Több ezer tonna bombával sikerült St.Lo-nál áttörni a frontot és július végére elérni Avranches-t a Cementin-félsziget túloldalán, majd megadásra kényszeríttették a félsziget északi csücskébe szorult ellenséges erőket.

 A stratégiai helyzet ismeretében, a „B” Hadseregcsoport törzskara engedélyt kért a visszavonulásra, a Szajnán túli területre, hogy ott új védelmi vonalat építsen ki. Hitler még hitt abban, hogy a szövetségesek hadigépezetét a Cotentin-félszigeten összeroppanthatja. Megtiltotta a visszavonulást és átrendelte a 15. hadsereget a Szajna túloldaláról. Már az áthelyezés is óriási veszteségekkel járt. Az ellenséges légierő vég nélkül támadta az utakat, hidakat, vasutakat. Amikor a megtépázott hadosztályok a frontra értek, nem volt erejük a szövetségesek kitörését megakadályozni. A Falaise térségéből Avranches irányába előrenyomuló egységeket félúton amerikai páncélos erők tartóztatták fel, majd a támadásra felsorakozókat az Air Force bombatámadásai teljesen szétzilálták. Most már végképp fel kellett adni az egész nyugati-Franciaországot. A visszavonulókat a szövetséges légierő tizedelte. Csak a csapatok egyharmada ért a Szajna mögé, ahol már szervezett ellenállásra képtelenek voltak. A veszteség túlszárnyalta a sztálingrádit: 200000 ember, 20000 jármű, 1500 löveg és 1300 páncélos volt.

Avranches-nál az amerikaiak balra fordultak Párizs irányába. Jól haladtak, mert alig állták útjukat német utóvédek. Augusztus 9-én Le Mans-ban voltak. Augusztus közepén Orleans, Chartres, Dreux-n át elérték a Szajnát és Rouen-ban találkoztak a britekkel, akik a tengerpart mentén törtek előre. Az amerikaiak jobbszárnya nemsokára Fontainebleau-be ért. Ezzel Párizst félkörbe zárták, szabad utat engedve az ellenségnek az elvonulásra, hogy a francia fővárost megkíméljék. A hírre Párizsban felkelés tört ki. A liberális ellenállási mozgalom mellett a baloldal is próbálkozott a hatalom megszerzésével, mielőtt a szövetségesek beérkeznek. Az angolszászok előzékenyen az Armee de Liberation de France-nak⁷⁸ adták az elsőbbséget Párizs felszabadításához. A 2. Francia Páncéldandár két nap alatt megszállta a főváros fontosabb pontjait. A néhány visszamaradt német egység 1944. augusztus 25-én kapitulált De Gaulle csapatai előtt. Jó ötlet volt francia páncélosokat küldeni Párizsba. A párizsiak örömmel fogadták a háború végét és jó képet vágtak a másnap bevonuló angolszászok felé. Itt nem volt problémájuk a „mobi pipeleknek”⁷⁹ katonáikat puszilgató demoiselleket⁸⁰ filmezni. Nem úgy, mint Normandiában, ahol szétbombázott házaik pincéiből előmerészkedő lakosok kétes érzelmekkel fogadták az angolszász felszabadítókat.

Az angolszászok a dél-franciaországi partraszállást a bretóniai invázió leplezésére tervezték, hogy mennél több ellenséges erőt távolítsanak el igazi szándékuk színhelyéről. Azonban az északi invázió minden hajóteret lekötött, a földközi-tengeri flottát is felvonták északra, így a dél-franciaországi partraszállás el lett halasztva. Az északi sikeres előretörés tulajdonképpen feleslegessé tett egy új partraszállást délen. Ezért Churchill és a brit vezérkar az Appennin-fronton sürgetett támadást, a Po-alföld mielőbbi megszerzéséért. Innen a nyugati szövetségesek az oroszok előtt értek volna a Pannon-térségbe, hogy biztosítsák maguknak Szlovéniát, Horvátországot, Magyarországot és Ausztriát. Hiába próbálták az amerikaiakat meggyőzni a mulasztás messzemenő politikai következményeiről, a washingtoni kormányt nem zavarta, hogy Európa nem élhet békességben az eurázsiai szovjethatalom árnyékában! Vagy okos előrelátással számított is, hogy épp e fenyegetettség fogja Nyugat-Európa népeit Amerika védőszárnyai mögé kényszeríteni? Washington Dél-Franciaország megszállását parancsolta meg! Nagy-Britannia bármily nagy áldozatot is követelt tőle ez a háború, már nem volt Amerika egyenjogú partnere, egyenlő határozati joggal. Nagy-Britanniát a történelem Amerika vazallusává degradálta!

A dél-franciaországi partraszálláshoz a szövetségesek megszervezték a 7. hadsereget. Állományához kivontak Olaszországból három amerikai és egy brit hadosztályt. Az angolszászokhoz hét francia hadosztály csatlakozott, amelyeket Algériából hoztak át. A franciák jó része a Vichy-kormány egységei voltak, akik időközben átnevelésben részesültek. Heves bombatámadások és a hajóhad tüze után, 1944. augusztus 15-én a 7. hadsereg kezdett kirakodni a francia Riviérán, Cannes és Hyères között. A németek részéről alig volt ellenállás, így rögtön megkezdték az előnyomulást, hogy a harmadik napon már Grenoble-nél elérték az Alpok nyugati sarkát. Egy német páncéloshadosztály Montelimar környékén egy ideig ellenállt, amíg bevált mód szerint szét nem bombázták, de eközben a 19. és 1. német hadseregek kivonultak Dél-Franciaországból, mielőtt a szövetségesek elvágták volna útjukat. Az északon és délről előretörő szövetséges hadseregek szeptember 10-e körül egyesültek a kelet-franciaországi Somberon-ban.

A szövetségesek partraszállásával különböző ellenállási csoportok aktivizálódtak, melyek a front mögött segítették a szövetségeseket. Később a hátországi „tisztogatásoknál” sok partizáncsoport az elfogott német katonák és francia kollaboránsok⁸¹ ellen elkövetett kegyetlenkedéseiről vált hírhedtté. Tény, hogy a felszabadításnak sokszorta több francia esett áldozatul, mint a négyéves német megszállásnak és az azt megelőző 1940-es hadjáratnak.

Most a Franciaországban partra szállt szövetségesek törtek materiális fölényük birtokában majd olyan hévvel előre, mint négy évvel ezelőtt a németek, amikor még az ő javukon volt a taktikai fölény. Az amerikaiak szeptemberre elérték a Mozelt, menetből áttörtek a Westwallon⁸² és megszállták Aachent. Északon a britek alig találtak ellenállásra, amikor átvágva Belgiumon elérték a holland határt. Sikerükön felbuzdulva, abban a tévhitben, hogy a német védelem végképp összeomlott, britek és amerikaiak együttes erővel általános rohamot indítottak az alsó Rajna áttörésére. Egy egész légideszánt hadsereget dobtak le a Rajna alsó szakaszán, hogy Arnhemnél hídfőt foglaljanak a Rajna túloldalán, szabaddá téve az utat páncélosaik előtt, ahonnan már a Ruhr-vidék, majd Berlin megszállását vették tervbe. Közben a németek a tengeren keresztül átmentették az antwerpeni katlanba szorult 15. hadseregük maradék 80000 emberét, kiket a Rajna mögött rögtön arcvonalba állítottak. A normandiai csatákból visszavonult két páncéldandár maradványai épp a közelben álltak pihenőben. Ezeknek az elcsigázott seregeknek sikerült visszaverni az angolszász támadókat és biztosítani a Rajna vonalát.

Világossá vált, hogy túl hosszúra nyúltak a szövetségesek utánpótlási vonalai. Időnként üzemanyag hiány miatt alig bírták a visszavonuló ellenséget követni, így egy időre be kellett szüntetni az előnyomulást. Előtörésükben elvonultak több fontos kikötő mellett, amelyeket a németek kezén hagytak. Ezeket meg kellett szerezni, a kikötők berendezéseit helyreállítani, hogy saját céljaikra használatba vegyék.

A nyugati szövetségesek vesztesége az invázió és Európa megszállása körüli harcokban 140000 fő volt, ugyanannyi, mint légi erejük személyi vesztesége az ötévi légi háború folyamán. Hogy saját személyi állományukat kíméljék, légi erejükre hárult a feladat hadseregeik előtt a terepet szabaddá tenni. A normandiai invázió után bombázóik Németország minden pontját elérték. Vasutak, forgalmi utak, hidak, közlekedési gócok állandó támadások alatt álltak, hogy a forgalom csak az éjjeli órákban vagy ködös időben működhetett. Az Angliára ledobott bombákat a győztesek szerint hússzorosan visszafizették a védtelen városokra, de a valóságban, az arány 1a 315-höz állt.

A teheráni konferencián, 1943 őszén, ahol a szövetséges hatalmak legfelsőbb hadurai a világ sorsa felett és Európa kettévágásán tanácskoztak, Sztálin megígérte, hogy a normandiai invázióval egy időben keleten offenzívába kezd a Vörös Hadsereg. A megígért offenzíva, 1944. június 21-én indult a Középső Hadseregcsoport ellen, ahol 1200 kilométer hosszú arcvonalat, három szovjet hadseregcsoporttal szemben 38 német hadosztály védett. Ha lehetett ezeket az egységeket hadosztálynak nevezni, mert legtöbbjük állománya az eddigi harcokban legalább a felére csökkent, de tartalékok híján nem lehetett őket feltölteni. A Vörös Hadsereg többszörös túlereje több helyen áttört mind a 9. mind a 4. hadseregek arcvonalán, de a rugalmas védekezés helyett Hitler újra parancsot adott a helytállásra, ezzel megpecsételődött mindkét hadsereg sorsa. Öt hét alatt 25 német hadosztály veszett el. Csak a vezetés és a csapatok harci tapasztalata és fegyelme mentette meg a hadseregcsoportot a teljes megsemmisüléstől. A szovjet 400 kilométerrel tolta nyugatabbra befolyáskörét. Augusztusra elérte a Duna déli szakaszát, a Keleti-kárpátokat, a Visztulát és megszállta a déli Baltikumot, ezzel elvágta az Északi Hadseregcsoport visszavonulási útját, majd összeszorította maradékát a lett tengerpartra.

Mármost ez az eurázsiai nagyhatalom átlépte északon a szellemi Nyugat határait, délen pedig határai előtt állt, hogy az egész frontvonalon Európára törjön!

A Wehrmacht vezérkarában sokan látták, hogy a háború, amit Németország újból majd az egész világ ellen viselni kényszerült, elveszett. Rommel nem volt egyedül, aki politikai megoldást javasolt a Führernek, de erről ő hallani sem akart. Konzekvensebb tábornokok tervet szőttek a vélt kiútra, Azon tévhitből kiindulva, hogy az angolszászok csak a nemzetiszocialisták ellen viselnek háborút, nem pedig Európa legerősebb hatalma ellen, legyen ez Németország vagy más konkurens hatalom, akár császár, Hitler, vagy egy jezsuita paptól is kormányozva – amint ezt Churchill későbbi visszaemlékezéseiben bevallotta. Hitlert 1944 nyarán pokolgéppel akarták a hatalomból eltávolítani, majd legközelebbi munkatársait letartóztatni. Az alakított új kormány teljesíteni kívánta az angolszászok minden feltételét, hogy a szovjet megszállást elkerüljék. A merényletben Hitler csak könnyen sérült meg. Épp ez a véletlen erősítette meg messiási küldetésében, hogy ezt a háborút győzelemre viszi.⁸³

Finnország kénytelen volt engedni a túlerőnek és 1944. szeptember 19-én fegyverszünetet kötött Nagy-Britanniával és a szovjetekkel. Karélia délkeleti csücskét és Wyborgot át kellett engednie Oroszországnak, de a Vörös Hadsereg megállt a finn határokon, így elkerülte a szovjet „felszabadítást” és megtarthatta függetlenségét.

Magyarország felelős vezetői, felmérve a háború balvégzetű kimenetelét a tengelyhatalmak számára, utolsó reményüket a Kárpátok láncába vetették. Az orosz támadás végcélja feltehetőleg a keleti Németország, esetleg Berlin és a keleti Balkán lesznek. A Kárpátok vonulatát a terep nehézségei miatt kerülni fogják. A felvonult magyar és német seregek a hegyi szorosokban a rendelkezésre álló gyenge fegyverzettel is fel bírják tartóztatni a támadókat. A magyarság vállalta ezeréves elkötelezettségét, a Kárpátok védelmét! Végül is az volt az általános vélemény Magyarországon, hogy ezt a természetes bástyát, amely Közép-Európa biztonságát épp úgy garantálja, mint a La Manche-csatorna Nagy-Britanniáét, sem a németek, sem az angolszászok nem engedhetik át az eurázsiai szovjethatalomnak, mert a Kárpátokkal Európa biztonsága is elvész! Szorítsuk össze fogainkat és tartsunk ki a háború végéig, amíg az angolszászok Itáliából, nyugatról ideérnek. Előttük igen, az oroszoknak nem kapitulálunk!

A magyarok tévedtek: Washingtont nem érdekelte Európa sorsa, hogy mi lesz a háború után. Amikor a magyarok titkos reményüket az angolszászokkal közölték, kosarat kaptak. Magyarország szovjet megszállás alá kerül! Nemsokára Hitler is hírt kapott a magyar kormány próbálkozásáról és 1944 márciusában hadserege megszállta Magyarországot. A bevonulók nem ütköztek ellenállásba, mert az egész Magyar Hadsereg felvonult a Kárpátokra, vagy már kint volt az orosz fronton. A tegnapi szövetséges megszállóvá lett, a szovjet ellenség a keleti határon, az angolszászok bombázóflottái a feje felett; állt a honvéd a Kárpátok alján, s védte a legszebb hazát, és Európát!

Oroszországban lengyel hadifoglyokból -kiknek tisztjeit a szovjetek Katynban legyilkolták- és elhurcolt polgárokból önkéntes lengyel hadsereget szerveztek.⁸⁴ Ennek a hadseregnek a lengyel alkotmány helyett Sztalinra kellett felesküdnie. Ezen óriási arcátlanság miatt a londoni lengyel exilkormány végleg szakított Churchill-lel, aki Sztalin ez irányú követelését jóváhagyta. Miután a szovjetek fél Lengyelországot megszállták, Lublinban saját embereikből lengyel „felszabadító” bizottságot szerveztek. Később, mikor már egész Lengyelországot okkupálták, kinevezték ezeket a hazaárulókat lengyel kormánnyá.

Brit irányítás alatt egy 100-150 ezer fős lengyel emigráns hadsereg állt fegyverben. E hadsereg egyik páncélosdandárja épp a varsói felkelés napjaiban hódította vissza a belgiumi Gentet az angolszászoknak. A haza helyett az arnhemi csatába bevetett lengyel ejtőernyősök legtöbbje odaveszett. Egy másik lengyel alakulat, az év elején lett Montecassino ostrománál feláldozva.

A Lengyelországban többé-kevésbé szervezett ellenálló csoportok kapcsolatban álltak a londoni lengyel exilkormánnyal. Az ellenállók megszervezték a Honi Hadsereget. Az oroszok 1944 nyarán elérték a Visztulát és részben Varsó keleti külvárosaiban álltak. A nyugati szövetségesek kitörtek Normandiából és Párizsra meneteltek. Az általános hiedelem Németország összeomlását várta. A lengyelek tartottak a szovjet megszállástól, mert sem a lublini bizottságtól, sem a Vörös Hadseregtől nem kívántak „felszabadítva” lenni! Végső mentségként, a londoni exilkormánnyal egyetértésben, a Honi Hadsereg főparancsnoka, Komorowski⁸⁵ tábornok, 1944. augusztus 1ére meghirdette a felkelést Varsó felszabadítására.

A Honi Hadsereg felkelői a német csapatokra támadtak, főleg Varsót igyekeztek kézbe venni mielőtt a Vörös Hadsereg átlépi a Visztulát. Nehézfegyverek és utánpótlás nélkül kilátástalan harcba bocsátkoztak, de számítottak az angolszászok segítségére. Ezek szállító-repülőgépeinek hatótávolsága épp elért Varsó mögé, az oroszoktól megszállt területre. Megoldható lett volna a Honi Hadsereg ellátása, sőt az angolszászok oldalán harcoló lengyel egységek követelték hazaszállításukat. Sztalin persze nem adott leszállási engedélyt angolszász szövetségeseinek Lengyelországban. A felkelőket kalandoroknak nevezte. Neki a lengyelek épp olyan ellenségek voltak, mint pillanatnyi angolszász szövetségesei vagy szociáldemokrata elvtársai. A Visztulától nyugatra a németek uralták a terepet. Mindezek ellenére az angolszászok hatalmas légi fölénye segíthetett volna a lengyeleken, ha tényleg Lengyelország függetlensége érdekében üzentek hadat Németországnak, nem csak a német konkurens tönkretételére!

A németeknek a Visztula volt az utolsó természetes akadály, ahol a vörös áradatot saját határaik előtt feltartóztathatták. A felkelés felszámolására öt hadosztályt vetettek be. A nyolc hétig tartó harcok alatt a Vörös Hadsereg lábhoz tett fegyverrel állt a Visztula jobb partján és markába röhögött, amíg ellenségei egymást mészárolták. Október elején a Honi Hadsereg letette a fegyvert. Életben maradt harcosai tovább folytatták kilátástalan harcukat, de már az oroszok ellen, amíg senkitől sem támogatott ügyük a negyvenes évek végén végleg elveszett.

A Kárpátokban az oroszok partizáncsoportokat dobtak le, akik majd egyengetik útjukat. Ezeket a magyar területeken a csendőrök hamar összefogdosták, mert nem találtak támogatásra a lakosság körében.

Ahogy a Vörös Hadsereg közelebb hatolt hazájukhoz a szlovákok, ha kelletlenül is, újra a nagy szláv matica felé fordultak, remélve, hogy függetlenségüket szovjet győzelem esetén is megtarthatják. A szovjet ügynökök néhány szlovák katonai egységet is bevonva, 1944 őszén felkelést robbantottak ki, majd egy „népi kongresszuson” megszavaztatták Csehszlovákia újjáélesztését, ha nem is a szlovákok, de Sztálin és szövetségesei kívánata szerint.⁸⁶ De a németeknek még volt elég ütőképességük, hogy a felkelés kiterjedését megakadályozzák.

A Kárpátok hegyláncait már stratégiai okokból is meg kellett kerülni a Vörös Hadseregnek. A Déli-Kárpátok és a Fekete-tenger között, átjárót képez a Havasalföld. Ez a 80-100 km széles átjáró a történelem folyamán többször is szolgált menetirányul az ázsiai hódítóknak. Most éppen a szovjet hadseregnek, hogy a Balkánon át a Kárpát-medencébe, majd Bécsig jussanak. A román politika jelszava: „Ha a szél fúj, a fű meghajlik előtte.” A románok most is készek voltak az átállásra. Világos, hogy az angolszász megszállást szívesebben vették volna, de a teheráni osztozkodáson ők nem változtathattak. Eszerint pedig Románia és Bulgária orosz, Görögország brit befolyás alá kerül. Következetesen a románoknak Sztálinnal kellett egyezkedniük. A román vezérkar 1944. augusztus 23-án szimpóziumra invitálta a német tábornokokat és az ülés közben foglyul ejtették őket. A király ez alatt a miniszterelnököt tartóztatta le, majd Sztálinnak tetsző új kormányt nevezett ki, amely az átállást végrehajtotta. A havasalföldi frontszakaszon 21 német hadosztály, keverve állt a románokkal. Az átálláskor, a németek szárnyain álló románok, átengedték az oroszokat. Így mennél tovább védekeztek a német egységek, annál inkább bezárult körülöttük a kelepce. A 6. és 8. német hadseregek maradványai odavesztek. Csak a hátországban állók nagyon kis része bírt átvonulni a Kárpátokon Erdélybe. Az angolszászok örömmel fogadták a partnercserét, de Európa gondolja meg a Kárpát-medence szétdarabolását, hogy a szellemi Európa eme keleti bástyáját olyan népekre bízták melyek képtelenek, de nem is akarják megvédelmezni!

Az oroszok megszállták romániát olajmezeivel együtt, most Bulgária és Szerbia határán álltak. Bulgária tagja volt a tengelyhatalmi szövetségnek, de nem üzent hadat a Szovjetnek. Csak Amerikával és Nagy-Britanniával állt háborúban. A 44-es őszi események után a bolgár kormány békedelegációt küldött az angolszászokhoz Kairóba, de ezek szóba sem álltak vele. A bolgárok, hogy elejét vegyék az orosz megszállásnak, felmondták a háromhatalmi egyezményt és hadat üzentek Németországnak. Közben Moszkvából is befutott a hadüzenet. Néhány napig Bulgária az egész világgal hadban állt, pedig ez a kis nép csak a nagyhatalmak háborúskodásának állt útjában! Az oroszok átvágtak Bulgárián, nem feledkezve meg a kormány menesztéséről és új, kollaborációra hajló kortársak bársonyszékbe helyezéséről.

Egyelőre mindkét balkáni ország, Bulgária és Románia, formálisan királyságok maradtak. A királyok játszották bábu szerüket, amíg el nem zavarták őket trónjukról. A régi uralkodó osztálynak kevesebb szerencséje volt, mint a királyoknak. Őket vagy legyilkolták, vagy évekre internálták.

Szerbek és görögök közös vallásuk révén nagyra becsülik az oroszokat. Mindkét népfelszabadítóként várta a Vörös Hadsereget, még ha Oroszországban Sztálin terrorrendszere tombolt is.

Miután a reguláris görög hadsereg 1941 áprilisán letette a fegyvert, megalakult az ELÁS ellenállócsoport, ahol a kommunisták vitték a szót. Zervas ezredes⁸⁷ Nyugat-Görögországban EDES rövidítéssel antikommunista, de köztársaságpárti ellenállási mozgalmat szervezett. Az elmenekült görög kormány brit védnökség alatt, Kairóban vendégeskedett. E kormány hatáskörébe tartoztak az átmentett görög egységek és a görög flotta, amelyek Egyiptomban várták a sors fordulását, hogy győztesen hazatérhessenek. Olaszország összeomlása után, 1943 nyarán, az elhagyott olasz raktárakból felfegyverkeztek az ellenálló csoportok, mielőtt a németek ezt megakadályozni bírták volna. Ezzel tevékenységük mind aktívabbá vált. Hidakat, vasutakat, fontos stratégiai pontokat robbantottak, gyakran átdobott angol különítményesek segítségével. Az ELÁS 1943 végén létrehozta a nemzeti felszabadító tanácsot, mint ellenkormányt. Most még inkább kiéleződött a harc az EDES és a kommunisták között. Az Egyiptomban állomásozó exilhadseregben 1944 tavaszán szavazás volt Görögország elkövetkező állami státusza felől. A voksolók nagy többséggel a köztársaság mellett szavaztak, majd lázadozni kezdtek. Elsőnek a tengerészek, majd az egyik gyalogdandár, hogy az angolok jobbnak látták lefegyverezni és internálni görög szövetségeseiket.

A görögök egységes vallás, nyelv és kultúra ellenére sem jutottak konszenzusra. Az első világháború győztesei által összetákolt Jugoszláviában legalább tíz népet szorítottak össze, majd annyi más-más vallással és nyelvvel.

A Tengelyhatalmak Jugoszlávia elleni támadása első napjaiban a római katolikus Horvátország kivált Jugoszláviából. A Horvát Köztársaság kényszerűen csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Tekintettel a háborús időkre, 300 ezres hadsereget állított, hogy függetlenségét a szerb csetnikek, később Tito⁸⁸ partizánjai ellen biztosítsa.

A jugoszláv államalkotó kisebbsége a szerbek nem engedték magukat egy csapásra legyőzni. Miután hadseregük megadta magát sokan elrejtőztek és ellenálló csoportokba tömörültek. Ceta (csetá) kisebb csapatot jelent, ellenállócsoportot: tagjai csetniknek nevezik magukat. A csetnikek szoros kapcsolatban álltak a Londonba emigrált szerb-jugoszláv királlyal és kormányával. A gerillaakcióikra a megszállók túszok kivégzésével feleltek, hogy a csetnikek egy időre beszüntették tevékenységüket. Csak vezetőik szervezték csendben az ellenállást, amire az angolszászok landolnak a Balkánon, vagy jobb híján, az oroszok érik el Szerbiát.

A kevés kommunista, vagy a régi rendszer más ellenségei képezték a partizánmozgalom kemény magvát, akik az első időkben, a csetnikekhez viszonyítva csak egy jelentéktelen ellenállási csoportosulást képeztek. Titot, a vezérüket egyszer el is fogták a németek, de vagy megszökött, vagy nem tartották elég veszélyes embernek, és futni hagyták. Miután az angolszászok partra szálltak Olaszországban, a szerbek is reménykedtek a közeli felszabadulásban. Ez a várakozás új lendületet adott az ellenállási mozgalmaknak. Az olasz hadsereg széthullásakor rengeteg hadianyag jutott az ellenállás birtokába. Tito hadserege 1943 végén állítólag kétszázezer embert számlált. A háború győztesei szerint egy egész olasz hadosztály is a partizánokhoz csatlakozott? Az antikommunista Churchill Titot kezdte támogatni -vagy meg lett neki hagyva- kit támogasson? Tény, hogy visszavonta delegációját a csetnikektől. Sztálin cselesen, fenntartotta kapcsolatát a csetnikekkel, ugyanakkor Titonak marsallbotot küldött, egy testre szabott uniformissal. Ez időben a jugoszláv kommunisták kongresszust tartottak Jajcában, ahol kormányt alakítottak a londoni exilkormány ellenében. A németek a reguláris horvát hadsereggel 1944 tavaszán szétverték a partizánokat, ellenkormányostól, Titostól. Tito kivetkőzött marsalli gúnyáiból, majd cserbenhagyva főleg leányokból álló testőrségét, parasztnak öltözve sikerült újra meglépnie és Vis szigetre menekülni, amit már az angolok több adriai szigettel együtt megszálltak.

Románia átállása után a Vörös Hadsereg akadály nélkül ért a szerb-jugoszláv fővárosba, Belgrádba, amit menetből megszállt. A grandiózus felszabadításhoz román, bolgár segédcsapatok, Tito partizánjai, de még a csetnikek is segédkezhettek. A Balkánon állomásozó német csapatok visszavonultak a Drina-folyó hegyei mögé, ahol a horvát hadsereggel együtt védőláncot alkottak, amit majdnem a háború végéig tartani bírtak.

A balkáni felszabadítással párhuzamban megkezdődött a győztesek között a dulakodás a hatalomért bolsevisták és antikommunisták között. Tito, aki eddig -nagy okosan- az angolszászokkal szemezgetett, átváltott a szovjet kurzusra. Szovjet segítséggel megkezdte belpolitikai ellenfeleit lefegyverezni, és vezetőiket likvidálni. A háború után aztán a kommunisták lettek Jugoszlávia urai.

Görögországban Sztálin színleg tartotta Churchillel kötött megállapodást, a Vörös Hadsereg elvonult a görög határok mellett. De ötödik hadoszlopa, az ELAS, átvette a hatalmat a németektől kiürített területen, kivéve néhány nyugat-görögországi járást, amit az EDES uralt. Athént brit ejtőernyősök szállták meg és Pireuszban néhány tengeri egység szállt partra, akik visszahozták a kormányt. A hazatért királyi kormány miniszterelnöke Papandreu⁸⁹ inkább a liberális angolszász világrend híve volt, mint a monarchikus időké. Ennek ellenére nem talált támogatásra polgártársai körében. Az ELAS is csak egy pártot, a kommunista pártot képviselte, nem az egész népet, de elég hatalmas volt az átmeneti kormány hatalmát kétségbe vonni. A különböző pártok között 1944 decemberében fellángolt a polgárháború, amely már a megszállás idején izzott, és a görög népnek rengeteg szenvedést okozott.

Churchill bármennyire is próbálta Európa délkeleti szárnya stratégiai fontosságát az amerikaiaknak érthetővé tenni, figyelmen kívül hagyták a tényeket, ami a Roosevelt-kormány megbocsáthatatlan felelőtlensége. A nyolcadik hadsereg bevetésre készen állt Észak-Afrikában, csak csapatszállító hajókra lett volna szükség átszállítani a Balkánra. Néhány hadosztály az oroszok előtt megszilárdította volna balkáni álláspontjukat, elejét véve a görög polgárháborúnak és biztosította volna számukra Horvátországot, Szlovéniát, a Kárpát-medencét és Csehországot. Az Athénba későn beérkező egyetlen brit hadosztály már csak arra volt elég, hogy Attikát megtisztítsa a kommunistáktól.

A washingtoni háttérhatalom világpolitikai méretekben gondolkodik. Győzelmük után örök békét ígértek a világnak. Ezt garantálja a frissen alapított Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) és a Nemzetközi Valutaalap,⁹⁰ Nemzeti kicsinyeskedés vesse alá magát a szupraliberális globalizmusnak! Az örök béke felett pedig négy világrendőr őrködik majd: az Egyesült Államok, Szovjet-Oroszország, Nagy-Britannia és Kína.

A halálos beteg Rooseveltet 1944 végén negyedszer is az Egyesült Államok elnökévé választtatta a háttérhatalom. Mellette 25 millió amerikai szavazott; Deweyre,⁹¹ az ellenjelöltre 22 millió. Az amerikai választási szisztéma szerint a szavazók az elektorokra voksolnak, akik azután az elnököt választják meg. A választóknál egészen más eredmény született Roosevelt javára. Ő 432 szavazatot kapott, Dewey csak 99-et.

A Második Bécsi Döntés a Déli-kárpátokat Romániánál hagyta. Most a román átnyergelés szabaddá tette az utat a szovjet hadsereg előtt. A Vöröstorony-hágón át elözönlötték Erdélyt. A keleti Kárpátokról átvezényelt 2. magyar páncéloshadosztály, négy magyar gyaloghadosztály, és két SS lovasbrigád csak lassítani, de feltartóztatni nem bírták a két orosz páncélos hadsereget. A Balkán felől 120 szovjet hadosztály tört az Alföldre, 25 magyar és 15 német hadosztály ellen. Debrecen előtt német páncélosok zárták el az oroszok útját, de négy hét után az ellenséges túlerő nyomására védelembe vonultak a Tisza nyugati oldalára. Ezalatt a Kárpátokat és Erdélyt védő seregek is visszavonultak, mielőtt Balkán felől az alföldre özönlő Vörös Hadsereg a hátukba kerül.

A Kárpátokkal Magyarország a háborút elvesztette! Egy évvel előtte Hitler maga is így nyilatkozott Horthy Miklós⁹² kormányzónak: „Ha a bolsevisták a magyar Alföldre betörnének, elvesztettük a háborút”. Az angolszászok, hivatkozva Sztalinnal kötött teheráni alkujukra, elutasítottak minden tárgyalást Magyarországgal. A szövetségesek a feltétel nélküli kapituláció mellett, a német szövetséges megtámadását is követelték, de erre sem a kormányzó, sem a katona a fronton nem volt hajlandó. Akkor sem, ha a szövetségi viszonyt Hitler rúgta fel Magyarország megszállásával. A kormányzó fegyverszünetet kért a Szovjettől és 1944. október 15-ére minden fronton tűzszünetet rendelt el. A megszálló németek haladéktalanul cselekedtek. Foglyul ejtették a kormányzót és kényszeríttették új kormány kinevezésére, amely fenntartotta a német szövetséget, és tovább folytatta a háborút. A Teheráni Paktum kitartásra késztette a nemzetet a már vesztett háború mellett. A frontkatona, a legfelsőbb hadúr által, katonai esküje alól feloldva, választhatott: megadja magát az ellenségnek, vagy arcvonalba áll a Duna nyugati partján és ellenáll a szovjet túlerőnek, amíg a nyugati szövetségesek ideérnek, hogy talán a Dunántúl ne kerüljön szovjet megszállás alá.⁹³ Csak néhány századra való ember tette le a fegyverét, a honvéd a harcot választotta Szibéria helyett.

Közben a 3. Ukrán front délen, -az újra Jugoszlávvá lett oldalon- átkelt a Dunán és a még alig védett Dunántúlon a folyó mentén felnyomult a fővárosig és 1944 karácsonyára bekerítették Budapestet. Az arcvonalat csak a Velencei-tó Balaton Dráva vonalon sikerült megszilárdítani. A fővárosért több mint három hónapos harc kezdődött, sokszor háztól házig. A honvédség mellett, az ide összevont csendőrség, a főváros rendőrsége és 40000 német katona, összesen százezren védték Budapestet, két szovjet hadseregcsoport ellen, melyekhez még az átállt román hadsereg is csatlakozott. Február tizedikére a budai várra szorult össze a védelem. Lőszer élelem fogytán az utolsó még harcképes 18-20 ezer védő kitört a várból. A kitörésre előre számítottak az oroszok és rettenetes oldaltűz fogadta a kitörőket, hogy a saját vonalakig csak 1651 fő jutott el, de Budapest védői nem kapituláltak!

Március elején egy utolsó összpontosított támadás megpróbálta a Duna mögé visszaszorítani az oroszokat, de a gyér utánpótlás és üzemanyaghiány miatt a hónap végére összeomlott. 1944 szeptemberétől 1945 áprilisáig tartott, amíg a Vörös Hadsereg átverekedte magát Magyarországon, amit menetben gondolt megszállni! Bécset már alig védte valaki.

Igaz a magyarok nem egyedül védték hazájukat, a Wehrmacht jól kivette részét a küzdelemből, de ha a magyar katona is szövetségesei ellen fordul -mint azt a románok tették- akkor a Vörös Hadsereg Budapest helyett Bécset, Linzet, Műnchent lőtte volna rommá.

A szövetségesek 1944 végén minden fronton ostromolták a tengelyhatalmakat. Keleten az oroszok meghódították Lengyelország, Magyarország és a Balkán nagy részét. Északon Kelet-Poroszország határait rohamozták. A nyugati szövetségesek délen az olasz félsziget közepén, nyugaton a West Wall előtt álltak, amikor a Wehrmacht még egy utolsó fellobbanással meglepte ellenségeit. A Rajna és az Ardennek között csak egyetlen amerikai hadtest tartott egy 120 kilométeres arcvonalat. Itt állt fel két páncélos hadsereg maradéka, mögöttük 14 gyaloghadosztály támadásra. A támadás a Maas-folyón át Antwerpen megszállására irányult, a szövetségesek legfontosabb utánpótlási kikötője megszerzésére. Egyben kettészelve frontvonalukat felgöngyölítette volna a Belgiumban és Hollandiában rekedt angolszász erőket. A betörés az Ardennekben jól haladt előre. Az első héten 100 kilométer teret nyerve, áttört a Maas-on. Sűrű köd segítette a támadókat, mert megakadályozta az ellenséges légierők akcióit. December 23-án azonban felszállt a köd és prezentálta az előretörő páncélosokat az óriási fölényű szövetséges légierőknek. Rövid idő alatt szétbombázták az utánpótlási vonalakat, de főleg az üzemanyag tartalékokat és szénből üzemanyagot előállító benzolüzemeket. A csapatok üzemanyag, lőszer és élelem nélkül maradtak a fronton. A tigris és párduc tankok, melyek páncélzata erősebb volt az ellenség földi harci eszközei átütőképességénél, szétbombázták, vagy elakadtak utánpótlás híján. A támadás folytatására már nem tellett a Wehrmacht erejéből. Az anyagi veszteségeken kívül 120000 fogoly, sebesült, elesett maradt a csatatéren.

A harcok alatt a Luftwaffe utoljára állta a sarat. A szövetségesek előretolt repülőterein nagy károkat okozott. Ennek ellenére saját veszteségei elviselhetetlenek voltak, mert az angolszászok rögtön feltölthették elveszett felszerelésüket, de a német ipar már romokban hevert.

Az Ardenne-i csata túlélői elsáncolták magukat a Rajna mögött és egész télen át, dacoltak az ellenséggel. A terep is segítette a védőket. A szövetségeseknek viszont rendezni kellett soraikat és az utánpótlást megszervezni.

A Vörös Hadsereg 1945. január 12-én indított offenzívája két hét alatt áttört Lengyelországon, lerohanta Sziléziát, és csak az Oderánál sikerült megállítani. Ezekben a napokban került Kelet-Poroszország nagy része orosz kézre. Csak a königsbergi hídfőállás tartotta még magát. A Moszkvából elrendelt vérengzések a polgári lakosság között a kelet porosz népesség nagy részét menekülésre ösztönözte hazájából. A hídfőből csak a tengeren át lehetett kijutni, a menekülőkkel és sebesültekkel túlzsúfolt hajók nagy részét pedig elsüllyesztették a szovjet búvárhajók. Hogy hányan vesztek el a menekülők közül, csak saccolni lehet, erről a vesztesnek illetlenség lenne statisztikát készíteni.

A szövetséges légierők a tél folyamán sem maradtak tétlenül. Stratégiai célok hiányában sivataggá változtatták a német városokat. Utolsónak az eddig békességben hagyott kórházvárost, Drezdát égették le gyújtóbombákkal a háború végnapjaiban és a városból 20 négyzetkilométert teljesen szétromboltak. Amikor Churchill, néhány nappal Németország összeomlása előtt leállította a terrorbombázásokat, már több százezer -ha nem több millió- városi polgárt, gyermeket, asszonyt, öreget égettek el élve. 161 német város és 850 kisebb helység, de -Normandiától Montecassinóig- az európai kultúra számtalan emléke már csak romhalmaz volt de, Honni soit qui crime de guerre y pense!⁹⁴

A németeknek legalább részben megmaradt a választás lehetősége, ami közép-kelet-európai szövetségeseiknek nem adatott meg: melyik ellenség előtt tegyék le a fegyvert? A nyugati fronton a Wehrmacht 1945 márciusától beszüntette az ellenállást, és maradék erejével megpróbálta Vörös Hadsereget az Odera előtt feltartóztatni. A nyugati szövetségesek előnyomulását csak saját logisztikai lehetőségeik határozták meg. Néhány helyi összetűzést leszámítva szervezett ellenállásba már alig ütköztek. Eisenhower katonái ugyan okos előrelátásból előbb szétlőtték a maguk előtti falvakat mielőtt oda bevonultak. Nehogy esetleg védőkbe botoljanak.

A britek és kanadaiak megszállták az Észak-német-Alföldet. Bevonultak a felégetett Hamburgba, Schleswig-Holstein-be, megszállták Kiel és Wismár romjait.

Az amerikaiak 1945. márciusi offenzívája elérte a Rajnát. Az 1. hadseregük egységei Köln alatt, 40 kilométerrel Remagen-nél elhagyva, találtak egy vasúti hidat, amely eléggé meg volt rongálva, de bírta a terhelést. Rögtön átdobtak a Rajnán négy páncélos és két motorizált hadosztályt, melyek halasztás nélkül megkezdték délről a Ruhr-vidék körülzárását. A 9. amerikai hadsereg északról vonult eléjük. A 3. amerikai hadsereg Trier-nél tört át a Westwall-on és páncélos éke Mainznál átkelt a Rajnán. Sereghajtóként a 7. US-hadsereg Koblenz és Worms városokat szállta meg.

A francia hadsereg Speier-nél és Karlsruhe-nál lépte át a Rajnát.

A Ruhr-vidék megszállása után a 9. amerikai hadsereg egyenes vonalban masírozott az Elbáig. Tőle délre, a jobb szárnyon az 1. hadseregük Lipcsét szállta meg. Itt 100 kilométerre Berlin előtt Eisenhower megállította hadseregeit, átengedve szovjet szövetségeseinek az ellenséges főváros meghódításának dicsőségét. A 3. amerikai hadsereg Chemnitz-et, Csehország nyugati részét és az ausztriai Linzet szállta meg. A 7. amerikai hadsereg Bajorországon és Ausztria középső részén áthaladva, a Brenner-hágón találkozott az Olaszország felől előre nyomuló amerikai és brit bajtársaikkal, akik előtt 1945. május 2-án kapituláltak Olaszország védői.

A francia hadsereg megszállta Délnyugat-Németországot és Tirolt.

Bécsbe a Vörös Hadsereg majdnem ellenállás nélkül vonult be 1945. április 13-án.

Az Odera-front egy nappal előbb omlott össze. Ezután feltartóztathatatlanul nyomultak az oroszok az Elbáig, ahol két hét múltán, Torgau helységnél találkoztak az amerikaiakkal. Ugyan e napon zárta körül a Vörös Hadsereg Berlint.

A Német Birodalom ketté volt vágva. A Wehrmacht oszlásnak indult. Az ostromolt Berlinben Hitler főbe lőtte magát, átadva hatáskörét Dönitz⁹⁵ tengernagynak. Az új államfő első hivatali lépésként fegyverszüneti delegátust küldött az angolokhoz és részbeni békét kért a nyugati szövetségesektől, amit az angolszászok elutasítottak. A delegációt Reimsbe Eisenhower főhadiszállására dirigálták, ahol 1945. május 7-én aláíratták a feltétel nélküli kapitulációt. Az oroszok, hogy biztosak legyenek a fegyverletételben, külön dokumentumot követeltek. Ezért másnap este, Zsukov⁹⁶ marsall főhadiszállásán újra dokumentáltatták a feltétel nélküli kapitulációt, amit május 8.án valamivel éjfél előtt szignáltak. Ekkor moszkvai idő szerint már május 9. volt, így szovjet meglátás szerint május kilencedikén ért véget a háború Európában.

A Norvégiát, Dániát megszálló, a két Poroszországot védő csapatok már néhány nappal a kapituláció előtt letették a fegyvert. Egyedül a horvát hadsereg állt még ellen Tito partizánjainak. Csak, amikor az angolok elérték határaikat, adták meg magukat május 13-án az angolszászoknak, abban a reményben, hogy ezek a kommunisták előtt megszállják hazájukat. Megtehették volna, mert a Sztálin Churchill alku elismerte Nagy-Britannia 50%-os befolyását Jugoszlávia felett.⁹⁷ Ehelyett a nyugati szövetségesek egész Jugoszláviát átengedték Titonak, majd kiszolgáltatták a sértetlen horvát hadsereget a partizán bandáknak, akik legalább egy harmadukat legyilkolták. Így végződött Horvátország és Európa „felszabadítása”.⁹⁸

A jaltai Krim-Konferencián megállapodtak a szövetségesek, hogy a Németország feletti győzelem után a Szovjetunió hadat üzen Japánnak. Akkor még úgy az amerikaiak, mint az oroszok hosszan elhúzódó súlyos harcokkal számoltak a japán szigeteken. Hogy az 1941 tavaszán kötött megnemtámadási szerződés a Szovjetunió és Japán között még érvényben volt, nem zavarta sem Sztalint, sem szövetséges partnereit. Közben Sztalin valamennyi krimi-tatárt deportáltatott hazájából Közép-Ázsiába. Ez sem sérthette a krimi tatárok emberi jogait.

Az amerikaiak 1943 óta mindjobban kiépítették pozícióikat a csendes-óceáni, ausztráliai és ázsiai vizeken. Amíg a háború kezdetén csak három repülőgép-hordozójuk volt ebben a térségben, egy év múlva már 50, a háború végén 100. Hatalmas tengeri fölényükkel 1943 őszén partra szálltak a Gilbert-szigeteken, a következő tavasszal a Salamon-szigetcsoporton. Szigetről szigetre ugrásnak nevezték stratégiájukat, úgy irányítva, hogy minden új lépésükkel egy-egy fontos támaszpontjukat vagy nyersanyagbázisukat vesztették el ellenfeleik. Egyben mind közelebb érjenek végső céljukhoz, a Japán szigetországhoz.

A Fülöp szigeteken⁹⁹ és Új-Guineán mindjobban teret hódítottak Mac Arthur¹⁰⁰ csapatai. Fülöp-szigeti légi bázisaik támogatásával az Amerikai Csendes-óceáni Flotta elzárta a Dél-kínai-tengeren a japánok összeköttetését nyugati gyarmataikkal. Itt 1944 nyarán süllyesztettek el három japán repülőgép anyahajót, melyekkel 400 japán repülőgép is odaveszett, majd október végén egy egész flottaegységet. Ezzel végleg elzárták az anyaországot nyersanyagforrásaitól. Következő lépésükkel meghódították Saipant, a Mariana szigetcsoport egyikét, ahonnan légiflottájuk hatósugara Tokióig és a japán nagyvárosokig ért. Néhány gyújtóbomba elég volt a japánok fa és papírházait városonként felégetni. Tokió papírházaiban százezer lakos égett halálra. 1945 nyarán porig bombázták a szigetország városait, és elsüllyesztették az egész japán flottát. Az olaj, mint más nyersanyagok kimaradása és az állandó bombázások, káoszba döntötték az országot. Üzemek, a közlekedés, az élet megbénult Japánban.

A japán hadsereg nem adta fel a harcot, ősi szamuráj vitézséggel védett minden talpalatnyi földet. Kamikaze¹⁰¹ pilóták bombákkal megrakott repülőgépeikkel együtt zuhantak az ellenséges hajókba. A szövetségesek anyagi fölényével szemben mégsem volt elég a japán katona hősiessége és bátorsága. Miután Amerikában elkészült az atombomba¹⁰² lehetetlen lett ilyen hatásos fegyvernek ellenszegülni. Egy ultimátum után 1945. augusztus 6-án dobták az első atombombát Hirosimára. Három napra a következőt Nagaszakira. A rettenetes pusztítás hatására Hirohito¹⁰³ császár fegyverletételt rendelt el. A feltétel nélküli kapitulációt 1945. szeptember 2-án írták alá. Az angolszászok a továbbiakban nagylelkűnek mutatkoztak, mert csak a kormányt és a legfelsőbb hadvezetést citálták vészbíróságaik elé, a császárt békén hagyták.

A vesztesek politikusai és tábornokai háborús bűnösként kerültek a győztesek bíróságai elé, majd lettek elítélve; háború előkészítése, népgyilkosság, a zsidókon elkövetett vétségek, az emberiség ellen elkövetett bűnök miatt. Mintha a háború magában nem lenne vétség az emberiesség ellen! Csak egyetlen makulája volt az egész procedúrának: a vádlók a gulág-kommisszárok¹⁰⁴ voltak, akik saját honfitársaik millióit zárták munkatáborokba, több népet deportáltak, vagy irtottak ki, végül 20 millió európait űztek el szülőföldjéről. A bírókat a bombázó flották irányítói állították, akik Európát a német és japán városokat romhalmazzá bombáztatták, valamint az atombombát szerkesztő sátáni szindikátus, akik ezt a minden földi életet kioltani képes szerkezetet kieszelték. Így csak a legyőzöttek rémtettei lettek elítélve, egyúttal a győztesek vétkei jogos megtorlásnak minősítve. Kvázi a háború karaktere a törzsi mészárlásoktól, az ókori, középkori, a jelenkori háborúkig nem változott. A huszadik századi civilizáció a háború kegyetlenségeit két új fogalommal toldotta meg: a feltétel nélküli kapituláció és a háborús bűnös fogalmaival. Az elkövetkező háborúkban a vesztesek készüljenek fel, hogy ugyanazon vétségek miatt, amit a győztesek is ugyanazon háború alatt elkövetnek, majd háborús bűnösként kell felelniük. Mi sem természetesebb, hogy egyszer majd amerikai tábornokok kényszerülnek a feltétel nélküli kapitulációt elfogadni, vagy szovjet-orosz, illetve brit politikusok fognak háborús bűnösként állni, új győztesek bíróságai előtt.

Vajon e rettenetes világégés után csak a tengelyhatalmak kapituláltak, vagy egész Európa? A bombák melyek Kölnre, Hirosimára, Londonra, Milánóra, Párizsra, Normandiára hullottak, nem rombolták-e szét éppúgy a British-Empire-t vagy a Francia-Gyarmatbirodalmat? A bolsevizmus Németország feletti győzelme egyúttal a bolsevisták Oroszország feletti győzelmét is jelentette. A bolsevizmus győzelme egy anakronisztikus rendszer győzelme lett, amely a tőle leigázott népek erkölcsét rongálta, politikai és gazdasági fejlődését akadályozta. Ezért maguk az oroszok is e rendszer áldozatai, amely több évtizedes stagnálás és gazdasági fejetlenség által Oroszországot tönkretette.

A háború győztesei a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok lettek, illetve a Sztálin-klikk és az a nemzetközi tőkeoligarcha, amely a háborút Amerikából pénzelte. Eme győzelem után Washington és Moszkva politikája határozott a világban, melybe egyetlen európai államnak, még kevésbé európai politikusnak van beleszólási joga. Az első világháború nem volt elég a korabeli Európa legerősebb hatalmának teljes legyőzésére, sem Európa szétdúlására. A második testvérviszály Európa nemzetei között nemcsak Németországot de egész Európát, fél-fél részben a Szovjetunió, illetve az Egyesült Államok csatlósává degradálta! Két, bár rokon, de téridegen hatalom osztozott meg Európán.

Az utókor feltehetőleg 1945 májusától számítja majd az európai kultúra letűnését, illetve az euró-atlanti civilizáció kezdetét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.Roosevelt 1936-os újraválasztása után minden trükkel megpróbálta az Egyesült Államok semlegességi törvényét megbízói igénye szerint igazítani. Híres bojkott-beszédében l937 őszén követelte Japánt Kína-ellenes agressziója, Olaszországot Abesszínia meghódítása, Németországot revíziós törekvései miatt bojkottal sújtani, egyúttal Amerika semlegességi politikájának feladását. Sürgetni kezdte a fegyvergyártást, annak ellenére, hogy az amerikaiak nagy többsége ellenezte az európai ügyekbe való beavatkozást. Bár az Egyesült Államok semlegességi törvénye a kormányt is kötelezte. Befolyásolni kezdte a brit, francia és lengyel kormányokat az antikomintern államok, de főleg Németország elleni keményebb politikára.

2.Acélszerződés.

3.Az albánok még a római időkben költöztek a Balkán-félsziget délnyugati részére. Görögök és rómaiak között nem bírtak domináns nemzetté fejlődni. A középkorban a Római Birodalom utódállamai civakodtak felette. A török balkáni hódításai idején hosszú ideig ellenállt a hódításnak, de végül bekebelezte az Oszmán Birodalom. A hódoltsági évszázadok folyamán a nép többségben áttért az iszlám hitre. Miután a 20. századfordulóra kiűzték a Balkán jó részéről a törököket, Szerbia, Görögország, az Osztrák magyar monarchia és Olaszország formáltak jogot Albániára. Majd a civakodók zöld asztal mellett megegyeztek Albánia függetlenségében. A főleg albánoktól lakott Rigómezőt (Koszovót) amely a középkorban szerb tartomány volt Szerbia kapta megt.

4.Ribbentrop Joachim (1893-1946) Németország londoni nagykövete, később külügyminiszter. Megpróbált kiegyezni Nagy-Britanniával és Franciaországgal. Nürnbergben háborús bűnösként kivégezték.

5.Bár a világot tényleg meglepte a hír, de sólymok a háttérben már számítottak rá. Roosevelt szerint „a politikában minden ki van tervelve, semmi sem történik véletlenül. Ami véletlennek látszik, az csak még jobban volt kitervelve. Neki tudnia kellett, hiszen ő és háttere tervelték ki a háborút”

6.Molotov, Skrjabin Vjacseszláv Mihájlovics (1890-1986) szovjet politikus több magas állami és pártfunkcióban. 1939-1956 között szovjet külügyminiszter.

7.Hruscsov, Nyikita Sergejevics (1894-1971) ukrán -mások szerint orosz- származású szovjet politikus. Sztálin halála után a SZKP első titkára. Nem sikerült uralmát megszilárdítania és elvtársai 1964-ben megfosztották minden hivatalától.

8.Maginot, André (1877-1932) francia politikus, honvédelmi miniszter. Hivatali ideje alatt (1929-1932) kezdtek az időben korszerű védelmi vonalat építeni Franciaország keleti határán, egy esetleges német támadás elhárítására. Ezt nevezték iniciátoráról Maginot vonalnak.

9.Mussolini kijelentette „Olaszország nem hadviselő fél” és közvetítőként ajánlkozott.

A magyar kormány, hivatkozva a Lengyelországgal fennálló évszázados barátságra, nem járult hozzá, hogy német csapatok magyar területről támadják oldalba Lengyelországot.

10.Luftwaffe: légi fegyvernem, a német légierők.

11.Sikorski Wladyslaw (1881-1943) lengyel politikus és tábornok, különböző állami hivatalokban. A lengyel exilkormány miniszterelnöke Londonban.

12.Skandinávia és az Urál-hegység közötti térség a finnugor népek őshazája. Az utolsó évszázadokban ezeket a népeket a bevándorolt szláv etnikum túlnőtte vagy kiszorította a felső Volga északkeleti vidékére, nyugaton pedig Karéliára és a Baltikumra. Következőleg Nagy Péter cár, Oroszország új fővárosát, Szentpétervárat finn-észt területre építtette. Az első világháború után Finnország és a balti államok elnyerték függetlenségüket Oroszországtól. Szentpétervár, Oroszország egyetlen jégmentes kikötője, amit a bolsevikok közben Leningrádnak neveztek át, határvárossá lett. E neuralgikus pont sebezhetőségével okolta meg a Szovjetunió a Finnország elleni háborút és a balti államok bekebelezését.

13.Mannerheim, Carl Gustaf báró (1867-1951) finn marsall, politikus és államfő. Az ő vezetésével sikerült Finnországnak 1918-ban kiharcolni függetlenségét Szovjet Oroszországtól. Három háborúban védte meg Finnország függetlenségét a szovjetek ellen.

14.A Vörös Hadsereg kudarcához a finnek ellen, nagyban hozzájárult Sztálin tisztogatási akciója a hadsereg élén. Állítólag összeesküvést szőttek ellene a tábornoki karban. Vagy német forrásból, akarva kerültek ilyen híresztelések Prágába, amit Benes azonnal továbbított Sztálinhoz. Tény, hogy Sztálin 1937-ben összeesküvés indokával, majd az egész tábornoki kart és a magasabb tiszteket, ezredestől felfele likvidáltatta.

15.Cash-and-Carry: Fizesd és vidd! Az első világháború óta mind Nagy-Britannia, mind Franciaország reménytelenül el voltak adósodva, hogy egy új háborút képtelenek lettek volna finanszírozni. Ezért a Cash-and-Carry nemsokára, Lend-and-Lease-re lett változtatva. Ez azt jelentette, hogy Roosevelt a háború tartamára amerikai hadifelszerelést kölcsönzött a szövetségeseknek, amit ezeknek a háború után vissza kellett szolgáltatni vagy visszafizetni. A háború végén a bérlők még fizetésképtelenebbek voltak, mint azelőtt, így Európa mellett az amerikai adófizetők máig fizetik a világháború költségeit

16.Az egyik Dunántúlon lelőtt „liberátor” bombázó legénysége majd mindahány mexikói volt.

17.Wehrmacht: véderő, a német hadsereg korabeli elnevezése.

18.Qui habet tempus, habet vitam. Ki időt nyer, életet nyer.

19.Akkor már a spanyol polgárháborúban győzött Franco nemzeti hadserege. A 30-as évek fényes sikerei hatására sokan a fasizmusban vagy a nemzeti mozgalmakban vélték a jövő rendszerét. Mások csak a bolsevizmus helyett választották. Sokan tartották a liberális demokráciát dekadensnek. Kevesen tudták, hogy a szovjet állam bármily nagy is, belül üres, a liberalizmus pedig még legalább száz évig uralja a világot.

20.Ez az állhatatosság a békeajánlatok ellen, Roosevelt nyomásán és ígéretein nyugodott.

21.VII. Hakon király (1905-1957) Norvégia királya.

22.Daladier, Édouard (1884-1970) francia politikus (1933-1934), majd (1938-1940) miniszterelnök.

23.Reynaud, Paul (1878-1966) francia politikus. Többször miniszter; a háború közepett néhány hétig miniszterelnök.

24.Royal Air Force (RAF): Királyi Légierők, Nagy-Britannia légi ereje.

25.A francia hadvezetés bízott a Maginot-vonal áttörhetetlenségében, ez pedig a belga határnál végződött. A Belgium mögötti arcvonalon, ahol a németek áttörtek hiányzott a második front, de még a tartalék is, ami az áttörést felfoghatta volna.

26.Stuka Sturz Kampf Flugzeug - zuhanó repülő

27.Guderian Heinz 1888-1954. A kor talán legnagyobb stratégája. A tőle kifejlesztett hadrend alapozta meg a német hadsereg győzelmeit a második világháború első fázisában a számbeli, tűzerőben, mint páncélozott járművekben fölényesebb ellenfeleivel szemben.

28.Hans von Seekt 1866-1936 német vezérezredes, fejtette ki Könyvében: „Egy katona gondolatai”: A jövő háborúit a légierőktől támogatott mobil egységek fogják megnyerni.

29.Douhet, Giulio (1869-1930) olasz tábornok. A modern háború sikerét a légi fölény megszerzésére alapította. Elméletét ma minden hadviselő alkalmazza, már amennyire gazdasági erejéből telik.

30.Wilhelmine királynő (1880-1962) Németalföld királynője.

31.III. Leopold király (1901-1983) Belgium királya.

32.Weygand, Maxime (1867-1965) francia tábornagy, 1940-ben a francia hadsereg főparancsnoka. A fegyverletétel után a honvédelem minisztere a Vichy-i kormányban.

33.Egyesülés Nagy-Britanniával Franciaország nagy nemzeti katasztrófája idején csak alárendelt domíniumként volt elképzelhető, ami egy francia patriótának, még Németország hajthatatlan ellenségének is, elképzelhetetlen, elfogadhatatlan volt! Ez az esztelenség a kívánt egység helyet, az ellenkező hatást váltotta ki. A franciák torkig lettek az angol szövetségessel, hogy hosszú időbe tellett az angolszász propagandagépezetnek, visszahangolni őket.

34.Bessz Arábia földrajzilag az eurázsiai pusztán fekszik. A történelem folyamán sok nomád nép lakta vagy vonult itt át. Utoljára az Oszmán Birodalom birtoka volt, amíg a cárok a 19. század elején elűzték a törököket, és Moldávia néven bekebelezték birodalmukba. Orosz fennhatóság alatt fejlődésnek indult a szapora román etnikum, hogy száz év múltán ők képezték az abszolút többséget. A világháború után az antant segítségével ez a provincia is Romániára szállt.

35.Ciano, Galeazzo, Cortellazzo grófja (1903-1944) Mussolini veje, olasz külügyminiszter (1936-1943)

36.État Français: Francia állam. A Vichy-böl kormányzott Franciaország hivatalos elnevezése volt.

37.Hitler 1940. július 19-én, a Reichstag előtt békeajánlatot tett Nagy-Britanniának, majd a pápai nuncius által írásban is elküldte Londonba, de Churchill a levelet átvenni sem volt hajlandó. Röviddel az oroszországi hadjárat előtt, Heß Rudolf (1894-1987) saját elhatározásából, egyedül Angliába repült. A fanatikus Heß, aki Hitler helyettese volt, mindent kockára tett, hogy békére bírja Nagy-Britanniát. Németországban ezért bolonddá nyilvánították. A háború után a győztesek háborús bűnösként ítélték el. A Szovjet Birodalom összeomlásával, 46 évi fegyház után, reménykedhetett szabadlábra helyezésére, de a 93 éves szerfelett vallásos aggastyán -a brit foglárok állítása szerint- önkezűleg vetett véget életének börtönében.

38.A brit és német vadászrepülőgépek hasonértékűek voltak. Az egyik típus valamivel gyorsabb, a másik fordulékonyabb.

39.Radar (Radio detecting and ranging): rádió felderítő és bemérő készülék rövidítése.

40.Az angol propaganda hunoknak nevezte legközelebbi rokonaikat, a németeket, akik a nyugati civilizációt fenyegetik. Sztálin bolsevista hordái viszont derék szövetségesek voltak!

41.De Gaulle, Charles (1890-1970) francia tábornok és politikus. Több hadászati értekezést és könyvet írt, melyben sürgette a páncélos erők és motorizált gyalogság szimultán bevetését. Hasonló taktikát, amelyet a Wehrmacht sikeresen alkalmazott a francia erők ellen. A második világháború első fázisában a 4. francia páncélhadosztályt vezényelte ezredesként. Montcornet-nél visszaszorította a támadók arcvonalát egy frontszakaszon, ezért dandártábornokká léptették elő, majd Reynaud honvédelmi államtitkárként megbízta a Brit szövetséges ügyeinek koordinálásával. A második világháború alatt fenntartotta a brit-francia szövetséget. A háború után rövid ideig miniszterelnök és államfő, majd egy időre visszavonult a politikából. Néhány év múltán visszatért, mint miniszterelnök. Később köztársasági elnökké választották.

42.Sic transit gloria mundi: Így múlik a világ dicsősége.

43.Eden, Robert Anthony (1897-1977) brit politikus, többször külügyminiszter, (1955-1957) miniszterelnök.

44.Karadzsordzsevics Pál régensherceg (1893 1976) Jugoszlávia kormányzója (1934-1941)

45.Rommel, Erwin (1891-1944) német tábornagy, 1941-1943 között az Afrika-különítmény legendás parancsnoka. Tudott a Hitler elleni összeesküvésről. Ennek 1944. július 20-i kudarca után szuicidre kényszeríttették.

46.A stratégiailag fontos Norvégiát és Dániát megszállta a Wehrmacht, épp, amikor a szövetségesek már útban voltak, hogy Skandináviát saját részükre biztosítsák. Belgium, Luxemburg és Hollandia a háború útjában álltak. A balti államok elzárták a szovjet tengeri kijáratát. Perzsiát megszállták, a szovjet brit szövetségesek, mert számukra ez volt a legelőnyösebb út a szovjetet ellátni. Az izlandi támaszpontra az angolszászoknak volt szükségük, Nagy-Britannia és Szovjet Oroszország ellátásához. Izlandot előbb a britek szállták meg, majd néhány hónap után átengedték az amerikaiaknak. Svájc és Svédország csak földrajzi helyzetüknek köszönhették, hogy megtarthatták semlegességüket.

47.Simovics, Dusán (1882-1962) jugoszláv tábornok és politikus.

48.II. Péter (1923-1970) 1942 tavaszán néhány napig jugoszláv király.

49.A régensherceg kormánya igyekezett a tengelyhatalmakkal jó viszonyt tartani, ezért német kezdeményezésre Magyarország -bár Jugoszlávia magyar területeket tartott megszállva- 1940 decemberében barátsági szerződést kötött Jugoszláviával, mely a békés határrendezést is előirányozta. A belgrádi puccs és politikai irányváltás azonban új helyzetet teremtett, amit a tengelyhatalmak nem tűrhettek. Magyarország viszonyát Berlinnel már a Lengyelország elleni hadjáratban megtagadott részvétel is megnehezítette. Most, ha a Jugoszlávia elleni háborúban újra semleges akar maradni, bizonyosan Belgium és a skandináv országok sorsára jut. Háború vagy megszállás között kellett választania Magyarország miniszterelnökének, gróf Teleki Pálnak (1879-1941). A néhány héttel ezelőtt Jugoszláviával kötött, barátsági szerződést ő maga ratifikálta! A kétségbeesett miniszterelnök, nem talált kiutat, hogy maga és hazája becsületét megőrizze: Tiltakozásul a hadba lépés ellen, önkezével vetett véget életének.

50.II. György (1890-1947) 1922 óta megszakításokkal görög király.

51.Az elvtársak is dekadensnek tartották a liberális kapitalista demokráciát, csak a letűnésében hibáztak legalább 100 esztendőt.

52.Sztálin leállította a bombázóflotta gyártását azon megfontolásból, hogy a támadó Vörös Hadsereg Németország, illetve Európa iparát sértetlenül megszerezze. Rengeteg célszerűtlen repülőgép gyártására adott utasítást. A szovjet légierök a háború elején teljesen hátrányban voltak.

53.Schulenburg Friedrich Werner gróf (1875-1944) a háború előtt német nagykövet Moszkvában. Az 1944-es Hitler elleni összeesküvés egyik részvevője, emiatt kivégezték.

54.Von Brauchitsch Walther (1881-1948) vezértábornagy, a Wehrmacht vezérkari főnöke.

55.Néhány német tábornok visszaemlékezéseiben, a Brauchitsch-Hitler közötti konfliktusban, ebben a négyheti megtorpanásban vélik az orosz hadjárat sikertelenségének okát. A fokozatos előtörés teóriának megszakításával, az ellenség időt nyert erejének ujjárendezésére és Moszkva védelmének megszervezésére. De az őszi eső-sár időszakhoz és a télhez is négy héttel közelebb jutottak.

56.Hogy a bombázók igazán szovjet repülőgépek voltak-e, még ma is vitatott. Különböző hipotézisek a Szovjetunióba emigrált cseh pilótákat, a román vagy a német légierőket gyanúsítják

57.Ehhez járult a Világbank alapítása. A fináncoligarcha, amely a háborút pénzelte, nyereményét kikölcsönözhette majd az újjáépítésre.

58.Ez volt a fedőneve a szovjet elleni hadműveleteknek.

59.Japán elhatározását, hogy Szibéria helyett a csendes-óceáni térségbe kíván terjeszkedni, egy Sorge nevű kém jelentette Moszkvába, aki német újságok sajtótudósítójaként álcázta magát Japánban.

A szibériai hadosztályok áthelyezését a nyugati frontra Roosevelt Japán elleni provokatív politikája tette lehetővé, amely Oroszország helyett az Egyesült Államok ellen vitte háborúba Tokiót. Végül a tény, hogy a jól képzett, jól felszerelt, ép szibériai hadsereg rendelkezésre állt a Vörös Hadsereg-parancsnokságának vállalnia kellett ezt a rizikót.

60.Konoe Fumimaro herceg (1891-1945) japán politikus, majd miniszterelnök. A győztesek háborús bűnnel vádolták és kivégezték.

61.A támadás csak Pearl Harbourt és helyőrségét érte váratlanul. Az amerikai titkosszolgálat 1939 óta ismerte a japánok rejtjeleit így az elnök és szűkebb köre pontosan tudták, hogy a japán hadüzenet, a repülőgép-hordozók, és a bombázók útban vannak. A repülőgép-anyahajókat időben ki is vezényelték Pearl Harbourból, csak a jórészben időszerűtlenné vált, kiöregedett csatahajók maradtak a kikötőben, és a személyzetek. Rooseveltéknek szükségük volt valami rettenetesre, ami Amerika népét háborúra ösztönzi. Ezért nem értesítették Pearl Harbourt!

62.Roosevelt a Japán és a tengelyhatalmak elleni embargót, a kölcsön és bérletszerződést, a törvényesség határán, Amerika népe megkérdezése nélkül vitte keresztül. Hitler hadüzenete nemcsak legalizálta előző intézkedéseit, hanem bölcs előrelátássá növelte.

63.Brit bombázok olyannyira megrongáltak egy német tengeralattjárót, hogy az utolsó erejével felmerülni kényszerült. Miután legénysége megadta magát, a brit kapitány átküldte embereit a süllyedő búvárhajóra: „hozzanak át mindent, amire szükségünk lehet”! Az angolok megtalálták a rejtjelező készüléket, amiből egy lengyel emigráns matematikus csoportnak sikerült a rejtjeleket megfejteni. A német és japán kódok ismerete aztán mérhetetlen előnyt szerzett az angolszász hatalmaknak a háború folyamán.

64.Bár egy lelőtt német futár- repülőgépen az oroszok feljegyzéseket találtak a tervezett nyári offenzíva céljáról. De ezt a bolsevikok határtalan bizalmatlanságukban cselnek vélték.

65.Anélkül, hogy az orosz mérnökök teljesítményét kisebbíteni akarnánk, ezek az új fegyvertípusok Amerika hatásos segítségével jöttek létre. Roosevelt már a 30-as években egyeztette a szovjet és amerikai hadseregek lőszerét és kaliberét (a 76,2 mm páncéltörő kaliber éppen 3 inch (hüvelyk, vagyis 3 x 2,54 cm). Most Amerika szállította a lőszert, a félkész árukat, a szerszámgépeket, ami nélkül a szovjet haditermelés leállt volna. A know-how-t, amire a szovjet haditechnika felépítéséhez szükség volt. De főleg a legfontosabbat: élelmiszert, mert az élelmiszerellátás békeidőben is szűkös volt minden kommunista rendszerben. A szovjet rezsim alatt csak a hadsereg funkcionált, vagy ami azzal összefüggött.

66.A T 34-esek már amerikai rádiókészülékekkel voltak ellátva. Eddig a szovjet tankokból hiányzott a rádiókommunikáció, mert a rádióközléseket az ellenség is lehallgathatta. Amerikai szövetségeseiknek minden rábeszélőképességüket latba kellett vetni, amíg az elvtársak elfogadták, hogy az összeköttetés hiánya még nagyobb hátránnyal jár.

67.A Heeresgruppe Mitte 1944-es katasztrófája idején egy német alezredes naplójából: „Néhány szétszórt csapattest fejvesztve menekült nyugatnak a fogságba esés elől.” A német katonák ugyanúgy fejvesztve vonultak vissza a fogságba esés elől, mint 43 telén a szétvert szövetségeseik.

68.ad hoc: e céllal, ez alkalomra.

69.Azidőben a líbiai olajforrások még nem voltak feltárva.

70.Az angolszászok észak-afrikai terveiket még francia szövetségesük, de Gaulle tábornok előtt is titokban tartották, azzal a megokolással, hogy a Vichy-i kormány katonái de Gaulle csapataira lőnének, de amerikaiakra nem.

71.Darlan, François (1881-1942) francia tengernagy. A franciaországi hadjárat alatt a tengeri erők parancsnoka. A fegyverletétel után magas pozíciókat töltött be a Vichy-i kormányban. 1942-ben átadta francia Észak-Afrikát az angolszászoknak és megpróbált közvetíteni a szövetségesek és a Vichy-i kormány között.

72.Churchillnek nem tetszett a feltétel nélküli kapituláció, mert ez a nyugati szövetségesek vezetőit Sztálin nívójára süllyesztette le, de végül ő is elfogadta! Előbb-utóbb a mai győztesek vagy utódaik kényszerülnek majd feltétel nélkül kapitulálni!

73.Goebbels Joseph Paul (1897-1945) német nemzetiszocialista propagandaminiszter. Németország összeomlásának utolsó napjaiban, családjával együtt öngyilkos lett.

74.A gyártási, logisztikai és egyéb nehézségek miatt késve kiérkezett új típusú harckocsikon pedig késett a csapatok kiképzése.

75.Eisenhower, Dwight David (1890-1969) az USA 34. elnöke. Ezredesként csatlakozott Roosevelt táborához. Gyorsan átugrott jó néhány fokot a katonai ranglétrán, így lett a nyugati szövetségesek főparancsnoka a második világháborúban.

76.De Bono Emilio (1866-1944) olasz tábornagy és politikus. Korán a fasiszta mozgalom mellé állt. Líbia kormányzója, majd gyarmatügyi miniszter. Az etiópiai háborúban főparancsnok volt.

77.Peenemünde: itt gyártották a V1 sugárhajtású repülőgépeket és a V2 rakétákat. Ezek rombolóerejével remélték a németek a szövetségesek katonai előkészületeit már Nagy Britannia területén meghiúsítani. A rakéták V-megjelölése a Vergeltung szó kezdőbetűje, ami visszavágást jelent.

78.Armee de Liberation de France: Francia Felszabadító Hadsereg.

79.mozis emberek -filmesek

80.kisasszonyokat

81.Német hadifoglyokat kínoztak, sokat agyonvertek. A németszakos tanárnőt, akit a megszállók tolmácsolásra köteleztek, mint kollaboránst kopaszra nyírták, vagy ruhátlanul kergették végig az utcákon.

82.Westwall: Nyugati fal vagy a szövetségesektől Siegfried-vonalnak nevezett erődítményláncolat, a Maginot-vonal ellenkezője volt a német oldalon.

83.A német hadiipar épp 1944 nyarán érte el teljesítményének csúcspontját. Összehasonlításként a hét háborús évben, Németországban 92 770 repülőgépet gyártottak. A másik oldalon, csak az Egyesült Államokban 297 000-et, a német teljesítmény több mint háromszorosát.

84.A lengyel foglyok két alternatíva között választhattak: a munkatáborban maradás vagy katonai szolgálat a szovjet oldalon.

85.Komorowski Tadeus Gróf; (1895-1966) ellenállási álneve: „Bór” -erdő, lengyel politikus és tábornok, a varsói felkelés irányítója.

86.A szlovákok szerették volna állami függetlenségüket a szovjet hegemónia alatt is megtartani! A nyugati szövetségeseknek viszont még mindig építettek a csehszlovák államra, mint Németországgal szembeni konkurens hatalomra. Sztálinnak az úját sem kellett mozdítania, a csehszlovák ugródeszkát, ami Európa centrumába nyúlt, ajándékba kapta szövetségeseitől. Szlovákia szuverenitása egyelőre csak a szlovákok vágyálma maradt.

87.Zervas Napóleon (1891-1957) görög partizánvezér és politikus

88.Tito, Broz Josip (1892-1980) jugoszláv partizánvezér, majd államelnök. A szovjet hadsereg segítségével megszerezte a hatalmat a háború utáni Jugoszláviában. 1948-ban összetűztek Sztálinnal, de megtartotta a kommunista rendszert Jugoszláviában.

89.Papandreu, Georgios (1888-1968) görög szocialista politikus, kétszer miniszterelnök

90.Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, rövidítve IMF-bank) alapítását 1944. július 22-én határozták el Bretton Woods-ban a nemzetközi bankárok, és kényszerítették a világra az aranyár helyett az US Dollárt globális fizetőeszközként . Ez is egyik intézményük a világ pénzügyeinek kézben tartására.

91.Dewey, Thomas Edmund (1902-1971) amerikai politikus. Az 1944-es választásoknál Roosevelt, 1948-ban Truman ellenkandidátusa.

92.Nagybányai vitéz Horthy Miklós (1868-1957) Ferenc József császár szárnysegédjeként tanulta a fiatal Horthy Miklós a kormányzás művészetét. Az első világháborúban, mint tengernagy az adriai flotta parancsnoka. Az 1919-es kommunista terrorrendszer ellen szervezkedő ellenforradalmárok megbízták a felkelés katonai parancsnoki tisztségével. A vörösök bukása után az országgyűlés Magyarország kormányzójává választotta. Személye és munkássága a kortársi véleményekben a jobboldaltól a baloldalig vitatott, de a történelem majd a nemzet legjobbjai közé emeli személyiségét!

93.Nem mindegy, hogy egy országot saját kulturális közösségből való hatalom győzi le, vagy olyan ellenség, amely egészen más világrendet és gondolatvilágot képvisel! Természetes, hogy Magyarország, a nyugati kultúra keleti vártáján szövetségeseit a nyugati kulturális közösségben keresi és itt a legközelebbi hatalom Németország. Hogy épp az euró-atlanti kultúrközösség két legerősebb hatalma egymást gyilkolta, volt éppen a sors tragédiája!

94.Honni soit qui crime de guerre y pense: Szégyelje magát aki itt háborús bűnre gondol. Az angol térdszalagrend jelmondata kissé modosítva. Igazi szövege: „Honni soit qui mal y pense”: Szégyellje magát, aki itt rosszra gondol.

95.Dönitz, Karl (1891-1980) német vezértengernagy. Hitler 1945-ben utódjául jelölte. Így mint kormányfőnek, neki kellett Németország vereségét elismernie.

96.Zsukov, Georgi Konsztantinovics (1896-1974) szovjet tábornagy. Legismertebbek a Moszkvánál és Sztálingrádnál aratott győzelmei vagy Berlin megszállása. Legnagyobb győzelme, amivel a Szovjet Birodalmat a kétfrontos háborútól és az összeomlástól megmentette: a Mongóliát ostromló 6. Japán Hadsereg megsemmisítése volt 1939. augusztus végén. Nem sokat törődött saját veszteségeivel ezért közvetlen alantasai mészárosnak nevezték.  Sztalin tartott tőle és a háború után száműzte Szibériába. 1955-től hadügyminiszter, majd 1957-ben újra megfosztották pozíciójától.

97.Az 1944. októberi moszkvai konferencián Churchill egy fél papírlapra írta javaslatát a megszállt Délkelet-Európa feletti hegemóniáról, melyet az asztalon át a túloldalon ülő Sztalinhoz tolt.

Romániában                                         90:10, Oroszország javára

Bulgáriában                                          75:25, Oroszország javára

Görögországban                                   90:10 az angolszászok javára

Magyarországon és Jugoszláviában 50:50 arányban.

Sztalin egyetértése jeléül ceruzájával nagy haknit írt rá azután visszatolta Churchillhez.

98.Tito bandái Szerbiában sem bántak másként ellenlábasaikkal, mint a horvátokkal. Ott az angolok volt szövetségeseit, a csetnikeket, Bácskában a magyar kisebbséget tizedelték meg. A német-sváb falvak lakosságát pedig majdnem teljesen kiirtották. Ez persze nem számított háborús bűnnek győzteséknél.

99.A harcok a Fülöp-szigeteken elhúzódtak a háború végéig.

100.Mac Arthur Douglas (1880-1964) az amerikai hadsereg vezérkari főnökeként már nyugállományba vonult, amikor a háború kezdetén reaktiválták. A Japán elleni hadviselés főparancsnoka lett. Később a koreai háború alatt (1950-1954) az ENSz katonai parancsnoki tisztségét töltötte be.

101.Kamikaze: szó értelme „isteni vihar”, amely szétszórja az ellenséget, miképpen a 13. században a Japánra törő mongol flottát egy erős tengeri vihar sülyesztette el.

102.Építői tulajdonképpen Németországra szánták, de Európában már véget ért a háború, amire ördögi szerkezetük elkészült. Szerencsére! Mert ha 1944-ben Németország lakosságának felét kiirtják, megszűnt volna az a biológiai akadály, amely Szovjet-Oroszországot visszatartotta Európa későbbi lerohanásától.

103.Hirohito (1901-1987) Japán császára.

104.Gulág-kommisszárok (GULAG) volt a szovjet munkatáborok felügyeletének rövidítése.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11. A hidegháború.

Potsdamban, a megszállt Berlin egyik elővárosában ültek utoljára egy asztalhoz a győztesek, hogy a jaltai, illetve teheráni osztozkodást foganatosítsák. Amíg a győztesek Potsdamban győzelmüket ünnepelték, a két frissensült szuperhatalom, Szovjet-Oroszország és az Egyesült Államok ideológiái már háborúban álltak egymással Kínában, Vietnamban, Görögországban. Még nem sejtette a világ, hogy Európa romjain szerkesztett új világrend az egész Euró-Atlanti Civilizációt taszítja majd sírba. A megállapodás szerint a négy győztes hatalom: az Egyesült Államok, Szovjet-Oroszország, Kína és Nagy-Britannia a háború után, mint világrendőrök őrködnek az örök béke felett. Csupán az ideológiai nézeteiket felejtették el a békegyártók összehangolni, mert mindegyik békeharcos a saját ideológiájában látta a béke zálogát. Sztalin minden népek nagy barátja elérkezettnek vélte az időt, hogy a világ proletárjait saját uralma alatt egyesítse. Amerika urai persze a maguk liberális-kapitalista American way of life-ban¹ látták az utat a freedom and peace² felé. A világrendőrök egyike, Kína, még mindig polgárháborúban állt. Itt már összecsaptak a győztesek ideológiái. A szovjet hadsereg, amely Japán összeomlása után Mandzsúriát és az északi Kínát megszállta, ellátta Mao Ce-Tung³ vörös hadseregét fegyverrel, amíg az amerikaiak régi szövetségesüket, a bal-nemzeti Csang Kai-sek⁴ Kuomintang⁵ Pártját, illetve rendszerét támogatták. Nagy-Britannia gazdasági ereje már az első világháborúban is gyengének bizonyult. A második háborút Amerika támogatása nélkül nem lett volna képes végigküzdeni. A majd millió fős hadsereget, amely a háború végén fegyverben állt, nem bírta az ország tovább finanszírozni. Franciaország, amelyet udvariasan szintén a nagyhatalmak közé soroltak, sem volt jobb helyzetben, mint Nagy-Britannia. Az újra francia gyarmattá lett Indokinában épp akkor kiáltotta ki Ho Si Minh⁶ a kommunista Vietnami Köztársaságot. Így aztán az örök béke ugyancsak várathat magára!

Németországot megegyezés szerint Szovjet-Oroszország és a három nyugati szövetséges között négy megszállási övezetre osztották. Kelet-Poroszországból Oroszország kitulajdonította a déli Mémel-vidéket Königsbergel. A maradék Poroszországba és Sziléziába Lengyelországot tolták nyugatabbra. Az átrendezéssel a valaha erős Porosz Birodalom eltűnt a térképről. Népességét áttelepítették a megmaradt Németországba. Németország nyugati részét amerikai, brit és francia zónákra osztották. Az Odera és Elba közötti terület szovjet megszállási zóna lett. A szintén négy szektorra osztott Berlinben egyelőre a négy győztes hatalom katonai parancsnokai kormányoztak.

Keleti és nyugati győztesek megkezdték a német konkurens országát -mindegyik a maga módján- krumpliföldekké alakítani. A britek felrobbantották az ipartelepek esetleg még épen maradt részeit. Az oroszok a maguk övezetükben egész gyárakat szereltek le jóvátételként. Szükség szerint a személyzet egy részét is magukkal vitték, hogy biztosítsák az újbóli üzembe helyezés zavartalanságát a Szovjet Birodalom területén. Az amerikaiak csak a szabványhivatalt sajátították ki, máig milliárdos hasznot húzva a német szellemi tulajdonból. A Birodalmi Bank romjai előtt pedig megjelent egy amerikai egyenruhás kommandó, számtalan teherautóra rakta a németek aranytartalékát, majd ahogy jött – eltűnt. Az akkori katonai titkosszolgálat (CIC) minden embere a háborús bűnösök felkutatásával volt elfoglalva, így egyszerűen nem jutott ideje a rablókat keresgélni. Már azért sem, mert egyesek szerint a rablókat a CIC legfelsőbb körei irányították. Talán ugyanazok, akik a magyar „aranyvonat “vámszedői is voltak.

A balti államok: Észtország, Lettország és Litvánia újra Szovjetköztársaságok lettek

Kelet-Lengyelországot szintén bekebelezte a Szovjetunió. Vagyis Lengyelországot, melynek sérthetetlenségéért a nyugati szövetségesek háborút indítottak, nyugatra tolták. Ez okból négymillió lengyelnek kellett elhagyni kelet lengyelországi hazáját és Poroszországba, vagy Sziléziába költözni. A kilencmillió németnek Poroszországból és Sziléziából át kellett költözniük Németországba. Az elűzött németek telepedjenek a háborúban vagy a bombázásokban elhaltak helyére, tanácsolták a lakonikus győztesek. Churchill három gyufaszállal demonstrálta ezt a német lengyel akciót. A baloldalról elvesszük a gyufaszálat és a jobboldalra tesszük. Ilyen egyszerű a dolog! Churchillt kissé zavarta a gondolat: mi lesz, ha egyszer a németek visszakövetelik keleti területeiket? A lengyelek nem elég erősek, hogy ezt megtagadják! A szovjetek támaszpontokat tartottak meg Lengyelország területén, hogy biztosítsák összeköttetésüket németországi megszállási övezetükkel. Így aztán végképp el lett hárítva a német hegemónia, hanem Sztálin emberei lettek úrrá Lengyelországon. Csak egyetlen kérdés maradt függőben: Hogyan választott volna Churchill, vagy az angolok, ha német és szovjet megszállás között kellett volna dönteniük?

Az újraélesztett Csehszlovákiából rettenetes atrocitások között hárommillió németet űzött át Németországba vagy Ausztriába a Londonból visszatért Benes-kormány, természetesen a kommunistákkal koalícióban, melynek folyamán a német lakosság 10%-át legyilkolták. Benes szíve szerint a magyarokat is kitelepítette volna szülőföldjükről, de ehhez nem járultak hozzá patrónusai. Így meg kellett elégedniük jó néhány polgármester, jegyző legyilkolásával és a módosabb gazdák áttelepítésével Magyarországra. A pedagógusokról pedig kiderült, hogy egytől egyig kollaboráltak az ellenséggel, így őket is áttelepítették Magyarországra, a magyar iskolákat pedig évekre bezárták. Későbbi történelmünknek bizonyosan nehézségei lesznek majd, ezt a csehszlovák-angolszász genocídiumot évszázados európai múltunkba beilleszteni!

Albániában Tito egyik alvezére, Enver Hodzsa⁷ vette át a hatalmat, ezzel Albánia már majdnem az újjáélesztett Jugoszlávia része lett. Később Hodzsa kihasználta a Tito-Sztalin közti szakadást a jugoszláv hegemónia lerázására. Sztálin oldalán maradt és a legortodoxabb európai kommunista rendszert építette ki Albániában.

Görögországban szintén harcban álltak a világbékefenntartók ideológiái. Bár egyezség szerint az angolok érdekszférájába került, de a kommunisták polgárháborút robbantottak ki. Csak miután Tito kilépett a szovjet blokkból és Jugoszlávián keresztül elmaradt a szovjet támogatás, győztek a nyugati hatalmak Görögországban.

A szovjet megszállás után Bulgáriában a kommunisták vitték a szót, és rövidesen likvidálták az ellenzéket.

Romániában a kommunisták 1945 márciusában -szovjet tankok segítségével- puccsoltak és bevezették az egypártrendszert. Hogy a románoknak kedvesebbé tegyék a kommunista diktatúrát, vagy bizonyítsák milyen jól jártak a szovjet oldalra pártolással, Sztalin egész Erdélyt újra Romániához csatolta.

Az ajándék nem volt ingyen. Sztalin fél millió kényszermunkást követelt, amit a románok örömmel meg is adtak. Így lettek az erdélyi szászok, bánáti svábok erdélyi magyarok részben Szibériába kitelepítve.

Bár Churchill berzenkedett az oroszokat túl mélyen Európába beengedni, Washington csak Németország szétverésére összpontosította politikáját. Hogy mi lesz a háború után, azzal nem törődtek. A háború utolsó napjaiban Montgomerrynek⁸ Eisenhower parancsban tiltotta meg Berlin megszállását, amit az amerikaiak maguk is megtehettek volna, sőt nyitva állt elötük egész Németország és Csehország, de mindezt átengedték az oroszoknak. Végül még kiürítették Közép-Németország és a Cseh-medence általuk megszállt részeit. Az oroszoktól cserébe Berlinben és Bécsben kaptak megszállási övezetet.

Sztálin világosan fogalmazott: ideológiánkat rá fogjuk kényszeríteni a megszállt népekre! Amerika sikeresebb volt ideológiájával. Maguk a németek, akik az összeomlásig keményen harcoltak ellenük, katasztrofális vereségük után, mint katonák, mint civil menekültek, tömegesen özönlöttek a nyugati zónákba. Végül is a nyugati szövetségesek képviselték a kor adekvát rendszerét, a plurális demokráciát, melyben a kor embere és a nyugati kulturális kör népei boldogulásukat sejtették. Persze a legideálisabb rendszer sem hibátlan! Épp e liberális kormányok nem tűrhették Németország soron következő európai hegemóniáját. Ez eredményezte az első világháborút, majd a demokráciáktól kierőszakolt, igazságtalan békediktátum vezetett a német politika radikalizálódásához és a második világháborúhoz. A történelem majd mindnyájunk felett ítélkezni fog e világégések miatt!

Hamburgtól Triesztig húzódott a demarkációs vonal, amely Európát két világra osztotta. Churchill vasfüggönyre keresztelte el művét, a nyugatot pedig szabad világnak. A Szovjet Birodalom béketábornak nevezte magát. A béke jól választott szlogen volt. A tábor viszont nagyon is jól karakterizálta ezt a rendszert, amely a fél világot internálótáborba zárta.

Oroszország hatalmi gyarapodása késztette Churchillt -akit közben premieri hivatalából kiszavaztattak-, hogy magánemberként figyelmeztesse Amerikát a fenyegető szovjet veszélyre. Amerikában Truman⁹ elnökhelyettes örökölte az elnöki hivatalt, miután Roosevelt két héttel Németország fegyverletétele előtt meghalt. A rossz lovat vágtuk le! Sorry -jellemezte Churchill az új szituációt, amikor rájött, hogy nemcsak Németországot, Európát, de a Brit világbirodalmat is szétbombáztatta! Truman reagált Churchill intelmeire és kiadta a Truman-doktrínát, melyben gazdasági és katonai segítséget ajánlott minden szovjetektől fenyegetett népnek. Ezzel az Egyesült Államok a nyugati világ gyámjává vált. Azon államok közösségének, melyek a liberális-demokrata államrend hívei voltak. Ez egyben Samu bácsi gyámságát is jelentette, a testvérháborúban elgyengült, hatalmát vesztett, kettészakított Európa felett, minden előnyével és hátrányával együtt. Ez időben persze örülhettek azon európai nemzetek, akiknél az amerikaiak voltak megszállók vagy „felszabadítók”, és nem a szovjetek.

A győztes hatalmak 1947-ben békét kötöttek Olaszországgal, Finnországgal, Magyarországgal és Bulgáriával. Ezzel minden legyőzött nép olyan kormányt kapott, amilyet a győztesek szerint érdemelt! Románia és Bulgária végérvényesen népköztársaságokká lettek. Magyarországon a bátrabb ellenzéki politikusokat Oroszországba deportálták, vagy kirakatperekben tüntették el őket a közéletből. A megfélemlített pártok aztán 1948-ban beleegyeztek a népfront-kormányba, ami a kommunisták hatalomra jutását jelentette. Csehszlovákiában a kommunisták kormányválságot idéztek elő, egyben fegyveres KP tagok szállták meg a kormányépületeket és átvették a hatalmat.

Tito megtagadta a kompromisszum nélküli engedelmességet a moszkvai központnak, ezzel megtörtént az első szakadás a kommunista világban, de a kommunista egypártrendszer megmaradt Jugoszláviában. Végre megértették Washingtonban a balkáni sarok fontosságát, hogy pénzzel és fegyverszállításokkal életben tartották Tito felemás rendszerét egésszen a Szovjet Birodalom összeomlásáig. Jugoszlávia kilépésével a szovjet blokkból, véget ért a görög polgárháború, ahol ekkor egy nyugatbarát rendszer jött létre.

Potsdamban a győztesek abban állapodtak meg, hogy Németországot gazdasági egységként fogják kezelni. A szovjet persze a maga zónájában földreformot hajtott végre.¹⁰ Az ipari nagyüzemeket államosították, ha le nem szerelték jóvátétel fejébe, vagy szovjetirányítás alá vették. Később megparancsolták a két munkáspárt, a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülését. Ezután az egységpárt hajlandó kollaboránsai vették át a politika és gazdaság irányítását.

Amerikaiak és britek szintén kénytelenek voltak megszállási övezeteikben a civil közigazgatást visszahelyezni. A zónáikat is összevonták bi-zóniává, amelyhez rövidesen csatlakozott a francia zóna, így keletkezett a tri-zonia, a nyugati szövetségesek egységzónája. Örökké mégsem lehetett Németországot katonai közigazgatás alatt tartani. A katonai közigazgatás szövetséges ellenőrző bizottsággá alakult. A gazdaság újra a kifejlődés rugójának bizonyult! A szétrombolt országban a legszükségesebbek is hiányoztak, így a katonai közigazgatás kénytelen volt a helyi gazdasági szakembereket visszahelyezni hivatalukba, hogy a lakosságot legalább élelemmel el tudja látni.

Berlinnek mind a négy övezetében 1946 nyara végén választásokat tartottak, melyen a kommunisták a 20%-ot sem érték el. Vita kezdődött a megszállók között, kinek az emberei, illetve melyik párt kormányozza a várost? A vita a két szuperhatalom közötti polarizáció következményeként mind hevesebb lett, végül 1948. június végén Berlin város kormánya a szovjet szektorból átköltözött a nyugati övezetbe. Az oroszok ekkor a keleti szektorban, nekik tetsző új emberekből alakítottak városi végrehajtó hatalmat. A berlini eseményekkel egy időben -az infláció leküzdésére- szükségessé vált a valutareform. A valutakérdés felett aztán végkép meghasonlottak a volt szövetségesek. A nyugati szövetségesek Tri-zoniában és Berlin nyugati szektoraiban új márkát adtak ki. Két nappal később a szovjet zónában is új pénzt hoztak forgalomba. Azon kívül az oroszok visszavonták delegátusukat a szövetséges ellenőrző bizottságból, és lezárták a szovjet zónán keresztül Berlinbe vezető szárazföldi és vízi utakat az áruforgalom és a személyforgalom számára.

Az amerikaiak légihidat szerveztek Berlin nyugati szektorai ellátására. Repülőgépeiken élelmiszert, üzemanyagot, szenet, mindazt, ami egy kétmilliós város szükségleteit fedezi, szállítottak a körülzárt városrészbe. Lehet, hogy ez az erőpróba mentette meg a békét, mert igazolta Truman Containment¹¹ politikájának komolyságát, egyben az amerikai hadsereg erejét és teljesítőképességét.

Végül az angolszászoknak meg kellett állapítaniuk, hogy egy esetleges Európa elleni szovjet támadást csak a németek képesek megállítani, tehát Németországot minél előbb integrálniuk kell rendszerükben! Tri-zoniában felállítottak egy alkotmányozó tanácsot, amely a jövő Németország alkotmányát kidolgozza. A németek viszont elvetették előbbi nemzeti rendszerüket és többségben, a győztesek sajtójától menedzsert pártokra szavaztak. Az 1949-ben alapított Német Szövetségi Köztársaságban a polgári kereszténydemokraták alakítottak kormányt és a szociáldemokraták képezték az ellenzéket. A szovjet megszállási zónában az oroszok az egyesített munkáspárt embereiből nevezték ki a Német Demokratikus Köztársaság kormányát. Ezzel két német állam alakult, egymással szemben álló politikai és gazdasági rendszerekkel. Így adódott, vagy így lett kitervelve? Mindenesetre mind Németország, mind Európa ketté lett osztva a vasfüggönnyel. Ezzel egész Európa, mint hatalmi tényező, végleg eliminálva lett!

A nyugat-európai államok számára kellemes volt Amerika védőpajzsa mögött csak saját javukra gondolni; ezért szívesen akceptálták az amerikai hegemóniát. A szörnyű nagynak látszó Szovjet Birodalom fenyegetésére most az angolszászok látták jónak a megmaradt Európát egyesíteni. Nagy-Britannia, Franciaország, a Benelux-államok és Dánia alapították 1948-ban a Nyugat-Európai Uniót, amelyhez Svédország csak gazdaságilag csatlakozott. A berlini blokád idején az Egyesült Államok, Kanada, Nagy Britannia, Franciaország, a Benelux-államok, Norvégia, Dánia, Izland, Olaszország és Portugália az Észak Atlanti Védelmi Szövetségbe (NATO) tömörültek a szovjet veszély elhárítására. Sztalin szembesülve a nyugati szövetségesek elszántságával, hogy nem hagyják magukat Berlinből kiszorítani, feloldotta Berlin blokádját.

A szovjettől megszállt országok moszkvai utasításra létrehozták az atlanti szövetség ellentáborait: előbb a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát a Szovjetunió, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Románia részvételével, melyhez később Kelet-Németország is csatlakozott, majd ennek katonai hasonmását, a Varsói Szerződést.

A kínai polgárháborúban, amely 1927 óta zajlott, győztek a kommunisták szovjet fegyverekkel és elűzték a nemzeti kormányt a dél-kínai Tajvan-szigetre. A nemzetieket az amerikai kormány támogatta, amíg az amerikai sajtó csak kritizálta. Pekingben a mandarinivadék Mao Ce-tung kikiáltotta 1949. október 1.én a Kínai Népköztársaságot. Ezzel a bolsevista béketábor 900 millió rabszolgára gyarapodott.

Írország 1949. április 18-án kilépett a British Commonwealth-ből, hogy végre teljesen függetlenné váljon Nagy-Britanniától.

A régi gyarmatbirodalmak bomladozni kezdtek. A bankárok, a háború győztesei, az államoknak, illetve a kormányoknak nyújtott államkölcsönökkel gyarmatosítanak. Ezeknek a kamatgyarmatosítóknak útban voltak a régi gyarmatosítók, hiszen ezek kormányaira már elég adósságot sóztak.

A szovjetek természetesen támogatták a dekolonizációt, azon reménykedve, hogy ezek az újjászületett népek esetleg betévednek majd a béketáborukba. A gyarmatosítók a 40-es évek végén feladni kényszerültek Irakot, Libanont, Jordániát, Ceylont, Burmát és Indiát. A függetlenné válással az Indiai Szubkontinens két részre szakadt a muzulmán Észak- és Kelet-Pakisztánra, amely néhány év múltán Pakisztánra és Bangladesre vált szét, valamint a hinduk szövetséges államára, a mai Indiára. A részben hindu, részben mohamedán lakosságú Kasmír birtoklásáért háború kezdődött, amely egy évig, a felek kimerüléséig dúlt. Mert a kettéosztott Kasmírban India nem akceptál népszavazást a nemzeti hovatartozás végett, a két ellenséges hatalom -néhány kisebb csetepatét leszámítva- máig hidegháborúban áll egymással.

Palesztinából az utolsó brit csapatok 1948. május 14-én vonultak ki. Bevándorolt zsidók még aznap kikiáltották Izrael Államot. A gyarmatosítók kivonulásával háború tört ki az őslakos arabok és bevándorlók között. Az arab államok a palesztinaiak segítségére siettek, de a diaszpórában élő zsidók időben ellátták fegyverekkel testvéreiket. Az arabok számbeli fölénye ellen győzött az izraeliek modernebb fegyverzete. Rövid háború után utóbbiak kibővítették területüket és elűzték a palesztinaiakat szülőföldjükről. A világközvélemény nyomására, 1949 végén az ellenfelek egy nagyon is törékeny békét kötöttek. A háborút követő béketárgyalásokon főleg Jeruzsálem, a három világvallás: iszlám, kereszténység és a zsidóság szent városa birtoklásáért folyt a vita. Jeruzsálemet egyelőre megosztották zsidók és arabok között.

A Biblia, a zsidók hit és történelemmitológiája, egyben a mohamedánok és keresztények szent könyve szerint, már az ókorban megpróbáltak zsidó törzsek a palesztinai tengerparton megtelepedni. Csakhogy itt más, a magukénál magasabb kultúrájú népekre találtak, melyek régóta itt éltek és keményen védelmezték hazájukat. Valószínű -ahogy ez nomád népeknél szokásos- zsidó törzsek egymás között is háborúzhattak a legelők és ivóvíz megszerzéséért. József eladása Egyiptomba egy törzsi háború végaktusa lehetett, amikor a vesztes törzs népét, vagy vezetőit rabszolgaként eladták. Az is lehetséges, hogy József törzse, hogy biztosítsa magának Gozen gazdag legelőit a Nílus-delta keleti részén, szövetkezett a hikszoszokkal, akik ez időben meghódították az északi Egyiptomot. Idővel József törzse magas pozíciókba jutott Egyiptomban, ami más zsidó bevándorlókat is ide vonzott. A hikszoszok kiűzése után a zsidókat kényszermunkára ítélték, ami Mózes népét négyszáz éves egyiptomi tartózkodás után, Kr.e. 1225 körül kivándorlásra késztette Egyiptomból. Tulajdonképpen Mózes volt a zsidó vallás szellemi atyja. Az ő törvénykönyve, a Tóra, a zsidó vallás alapja. Az egyistenhit tézise és a hit, hogy Jahve a zsidóságot saját népévé választotta. Ez a tézis, amely a zsidókat évezredek sikerein és viszontagságain átsegítette.

Mózesnek hazát kellett keresnie Egyiptomból kivándorolt népének, ekkor visszaemlékezett, vagy kitalálta Ábrahám történetét, hogy Jahve néki és ivadékainak adta Kánaánt, az ígéret földjét. Ennek pedig, a filiszterek partvidékének kell lennie. Ezóta vindikálják a zsidók Palesztinát.

Még eltelt 200 esztendő, amíg a zsidók a Kánaániakon -akik akkor a Palesztinát lakták- úrrá lettek és Kr. e. 1004-ben megalapíthatták a maguk királyságát. Ez a zsidó állam nemsokára szétvált Izraelre és Júdeára, melyek nem csak a szomszéd népek, de néha egymás ellen is háborút viseltek. Babilon királya Kr. e. 600 körül betört Júdeába, majd bevette Jeruzsálemet. Itt leromboltatta a templomot és a város előkelő polgárait Babilonba hurcolta, ami balga tettnek bizonyult, mert a kitelepítettek néhány év alatt destruálták birodalmát és átjátszották a perzsák kezére. A perzsák hazaengedték a zsidókat a fogságból és újra felépítették a jeruzsálemi templomot. De csak kevés zsidó tért vissza Babilonból hazájába. Az otthon maradottak is a diaszpórában keresték boldogulásukat, a levantei birodalmakban, a görög világban vagy a feltörekvő Rómában. Végül csak egy theokrata kisebbség maradt a zsidó államban, kiket egy papi szenátus kormányzott, előbb perzsa, később görög fennhatóság alatt. A vallásuk betiltása miatt a Szírek ellen felkelt makkabeusok Kr. e. 143-ban újra kiharcolták a független zsidó államot, amely 100 évvel később a pártusok elleni háború során római uralom alá került. Egy újabb felkelés a római világhatalom ellen, a maradék zsidó állam megsemmisülése és a jeruzsálemi templomerőd lerombolása lett. Ezután a zsidó állam 2000 évre megszűnt létezni.

Néhány évvel Jeruzsálem lerombolása előtt tanított Jézus Krisztus, aki a zsidóknak és a világnak megváltást ígért. De a zsidók a Messiástól nemzeti nagyságuk visszaállítását és ellenségeik feletti győzelmüket várták. Jézus tanítványai megkezdték a zsidó vallás reformálását, de amikor nemzsidókat is megkereszteltek, végleges lett a szakadás. Mohamed 600 évvel később új vallást alapított. A zsidók fontosabb törvényeit bevette a Koránba, hogy a zsidókat az iszlámhoz térítse, de ők kitartottak zsidóságuk mellett.

Amely országban zsidók élnek, vallásuk exkluzív tartása miatt álltalában 1-2%-os kisebbséget képeznek. A zsidók a görög-római, majd később az euró-amerikai civilizációk liberális fejlődésében úgymond élesztőként hatottak. Vezetőik meggazdagodtak és kivételes hatalomhoz jutottak, hogy főleg politikai ambícióik ellenszenvet és visszatetszést váltanak ki ellenük az már természetes.

Egy civilizáció bukása hatalomváltással jár, a régi és új hatalmasok törvényszerű viszálykodásaival. A hanyatló civilizáció vallását felváltó új religio intoleranciája más vallásokkal szemben, néhány generáció idejére elűzi a zsidókat az állami pozíciókból. Ez a letűnő Római Birodalomban sem történt másként. Az új keresztény egyház megtiltotta híveinek a pénz kölcsönzését kamatra, -hogy a fizetésképtelen adós, vagy gyermeke, ne válhasson rabszolgává- de a zsidóknál szemet hunyt és meghagyta régi mesterségüket: a pénzüzletet. Őnekik szabad volt kamatra pénzt kölcsönözni. Így a zsidók sikeresen túlélték a középkort. Hiszen a hatalmasok a középkorban is rá voltak utalva a zsidók -honnan is eredő- pénzére.

A 20. század elején Oroszország Mandzsúria és Korea irányába próbált terjeszkedni, de ezzel konfliktusba került Japánnal, ami az orosz-japán háborúhoz vezetett. A háborúban győztes Japán 1910-ben annektálta a Koreai-félszigetet. A második világháború végén, Mandzsúrián és a közös orosz-koreai határon át szovjet csapatok vonultak be Korea északi részébe a 38. szélességi fokig és meggyökereztették rendszerüket Észak-Koreában. A déli Koreát az amerikaiak szállták meg, választásokat tartottak, melyben a dél-koreaiak döntő többsége a plurális demokrácia mellett voksolt. Az amerikaiak már majdnem teljesen kivonultak Koreából amikor Észak-Korea hadserege 1950 nyarán váratlanul betört Dél-Koreába és néhány hét alatt megszállta a déli ország jó részét. A Dél-Korea kormányának csak annyi ideje maradt, hogy az ENSZ biztonsági tanácsához forduljon segítségért. Az ENSZ elítélte az észak-koreai agressziót és csapatokat küldött Dél-Korea megsegítésére. Főleg Amerika vállalta magára a háború terhét, ha már a Vörös Hadsereget a koreaiak nyakára segítette. Az ENSZ csapatok a 38. szélességi fok magasságában partra szálltak a keleti és nyugati partokon, és elzárták, majd megadásra kényszeríttették a déli országrészben rekedt észak koreai hadsereget. Az amerikaiak novemberre elérték a koreai oldalon a kínai határt. Mielőtt az észak-koreai rezsim megbukott volna, kínai „önkéntesek” tűntek fel, akik a frontot visszanyomták délre. Mac Arthur tábornok, az ENSZ csapatok amerikai főparancsnoka, tervbe vette a kommunisták utánpótlási vonalait kínai területen megtámadni. Truman elnök attól tartott, hogy ez világháborúvá fajulhat és leváltotta a főparancsnokot. A koreai háború tovább folyt a 38. szélességi fok körül és csak 1953-ban ért véget.

A koreai háború kezdetén az angolszászok békét kötöttek volt háborús ellenfelükkel, Japánnal. Az aggodalom, hogy Európában is hasonló konfliktus keletkezhet, mint Kelet-Ázsiában, meggyorsította Németország integrációját az atlanti közösségbe.

Amerikában lejárt Truman elnök hivatali ideje. Bár ő is Roosevelt táborához tartozott, idejében meglátta a kárt, amit Roosevelt politikája Európában vagy a világ más részén okozott és igyekezett a szovjet áradatot feltartóztatni. Legelőször is új tanácsadókat és munkatársakat keresett és szemet hunyt Mc Carthy¹² szenátor tevékenységéhez, aki számtalan baloldali vagy gyanús kortársat bíróság elé citált amerikaellenes tevékenység vádjával. McCarthy „boszorkányüldözése” megbotránkoztatta a médiokratákat, mert maguk is könnyen malomkövei közé kerülhettek. Amikor McCarthy az elnöki hivatalra pályázott, Eisenhowert léptették fel vele szemben ellenkandidátusként. A hírközegek segítségével Eisenhower nyerte meg a választást, aki 1953. januárban hivatalba lépett.

Sztálin 1953. március végén meghalt. Amíg a Kremlben az utódlási küzdelem folyt, nyugalom állt be a szovjet külpolitikájában.

Amikor a német katona a háború után levetette egyenruháját, visszaváltozott vasesztergályossá, könyvelővé vagy építésszé. Az angolszászok szabad piacgazdasága épp a megfelelő rezsim volt, a még mindig dinamikus német népnek romokban heverő hazáját újra felépíteni. Amint a győztesek elálltak a Morgenthau-tervtől¹³ a nyugati zónákban gazdasági virágzás kezdődött, amit a világ nemsokára gazdasági csodának emlegetett, mert Németország újra túlszárnyalta Franciaország és Nagy-Britannia gazdasági termelését.

A szovjet zónában az állam és a gazdaság a szovjet szisztémára lett átszervezve. A háborús károk nagyját itt is igyekeztek mielőbb eltüntetni, de a szabadság, a kis apróságok, ami az életet kellemessé teszik, hiányoztak a tervgazdálkodásban. A nyugat-németországi szabad szociális piacgazdaság gazdasági prosperitása, külön szította az elégedetlenséget a szovjet zónában a politikai diktatúrával szemben.

A szabad versenyt, a gazdaság alkalmazkodási kényszerét a fogyasztók igényeihez, a kereslet és kínálat törvényét, elvetette a marxista szovjet ideológia. Helyette kiokoskodták a szocialista munkaversenyt. Ez úgy működött, hogy az üzem irányítóinak minden egyes dolgozót felajánlásra kellett serkenteni. Mondjuk Sztalin születésnapjára önkéntesen ennyi, vagy annyi százalékkal növelni fogja munkája eredményét. Utána következett május elseje, majd november 7.e, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója, újabb kötelező felajánlásokkal. Időről időre emelték a normát, a tegnapi 112% csak 100% lett, ami bércsökkenést és a minőség romlását eredményezte. A serény munkaversenytől a titkosszolgálat emberei sem maradtak távol. Az elvtársak is megfogadták, hogy a szocializmus ellenségeiből 8%-kal többet dugnak rács mögé, mint eddig!

Egy kelet-berlini építőbrigád normáját 1953 nyarán újra csak megemelték. A kőművesek elhatározták, hogy ez ellen a legfelsőbb helyen fognak protestálni és megindultak a központi pártbizottság épülete felé. Útközben mind többen álltak közéjük, hogy a pártközpont elé több tízezres tömeg érkezett. Itt már nemcsak szociális és gazdasági reformokat követeltek, hanem szabad választásokat, a kommunista kormány visszalépését és egyesülést Nyugat-Németországgal! A felkelés átterjedt az egész szovjetzónára. A felkelt nép elzavarta a párt figuráit hivatalaikból. A rendőrség jórészben passzívan szemlélte az eseményeket, ezért a Vörös Hadsereg páncélosai verték le a felkelést. A nyugati szövetségesek tartották magukat a jaltai megállapodáshoz, és szabad kezet adtak az oroszoknak megszállási övezetükben, Így a kommunisták győztek. A levert forradalom után a britek javaslatot tettek szabad választások megtartására és egy össznémet-parlament beiktatására. Könnyen tehették, mert biztosak voltak az orosz nyet-ben! Végtére London jobban berzenkedett az egyesült Németországtól, mint Moszkva. A kedélyek lecsillapítására a szovjet elengedte az NDK-nak a háborús jóvátételek további fizetését.

A háború utolsó napjaiban Isztriát Tito partizánjai szállták meg, Triesztet és környékét pedig az angolszászok. A horvátok, szlovének és olaszok lakta Isztriát az első világháború győztesei Olaszországnak adták jutalomként, amiért áttáncolt az ő oldalukra. A győztesek szerint a második világháborúban Olaszország állt a rossz oldalon, Jugoszlávia viszont a győztesek között. Tíz évre a háború befejezése után Tito Isztria mellett Triesztet is követelte. Nyomatékként felsorakoztatta hadseregét az olasz határon, ami az olaszokat ugyanilyen lépésre késztette. A háború azért egyik kardcsörtetőnek sem hiányzott, hát inkább megoldották a konfliktust a zöld asztalnál. Trieszt Olaszországnál maradt, néhány szlovénektől lakott helységet és Gorizia – Gorice város felét pedig Jugoszláviához csatolták.

Északkelet-Indokínában, a kínai határ környékén, a kommunisták már a háború végén kikiáltották a Szabad Vietnami Köztársaságot, és partizánháborút kezdtek a franciák ellen. Franciaországban baloldali szakszervezetek bojkottálták az utánpótlás szállítását, a francia kommunisták pedig vietnami elvtársaik mellett agitáltak. A partizánok 1954-ig úgy megerősödtek, hogy megtámadták, majd bevették a francia gyarmati hadsereg Dien Bien Phu- körül kiépített fő erődjét. Ekkor Franciaország kivonult egész Indokinából: Laosz, Kambodzsa és Vietnam függetlenek lettek. A franciák kivonulása után Vietnam két részre szakadt. Észak-Vietnamot a kommunisták uralták, délen pedig egy nyugati mintájú plurális állam létesült. Észak-Vietnam vezetői most az éppen függetlenné vált szomszédok és Dél-Vietnam ellen kezdtek gerillaháborút, hogy ezeket is hatalmukba kerítsék.

Ez évben kaptak Franciaország észak-afrikai gyarmatai: Marokkó és Tunézia belső autonómiát, majd egy év múlva függetlenné váltak Franciaországtól. Algériában több mint egymillió francia telepes élt, akik ellenezték a dekolonizációt. Ennek következtében Algéria arab lakóssága több évig tartó függetlenségi háborúba lépett.

India, Egyiptom és Jugoszlávia kezdeményezésére az indonéziai Bandungban 23 ázsiai és 6 afrikai el nem kötelezett ország konferenciát tartott. Súlyuk a világban gyenge volt, hogy a két szuperhatalom között harmadik erőként lépjenek fel. Egyéb híján meg kellett elégedniük a dekolonizáció sürgetésével, bár nyitott ajtókat döngettek, mert a gyarmatbirodalmakat saját háborús jelszavaik késztették gyarmataik feladására!

A világ ma is sínyli Fekete-Afrika elhamarkodott dekolonizációját. A gyarmattartók határai sok helyen a törzsek szálláshelyét vágta ketté, máshol egy közösségbe zártak népeket, melyek időtlen idők óta viszályban álltak egymással. A világháború óta már a nemzeti vagy nacionalista szavakat is náci jelzővel illetik a kozmopolita győztesek, internacionalista szovjeték pedig fasisztának. Így senki nem merte a gyarmatokat a függetlenné válás előtt, nemzeti közösségekre tagolni. A mai fekete-afrikai politikusok inkább akceptálják a gyarmatosítók határait, minthogy hajlandók lennének egy darabot átadni vagy cserélni hatalmi területükből. Pedig ezzel mennyi külső és belső konfliktusnak vehetnék elejét!

A háttérhatalom birtokosai, akik a világot kormányozzák vagy azok küldöttei első nyilvánossá vált ülését 1954 ben a hollandiai Bilderberg Hotelben tartották. Előbb Bilderberg Csoportnak, majd Világ Gazdasági Forumnak WEF nevezik ezt a társaságot, amely évenként újra ülésezik. Ezen üléseken közli a háttérhatalom titkos direktíváit a meghívottakkal a világ gazdasági és politikai irányítására.

Sztalin halála után a moszkoviták kollektív vezetésben állapodtak meg, egy hármas grémiumban, melyben Hruscsov pártfőtitkár vitte a szót. Propagálni kezdték a békés koegzisztencia elméletét, a két világrend békés egymás mellett élését. Újdonságként Lenin ismert taktikája szerint: egy lépés hátra, kettő előre, mert abban a tévhitben voltak, hogy csak idő kérdése, mikor szorítják sarokba a liberális kapitalista világot.

Az 1955-ös év elején Szovjet-Oroszország a háborút befejezettnek nyilvánította és hivatalosan békét kötött mindkét német állammal. Diplomáciai kapcsolatot létesítettek a Német Szövetségi Köztársasággal és meghívták Moszkvába Adenauer¹⁴ szövetségi kancellárt. Jósszándékuk bizonyítására hazaengedtek Németországba 10 000 hadifoglyot és 20 000 elhurcolt polgári személyt.

A szovjetek feltehetőleg akceptáltak volna egy semleges, egyesült Németországot ütközőállamként, a saját és az angolszászok hatalmi köre között.¹⁵ Moszkva első lépésként hajlandó volt ausztriai megszállási övezetét feladni. A nyugati szövetségesek is beleegyeztek Ausztria semlegesítésébe, annál inkább, mert az osztrákoknak sikerült azt a plurális rendszert megteremteni, amelyért a nyugat is síkra szállt. Ausztria a négy győztes hatalommal kötött államszerződésben kinyilvánította semlegességi akaratát, a győztesek pedig elálltak Ausztria további megszállásától. A megszállók 1955 őszére kivonultak Ausztriából. A semlegességi elkötelezettség után Ausztria mára virágzó gazdasági rendszert teremtett, amely önállóságában is életképes és polgárai többsége elégedett Ausztria állami státuszával. Hogy Ausztria milyen távon bír, eredményes semlegességi politikát folytatni, azt majd a történelem mutatja meg. A hidegháború végén ismertté vált a tény: Amerika és Szovjetunió konfliktusában a Vörös Hadsereg Bécs, Linz, Salzburg irányába próbált volna a déli Németországba jutni. Délen pedig Graz, Karintián át az északi Olaszországba.

Az orosz engedmények hatására a nyugati hatalmak is kénytelenek voltak a Német Szövetségi Köztársaságnak a részleges szuverenitást megadni. De fenntartották megszállási jogukat, ezzel a kormányzás jogának esetleges visszavételét is. Békeszerződésről az angolszászok és Németország között szó sem esett!¹⁶

A szovjettel szembeni tartózkodás, sőt félelem dominált, hogy Nyugat-Németország készségesen állított hadsereget a NATO-n belül és integrálódott a nyugati védelmi közösségben, bár a Nyugat-európai szomszédság kezdetben eléggé akadékoskodott a németek újrafelfegyverzése ellen. Szovjet-Oroszország szintén megalakította a NATO-val ellenlábas szövetségét a Varsói Szerződéssel, melybe a szovjettől megszállt államok között bevették a Német Demokratikus Köztársaságot is. A szovjet zónában megalakult a néphadsereg, amely a Nemzeti Néphadsereg nevet kapta. Talán, hogy a németek ne nagyon berzenkedjenek az idegen hadseregben szolgálni, még a Wehrmacht rangjelzéseit és egyenruháját is megtarthatta. A hadseregek megalakulásával mindkét német államban bevezették az általános hadkötelezettséget.

A Szovjet Kommunista Párt 20. kongresszusán az új vezetők elítélték Sztalin terroruralmát és személyi kultuszát. Hruscsov az áldozatok számát, akik munkatáborokba kerültek, vagy ott elpusztultak, 60 millióra becsülte. Ez persze nem gátolta az új vezetőket a munkatáborokban kitört lázadások véres leverésében, de megkezdték a fogvatartottak rehabilitációját és a táborok felszámolását.

Hruscsov Washingtonba és Pekingbe utazott, hogy konkurenseinek eladja a szovjet trojka békés koegzisztencia-tézisét. Abban a tévhitben, hogy a kommunizmus néhány éven belül túlszárnyalja a szabad piacgazdaságot, Hruscsov ezt így magyarázta el Eisenhowernek: „Ha mi polgárainkat valahova el akarjuk szállítani, küldünk egy autóbuszt, melybe 50 vagy még több személy is befér. Maguknál pedig mindenki egyedül saját autóján megy a dolgára. Mármost logikus, hogy ekkora pazarlás tönkreteszi az államot!” Eisenhower, aki annyit értett a gazdaság működéséhez, mint beszédpartnere, el is hitte Hruscsov fejtegetéseit.

Moszkvában kiebrudalták a sztalinistákat a hatalomból, de a közép- és kelet-európai országokban még Sztalin „legjobb tanítványai” hatalmaskodtak. A párthierarchiában is ellenzékük támadt a sztalinistáknak. A nép pedig reménykedett, hogy Sztalin halálával a bolsevizmus napja is leáldozott.

A nyugat-lengyelországi Poznan városban 1956 nyarán sztrájk, majd felkelés tört ki. A sztálinisták a biztonsági szervezetükkel le tudták verni a felkelést, de a következő hetekben át kellett adni hatalmukat reformkommunista elvtársaiknak, akik csak abban különböztek az előbbiektől, hogy a sztálini időkben nem kompromittálták túl magukat, vagy a hatalmi harcban eddig ők húzták a rövidebbet, esetleg börtönbe kerültek.

A magyarországi KP reformistái, kik eddig a nemzetre kényszerített idegen rendszer kollaboránsai voltak a lengyelországi eseményekre szimpátiatüntetést terveztek, hogy pozícióikat megerősítsék a sztálinistákkal szemben. Nem gondoltak ők az ország szuverenitásának visszaállítására, vagy demokratikus reformokra. Csak egy kissé kevesebb erőszakkal gondolták fenntartani rendszerüket. A magyarság viszont mindenféle kommunizmust elvetett! A szegedi egyetemisták 10 pontban jegyezték fel követeléseiket a rendszer urainak, majd a budapesti műszaki egyetem diákjai 16 pontra egészítették ki követeléseiket: Demokratikus reformokat, szabad választásokat, többpártrendszert és a legfontosabbat, a szovjet hadsereg vonuljon ki Magyarországból! Október 23-án délután százezrek vonultak fel Budapest utcáin énekelték a Himnuszt, és forradalmi jelszavakat hangoztattak: „Demokráciát! Ruszkik haza!” Éjjelre nagy tömeg gyűlt össze a rádióstúdió környékén, hogy a nemzet követeléseit tegyék közzé a rádióban. Az épületet védelmére kirendelt ávósok mindinkább szorongatva érezték magukat és tüzet nyitottak a tüntetőkre. Futótűzként terjedt el a városban: az ávósok lőnek a népre! A lámpagyári fegyverműhelyben leállt a munka, teherautókra rakták az éppen legyártott fegyvereket és kivitték a tüntetőknek. Így kezdődött az 1956-os forradalom. Az államvédelmi hatóság megsegítésére kivezényelt honvédség és rendőrség a felkelők mellé állt. A felkelés tulajdonképpen, még az éj folyamán megdöntötte, illetve az Országház és az akadémia utcai pártközpontra szűkítette a kommunista rendszert intézményeivel, állambiztonsági szervezetével együtt. Reggelre virradóra megjelentek a szovjet hadsereg páncélosai Budapest utcáin és megszállták a stratégiailag fontos pontokat. Ezzel a forradalom szabadságharccá vált a megszállók és bérenceik ellen! Mikoján¹⁷ szovjet miniszterelnök helyettes és Szuszlov¹⁸ pártideológus Budapestre utaztak, hogy utat keressenek magyarországi elvtársaikkal a felkelés lecsillapítására. Kénytelenek voltak Nagy Imrét¹⁹ a reformkommunisták doyenjét, elfogadni miniszterelnöknek, aki csak akkor vállalta el a megbízatást, ha az oroszok azonnal kivonulnak a fővárosból. A Vörös Hadsereg visszavonult támaszpontjaira, ezzel Budapest, ötnapi kemény harc után szabaddá lett.

A szabadságharc napjaiban a nép Magyarország-szerte elzavarta az oroszok embereit. Munkás- és katonatanácsokat választottak. Antikommunista, demokratikus testületeket, melyek átvették a közügyek intézését. Talán Nagy Imre is antikommunistává lett? Bár a felkelés első napjaiban vállalt vagy rákényszerített szerepvállalása zavaros és vitatott, az oroszok kivonulása után első hivatalos teendője a mindenkitől gyűlölt ÁVO feloszlatása volt. Kormányát a háború utáni pártok ismert politikusaiból állította össze és az új kormány élén, felmondta a Varsói Szerződést.

A brit és francia kormányok kihasználva a politikai tanácstalanságot, megszállták a Szuezi-csatornát, amit Egyiptom a nyáron államosított,²⁰ Izrael hadserege ugyanakkor keletről tört a csatornára. Amerikában épp javában folyt az elnökválasztási kampány. Eisenhower újra elnök akart lenni. Neki nagyon rosszkor jöttek ezek az előre láthatatlan konfliktusok, mert az amerikaiak tradicionálisan nem választanak olyan elnököt, aki az országot háborúba viszi. Előbb Edent -aki közben brit miniszterelnökké avanzsált- oly csúnyán lehordta, hogy utóbbi a telefonálás után sírógörcsöt kapott. Tito megnyugtatására -aki joggal tarthatott a magyarországi események megismétlődésétől saját rendszere ellen- táviratot küldött: „Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, -a Szovjetunió határain- amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.” Hruscsov és Malenkov²¹ még az éjjel Titóhoz repültek, hogy meggyőződjenek Eisenhower táviratáról, egyúttal kikérjék Tito beleegyezését a magyar felkelés leveréséhez. Tito nem csak jóváhagyását adta, még sürgette a szovjetek mielőbbi beavatkozását Magyarországon.

Ezután megindultak a szovjet páncélosok a magyar városok ellen, és leverték a szabadságharcot. Nagy Imre miniszterelnök így apellált az éteren a világhoz: „Ma hajnalban szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a törvényes magyar demokratikus kormányt megdöntsék. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

A nyugati hírközegek pár napig írogattak az eseményekről. Washington pedig, újra átengedte Magyarországot a szovjetnek.

Az Egyesült Nemzetek határozatára a megszállóknak el kellett hagyniuk a Szuezi-csatornát. A csatorna a szabad forgalom biztosítására az ENSZ felügyelete alá került, de Egyiptom tulajdonában maradt. Izraelnek ki kellett vonulni a Sínai-félszigetről, cserébe szabad kijáratot kapott az Akabai-öblön át a Vörös-tengerre. Magyarországon a szovjet által kinevezett bábkormány kivégeztette a szabadságharc többszáz résztvevőjét és vezetőit.

Rómában 1957 ben Belgium, Németország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg és Olaszország megalapították az Európai Gazdasági Közösséget, az európai nemzetek vám és gazdasági közösségét, ami évtizedekig jól működött a késóbb létrehozott Európai Unió és az Európa nemzeteire kényszerített nemzetek feletti brüsszeli kormány nélkül.

Más esemény 1957 őszéig nem zavarta Nyugat-Európa polgárait, de október 4-e sokkolt minden antikommunistát. A Szovjetunió mesterséges bolygót lőtt a világűrbe! Megadták adója frekvenciáját, hogy minden rádióamatőr hallhatta a Szputnyik²² csipogását. Négy hónappal később az amerikaiak is fellőtték első mesterséges szatellitjüket, de Amerika néhány évig csak második helyezett maradt a rakétatechnikában. Ez arra a hibás következtetésre vezetett, hogy a szovjetek technikája az amerikaival egyenrangú, sőt fejlettebb.

A Szovjetunió téves felértékelése ösztönözte a kommunista blokk hatalmi gyarapodását. Néhány függetlenné vált volt gyarmat a kommunista ideológia felé kacsingatott. Kubában az Egyesült Államok déli partjai előtt egy jogász, Fidel Castro²³ szerezte meg a hatalmat 1959 első napján a dél-amerikai államokban szokásos forradalommal. Valószínű a CIA közreműködésével, különben az egy zászlóaljnyi puskás partizánjai előtt nem kapitulált volna Kuba reguláris hadserege. Castro rögtön szociális reformokba kezdett és szétosztotta az amerikai cukorgyárak cukornádültetvényeit a parasztok között, amire az amerikai kormány kereskedelmi zárlatot rendelt el Castro ellen. Castro kénytelen volt jobb szövetséges híján a kommunista blokk mellé szegődni.

Az 1960-ban függetlenné vált Belga-Kongo néhány törzse szintén Moszkva irányába tendált, de a nyersanyagban gazdagabb Katanga provincia vezetői nyugati érdekkörbe irányították az Európa kiterjedésű országot.

Indonéziában, az utolsó pillanatban sikerült egy baloldali kormányt megbuktatni, mielőtt az Mao kurzusára váltott volna.

Tibetet és Kínát a 13. évszázadban egyszerre hódították meg a mongolok. Kínából száz év múltán kiűzték a mongolokat, de Tibet kínai fennhatóság alatt maradt. A 20. évszázad kezdetén sikerült az óriási, de gyéren lakott országnak elszakadni Kínától. Miután 1951-ben a kommunisták megszilárdították hatalmukat Kínában, megszállták Tibetet. Tibet alig kétmilliós népe 1959-ben felkelt a kínai megszállók ellen, de reménytelen küzdelem volt. A felkelés leverése után tízezrek hagyták el hazájukat, az utolsó menekülők között világi és egyházi vezetőjük, a Dalai Láma.²⁴ Negyven évvel később újra tüntettek Lhászában a tibetiek, szabadságot követelve. Most fegyver nélkül, de a kínaiak fegyverrel fojtották vérbe a tüntetést. Sok halott volt és a megszállók kihirdették a hadiállapotot. Ennek ellenére a tibetiek szabadság törekvése lankadatlan.

Szerencsére a béketáborban sem mentek simán a dolgok. Hruscsovék Sztalin elleni kampány ideológiai súrlódáshoz vezetett a kínai kommunistákkal. Hiszen Mao Sztalinnak köszönhette hatalmát. Hruscsov látogatást tett Pekingben, hogy konszenzusra jusson Maoval. Mao nem tartott sokat a békés koegzisztenciáról, inkább felszólította az oroszokat, kezdjenek közös háborút a kapitalisták ellen. Elmondta, hány hadosztállyal rendelkezik Kína, amelyek a szovjet hadosztályokkal együtt, többszörösen múlják felül a nyugati hatalmak ellenük állítható seregeit. Hruscsov fel tudta mérni a kínai és amerikai hadosztályok tűzerejét. Visszaemlékezhetett, amikor Ukrajnában néhány német hadosztály egész szovjet hadseregeket morzsolt fel. Az már természetes, hogy az oroszok megtagadták az atomtitkot megosztani Maoval. Így a béketábor összefogása, valamint a két világnézet közötti háború elmaradt.

Az ideológiai különbségek mellett Kína visszakövetelte szibériai területeit, amit a cári birodalom az úgynevezett Egyenlőtlen Szerződésekben a 19. század folyamán Kínától kierőszakolt. Erre az oroszok visszavonták tanácsadóikat Kínából. Az első kínai atombomba 1964 őszén robbant. Moszkvának legkésőbb most, be kellett látni, hogy a keleti blokkon belüli vezető szerepét Kínával szemben nem érvényesítheti!²⁵ 1969. május elejétől összetűzések voltak az Usszuri határfolyón, ahol mindkét szomszéd másként értelmezte államhatára vonalát. Az oroszok legmodernebb fegyvereiket vetették be, de háborúval eldönteni az igazságot mindkét félre veszélyes lett volna. Attól kezdve a két legerősebb kommunista hatalom konkurensként állt szemben egymással.

Maonak nagy tervei voltak: elérni, majd túlszárnyalni a nyugat ipari termelését! „Nagy ugrás előre” propagálták a nagyszerű kampányt, először is Nagy-Britannia nyersvas termelésének túlszárnyalására. Minden kínainak pipaszerű gödröt kellett egy domboldalba vájni, ezt az ókori vaskemencét szénnel, fával, fölébe ócskavassal megtölteni és a frissen sült vasrögöt a pártnak, illetve az államnak beszolgáltatni. Amíg ez az elsikerült kampány tartott, jó százmillió parasztot dirigáltak el a mezei munkáktól, hogy minden fogható vasanyagot, még ha többször nagyobb értéket képviselt is az eredménynél beolvasszanak. Nem csoda, hogy a nagy ugrás előre csúnyán belepottyant a „három keserű esztendőbe”. Országos éhínség támadt, több millió paraszt halt éhen 1959-1962 között, amikor tőlük minden élelmet elrekviráltak és a városokba szállítottak esetleges rebelliók megelőzésére. A következő pártkongresszuson a hadügyminiszter tervszerűtlenséggel vádolta meg az elnök elvtársat, de Maonak sikerült a miniszterelnököt maga mögé állítani és a hadügyminisztert klikkjével együtt, elintézni.

Mármost „két lábon járni!”, lett az új jelszó. A mezőgazdaságot éppúgy fejleszteni, mint az iparosítást. De így sem sikerült a kapitalizmust leelőzni. Inkább Mao pozíciója kezdett senyvedni. Meg kellett válnia államelnöki hivatalától, viszont pártfőtitkár maradt. Íziben kiadatta politikai tézisei rövidre szabott kompendiumát, melyben permanens forradalmat hirdetett. Megszervezte a Vörös Gárdát, és Kína ifjúságát kulturális forradalomra buzdította: Verjétek szét a négy régit: eszméket, kultúrát, hagyományokat, szokásokat. Törjetek ki az iskolákból; Verjétek szét a vizsgarendszert, mely ellenségnek tekinti a diákot. A fiatal vörösgárdisták nemcsak Mao kritikusait, saját professzoraikat is valóságosan pellengérre állították. Utána ezeket a reakciós elemeket a termelőszövetkezetekbe vitték kényszermunkára, hogy a fizikai munkát megismerjék. A vörösgárdisták mellékesen évszázados kulturális értékeket, műkincseket vertek szét, könyveket téptek össze mint a reakciós idők maradványait. A kulturális forradalom idején több mint hat éven át, stagnált mind a gazdaság, mind az oktatás. Mérhetetlen károkat okozva Kínában, de Mao a nagy kormányos győzelmesen került ki a nagy kampányból.

Franciaország néhány afrikai gyarmatát függetlenítette, de az Algériában élő nagyszámú francia telepes személyi és vagyoni egzisztenciáját féltette Algéria függetlenné válásától és védelmet kértek a francia anyaországtól. Ekkor véres függetlenségi háború kezdődött Algériában. Az algériai arabok a háborúhoz szükséges financiális segítséget a meggazdagodott olajtermelő arab államoktól kapták. Politikai támogatást a két szuperhatalomtól és nem utolsó sorban a nemzetközi hírközegektől, annak ellenére, hogy nemzeti, nem éppen liberális eszmék mellett szálltak síkra.

Az algériai francia lobbinak sikerült utolsó reményként De Gaulle világháborús tábornokot Franciaország miniszterelnökévé tenni. De mind a hatalmasok, mind a világ közvéleménye Algéria oldalán állt, ami ellen a tábornok tehetetlen volt. Franciaországot a káosz fenyegette, mert a többségének elege volt az algériai mészárlásokból. A másik oldalon álltak a telepesek és a védelmükre levezényelt hadsereg, melynek tisztikara oltalmat fogadott algériai honfitársainak. Hogy Franciaország a polgárháborút elkerülje, De Gaulle kénytelen volt régi támogatói ellen fellépni. Népszavazást írt ki Franciaországban, mint Algériában. Mindkét ország a különválásra voksolt, így vált Algéria 1962 márciusában függetlenné. Az algériai francia telepesek kénytelenek voltak majd valamennyien Franciaországba menekülni.

De Gaulle még néhány évig hatalmon maradt Franciaországban. Megalapította az V. Köztársaságot, melynek elnöke lett. Lerakta alapját a francia-német megbékélésnek,²⁶ ami Európa békéjének alapja. Megpróbált az Egyesült Államoktól független politikát folytatni. Ehhez tartozott a saját atomfegyver kifejlesztése és az amerikai haderő kitessékelése Franciaországból. Előterjesztést tett a nemzetek közötti bankrendszerben szokásossá vált dollár elszámolás helyett, visszatérni az arany alaphoz. Végül visszahozatta Amerikából Franciaország aranytartalékát, amit a háború alatt oda kimentettek. Utóbbi intézkedései miatt a hírközegek mindjobban szapulni kezdték, amíg le nem mondott elnöki hivataláról. Pedig, ha akkor sikerül az aranyalapú valutarendszert megvalósítani, aligha tudták volna, a FED tulajdonosai fedezetlen dollár milliárdjaikkal a világ vagyonát összeharácsolni.

A volt európai nagyhatalmak mindinkább jelentéktelenebbekké váltak. Gyarmataikat legkésőbb a hatvanas években fel kellett adniuk. A világháborúk állítólagos győztesei, Nagy-Britannia és Franciaország ugyanúgy a két szuperhatalom játékszerévé lettek, mint Németország; pedig itt a gazdasági csodából a német óriásgazdaság fejlődött ki. Bonnak is követni kellett Washington rendelkezéseit, ha a relatív szabadságot, amelyet az ország élvezett, meg akarta tartani.

Amerikában 1961-ben a 43 éves Kennedy²⁷ lett az elnök. Ír-katolikus bevándorlók leszármazottja, akik Amerikában nagy vagyonra tettek szert. Családja egyike annak a 300-400 családnak, akik a világot kormányozzák. Elnökké választását apja pénzelte, következésképpen egy centtel sem tartozott a titkos világkormány többi reprezentánsainak, így utasítást sem kellett tőlük elfogadnia.

A szovjetek már második világháborús szövetségesüket Eisenhowert sem respektálták. Kennedyre, a fiatalemberre -ahogy Hruscsov magát kifejezte- egyenesen rá akart ijeszteni. Kubában az oroszok középtávú rakétákat szereltek fel, melyekkel Amerika minden pontját atomfegyverekkel támadhatták volna meg.

Kubai emigránsok felkelést terveztek Castro ellen. Az amerikaiak bátorították a kubaiakat és felszerelték őket kimustrált repülőgépekkel és rohamnaszádokkal, hogy átkelhessenek Floridából Kubába. De elfelejtették a kubaiakat nehéz és páncélelhárító fegyverekkel ellátni, pedig tudták, hogy az oroszok tankokat is szállítottak Castronak. Az utánpótlásról sem gondoskodott senki. A tervezők megelégedtek a banánforradalmak szokásos stratégiájával. Egy sereg fegyveres forradalmár a főváros ellen vonul; útközben elégedetlenek ezrei csatlakoznak hozzájuk -mert ki elégedett Latin-Amerikában a kormánnyal? - és elkergetik az eddigi urakat. Ahogy a felkelők Kubában partra szálltak, Castrotól személyesen vezetett páncélos erők körül zárták, majd összelőtték őket. Akik túlélték az ütközetet, fogságba kerültek. A hírközegek kubai kalandról tájékoztattak. A kubai emigránsok között szóbeszédként terjedt el, hogy akinek Amerika a barátja, annak már nincs ellenségre szüksége.

A szovjetek kubai sikerük után elérkezettnek vélték az időt, hogy a következő csapást Berlinre mérjék. A komplikált megszállási jogok állandó súrlódást okoztak a győztesek között. Az oroszok tarthattak megszállási övezetük elnéptelenedésével. Eddig is több mint kétmillió polgár hagyta el a szovjet zónát, és szökött nyugatra. Tudósok, szakemberek, segédmunkások menekültek a Szocialista Egységpárt terrorrendszeréből. Csak a parasztok voltak kénytelenek kitartani és jobb időkre várni, mivel ők nem vihették földjeiket magukkal a nyugati zónákba.

A keletnémet államapparátus 1961. augusztus 13-án kordont vonatott tüskésdrótból²⁸ Nyugat-Berlin körül, hogy az átjárást onnan ide, innen oda elzárja, és saját polgárait a másik Németországtól végleg elszakítsa! A Vörös Hadsereg nem is mutatta magát ennél az akciónál. Moszkva keletnémet embereivel végeztette el a piszkos munkát. A nyugati hatalmak felvonultak páncélosaikkal a zónahatáraikra, de nem léptek át a keleti zóna területére, ahol a drótsövényt építették. Dehogy is akartak Berlin miatt háborúba keveredni, pláne Németország újraegyesülése mellett lándzsát törni.

Más volt Kuba esete. Amerika ott nem tűrhetett szovjet rakétatelepeket! Sok más elnök lehet, hogy nem vállalta volna a rizikót, de Kennedy igen. Embargót rendelt el Kuba ellen. Az amerikai haditengerészet parancsot kapott minden Kubába tartó hajó átkutatására, és ha fegyvereket szállít, azoknak elkobzására. Több szovjet hajó volt úton Kuba felé, közöttük legalább egynek rakománya rakétákból állt, ezek tovább folytatták útjukat. A világ lélegzet elállva figyelt. Kennedy szilárdan kitartott intézkedései mellett! Néhány napos szorongás után az orosz hajók visszafordultak. Ezután a két szuperhatalom kiegyezett: Amerika nem hajt végre inváziót Kuba ellen és kivonja rakétáit Kis Ázsiából, melyek az orosz városokat ugyanúgy fenyegették, mint a Kubában telepítettek Amerikát. A Szovjetunió nemzetközi ellenőrzés mellett leszereli kubai rakétabázisait és visszaszállítja Oroszországba.

Kennedy merész politikája nem talált minden honfitársa elismerésére.  Az általa kibocsátott „Executive Order 11110“, kiváltotta ellene a bankárkaszt haragját. Ez az intézkedés az Egyesült Államok saját, a FED-től független nemzeti fizetőeszköz kibocsátásának első lépése volt, hogy véget vessen az Amerikai Egyesült Államok további gyarmatosításának a FED tulajdonosai által. Meggyilkolása előtt néhány nappal nyilvánosan közölte: Van egy terv ebben az országban, hogy minden férfit, nőt és gyermeket rabszolgaságba döntsenek. Mielőtt elhagyom ezt a magas és megtisztelő pozíciót szeretném leleplezni ezt a tervet.

Kennedyt Dallas-i látogatásakor egy kétes ember lőtte le, akit egy éppolyan dubiózus egyén tett el láb alól, mielőtt kiderül, hogy egyáltalán ő volt-e a tettes, vagy voltak-e esetleg megbízói? Kennedy még nem volt a Cézár, de halála óta minduntalan felmerül, a háttérből ellene irányított cselszövés gyanúja.²⁹

A berlini falért a kubai rakétákat. Ezzel az alkuval ki voltak jelölve a két szuperhatalom határai a nyugati féltekén. De nem a Föld más részén! Így az elkövetkező 30 esztendőben azzal voltak elfoglalva, hogy a két konkurens nagyhatalom a maga rendszerével boldoggá tegye a világ maradék részét.

Vietnamban észak és dél, -mint az előző, a koreai háborúban- helynökként álltak egymással szemben: a kommunista diktatúra és a nyugati liberalizmus képviseletében. A résztvevők joggal számoltak a dominó-effektussal: aki Vietnamban győz, annak rendszere jut Laoszban, Kambodzsában, egész Indokinában uralomra.

Mennél erősebb lett az észak-vietnami kommunista partizánok tevékenysége délen, annál több népszerűtlen intézkedést volt kénytelen Dél-Vietnam demokratikus kormánya foganatosítani. A 60-as évek elején az amerikaiak katonai tanácsadókat és kiképzőket küldtek Dél-Vietnam támogatására. A katonák mellett megjelentek a médiák emberei, akik egykettőre megállapították, hogy Dél-Vietnamban nem elég demokratikus a demokrácia. Tudvalévő: a nyugati hemiszférában a médiákon keresztül tudatja a háttérhatalom a politikusokkal mi a teendőjük, vagy meg ne merjenek tenni. Igy aztán Dél-Vietnam kormányának befellegzett. Egy palotaforradalom eltüntette az eddigi elnököt, viszont a kommunisták egy lépéssel közelebb jutottak céljukhoz.

Dél-Vietnam új kormánya még kevésbé lett úrrá a Vietkong30 partizánokon. Kennedy majd utóda Johnson³¹ amerikai harci egységekkel gondolták megvédeni Dél-Vietnamot. Egy incidens Észak-vietnami torpedónaszádok és az amerikai 7. Flotta egyik hajója között, a Tonkini-öbölben, szolgáltatott okot Amerikának 1964 nyarán a hadba lépésre Észak-Vietnam ellen.

Amerika Dél-vietnámi követe nem tanácsolta amerikai katonaság bevetését, mert messziről jött ember nem tudja ki a barát, ki az ellenség, de ignorálták intését. Azon kívül, politikusok vezették a háborút a kompetens katonák helyett. Észak-Vietnam bombázásával remélték a kommunistákat a Dél-Vietnam elleni intervenció beszüntetésére bírni. Washingtonban talán nem tudták, hogy minden fegyver, minden lőszer szovjetéktől vagy Kínából jön? Észak-Vietnamban nem volt szóra érdemes hadiipar, amit érdemes volt megbombázni. Az utánpótlás délre szállítását kerékpárkaravánokkal biztosította az Észak-vietnámi hadvezetés. Ezeknek nem kellett út, csak ösvény, se híd, csak egy palló, amelyek a repülőgépekről kivehetetlenek voltak. Hogy a karavánokat tájolhassák, amerikai repülőgépek vegyszerekkel kezdték lombtalanítani a Viet-Kong utánpótlási vonalait. A trópusi vegetáció rövidesen kiheverte a lombtalanítást, de a népességnek elvette megélhetését, mert a növényirtó szerek a parasztok ültetvényeit is megsemmisítették. Nem tartott sokáig, míg a vietnamiak úgy féltek az amerikai szövetségesektől, mint a kommunisták terrorbrigádjaitól.

A tömegtájékoztatás megtette a magáét a nyugat győzelme ellen. Esténként beköszöntöttek a háború rettenetes képei a TV-képernyőkön polgárék szobáiba. Amerikában minden nap hozták az elesettek listáját. Mrs. Miller minden másnap olvashatta Joe Miller névét a névsorban; így hívták katonafiát, aki Vietnamban szolgált.

Talán majd a későbbi kor választ ad rá, ma nehéz lenne megmondani, hogy a sikertelen vietnami háború, a defetista propaganda, vagy mi okozta azt a frusztrációt, ami a 60-as években az euró-atlanti kulturális közösség népein úrrá lett? A társadalom egyszerre elkezdett mindent kétségbe vonni: a technika eredményeit, a politikai rendszert, mindent, amiben eddig hitt. Amerikában tüntetés, tüntetést követett a vietnami háború ellen. A fiatalok nyilvánosan égették el behívóikat. Németországban megalakult a parlamenten kívüli ellenzék, amely protestált a vietnami háború, atomerőművek építése, de majdnem minden ellen, amit eddig elfogadott.³²

Ennek a szervezetnek a kemény magvából fejlődött ki a Rote Armee Fraktion,³³ azzal a céllal, hogy Németországot „vietnamizálja”! Olaszországban egy hasonló alakulás Brigate Rossa³⁴ ként vált hírhedté. Franciaországban 1968 májusán kezdődtek a tumultusok Párizs egyik elővárosában a Nanterre-i Új Egyetemen. A diákok beleszólási jogot követeltek az egyetem vezetésébe és az osztályzatok eltörlését. -Az ötleteket Mao Cse-tung vöröskönyvecskéje adta- na meg magasabb ösztöndíjat. A bölcsészkart be kellett zárni. Ezután a diákok az utcán demonstráltak követeléseik kierőszakolásáért, majd verekedni kezdtek a rendőrökkel. A szakszervezeteknek kapóra jött a diákok esztelenkedése, ők is sztrájkot hirdettek béremelés, munkaidő-csökkentés, vagy más egyéb kicsikarásáért. Néhány napra káosz lett úrrá Franciaországon. De Gaulle államelnök, aki hivatalos látogatáson volt Bukarestben, sürgősen hazatért lecsillapítani a kedélyeket. Ezzel megmentette az V. Köztársaságot az összeomlástól.

Görögországot mindinkább a balra csúszás fenyegette. Ennek elhárítására 1967-ben egy katonai junta vette át a hatalmat, amit a görögök többsége elutasított. A katonák még nagyobb ellenzékre találtak a nemzetközi hírközegeknél, mert egy harmadik utat választottak a bolsevizmus és a turbókapitalizmus között. Görögország fiatal királya, Konstantin³⁵ egy ellenpuccs élére állt, miután ez balul ütött ki a király elhagyta az országot. Ezt csak kevesek bánták, mert a nép drágának és feleslegesnek véli a királyi család eltartását. Hat évvel később a katonakormány kihirdette a köztársaságot, amely intézkedése -kivételesen- általános helyeslésre talált Görögországban.

Németországban az általános balratolódás közepette a liberálisok felmondták az együttműködést a kereszténydemokratákkal, és 1969 végén a szociáldemokratákkal alakítottak kormányt. A szociáldemokraták főembere, Willy Brandt³⁶ lett kancellár. Az ausztriai választásoknál szintén a szociáldemokraták nyertek többséget, így Ausztriában is a baloldal került kormányra.

Németországban a vörös-liberális koalíció új keleti politikát kezdett. Elismerte az NDK-át második német államként. Felvették a diplomáciai kapcsolatot és az elvtársak kölcsönös látogatást tettek a másik országrészben. A Szovjetunió és Németország megállapodtak az egymás elleni erőszak mellőzéséről. Majd néhány hét múlva egy hasonló szerződést kötöttek Lengyelország és Németország között. A győztes hatalmak szintén konkordátumot kötöttek Berlin külön státusáról, amit örökre cementezve véltek.

Az arab világ fénykorát a Nyugatrómai Birodalom letűnése és a nyugati kulturális közösség virradata közötti évezredben élte. Ez időben kerültek vonzáskörükbe a török népek, az árja perzsák, az északi és kelet-indiai tartományok és a Maláj-szigetvilág népei. A népek közös hite, az iszlám elég erősnek bizonyult a kommunizmus, de minden valószínűség szerint a globalizáció kivédésére is. Perzsia, Líbia és az Arab-félsziget dús olajgazdagsága lehetővé teszi, hogy független politikát folytassanak.

A muszlim államok, Törökország és Afganisztán kivételével, a múlt háborúban a szövetségesek gyarmatai voltak vagy meg voltak általuk szállva. A háború után Amerika, gyarmataik feladására késztette a gyarmatbirodalmakat. Az Amerikában székelő fináncoligarcha, mint az arab olaj felvásárlója, kezében vélte az arab államok kormányait is tartani. Na meg, létrehozták Izrael államot Amerika meghosszabbított karját a a Közel-Keleten.³⁷

A szovjetek sem maradtak tétlenek, ők sem hagytak ki semmilyen alkalmat az arab világba beférkőzni. Megpróbálták Nasszert³⁸ Egyiptom államelnökét behálózni. Felajánlották az asszuáni vízerőmű továbbépítését, amit az amerikaiak, tekintettel Izraelre, abbahagytak és fegyverek szállítását. Az építkezéshez szovjet szakemberek jöttek Egyiptomba majd katonai kiképzők, akik megtanították az egyiptomiakat a modern fegyverek használatára. Hátulról persze marxista és baloldali köröket támogattak az egyiptomi főiskolákon, várva az időt, amikor vetésük kizöldül a Nílus partján.

Egyiptom hadserege 1967 nyarára fel volt készülve. Egyenértékű lehetett Izrael hadseregével. Mindkét fél döntésre vágyott! Izrael állami léte nem tűrhetett egyenlő erejü hadsereget a térségben, az arabok az arab világba fúródott tüskét, Izraelt készültek eltávolítani. Csak az alkalomra vártak mindketten.

Izrael tette az első lépést, amikor előző hadüzenet nélkül,³⁹ 1967. június 5. én az egész egyiptomi légierőt még a földön egy csapásra megsemmisítette. Most az izraeli légierő az egyiptomi páncélosok ellen fordulhatott, és egymás után égette fel őket napalmbombáival. Az izraeli hadsereg majdnem veszteség nélkül érte el három nappal később a Szuezi-csatornát, majd a következő napon befejezte a Sínai-félsziget megszállását. Jordánia gyengén felszerelt beduinhadserege a napalmbombáktól megtizedelve vonult vissza a Jordán-folyó mögé. Nyugat-Jordánia Jeruzsálemmel zsidó kézen volt. A hatodik napon izraeli csapatok lerohanták Szíriában a stratégiailag fontos Golán dombokat. Ezen „hatnapos háborúban” megvalósult Nagy-Izrael. Sok zsidó álma, stratégiailag védhető határokkal. Ez a Nagy-Izrael, mint a történelem eddigi zsidó államai is, csak egy kis állam, idegen területen, idegen népektől körülvéve. Lakóinak egyharmada jogfosztott palesztin. Ezek a nemkívánatos megtűrt idegenek elutasítják a zsidó államot és harcolnak ellene minden eszközzel, amit az alkalom éppen kínál!

Már Mózes meghagyta népének, hogy szabaduljanak meg a kánaániaktól különben elvesztik a meghódított országot. Tekintettel a szomszéd népekre, a héberek nem tudták Mózes e parancsát teljesíteni. Bármily erős is a zsidó befolyás Amerikában Amerika sem reszkírozhatja meg, Mózes parancsát a palesztinokra alkalmazni. Ez az a circulus vitiosus, amely minden palesztinföldi zsidó állam veszte!

Izraelnek csak három, legfeljebb négy emberöltő marad a palesztinokkal kiegyezni. Azután már Amerikában több lesz a néger, mint a jenki. A ladinos⁴⁰ visszakövetelik Kaliforniát, Texast, Floridát, mindazon területeket, ahol többségben vannak. Az amerikai védnök széthullik a maga faji konfliktusain. Addigra bár elapad Arábiában az olajáldás, de a napsugár, a jövő energiaforrása megmarad! Az energiabőség odacsalja az ipart... A föld hatalmi állása nagyot fog változni!

Egy másik vallásháború, melyet két kibékíthetetlen nemzet évszázadok óta vív, újra kiéleződött Észak-Írországban. A húszas években, amikor Írország elszakadása Nagy-Britanniától kezdetét vette, egy északkeleti sarok, amelyet többségben protestánsok laktak, Nagy-Britannia tartománya maradt. A protestánsok briteknek érzik magukat és semmi esetre sem akarnak a katolikus Ír Köztársasághoz tartozni. Jogilag Észak-Írország a Brit Unió keretén belül önkormányzatot kapott. Észak-Írország katolikus kisebbsége viszont sohasem adta fel a reményt, hogy egyszer majd az anyaországhoz csatlakozzon. Egy ez irányú katolikus tüntetést 1968 októberében szétvert a főleg protestánsokból álló rendőrség. Ekkor vette kezdetét Észak-Írországban a két vallás, illetve két nemzet között a polgárháború. A kivezényelt brit haderő, ha nem is egészen pártatlanul a (brit) uniópártiak javára, próbálja a küzdőket kettéválasztani; eddig sikertelenül. Az idők folyamán protestánsok és katolikusok külön lakónegyedekbe költöztek. Időnként remény van a konfliktus befejezésére, de egyszerre csak újból fellángolnak a harcok.

A csehek és szlovákok az 1948-as prágai kommunista hatalomátvétel után ébredtek rá, ki fedele alá is kívánkoztak annyira. Legkésőbb a hatvanas évekig mindkét nép előtt világossá vált, hogy az orosz anyácska bizony elég rossz mostoha, amellyel e közép-európai népeknek kevés közös érdekük találkozik. Ez a rádöbbenés elérte a legfelsőbb párt- és államvezetést is. Így 1968 tavaszán felülről indult meg az átalakulás, amely a kommunizmusnak „emberi ábrázatot” kívánt adni. A parlament elkülönítette a pártot az államtól, és engedélyezte a sajtószabadságot. Ennek következtében, idővel a párton belül alakult volna ki a belső ellenzék. A gazdaság fellendítésére experimentálni kezdtek a bal-szocialista -tehát nem- szociális, piacgazdasággal.

Nem derült ki, mi lett volna a csehszlovák szocializmusból. Komolyan gondolták-e létrehozói, vagy csak békés evolúció útján akartak a szovjet hegemóniától megszabadulni? Moszkva nem tűrt külön utat, kitáncolást a béketáborából! Augusztusban a varsói paktum hadseregei, -természetesen szovjet rendezésben- minden oldalról behatoltak a csehszlovák államba. Prágában szovjet légideszánt alakulatok szálltak le és könnyű páncélosaikkal megszállták a kormányépületeket, a TV-t és rádióadókat. A legitim kormányt olyan individuumokkal váltották le, akik készek voltak velük kollaborálni. Így végződött a prágai tavasz.

Két amerikai űrhajós 1969. július 20. án leszállt a Holdra, majd szerencsésen visszatértek a Földre. Amerika túlszárnyalta az oroszok előnyét a rakétatechnikában. Jóval a szputnyik-sokk után kiderült, hogy a szovjet tervgazdaság messze a szabadpiac gazdasága mögött kullog. Végül aztán épp a fegyverkezési versenyen dőlt meg a szovjet-kommunizmus.

Egyelőre még a szovjeteknek kedvezett a szerencse. A Vietkong az 1968-as buddhista újév napján⁴¹ megtámadta a Dél-vietnami városokat, főleg a fővárost, Saigont. A támadásokat az amerikai és Dél-vietnami hadsereg visszaverte. Bár majd az egész Vietkong sereg -58,000 emberük- felmorzsolódott, a támadás demonstrálta a Vietkong erejét.

Laosz nagyobb része ekkor már a kommunisták uralma alatt volt. Két rivalizáló herceg szolgált a két világnézetnek cégérként.

Kambodzsa államfője, Norodom Sihanouk⁴² herceg, jó kapcsolatot teremtett Kínával és Oroszországgal. Kereskedelmi szerződéseket kötött velük, ezzel remélve kitartani országát az indokínai konfliktusból a két rivalizáló kommunista hatalom között. A Vörös Khmert⁴³ nem zavarták a szerződések. Ellenkezőleg, a terrorbrigádok szüntelenül fokozták aknamunkájukat. A Vietkong felvonulási vagy visszavonulási területnek használta a semleges Kambodzsát. „Tétlenség a kommunisták ellen, ezek győzelmével fog végződni” – rótta fel Lon Nol⁴⁴ miniszterelnök Sihanouknak, és 1970 elején átvette a hatalmat, majd emigrációba kényszeríttette az államfőt. Lon Nol számított az amerikaiak katonai támogatására, de Amerika már leírta Indokinát.

Most, amikor a szomszéd államok is belesodródtak a vietnami háborúba, megszűnt a politikai akadály, amely eddig meggátolta egy jól megerősített arcvonal kiépítését a Tokingi-öböltől a Mekong felső folyásáig, illetve a tájföldi határig. A félmilliós amerikai hadsereg helikoptereivel és páncélosaival könnyen elzárhatta volna a kommunisták útját délre. Utánpótlás és összeköttetés hiányában pedig a Vietkong rövidesen kimúlt volna. Egy ilyen vasfüggönyt persze számításba sem vettek, bár a szovjet ezt már évtizedek óta alkalmazta saját hatalmi szférája biztosítására.

Washington későn kezdte meg a háború „vietnamizálását”. Ezalatt azt értették, hogy Dél-Vietnam védje meg magát amerikai fegyverekkel. Tíz évvel előbb elegendő felszereltséggel Dél-Vietnam kivédhette volna a kommunisták agresszióját, ha a segély feltételek nélkül jön! Az amerikai hadsereg, de főleg a tanácsadók, otthon maradhattak volna. Most, amikor majdnem csak ellenzéki médiák hecceltek Dél-Vietnamban, melyek a kormányt állandó megvetéssel illették, nem csoda, hogy alig akadt valaki, aki ilyen anarchia oldalán síkraszálljon.

Az ellenfelek 1973. január végén aláírtak egy fegyverszüneti szerződést Párizsban. Amerika rögtön megkezdte csapatai kivonását Vietnamból. A Vietkong megelégedett azzal, hogy vidéki pozícióit biztosítsa, amíg az amerikaiak kivonulnak. Azután lerohanták a Dél-vietnami városokat. Dél-Vietnam kormánya Saigonban 1975. április 30-án kapitulált. A következő évben a kommunisták proklamálták az Egyesült Vietnami Szocialista Köztársaságot.

Laosz szintén a kommunisták uralma alá jutott és 1975 végén népköztársaság lett.

A vietnami eseményekkel egy időben, Kambodzsában a Vörös Khmer vette át a hatalmat. Sihanouk herceg, visszatérhetett kínai száműzetéséből, és legitimálhatta Pol Pot⁴⁵ partizánvezér terrorrendszerét. Amíg a vietnami kommunisták csak potenciális ellenségeiket zárták átnevelőtáborokba, Pol Pot egész Kambodzsát koncentrációs táborrá alakította át. A Vörös Khmer első tevékenységként Phnom Penh főváros minden egyes lakóját vidékre terelte. Ezzel kezdődött az új társadalom felépítése, ahogy megalkotói az anarchista és marxista teóriákból kieszelték. Aki a Vörös Khmer utasításait rögtön végre nem hajtotta, azt halálra verték, vagy jobb esetben agyonlőtték. A rendszer két és fél éves uralma alatt egy millió kambodzsait gyilkolt le, a népesség 10%-át. Pol Pot rendszerét a kínaiak, Vietnamot az oroszok támogatták. Ezért újra háború tört ki Indokinában. A vietnamiak 1980 elején elkergették Pol Pot-ot bandáival együtt a dzsungelbe⁴⁶ és Phnom Penh-ben egy nekik tetsző kormányt állítottak. A terrorizált nép megkönnyebbüléssel fogadta, a különben gyűlölt vietnamiak uralmát. Kínának hiányoztak az eszközei, hogy a Vörös Khmer segítségére siessen. Egyéb híján egy büntetőakcióval megtámadta Vietnam északkeleti határait és megszállt néhány négyzetkilométer vietnami területet.

Nasszer egyiptomi elnök 1970 ben szívrohamban meghalt. Haláláig az arab ügy elismert vezéralakja volt, akkor is, ha gyakran viszályt keltett szocialista és nemzeti jelszavaival republikánus és monarchista arabok között. Az arab államokban még a hatnapos háború rettenetes veszteségeinél is több gondot okoztak a hazátlanul bolyongó elűzött palesztinok, akik állandó nyugtalanságot okoztak. Jordániában majdnem polgárháború tört ki, és a valaha gazdag Libanon romba dőlt az évekig tartó polgárháborúban.

Egyiptom új elnöke Szadat⁴⁷ -mint elődje, Nasszer- a tábornoki karból lett elnök. Az arabok újra Egyiptom hadseregébe vetették reményüket. Az oroszok szívesen szállították a fegyvereket és feltöltötték a hatnapos háborúban odaveszett egyiptomi arzenált.

A támadást az 1973-as Jom-Kipur⁴⁸ napra időzítették az egyiptomiak. Mondhatnánk hagyományosan az arab-izraeli konfliktusban, az egyiptomiak meglepték állásaikban az ünneplő zsidókat a Szuezi-csatorna keleti oldalán és áttörték arcvonalukat. A szír hadsereg a goláni magaslatokat próbálta visszaszerezni. Az izraeli hadsereg ki bírta védeni a támadásokat. Először áttört a csatornán, majd elzárta Port Said és Szuez városokat. A szír fronton is tért nyertek Damaszkusz irányába, hogy csak 30 kilométerre voltak a szír fővárostól. Ekkor három hetes háború után az ENSZ és a nagyhatalmak nyomására fegyverszünetet kötöttek október 25-én.

Az arabok még nem tanulták meg a modern fegyverek kezelését, állapította meg Husain⁴⁹ Jordánia királya józanul. Az újbóli vereségen elkeseredve a hét olajtermelő arab állam embargót hirdetett az USA és Hollandia ellen, Izraelnek nyújtott támogatásuk miatt. Azonkívül megállapodtak az olajtermelés 25%-os csökkentésében és az olajár 70%-os emeléseben.⁵⁰ Amerika könnyen elviselte az embargót, mert csak olajszükséglete 14% át fedezte Arábiából. Európának viszont kisebb katasztrófát jelentett, mert Európa az arab olajra van és marad utalva! A Szuezi-csatorna már a hatnapos háború, 1967 óta, az elsüllyesztett hajóroncsok miatt, amúgy is zárva volt. A Közel-Kelet olaját Afrika déli csücske megkerülésével kellett Európába hajózni, ami a szállítási költségeket megdrágította. Azon felül a washingtoni diplomácia megállapodott a Szaudi Királyi házzal, az olaj dollár alapú elszámolásának megtartására – viszonzásként Washington nem háborgatja a szaudi rendszert. Így az export, mint import országok, továbbra is dollárban számolnak el. A világ olajszükséglete miatt a dollár iránti kereslet megmarad, ami a dollárkurzusnak válik javára. Tehát Európa és a világ fizeti meg a cechet!

A zsákutcából hátra arc a kiút! Négy évre a Jom-Kipur-háború után Szadat egyiptomi elnök vállalta ezt a fordulatot Egyiptom politikájában és Izraelbe látogatott. Békeajánlatot tett a Knesszet⁵¹ előtt: az 1948-as országhatárok kölcsönös elismeréséről és a hadiállapot megszüntetéséről. Egyiptom elismeri Izrael állam létjogát; Izrael pedig kivonul az 1967 óta megszállt arab területekről és elismeri a Palesztin Államot. Egy évig tartott, amíg az amerikaiaknak sikerült Camp Davidben -az amerikai elnök nyári rezidenciáján- Egyiptomot és Izraelt részmegállapodásra bírni, mely szerint Izrael kiüríti a Sínai-félszigetet, Egyiptom újra hajózhatóvá teszi a Szuezi-csatornát és engedélyezi izraeli hajók átvonulását, majd a felek diplomáciai kapcsolatot létesítenek.

A palesztinaiak és az arabok többsége árulónak bélyegezte Szadatot. Izrael viszont nem hajlandó a Golán-magaslatok, a Gáza-övezet, sem Ciszjordánia átadására. Jeruzsálemet saját fővárosává deklarálta, végül nem tekinti a palesztinokat tárgyaló partnernek. A bekebelezett palesztin területeken, ahol számtalan, már egyszer elűzött palesztin lakik, új zsidó települések épülnek elidegenített földtulajdonokon. Az évek múlnak, a gyűlölet a két nép között pedig évről évre egyre erősödik.

Ciprus 1960-ban függetlenné vált Nagy-Britanniától. A britek Makariosz⁵² görög érsek, köztársasági elnökre hagyták a hatalmat a szigetországban. A függetlenné válás után, félve a görög többségtől, a török kisebbség elbarikádozta magát a maga negyedeiben. Az ENSZ-nek kellett csapatokat küldeni, hogy a polgárháborút megakadályozzák. Az athéni katonakormány 1974-ben támogatott egy ciprusi puccsot, amely elűzte az érseket az elnöki hivatalból, majd kinyilvánította Ciprus egyesülését Görögországgal. Erre a török kisebbség védelmében Törökország megszállta Ciprus 40%-át, bár a ciprusi török lakosság aránya csak 20% körül lehet. Ezen kudarc után az athéni katonakormány visszalépett, helyet adva egy liberális rendszernek.

A húszas évek óta Portugáliában etablálódott rendi államot sem tartották a háború győztesei időszerűnek. A még 300 évvel ezelőtti hatalmas finánccentrum és gyarmatbirodalom sem akarta megérteni, hogy ideje lejárt. Gyarmatai Angola, Mozambik és Bissau-Guinea függetlenségi mozgalmainak megfékezése meghaladta a közben már elszegényedett ország erejét. Az 1974 áprilisában baloldali katonatisztektől végrehajtott katonai puccsot Portugália népe kitörő lelkesedéssel fogadta. A parasztság a népesség 40 százaléka, a nagybirtokok felosztásában reménykedett, de az elvtársak a kolhoz-cooperatívákat⁵³ kezdték el szervezni. Portugália földrajzilag jóval közelebb esik az angolszászokhoz, mint Oroszországhoz, így semleges választásokat lehetett tartani. A parasztság csalódása a radikális baloldalban a szociáldemokratákat juttatta abszolút többségbe a választásokon. Ezzel az ultra bal el is tűnt Portugália politikai életéből.

Az anyaországi forradalommal Portugália gyarmatai függetlenekké váltak. Angolában, mint más gyarmatokon, több törzs is élt, melyek szabadságukat egymással ellenkező politikai rendszerben keresték. Így a függetlenséggel az eddigi törzsek közötti viszály polgárháborúvá szélesedett. Az egyik oldal a szovjettől kapott támogatást, akik kubai önkénteseket küldtek Angolába. A másik törzseket Dél-Afrika segítette. A Szovjet Birodalom széthullásával a kubaiak kénytelenek voltak dolgavégezetlen hazamenni. A másik oldalon az amerikai háttérhatalom kényszeríttette Dél-Afrika fehér bőrű lakosságát a hatalom átengedésére a fekete többségnek.

Franco utolsó nyilvános beszédében rendszere diffamálásával vádolta meg a nemzetközi szabadkőmüvességet.⁵⁴ Beszéde alatt az agg kormányzó megfázott, majd elhunyt. Spanyolország alkotmánya szerint királyság, ezért a Bourbon-ház trón várományosát, János Károlyt⁵⁵ akit Franco még életében utódjául kinevezett, 1975 őszén spanyol királlyá koronázták. Gazdaságilag jól állt Spanyolország, de a fiatal király tudta: ha meg akarja pozícióját tartani, akkor országának fel kell adni eddigi szuverén nemzeti kurzusát! A királynak okosan kellett lavíroznia, hogy a legiszlatíva a különböző világnézetek közül liberális kurzusra váltson. Elérte, hogy a parlament feladja eddigi egypárti kiváltságát a liberális pártokrácia javára. Az új választásokon a liberális pártok szolid többséget nyertek. Négy év múlva a szocialisták kerültek kormányra, de már ők is hombres del americanos⁵⁶ vagyis a nemzetközi finánchatalom emberei voltak.

Spanyolország 1978-ban beiktatott új demokratikus alkotmánya önkormányzatot adott a tartományoknak, bevezetve a regionális nyelvjárásokat a hivatalos érintkezésbe és az iskolai oktatásba. Bár a baszk tartomány ugyanolyan jogokat kapott, mint a többi spanyol provinciák, ez a baszkoknak nem elég! Jelszavuk a 3+2=1; ez a különös aritmetikai furcsaság, a 3 spanyolországi baszk megye egyesülését kívánja a 2 franciaországi baszk megyékkel, egy szuverén baszk állammá demonstrálni. A baszk néptörzs valószínűleg már az indogermán törzsek megjelenése előtt, letelepedett a Pireneusokban. Sem a spanyolokkal, sem a franciákkal nincsenek rokonságban. Érthető, hogy saját államiságért küzdenek, amit egyik radikális baszk szervezet bombamerényletekkel próbál elérni. A Pireneusok évszázadok óta képeznek határt Franciaország és Spanyolország között. Így ezen államok sem akarnak természetes határaikon változtatni. Talán az idő és az Európai Közösség majd megoldja a baszk kérdést. Mert egyszer vége kell szakadniuk a bombamerényleteknek, bármilyen jogos is a baszkok államalapítási törekvése.

Finnország fővárosában, Helsinkiben 1975 nyarán Amerika, Kanada, Szovjet-Oroszország és 34 európai ország aláírta az EBEÉ⁵⁷ -megállapodást. Amerika és a Szovjet már rég óta egyezkedtek ezen a paktumon, amely Európa status quo-ját, egyben a szuperhatalmak saját érdekszféráját is biztosítja. Az aláírók megállapodtak az erőszak mellőzében; a konfliktusok békés megoldásában; az államok területi sértetlenségében, az emberi jogok és az alapszabadságok betartásában; hogy a népek önrendelkezési jogával hogyan lehet a háborúk után kierőszakolt határokat összehozni, arról nem beszéltek a kezdeményezők.

A második világháború végével Perzsiából kivonultak a szovjet és angolszász megszállók. Évek teltek el, amíg Reza Sah⁵⁸ a visszamaradt szovjet ágensekkel végleg leszámolt. Hogy a népet maga mellé állítsa, felosztotta a nagybirtokokat, köztük az egyház földbirtokait is a parasztok között. Hatalma konszolidálásához a Sah felépített egy titkosszolgálatot, amely saját személyére volt felesketve. Ha e titkosszolgálat eljárásai nem is voltak mindig legitimek és a rendszer sem volt a demokrácia példaképe, Atatürk modernizált Törökországa mellett Perzsia állt politikailag legközelebb a nyugati világhoz.

Az olajforrások biztos jövedelmet biztosítottak Perzsiának, de az olajkészlet egyszer kimerül. A Sah az ország jövedelmét a hazai iparosításba, acélművekbe, vegyiparba fektette, Franciaországtól pedig négy atomerőművet rendelt. Megvásárolta Perzsia számára a Krupp Művek részvényeinek 25%-át, majd a világ elé terjesztette: az olaj értékesebb, mint hogy elégessük vagy elautózzuk! Bánjunk vele csínján, mert későbbi generációknak még szüksége lehet rá a vegyiparban. A legnagyobb „arcátlanságot” a regionális fejlesztési bank alapításával követte el. Azon kívül kényszeríttette az olajtársaságokat perzsiai részvényeik 75%-át a perzsa kisrészvényesek között áruba bocsátani.

Perzsiában sokaknak nem tetszett az élet szekularizálódása és nyugatizálódása. A belső ellenzéket a Sah idővel lecsendesíthette volna, de Perzsián túl a saját úti politika bélyege, a szovjet és az angolszászok között nehezedett rendszerére. A legnegatívabban hatott hadserege, amely a térség legerősebb hadserege volt, sőt Amerika jelenlétét a Perzsa-öbölben is feleslegesnek vélte. Washingtonnak túl hatalmas lett a perzsa uralkodó, hogy mennie kellett.

A végső csapás, amely a Sah uralmának véget vetett, a nemzetközi hírközléstől, pontosabban a nyugati hírközegektől jött, melyek nem tűrhették ezen utolsó sikeres abszolutista uralkodót és rendszerét a világ előtt állandóan diffamálták, még jobban szítva az elégedetlenséget Perzsiában. A zavargások 1979. januárra olyan fenyegetővé váltak, hogy a Sahnak menekülni kellett országából. A forradalmat már nem lehetett feltartóztatni. Valahogy hiba csúszott a számításba melyre a két konkurens nagyhatalom egyike sem számított. Az elvárások helyett, egy nemzeti valláson alapuló fundamentalista rendszer jött létre Perzsiában, amely még kevésbé mutatott hajlamot a nagyhatalmak messiási irányaihoz igazodni, mint elődje. Khomeini Ajatolláh⁵⁹ aki 15 évet élt párizsi emigrációban, hazatért. Híveivel előbb forradalmi tanácsot, majd forradalmi kormányt szervezett, melynek céljául tűzte az isteni állam megteremtését. A forradalom első napjaiban forradalmi jog szerint elítélték és kivégezték a Sah bensőbb munkatársait. Ezután a Mulláh-k⁶⁰ kezdték az államot az iszlám törvényei és szokásai szerint átformálni. A nőket újra kötelezték a fátyol viselésére és a társadalmat a korán törvényeinek betartására. Hogy az eddigi idegen befolyás ellensúlyozására vagy az új iránti elvárás miatt a márciusi választásokon a szavazók többsége a fundamentalistákra szavazott.⁶¹

A forradalmi zűrzavar alatt főleg marxista diákok megszállták Teheránban az amerikai nagykövetség épületét, túszul ejtették, és hónapokig fogva tartották a követség munkatársait. Ezzel nagyon is megszégyenítették Amerikát. Hogy Moszkva keze mennyire irányította az akciót, azt elhallgatják az érintettek.

A szovjetek, kihasználva az amerikai kormány tanácstalanságát, 1979 utolsó napjaiban „felszabadították” Afganisztánt a saját kormánya alól. A felszabadítás során meghalt Afganisztán miniszterelnöke, akit az oroszok saját bábjukkal helyettesítettek, az új ember aztán utólagosan kérte a szovjet felszabadítást. Az előző afgán kormány, melyet az oroszok eltávolítottak, már egy baloldali egypártrendszert képviselt. Emiatt több fegyveres ellenállócsoport is támadta. Ennek ellenére volt annyira afgán, hogy megtagadta szovjet csapatok bevetését a felkelők ellen.

Afganisztán megszállása egy lépéssel közelebb vitte Oroszországot az Indiai-óceánhoz. Mert épp a hiányzó kijárat a szabad tengerre okozza az eurázsiai sztyeppehatalmak vesztét! Oroszország már a 19. század végén elhatározta Afganisztán megszerzését, de Nagy-Britannia megelőzte és csapatokat küldött Afganisztánba. Az angolok erős ellenállásba ütköztek és le kellett mondaniuk a gyarmatosításról. Öt évvel bevonulásuk után békét kötöttek az afgánokkal, azzal az egyetlen feltétellel, hogy embereik élve hagyhassák el az országot! Szovjeték sem jártak több sikerrel, mint az angolok. Nem egy hadsereggel találták szembe magukat, de minden völgyben, minden domb mögött új gerillacsapatokba ütköztek. A felkelőket az amerikaiak bőven ellátták fegyverekkel, így egyenértékű ellenfélként dacolhattak ellenségeikkel. Tízévi háborúzás után a Vörös Hadsereg kénytelen volt feltétel nélkül kivonulni Afganisztánból. Feltétel nélkül! Emlékezz!

A Vörös Hadsereg kivonulásával még nem ért véget az afgán kaland a Szovjet Birodalom számára. Az afgánok sikere felrázta a szovjet iga alatt élő türk és mozlim népeket. A mudzsahedinek⁶² Csecsenföldig, majd az orosz nyelvhatárig szélesítették ki a háborút.

A perzsa puska hátrafelé sült el, ebben egyetértett mindkét szuperhatalom. Az új rezsim még inkább elvetette messianisztikus politikájukat, mint a régi. Megvárhatták volna ameddig a szomszédos Irak, inkább világi Bath⁶³ rendszere csillapítja az iráni fundamentalizmus forradalmi lázát, de inkább utat kerestek a mulláh-k rendszerének megdöntésére.

Majdnem minden szomszédos állam között vannak területi viták. Irak és Irán a Satt-el-Arabon átvonuló határt vitatja, és néhány perzsa-öböli sziget hovatartozását. A szuperhatalmak felfegyverezték Irakot, számolva, hogy az agilis Szaddám Husszein⁶⁴ Perzsiára ront és félreállítja a mulláh-kat. A perzsák, hála bőséges olajtermelésüknek „up to date“⁶⁵ bírták tartani fegyverzetüket. Az 1980 szeptemberében megindult háborúba mindkét fél a legkorszerűbb fegyverekkel indult. Az eredmény: számtalan halott és még több sebesült lett, de sikert egyik fél sem bírt kicsikarni. Nyolc éves vérengzés után mégis a józanész győzött és befejezték a háborút – döntetlenül.

Egy társadalmi rendszer általában négy-öt emberöltőn át uralkodik, majd idejét múlva új rezsimnek kell átadnia helyét. A bolsevizmus nem tartozott az időszerű rendszerek közé, mert a 20. század liberális korszellemébe ütközött. A több mint 70 éves fennállását csak konkurenseinek: a nemzetiszocializmusnak és a liberalizmusnak köszönhette, hogy a Szovjet Birodalom Amerika kombattánsa lett Németország ellen. A háború végén az eurázsiai Szovjet Birodalom, angolszász partnerei révén Európa közepéig nyomult, majd megtartotta magának a meghódított Európa felét. A győzelem és területgyarapodás megemelte a rendszer presztízsét évekre. Amerika ügyetlen politikája következtében Kínában is győzött a kommunista rendszer. Vagy talán jobban tartott a washingtoni háttérhatalom egy  nemzeti Kínától, mint egy kommunista Kínától? Az ötvenes években fellángoltak a keletnémetek, lengyelek, magyarok szabadságharcai. Csak egy szikra hiányzott, hogy Moszkvában is lángra kapjon a szabadság tüze. De Washington cserbenhagyta a szabadságharcosokat.

Mao halálával 1976 Kínában véget ért a kommunista gazdasági rend. A pártfunkcionáriusok nagy része belátta: ha Kína lépést akar tartani a nemzetek közötti versenyben, akkor át kell térnie a kor időszerű gazdasági rendszerére, a szabad szociális piacgazdaságra, minden magasabb civilizáció gazdasági rendszerére! Már Mao utolsó napjaiban a reformerek kerültek túlsúlyba a központi bizottságban. Halála után pár napra letartóztatták az özvegye körül csoportosult négyesbandát,⁶⁶ és süllyesztőbe tették Mao maga választotta utódát Huá Kuo-fenget,⁶⁷ Az alacsony növésű Teng Hsziao-ping⁶⁸ lett a főnök.

Ebben az időben vizitelt egy afrikai hatalmasság Pekingben, aki segítséget kért, hogy hazájában megvalósíthassa Mao rendszerét „Verje ki ezt a marhaságot a fejéből!”, tanácsolták néki a kínaiak, mert ők már pórul jártak a szocialista tervgazdálkodással, ezzel hazaküldték.

A parasztok visszakapták földjeiket, az iparosok és kereskedők saját üzletet nyithattak. A nagyüzemek egyelőre állami kézen maradtak. Természetesen a bankok, a vadkapitalizmus fundamentumai továbbra is az állam monopóliumai maradtak. Rövid időn belül szerény jólét mutatkozott Kínában. A viszonylagos gazdasági szabadság megváltoztatta a polgárok gondolatvilágát. Kína nem tartozik a nyugati kultúrkörbe, de a nyugat liberális korszelleme ide is behatolt. A 80-as évek végére a párthierarchiának ellenzéke formálódott, amely a politikai élet demokratizálódását követelte. Bátor fiatalok, közöttük sok főiskolás nap-nap után tüntetett országszerte és Peking központjában, a Tienanmen téren.⁶⁹ Pekingben már százezer felett voltak, akik a politikai szabadságjogokért szálltak síkra. Plakátokon és faliújságokon fasisztának nevezték a vezetést. Igazából az új rezsim, szabad piacgazdasággal, de irányított politikai rendszerrel, közelebb áll a fasizmushoz, mint a bolsevizmushoz vagy a liberális demokráciához, még ha kommunistának vallja is magát! A politikusok könnyen megváltoztatták a gazdaság irányát, de hatalmon akartak maradni! Ezért tartották meg a politikai diktatúrát, fátylat borítva Mao kilengéseire, nem rakták az őt megillető helyre, ahogy az oroszok Sztálinnal tették. A dolog lényegében rejlik, hogy hosszabb időbe telik, amíg a szabad prosperáló gazdaság egy időszerűtlen politikai szisztémát magához idomít. Végül az időszerű mégis felülkerekedik az idejétmúlton. De meddig marad a liberális demokrácia időszerű? Ez már más kérdés!

Aztán 1989 őszén megmutatták Mao tanítványai, kik az urak a Tienanmen téren. Páncélosokkal hengereltették le a tüntetőket. Állítólag 3600 halott maradt a Mennyei Béke Terén.

Ma negyven évre a szabadpiaci gazdaságra váltás után, Kína a kor legjobban fejlődő nemzete.

Szovjet-Oroszországban is az öreg bolsevikok természetes kihalása után kezdődött a változás. Miután Brezsnyev,⁷⁰ a Hruscsovot követően hosszú évekig hatalmon lévő pártfőnök 1982-ben meghalt, rövid egymásutánban, két másik aggastyán vette át hivatalát, akik hivatalballépésük után egy-egy évre elhaláloztak. Ezek után 1985-ben Gorbacsov⁷¹ lett a párt főtitkára. Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát,⁷² ami a rendszer megdöntése nélkül emberiesebb bolsevizmust kellett volna, hogy hozzon. Végül be kellett látnia, mint Nagy Imrének, vagy Dubcseknek, hogy a bolsevizmus megreformálhatatlan, mert a bolsevizmus magában hordozza az embertelenséget.

Három éves peresztrojka, illetve fél reform múltán, a Szovjet Birodalom méginkább stagnált, mint azelőtt. Főleg a gazdaság. A hetvenéves szovjeturalom nem bírta polgárai életszínvonalát a harmadik világ színvonala fölé emelni. Pedig a Szovjet Birodalom egymagában is a világ egyhatodát uralta, minden természeti kincsével és adottságával. Gazdasága mégsem bírt a nyugati civilizáció országaival versenyezni. Csak hadiiparának sikerült néhány kimagasló gyilokszerkezetet előállítania, de épp a haditechnika fejlődése ébresztette rá a szovjet vezetőköröket, a szovjet gazdaság reménytelen elmaradottságára. Amikor az amerikaiak próbálkozni kezdtek egy antirakéta-rakéta kifejlesztésével, ezzel már nem bírtak lépést tartani. Gorbacsov megpróbálta az amerikaiakat antirakéta-tervükről lebeszélni. Ez ügyben többször találkozott Reagan⁷³ amerikai elnökkel. Reagan az emberi jogok érvényesítését követelte a Szovjet Birodalomban, így mindketten mellébeszéltek.

Az ukrajnai Csernobilban 1986ban egy áprilisi hét végen, különböző szerencsétlen balfogások következtében felrobbant egy atomreaktor. A katasztrófa több ezer halálos áldozatot szedett az elkövetkező időkben, több száz négyzetkilométer területet tett lakhatatlanná évekre. Gorbacsov ekkor döbbent rá: egyetlen szovjet vagy amerikai atombomba eme katasztrófa százszorosát idézné elő. Egy atomháború minden bizonnyal minden földi életet kioltana, amit egyetlen szerencsétlen melléfogás vagy zavaros elme minden pillanatban előidézhetne. Feltehetőleg ezen felismerés után egyeztek meg Washingtonban, bizonyos atomtöltetű rakétáik visszavonásáról, majd Moszkvában aláírtak erről egy egyezményt. Ezután kivonták rakétáikat Európából és egymás felügyelete mellett, megsemmisítették őket.

Gorbacsov 1988 nyarán az ősszovjet 5000 delegátusát konferenciára hívta. Megnyitó beszédében biztatta a delegátusokat indítványai megvitatására. Utoljára 50 évvel ezelőtt ülésezett ez a kongresszus. Akkor persze nem volt helye a vitának, csak Sztálin terveit kellett egyhangúan megszavazni. A bolsevikok pártja, hatalomra jutása óta első ízben engedélyezte a vitát! Természetes, hogy a párton belül frakciók keletkeztek. Az egyik oldalon álltak a reformerek Jelcin,⁷⁴ az egy évvel előbb kiebrudalt moszkvai párttitkár mellett. A reformok ellenzéke a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, Ligacsov⁷⁵ körül csoportosult. Gorbacsov a mérleg közepét tartotta. A néhány bátor kivételével az elvtársak többsége óvatosan tendált. Nem lehet előre tudni, melyik oldal kerekedik felül, aztán majd: bumm-bumm, vagy szerencsésebb esetben Szibéria. Gorbacsov javaslataira nyugodtan lehetett bólogatni, úgysem tartalmaztak újat, csupán az eddigi gyakorlatot ratifikálta: a legfelsőbb pártfőnök, aki eddig is egyedül vitte a szót, ezen túl átveszi az államfői tisztséget is. Ezen kívül a helyi párttitkárok kapják meg a helyi hivatalok vezetését. Nahát elvtársak, a párt ugye gondoskodik az alsóbb káderekről! A kongresszus minden újítást elfogadott és Gorbacsovot a Szovjetunió államelnökévé választotta. Az új kurzus legitimálására, vagy a konzervatívoktól való félelem miatt, 1989. márciusra általános választásokat írtak ki. Ezeken a választásokon a mandátumokért több jelölt is indulhatott, igazi alternatív választási lehetőségekkel. A vita szabadsága mellett, a legfontosabb változás a szovjetrendszer történetében! Mert az eddigi választásokon csak a párttól előre kijelöltek listáját kellett az urnákba dobni, ha a szavazó nem akarta magát reakciós, ellenforradalmár vagy hasonló kártékony elemként leleplezni! Gorbacsov a legmagasabb állami és párthivatalban elég hatalmasnak gondolta magát a Szovjet Birodalmat saját meglátása szerint átformálni. Megtartani a kommunista párt vezetőszerepét, de a nemzetgazdaságot a szabadpiac törvényei szerint alakítani.

A választások előtt igazi választási harc alakult ki országszerte. Az 1989. márciusi népszavazás aztán győzelemre vitte a reformistákat. Jelcin választókörzetében a szavazatok 89% át nyerte el. Leningrádban és az ukrán Kijevben majdnem minden pártbürokrata kiesett, elvesztve hivatalát. Sok ismert ellenzéki, mint a száműzött atomfizikus Szaharov⁷⁶ jutott mandátumhoz. Az új képviselők már nem voltak a pártvezetés bábjai. Ők gondoskodtak aztán a reformok és egy plurális államgépezet megvalósításáról. A választásokat követő évben törölték az alkotmányból a kommunista párt egyeduralmi igényét, utat nyitva ezzel a többpártrendszernek.

Az oroszországi liberalizálódás a szovjettől megszállt országokban széles visszhangra talált. A kommunista párt egyeduralma megszűnésével a közép-kelet-európai népek kezdték lerázni a szovjet kényszerzubbonyt.

Lengyelországban már tíz évvel előbb 1980 őszén, egy áremelés miatt az egész ország általános sztrájkba lépett. A sztrájk központja a gdanszki hajógyár lett, ahol a munkások a kommunista szakszervezet helyett megalapították saját független szakszervezetüket, a Szolidárnost.⁷⁷ A rezsim, hogy a népet munkára bírja, hosszú tárgyalások után elismerte a független szakszervezetet. De a következő évben Moszkva nyomására egy tábornok államcsínnyel vette át a hatalmat. Kihirdettette a szükségállapotot, betiltotta a Szolidárnost és internáltatta vezetőit. Az erőszak ellenére a Szolidárnos mindinkább ellenzéki mozgalommá vált! Az oroszországi olvadás idején, az 1989-es választásokon a Szolidarnos ellenzékként lépett fel és megnyerte a választásokat a kommunisták ellen. Az új kormányt már a Szolidárnos állította, ezzel vége szakadt a kommunista diktatúrának, de a szovjet megszállók elvonulására még várni kellett a lengyeleknek.

Az 1956-os felkeléssel a magyarság bizonyította, hogy a kommunizmust csírájában elveti. A felkelés leverése utáni évben az egész nemzet csodára várt: Moszkvai forradalomra, amely a bolsevizmust megdönti, vagy a szuperhatalmak közötti háborúra, melyben Amerika szétveri a Szovjet Birodalmat. A szputnyik-sokk után jött a rettenetes felismerés: Magyarország valószínű évtizedekre a Szovjet karmai között marad! Így kénytelen volt a Kádár-klikk⁷⁸ féle gulyáskommunizmussal megelégedni. A nyolcvanas évek végén Moszkva maga cseréltette le régi lakáját, Kádárt, a fiatalabb és hajlékonyabb generációval. A fiatalok időben észlelték, hogy a szovjet csillag hullófélben van. Gyorsan eldugdosták apáik vörös zászlóit a padlás mélyére és magyar szocialistákká vedlettek át, hallani sem akartak a kommunista pártról. Mások a vörös nyakkendő helyett, választékos kék-piros csíkos liberális slipszet kötöttek nyakukba és a liberális demokrata pártban találtak otthonra. A szabadságharc kitörésének 33. évfordulóján, harangzúgás és a nép örömkönnyei közepette a népköztársaság Magyar Köztársasággá lett. Az 1990-es szabad választásokon az újonnan alakult polgári pártok a szavazatok 91% át kapták. Remények szerint egy nemzeti jobbközép koalíció került kormányra. A szocialisták -már nem kommunisták- 9%-kal és melléjük szegődött liberálissá vedlett elvtársaik ellenzéket alkottak.

A jobbközép koalíció felhatalmazást nyert a nemzet döntő többségétől, a magyar jogállam restaurálására és a nemzeti szuverenitás helyreállítására az ország közel 1000 éves törvényei alapján! Igaz, az új kormánynak óvatosan kellett munkához látnia, nehogy veszélybe hozza az elérteket. A Vörös Hadsereg még mindig az országban tartózkodott és a megszállók kivonulásáig nem igazán szabad Magyarország.

Az újonnan választottak már megválasztásuk előtt alkuba bocsátkoztak a kommunistákkal az úgynevezett „kerekasztal konferencián.” Az akkor még ellenzéki pártvezetők mentelmi jogot biztosítottak a diktatúra alatti törvénytelenségek elkövetőinek. Mert a kandidátusok többsége bármely színben is indult, a megszállóktól formált vezető réteg gyerekeiből, unokáiból került ki. Bármely pártra szavazott is a nép, a rendszerváltásból csak generációváltás – módszerváltás lett. Bár liberális köntösben a régi nomenklatúra megtartotta pozícióit.

Az első választásoknál nem lehetett megakadályozni, hogy néhány ötvenhatos, antikommunista vagy nem kompromittált egyén is a parlamentbe jusson, akik nem kötöttek kompromisszumot és a megszállók hóhérait bíróság előtt akarták látni! Sebtében megszületett az amnesztiatörvény, amit a képviselők többségben elfogadtak. Ezért az első megrovást maga Wiesenthal⁷⁹ nácivadász küldte, de megnyugtatták. Mert az amnesztia csak a magyarokon elkövetett embertelenségekre vonatkozik. A „háborús bűntettek” természetesen továbbra is büntetendők maradtak! Wiesenthal úr pedig nem kukacoskodott tovább.

Ha már a kommunistákkal kompromisszumot kötöttek a neodemokraták, miért ne kötöttek volna a kapitalistákkal is? Még a választások előtt együtt utaztak szocialisták és polgáriak London Citybe, ahol megfogadták ama 20 milliárd dollár járadékainak további fizetését, amit a szuperbankárok, a kommunistáknak uzsorakamatra kölcsönöztek. Úgy okoskodtak az neodemokraták, hogy az államosított javak privatizációjából befolyt összeggel törleszthetik a külföldi adósságot. A kárpótlási törvény aztán kis borravalóval kezelte le a negyven évvel ezelőtt államosított javak volt tulajdonosait vagy örököseit, majd elkótyavetyélte e javakat főleg multinacionális cégeknek. Remélve, hogy a multik majd fellendítik a gazdaságot. Ez a remény csak részben vált be. Néhány cég beköltözött az alacsony bérek miatt. Mások felvásárolták a konkurens üzemet és leállították. A munkanélküliekről gondoskodhatott az állam! Néhány vállalatot titkárelvtárs, elnökelvtárs vagy hasonló belevaló kortársakból alakult egylet szerzett meg. Baj többek között, hogy ezek az elvtársak nem szaktudásuk, inkább párt béli összeköttetéseik révén kapták pozícióikat. Így aztán úgy gazdálkodnak, mint eddig, ami már egyszer a tönk szélére juttatta az egész rendszert. De ezek az üzemek legalább magyar kézben maradtak! Most már csak remélni lehet, hogy az igazgató urakká avanzsált elvtársak előbb beletanulnak a mesterségbe, mint mielőtt végképp megbukunk. Mindnyájan! Ez a volt keleti blokk országainak nyavalyája. Ez hátráltatja gazdasági fejlődésüket, amíg a hazai vállalkozók meg nem tanulják a felelősségvállalást, de az érvényesülés taktikáját is. De mielőbb tanulják meg! Végül is a magyarok és szászok sem butábbak, mint az osztrákok vagy svábok!

A privatizációból befolyt pénz aztán elszivárgott valahová, mint a kommunisták felvett adóssága, hanem az eddigi adósság közben megduplázódott. Persze egy nemzeti kormány ügyészsége számonkérhetné hogyan jutottak a volt nomenklatúra leszármazottjai sokmilliárdos vagyonaikhoz. Nem csoda, hogy csak a nemzeti szótól is rettegnek, mint ördög a szenteltvíztől.

Nem törődve a világkommunizmus válságával, a Német Demokratikus Köztársaság haszonélvezői nagy dáridóval ünnepelték kiváltságaik 40 éves jubileumát. Amíg az elvtársak ünnepeltek, részországuk fiatalsága tömegesen menekült Magyarországon és Csehszlovákián át Nyugat-Németországba. A párt Kelet-Berlinben szervezett felvonulásai nemsokára a rendszer elleni tüntetésekké váltak. „Wir sind das Volk”⁸⁰ vágták a tüntetők a pártfejesek képébe, amikor a nép nevében ágáltak, még ezek engedményekre nem voltak hajlandók. Elsőnek Moszkva fő helytartója mondott le, néhány nap múlva utóda. A tüntetők nyomására kénytelenek voltak a kommunisták 1989. november 9-én a nyugati határokat megnyitni, és még aznap a berlini falat néhány helyen áttörni. Kelet-Berlinben megalakult a nemzeti felelősség kormánya, amely a szabad választásokat előkészítette, ami a két német állam egyesüléséhez vezetett.

Hihetetlen, hogy a nyugatnémet Parlamentben akadt néhány nemzetközi, kozmopolita figura a zöldek, szocialisták, liberálisok táborában, akik az újraegyesítés ellen kardoskodtak! Nagy-Britannia miniszterelnöke, a „vashölgynek” titulált Lady Thatcher⁸¹ a szövetségeseknél -akik egyúttal Németország szövetségesei is voltak- próbálta elgáncsolni az újraegyesítést⁸² de az új orosz demokratikus törvényhozás is kemény maradt és visszaadta Közép-Európa szabadságát. A német egyesülés minden fondorlat ellenére 1990. október 3-án megvalósult, amit nemsokára Európa egyesülése követett.

Az úgynevezett Kettő-plussz-Négyes-Szerződés ratifikálta a két német állam és a négy megszálló hatalom között az újraegyesülés tényét. Egyúttal a kibővült Német Szövetségi Köztársaság lemondott minden elvesztett volt birodalmi területről, továbbá az ABC fegyverek gyártásáról és birtoklásáról. Végül a szerződés 370 000 főre korlátozta a német hadsereg létszámát és megtiltotta, hogy más NATO-tagországok hadseregei tartózkodjanak a volt szovjet zóna területén.

Az angolszászok mindenesetre megtartották jogukat, hogy továbbra is csapatokat állomásoztassanak Németország területén, mert békeszerződést máig sem kötöttek az egyesült Németországgal. Így a szövetségi kormány kénytelen a washingtoni mély állam utasításait követni, ha nem akarja, hogy a megszállók kedvük szerint leváltsák.

A szovjet hadsereg elhagyta Csehszlovákiát, Magyarországot, Németországot, végül Lengyelországot. Oroszország önkéntes kivonulása a közép-kelet-európai területről, hosszú távon az orosz politika értékes invesztíciója lesz! A megszállók elleni tartózkodás idővel erkölcsi elkötelezettséggé válik és egyszer majd Oroszországnak is szüksége lesz jó barátokra!

Prágában az 1968-as okkupáció 21. évfordulóján kezdődtek a rendszer elleni tüntetések. Az első megmozdulást még szét tudta oszlatni a karhatalom, de a felvonulások naponként ismétlődtek. Végül százezrek követelték a demokráciát. A hatalom birtokosai új kormányt alakítottak, amelybe partnerként bevettek néhány ellenzéki politikust. Fokozatosan mind több pozíciójukat kellett a kommunistáknak feladni, 1989 végén a miniszterelnöki széket is át kellett engedniük az ellenzéknek. Aztán az 1990-es választásokon a szavazók végképp elvetették a kommunizmust.

A csehszlovákiai változásokkal párhuzamosan a szlovákok kezdték függetlenségüket és a föderáció feloszlatását követelni. A második világháború után Csehszlovákia kiűzte a hárommillió feletti német kisebbséget az országból, ezért már nem volt szükség a szlovákokra, a szláv többség biztosítására. Talán maguk a prágai politikusok is konstatálták a Cseh-medence kedvező geopolitikai fekvését, hogy kevés potenciális háborúnak áll útjában. Viszont Szlovákiával összekötve minden háborúba belesodródik! Így mindkét nemzet a különállás mellett döntött és 1993. január elsejével két szuverén állam keletkezett; a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság.

Szlovákiának joga volt kilépni Csehszlovákiából. Szlovákia déli határa több százezer magyart választ el anyaországától. Nekik nincs joguk anyaországukhoz csatlakozni? Mert ahogy a szlovákokat, a magyarokat sem kérdezték meg, akarnak e csehszlovákok lenni? Azon kívül mind Szlovákia, mind Magyarország mindkét világháborúban egyazon oldalon álltak. Feltehetőleg a győztesek emberi jogai a magyarokra nem vonatkoznak!

A Bolgár Kommunista Párt reformszárnya leszavazta sokévi főtitkárát, majd korrupció vádjával bíróság elé állították. Egyúttal engedélyezték a sajtószabadságot és a következő választásokon az ellenzéki pártok is indulhattak. Ezzel Bulgária a pluralizmus útjára lépett.

Albániában az ultrakommunista Hodzsa utódai elég rugalmasak voltak észrevenni, hogy a kommunizmus ideje lejárt, és siettek átadni helyüket a többpártrendszernek.

Egyedül a Romániát uraló Ceausescu⁸³ proletárcsalád nem akarta megérteni, hogy idejük lejárt. Mint a más vörös diktátorok, Ceausescu is tervbe vette Románia ipari országgá alakítását. A nagy cél érdekében talán a legnépszerűtlenebb intézkedése volt a lakások hőmérsékletének leszállítása 19 C°-ra. Az átfagyoskodott telek számával nőtt a nép gyűlölete a diktátorral szemben. Utolsó agyrémként a kisebb falvak lerombolását és lakóinak központi szocialista városokba telepítését tervezte. A terv főleg a magyar és német kisebbség körében adott okot aggodalomra, hogy erdélyi hazájukból Romániába telepítik őket. Tőkés László⁸⁴ a temesvári református gyülekezet lelkésze, nyilvánosan kritizálta a falurombolást, és tiltakozó interjút adott a Magyar Televíziónak. Ezért az állambiztonsági szervek le akarták tartóztatni, de a református gyülekezet tagjai körülvették a templomot és a paplakot, hogy megvédjék papjukat. Az első éjjelen az állambiztonság emberei tűzoltófecskendőkkel próbálták a híveket szétkergetni, nem sok sikerrel. A következő napon nem csak a magyarok, már a németek és románok, egész Temesvár tüntetett.⁸⁵ A biztonsági szervek a tömegbe lőttek és megöltek sok tüntetőt. Ennek hírére az indulat átterjedt Aradra és az erdélyi városokra. Ceausescu Bukarestben rendszere melletti szimpátiatüntetésre tereltette össze a népet. Amikor beszélni akart, a tömeg mindjobban becsmérelni kezdte: „Tűnj el! Te patkány!” A tüntetők már a rádiót, az állami hivatalokat és az elnöki palotát kezdték ostromolni. Ceausescu tényleg kénytelen lett eltűnni! Felesége elhúzta a mikrofontól, és helikopteren szöktek meg a népharag elől. A rádió- és tévéstúdiókat megszállták a felkelők. Az állambiztonságiak még tartottak néhány középületet, de a katonaság a nép mellé állt. Amíg a nép és a hadsereg alsó egységei az állambiztonsági bandák ellen harcoltak, Ceausescu volt talpnyalói megalakították a Nemzeti Megmentés Frontot, és magukhoz ragadták a hatalmat. Volt főnöküket detronizálták, egyben elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Amikor Ceausescuék helikopteréből kifogyott az üzemanyag, autóstoppal igyekeztek tovább állni, de belefutottak a forradalmi hadsereg egyik őrhelyébe. A katonák másnap, 1989 karácsony napján bíróság elé állították, és halálra ítélték mindkettőjüket. Ahogy a Ceausescu-házaspárt kivezették a rögtönzött tárgyalóteremből, a körülálló kiskatonák a falhoz lökték őket és gépkarabélyaik egész tárát rájuk lőtték. Így nyilvánult meg az egyszerű polgárok gyűlölete a diktátor-pár iránt.

Más kommunista diktatúrában vér nélkül zajlott le a rendszerváltás, ez indokolja a régi rendszer reprezentánsainak, illetve leszármazottjaik nagy részének újbóli szerephez jutását. Furcsa, hogy Romániában, ahol népfelkelés söpörte el a diktátort, még kétesebb figurák szerezték meg a hatalmat, mint máshol. Valószínűleg minden rendszernek szüksége van arra az 5% fortélyos, akarnok emberre, amely a többi 95%-ot kormányozni tudja; a demokráciának éppúgy, mint a diktatúrának.

A Hitler-Sztálin-paktum 50. évfordulóján, 2 millió tüntető alkotott élő láncot mindhárom balti államon keresztül, északtól délig, követelve állami szuverenitásuk visszaállítását. Más szovjetköztársaságok is várták az alkalmat a kilépésre a szovjet szövetségből.

A szovjet kormány ellensúlyozásként minden tagköztársaság részére elfogadható megoldást keresett a birodalom összetartására, amikor az antireformisták 1991. augusztus közepén Moszkvában puccsoltak. Gorbacsov helyettese, Ligacsov és néhány konzervatív bolsevik társa, kihasználva összeköttetéseiket a titkosszolgálattal, meg más magas rangú szovjettábornokkal, harckocsi-alakulatokat vezényeltek Moszkva utcáira. Megszállták a hírközlés épületeit és kijárási tilalmat rendeltek el. Gorbacsovot, aki a Krímen épp szabadságát töltötte, háziőrizetbe vették.

Az Orosz Részköztársaság óriási többséggel választott elnöke, Jelcin és a reformisták a Fehér Házban,⁸⁶ az orosz parlament épületében gyülekeztek. A moszkvaiak ignorálták a kijárási tilalmat és a puccsisták ellen tüntettek. Néhány tank megindult a Fehér Ház megszállására, de az első molotov-koktélok⁸⁷ röptével Jelcin, illetve a szabadon választott orosz képviselők oldalára álltak. Utána több egység parancsnoka tagadta meg a puccsisták parancsát az orosz parlament lerohanására. A puccsisták magukra maradva, három nap múltán feladták tervüket.

Az Orosz Részköztársaság Parlamentje, a Legfelsőbb Szovjet ellen fordult, ahol a puccsisták székeltek! A képviselők követelték a kommunista párt féle bűnszövetkezet betiltását. Gorbacsov -közben a házőrizetből kiszabadulva- védte pártját: „Be akar tiltani egy pártot, amelynek 18 millió tagja van?” Hány karrierista és hány kommunista van ebben a pártban? Kérdezték vissza. Jelcin, az Orosz Föderáció elnöke pontot tett a vita végére, felemelve jobb karját: „Ezzel a tollal írtam épp alá a kommunista párt betiltását az Orosz Föderációban!” A bolsevizmus 1991 végén egyik napról a másikra letűnt a világ színpadáról! Csak néhány haszonélvezője siratja vissza.

Ukrajna, Fehér-Oroszország, Azerbajdzsán kiléptek a szovjet föderációból. Észtország, Litvánia, Lettország még 1991 augusztusában, a legfelsőbb Szovjet beleegyezésével váltak függetlenné, és kivonultak a balti államokat megszálló szovjet egységek.

A szovjet konkurens széthullásán nem bánkódtak volna Washingtonban, de mi lesz, ha a szovjet atombombák avatatlan kezekbe kerülnek? Támogatták is Gorbacsovot a végsőkig. Igazán, vagy csak látszólag, ki tudja? Orosz - amerikai bábáskodással 1991. december elején megalakult a FÁK (Független Államok Közössége): Oroszország, Fehér-Oroszország és Ukrajna szövetsége, melyhez nemsokára Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán is csatlakoztak. Gorbacsov 1991 szilveszterén lemondott megszűnt hivataláról ezzel a Szovjet Unió végleg megszűnt.

A Szovjet Birodalom széthullásával Amerika lett a hidegháború győztese. Egyedül lett a világ rendőre, hogy a világot Novus Ordo Saeculorum-ával⁸⁸ globalizálja, ha ugyan az Egyesült Államok nem jut maga is koldusbotra a globalizáció erőszakolásával.

Az első világháborút követően az antant nagystílűen megjutalmazta szerb és román szövetségeseit, akkor is, ha az új határok a népek önrendelkezési jogára fittyet hánytak. Szerbia megkapta Albánia felét, a magyar Bácskát és a Bánát felét, Boszniát, Hercegovinát, Horvátországot, Macedóniát és Szlovéniát. Ebben az új államban a szerbek voltak az államalkotó kisebbség, de az államvezetés nem törekedett egyetértésre a többi népcsoporttal. A második világháborúban szétesett Jugoszlávia. Szerb csetnikek, a katolikus Horvátország, kommunista partizánok, jó ég tudja hány csoportosulás harcolt egymás ellen. A második világháború után föderációként élesztették újjá Jugoszláviát. Belül Tito kemény kezétől kormányozva, kívül nemzetközi létrehozóitól támogatva. Tito uralma alatt is a szerb maradt az egyetlen etnikum, amely Jugoszláviát magáénak vallotta. Így Tito államszövetsége sem bírta a szerb hegemóniát nélkülözni, a többi nemzetiségek sakkban tartására. A kommunista diktatúrák megdőlésével a kilencvenes években ezen idegen érdekekből létrehozott állam magától indult bomlásnak.

Tito szövetséges állama megalakulásakor a Koszovót 85% albán lakossággal és a magyar népességű Bácskát, vagy ahogy a szerbek nevezik, Vajdaságot, nem kezelték külön köztársaságként, de Szerbián belül autonómiát kaptak. A koszovói albán parlament 1988-ban elhatározta kilépését Szerbiából, hogy hetedik köztársaságként csatlakozzon a Jugoszláv Konföderációhoz. Mielőtt a bácskai magyarok is a kiválás mellett döntenek, a Belgrádi Parlament, hogy a szerb hegemóniát biztosítsa 1989 márciusában megszüntette mindkét provincia autonómiáját és feloszlatta parlamentjeiket. Amíg a magyarok -anyaországi szolidaritás híján- lenyelték a szerb erőszakot, az albánok általános sztrájkba léptek, teljes függetlenséget követeltek Belgrádtól. Belgrád csak katonasággal tudta a lázadást elnyomni és rohamrendőrséget állomásoztatott Koszovóban.

Az autonóm tartományok bekebelezésével és rendreutasításával a belgrádi kormány nagy népszerűséget szerzett Szerbiában. A szocialistává átvedlett kommunisták az 1991-es választásokon nyugodtan engedélyezhették az ellenzéki pártok részvételét, így is többséget nyertek. A más uniós köztársaságokat viszont elrettentették a koszovói események és a szerbek hegemóniatörekvése. Horvátországban, Macedóniában, Szlovéniában a nemzeti ellenzékre szavaztak. Nemsokára népszavazások határozták el a kilépést a Jugoszláv Konföderációból. Először Szlovénia lépett ki 1991. júniusban. Rögtön meg is indult az akkor még jugoszláv haderő a kitáncoló tag ellen. A szlovének már a határon kilőttek néhány páncélost, erre a jugoszláv hadsereg két nap múlva beszüntette a háborút. Ezután Horvátország, majd Macedónia léptek ki a föderációból. Szerbia engedte Macedóniát saját útjára térni, hanem Görögország emelt vétót nemzetközi fórumoknál, mert Görögországnak van egy Macedónia tartománya, ezért Athén konfliktustól tartott az önálló macedón állammal, de az új macedón kormány kiegyezett a görögökkel.

Horvátország keleti részén egy félmilliós bevándorolt szerb kisebbség élt, amely Szerbiához kívánt csatlakozni. Belgrád támogatta és felfegyverezte honfitársait, és segítségül küldte hadseregét. Amíg az épp függetlenné vált Horvátország hadserege megszervezésével volt elfoglalva, a szerbek elvágták a Dalmát-tengerpart déli részét Horvátországtól és megszállták Kelet-Szlavónia részeit, majd a baranyai háromszöget, elkergetve baranyai szülőföldjéről a horvát és magyar lakosságot. Két évvel később aztán elég erősnek bizonyult a horvát hadsereg, hogy kiűzze a szerbeket Horvátországból.

Bosznia-Hercegovinában -mint más délszláv államokban- a vallás egyben a nemzetiséget is jelenti. A 35-40% ortodox hitű a tartomány keleti és északnyugati részein szerbnek vallja magát. A délnyugaton élő 15-20% körüli katolikus - horvát. Az ország közepén a muzulmán többség a bosnyák vagy moszlim, de utóbbiak szállásterületén szerbek és horvátok is laknak különböző arányú szórványban. A szerbek anyaországukhoz kívántak csatlakozni, a horvátok Horvátországhoz, a moszlimok saját államot akartak. Hónapokig vitázott a három nemzetség a boszniai parlamentben. Közben viszonyuk egyre feszültebbé vált, mert valamennyien többet követeltek, mint amennyi őket megillette volna! Jugoszlávia bábái, a világháborúk nyertesei viszont megtiltottak minden határigazítást. Miért is akarnának a szerbek Szerbiához, a horvátok Horvátországhoz tartozni⁸⁹? Nyomást gyakoroltak az anyaországokra, nehogy csatlakoztatni merjék honfitársaikat!

Fittyet hányva a fenyegetésekre, a boszniai szerbek 1992 márciusában proklamálták a Boszniai Szerb Állam megalakulását és csatlakozási óhajukat Szerbiához. Előbb csak néhány szomszéd ház égett, ha a szomszéd vallása, illetve nemzetisége megtűrhetetlennek ítéltetett. Azután kezdték a szerbek a moszlimokat elkergetni. Aki nem sietett a költözködéssel, azt táborba gyűjtötték. A moszlimok az ENSZ-től és az olajsejkektől kaptak támogatást, így tudtak valahogy ellenállni a szerbeknek. Az ENSZ követelte a harcok beszüntetését és a háború előtti status quo visszaállítását. A Szerbia elleni szankciók meghiúsultak a biztonsági tanácsban Kína és Oroszország vétóin. Végül a NATO-bombázók megsemmisítették a szerbek tüzérségi ütegeit a moszlimok állásai körül, és kötelezték a résztvevőket egy államszövetségben élni, amelyet mindannyian elutasítanak.

Koszovóban megismétlődtek a boszniai események. A 85% körüli albán többség nem engedte magát a szerb kisebbségtől kormányozni. A szerb rohamrendőrség praktikái ellen felélénkültek az UCK⁹⁰ akciói. Amikor a készenléti rendőrség már gyengének bizonyult, bevonult a szerb hadsereg Koszovóba és kezdte az albán városokat szétrombolni, lakosait Albániába vagy a szomszéd államokba kitelepíteni. A NATO ultimátumban szólította fel a szerb kormányt a genocídium leállítására. Az ENSZ békefenntartó egységeket ajánlott fel. A határidő lejártával, 1999 kora nyarán a NATO bombaháborút indított a szerb városok ellen. A szerb kormány jó ideig dacolt a NATO-val, mert Oroszország segítségében reménykedett. De a nagy testvér nem volt olyan helyzetben, hogy a NATO-val szembe szegülhetett volna. Azon kívül a cár már egyszer megégette kezét a szerbiai kalanddal, ami végül Oroszország bolsevizálásához vezetett, melynek eredménye a mai állapot és a birodalom hanyatlása lett. A NATO már fontolóra vette földi erők bevetését, amikor a belgrádi kormány 79 nap után kivonta csapatait Koszovóból, átengedve a tartományt az ENSZ rendfenntartó egységeinek. A látszat megőrzése kedvéért az orosz ENSZ-kontingens néhány nappal ellőbb szállta meg a vegyes lakosságú Koszovó fővárosát Prisztinát, amint erre ENSZ mandátuma feljogosította. A bevonulókat a szerb lakosság üdvrivalgása, de az albánok káromlása fogadta.

A délszlávok tűrhetetlennek tartanak egy mozlim államot Európa területén, mert előreláthatatlan bonyodalmak forrását sejtik benne, nemcsak a Balkán, de egész Európa biztonságára is.⁹¹ Az albánoknak vagy a bosnyákoknak sem, vallásuk, sem kultúrájuk nem közös a szlávokéval és a szerb hegemóniát zsarnokságnak veszik. Hol itt az igazság? Ha egyik fél igazsága érvényesül, elvész a másiké! A balkáni konfliktus az ezredforduló után is tovább izzik az ENSZ rendfenntartó egységei mögött, amíg a békecsinálók nem engedélyezik a határok megváltoztatását etnikai hovatartozás alapján!

Utójátékként az új világrend szerkesztői Szerbia elnökét és néhány szerb és horvát tábornokot háborús bűnösként a hágai bíróság elé citáltak. Titon és partizánbandáin a horvát, magyar vagy német nemzetiségek elleni gyilkosságait persze nem kérték számon, ugyanezen szövetségesei.

Az Irak-Irán közötti fegyverszünet megkötéséig csak az iráni mulláh-k dacoltak Amerika közel-keleti politikájával. A háború után két állig felfegyverzett mozlim hadsereg állt a Közel-Keleten az iráni és az iraki. A két szuperhatalom jóvoltából Irak a 80-as évek végére a térség legerősebb katonai hatalma lett. Hadserege tüzérségben és személyi állományban háromszor, páncélereje állítólag négyszer múlta felül Izrael hadkészültségét. A szakértők a 90-es évek elejére számoltak az iraki atombomba elkészültével. Amerika Izrael és Izrael Amerika -jelentette ki az amerikai elnök- amikor rájöttek, hogy próbálkozásuk a „perzsa ördögöt a Belzebubbal” kifüstölni félre sikerült.

Iraknak a háború Perzsiával óriási adósságterhet rótt fel. Csak az Egyesült Államok több tízmilliárd értékben szállított hadianyagot és fegyvereket. A szovjetek felé sem lehetett kisebb a tartozás. Ekkora adóssággal Irak államháztartása még az olajbőség ellenére is összeomlással fenyegetett! Mi sem látszott egyszerűbbnek, mint a gazdag kuvaiti sejkek pénzével leírni az adósságot. Az Arab-félsziget ősidők óta egyetlen államközösség volt, egységes nyelvvel és vallással. Csak az első világháború győztesei darabolták szét Arábiát gyarmatpolitikai érdekeikből egymással versengő államokra. Így nem egész jogtalanul tekinti néhány arab ország a szomszéd területét sajátjának, és a megosztás óta torzsalkodnak, az idegen hatalmak húzta határok igazságtalanságain. E jogon szállta meg majd annektálta Szaddám Husszein 1990ben Kuvaitot óriási hadigépezetével. A sejk hadserege bearanyozott fegyvercsöveivel épp elég volt, hogy az uralkodót és családját a határon túlra eszkortálja, de komoly ellenállásra nem volt képes. A világ hírközegei rögtön lamentálni kezdtek ezen a hallatlan agresszión!  Egy rögtöni ENSZ-határozat Kuvait azonnali kiürítésére szólította fel Irakot, majd Kuvait felszabadítását határozta el. Az Arab Liga országainak véleménye már megoszlott a felszabadítás körül. Nyolc tagország az arab ügyekbe való idegen beavatkozás ellen szavazott, tizenkettő akceptálta a határozatot. Irak kész volt az ENSZ határozatát elfogadni, ha Izrael egyidejűleg teljesíti az ENSZ sokadik határozatát a megszállt palesztin területek kiürítéséről, vagy legalább tárgyalásokat kezd a kivonulásról.

Az amerikai diplomácia meggyőzte Szaúd-Arábia illetékeseit, hogy Szaddám hódítási listáján ők lennének a következők. Igyekezzenek hát országukat a felszabadítók akcióinak átengedni, amíg nem késő. A szaúdiak is üzletemberek, cserébe hadseregük felfegyverzését kívánták, amit eddig az amerikaiak megtagadtak. Egyiptom 7 milliárd dolláros adóssága elengedése árán lépett az alliánsz táborába. A NATO-tagországok elküldték kontingenseiket. A Bundeswehr-re⁹² már nem is volt szükség, de Németország 16 milliárd dollárral hozzájárulhatott a háború költségeihez. Végül az arabok nem akartak izraeli seregekkel egy arcvonalba harcolni. Így Izrael, melynek biztonsága végett kellett Irak hadigépezetét megsemmisíteni, kimaradt a háborúból. A Szovjet Birodalom azidőben kissé roskadozott, ezért Moszkva véleményét nem volt szükséges kikérni.

Az öbölháború néhány nap alatt lezajlott. Az USAF Douhet-teóriája és technikája szerinti totális annihilációt alkalmazva, légi fölényével⁹³ megsemmisítette az iraki páncélosokat és logisztikát. Közben lángba borultak a kuvaiti olajforrások. Természetes, hogy a gyújtogatással egymást vádolják a riválisok.

A megvert irakiak közül csak kevésnek sikerült kimenekülnie az infernóból. Felszerelésük mind a harctéren veszett. Most már nem veszélyeztethetett Irak hadserege senkit. Mindezek ellenére az iraki rendszer tartani bírta magát, Washington nagy bánatára. Mert az ENSZ mandátum csak Kuvait felszabadítására jogosított, nem pedig az egész világ New World order⁹⁴ alá erőszakolására.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1.American way of life: amerikai életstílus.

2.freedom and peace: Szabadság és béke.

3.Mao Ce-tung (1893-1976) a kommunisták győzelme után, 1949-től haláláig, Kína államfője és teljhatalmú diktátora lett. Császári hivatalnokcsaládból származott és a nobilis mandarin nyelvet beszélte, mint a kínai kommunista elit legtöbbje. Egy vidéki palotában született, bár szülőházaként, a kúria helyett egy parasztházat mutogatnak a népnek és a külföldi látogatóknak.

4.Csiang Kai-sek (1887-1975) a Kuomintang állampárt, egyben Kína katonai és polgári vezetője.

5.Kuomintang Párt: bal-nemzeti kínai párt. Tulajdonképpen Mao halála óta újra reneszánszát éli Kínában, ha a rendszer kommunistának is vallja magát.

6.Ho Si-Minh (1890-1969) a Vietnami Kommunista Párt alapítója, később Észak-Vietnam diktátora.

7.Hoxha-Hodzsa Enver (1908-1985), Albánia kommunista diktátora.

8.Montgomerry Bernhard Law, of Alamein (1887-1976) brit marsall. Az angolszászok legsikeresebb második világháborús stratégája.

9.Truman Harry Spencer (1884-1972) az USA 33. elnöke.

10.Itt meg kell említeni, hogy Közép-Németországban jócskán volt nagybirtok, amíg nyugatabbra alig.

11.Containment: Gátvetés, meggátlás.

12.Mc Carthy Joseph Raymond (1909-1957) amerikai szenátor; kemény antikommunista volt.

13.Morgenthau M Henry (1891-1967) bankár; a Roosevelt-adminisztráció pénzügyminisztere. Tervezete szerint a német konkurens országát szét kell osztani a szomszédok között, mint ezt Magyarországgal tették, a maradékot pedig agrárországgá degradálni.

14.Adenauer Konrad 1876- 1967 az NSZK első kancellárja.

15.Egy semleges Németország korlátolt véderővel könnyen a Szovjet prédája lehetett volna. Az ellen oldalon viszont az angolszászok inkább tartottak a német konkurenstől, mint az oroszok!

16.Itt furcsa partneri viszony alakult ki győztesek és legyőzöttek között, ami máig is tart. Két szövetséges, akik nem kötöttek békét, pedig évtizedek óta szövetségesek, partnerek és a hidegháború idején egymásra voltak utalva!

17.Mikojan, Anasztáz Ivánovics (1895-1978) örmény születésű szovjet politikus. A szovjet kormányban különböző magas pozíciókat töltött be.

18.Szuszlov, Michail Andrejevics (1902-1982) szovjet politikus, a szovjet KP fő ideológusa.

19.Nagy Imre (1898-1957) a szovjet megszállás első éveiben többször is miniszter, majd miniszterelnök. Mint elhajlót kizárták a kommunista pártból. Az ’56-os felkelés alatt újra miniszterelnök. Rövid második miniszterelnöki hivatali idejében azonosult a felkelés céljaival, melyről később, az ellene lefolytatott bírósági tárgyaláson újra bizonyságot tett. Hatodik volt a magyar kormányfők sorában, akit idegen hatalmak vagy azok kiszolgálói kivégeztek.

20.A Szuezi-csatornát a 19. század közepén, egy nemzetközi konzorcium építette, főleg brit és francia részvényesek pénzén. A csatorna államosításával az egyiptomi államháztartás egy szerény pénzforrásra tett szert. A mai Egyiptom szegény ország, nincsenek olajlelőhelyei, mint más arab országoknak, ahol az olajból befolyó bevételek kiegyenlítik a kereskedelmi mérleget.

21.Malenkov, Georgij Makszimilánovics (1902-1988) Sztálin személyi titkára. Sztálin halála után a SZU miniszterelnöke, amíg 1957-ben Hruscsov leváltotta.

22.Szputnyik: Útitárs, így nevezték az első mesterséges bolygót.

23.Castro Fidel (1927 –) kubai forradalmár. A forradalom győzelme után Kuba főembere.

24.Dalai Láma: polgári neve: Tenzin Gyatso (1935) Tibet egyházi és világi fejedelme.

25.Bár Kína technikai fejlettsége azidőben jóval Oroszország mögött állt, népessége már a század közepén félmilliárd volt, ma több mint egymilliárd. Egy országot, amely többször annyi lelket számlált, mint a Szovjet Birodalom, Moszkva nem kezelhetett le úgy, mint mondjuk, a hétmillió lakosú Bulgáriát.

26.Most, hogy mindkét fél konstatálta, hogy nem sok szava van a világpolitikában, kibékültek. Ha ezt ötven évvel ezelőtt teszik, ma jobban állna a világ és Európa sorsa!

27.Kennedy, John Fitzgerald (1917-1963) az USA 35. elnöke.

28.később a drótakadályok helyén falat vontak Berlin kelet-nyugati szektorai közé. A szovjet zóna nyugati határán már régebben drótsövényt emeltek.

29.Az elnök testvérét öt évvel később érte a gyilkos golyója. Fia, John John 1999-ben zuhant privát repülőgépén partközelben a tengerbe, ahol halálát lelte.

30.Vietkong: a vietnámi kommunista partizánhadsereg.

31.Johnson, Lyndon Baines (1908-1973) az USA 36. elnöke.

32.A feudális kor alattvalói sorából éppen szabadulva, a polgár szívesen vállalta magára a nemesség eddigi kötelességét: az ország védelmét. Örömmel vonult hadba Napóleon trikolórja alatt, már nem királyért, hanem „pour patrie et liberté” – a „hazáért és a szabadságért”. Dédunokáik is lobogó zászlókkal indultak az első világháborúba, nemzetük győzelméért. Csak, amikor a háborúnak nem akart vége szakadni, unta meg a polgár a hadakozást. A második világháborúba még nemzeti jelszavakkal bele lehetett ugratni, de a háború utáni gazdasági prosperitás jólétpolgára már zaklatásnak tartja a gyakorlatozást a seregben! Először Nagy-Britannia szüntette meg az általános hadkötelezettséget a 60-as évek elején. Az Egyesült Államok a vietnami háború után szervezte át hadseregét zsoldoshadsereggé. A jól működő szabad piacgazdaság még elég szolvens egy hivatásos állomány finanszírozására, de olcsóbb is az államháztartás számára. A kisebb létszámot kompenzálja az intenzívebb kiképzés és a modernebb haditechnika nagyobb tűzereje. A politikusoknak is biztosabb a zsoldoshadsereg. A zsoldos katona nem mérlegel háborús bevetése értelmén. Az urak a zsoldost oda küldik, ahová kedvük tartja, amíg a polgárnak joga van tudni, miért szólítják fegyverbe! Nem csupán saját kényelmességén múlik, hogy a polgár nem hajlandó saját hazájáért síkra szállni. Az államhatalom esztelen háborúi éppúgy megteszik a magukét a dekadencia érdekében. Ne felejtsük, hogy az általános védkötelezettség egyben a demokrácia záloga. A zsoldoshadsereg idővel állam lesz az államban, de a polgár akkor már nem polgár, csak alattvaló!

33.Rote Armee Fraktion: Vörös Hadsereg csoport.

34.Brigate Rossa: Vörös Brigádok.

35.König Konstantin II. (1940) 1964-től 1973-ig görög király, azóta száműzetésben él.

36.Brandt, Willy (1913-1992), igazi neve Frahm K Herbert. A háború alatt Svédországban elítélték, mint szovjetkémet. A háború után átváltott az amerikai oldalra és Berlin kormányzó polgármestere lett. Később német kancellár. Épp a megfelelő ember volt a világ újjárendezői számára.

37.Mások az amerikai kormányt tartják Izrael állam meghosszabbított karjának, mondván: az izraeli farok, csóválja az amerikai kutyát.

38.Nasser Gamal, Abd el (1918-1970) egyiptomi politikus, miniszterelnök, majd államfő.

39.A támadás utáni hadüzenet is a 20. század egyik eltorzulása. Nemcsak Hitler indította hadseregét preventív háborúra utólagos hadüzenettel Oroszországra, Wilson és Roosevelt épp úgy hadat viseltek a központi hatalmak, illetve tengelyhatalmak ellen, Amerika népe, illetve törvényhozása felhatalmazása nélkül, sőt ellen, amikor ezek ellenfeleit minden eszközzel támogatták.

40.Ladinos: latinosz, latin-amerikaiak.

41.Tete Fest: a holdújév, az évben január 31re esett.

42.Norodom Sihanouk herceg (1922-2012) előbb király, majd miniszterelnök, államfő, az exilkormány feje, 1993 óta újra király Kambodzsában.

43.Vörös Khmer: először a Vietkong testvérszervezete. Miután Kambodzsában hatalomra kerültek, túltettek mestereik Lenin, Trockij, Sztálin tömeggyilkosságain. Egy anarcho-kommunista ideológia alapján kiirtották rövid uralmuk idején saját népük legjavát.

44.Lon Nol (1913-1985) kambodzsai politikus. Mint miniszterelnök elűzte Sihanouk elnököt. 1975 óta emigrációban élt.

45.Pol Pot (1928-1998) kambodzsai partizánvezér. A Vörös Khmer győzelme után miniszterelnök. Mint a hatalom birtokosa, ő volt a kambodzsai népgyilkosságok fő felelőse.

46.A Vörös Khmer bukása után még évekig terrorizálta Kambodzsát, de a hatalmat újra megszerezni már nem volt esélye. Csak miután Pol Pot végelgyengülésben meghalt, oszlottak szét terrorbandái. Most vált világossá, hogy az indokínai gerillamozgalmak külső segély nélkül nem számíthattak a győzelemre.

47.Sadat, Muhammad Anwar (1918-1981) Egyiptom államelnöke.

48.Jom Kippur - Lom ha kippurim: Hosszú nap. A kibékülés és megbánás napja, a szabbat után a legnagyobb zsidó ünnep.

49.Husain II. (1935-1999) Jordánia királya.

50.Az olajtermelő országok az áremelést a felhasználó országok magas vámtarifájával indokolták. A vám a legtöbb országban magasabb, mint a nyersolajár, a szállítás és finomítás költségei együttesen. A kormányok viszont ebből a pénzből építik és tartják rendben az autóutakat.

51.Knesszet: Izrael Parlamentje.

52.III. Makarios érsek. (1913-1977) a ciprusi görögök függetlenségi harcának vezetője. A britek elvonulása után Ciprus államelnöke.

53.cooperativa: szövetkezet, szövetkezés a neolatin nyelveken.

54.Szabadkőmüvesek: Kozmopolita, liberális, antiklerikális irányzatú titokzatos egyesület. A magasabb társadalmi osztályok soraiból toborozza tagjait, akik egymás egzisztenciális előmenetelét segítik. Kritikusaik szerint világ feletti gazdasági és politikai uralomra törekszenek.

55.János Károly, Juan Carlos (1938) 1975-2018 között spanyol király.

56.Hombres del Americanos: Amerika emberei.

57.EBEÉ: Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet.

58.Schah Pahlavi Mohammed Reza (1919-1980) perzsa uralkodó, Sah In Sah, Királyok Királya: Perzsa Császár.

59.Ajatollah Khomeini Ruhollah (1900-1989) a perzsa síiták Ajatollah-nak nevezik legmagasabb egyházi vezetőjüket. A Sah bukása után Khomeini Ajatollah lett az Iráni Iszlám Köztársaság államfője.

60.Mullah: az iszlám jog vagy hittudományok tudorainak címe.

61.Ahol az emberi tudomány végződik, ott kezdődik a hit. Isten vagy az istenek emberi képzelettel elérhetetlenek, pedig róluk minden vallás felvilágosítást ad, egyben magának tulajdonítva az igazi üdvözülés zálogát. Tiszteljünk minden vallást, bár mindegyik az emberi képzelet szüleménye a halál kijátszására, hogy a túlvilágon újra örök életre jussunk. Az egyházak sok szociális feladatot vállalnak magukra, ügyelnek az erkölcs és tisztesség megőrzésére. Vallásos embereknek megkönnyíti a halált, mert a hívőre odaát az örök élet vár.

A liberális jólét az aranyborjút imádja, nem érdekli a vallás. Mindenki szabadon választhatja vallását, akár vallás nélkül is élhet. Mégis sokan keresnek a hitben vigasztalást. Nem csoda, hogy virágzik a szektarianizmus és számtalan új vallás keletkezik.

Amikor egy civilizáció kora lejár, vele együtt vallása is időszerűtlenné válik, de ahogy a jóléti társadalom is tűnőben van, az ember újra Istenhez fordul. Egyik újonnan kibontakozó vallás, amelyik az új korszellemnek a legelfogadhatóbb, Istenhez téríti a népeket. Az új vallás türelmetlen a konkurens vallásokkal éppúgy, mint a saját dogmáitól elhajló szektánsokkal, ami tulajdonképpen a korszellem velejárója, mert a középkor rációja csak egyetlen egyházat ismer.

Feltételezhető, hogy az iszlám mai reneszánsza lelohad, amire a nyugati civilizáció és egyház letűntével, az új egyház színre lép. Az új hit talán, egységes vallási és kulturális közösségbe olvassza a népek nagy többségét. Ezzel egy időre békét teremt.

62.Mudzsahedin: az iszlám hit harcosa.

63.Bath Párt: Szíriában és Irakban uralkodó párt, arab nacionalista elkötelezettséggel.

64.Husszein, Szaddám (1937-2007) az iraki, arab-nemzeti Bath Párt vezére, majd Irak államelnöke. Miután az angolszászok megszállták Irakot, egy kirakatperben halálra ítélték és kivégezték.

65.up to date: korszerű, modern.

66.Négyesbanda: Mao özvegye, Csiang Csing és köre a gazdasági reformok ellenzéke. A reformisták győzelmével perbe fogták, és halálra ítélték a négy főkolompost. De megbánhatták tevékenységüket, és életben maradhattak, amíg kisebb kihágásokért, mint ismételt biciklitolvajlásért halálbüntetés jár Kínában.

67.Huá Kuo-feng (1920-2008) kínai politikus, Mao embere, hosszú éveken keresztül miniszterelnök. Mao halála után néhány napig a párt elnöke.

68.Teng Hsziao-ping (1904-1997) kínai kommunista - párt és állami funkcionárius. A központi katonai bizottság elnöke.

69.Tienanmen Tér: a Mennyei Béke Tere. Pekingben a tiltott város bejárata előtti központi tér.

70.Brezsnyev, Leonyid Iljics (1906-1982) Hruscsov bukása után a párt főtitkára és szovjet államelnök.

71.Gorbacsov Mihail Szergejevics (1931) 1985-től az SZU KbP főtitkára. Módos parasztcsaládban született. Kisgyermekként élte át a sztalini kolhozosítással járó éhínség korszakát. Szerette volna a maródi szovjetrendszert megreformálni, de félmegoldásai csődöt mondtak. Hála belátásának, Oroszország a korszerű plurális gazdasági és politikai kurzusra váltott.

72.Peresztroika: átszervezés, átépítés.

73.Reagan, Ronald Wilson (1911-2004) az USA 40. elnöke.

74.Jelcin, Borisz Nyikolajevics (1931-2007) Moszkva reformista párttitkára. Az első szabad választáson óriási többséggel választották az Orosz Föderáció elnökévé.

75.Jegor, Kuzmics Ligacsov (1920-2020) szovjet politikus különböző magas beosztásokban. Gorbacsov helyettese. A reformok ellen szervezett 1991. augusztusi puccskísérlet kezdeményezője.

76.Szaharov Andrej Dimitrijevics (1921-1989) orosz atomfizikus, az orosz hidrogénbomba egyik mérvadó kifejlesztője. 1968 óta a liberalizálódás híve, ezért száműzték Szibériába.

77.Solidarnosć-szolidárnos-Szolidaritás: az első független szakszervezet a bolsevik uralom alatt, Lengyelországban alakult meg.

78.Kádár János (1912-1990) az 1956-os szabadságharc leverésével a szovjetek őt tették meg párt- és kormányfővé. A háború előtt a budapesti józsefvárosi lokálokban, mint konferanszié kereste kenyerét. Innen eredt talentuma Moszkva parancsait tapintatosan tolmácsolni. Sikerült is neki helytartói állását 32 éven át megtartani.

79.Wiesenthal, Simon (1908-2005) a háború után szervezetet állított fel azon személyek felkutatására és bíróság elé állítására, akik a zsidóüldözésben részt vettek.

80.Wir sind das Volk: Mi vagyunk a nép!

81.Thatcher, Margaret Hilda (1925-2013) (Iron Lady: a vas hölgy) konzervatív brit premier (miniszterelnök).

82.Lady Thatcher nem hordozhatta úgy szívén Lengyelország sorsát, mint hivatali elődje, Chamberlain. A szovjet hadsereg továbbra is a lengyel átjáróra lett volna utalva, ha a keletnémet terület megszállva akarta tartani.

83.Ceausescu, Nicolae (1918-1989) a román Kommunista Párt Központi Bizottsága 1965-ben a párt első titkárává választotta. Elvtársai átmeneti embernek szánták, mert nemcsak a legfiatalabb, de a legbutább is volt közöttük. Paraszti ravaszsággal sikerült neki megerősíteni pozícióját és nemsokára condukátornak (vezérnek) neveztetni magát. Őkelme a suszter mesterséget tanulta ki. Felesége hat elemivel a Román Tudományos Akadémia elnöke lett. Fia, Nicu, természetesen a papa székét volt előirányozva örökölni!

84.Tőkés László (1957) temesvári református lelkész. 2009 óta az erdélyi magyar kisebbség EU-parlamenti képviselője, ahol népe szószólója – eddig kevés sikerrel!

85.Erdélyben a nemzeti hovatartozás mellett vallási különbségek is vannak. A székelyek, illetve magyarok reformátusok vagy római katolikusok. Az erdélyi szászok evangélikusok, a bánáti svábok római katolikusok, a románok ortodox hitűek.

86.Fehér Ház: itt az Orosz Föderáció parlamentjének épülete értendő, fehérmárvány burkolata miatt.

87.Molotov-koktél: könnyen égő folyadékkal töltött üveg, amibe kanócot dugnak. Ezt gyújtják meg, mielőtt a célra dobják. A szegény ember fegyvere! Jó néhány szovjet tankot égettek ki ezzel Budapest utcáin.

88.Novus Ordo Saeculorum: A kor új rendje.

89.Holnap követelhetnék a mexikóiak Kalifornia visszacsatolását Mexikóhoz, vagy a skótok önálló államiságukat!

90.UÇK (Sutira çlirimtare e Kosóvés): Koszovói Felszabadító Hadsereg.

91.A Levante-ból kiinduló hódító, a Balkánon lép európai területre. A támadást az egyesült balkáni ortodox népek: bolgárok, görögök, montenegróiak, szerbek és románok képesek lennének kellő európai támogatással feltartóztatni. Ezen délkeleti front második arcvonalát a Déli-Kárpátok és a Dinári-Alpok mögött élő népek képezik: erdélyiek, magyarok, szlovákok, horvátok.

92.Budeswehr: Szövetségi Véderő, az NSZK hadserege.

93.A tankok ellen urántartalmú lőszert vetettek be a világ újjárendezői, évszázadokra megfertőzve vele Irak, Szerbia és Koszovó földjét, egyúttal saját katonáik egészségét, akik közül sokan rákbetegek lettek, vagy már el is hunytak sugárfertőzésben. De ki merné a győzteseket háborús bűnnel vádolni?

94.New World order: Új világrend.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12. Új világrend.

A háború utáni konjunktúra a 20. század második felében, Amerika és a nyugat-európai népek aranykora volt. Európa kellemes jólétben élt Amerika védnöksége alatt. A háborúban tőlük legyőzött vagy „felszabadított” európaiak, kényelmesen alávetették magukat Washington gyámkodásának, delegálva a védelem és a jövő gondját a tengeren túlra. Annyira, hogy már az önvédelmi készség helyett a defetizmus regnál. A gazdasági boom és a győztesek praktikái mind több, nem az európai kulturális körből származó idegen fajú népeket hoztak az amúgy is túlnépesedett Európába. A bevándorlok, sőt leszármazottjaik nagyobb hányada új proletariátust képez, mely igénytelenebb életkörülményekkel is beéri, mint az őshonos lakosság. A dinamika hiánya pedig a stagnáció! Így Európát ugyanaz az identitásvesztés fenyegeti, amiben Amerika szenved.¹ Legelőbb éppen a „győztes” Nagy-Britannia és Franciaország városait töltötték meg különböző színű, szőrű népekkel. Ma (2015) Németországot és Itáliát, nemsokára egész Európát lepik el idegen bevándorlók. Még be sem fejeződött Európa elidegenítése, már terrorhullámokat produkálnak a bevándorlók másod, harmadgenerációs leszármazottjai, a jövő polgárháborúi előjátékaként. Talán Európa sorsa mára épp olyan bizonytalanná vált, mint az Egyesült Államoké?

Az ezredfordulóra sikerült a nemzetközi fináncoligarchának az eddig jól működő Európai Gazdasági Közösség helyett az Európai Uniót és az európai nemzeti államok felett álló brüsszeli kormányt létrehozni. Erre a kormányra azért van szükség, hogy az Európai Központi Bankot legalizálja. Ahogyan a bank nagy testvére a Federal Reserve Bank (FED) az Amerikai Egyesült Államok gazdaságát kamatgyarmatosította, ez a bank Európa kamatgyarmatosítására lett létrtehozva. Ezek a bankok államot képeznek az államban. „függetlenek!” -alapszabályaik szerint- működésüket egy grémium irányítja, amely kormányoktól sem tanácsot, sem utasítást nem fogad el! Ki kormányozza akkor ezeket a globális burjánzásokat? Ki ad nekik tanácsot és utasításokat? Ameddig ezeket nem a kormányok ellenőrzik, ők kormányoznak minket!

A szovjet veszély megszűntével Amerika Európa feletti gondoskodása és gyámsága feleslegessé vált. A NATO-ra, mely mindjobban a nemzetközi finánchatalom eszközévé válik bolygónk feletti hatalma megszerzésére sem, Európának sem, az Egyesült Államok népének nincs szüksége. Az Egyesült Államok száz éven belül szét fog esni faji és nemzetiségi konfliktusokon. Ezzel az a szupremácia, amit hatalmi körei ma korunk felett birtokolnak, szintén szertefoszlik. Akkora már a nemzetek java része átvette a nyugat technológiáját. A török népek ostromolni fogják Európa délkeleti határait, ugyanakkor az arabok majd délről fenyegetnek. Európa pedig nem építhet Amerika örökös gyámságára. Ezzel időben számolnia kell!

Európa csak úgy mentheti át magát a jövőbe, ha átértékeljük múltunkat! Felhagyunk egymás iránti ellenszenveinkkel, és egyenjogú nemzetek szövetségévé válunk. Ráébredünk, hogy az egymás közötti versengés sodorta két téridegen hatalom gyámsága alá kontinensünket. Következetesen el kell ismerni, hogy nem csak azon népek felelősek Európa hanyatlása miatt, melyek feltétel nélküli kapitulációra kényszerültek. Mert ez irányba átértékelni, mint felejteni valója, van mind a „győztes”, mind a vesztes oldalon állóknak egyaránt, mert mi európaiak valamennyien a világháborúk vesztesei vagyunk.

Kevesen vannak, akik Európa mai állapotán keseregnének, de előbb-utóbb jön a feketeleves, ha nem kezdünk szuverén külpolitikába, nem rendezzük pénzügyeinket, nem gondoskodunk mielőbb saját védelmünkről, nem szabadulunk meg a mély állam gyámságától, akkor nem tudjuk magunkat átmenteni a jövőbe sem. Európa volt nagyhatalmai ébredjenek rá, hogy az európai népcsaládon belüli időrendi szupremáciájukat elvitte az idő. Régi dicsőségük restaurálását meghiúsítja a történelem. A gloire de la nation² odaveszett Waterloo-nál. Nagy-Britanniát maga alá gyűrte tengerentúli szövetségese. Németország felett pedig éppúgy eljáróban van az idő, ahogy volt vetélytársait egymás után túlhaladta. A mai Németország már nem lenne képes majd az egész világ ellen hadat viselni, mint az elmúlt évszázad első felében! Európa népeit mégis a német mumussal ijesztgetik.

A keleti Közép-Európa népeinek visszatértével a szellemi, gazdasági és politikai Európába, a szubkontinens újra egésszé vált. Ezzel a történelem túlhaladott a háborútól kikényszerített status quon. Az újraegyesítés nemcsak igenlőkre talál, ellenzői tábora számos az újra egyesült Európa mindkét oldalán. Pedig e nemzek Európa keleti bástyái és erős, harcrakész ütközőállamokra, erre a keleti sáncra, a centrumnak épp oly szüksége van, mint a kelet-közép-európai és balkáni népeknek az európai népcsalád szolidaritására, ha az ellenség ezeket a keleti sáncokat fenyegeti.

Röviddel a Szovjet Birodalom összeomlása előtt Gorbacsov a közös európai házról beszélt. A bolsevizmus letűnését az orosz nép a nyugattal együtt kivívott győzelemnek tekinti a despotizmus felett. Már mi is a nyugati világhoz tartozunk, gondolták sokan Oroszországban. Végül is az átlag orosz Európa legkeletibb védősáncának tartja hazáját! Bár a történelem folyamán Oroszország túl messze, túl nagy, túl hatalmas volt, hogy a nyugathoz idomuljon. Európa pedig úgy tartott a saját fajú oroszoktól, mint minden más idegen fajú eurázsiai sztyeppehatalomtól.

A jelcini anarchikus átalakulás éveiben úgy tetszett Oroszország ezután soha nem vetekedhet az Egyesült Államokkal, de Putyin³ rendet teremtett. Fél liberális, fél nemzeti, -azaz az eljövendő világ rendszerét- valósította meg Oroszországban. Azóta Oroszország újra számít a világban.

Európa nem ignorálhatja a ma még intakt Oroszországot, persze ilyen hatalmas kiterjedésű birodalom sokfelől fenyegetett, de legkevésbé Európától. Ezt az oroszok maguk is konstatálták. Próbálkoznak is jó viszonyt teremteni a nyugattal. Kivonultak a megszállt Baltikumból és Közép-Kelet Európából, akceptálják Ukrajna függetlenségét, de Elégedjünk meg ennyivel. Washington ne próbálkozzon Ukrajnát Oroszország ellen hangolni.

Ne vegyük Oroszország politikai vezetésétől zokon, hogy minden nehézség ellenére is, a múlt nagyság restaurálásával próbálkozik, hiszen minden kormány kötelessége nemzete javáról gondoskodni! Oroszország igyekszik is, mai történelmi fázisában partneri viszonyra más hatalmi csoportokkal. Ezt a tényt tartsa szem előtt a világpolitika és az amerikai szuperhatalom. Ma is egyedüli szuperhatalom kettőezer húszban? Európa pedig ne tagadja meg támogatását, ha Oroszország ezt kívánná!

Csak remélhetjük, hogy mind Oroszország, mind Európa az együttműködés előnyeire eszmélnek, amely mindkét fél javát szolgálná. A konszenzus Oroszország számára támaszt és szövetségest jelentene nyugatról, Európa keleti határai veszélyeztetése pedig megszűnne, ameddig a keleti szláv népek az eurázsiai sztyeppét birtokukban tartják.

Míg Kína a marxizmus romjaiból megtartotta a politikai diktatúrát és csak gazdaságát liberalizálta, Oroszországban egy csapásra mindent visszájára fordítottak. Minden polgár egyenlő részt: 20 000 rubelt kapott állampapírokban az állami vagyonból. Most újra beigazolódott a marxizmus tévtana az igazságos vagyonelosztásról. Legtöbben fillérekért adták el részvényeiket az ügyeskedőknek. Az ügyeskedők persze Marx legjobb tanítványai, a volt nomenklatúra⁴ tagjaiból és fiaiból vedlettek át kapitalistákká. Egy év sem telt bele, néhány hónap múltán az óriási Oroszország gazdaságának és vagyonának nagy része néhány újdonsült fináncoligarcha kezébe került! A nomenklatúra tagjai, az állam eddigi kezelői privatizálták és saját tulajdonukba vették az államot. Jelcin esedékes újraválasztását az Orosz Föderáció elnökévé, már az újgazdag dinasztiák véleménycsinálóinak köszönhette. Hiszen az már csak természetes, hogy az elsők között a véleménygyártás eszközeit kaparintották meg.

A gazdaság liberalizálásának jólétet kellett volna hoznia, de úgy látszik, idő kell, amíg az oroszok megtalálják helyüket a szabadpiac világában, amíg technikájukat, -a haditechnika kivételével- és gazdaságukat a világpiacon konkurenssé teszik. Alapbaj a gazdasági tényezők monopolizálódása és az újgazdagok kapzsisága, akik a legvadabb kapitalizmust praktizálják a szabad szociális piacgazdaság helyett. Az Oroszországban szerzett tőkét saját hazájuk helyett a nemzetközi pénzpiacon fektetik be, ahol pénzzel még több pénzt kívánnak bezsebelni. Ők azelőtt is internacionalisták voltak, közben kozmopolitákká vedlettek át. Haza, szülőföld, számukra ismeretlen fogalom.

A szabadon választott orosz képviselők, akik a kommunizmust megdöntötték, akik a Vörös Hadsereget hazarendelték Európából, 1993 augusztusában lázadozni kezdtek a visszásságok, a korrupció, a volt pártnacsalnikok ellen, akik Oroszország vagyonát mind szemtelenebbül halmozták saját tulajdonukba. Az új fináncoligarcha feloszlattatta Jelcinnel a Dumát,⁵ amire a képviselők megszállták a fehér házat, de a volt nomenklatúra gyermekei és unokái már etablálodtak a háttérhatalomban. Ők megtalálták a megfelelő katonát, aki egységével megrohamozta a parlamentet és kiűzte onnan a törvényes képviselőket. A világmédiák persze a kommunisták fondorlataként, a bolsevizmus restaurálására tálalták az eseményeket. Igaz, a neokommunisták is a fehér házban voltak, de többségben a nemzeti oldal demonstrált. A nemzeti ellenzék, amelyben a nemzetek feletti kozmopolita szupraliberális Globalismus legfőbb ellenségére talált, Oroszországban, Amerikában, az egész világon!

A Szovjetunió széthullásával, de főleg az afgán háború utóhatásaként, a mohamedán vallású csecsen nép követelte függetlenségét. Csecsenföld nem volt Szovjet Köztársaság, csak autonóm terület az Orosz Föderáción belül. Hogy igazán szabad legyen, el kellett szakadnia Moszkvától. Az átlag orosz a Szovjet Birodalom széthullását is nehezen dolgozza fel, de ha Csecsenföld példát mutat és minden autonóm terület kilép, Oroszország töredékére zsugorodik! Csecsenföldet és fővárosát, Groznijt 1994 végén orosz csapatok szállták meg. A csecsének ismerték az orosz taktikát, mert a szovjet időben maguk is szovjet katonává lettek kiképezve. Sokan szolgáltak az afgán háborúban, ha át nem álltak afgán hitfeleik táborába. Másfél éves háborúban felszabadították -a közben rommá lőtt Groznijt- és Oroszország kénytelen volt a csecsénkkel fegyverszünetet kötni.

Három évre kivívott szabadságuk után megindultak a csecsen mudzsahedinek⁶ a szomszédos dagesztáni testvérnép földjéről kiűzni az orosz medvét. Hogy ügyüknek nyomatékot adjanak, egy csecsen különítmény a távoli Moszkvában felrobbantott három sokemeletes lakóházat lakóival együtt. Ezzel az esztelenséggel sarokba szorították az orosz kormányt. A felháborodás lecsillapítására a Kreml általános helyeslés közben újra útba indította hadseregét Csecsenföld ellen.

A volt Szovjet Birodalom déli részén több török fajú, illetve mozlim nép él erőteljes népességszaporulattal. Oroszország viszont az utolsó néhány évben 900 000 lakossal lett kevesebb. Ha ez a tendencia folytatódik, 50 év múlva a mai 120 millió oroszból csak 80 millió marad, de annál több lesz a török és mozlim. Kétségtelen, hogy Oroszországot a nagyobb veszély délről fenyegeti.

Oroszország távol-keleti régióit az újjáéledt Kína fogja vitatni. A mind jobban virágzó kínai gazdaság liberális gazdasági rendszere, bármilyen politikai rendszer is győzedelmeskedik Kínában, rövidesen nagyhatalommá emeli ezt a hatalmas nemzetet. Feltételezhető, hogy hamarosan igényelni fogja Szibéria gyéren lakott, de természeti kincsekben bővelkedő térségét.

Amerikai szakértők becslése szerint Kína az új évezred második évtizedében eléri az Egyesült Államok gazdasági termelését. Ez a jövendölés túl korainak tűnik, inkább hihető valamilyen konfrontáció Kína és az Egyesült Államok között. Kérdés, sikerül-e a washingtoni háttérhatalomnak Japánt, Indonéziát, a Fülöp-szigeteket, tán Oroszországot is csatasorba állítani Kína ellen, ahogy annak idején Európa népeit egymás ellen, illetve a legerősebb európai vetélytárs ellen hangolni, amely akkor Németország volt?

A 20. század elején az iszlám országok nagy részben még a középkorban éltek. A középkor semmi esetre sem értendő pejoratív értelemben! Csak a két társadalom korszelleme, szokásai, kultúrája, a kortársi jogok, és kötelességek másságára utal Arábiában, mint a nyugati kulturális körben.⁷ A tegnap még szegény nomádok olajat találtak sivatagjaik homokja alatt és egyszerre dúsgazdagokká lettek, de egyúttal a szupranacionális fináncoligarchia konkurenseivé is! Amíg Arábiában hiányzik az egység, a gazdag sejkeket magukhoz hasonszőrűként kezeli a nemzetközi fináncoligarcha. Csak ha egy karizmatikus figura tűnik fel Arábiában, aki az arabokat egyesíteni tudná, teszik az amerikai politika mozgatói, az Egyesült Államok elnöke kötelességévé: ezen, véleményük szerint gazfickó megfékezését.

Az iszlám reneszánsza nem korlátozódott Perzsiára. Az iszlám országokban sokan nem tűrik az élet szekularizációját, melyet a hirtelen gazdagság hozott, hogy az Ajatollah tábora mind nagyobbra nő, akik visszatérni kívánnak az iszlám régi értékeihez. Algériában az 1991-es választásokon a fundamentalisták győztek. Az uralkodó szocialisták annullálták a választásokat, azóta csendes polgárháború zajlik Algériában.

Miután a szovjet hadsereg kivonult Afganisztánból, a Talibán⁸ mozgalom szerezte meg a hatalmat. Amint az istentelen kommunistáktól megszabadultak, harcot indítottak a nyugati szabadosság és erkölcstelenség ellen. A Talibán fundamentalizmusa még a perzsákon is túltett. Már az egész iszlám világot az eurázsiai sztyeppétől Afrika atlanti partjáig a talibánizálódás fenyegeti.

Amikor két egymásnak idegen kultúra áll hadban egymással, kevesebb kímélettel viseltetnek egymás iránt, mint egyenlő értékrend képviselői. Palesztinában épp két ilyen ellenfél ütközik egymással. Nem minden zsidó szószólója a csak zsidók lakta Nagy-Izraelnek, és nem minden palesztinai akarja a cionistákat a tengerbe kergetni, de van elég túlbuzgó mindkét oldalon, akik a békét megakadályozzák. Hosszú távon pedig minden állam, ha egzisztálni kíván, kénytelen szomszédjaival konstruktív gazdasági és politikai, de vallási-morális konszenzust keresni, hogy szomszédok békén hagyják. Különben előbb utóbb el fog tűnni! Még egy esetleges Nagy-Izrael is, amely nagyként is a kisállamok közé tartozna.

A világ közvéleményének követelésére Izrael kénytelen volt 1994-ben a Gáza-övezetben, 1995-ben a Ciszjordán területen a palesztinoknak részautonómiát adni és a közigazgatást, részben a palesztin önkormányzati szervekre bízni. Természetes, hogy ez az apparátus egy szuverén palesztin állam megteremtésén fáradozik, amit Izrael kormánya akadályozni próbál. Az izraeli hadsereg terrorizálja a palesztinokat. A palesztinok a maguk részéről a szegény ember fegyverével, pokolgépekkel válaszolnak, amikkel nemcsak az izraeli városokat, de már Amerikát is támadják, mert Izrael erőszakosságait Amerika fedezi.

A véleménygyártás nem sokat filozofál arról, mennyi megaláztatást kell egy embernek eltűrnie, amíg képes dinamittal a derekán, magát és néhány ellenségét a halálba vinni? Feltehetőleg elűzött palesztinaiak, vagy azok leszármazottjaiból toborzott kommandó 2001. szeptember 11-én eltérített repülőgépekkel belerepültek a New York-i World Trade Center⁹ százemeletes ikertornyaiba. A becsapódott repülőgépek égő kerozinja megolvasztotta az épületek vasszerkezetét és két órán belül mindkét felhőkarcoló magába roskadt. A kapitalizmus eme szimbólumában ötvenezer ember dolgozott, de naponta több mint a duplája fordult meg. Szerencsére a jelenlévők nagy része időben elhagyta az épületet. Úgy 2800 személy már nem bírt kimenekülni, ezeket eltemették a lezúduló romok. Egy harmadik repülőgéppel a Pentagon¹⁰ egyik szárnyába zuhantak a merénylők. Melynek itt furcsamód csak néhányan estek áldozatul. Egy negyedik repülőgépet is eltérítettek, melynek célja feltehetőleg a Fehér Ház lehetett, de ez lezuhant, mielőtt célját elérte volna.

A szétrombolt felhőkarcolók pora még le sem ült igazán, amikor néhány közéleti szereplő, anthracis - lépfene bacilussal fertőzött leveleket kapott. A Capitol¹¹ légkondicionáló berendezésében épp akkorra időzítették ugyanezen kórokozók feltűnését, amikor a szenátus az Antiterror Billt¹² tárgyalta. Ki állt ez utóbbi merényletsorozat hátterében? Azt ma is találgatja a világ. Az El Khaida¹³ szerezhette valamelyik volt szovjet raktárból? Az anyag szerkezete az amerikai hadsereg laboratóriumaira utalt! Egyszer csak letartóztattak egy amerikai kutatót. Azóta hallgat a tömegtájékoztatás.

Ez az új Pearl Harbour ép jókor jött a világ újjárendezői számára, mert Amerika népét falanxba állította a terrorkommandókkal szemben és szükséges gyűlöletet gyújtott a moszlimok ellen, alkalmat kínálva a leszámolása az arab konkurenciával. Washington a merénylet mögött az El Khaida szervezetet, illetve ennek vezetőjét, Oszama Bin Ladent¹⁴ gyanúsította, aki a hírek szerint Afganisztánban tartózkodott. Amerika ultimátumot küldött a Talibánnak Afganisztánba, melyben követelte Bin Laden kiszolgáltatását. Az ultimátum lejártával bombázni kezdték, a szovjetek és a megszállást követő polgárháborútól koldusszegénnyé rombolt országot. A talibánok afgán ellenlábasai és nemzetközi csapatok elűzték a talibánokat, de a casus belli, Bin Laden eltűnt. Afgánok, kiknek a fundamentalisták szigora nem tetszett, leborotváltatták a talibánoktól kötelezővé tett szakállukat. Néhány ellenálló csoport viszont ma is harcban áll a betolakodó gyaurokkal.¹⁵ Hogy a világ rendőrének sikerül-e a Talibánnal megküzdeni, majd megmutatja az idő.

Az iraki rendszert sem sikerült a golfháborúban egycsapásra megsemmisíteni, hát Washington embargót rendelt volt embere, Szaddám Husszein országlása ellen. Azért az olajkutakat mégsem lehetett lángokba bombázni, az olajra pedig mindig akadt vásárló, így a bath rendszer tartani bírta magát Irakban. Egyedül a betegek sínylették meg az embargót, mivel az a gyógyszerek exportját is megtiltotta. A háborúra mindig lehet jogcímet találni. Washington hamisított dokumentumokkal rávette az ENSZ-et és egyes NATO-partnereket az Irak elleni háborúra. Az angolszász páncélosokat csak néhány napra tartóztatta fel egy rettenetes sivatagi homokvihar, de légi fölényük tönkrezúzta Irak maradék hadseregét, hogy a rá következő héten a sivatagból kikecmergett tankok már Bagdadban döntögették Szaddám Husszein túlméretezett szobrait. A „felszabadítás” alatt senki nem őrizte a múzeumokat vagy más nemzeti értékeket, hogy a dicső múlt többezer éves emlékei szabad prédává lettek. Talán az aranyvonat egykori őreinek unokái, vagy a német aranytartalék eltüntetőinek leszármazottjai járhattak arra?

Néhány kisebb nagyobb nonkonformista hatalom nem akar az új világrendbe beleigazodni. Ezeket a népeket mind bele kell majd bombázni az új világrendbe? De mi lesz, ha a kormányok nem tudják a társadalmat féken tartani, ha új Afganisztánok, Irakok, Algériák vagy Palesztinák keletkeznek? Akkor már itt az anarchia! Az anarchia, amelybe végül minden civilizáció beletorkollik!¹⁶ Mennél terjedelmesebbek a szétdúlt otthonok romjai, annál több a gerillák búvóhelye és argumentuma. A potenciális terroristák és szimpatizánsaik tábora pedig egyenes arányban növekszik, a megerőszakolt jog és szétbombázott városok számával. A nincstelenek terrorakcióinak megelőzésére nem kellene-e talán a hatalmasok államilag, vagy az ENSZ által szentesített terrorakcióinak véget vetni?

A washingtoni háttérhatalom nem érzékelte micsoda Dzsinnt szabadított ki a perzsa lámpásból már a Perzsa Sah menesztésével, tovább feszíti a húrt az arab országok elleni agresszióval majd az Arab Tavasz kierőszakolásával. Végül az utolsó inkább világi, mint fundamentalista szíriai bath rendszer aláásásával. A „török nyár” szerencsére nem sikeredett, különben talán Törökországban is polgárháború dúlna.

Közben a demokráciát Arábiába exportálni sikertelen maradt. Khomeinivel, Szadámmal, Kadhafival, ha nem is voltak szuper demokraták, egy kis jóakarattal lehetett volna szót érteni. Annál inkább, hogy egymással is konkuráltak. Az arab tavasz megrendezése radikális anarchiákat juttatott hatalomra Arábiában¹⁷ amelyeket talán már lehetetlen lesz megfékezni, és ha Arábia kiheverte a felszabadítási sokkot, majd terjeszkedni kíván Európa van a legközelebb! Annál inkább, hogy az iszlám ötödik hadoszlopa már ellepte városainkat.

A két világháborút németek és angolszászok, azonos kulturális kör népei vívták Európa feletti, illetve az angolszász országokat már hitelgyarmarosító finánchatalom a világ feletti hegemóniájának megszerzéséért. A háború után a nyugati kulturális kör többi nemzetei, bármely oldalra kényszeríttette őket a történelem, inkább akceptálták az angolszászok plurális időszerű rendszerét, mint a tengelyhatalmak szigorú szocializmusát, vagy a totális szovjet diktatúrát. A szövetségesek győzelme után mind Európát, mind az itt éppen etablálódott amerikai hegemóniát, egyformán fenyegette a Szovjet Birodalom. A veszély elhárítására maguk a németek is a kisebb rosszat választották és alávetették magukat az angolszászok, illetve a mély állam hegemóniájának. Ezzel az euró-atlanti hatalmi körön belül biztosítva volt a béke. De Arábiában két különböző kulturális kör áll szemben! Kétségtelen, hogy az angolszászok hadigépezete könnyen szétveri a reguláris arab hadseregeket. Viszont kilátástalan Arábiát úgy megbékíteni, mint annak idején Amerika világháborús ellenfeleit. A washingtoni fináncmogulok figyeljenek Algériára, ahol a felsőbbség évek óta nem bír úrrá lenni a gerillákon. Vagy Palesztinára, ahol az állig felfegyverzett megszállók sem bírják a palesztin bombamerényleteket megakadályozni! A háborúhoz tudvalevő egy szükséges: pénz! És az araboknak van pénzük! Ha az angolszászok nem hagynak fel rögvest Arábia terrorizálásával, akkor nemsokára véres fejjel kell Arábiából kivonulniuk, mint nemrég a Vörös Hadseregnek Afganisztánból. Annak pedig rettenetes következményei lesznek Európára, de főleg Oroszországra és Izraelre, ahol a mozlim népesség aránya napról napra nő! Egy ilyen dezaszter után lehetséges, hogy maga Amerika elnöke fogja megtagadni az engedelmességet! Maga fog vezényelni: Jobbraaa átt! Szuronyt szegezz! És szuronyokkal zavarja ki a bankárkaszti háttérhatalmat, az utolsó száznéhány év véres háborúinak haszonélvezőit Washingtonból.

Bármily erősen is őrizik az atomhatalmak az atombomba titkát, ma minden főiskola fizikai intézete képes lenne kellő tartozékok birtokában a bomba összeállítására. A ki tudja mely irányba forrongó Pakisztánnak már megvan a saját bombája. Akkor hogyan akarja a világrendőr megakadályozni, hogy egy Oszama Bin Laden kaliberű fizikus, atombombát barkácsoljon össze és azt New York centrumában felrobbantsa? Ha iszlám kommandósok a liberátorok¹⁸ bombaterrorját egy piszkos bombával viszonozzák, Londont, Dallas-t, más nagyvárosokat évszázadokra megmételyeznek? Egy ilyen katasztrófa megbéníthatja, tönkre teheti az egész nyugati kulturális közösséget. A végén könnyen ez lehet az ára a mély állam próbálkozásainak, hogy uralmuk alá gyűrjék glóbuszunkat!

Bár az Egyesült Államok katonai támaszpontjai körbe hálózzák földünket, fenntartásuk horribilis összegekbe kerül. Annál inkább, hogy pénzüket a nemzetközi fináncoligarchától (FED) kölcsönzik kamatos kamatra. A világ pedig rövidesen nem fogadja el fedezetlenül nyomtatott dollárjaikat.

A világrendőr akcióit senki nem ellenőrzi! ENSZ-határozatokat a nagyhatalmak sokszor nem tartották be, vagy élve vétójogukkal, eleve megtorpedózták a határozathozatalt. Épp a Szovjetunió és az Egyesült Államok hagyták figyelmen kívül a legtöbb ENSZ-határozatot. Rajtuk csak Izrael tett túl. Úgy látszik, ez a miniállam is a nagyhatalmak közé tartozik, mert Izrael ignorálta a legtöbb ENSZ-határozatot.

Szüksége van a világnak a világ rendőrére, vagy a világrendőr által diktált világrendre? A visszatérés a többpólusú világrendhez: Észak-Amerika, Latin-Amerika, Európa, Oroszország, Japán, Kína, India, Arábia, Fekete-Afrika hatalmi központokkal, alternatíva lehetne a két szuperhatalom abszurd hidegháborúja után.

Isten malmai lassan őrölnek, de őrölnek. A történelem kereke feltarthatatlanul fordul. Nagyhatalmak tűnnek el, új birodalmak tűnnek fel. A világ természetes rendje, hogy nem ugyanazon hatalmasok vagy gazdagok maradnak örökké hatalmasok, vagy gazdagok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.Gyér bevándorlást lehet vérfrissítésnek propagálni, de sereges bevándorlók, már nem akarnak vegyülni a hazai népességgel. Ezek kisebbséget képeznek, idővel túlnövik a hazai őslakosságot, ami a népesség meghasonulásához, majd polgárháborúhoz vezet.

2.Gloire de la nation: Nemzeti dicsőség (nagyság).

3.Putyin Vlagyimir Vlagyimirovics, 1952, orosz politikus, jogász, KGB ember volt Berlinben. Jelcin 1999. december 31.-én valami lapszusz folytán neki adta át az elnöki hivatalát. A Jelcin körüli oligarchák elvárása helyett úrrá lett az anarchián és rendet teremtett Oroszországban. Többször választották államelnökké vagy miniszterelnökké.

4.Nómenklatúra: Névjegyzék. Már Lenin idejében felállítottak egy listát azon ezoterikus személyekről, akik jogosultak voltak hétvégi ház (dácsa), autó, elit kórház, vagy más privilégiumok igénybevételére.

5.Duma: az orosz parlament

6.Mudzsahedin az Iszlám hit harcosa.

7.Az európai előbb német vagy spanyol református vagy katolikus, jobb vagy baloldali. Az arab előbb síita vagy szunnita utána mozlim, csak azután iraki vagy egyiptomi.

8.Talibán: Talib-nak nevezték a korán iskolákban tanuló diákokat. Ma az arab országokban a főiskolák hallgatóit is talib-nak nevezik. A talibánok feltehetőleg az afganisztáni pakisztáni korániskolák diákjaiból és nevelőikből szerveződtek.

9.World Trade Center: Világkereskedelmi Központ.

10.Pentagon: így nevezik az Egyesült Államok hadügyminisztériumát ötszögben épült háztömbjéről.

11.Capitol: az Egyesült Államok parlamentjének épülete.

12.Antiterror Bill (Antiterror-törvények): az amerikai törvényhozástól a szeptember 11-i események hatására elfogadott törvények. Hatályon kívül helyezi a polgári alapjogok egy részét, amit Amerika népe normális időkben nem akceptált volna

13.El Khaida: földalatti szervezet az arab országokban az idegen befolyás ellen. Hírhedtté váltak merényletei amerikai intézmények és berendezések ellen.

14.Oszama Bin Laden (1957-2011?) gazdag szaúd-arábiai építész és üzletember. Elhagyva karrierjét Afganisztánban harcolt a szovjetek ellen. Később Amerika ellen fordult. A világrendőrség évekig nem bírta elfogni. Végül megtalálták szállását Pakisztánban, ahol likvidálták, majd hamvait a tengerbe szórták.

15.Gyaur: hitetlen; minden nem muzulmán.

16.A vadliberális turbókapitalizmus nyeglesége és telhetetlensége épp szemünk előtt semmisíti meg saját létalapját: a működőképes államgépezetet, ruinálja a szabad piacgazdaságot és a demokrácia stabilitását.

17.Az Iszlám Állam radikalizmusa túltesz minden eddigi fundamentalista rendszeren.

18.Liberátor: felszabadító: így nevezte Washington a második világháborús bombázó repülőgépeit, melyek Európa városait felégették és romba döntötték. Amerika népének ma is felszabadításként állítják be, ha a világ valamely országát megszállják.