Világháborúk és győztesek
Ajánlom könyvemet azon olvasóknak, akik a múlt század történéseit nem csak a világháborúk győztesei szemszögéből kívánják értékelni.
A könyv ára: 1980Ft.
Azária könyvesbolt, Sárospatak.
Hideg Attila György
VILÁGHÁBORÚK ÉS GYŐZTESEK
A
világháborúk Amerika hűbéresévé tették Európát.
Ha nem
vigyáztok Arábia gyarmatává válunk!
A világháborúktól a mai bevándorlásmizériáig.
Tartalomjegyzék
In medias
res.
8
1. A politika, a gazdaság és a korszellem korrelációja.
10
2. Az
állam.
13
3. Korunk három
rendszere.
15
4. Államadósság, bankok, szubvenciók, szociális
paraziták. 19
5. Szabad piacgazdaság kontra
turbókapitalizmus.
22
6. Az euró-atlanti civilizáció.
28
7. Az eurázsiai
sztyeppe.
32
8. Az első
világháború.
36
9. Húszévi
fegyverszünet.
56
10. A folytatás, vagy a második
világháború.
82
11. A
hidegháború.
148
12. Új
világrend.
197
In medias res.
Bármily erős is az emberiség egymásrautaltsága, hatalmasabbak
az eltérő, akár ellentétes személyi, mint nemzeti érdekek, így gyakoribb a
viszálykodás, sőt a háború, mint az egyetértés a világban. Az ókori görögök
értelmezése a háborút tartotta természetes jogszerű állapotnak. Náluk a béke
volt kivételes állapot.
Két egyenrangú ellenfél csak a saját hadiszerencséjében
bízhat, és bármelyik kerül is ki győztesen a háborúból – tekintettel a
szomszédokra – többé-kevésbé fair feltételekkel békét kötnek. Így volt ez az
ókorban, a hosszú középkoron át korunkig szokás.
A tizenkilencedik évszázad végére kifejlődött nagyhatalmak:
Franciaország, Nagy-Britannia, az Osztrák–magyar monarchia, Oroszország,
Németország, az Amerikai Egyesült Államok és Japán, kevés katonai erővel
biztosíthatták volna szuverenitásukat, de egyesültek két ellentétes hatalmi
blokká, majd 1914 nyarán háborúra keltek. Minthogy a nagyhatalmak az egész
világot birtokolták, a konfliktusuk világháborúvá fajult.
A brit–francia szövetség az „Entente Cordiale” nak (ezentúl
röviden kiejtve: antant) sikerült Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok
mellett, a feltörekvő kelet ázsiai nagyhatalmat, Japánt, három Európában
téridegen hatalmat a saját oldalára állítani. E túlerő legyőzte a Németország
körül csoportosult Központi Hatalmakat, bár a győztes Nagy-Britannia, mint
Franciaország gazdaságilag éppúgy tönkre mentek a háborúban, mint ellenfeleik.
Oroszország pedig, a bolsevizmus martalékává lett.
Az Oroszországban hatalomra került bolsevizmus célja eleve a földkerekség meghódítása volt,
amely elsősorban legközelebbi szomszédjait de egész Európát veszélyeztette.
Ennek kivédésére Olaszországban, majd Németországban, nemzeti diktatúrák
kerültek hatalomra. A diktátorok állami felügyelet alá helyezték a
jegybankokat, és lendületbe hozták a gazdaságot. A két európai nemzeti rendszer
természetszerűleg egymásra talált a Berlin-Róma tengelyszövetségben, amelyhez
Japán is csatlakozott. Olaszország és Japán most Németország oldalára álltak,
mert az angolszászok politikája az ő nemzeti érdekeiket is sértette.
A tengelyhatalmak ellen a nemzetközi pénzemberek
Washingtonban, Londonban, Párizsban kormányokat és államférfiakat ültettek
hatalomba, akik a nemzeti rendszerek vagy Németország esküdt ellenségei voltak.
Így már nem állt egy újabb világháborúnak útjában semmi, hogy a kozmopolita
liberalizmus és a kor ellentétes szellemi irányadója a nacionalizmus egymásra
csapjon.
A konfliktus a kor két legerősebb gazdasági hatalma: az első
világháborúból újjáéledt Németország és az USA között elkerülhetetlen lett!
Akkor is, ha ez a konkurens európai hatalom Spanyolország vagy Svédország lett
volna, függetlenül mely hatalmak is vetekszenek, függetlenül hasonló vagy
konkurens politikai rendszereiktől, két konkurens hatalom puszta léte is elég a
felek közötti konfliktus elmérgesedéséhez. De a prosperáló Németország nemcsak
Washington új világrend-formálását veszélyeztette, elzárta Szovjet Oroszország
útját Európa, majd a világ bolsevizálása előtt. Az első világháború nem volt
elegendő Európát teljesen tönkre tenni, így újra egymás ellen kellett hangolni
Európa népeit. Főleg a legerősebb gazdasági hatalom: Németország ellen, mely az
időben történelme magaslata felé törekedett.
A második világháború nem csak Németországot zúzta szét,
degradálta egész Európát a két újdonsült szuperhatalom, az USA és Szovjet
Oroszország csatlósává.
A rómaiak jelszava: „Carthagidem esse delendam” Mint a
világháborúk győzteseinek célja „Germany must perish” szavai követeléseikben
egyeznek. Végső tanulságuk ugyanaz. A rivális ellen azért kezdünk háborút, hogy
azt végérvényesen szétzúzzuk, megsemmisítsük! Így kettévágták a német konkurens
országát, ezzel az európai konkurenst is kettéosztották, majd mindkét
szuperhatalom saját hatalomkörében, a megszállt népekre kényszeríttette a maga
rendszerét és ideológiáját.
Németország és Európa romjain állva, Amerika ugyanazon
kihívással szembesült, mint Poroszország, Lengyelország szétosztása után. Maga
kényszerült a szellemi nyugatot az eurázsiai nagyhatalom Szovjet Oroszország
ellen megvédeni.
A két szuperhatalom negyven évig versengett a
világhatalomért. Szerencsére megelégedtek a hidegháborúval, különben egy
atomháborút Európában vívtak volna meg, kiirtva a kontinens népeit. Végül is a
Szovjet Birodalom a saját fogyatékosságain összeomlott. Így Amerika maradt
győztes a világhatalmi versenyben, amíg maga is a Szovjet Birodalom sorsára nem
jut, saját faji és nemzetiségi konfliktusain. Mármost a konkurencia nélküli
szuperhatalom, az elkövetkező néhány éven át, kényszerítheti a világot azon
pénzhatalom nyegle dzsesszzenekarának hangjaira táncolni, amelyet az Egyesült
Államok politikai kulisszái mögül vezényelnek.
Az elsőségért persze küzdeni kell! Az elsőbbségre mindig akad
konkurens. Németország romjai mögött, lesben állt, a volt Szovjet szövetséges.
Nemsokára talán a neonemzeti kurzusra váltott Kína igyekszik az élre törni.
A történelmet a győztesek írják, így a pun háborút, a rómaiak
perspektívájából ismerjük. A 20. Század háborúinak győztesei sem szívesen
engedik szóhoz jutni ellenfeleiket. Mégis merjük felvetni a vesztesek
sérelmeit! Végül is, mi európaiak valamennyien a világháborúk vesztesei
vagyunk. Vagy talán nem veszett oda a két világháborúban Európa prioritása?
1. A politika, a gazdaság és a korszellem korrelációja.
Az egész univerzum szisztéma és törvények szerint működik.
Amint a kozmosz a fizika törvényeit követi, a gazdaság, a politika az emberiség
egész szociális rendszere is csak a saját rendszerességén működhet igazán
harmonikusan. Ezt a törvényszerűséget bizonyos időre ki lehet játszani,
önmechanizmusát elterelni akár megállítani, de nagyon is fáradságos a természet
törvényeivel, erőszakkal szembe szállni.
A politikai és gazdasági rendszerek között korreláció van,
mely a korszellemre épül, mely a társadalmi életet, a politika, mint a gazdaság
összhangját az adott időben biztosítja. Mert a korszellem, az ember
gondolatvilága, más a középkorban és más egy fejlett civilizáció idején.1 Ahogy
a művészeti stílusokat -a nyugati szellem fejlődését tekintve- a gótika,
reneszánsz, barokk, rokokó, empire, klasszicizmus, szecesszió irányzataira
osszuk. Ugyanúgy skálázhatjuk a politikai rendszereket is: feudalizmus,
oligarchia, abszolutizmus, demokrácia. Szinkronban a korok időszerű gazdasági
rendszereivel: céhgazdaság, merkantilizmus, a manufaktúrák kora, és végül a
kapitalizmus. A politikai rendszert, az adekvát gazdasági renddel együtt.
A rendszerek négyöt generáció alatt, legfeljebb 150 évig
időszerűek, ezalatt anakronisztikussá válnak, így át kell engedniük helyüket
egy más érának. Ahogy a művészeti stílusokban sem értékeljük a szecessziót
többre a barokknál, úgy a korábbi idők gazdasági vagy politikai rendszereit sem
tarthatjuk a mainál többre vagy kevesebbre. A maguk idejében ezek voltak korszerűek.
Platón szerint minden rendszer lehet igazságos, de lehet igazságtalan is!
Azelőtt is voltak igazságos idők úgy, mint jogtalanság. Jó idők és rossz idők,
boldog és boldogtalan kortársak, mint ma! A világ nem fordul jóra vagy rosszra,
csak az idők, a korok változnak, hogy a változás egyeseknek jót, másoknak
rosszat hoz, ez már a változás velejárója.
Minden fejlett kultúra az emberiség kultúrhagyományára épül,
az elmúlt kultúrákra, melyek a múltban fénykorukat élték. A gondviselés
igazsága, hogy minden faj, minden nép, egyszer az emberiség elitjéhez
tartozott, vagy tartozni fog, de nem marad örökké domináns. Ahogy feltűnt és
egy ideig a világot uralta, úgy tűnik el újra az ismeretlenségbe, ahonnan
feltűnt, miután ideje lejárt. Ezért a világtörténelem eseményei törvényszerűek.
Az idő terminálja a sikeres fajt, a vezető népet és a győztest. Ez a
törvényszerűség határozza meg a győztes hadvezért, de a victis-t, a legyőzöttet
is. Egyedül egyetlen nép, nemzet, vallás, hadvezér sem tudja a történelmet
egyedül befolyásolni, így értelmetlen a dicsőséget egyedül nekik tulajdonítani,
vagy a felelősséget csak reájuk hárítani. Ők mindahányan csak a kötelességüket
tették népükért, nemzetükért, a maguk idejében. Az önfenntartás ereje reflex, a
sikert mindnyájan keressük, végtére is valamennyien szeretnénk sikeresek lenni.
Akik alul vannak felfele törekszenek, természetes, hogy akik felül vannak,
felül akarnak maradni- a lehető legtovább.
Egy kimagasló minden eddigit felülmúló, minden korabeli
műveltséget uraló világkultúrát felépíteni egy nemzet nem elegendő bármily
hatalmas legyen is az. Ez egy egész faj feladata. Mint a kínai, indiai vagy más
fajok, melyek a maguk idejében éppoly nagyszerű műveltséget építettek fel, mint
ma a fehér európai népek. Egy faj többé-kevésbé több törzs konglomerátuma,
melyek az elmúlt századokban laza egységgé fonódtak össze. A fajon belül a
különböző népek nemzetekké fejlődnek, melyek eltérő nyelveket is beszélhetnek.
Egyszer csak, ha idejük elérkezik, megindul egy folyamat, amikor ez a faj jóval
pregnánsabb műveltséget és ökonómiát kezd kifejleszteni, mint kortársai a világ
más részein. A fajon belül a különböző nemzetek más-más fejlettségi fokon
állnak, így természetes, hogy a legfejlettebb szellemi és gazdasági fokon álló
nemzet, néhány generáció idejére a politikai vezetést is átveszi, amíg a
következő feltörő nemzet az élről le nem váltja. Az európai újkor a spanyol
évszázaddal vette kezdetét, melyet a francia, majd a brit évszázad követett. A
huszadik századnak, a német évszázadnak kellett volna lennie. A két vesztett
világháború ellenére is -ez időben- Németország maradt Európa legerősebb
gazdasági hatalma. Közben az új világ gazdasága és népessége úgy megerősödött,
hogy Amerika nemcsak Németország, de egész Európa felett hegemóniát szerzett.
Az első világkultúra, mely az utókornak írásos bizonyítékokat
hagyott, a mezopotámiai népek: sumérok, babilóniaiak, asszírok kultúrája volt.
Később átváltott e kultúra központja a Nílus völgyébe, ahol a
mezopotámiai-egyiptomi civilizációban tornyosult. A civilizáció nemcsak
beteljesülése, de a vége is egy világot formáló műveltségnek. A letűnt
civilizációk alapjaira épülnek az újabb műveltségek. A görög államközösség
kultúrája, mely a görög-római civilizációban fejlődött világot formálóvá. Vagy
az euró-amerikai műveltség, amely épp napjainkban kulminál az euró-atlanti
civilizációban. Az ókorban Mezopotámiát, később a görög világot tekinthetjük a
ma Európájának. A mai hatalmas Amerika akkor Egyiptom volt, a következő pedig
Roma.
Ez a bivalencia minden civilizáció sajátossága. Egy fiatal
feltörekvő kultúra, egy távolabbi szűzföldre küldi át pionírjait, akik magukkal
viszik kultúrájuk fejlettségét és dinamikáját. Az ottani őslakosságot
beolvasztva, vagy eliminálva, párhuzamos kultúra fejlődik a telepesek eredetük
szokásai, vallása, technikája szerint, de nagyvonalúbb és dinamikusabban, mint
az óhaza lehetőségei engednék. Pár évszázad múltán, amikor az ősi műveltség
hervadásnak indul és gazdasági fölénye szűnőben van, együtt siklik át az ősi
kultúra és az új világ a civilizáció korszakába. Bár a tudomány, a technika, a
gyógyászat új alapjai, a régi világ kulturális virágzásának idején lettek
kifejlesztve, de az idő csak most, a civilizáció kezdetén érett meg az új
találmányok hasznosítására. Az ősi műveltség civilizációba váltásával az új
világ fénykora kezdődik. Az innovatív technikák, az ipar és kereskedelem
liberalizációja, a velejáró gazdasági prosperitás óriási gazdasági fölényt
biztosít az új világ számára. Ezzel hadi fölényt és politikai hatalmat a kultúrvilág
felett.
Amerika felfedezésével és kolonizálásával a mediterrán
kultúrkörhöz, amely évezredek óta több világműveltséget is táplált, az
Atlanti-óceán felett Európa és Amerika összhangjával, létrejött az első atlanti
kulturális kör. A következő évezredekben bizonyosan új világműveltségek
születnek majd ebben a térségben, Európa és Amerika vagy Afrika és Amerika
között, függetlenül attól, hogy az amerikai szárazföldöket fehér európaiak,
afroamerikaik vagy egy keverék faj lakja-e majd. Nem kizárt, hogy a következő
világkultúra afroamerikai lesz. A homo sapiens ugyanis Afrikából származik, de
eddig még nem volt fekete-afrikai világkultúra.
1A korszellem
párhuzamosan változik az idővel. A középkor embere akceptálta mind a nemesség,
mind az uralkodó kiváltságait. A demokrácia a gazdasági fejlődés során alakul
ki, amikor, a mezőgazdaság elsődlegességét az ipar és kereskedelem háttérbe
szorítja, majd a gazdasági prosperitás több munkaerőt igényelt, mint amennyi ez
időben adatott. Amikor a munkaadónak inkább szüksége van a munkavállalóra, mert
utóbbi könnyen talál új munkát. Ez a szituáció: nem a munkaadótól függeni,
teremteni meg a korszellemi egyenlőséget. Ötven évvel ezelőtt egyszerűen így
szólította meg a főnök alkalmazottját: „Hallja Molnár?” Száz éve pedig még
tegezte. Ma arcátlanság lenne munkatársát nem Molnár úrnak szólítani, sőt
kisebb cégeknél sok esetben tegeződnek főnök és munkatársai.
2. Az állam.
A homo sapiens utóda, a mai kultúrember, magára hagyva nem
tudna a természetben megélni. Így az individuum a társadalomra, az államra, az
egész emberiségre van utalva, hogy emberhez méltó életet élhessen.
Viszonzásként mindannyian kötelesek vagyunk saját munkánkkal a társadalom
működéséhez hozzájárulni.
Az ember, mint társadalmi lény ősidők óta családba,
nagycsaládba, nemzetségbe, törzsbe tömörült. A törzs védszövetség volt kívülről
leselkedő veszélyek ellen, ahol az egyén biztonságban érezhette magát. Az
emberiség szaporodásával a törzsek törzsszövetségekké, majd államokká forrtak
össze. Az állam egy nemzet jog, véd, dacszövetsége, amely cserében
kötelességvállalást követel polgáraitól. Az állam évezredek óta konstituálja
törvényeit, institúcióit, vezetőit, de ez ideig sem az ideális kormány, sem az
ideális államforma, az ideális állampolgárról nem is szólva, nem találtatott.
Félő, hogy az ember tökéletlensége miatt örökre megoldhatatlan is marad. Azért
egy bizonyos biztonságot kölcsönöz az állam polgárainak. Így a nagy többség
eltűri, hogy kortársai körülbelül öt százaléka kormányozza és uralkodjon
felette. A polgárok nagy része úgy sem aggályoskodik addig a politikával, amíg
az állam a rendet, a biztonságot fenntartja, és vagyona sérthetetlenségét
biztosítja.1
A törzsnek vezetőre volt szüksége, a szituációtól függően, hogy
háborút kellett viselnie, vagy a szomszédok nem háborgatták, a bátrabb, az
erősebb vagy a furfangosabb szerezte meg a törzsfői hatalmat. A törzsfő more
maiorum kormányzott, és ha valamely renitensnek saját kezével ütötte le a
fejét, hát joga2 volt hozzá!
A törzsek tömörültek és a törzsfők, királlyá választották
maguk közül a leghatalmasabbat, mint primus inter pares.3 Szerződés
szabályozta a törzsek és király viszonyát, vagyis mihez tartsák magukat. Ezek
voltak az első törvények; így alakult ki az állam. E törvények elsősorban a
hatalmasok jogait biztosították és az alsó rétegnek inkább csak kötelességeket
róttak fel, de törvények voltak, melyekhez mindenki igazodhatott. Végtére is a
kor átlag alattvalója a király hatalmát Istentől adottnak tekintette.
A technika leleményesebb alkalmazása véget vet a középkornak.
A gazdaság eddigi bázisát, a mezőgazdaságot túlszárnyalják a mindjobban
szervezett manufaktúrák és a kereskedelem. Ennek következményeként az ősi
nemesség elveszti politikai befolyását a plutokrácia javára. Az arisztokrácia
végleges letűnése és a pénzdinasztiák hatalomátvétele között marad egy
történelmi korszak az abszolutizmus számára. A szuverén ignorálhatja a letűnő
arisztokráciát, de a pénzhatalom még nem elég erős, hogy az uralkodót befolyásolni
tudná. Az uralkodó belátása szerint igazságot szolgáltathat.4
Az egyre hatalmasodó plutokrácia követeli a hatalmat. Az
uralkodó vagy kompromisszumot köt vele, vagy megbukik. Ekkor egy liberális,
egyúttal nemzeti éra kezdődik. A gazdaság egyúttal a politika liberalizálódása,
eddig elképzelhetetlen jólétet teremt majdnem mindenki számára, amely a
korszellembe beviszi az egyenlőség tudatát. Ezen előfeltételek képezik a
demokrácia alapjait, már amennyire a népuralom megvalósítható, amennyire a nép
maga magát kormányozni tudja. Az 5% arisztokrata helyett most az 5% plutokrata
kormányoz, de a nagy többséget a demokráciában is, az arra képes kisebbség
kormányozza!
Különös, de épp e nemzeti liberális korban váltják le a saját
etnikumból eredő arisztokráciát és dinasztiát a pénzdinasztiák.5 Néhány dúsgazdag család ügyes pénzügyi
manőverekkel befolyása alá vonja az uralkodót, a politikusokat, az egész
államapparátust. Idővel a pénzdinasztiák is feudális attitűdöket vesznek fel,
de hatalmukat máris veszélyezteti, azon zsoldosseregben elhatalmasodott katonai
elit, mely az általános hadkötelezettség helyébe lépett. A világ újra a
középkor irányába veszi útját.
Az társadalom döntő többsége számára kétségtelenül ez a
liberális gazdasági fázis, illetve a velejáró demokrácia néhány évtizednyi
korszaka a legideálisabb. Az egyedüli plurális, demokratikus, kor más
történelmi korszakok inkább despotikus kormányzási praxisával szemben. Idővel a
legideálisabb rendszer felett is eljár az idő és kénytelen egy másik, semmivel
sem jobb, de korszerűbb érának helyét átengedni.
A demokrácia legmakacsabb szószólói egyben a demokrácia
legádázabb ellenségei is. Törekvésük, a demokráciát tovább demokratizálni
abszurdum. Követelésük a korlátlan szabadság, felemészti az államgépezet
alapjait, ezzel a demokrácia stabilitását is. A demokrácia anarchiává fajul. Az
államhatalom felbomlásával minden helyi kiskirály annyi hatalmat sajátít ki
magának, amennyit bír. Az általános anarchia helyett a társadalom inkább
akceptál egy új Gaius Julius Caesart vagy az unokaöccsét, akik bár a
demokratikus jogokat megnyirbálják, de helyreállítják az állam autoritását.
1.A polgárok jó 40
százaléka eleve nem is járul az urnákhoz csak, akik pró vagy kontra kívánnak
szavazni, veszik a fáradtságot a szavazóhelységig.
2.More maiorum. Az ősök
(felmenők) szokása szerint.
3.Primus inter pares.
Első az egyenlők között.
4.Oswald Spengler
(1880-1936) a 20. század legplauzibilisebb filozófusa, az abszolutizmust
tartotta a legideálisabb rendszernek. Megítélése szerint ez időre éri el a
kulturális világban, a filozófia, és a tudomány virágkorát.
5.A demokráciában csak
a politikusoknak kell időnként választóik elé lépni, és a választásokon
megmérettetni. A pénzdinasztiák -akik a kulisszák mögött kormányoznak- hatalma
éppoly örökletes, mint a feudális korban az arisztokráciáé.
3. Korunk három rendszere.
Karakterizáljuk röviden korunk rendszereit:
A liberális, illetve plurális társadalomban mind a politikai,
rendszer, mind a gazdasági rendszer alig van korlátozva.
A nemzeti állam nemzetiszocializmus - fasizmus elfogadja és
megtartja a szabadpiac, szabad kereskedelmi, szabad gazdasági rendszer
előnyeit, amely minden magasabb civilizáció gazdasági rendszere, de politikai
rendszere tekintélyuralomi - paternalista.
A kommunizmus vagy bolsevizmusban, mind a politika, mind a
gazdaság irányítása a kormány, illetve a diktátor parancsuralmi rendszere alá
van vetve.
A demokrácia, illetve a népuralom, elengedhetetlen feltétele
a prosperáló fejlett jól szervezett gazdaság, vagyis a jóléti társadalom. Csak
ekkor támad a liberális korszellem, ezzel párhuzamban a polgárok egyenlősége,
amely a demokráciát megteremti. E gazdasági és szellemi adottságok nélkül a
demokrácia nem működik! Így a demokrácia csak a kort meghatározó civilizációt
alakító népekre korlátozódik.
A demokrácia éppúgy, mint más rendszerek, csak egy történelmi
pillanat, amikor a polgári jogok és kötelességek az állammal szemben
egyensúlyban vannak. Amíg a kötelességek vannak túlsúlyban, nincs demokrácia,
de ha a kötelességek elhanyagolhatók, az már az anarchia!
Inkább parlamentarizmus, vagy pártokrácia - pártrendszer,
mint népuralom lenne e liberáliskor politikai rendszerének pontosabb
meghatározása, mert a nép maga magát kormányozni nem bírja, a nép csak a
vezetőit tudja szavazással – többségi döntéssel – megválasztani. Olyan
államvezetést, melynek ügyködésével a többség egyetért.
A plurális társadalom minden nagykorú polgára szavazásra
jogosult. A választók szavazatáért több párt versenyez, melyek az elért
szavazatok arányában kapnak helyet a parlamentben. Amelyik párt 50% feletti
mandátumot kap, egyedül is kormányozhat, ha egyik párt sem éri el az abszolút
többséget, akkor két vagy több párt koalíciója alakít kormányt. Ez a végrehajtó
hatalom irányítja az államügyeket, de intézkedéseiről felelősséggel tartozik a
parlamentnek. Az államelnök vagy a király – ha utóbbi át tudta magát menteni az
új időkbe – általában csak reprezentációs feladatot kapnak. A parlamentarizmus
más formáját Spann Othmar1 dolgozta ki: amelyet Ständeparlamentnek2nevezett.
A rendi parlamentbe, pártok helyett, különböző
érdekközösségek delegálják képviselőiket. Részarányosan bent ülnek -többek
között- az ipartestületek, a kiskereskedők, az egyházak, a hadsereg vagy a
pedagógusok, a bányász szakszervezet, de a bányatulajdonosok képviselői is. A
képviselőket a testületeken belül a tagság, majdhogy családi körben válassza,
így a választási költségek minimumra redukálódnak. Azon kívül gátat vetne a választások
megnyerése céljából elhangzott felelőtlen ígérgetéseknek, melyek beváltásához a
politikusok adósságcsapdába sodorják az államot. Az adósság terhei viszont
emelt adók formájában, az adófizető polgárt terhelik. A nyertes harmadik pedig
a bankár lesz, aki adósságcsapdába csalja a világot! Természetes, hogy e
rendszerben, minden delegátus a saját egyesülete érdekét tartja szem előtt, így
ennek a lobbyparlamentnek3 is lehet árnyoldala, de a mai bankárkasztok
hírközegei által irányított állambürokráciáknál sem lehet rosszabb.
A „pártokrácia” mai rendszere az utolsó másfél évszázad alatt
fejlődött ki, miután a tőkedinasztiák az ősi arisztokráciát kiszorították a
hatalomból. A demokráciákkal párhuzamosan fejlődött ki a
közvélemény-befolyásolás művészete. Csodálatos, ahogy a közvélemény-formálók az
egymástól eltérő, sőt ellentétes vagy semleges egyéni meglátásokat befolyásolni
és megbízóik akarata szerint, formálni tudják. Így idővel a demokrácia is azon
háttérhatalom eszközévé válik, amely a tömegtájékoztatást birtokolja és
sajtóján, tömegtájékoztató eszközein tudatja a politikusokkal: mit tegyenek,
vagy éppenséggel mellőzzenek. Vajon van e még szükség nemzetgyűlésre,
parlamentekre, ha egy idegen kisebbségi háttérhatalom szabja meg a politika
irányvonalát?
Szocializmuson, társadalmi szolidaritáson alapuló jóléti
államot, illetve társadalmat értünk, mely inkább utópikus, mint reális
társadalmi rend. A szociális állam megvalósítása megköveteli az univerzális,
szigorú, keménykezű államvezetést, amely az „egy mindenkiért, mindenki egyért”
jelszavával szolidaritásvállalásra kényszeríti polgárait, hogy a szolidáris
államrendet foganatosítsa. Idővel persze e hatalmi szervezetnek a saját hatalma
fontosabb a népjólétnél. Így a szocializmus inkább egy középkori, mint a 20.
évszázad rendszere. Viszont a szocializmust politikai szlogenként alkalmazni
minden időben zseniális trükk.
Spann Othmar szerint a szocializmus univerzális
államrendszer, melyben az egyén köteles magát a közjónak, alávetni. A
demokrácia a szocializmus ellenpólusa individuális rendszer, amely az
individuumnak -gyakran a társadalom hátrányára is- messzemenő jogokat biztosít.
Így csak a szigorú, paternalista államrend képes a gyengéket az erősek ellen
megvédeni.4
Nacionalizmus és liberalizmus egymás függvényei,
ikertestvérek, csak együtt egzisztensek! Akkor is, ha létrejöttük óta
konkurensek és a végsőkig ellenségek egymással. Avagy a szélsőséges
liberalizmus intoleranciája a nacionalizmus ellen, nem ugyanazon fanatizmusból
ered, mint az összeférhetetlen chauvinizmus? Right or wrong,5 a nacionalizmus a liberális korszak
velejárója, mint a demokrácia vagy a szabad, szociális piacgazdaság.
Az első világháború a nemzetek közötti elsőbbség
tisztázásáért folyt. A második világháborúban már az ideológiák harcoltak: a
kozmopolita nemzetköziség a nemzeti presztízs ellen minden skrupulus nélkül.
Bármily időszerű volt is a liberalizmus az euró-amerikai civilizáció
fénykorában, a szélsőséges liberalizmus két véres világháború és negyven éves
hidegháború árán győzedelmeskedett a 20. század utolsó évtizedére, hogy a
letűnése előtti néhány évtizedben a világpolitikát meghatározza.
Az első világháború következményeként Oroszországban a
bolsevikok radikális pártja szerezte meg a hatalmat, amely a kor mindkét áramlatát,
mind a liberalizmust, mind a nacionalizmust elvetette. A bolsevikok
szerkesztettek egy sajátos ideológiát Marx6 és Bakunyin7 elméleteikből, majd kísérletezni kezdtek egy
osztály nélküli kommunista társadalom kiépítésén, ami nem tűrt ellenzéket. Rendszerüket
kommunizmusnak, szocializmusnak, illetve szocialista-demokráciának nevezték.
Már az utóbbi szavak párosítása lehetetlenség, mert szocializmus és a
demokrácia eleve két ellentétes fogalom. A rendszer a gazdaság irányítását is a
legapróbb részletekig a politikusok okoskodásai alá rendelte. Ez a társadalmi
kísérletezgetés rettenetes pusztítást végzett emberéletben, erkölcsi, szellemi,
anyagi értékekben. Ez az embertelen kommunista szovjet szisztéma, az
államapparátus, vagy inkább a diktátor országlásává torzult, melyben a diktátor
egyedül szabta meg mind a politika és társadalom irányát, mind a gazdaság
teendőit. Majd ez a rendszer a huszadik század végén, saját célszerűtlenségein
összeomlott.
A bolsevizmus és a liberális társadalom között harmadik
rezsimként lépett fel Olaszországban a fasizmus8, amely a
szabadelvűség helyett a korszellem második mozgatóját, a nacionalizmust tűzte
zászlójára. A rendszer megakadályozni próbálta, hogy a korral harmonizáló
gazdasági rendszer, a szabad szociális piacgazdaság, vadkapitalizmussá
fejlődjön. A Japántól9 megteremteni kívánt ázsiai jólétközösség
szintén nemzeti jellegű rezsim volt éppúgy, mint a harmincas évek elején
Németországban hatalomra jutott nemzeti szocializmus. E nemzeti rendszerek a
demokrácia helyett a szociális államot szorgalmazták.
A világuralomra törő bolsevizmus, vagy a kozmopolita
globalizációval ellentétben, érdekszférákra osztották a világot: Németországnak
Kelet-Európa, Olaszországnak Északkelet-Afrika. Japánnak a Távol-Kelet,
Franciaországnak Nyugat-Afrika. Nagy-Britannia elégedjen meg számtalan
gyarmatával és koronatartományaival, az Egyesült Államok pedig maradjon az
amerikai kontinensen.
A második világháború szétverte a régi gyarmatbirodalmakat. A
világháborúk előtti hét nagyhatalom helyett, akik hétszer kisebb katonai
potenciállal ellenőrizhették volna egymást, maradt két szuperhatalom. Ezek
rögtön neki is láttak a közben ellenséggé vált volt szövetségest, a
legköltségesebb hadigépezetekkel letromfolni. Szerencsére a nagy emberek és nagy
vezérek is kihaltak. Így egyelőre megkímélte Földünket egy globális atomháború
katasztrófája.
1.Spann Othmar
(1878-1950) osztrák filozófus és szociológus, a Ständestaat (rendi államteória)
meghirdetője
2.Ständeparlament -
rendi parlament
3.Lobby-nak hívják az
angolszász országokban a keringőt, amely a parlament üléstermét körbe fogja.
Itt próbálják meg a különböző érdekközösségek ügynökei a képviselőket megbízóik
érdekeinek megfelelően befolyásolni.
4.A törvényhozás
kötelessége a gyengéket az erősektől megvédeni”. Hammurapi sumér uralkodó, a
mezopotámiai kultúra virágzása idején hozott törvénye.
5.Right or Wrong: jó
vagy rossz.
6.Marx Károly
(1818-1883) Társadalomteoretikus, a marxizmus megalapítója, amely teória a
gyakorlati életben realizálhatatlan, mint az örökké mozgó. Mivel az ember eleve
nem egyenlő! Zsenik, átlagpolgárok, gazemberek és balekok között számtalan
individualitások találtatnak!
7.Bakunyin Mihály
Alekszandrovics (1814-1876) az anarchista államelmélet kiagyalója, amelynek
megvalósításához csupán a felnőtt lakosságot kell kiirtani és az ifjúságot, az
anarchia szellemében átnevelni. Tegyük fel, ez a társadalom megvalósul, ahol
mindenki azt tesz, amit akar, ki védi meg a társadalmat saját maga ellen?
8.Fasizmus Nácizmus.
Németországban az inkább apolitikus társadalom, a pártok túl hosszú neveit
lerövidítette. A szociáldemokratákat szociknak a nemzeti szocialistákat
náciknak, nevezte. Később a konkurens pártviszályokban, lekicsinylőleg
értelmezték eme rövidítéseket. Az angolszász világban a náci, a szovjet
szóhasználatban a fasiszta jelzővel illetik a nemzeti ideál megvallást, ami
alatt internacionalisták, mint kozmopoliták a legbigottabb sovinizmust, illetve
a legintoleránsabb rasszizmust értik. Amíg az elvtársak feledik saját
intoleranciájukat, liberálisék pedig maguk kitalálta tojásfejű
felsőbbrendűségüket követelik.
9.Japán nem tartozik
sem fajilag, sem földrajzilag az euró-amerikai kulturális körhöz, de 19. század
végén egyetlen generáció alatt átvette a nyugat technikáját, majd felzárkózott
a 20. század vezető országai közé.
4.
Államadósság, bankok, szubvenciók, szociális paraziták.
Háború idején nem rendkívüli, inkább elkerülhetetlen az állam
eladósodása. A megnyert háború, a nemzeti szuverenitás megőrzése minden
adósságot megér. Ahogy a béke helyreáll, legyen az államvezetés első feladata
az adósság letörlesztése, bármily népszerűtlen intézkedések árán is, mert a
nemzet fennmaradása szolid gazdaságot és pénzgazdálkodást kíván. Békeidőben a
legnagyobb felelőtlenség a kormányzattól az állam, a nemzet, végül a nép ellen
az államháztartást egyre újabb adósságfelvétellel kiegyenlíteni!
A jelenkor óriási áruforgalma szükségessé tette a papírra
nyomtatott váltót: a papírpénzt, a papírpénz kezelésére pedig a központi -
nemzeti jegybankok létesítését, melyek az adott ország fizetőeszközének
kibocsátásra jogosultak. Kevesen tudják, hogy ezek a nemzeti-jegybankok: a FED
(az Egyesült Államok jegybankjai), a Német Szövetségi Bank, az Európai Központi
Bank, de a világ vezető országainak nemzeti bankjai, mindahány privát tulajdon,
melyek vagy teljesen, vagy részvényeik többségében a nemzetközi pénzemberek
tulajdonában vannak. Ezeket a nemzeti bankokat azzal a trükkel orozták el a
kormányoktól a bankmágnások, hogy válságos helyzetben -persze kamatra- az
államháztartást, mint a kereskedelmi bankokat a nemzetközi bankárok kisegítik.
De bankárék honnan veszik a tömérdek pénzt, amivel a világot, Athéntól Bonnon
át, a washingtoni kormányokig valamennyit eladósították? Vagyis kamatgyarmatosították!
Először jogot szereztek az Amerikai Egyesült Államok bankjegyeinek kiadására.
Majd elfogadtatták a világgal, hogy az arany időbeli értéke helyett a dollár
legyen a valuták elszámolási alapja. Végül elérték, hogy fedezet nélkül
nyomtathassák bankóikat. Most ezek a bankmágnások annyi papírdollárt
nyomtatnak, amennyit a világ kormányai vagy más hitelkérelmezőik elkölteni
bírnak. Ezzel a dollár is inflálódik, hogy az utolsó ötven évben a Dollár, a
stabil valutákhoz, mint a svájci frankhoz viszonyítva, értéke ötszörösét
vesztette el. De ez idő alatt a bankóprés kezelői fedezet nélkül nyomtatott -
hamis pénzükkel adósukká tették a világot!
Ameddig a pénzkibocsátás az állam monopóliuma, az
államháztartás hiányát fedezni lehet, a hiánnyal egyenértékű bankjegymennyiség
kibocsátásával. Ez inflációt okozhat, kivéve, ha a nemzetgazdaság növekedése
meghaladja a kibocsátott pénzmennyiség értékét. Az államtól kibocsátott saját
pénztöbbleten nincs kamatteher. Az idegen bankoktól felvett kölcsönre viszont
kamat jár, sőt, ha az állam, vagy az adós képtelen visszafizetni, vagy
adósságát pillanatnyilag törleszteni, újabb kamattal növelheti régi adósságát!
Nehogy az adós valaha is, kikerüljön az adósságcsapdából.
A hiteligénylők utáni hajsza a banküzlet velejárója, és a
legjobb adós az örökké adós. A sok millió kis adós mellett a legnagyobb
potenciális adós az állam! A polgárt és az államot csak ösztönözni kell mennél
nagyobb adósság elfogadására. Így aztán bankárék felfedezték szociális énjüket.
Tömegszédítő hírközegeik támogatnak minden tendenciát, mely az államtól pénzt
követel, a szociális segélytől a szubvenciókig. A politikusok, bár eleve tudva,
hogy hiányzik ígéreteik anyagi bázisa, megválasztásuk érdekében egymást
túllicitálva ígérnek minden jót. Bankárék aztán folyósítják ígéreteik
beváltásához a milliárdokat, melyek visszafizetése, persze kamatostól, az
adófizető kötelessége!
Mennél több naplopót kénytelen a szociális biztosítás
eltartani, annál többet követel az állam a szorgalmasoktól, a társadalom
gerincétől, a polgártól, a vállalkozótól, a kispolgártól, a jól képzett
munkavállalótól. Amíg ez a társadalmi réteg meg nem elégeli, és maga kezdi az
államot, illetve illetményköveteléseit kijátszani. Az állami szubvenciók
elorzása lassan gazdasági ágazattá növekszik!1Számtalan vállalkozó
szakít le az államháztartástól milliókat hamis adatokkal. Munkavállalók
igénylik a munkanélküli segélyt, közben feketemunkát végeznek. Munkaképes
fiatalok költött betegséggel terhelik a rokkant ellátást. A társadalom becsületes
rétegének pedig nemcsak a dörzsölteket kell eltartani, hanem a szükséges
adminisztrációt is pénzelni.
A demokratikus államrend ördöge a parttalanul áramló
szubvenciófolyam és a jogosulatlanoknak szórt szociális segélyezés, ami
előbb-utóbb tönkreteszi a szabad piacgazdaságot és liberális társadalmi rendet.
Ezért a szubvenciók nagy többségét meg kell szüntetni, és csak a
legszükségesebb esetekre korlátozni.
Természetesen a társadalombiztosítás megszervezése az állam
egyik elsődleges feladata legyen! A szociális hálózat, a nyugdíjintézet, a
betegsegélyezés, a betegellátás kiépítése és felügyelete, hogy öregek, betegek,
az igazán segélyre szorulók tisztességesen élhessenek, de a szociálparaziták
féken tartása is! A társadalombiztosítás fenntartására igazságos, de szolidáris
járulékszabályzat lenne a legalkalmasabb. Elkülönítve az államháztartás más
kiadásaitól, melyeket -ha más bevételek nem fedeznek, - akkor adók, vagy más
bevételek egészítsenek ki, de ez kiegyenlített legyen! Ezen intézmények, de a társadalmi
-állami vagy községi- tulajdonú üzemek vezetését se tölthessék be pártkatonák,
illetve a politika funkcionáriusai! Ezek igazgatói, illetve intézői kizárólag
az intézmények dolgozói közül kiváló, arra kompetens és érdemes személyek
legyenek. Politikusok, illetve pártkatonák
maradjanak a parlamentben, minisztériumokban vagy a közigazgatásban!
Az erkölcs, szorgalom, munkamorál a szociális állam alapja:
egy mindenkiért, mindenki egyért. E nélkül nem érvényesül a jóléti társadalom!
A szociálparaziták elszaporodása tönkre teszi a társadalmat, a
nemzetgazdaságot, végül az államot. Ha a szociális állam, csődbe jut, akkor az
egyén csak magára számíthat.
1A bankok nemrég
elhitették a világgal, hogy összeomlás előtt állnak és az állam támogatására
szorulnak. Csak Európában több száz pénzintézet összesen ezermilliárd euró
kölcsönt kapott az EKB-tól – amely bank szintén a nemzetközi pénzhatalom
vállalkozása Európa gyarmatosítására - 3 évre 1% kamatra, amiért az európai
államok szavatosságot vállaltak. Abban az elvárásban, hogy a bankok a
milliárdokat az értéktermelő reálgazdaság fejlesztésére fordítják. A bankok
azonban a felvett összeg nagy részét jövedelmező 4-7% hozamra állampapírokba
fektették. E manőverrel megkerülték az apró kölcsönök nyújtásával járó cécót és
adminisztráció költségeit, duplán károsítva, becsapva az államot, vagyis az
adófizető polgárt.
5.
Szabad szociális piacgazdaság kontra Turbókapitalizmus
Egy korszak gazdasági fellendülését a gazdaság és a
kereskedelem szabadsága határozza meg. A mérvadó nem a technika vagy a
közlekedési eszközök korabeli fejlettsége, mert mennél messzebbre megyünk
vissza a történelmi civilizációkban, annál fejletlenebb technikákra találunk.
Mégis, az ókori jól szervezett egyiptomi manufaktúrák, ellátták az egész
korabeli ismert világot áruikkal. A római utasok és áruk néhány nap alatt
eljutottak a legtávolabbi provinciákba is. Később a középkorban ugyanezt a
távolságot megtenni hetekig, ha nem hónapokig tartott, de a középkorban, az
előállított termékek többsége sem jutott sokkal távolabb az előállítása
helyétől. Így a gazdasági fellendülés csak az előállítási technika, valamint az
elosztó technika racionális megszervezésén múlik. Amint a politika megteremti a
kereskedelem és az ipar szabadságát, a szabad vállalkozó szellem gondoskodik a
gazdaság fellendüléséről. A vállalkozó, az építőmestertől a gyároson át a
bankárig a gazdaság mozgatója. Az ő tudása, szorgalma, rátermettsége, végül is
cselekvési szabadságától függ munkavállalói gyarapodása, közvetve az állam
virágzása is. Világos, hogy a vállalkozó haszonszerzés, nem jótékonysági
megfontolásból cselekszik, mégis a szabad szociális piacgazdaság a
legszociálisabb, legigazságosabb az összes gazdasági rendszerek között.
A szabad piacgazdaság kifejlődését ipar és kereskedelem kéz a
kézben alakítja. Az agilis kereskedő megvásárolja a kézműves minden áruját. Nem
vár, mint a kézműves, amíg a vásárló hozzá jön, maga viszi piacra az árut, hogy
mennél többön, mielőbb túladjon. A nagyobb kereslet a mestert műhelye
effektívebb szervezésére serkenti, így jönnek létre a manufaktúrák, majd a
gyárak. Ezzel mind több áru mind olcsóbban, mind nagyobb fogyasztóközönség
számara lesz elérhető. Hogy a kereskedő haszna lesz a legnagyobb, az már
kézenfekvő.
A szabad piacgazdaságban nincsenek monopóliumok! Mindenki
korlátlanul állíthat elő termékeket, kereskedhet vagy ajánlhat fel
szolgáltatásokat. Így kialakul egy egészséges konkurencia, mely a
kereslet-kínálat törvényei között mind az árakat, mind a profitot saját törvényszerűségével
korlátozza, és kordában tartja.1 Ez a szabadpiaci gazdasági
rend voltaképpen minden magasabb, fejlett civilizáció gazdasági rendszere, mely
e civilizáció népeinek olyan bőséget biztosít, mely nem csak a szükségleteit
fedezi, de még szükségletein túl is ellátja.
A gazdaság minden időben a világ mozgatórugója. A sikeres
politika a gazdaság törvényeit respektálja,2 mert
állampolitikát, szociálpolitikát, külpolitikát csak egészséges nemzetgazdaságra
lehet építeni! Az államot saját gazdaságának kell finanszíroznia, ezzel a
nemzeti szuverenitást tartósan biztosítani. A nemzetek egzisztenciaharcában
csak a korszerű ökonómia biztosítja az életben maradást. Az a társadalom mely e
törvényt ignorálja elvész. A korszerűtlen állam és gazdaságiszisztéma,
előbb-utóbb függőségbe kerül, amíg az áttérés az időszerű gazdaságra, rövidesen
behozza a lemaradást.3 Az állam biztosítsa a gazdaságnak a
lehető legnagyobb szabadságot, amíg polgárainak annyi szabadságot biztosítson,
amennyi az államrend fenntartására szükséges. A gazdaság és politika törvényei
eltérőek, de állam és gazdaság harmonizáljon a konfrontáció helyett. A szabad
szociális piacgazdaság csak addig marad működőképes, amíg ipar, kereskedelem,
tőke respektálja, kiegészíti egymást, az „élni és élni, hagyni” mottóján. A
gazdaság legyen a vállalkozók és menedzserek reszortja. Politika és
törvényhozás védje a gyengéket az erősektől és gondoskodjon a megfelelő
gazdasági klímáról, de tartózkodjék a gazdasági életbe beavatkozni.
Természetes, hogy a gazdaság legyen az államért és nem megfordítva.
Következetesen a nemzeti jegybanknak az állam szuverenitása, azaz tulajdonába
kell tartoznia, hogy az államnak gazdasági, ezzel politikai függetlenségét
biztosítsa! Az állam ügyeljen, nehogy a nemzeti jegybank szupranacionális
társaságok kezébe kerüljön, ezzel a finánctőke a gazdaságot, sőt az államot
monopolizálja. Nehogy az államadósság főleg a külföld felé elmélyedjen, ezzel a
nemzeti szuverenitást aláássa! A külföld vagy idegen tőketársaságoknál
eladósodott kormány nem ura országának. Másrészt a szabadpiac gazdasági
szisztémája eleve megkívánja az állami beavatkozás nélküli szabad
bankrendszert.4 A kereskedelmi bankok legyenek az államtól
függetlenek. A nemzeti bankot - a központi jegybankot, tartsa az állam tulajdonában,
vagy vegye vissza a fináncklikkektől. A jegybank ügyvitelét egy grémium
intézze, mely –mint a kormány vagy az igazságügy- az országgyűlésnek felelős. A
nemzeti tulajdonba vett jegybankok szabályozzák a börzét, ezzel tegyék
lehetetlenné, hogy spekulánsok az előállított értékek sokszorosának csupán
monetáris értékeivel üzérkedjenek.
A kapitalizmus szó értelme nem a tőke uralmát jelenti, csak a
pénz és az áruk szabad forgalmát. Aki a pénzel nagyon is, jól tud gazdálkodni
az a szerencsés, akinek egy hetedik érzéke van a pénzcsináláshoz, az a
kapitalista. A magyar nyelvben a masinisztát hívjuk gépésznek, a kapitalistát
pénzésznek - pénzzseninek kellene neveznünk. Nem minden vállalkozó, nem minden
gyáros kapitalista,5 a legtöbb vállalkozó maga is el van adósodva
a kapitalistáknál! Az ezredfordulóra alig maradt vállalkozás, amely
adósságmentesen a vállalkozó teljes tulajdonában lenne. A középvállalkozásokat,
ahol a vállalkozó munkavállalóit személyes gondjaikkal együtt ismerte,
mindinkább tönkre teszik vagy beolvasztják a multik.6 A multik
mögött a fináncdinasztiák állnak, kik az egész világgazdaság megszerzésén
ügyködnek. Épp napjainkban igyekeznek a szabad szociális piacgazdaságot, vad
turbókapitalizmussá változtatni, és ha a politika nem lép fel mielőbb tendenciáik
ellen, a szabad vállalkozót, aki a gazdaság iniciánsa, végül a fináncoligarcha
teszi lehetetlenné!
A kapitalista tehát az, aki pénzkölcsönzéssel a gazdaságból
hasznot húz, sőt az államot is adósává teszi.
A civilizáció a kései fázisában a fináncdinasztiák befolyása
alá kerül. Minthogy a nagytőke befolyása az egész világra kiterjed, a
dinasztiák végcélja a világ feletti hegemónia megszerzése. Ez egyben kihívás a
politikusoknak az államhatalom visszaszerzésére. De az idő, mely minden hatalom
és hatalmas felett eljár, sem teszi lehetővé, hogy egy hatalmi góc vagy klikk
az egész földünkre kiterjedő globális uralmát huzamos időre fenntarthassa.7
A 17. évszázad utolsó éveiben egy tőketársulat III. Vilmos8 angol
királynak arany és ezüstpénzt kölcsönzött 1,2 millió font értékben 8% kamatra.
A -mondhatnánk- uzsorakamat mellett a társaság jogot kapott ugyanekkora
értékben papírpénzt forgalomba hozni,9 azzal a megkötéssel,
hogy a papírpénzt, ha a kliens kívánja, a bank rögtön nemesfémre váltsa. Eme
tranzakció lebonyolítására alapították a Bank of England-ot.10 A
név azt a látszatot kelti, hogy ez a bank állami intézmény, pedig mögötte
alapításától kezdve egy magántársaság áll. A Bank of England alapítását a
kapitalizmus születésnapjának tekinthetjük. Amint a király az állam
pénzkibocsátási monopóliumát kiadta a kezéből, megpecsételte a feudális
társadalom bukását.
A bank jól választott nevére, a nagyközönség abszolút
akceptálta az újmódi papírpénzt. A bankárok szerencséjére, mert ha mindenki
nemesfémre akarta volna beváltani a bankócéduláit, a Bank of England rövidesen
tönkrement volna, hisz az aranyfedezet jó része már akkor is hiányzott! Két év
múltán 30%-kal több bankó volt forgalomba, mint az első kibocsátáskor. A
varázsolt papírbankokból közel 100% lehetett a nyereség. Ezt a pénzt mindjárt
kikölcsönözték a közönségnek 8% kamatra. A király fizette felvett kölcsöne 8%
kamatjait; az üzlet bizony jó hasznot hozott bankárénak. Így kezdődött a
világtörténelem legnagyobb csalása, mely ma az emberiséget annak a 300 vagy 400
tőkedinasztiának tribunfizetőjévé tette, akik a világot kormányozzák.
Amíg Nagy Britannia a világot gyarmatosította, maga is a
belső kolonizátorok martaléka lett. Nagy-Britannia és gyarmatai gazdagsága
végül is e finánctársaság trezorjaiba került. A francia forradalmat -melyben a
fináncdinasztiák, végleg kiszorították a vérségi arisztokráciát a hatalomból-
természetes, hogy már a bankmágnások pénzelték. Így a francia központi bank, a
Banque de France, alapításától a fináncoligarchák szülötte. Amschel, a
Rothschild-dinasztia11 alapítója, így elmélkedett: „Ha egy
ország pénzügyeit ellenőrizhetem, akkor nem zavar, ki is kormányoz ott”. Persze
ma már a fináncdinasztiák a tőlük irányított véleményformáló eszközeik által
maguk határozzák meg Washingtontól a brüsszeli Európa parlamenten át
Ausztráliáig, melyik országot ki, vagy kik kormányozzanak.
A papírpénz térhódításával a fináncdinasztiák rávették a
kormányokat központi jegybankok felállítására, amely -természetesen kamatra- a
kormányt szükség esetén kisegíti és a kereskedelmi bankokat, pénzzel ellátja. A
domináns gazdasági hatalmak jegybankjait, már maguk a pénzmágnások hozták
létre, vagy elorozták a nemzeti kormányoktól. Amerika törvényhozói 1913
karácsonya előtt pár nappal adták fel az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi
függetlenségét, amikor is néhány privát bankot Federal Reserve Bank-ká12 nyilvánítottak
és a bankóprést rájuk ruházták. Ezzel a kor leghatalmasabb gazdasága egy
idegen, névtelen, kozmopolita tőkehatalom ellenőrzése alá került, hogy az
Egyesült Államok népét és hatalmát faltörő kosként vethesse be globális hatalmi
céljai megvalósításához a világ ellen.
A papírpénztrükkel a bankóprés monopolistái hihetetlen
lehetőséget szereztek a semmiből pénzt varázsolni. A tőkedinasztiák idővel
kiravaszkodták, hogy bankóikra mind kevesebb aranyfedezetet kelljen
tartalékolniuk. Ma már milliárdokat nyomnak fedezet nélkül! Ezt az állam
fizetőeszközzé deklarálja, egyúttal szavatolja a bankjegyre rányomott értékét.
Logikus lenne, ha a nemzeti valuta felett az állam rendelkezne, és a kamatok
is, az államkasszába folynának, nem a jegybankok tulajdonosait, a
tőkedinasztiákat gyarapítanák.
A világháborúk végkép névtelen világkormánnyá tették a
pénzvilág hatalmasait. Amerika katonai és gazdasági hatalmával szétverették a
nemzeti kormányok még maradék nemzeti bankrendszerét. A háborúkat Amerika
hatalmas gazdasági ereje nyerte meg, mely maga az ellentábor háborús
termelésének a háromszorosát szolgáltatta. Ez a gazdaság adta a győzelem anyagi
hátterét, mely a világháborúkat megnyerte, melyet a dinasztiák papírra nyomott
bankókkal pénzeltek. A papírpénzt, mely végül is az amerikai nemzet tulajdona,
kölcsönözték a bankárok az amerikai és a szövetséges kormányoknak.13A
háború végére az adósság olyan óriási lett, hogy a legyőzöttek egyedül nem
bírták volna soha kifizetni, így aztán bankárék minden résztvevőre rásózták
saját háborús adósságát. Az amerikai adófizető, azóta is fizeti a
világháborúktól az iraki vagy afganisztáni agresszióig terjedő háborúk árát és kamatjait.
Amióta az ember letelepedett, a politikai hatalmat a pénz,
illetve gazdagság szerezte meg. A hatalmat a gazdagság teremti, a hatalom
szerzi a címet, így a középkorban a leghatalmasabb lett a király. A liberális
rendszerben nem szükséges a hatalmasoknak a politikai aréna porondjára lépni!14
Ők csak a politikusokat és a választásokat pénzelik, így kezükben vannak mind a
törvényhozói, mind a végrehajtó hatalom emberei. A szintén saját irányítású
tömegtájékoztatással mind nagyobb adósságot erőszakolnak mind a kormányra, mind
a társadalomra, sőt a magánemberre, amíg az állam, mint a gazdaság teljesen a
fináncklikkek kiszolgáltatottjává válik. Előbb-utóbb az adósság oly hatalmas
lesz, hogy az állam bevétele az adósság kamatjait sem bírja majd fedezni!15Az
elhanyagolt államháztartás pedig animál minden nagyravágyó hajlamot az abszolút
hatalom megszerzésére és az államháztartás szanálására. Van erre kézenfekvőbb
megoldás, mint a jegybankok, esetleg az egész bankrendszer állami tulajdonba
vétele? Függetlenül attól, hogy ez a potentátus katonai, politikai, akár banki
körökből jön-e majd.
1.A szabad
piacgazdaságban a forgalomnak 10%-a, az ideális nettó nyereség a vállalkozó
számára. Ha valamely ágazatban a nyereség ezt az értéket meghaladja, rögtön
reagálnak más vállalkozók, hogy itt jó üzlet van kilátásban. Gyakran a cégből
kivált eddigi munkavállalók alapítanak saját vállalkozást a haszon
lefölözésére.
2.A nagyobb szabadság
az államgazdaságban minden korban gazdasági előnyt jelent a konkurens
államokkal szemben.
3.A kínai kommunista
rendszer évtizedekig stagnált. Amint áttért a szabad piacgazdaságra, néhány év
alatt a kor legsikeresebb gazdasági hatalmává vált.
4.Amikor a görög-római
civilizáció letűnőben volt, az új egyház megtiltotta a kölcsönpénzre a kamatszedést.
Ez üdvös törvény meggátolta az adós rabszolgává válását, másrészről értelmét
vette a hitelüzleteknek, ami az úgy-ahogy még működő gazdasági életet végképp
tönkretette.
5.A marxizmus minden
vállalkozót kapitalistának tart. A szobafestőt két munkatársával éppúgy, mint a
sarki susztert, és minden egyéni vállalkozást kizsákmányolásnak bélyegez. Annak
ellenére, hogy a marxizmus a világ egyharmadát, annak minden erőforrásaival
együtt meghódította, a saját tökéletlen gazdasági rendszere temette romjai alá.
Vállalkozó nélkül a gazdaság sem működik, és profit hiányában értelmetlen lenne
vállalkoznia. Végtére a munkavállaló is fizetség, azaz nyereség ellenében adja
el tudását vagy munkaerejét.
6.A multik vagy
multinacionális társaságok nemzetközi tőketársulatok, melyek a kapitalista
gazdaság késői fázisában, pénzügyi manőverezéssel, egész gazdasági ágazatokat
vonnak befolyásuk alá. A vállalkozó, a tulajdonos helyére menedzsert állítanak
az üzem élére, azzal a meghagyással, hogy az effektivitást, vagyis a nyereséget
növelje. A racionalizálás során munka nélkül maradtak pedig az államháztartást
terhelik! A nagy globalizáció végül majd áttekinthetetlenné válik, és úgy fog
szétpukkadni, mint egy túl magasba merészkedett lufi, vagy nemrég a Szovjet
Birodalom!
7.Az Amerikai Egyesült
Államok, melyet gazdasági hatalma miatt, a nemzetközi finánctőke bázisának
választott, legkésőbb a 21. évszázad végére el fogja veszíteni gazdasági, ezzel
hatalmi fölényét.
8.Orániai, III Vilmos
(1650-1702) 1688-tól angol király.
9.Kínában már
évszázadok óta használtak papírpénzt. Európában a középkor végén kezdtek
egymástól távol eső üzletfelek, Flandria és Itália között, papírra írt
kötelezvényekkel tartozásaikat kiegyenlíteni. A kötelezvényeket aztán a másik
oldalon, a kiállító adósa megtérítette. Így fejlődött ki a papírpénz.
10.Bank of England -
Angol (nemzeti jegy) bank.
11.Rothschild-dinasztia,
Feltehetően korunk leggazdagabb családja. Birtokukban van -többek között- a
tizenkét amerikai szövetségi tartalék bankból ötnek -ha nem többnek- a
részvénytöbbsége, amely bankok jogosultak az Egyesült Államok pénzének
kibocsátására. E klánhoz viszonyítva a világ jelenleg leggazdagabb emberének
kikiáltott Bill Gates csak szegénylegény.
12.Federal Reserve Bank
- Szövetségi Tartalék Bank, röviden FED.
13.Az Amerikai Egyesült
Államok pénzkibocsátási jogát Wilson az első világháborús elnök játszotta át a
fináncdinasztiák tulajdonába 1913. december 23. án, amikor a képviselők jó
része hazautazott családjához a karácsonyi ünnepekre, és csak saját emberei
voltak jelen, egy huszárvágással elfogadtatta a Federal Reserve Act törvényt.
Ez a törvény Amerika pénzkibocsátási jogát a világ leghatalmasabb pénzemberei
kezébe adta. Minthogy az Egyesült Államok bankóprése 1913 karácsonya óta a
fináncdinasztiák tulajdonában van, (lásd: FED) annyi bankót nyomnak, amennyi
céljaik megvalósításához szükségesnek tartanak. A FED mintára nemrég kreált
Európai Központi Bank, szintén a nemzetek, kormányok felett áll. Direkt az
Egyesült Államok és Európa gyarmatosítására alapítva. Államot képeznek az
államokban, sőt az államok felett, az USA és az EU kormányai felett!
Banktörvényeik kizárják a kormányok ellenőrzési jogát, nem engednek sem az USA,
sem az EU kormányoknak betekintést ügyvitelükbe! Az utóbbi évtizedekben fedezetlen,
hamis, sőt nem is létező, virtuális -csak a számvitelükben létező- pénzekkel,
adósították el a világot, vagy vásárolták fel földünk értékeit.
14.A háttérből
kormányozni kevesebb veszéllyel jár, mint csőd esetén a fejet is odatartani,
sőt leüttetni.
15.A fejlett ipari
országokban a szubvenciókkal és a szociális kiadásokkal nem bír az állam
bevétele lépést tartani. A világ másik részén az importált energia növeli az
államháztartás deficitjét. Az ezredfordulón (2000 ben) az Egyesült Államok deficitje
4000 milliárd dollár, Németországé 1000 milliárd dollár volt. Hasonlításként a
rúdarany kilója 10000 dollár körül volt. Az időben az aranyárat eléggé lent
tartották a dinasztiák, de 8 év múltán már háromszorosára emelkedett
6.
Az euró-atlanti civilizáció népei.
Néhány évszázaddal a görög-római civilizáció letűnése után
egy második, új kultúra bontakozott ki Európa földjén. E kultúra szülőföldjének
Burgundot, -vagyis a mai Benelux1 államokat, Franciaországot és
Írországot lehetne megjelölni. További tartóoszlopi a Brit-szigetek és a
Német-Római Birodalom lakói a mai: olaszok, németek, svájciak, osztrákok,
csehek. Európa többi népei is e kultúra hordozói, nélkülük meg sem
valósulhatott volna az euró-amerikai vagy atlanti civilizáció. Végül is a vikingek,
a dánok, normannok, Norvégek, svédek ősei, léptek elsőkként az amerikai
kontinensre. Sokkal előbb, mint a génuai Kolumbusz,2 aki
spanyol szolgálatban Amerikát újra felfedezte. Csak ekkorra, a 16. századra
lett képes Európa az óriási amerikai kontinenseket meghódítani és betelepíteni.
Ekkor vált ki néhány évszázadra Európa, vagyis a fehér faj a Föld többi lakói
közül. Amikor Ibéria népei spanyolok, portugálok, katalánok, kiűzték az
arabokat Európa földjéről, majd hozzáfogtak Amerika meghódításához.
Európa terjeszkedését az Atlanti-óceán felett, egyáltalán
zavartalan naggyá fejlődését, azon nemzeteknek köszönhetjük, melyek a keleti
hódítókat feltartóztatták. E keleti védelmi fal nélkül Európa keleti határa ma
az Elba, Bajor-erdő, keleti Alpok, Trieszt vonalán húzódna.3 E
fal délkeleti bástyája Bizánc volt, amelyet az akkor még erős görögség bolgár
majd délszláv segédlettel védett.4 Konstantinápoly eleste után
Bizánctól a Kárpát-medence népei: magyarok, horvátok, ruszinok, szlovákok
vették át a középső bástya mellett a délkelet védelmét is. Ezek az idők
folyamán több sztyeppei népet: besenyőket, tatárokként említett mongolokat,
oszmánokat tartottak távol a tőlük nyugatabbra fekvő Európától.
Ugyanez a köszönet illeti a lengyel birodalmat és a balti
népeket, letteket, litvánokat. Északi bástyaként állták ugyanezen pusztai népek
ostromait, amíg a birodalmuk Poroszország és a moszkvai cárok között fel nem
morzsolódott.
A szőke, kék szemű, keleti szlávok: oroszok, fehéroroszok,
ukránok is az európai népcsalád tagjai. De hazájuk oly távol esik az európai
központtól, hogy azon események, melyek Európát aktiválták, megrázták,
irányították, végül is formálták, hozzájuk nem jutottak el. Épp e távolság
miatt nem is lehetett kényszeríteni őket, hogy valamit is átvegyenek Európától
- amit nem akartak. Így nyugatról a Pripet mocsarak és a Kárpátok, keletről az
Urál-hegység között létrejött egy európid, de mégsem európai hatalom. Nyugat
technikájával felvértezve, de az igazi Európától teljesen elhajló
moszkovita-orosz nagyhatalom.
A mongol birodalom szétesése után, Szibéria magától
értetődően a legkeletibb szláv hatalom: a moszkoviták kezébe jutott. Szibéria
kincseivel a hátuk mögött, a cárok elég erőssé váltak uralmuk alá kényszeríteni
először a keleti szláv testvérnépeket, majd a 19. század folyamán az eurázsiai
sztyeppét ősidők óta lakó türk népeket. Így nőtt a cárok birodalma eurázsiai
nagyhatalommá. A birodalom helyébe lépő Szovjet Oroszország a háború végén,
1945-ben érte el abszolút határait, amikor az Egyesült Államokkal megosztoztak
Európán. Nyugaton Németország volt a biológiai sorompó, amely a birodalom
további terjeszkedését megakadályozta. A németség lélekszáma a nagyoroszokéval
majd egyarányú, de technikailag és gazdaságilag az egész Szovjet Birodalmat
megelőzték. A hatvanas években a Vörös Hadsereg -ereje csúcspontján- egy gyors
akcióval esetleg lerohanhatta volna Európát Gibraltárig. De azután? Még ha az
angolszászok át is engedték volna Európát, épp egy Szovjet-Németországot nem
tudott volna a kolosszus megemészteni! A blokkon belül, a fejlettebb
Szovjet-Berlin rövidesen elragadta volna a hatalmat a moszkovitáktól.
Délkelet-Ázsiában Kína, bár ideológiailag csatlakozott a Szovjet Tömbhöz, az
akkor még csak félmilliárd, majd egy milliárd kínai áthidalhatatlan akadálynak
bizonyult a szovjet expanzió ellen keleti irányban.5
A baszkok feltehetőleg elsőkként vándoroltak be Afrikából mai
hazájukba. Nyelvük a világ egyik nyelvcsaládjához sem tartozik, talán ők
lehetnek a legrégibb európaiak. Iparosított hazájuk Spanyolország és
Franciaország fennhatósága alatt van megosztva.
Franciaország északnyugati csücskén a bretonok, valamint
Nagy-Britanniában a velsziek és skótok, végül az írek mind a kelták utódai,
szintén Európa legrégibb lakóinak számítanak.
A finn, észt és a lapp nyelvek a magyarral együtt nem a nagy
indoeurópai nyelvcsalád tagjai. Ők az urál-altáji nyelvekhez tartoznak.
Nemzetekké a Keleti-tenger és az északi Urál-hegység közötti
Északkelet-Európában, vagy a kelet európai mezőségen váltak.6 Így
ők is ősi európaiak.
Az örmények nyelve szintén az indoeurópai nyelvekhez
tartozik. Őskeresztényvallásuk egyezik a grúzokéval, de utóbbiak a kaukázusi
nyelvcsaládhoz tartoznak.
A 15. évszázadra az európai tudományok fejlődése, többek
között a csillagászat, a navigáció, a hajóépítés technikája, elérték azt a
fokot, mely lehetővé tette a világtengerek felderítését. Főleg az Indiába
vezető tengeri út ígért jövedelmező kereskedelmet, melyet az évszázad végén
találtak meg, Afrika megkerülésével a Jóreménység-fokon át. Ezzel majdnem egy
időben történt Amerika felfedezése.
Az ibériai hódítók Közép-Amerikában, a maja és az azték,
Dél-Amerika nyugati részén az inka kultúrákra találtak, melyek leáldozóban
voltak. A valószínűleg már fegyelmezetlen indián hadak, akik sem a lovat, sem a
lőport nem ismerték, nem tudtak a rohamozó lovasságnak, a spanyolok
rettenetesen dörgő lőfegyvereinek ellenállni. Bár a dél-amerikai kulturált
népek megtizedelését nem annyira a hódítók kegyetlenkedései, inkább az
európaiaktól behurcolt, ott eddig ismeretlen betegségek okozták. Csak az
Európában majdnem ártalmatlan náthának, néhány év alatt, több millió indián
esett áldozatul, mert szervezetükből hiányzott a természetes védelem a nátha
ellen. Dél-Amerika más részeit primitív törzsek lakták, amelyek még a
kőkorszakban éltek. Az észak-amerikai vadásztörzseknél mégis erősebb
ellenállásba ütköztek a francia, majd később a brit gyarmatosítók, de a fehérek
fejlettebb technikája, mint szervezett hadai ellen, csak veszíthettek az
őslakók.
Mindkét új kontinensen hiányzott a munkaerő, ezért a
telepesek fekete-afrikai rabszolgákat telepítettek be Amerikába. Időnként több
volt a fekete lakos, mint a fehér. Csak miután a gyarmatok kinyilvánították
függetlenségüket, kezdődött meg nagyobb tömegben az európaiak bevándorlása az
új világba. Ma a fehér bőrű lakosok Argentínában, Kanadában, Uruguayban 90%, az
Egyesült Államokban 80%, és Brazíliában 55% körül van. A fekete bőrű és keverék
lakosság szaporább születési aránya 5-6 generáción belül megváltoztatja a
népességi struktúrát a színesek javára. Ez a tény gazdasági hanyatlást,
valamint a mai körülmények és államok, szétfoszlását jelenti mindkét amerikai
kontinensen. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a következő civilizáció
kiindulópontja valamelyik amerikai kontinens legyen.
Az ibériai népek, melyek elsőként költöztek az Új Világba,
latinizálták az őslakók jó részét és a későbbi bevándorlókat. Észak-Amerika
keleti részét fel Québecig a franciák gyarmatosították. Québecet többségben ma
is francia-kanadaiak lakják. Amikor Európában a francia évszázad a brit
évszázadnak adta át helyét, Észak-Amerika is brit hegemónia alá jutott. Így
Mexikó és Québec kivételével egész Észak Amerika angol nyelvű lett.
Amerikában történt meg7 az első
hatalomváltás, melyben az ősi arisztokráciát a pénzoligarchia leváltotta,
amikor a tizenhárom gyarmat felkelése megtörte az angol király gyámkodását.
Amerika Függetlenségi Nyilatkozata, amelyet nemsokára alkotmánnyá egészítettek
ki, kinyilatkoztatta az állampolgárok egyenlőségét. Ez nem csak több személyi
és politikai szabadságot jelentett, hanem a kereskedelem és a gazdaság
kötöttségének végét is. Ezek a szabadságjogok vonzottak mind több agilis,
találékony, vállalkozó szellemű bevándorlót az Új Világba, akiknek Amerika
sikerét köszönheti.
A keletparti tizenhárom volt gyarmat nyugat felé
terjeszkedett. Megvásárolták vagy meghódították az észak-amerikai kontinens
déli részét a Csendes-óceánig. Száz év alatt területe, népessége, főleg
gazdasága a mai világhatalommá, az Amerikai Egyesült Államokká nőte ki magát,
melynek ipari, mint gazdasági teljesítménye a 20. század elejére megelőzte
Európát.
Az amerikai dezaszter ellenére Nagy-Britannia maradt a 19.
század vezető hatalma, az ipari forradalom hazája. Az új technika gőzhajóival
könnyen gyarmatosította, amit a világból lehetett: Kanadát, Afrikát, Ázsiát, az
indiai szubkontinenst, Ausztráliát, majdnem az egész földkerekséget. Gyakran
koboztak el európai telepesektől is gyarmatokat, melyeket ezek már a britek
előtt megszálltak. Portugáloknak, hollandoknak, franciáknak meg kellett
elégedniük azzal, amit Britannia meghagyott. Ebből a gyarmatszerzésből, az
akkori német miniállamok kimaradtak, mely tény, később az első világháború
egyik okozója lett.
A Föld túlsó oldalán az atlanti világ antipódján, az Ausztrál
Kontinens és az új-zélandi szigetország lakói, az euró-atlanti kulturális
közösség legtávolabbi tagjai. Mindkét szigetvilágot többségben brit bevándorlók
utódai lakják. Bár a 20. századtól más európai országokból is érkeztek
bevándorlók, végül már ázsiaiakat is beengednek. Meddig bírják a fehér
európaiak Ausztráliát birtokolni? Erre majd az idő ad választ. A túlnépesedett
Indonézia, Kína vagy Japán veszélyesen közel vannak
1.BeNeLux Államok: Belgium, Hollandia és Luxemburg 1948-ban létrejött vám- és gazdasági uniója volt, amíg be nem olvadt az Európai Unióba.
2.Kolumbusz Kristóf
(1451-1506) indiai expedícióra indult nyugati irányba, de India helyett a
közép-amerikai szigeteket érte el 1492-ben. Élete végéig abban a tévhitben
volt, hogy megtalálta az Indiába vezető tengeri utat nyugati irányba.
3.Épp a 20. Században
sikerült a volt Szovjet-orosz eurázsiai nagyhatalomnak hatalmát e vonalig
kiterjeszteni, és több mint 40 évig megtartani.
4.Európa földjén a
görögök voltak az első világkultúra alapítói és a görög-római civilizáció
forrása. Az ókori görög államközösség volt a mai idők Európája, Róma pedig ma
Amerikája. A Nyugatrómai Birodalom letűnése után, még mindig bírt a görögség
akkora dinamikával, hogy az arab birodalom, majd a török népek expanziós
törekvéseit Délkelet-Európa irányában évszázadokon keresztül feltartóztatta.
5.A történelem
iróniája, hogy Oroszország ma még leggyengébb ellenlábasai, a török népek,
fogják ezt a volt szuperhatalmat felmorzsolni. A volt Szovjet Birodalom
területén élő török, illetve mozlim népek magasabb születési aránya
alátámasztja ezt a feltevést. Amikor majd ezek technikai készültsége elérte
Európáét, rögtön visszakövetelik őshazájukat, az Eurázsiai Sztyeppét.
6.Egyes kutatók a
mezopotámiai szumérokat és utódaikat, a szkítákat tartják a magyarok őseinek
7.A francia forradalom
valamivel később kezdődött.
7.
Az eurázsiai sztyeppe.
Ezen óriási területet egyszerűbb politikailag a mongol
birodalom, vagy Szovjetunió fogalmával meghatározni, mint földrajzilag.
Nyugaton az orosz síksággal veszi kezdetét, átmegy a Turán alföldön, a Kazah
sztyeppén, majd Szibérián, hogy ennek északi és keleti szélei határolják, de a
Tarim medencét és az Obi-sivatagot is hozzá sorolhatjuk. Külső határai ott
végződnek, ahol az eurázsiai szubkontinens kultúrnépeinek (kínaiak, indiaiak,
európaiak) területei kezdődnek.
A szibériai folyók majd mindegyike az északi Jeges-tengerbe
folyik, kietlen vidéken, mely nem kedvezett neves kultúrák kialakulásának.
Néhány törzs, melyek az eurázsiai szubkontinensekre vándoroltak, már ősidőkben
megtelepedtek új hazájukban. Főleg nagyobb folyók völgyei, melyek a tengerre
vezettek, kedveztek a letelepedőknek. A folyón kereskedhettek, szaporodhattak,
hatalmukat kiterjeszthették a szubkontinensre, mígnem korukat meghatározó
kultúrává fejlődtek. Így alakultak ki a kínai, indiai, levantei vagy európai
kultúrák. Ezen népek műveltsége ma is jelentősebb a sztyeppnépek kultúráinál.
Több hipotézis az eurázsiai sztyeppét tartja az indoeurópai
népek őshazájának. Innen indulva hódították meg Indiát, Perzsiát, Kis Ázsiát és
Európát, ahol a már ott lakó népekkel együtt maradandó kultúrákat alapítottak.
Sokat nem tudunk az árja sztyeppbirodalmakról, mert népeik az
írás kifejlődése előtt elvándoroltak innen. Az árjákat követő mongol és türk
törzsek1 hatalmas birodalmakat hoztak létre az évszázadok
folyamán, melyek rövid virágzásuk alatt a szubkontinenseken élő kultúrnépeket
veszélyeztették, néha rövid időre meg is hódították őket. Hatalmas birodalmaik
határai keleten a Japán-tengernél, nyugaton a Kárpátoknál végződtek.
A Hiung Nuk szuper birodalma feltartóztatására, amely Kína
északi tartományait ostromolta, épült a kínai Nagy Fal. Később ugyan e hódítók,
hunokként váltak ismertté Európában. A Krisztus utáni ötödik évszázadban
főhadiszállásuk a Tiszánál volt. Innen fenyegették néhány évig Rómát, míg
Attila2 váratlan halálával a Hun Birodalom széthullott.
A következő pár évszázad nem kedvezett a
sztyeppbirodalmaknak. Kína elég erősnek bizonyult a mongol törzsek távol
tartására. Perzsia és a Levante a feltörő Arab Birodalom részei lettek. Európát
biztosította a Római Birodalom hamvából újjászületett főnix: Bizánc.
Időnként, főleg török törzsekből álló kisebb nomád
birodalmak, szerezték meg néhány évtizedre, az eurázsiai sztyeppe valamelyik
részét. A vezető törzs vagy törzsvezér nevével nevezték magukat kazároknak,
besenyőknek, kunoknak, kipcsakoknak. Elég hatalmasok voltak, hogy a
szomszédjaikat jelenlétük félelemmel töltse el, de túl rövid életűek, hogy a
művelt népeket igazában veszélyeztessék.
A 13. Század elején Dzsingisz Kán3 eurázsiai
óriásbirodalommá egyesítette a mongol tatár és török törzseket. Kelet Ázsia
ellen fordulva meghódították Kínát, ahol Dzsingisz Kán utódai, a
Jüan-dinasztia, majdnem száz évig uralkodott, amíg egy forradalom el nem
kergette őket. Európa máig emlegeti kalandozásaikat, mint tatárjárást.
Adófizetőikké tették a keleti szláv népeket, majd felégették Lengyelországot és
Magyarországot. Utóseregeik vezére, Timur Leng,4 meghódította a
Levantét és Indiát.
Az eurázsiai művelt népek szerencséjére a sztyeppbirodalmak
oly hamar felbomlanak, mint amilyen gyorsan létrejöttek. A terep, mely őket
naggyá tette, egyben a végzetük is! Mert a sztyeppe stratégiailag védhetetlen!
A folyók télen befagynak és más stratégiai akadályok nincsenek. Azon kívül az
eurázsiai puszta belterület, nincs kijárata a nyílt tengerekre. Északon és
északkeleten a klíma, a Japán-tengertől a Keleti-tengerig évezredes művelt
népek zárják el a kijáratot a tengerre. Végül hiányzik egy támpont, egy
szellemi és gazdasági központ mely az államnak, illetve államszövetségnek
támaszt adhatna.
A Szovjet Birodalom hirtelen széthullása épp napjainkban
bizonyítja ennek igazságát. De az eurázsiai szubkontinensek kulturált népeinek
a jövőben is készen kell állniuk új szovjetek, vagy Timur Lengek támadásainak
kivédésére.
1.Egyik feltevés szerint a türk népek az árja és mongol népek konglomerátuma.
2.Attila (400-453) hun
(mongol-török?) uralkodó, adófizetésre kötelezte mindkét Római Birodalmat, de
meghódításukra már nem maradt ideje.
3.Dzsingisz Kán
(1167-1227) a mongol világbirodalom alapítója.
4.Timur Leng (1336-1405)
mongol uralkodó. Meghódította Észak-Indiát, Perzsiát, végül szétverte a
kisázsiai Kipcsak-török Birodalmat.
8.
Az első világháború.
Egy kulturális körön belül következetesen a legerősebb
gazdasággal bíró állam veszi át a politikai vezetést, amíg egy újabb emelkedő
nemzet eléje nem tör. Ha az újkori történelmet idézzük, Európa felfelé ívelése
az ibér1 évszázaddal vette kezdetét, amikor a 15-16. században
spanyolok és portugálok Európa számára felkutatták a világot, majd gyarmatosították
Amerikát. Ezt a francia évszázad követte a kultúra széleskörű virágzásával és
az ország gazdaságának jelentős fellendülésével. A franciák voltak a keleti
Észak-Amerika első sikeres gyarmatosítói. A 19. a brit évszázad volt, egyben az
ipari forradalom hazája. Annak ellenére, hogy amerikai gyarmatai elszakadtak
tőle, sikerült Nagy-Britanniának a föld erőforrásainak nagy részét
megszereznie, sőt a 20. század közepéig megtartania. A németek hegemóniaigényét
a 20. Évszázadra már jó előre előkészítették költőik és filozófusaik. Így a
századfordulóra készen állt Európa közepén a fiatal gazdasági óriás, az
egyesült Németország.2 Közben az Amerikai Egyesült Államok
gazdasága nemcsak Németország, de egész Európa gazdasági teljesítményét
túlszárnyalta. Előrelátható volt, hogy az amerikai nagybácsi, a Monroe-doktrína3
ellenére is bele fog avatkozni Európa ügyeibe, és a következő európai
konfliktusban az lesz a győztes, aki az Egyesült Államokat szövetségesnek
megnyeri. Következésként csak az Amerikai Egyesült Államok beavatkozása
döntötte el a háborút az antant4 államok javára. A harmincéves
háborút (1618-1648) nagy részben Németország területen vívták meg, ez a háború
lepusztította az országot évtizedekre, azon kívül miniállamokra szaggatta a
birodalmat, melyek az európai politikában nem sokat számítottak. Az egyik német
miniállam dinasztiája, Poroszország uralkodói sikeres politikát követtek. Főleg
az orosz viszony hozott sikert. Az idők folyamán közösen megsemmisítették a
lengyel–litván nagyhatalmat és megosztoztak területén. Így váltak hatalmassá
Orosz- és Poroszország, Lengyelország romjain. A közös határon azután már
vetélytársakként néztek szembe egymással.
A német nép egyesülési szándéka, a nemzeti korszak elején, a
19. század első éveiben ébredt újra, amikor a polgár egyszeriben németnek
érezte magát, nem csak hannoverinek vagy tirolinak. Németországban az 1848-as
forradalom legfontosabb posztulátuma az egy nemzetté egyesülés lett.5 Az
egyesülés akkor még meghiúsult. Egyrészt egyes fejedelmeken, akik féltették
szuverén jogaikat a jövendőbeli uralkodótól, másrészt a potenciális királyi,
illetve császári házak rivalitásán. Csak a liberális államrend térhódításával
majd a Habsburgok6 folyamatos vereségei Olaszországban és a poroszok
ellen, tették időszerűvé az egyesülést. A Poroszország vezette Észak német
szövetség 1871-es győzelme Franciaország felett, végérvényesen megszilárdította
a Hohenzollerek7 prioritását.
Miért kellett ezt az egész németségtől óhajtott egyesülést és
a koronázást a nép részvétele nélkül Frankfurt vagy Berlin helyett,
Versailles-ban foganatosítani az, az éppeni győztesek titka marad. Nem ők
voltak az elsők, de nem is az utolsók, akik győzelmi mámorukban a következő
háború magvát hintették el. Ez a győzelem a „grande nation“8 minden
polgárában olyan mély sokkot váltott ki, hogy a revánsot generációkon át
becsületbeli ügynek érezték. Nem csoda, hisz pár évtizede nagyapáik Napóleon
zászlói alatt a világot meghódítani indultak. És most? Egy eddig számot sem
tevő nép néhány jelentéktelen hercegsége egyesül, hadserege szétveri a francia
sereget, bevonul Párizsba és Versaillesben, császárrá proklamálja a porosz
királyt.
Az egyesülés szépséghibája, hogy Német-Ausztria nem
csatlakozott a birodalomhoz. A Habsburg-Monarchia nem német többsége nem is
kívánt a Nagynémet Birodalomba ötödik kerékként betársulni.9 Így
aztán sikerült a Habsburgok házi-politikájának az évszázadok folyamán, Svájcot,
Németalföldet végül Ausztriát, a német egységből leválasztani.
Minden élőlény bizonyos agresszivitással rendelkezik, hogy
fennmaradását biztosítsa. Kvázi minden nép minden faj sajátos dinamikája más
kárára is gyarapodni. Így minden állam több felől is fenyegetett. A politika
művészete tehát az igazi szövetségest, a legkisebb ellenszolgáltatás fejében
megtalálni, nehogy az ország háború esetén egyedül maradjon. Az első
világháború szövetségei, melyek szövevényein és gyarmatbirtokain keresztül az
egész világot egy tulajdonképpen európai konfliktusba belesodorták, inkább a
véletlen, mint előrelátó megfontolás szüleményei voltak. Már ahogy a partnerek
eltérő érdekeiket egyeztetni tudták.
Minthogy Franciaország gazdasági ereje eleve gyenge volt a
németek elleni revánsra, szövetségest keresett Németország keleti
konkurensével, a Cári Birodalommal. A Nagy-Britannia és Franciaország között
létrejött Entente-Cordiale szerződést főleg a gyarmataik körül felmerülő viták
megoldására és a status quo10 más hatalmak elleni biztosítására
kötötték, természetesen későbbi szövetségeseik Oroszország és az Egyesült
Államok ellen is. Hogy Nagy-Britannia akceptálta Oroszország bevételét az
antant-ba, az valószínűleg az „Ex duobus malis, minimum est eliendum“11 megfontolás
jegyében történhetett. Oroszország földrajzilag túl távol van, hogy
Franciaországot vagy Nagy-Britanniát veszélyeztesse- gondolták. Negyven év
múltán megbosszulta magát e rövidlátó politika, amikor Szovjet Oroszország
Vörös Hadserege Közép-Európában állt és az Egyesült Államokkal szövetségben,
Európát lelökték a világ színpadáról!
A 19. Század folyamán Nagy-Britanniának sok nehézségbe került
Oroszországot a világtengerektől távol tartania,12 amikor új
konkurens tűnt fel, amely Nagy-Britannia hatalmi pozícióját elvitathatná:
Németország. Mind Franciaország, mind Nagy-Britannia olyan tűrhetetlennek
tartották a fenyegető német hegemóniát, hogy félretolták évszázados
rivalgásukat és együtt indultak az új vetélytárs legyűrésére.
A központi hatalmak erejét Németország adta, amelynek
gazdasági potenciálja egyedül is felülmúlta európai riválisai gazdasági erejét,
de Németországnak szövetségesként csak a népei partikuláris törekvéseivel
küszködő Osztrák Magyar Monarchia, és az Oszmán Birodalom; a „boszporuszi beteg
ember” maradt. Két soknemzetiségű monarchia, melyek a nemzeti-liberális
világban jócskán elavultak. Mindkét birodalom gazdasága, messze elmaradt a kor
nagyhatalmai mögött. Annyira, hogy az Oszmán Birodalom külső támogatásra
szorult, míg a Habsburg-monarchia legfeljebb egy helyileg korlátozott, kisebb
háborúra volt felkészülve. Ennek ellenére Németország nem mellőzhette a
Habsburgokat, mert miként a háború elején még szövetséges Olaszország vagy
Románia, könnyen az ellen oldalra válthattak volna, hogy Sziléziát, esetleg
Szászországot, talán még Bajorországot is birtokukba vehessék.13
Oroszország a 19. Század végén sok szimpatizánst szerzett a
Balkánon, amikor a balkáni népeket segítette az ozmán-török uralmat lerázniuk,
persze azzal a hátsó szándékkal, hogy a Balkánt egy pánszláv ortodox
birodalomba bekebelezze. A nem szláv, de ortodox görögök és románok is az orosz
cároktól14 várták, hogy visszahelyezi a Hágia Szófiára az
andráskeresztet. A Cári Birodalom most közel állt régi törekvéséhez: kijutni a
nyílt tengerre, mert nyílt tenger nélkül csak másodrendű nagyhatalom marad.
A Balkán nyugat-kelet ütközőpontján mindig is vitatott
terület volt. Az ókorban éppúgy, mint később Bizánc és a Nyugatrómai Birodalom
között, majd a törökök szultánok és a magyar királyok hadakoztak felette. A
Balkán-félsziget népeit az ide-oda vonuló idegen hadak szétzilálták, majd
összekeverték, hogy ugyanabban az országrészben, ugyanegy helységben több nép,
több vallás torlódott össze, akik kénytelenek egymással együtt élni. Ha az idők
folyamán egy nép vagy vallás fölénybe kerül, igyekszik a saját nemzetiségét
vagy vallását az egész térségre kiterjeszteni.
A tizenkilencedikről a huszadik század fordulóján a régió
népei közel álltak az egyesüléshez a török hódoltság lerázása érdekében. A baj
a résztvevők hegemóniális tendenciáiban rejlett! A görögök Bizánc hatalma
újraélesztésére gondoltak, természetesen hellén vezérlettel. A horvátok egy
Zágrábból irányított illír birodalomra tendáltak. A románok kitalálták a
dák-római birodalmat, -amely legfeljebb néhány évtizedig állhatott fenn- ebből
a fikcióból jogot formálnak nemcsak a Balkánra, Ukrajna részeire, de
Magyarország jó részére is.
A Balkán keleti sarkát bolgár etnikum lakja. Oroszország,
hogy Dobrudzsán át, egyesített bolgárföldön jusson a török tengerszoros nyugati
oldalára, szorgalmazta nagy Bulgária megteremtését, amit az Osztrák-magyar
monarchia, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország is támogatott. Minthogy a
Balkánon ritka az összefüggő etnikai terület, a nagy bolgár törekvés heves
ellenzékre talált Romániában, mint Szerbiában. Románia a Dobrudzsát követelte,
Görögország és Szerbia Macedóniát. A nagy szerb óhaj Macedóniát tengeri
kikötőjével Szalonikivel együtt, Bosznia-Hercegovinát, Albániát, sőt
Horvátország részeit is jussának tartotta.
A pánszláv gondolat -Lengyelországon kívül, amely már részben
orosz uralom alatt volt- a Monarchia nyugat és délszláv népeinél erős
visszhangra talált. Az orosz hegemónia az összes európai szláv népek felett
nemcsak az Osztrák Magyar Monarchiának, de egész Európának, Nagy Britanniát is
beleértve, elfogadhatatlan volt. Oroszország igénye az egész Balkánra a
Monarchia integritását sértették, ezért semmiképp sem engedhette meg az orosz
hegemóniát Szerbia felett! Az Osztrák Magyar Monarchia kész volt Szerbia
helyett Kelet Ruméliát – vagyis az Ozmán-Birodalom balkáni területeit – az
orosz befolyásnak átengedni. Ezzel már a Földközi-tengerre ért volna
Oroszország.15 Az antant szintén Oroszországnak ígérte az
európai Törökországot Isztambullal együtt. Miért nem mindent? Az egész Balkánt
egy csapásra megszerezni! – gondolták a moszkoviták.
Lehet, hogy Oroszország semlegessége meggátolta volna az első
világháborút, talán mindkét világháborút? Végtére Oroszország és Németország
akkori viszonya nem volt olyan rossz, hogy egymásra rontsanak.16
Oroszország elkerülte volna a 70 éves bolsevik diktatúrát, a mérhetetlen
erkölcsi és anyagi károkat, melyeket a bolsevikok egy utópisztikus osztály
nélküli társadalom megteremtéséért elkövettek. Az óriási Oroszország természeti
adottságai garantálták a gyors iparosítást, következésként a gazdasági és
politikai felzárkózást Európához. A német évszázadot az orosz követte volna,
vagyis a fehér faj hegemóniája megtoldódott volna, vagy két évszázaddal.
Egy fiatal szerbekből álló csoport, a vitatott
Bosznia-hercegovinai tartományban, meggyilkolta a Duna-monarchia trónörökösét
és annak feleségét. A merénylők akár saját kezdeményezésből, akár szerb vagy
orosz titkosszolgálati utasításra lőttek, a trónörökös pár legyilkolása
kényszeríttette a Monarchiát a szerb - orosz machinációknak egyszer s
mindenkorra véget vetni. A Monarchia 1914. július 28. án hadat üzent
Szerbiának. Ekkor Oroszország általános mozgósítást rendelt el. Erre Ausztria
szövetségese, Németország hadat üzent Oroszországnak. Oroszország szövetségese
Franciaország augusztus 3. án megbombázta -akkor még nagyon kezdetleges
bombákkal- Karlsruhe és Nürnberg német városokat, ezt a párizsi német konzul a
hadiállapot bekövetkeztének nyilvánította.
Nagy-Britannia az orosz japán háborúban (1904-1905) Japánt
segítette, majd kibékítette a torzsalkodókat. Minthogy Oroszország kelet-ázsiai
terjeszkedése kilátástalannak bizonyult, szabad kezet adott Japánnak
Kelet-Ázsiában. Oroszország inkább a számára sokkal fontosabb Konstantinápoly
megszerzésére fordította erejét. Az antant a távol-keleti német gyarmatok
odaígérésével, késztette Japánt belépni a háborúba. Japán rögtön meg is szállta
a csendes-óceáni német szigeteket és Csingtaot, -a németek kínai jussát a
boxerlázadás17 leveréséből- megkezdve Kína gyarmatosítását.
A hanyatló Oszmán Birodalomtól Nagy-Britannia már 1881-82ben elvette
Ciprust és Egyiptomot a Szuezi-csatornával. Ezzel biztosította befolyását a
Közel-Keletre, egyben rövidebb utat nyert indiai gyarmatához. Így már nem
zavarta, ha Oroszország kijut a Földközi-tengerre. Kész volt támogatni
Oroszország igényét a török tengerszorosokra. Cserébe Szentpétervár elismerte
Nagy-Britanniának a déli Perzsia és Afganisztán feletti igényét. Ez
kényszeríttette a törököket új szövetséges után nézni, nehogy Mezopotámia vagy
Arábia is, Perzsia, Ciprus, illetve Észak-Afrika sorsára jusson. Csatlakoztak
az antant ellentáborához, a központi hatalmakhoz.
Ez az ostoba háború Európa népeinek felbecsülhetetlen kárt
okozott. Ez a testvérháború Európa népei között, aláásta Európa eddigi vezető
pozícióját a világban. Ezen háborúért, amely 1914 nyarán kitört, minden
résztvevő nép -győztes, mint vesztes- egyaránt felelős. Oroszország -hogy a
török tengerszoros meghódítását biztosítsa, hogy kijusson a Földközi Tengerre-
az egész Balkánt követelte, amihez semmi jogi alapja nem volt. A Habsburgok egy
tartománnyal akarták gyarapítani birodalmukat. Németország jussát követelte a
világból, amit már mások évekkel ezelőtt kisajátítottak. Franciaország revánsra
törekedett Németország ellen, ha erejéből már nem is futotta. Nagy-Britannia
nem tűrt konkurenciát sem a kontinensen, sem a tengereken. Az Egyesült
Államokban éppen megtelepedett finánchatalomnak a torzsalkodó, de hatalmas
Európa, mint annak legerősebb gazdasági hatalma Németország, volt az első
akadály glóbuszunk feletti hegemóniája megvalósításában.
Minden konkurens szerette volna ellenfelét úgy
összeszorítani, sőt tönkre tenni -főleg az iparosított területeinek
annektálásával-, hogy soha többé lábra ne állhasson. Hogy az országhatárok
jórészt etnikai határok is voltak figyelembe sem vették.18 Az ördög
bújhatott az emberiségbe. Európa népei nótázva, jókedvvel, győzelemittasan
vonultak a háborúba. Bízva, hogy karácsonyra győztesként hazatérnek.
Az antant minden oldalról indított támadással tervezte a
központi hatalmakat összeroppantani, és országaikat megszállni. A támadás
elakadása esetére pedig blokád alá venni ellenfeleiket, a blokád végül is
sikert hozott számukra. A központi hatalmak stratégiája: hét hadsereggel
először Franciaországot leverni, addig keleten a 8. Német Hadsereg, a Monarchia
három hadseregével együtt, sakkban tartja Oroszországot.
Németország hadserege számára szabad átvonulást kért a
semleges Luxemburgtól és Belgiumtól, hogy a francia frontot északról támadhassa
meg. A megtiltó válasz ellenére 1914. augusztus 2-án megindultak a német
csapatok és a háború első napjaiban megszállták Belgium nagy részét. Áttörve
Belgiumon, szétszórták a meglepett franciák védvonalát és támadó ékjük jól
haladt Párizs irányába. A negyedik héten áttörtek a Márnán, bevették Meaux
városát, negyven kilométerre voltak Párizstól. Párizs bevétele után déli
irányba tervezték lenyomni, és felgöngyölíteni a francia hadsereget.
Nagy-Britannia -amely a háború kitörése előtt semlegesnek álcázta magát-
Belgium semlegességének megsértése ürügyén állt csatasorba a német vetélytárs
ellen. Amíg a németek Párizsra meneteltek, brit egységek kezdték jobb
szárnyukat bekeríteni. Párizs ostromát fel kellett adni, és védelmi vonalat
építeni, az angolokkal szemben fel egész az északi tengerig. Az elzászi
határaikon csak néhány kilométerrel jutottak túl a németek, de sorsdöntő
áttörés itt sem sikerült.
Oroszország közben megszállta fél Kelet-Poroszországot. A
nyugati hadszíntérről kellett a 9. hadsereget elvonni és sürgősen a keleti
frontra szállítani. Ezzel a szövetségesek: britek, oroszok megmentették
Franciaországot.
Augusztus végén sikerült a németeknek Tannenbergnél
megsemmisíteni a Második Orosz Hadsereget, majd néhány nap múltán a Mazuri
tavaknál, az Első Orosz Hadsereg jutott ugyanerre a sorsra. Ezzel visszaszerezték
Kelet Poroszországot.
Az Osztrák-magyar haderő a keleti frontra három hadsereggel
vonult fel. Szemben a túloldalon, az oroszok négy hadseregüket
összpontosították, hogy a Szerbiára támadó hadseregek egyikét át kellett
irányítani a keleti hadszíntérre. Mindkét ellenfél egyaránt korszerűtlen
felszereléssel vonult hadba, de az oroszoknak előnyükre vált, hogy a Monarchia
szláv csapatai nem szívesen harcoltak a nagy szláv matica19 ellen.
Egyedül a lengyelek álltak a Központi Hatalmak oldalán a Cár ellen. A kezdetben
1,8 milliós létszámmal felvonult Cs és K20 hadseregből néhány hónap
múltán eltűnt - vagyis átszökött-, fogságba esett, megsebesült, vagy elesett 1
millió fő. A Kelet-Poroszországban veszett két hadseregüket könnyen pótolták az
oroszok. Óriási embertartalékukból új hadseregeket küldtek a frontra, és
töretlen erővel támadtak a lengyel fronton. Rövidesen mélyen behatoltak a déli
Lengyelországba majd áttörték a keleti kárpátvonalat, csak nagy nehezen
sikerült főleg magyar huszároknak és lengyel lándzsásoknak kiszorítani az
oroszokat Európa eme természetes keleti bástyájáról. A németek újra a nyugati
frontról voltak kénytelenek csapatokat hozni, melyek Lodzsnál állították meg az
oroszokat, majd visszanyomták a frontot egészen keletre.
Látva sikertelen próbálkozásaikat az ellenfél
megsemmisítésére, a tél beálltával majd minden fronton beásták magukat az
ellenfelek. A mindkét oldalon oly szépen kitervelt villámháború állóháborúvá
változott. A karácsonyi hazatérés pedig igencsak elhúzódott.
A háború kitörésekor a Csingtao körüli vizeket őrző német
cirkálóraj parancsot kapott a hazatérésre. A Royl Navy21 rögtön
megindította a hajtóvadászatot ellene. Az első tengeri csatában a chilei partok
előtt még legyőzték a németek az útjukat álló angol hajórajt. Utána megkerülve
a Tűzföldet, áthajóztak az Atlanti-óceánra, ahol már a Falkland-szigeteknél egy
nagyobb brit flotta várt rájuk. Ennek a flottának sikerült itt -egyetlen hajó
kivételével- az egész német hajórajt elsüllyeszteni. Ettől az időtől kezdve a tengereken
csak a németek búvárhajói vetekedhettek az angolokkal.
A brit admiralitás a csatorna és az északi tenger
kijáratainak lezárására összpontosíthatta minden erejét. Az Északi-tengert már
a háború kezdetén saját operációs területévé nyilvánította az antant és
elaknásította a kijáratokat. A keskeny, La Manche-csatornát még könnyebben
tudták lezárni. Így a német flotta nem bírt kijutni az atlanti vizekre. Egyedül
a tengeralattjárók bújtak át nagy nehézségek árán a záron.22 Kijutva
az óceánra, vadásztak az antant hajóira. Egy amerikai jegyzék 1915-ben
figyelmeztette Németországot, nehogy amerikai hadiszállítmányokat is
megtámadjanak! Hogy okot ne szolgáltassanak az amerikai kormánynak a
nyílt hadba lépésre, kénytelenek voltak az üzletelők és hadiszállítók hajóinak
szemet hunyni, ha azok amerikai zászló alatt hajóztak. Bár az 1899ben
elfogadott Hágai Egyezmény tiltja semleges államoknak fegyver és hadianyag
szállítását hadviselő országok támogatására.
A német flotta viszont a Skagerrakot zárta el. A tengeri
összeköttetést Oroszország és nyugati szövetségesei között, egyben biztosítva a
Németország számára nélkülözhetetlen svéd vasércszállítmányok útját. Egy angol
flotta 1916. május végén 150 hajóval a blokád áttörésére indult, de a tengeri
ütközetből dupla veszteséggel vonult vissza, mint amit ők okoztak a németeknek.
A továbbiakban aztán felhagytak az áttöréssel.
A „Kongóakta” ellenére, amely megtiltotta az európai
háborúkat az afrikai gyarmatokra kiterjeszteni, az antant egymás után megszállt
minden német gyarmatot. Egyedül Kelet-Afrikát bírta egy maroknyi elszánt katona
az 1918-as európai fegyverszünetig megvédeni.
A tél elmúltával az antant összehangolt kétfrontos
támadásokkal akarta a központi hatalmakat összeroppantani. A folyamatos
támadások eredménye: nyugaton néhány kilométer előnyomulás és néhány szétlőtt
falu mellett több tízezer halott és sebesült lett. Keleten az oroszok kezdtek
óriási számbeli fölényükkel mind nagyobb offenzívákba az egész arcvonalon.
Amíg Európa népei a nyugati fronton eredménytelenül
gyilkolták egymást, a keleti hadszíntéren a németek kiverték a támadó oroszok
balszárnyát Mazuriából. Később, 1915 nyarán a központi hatalmak együttes
támadása kiűzte Lengyelországból, Lettországból és Litvániából az oroszokat,
majd a Pripjet-mocsarak és a Düna-Daugova vonalára nyomta vissza az
arcvonalukat. Csak azért nem követték őket tovább, mert a hadvezetés nem akarta
csapatait a végtelen eurázsiai pusztán szétforgácsolni.
Már néhány hónapos háborúskodás után látható volt, hogy ezen
a háborún csak veszteni lehet, de nyerni egyik fél sem fog! Ha az emberiség egy
kevés józan ítélőképességgel is bírna, akkor most fair feltételekkel békét
kötnek. De itt voltak a bankárdinasztiák, akiknek nagyon is jó nyereséget
hozott ez a háború, hát miért ne pénzelték volna tovább a „háborúskodó urakat”.
Az ellenfelek pedig, a győzelem reményében kezdetek háborúzni. Feladni? Dehogy
is! Inkább új szövetségesek után néztek.
Még a 19. század végén Olaszország ellentétbe került
Franciaországgal, amikor mindkét fél az Észak-Afrika gyarmatosításába kezdett.
Nagy-Britanniának szintén tervei voltak Afrikában. Ismerve a francia német
viszonyt, Olaszországnak egyedül Németország ígérkezett potenciális
szövetségesnek, amely szövetségben volt az Osztrák Magyar Monarchiával. Ez időben
a Monarchia egyetlen állammal sem állt konfliktusban, ezért berzenkedett
Olaszország felvétele ellen, nehogy a szövetség franciaellenes élt kapjon. A
balvégzet 1882ben mégis létrehozta a Hármasszövetséget Olaszországgal. Ennek
ellensúlyozására Franciaország Oroszországgal kötött ellenszövetséget, ha a Cár
épp nem is rajongott a királygyilkos francia republikánusokért.
Nemsokára kiegyezett a két latin hatalom Afrika felett:
Franciaország Tunéziát, Olaszország pedig Líbiát gyarmatosította. A
századforduló után titkos szerződést kötöttek, melyben Olaszország megígérte:
nem lép háborúba Franciaország ellen. A háború kitörésekor meg is tagadta a
hadba lépést a Központi Hatalmak oldalán, sőt semlegessége fejében követelte a
Monarchiától: Triesztet Isztriával és a még Ausztria fennhatósága alatt lévő
olasz etnikum lakta területeket, végül Dél-Tirolt. A német etnikumtól lakott
Dél-Tirolhoz, annyi jussa volt Itáliának, mint a Habsburgoknak olasz
tartományaikhoz. Az antant ígéretet tett az olasz kormánynak Isztria, Dalmácia,
Dél-Tirol bekebelezésére, Albánia feletti hegemónia megszerzésére, végül a
szétosztandó Oszmán-Török Birodalom részeire. Ezzel magához csábította az
olaszokat. Hát, ha nem is nagy lelkesen, 1915 májusában hadat üzentek a
Monarchiának. Hadseregük felvonult az osztrák határra és az Isonzó nyugati
partjáról sorozatosan rohamoztak Görz-Gorizia illetve Trieszt irányába, amit a
Monarchia csapatai mind visszavertek. Bizony az olaszok sem verekedtek nagyobb
elánnal, mint a Monarchia nemzetiségei.
Oroszország és szövetségesei között hiányzott a szárazföldi
összeköttetés. Az antanthatalmak összeköttetést kerestek. Egy okból, hogy
Oroszországot hadianyaggal ellássák, de azon reményben is, hogy a nyugati
fronton orosz tömegeket vethessenek be.
Hogy legalább a tengeri összeköttetést az orosz
szövetségeshez megnyissák, már 1915 elején egy angol-francia hajóhad 200 000
fős hadsereggel a fedélzeten indult a Dardanellák ellen. Az invázorokat már
útközben a központi hatalmak tengeralattjárói fogadták, amelyek több hajót
megtorpedóztak. Az angolok a Gallipoli félszigeten szálltak partra, a franciák
velük átellenben az ázsiai oldalon, de mindkét támadó elakadt. Egyikük sem
jutott túl hajóágyúik hordtávolságán. A törökök állták a sarat! Az invázorok
nyolc hónapos ostrom után kénytelenek voltak feladni a Dardanellákat. De nehogy
re infecta23 térjenek haza, megszállták a macedón kikötővárost
Szalonikit, és oldalukra kényszeríttették az addig semleges Görögországot.
Az Oszmán Birodalomnak sem volt összeköttetése a központi
hatalmakkal, így itt is sürgősen kapcsolatot kellett teremteni. Annál inkább,
mert az Oszmán Birodalmat négy fronton veszélyeztették: A Dardanellákat az
antant seregek ostromolták. A Kaukázus felől az oroszok minden pillanatban
áttörhették a török frontot. A Sínai-félszigeten állásharcban álltak az
egyiptomi brit hadtesttel. Végül Mezopotámiában az angolok indiai hadserege
támadott.24
A Monarchia azért kelt háborúra, hogy az orosz befolyásnak
Szerbiában véget vessen. Az orosz térnyerésre a keleti fronton, a Belgrád ellen
felvonuló Második Hadsereget keletre kellett küldeni. Így Szerbiával a Hatodik
Hadseregnek egyedül kellett volna megbirkóznia. A CS és K hadsereg első,
Boszniából indított támadását visszaverték a szerbek, csak újbóli
próbálkozással bírt áttörni Szerbiába. Ekkor parancsnoka helyrehozhatatlan
stratégiai hibát tett. A félig megvert ellenség felszámolása helyett
kettéválasztotta hadseregét, és nagyobb részével megszállta Belgrádot. Közben a
szerbek rendezték soraikat és visszaverték üldözőiket a Drina boszniai
partjaira, majd Belgrád ellen fordultak és átvetették a támadókat a Duna és
Száva magyar oldalára. Azóta farkasszemet néztek az ellenfelek a folyók két
oldalán. Ahogy az összeköttetés az oszmán szövetségessel mind akutabbá vált le
kellett vezényelni Kelet-Poroszországból a 11. Német Hadsereget, hogy a
következő támadás sikert hozzon. Bulgária, nehogy Görögország sorsára jusson,
bízva a központi hatalmak erejében, belépett a szövetségbe. Így gondolta
Macedóniát megszerezni, amely provinciát mindhárom szomszéd: Bulgária,
Görögország Szerbia egymás között vitatott. A túlerő 1915 őszén 6 hét alatt
legyőzte Szerbiát. A szerb hadsereg jó negyedrésze átvágta magát Albánián
keresztül Korfu szigetére, ahol egyesült az antant csapataival, akik Görögországot
már a saját táborukba erőszakolták. Hogy az antantot megelőzzék, a központi
hatalmak megszállták Montenegrót és Albániát. Ezzel a központi hatalmak
megteremtették a szárazföldi összeköttetést oszmán-török szövetségesükkel.
Amit a német hadiipar előállítani tudott, annak egész
arzenálját felsorakoztatták Verdun térségében, majd 1916. február végétől
augusztus közepéig ágyúzták és rohamozták a francia vonalakat. Az ütközetek
folyamán 350 000 francia és majd annyi német esett el. A támadók előrejutottak
pár kilométerrel, de a nagy áttörés Párizsra nem sikerült. Inkább az antantot
késztette még nagyobb ellencsapásra valamivel északabbra – a Somme vonalán.
Hiszen a világ majdnem valamennyi fegyvergyára nekik szállította a muníciót.
Többhetes tüzérségi előkészítés után az antant rohamosztagai – a haditechnika
legújabb találmányai – tankok mögött indultak az ellenséges állásokra. Ez az
óriási nyári offenzíva 40 km széles fronton 12 km-es előnyomulást hozott. Az
adatok szerint félmillió brit, ugyanannyi német és 200 000 francia katona
életébe került.
Még a háború kitörése előtt több találékony hadmérnök
készített tervet egy robbanómotorral hajtott, géppuskával, illetve ágyúval
felszerelt terepjáró acélerőd (harckocsi) építésére, melyeket akkor minden
hadvezetés elutasított. A kor stratégiája a tüzérség mellett a századforduló új
találmányára a géppuskára alapozta a gyalogsági betörések elhárítását. Saját
rohamaik előkészítéseként pedig elégségesnek tartották az ellenséges állások
néhány órás ágyúzását, az ellenséges védők és géppuskafészkek megsemmisítésére.
A háború második évében, már hetekig lőtték egymás arcvonalait a rohamok előtt,
de mindkét félnek sikerült a többszörösen is szétlőtt saját állásaikat
emberekkel, felszereléssel, mint munícióval újra és újra feltölteni. Végül az
antant kezdte meg a harckocsik -amit az angolok tank fedőnéven gyártottak-
bevetését, melyeknek győzelmüket nagyban köszönhették.
Az Irish Volunters Armee25 1916 tavaszán
megrohanta az ír fővárost és -néhány napra- kiűzte onnan az angol hódítókat. Az
írek, a németek és az Amerikában élő honfitársaik támogatásában reménykedtek.
Csalóka remény volt! Németország tengeri ereje gyenge volt, az íreknek
egyáltalán katonai támogatást nyújtani. Amerika pedig már rég az antant
oldalára állt. Így az ír szabadságharc véres leverése sem váltott ki
megütközést Wilson26 erényes kormányánál.
Az oroszok minden offenzívája katasztrófával végződött. A
háború második évére akadozott a fegyver és lőszer utánpótlásuk. Az elesett,
vagy fogságba került tisztek és altisztek pótolhatatlanok voltak. Minden
dezaszter ellenére 1916 nyarán -nyugati szövetségeseik unszolására- új támadást
intéztek a CS és K front ellen, amit 100 km szélességben visszaszorítottak.
Romániát szintén szerződés kötötte a központi hatalmakhoz, de
nem tartotta be szavát. Ellenkezőleg, titkos megállapodást kötött
Oroszországgal és Franciaországgal, amely Erdélyt Romániának ígérte, ha az
antant oldalára áll. Ezt a szerződés sem értelmezték szószerit a románok és
halogatták a hadüzenetet. Csak, amikor, a váratlan orosz siker bátorságot
kölcsönzött kormányuknak, üzentek hadat az Osztrák Magyar Monarchiának. Ízibe
be is bocskoroltak Erdélybe. Megtehették, hiszen góbéék majd egy szálig kint
voltak valamelyik fronton. Az orosz offenzíva közben elakadt, a románok meg két
tűz közé kerültek. Északról Mackensen27 seregei, délről a bolgárok
összeroppantották hadseregüket, és átkergették a szeret folyó keleti oldalára.
A lassan kimerülő Oroszország titkos tárgyalásokba kezdett a
központi hatalmakkal a békekötés feltételeiről. Az orosz fél azonban
megszakította a tárgyalásokat, amikor a központi hatalmak 1916. november 5-én
proklamálták a független lengyel királyságot a volt orosz fennhatóság területén28 Pedig
ez a békekötés, megmenthette volna az Orosz Birodalmat az összeomlástól.
Már két és fél éve tartott az állóháború, de sikert egyik
félnek sem hozott. A Római Pápa többször intette békére a hadakozókat. Végre a
központi hatalmak bírtak cseppnyi belátással és 1916 végén békeajánlatot tettek
az antantnak. Ott kimerültség jeleként értelmezték a felhívást és
visszautasították azt. Annál inkább, hogy Amerikában újra elnökké választották
Wilsont, aki feledve választási békeszólamait melyben: győztesek nélküli békére
szólította fel az „európai háborúskodó urakat”, -feltehetőleg pénzelői
parancsára- minden eszközzel az antantot kezdte támogatni.
A cári birodalom elavult rendszere alkalmatlan volt egy
modern háborúban évekig helytállni. Az 1917. februári forradalom száműzte a
cárt és utat nyitott egy korszerű rendszer kialakulásához. Kétségtelen, hogy ez
a plurális szisztéma rövidesen megvalósul, ha a szövetséges antant nem
erőszakolja orosz szövetségesére a háború folytatását. Nyomást gyakoroltak az
ideiglenes kormányra -amely a trón megdöntése után alakult- amíg a kormány az
utolsó tartalékéit is a frontra küldte. Csakhogy ebben a háborúban az orosz
állam ment tönkre. A muzsik már nem volt hajlandó ezért a bukott államért a
bőrét kockáztatni! A központi hatalmak hamar szét is verték ezt a keserves
offenzívát.
A központi hatalmak, hogy az orosz riválist végleg
kikapcsolják, néhány hivatásos forradalmárt síboltak Szentpétervárra, akik
bolsevikoknak nevezték magukat.29 Senki nem gondolta, hogy ezek
a becsavarodott világszédítők valaha is magukhoz bírják ragadni a
kormányhatalmat; csak növeljék az anarchiát! A szerencsétlen kimenetelű
offenzíva kormányválságot idézett elő, amit a bolsevikok hasznukra fordítottak.
1917. november elején felbujtották a még szét nem széledt petrográdi
helyőrséget, és a balti flotta legénységét az ideiglenes kormány ellen.
Megszállták velük a kormány székhelyét, és átvették a hatalmat Oroszország
felett, amit Szovjetuniónak30 neveztek el. Lenin31 a
bolsevik főnacsalnyik32 békedekrétumot hirdetett, melyben
felszólított minden hadviselő felet a háború azonnali befejezésére. Tudta, hogy
a központi hatalmak örömmel fogadják békeajánlatát. Azon kívül az orosz
hadsereg már oszlásnak indult, amit megállítani lehetetlen lett volna, de ez a
bolsevikokat nem zavarta. Nekik megvolt a párthadseregük, a matrózok, amely
számukra a hatalmat biztosította. A Vörös Hadseregük ellen pedig nem kívántak
konkurens hadsereget. Egy másik dekrétumban, az Oroszországban már rég esedékes
földreformot, a nagybirtokok felosztását a földművelők között hirdette meg. Erre
az utolsó muzsik is, aki még a fronton állt odahagyta a lövészárkot, nehogy a
földosztásról lemaradjon.
A lengyelországi Breszt-Litovszkban 1917 utolsó napjaiban
tárgyalások kezdődtek Szovjet Oroszország és a központi hatalmak között. A
bolsevikok hasztalan időfecsérlésnek tartották az egészet, mert
világforradalomra számítottak, hogy az egész földkerekségen saját elvtársaik
veszik át a hatalmat. Néhány napos huzavona után Trockij33 -aki
Lenin jobb keze volt és a szovjet delegációt vezette- kijelentette, hogy a
háborút a Szovjetunió befejezettnek tekinti. Ezzel elhagyta az ülést anélkül,
hogy bármilyen szerződést aláírt volna.
Kihasználva az oroszországi fejetlenséget, Finnország és a
balti államok kiharcolták a függetlenségüket. Elsőként Finnország lépett ki a
Szovjetunióból, miután Trockij a népek önrendelkezési jogáról kezdett
Propagandálni. Egy hónapra rá a litván parlament, ezzel majdnem egy időben
Észtország és Lettország is kinyilvánították országaik függetlenségét. Ukrajna
különbékét kötött a központi hatalmakkal, hogy ezek garantálják függetlenségét
Szovjet Oroszország ellen. Ekkor a bolsevikok mégis kénytelenek voltak
békeszerződést kötni a központi hatalmakkal, egyben akceptálni a saját
propagandájuk által is terjesztett, Wilson-doktrínát34 a népek
önrendelkezési jogáról, kvázi jóváhagyni a kivált államok függetlenségét.
Az olaszok tizenegyedik offenzívája egy ponton áttört a
Monarchia állásain, de néhány kilométer után kifulladt. Egy sikeres ellenséges
áttörés viszont a Habsburg-monarchia kapitulációját is előidézhette volna! Újra
a német szövetségesnek kellett a -saját nehézségei ellenére is- csatasorba
állni, hogy a katasztrófát megelőzze. A közös offenzíva az olaszok ellen 1917.
október végén vette kezdetét. Már az első napon 28 km mélyen betört az
ellenséges területre, majd felgöngyölte az olaszok arcvonalát az Isonzó
völgyében. Ezzel két olasz hadsereg 300000 katonája esett fogságba teljes
felszerelésével. Csak a gyorsan beszállított francia és brit csapatoknak
sikerült a Piave folyó mögött új védelmi állásokat kialakítani, ezzel
Olaszországot az összeomlástól megmenteni.
Miután Oroszország kivált a háborúból, a keleti német
seregtestek jó részét átirányították a nyugati frontra, ahol a háború
súlypontja volt. Ahol a feltörekvő Németország ellen a lassan elvirágzó
nagyhatalmak Franciaország és Nagy-Britannia álltak. Igazán elvirágozva azért
még nem voltak! Sőt már a háború kezdetétől ők voltak előnyben, mert óriási
gyarmatbirodalmaik révén a fél világ nyersanyaga felett domináltak. A blokád,
amit a központi hatalmak köré vontak, mindjobban éreztette hatását. Németország
a blokád ellensúlyozásaként újra kezdte a búvárhajó harcot; most a már amerikai
hajók ellen is, az antant minden hadiszállítója ellen! Végre itt volt Amerika
urainak a casus belli.35 Amerika bankárai joggal féltették
pénzüket -mellyel minden hadviselő felet pénzeltek-, hogy a tönkretett Európa
nem tudja adósságát visszafizetni, így a fizetésképes Amerikát is bele kellett
manőverezni a háborúba. Wilson minden előbbi fogadkozása ellenére, 1917.
április 6-án hadat üzent a központi hatalmaknak, bár nem sok amerikainak volt
kedve az európai testvérháborúba beavatkozni!36 Wilson is csak
hazug békeszólamai miatt -béke győztes nélkül- lett újraválasztva. Az Egyesült
Államok után a Washingtontól függő latin-amerikai kormányok is elküldték
hadüzeneteiket Berlinbe.
Végső lehetőségként kínálkozott a német hadvezetés számára
egy összpontosított, minden erővel indított offenzívával a döntő győzelmet
kivívni, mielőtt az amerikai csapatok beérkeznének Franciaországba. Az 1918
márciusában megindult támadás a francia-brit arcvonal érintkező pontjára
összpontosult. Sikeresen áttörte a frontot és éket vert a szövetségesek közé. A
támadás élei két hét múltán elérték: Amién, Montdidiér, Compiègne, Château
Thierry vonalát. Pétain marsall37 Párizs védelmét kezdte szervezni,
Marsall Haig38 brit főparancsnok már a visszavonulásra készült és
csapatai átmentésére a csatornán. Clemenceau39 a végső
pillanatban konferenciát hozott össze Franciaország és Nagy-Britannia politikai
és katonai vezetőivel Dullens-ben. Foch40 tábornagy, a francia
vezérkari főnök, vázolta az antant ember és hadianyag fölényét és a nemsokára
beérkező amerikai egységek hatását, majd utalt az ellenség erejének
felmorzsolódására. Foch tábornagy optimizmusa bizalommal töltötte el a
résztvevőket. A konferencia átadta neki a parancsnokságot mindkét hadsereg
tartalékjai felett, hogy rendelkezzék a német előnyomulás feltartóztatására.
Foch helyzetmegítélése valónak bizonyult. Az előtörés során sok német egység
személyi állománya felére csökkent, de ezeket feltölteni tartalékok hiányában
nem lehetett. Lőszerük és élelmiszerük is fogyóban volt. Az ellentámadásnál az
antant tömegesen vetett be tankokat és repülőgépeket. Augusztus elején Amiensnál
összeomlott a német front. Ettől kezdve az antant oldalán volt a kezdeményezés,
a németek állandó visszavonulásban voltak a nyugati fronton.
Az antant a megszállt Görögországban egy félmilliós keleti
hadsereget állított fel, részben saját, részben szerb és görög csapatokból. Ez
az óriási haderő támadt 1918 szeptemberében a macedóniai bolgár állásokra. Két
héten belül szétverték a bolgár seregeket, és Bulgáriát feltétel nélküli
kapitulációra kényszeríttették. Ekkor két ékre oszlott a keleti hadsereg. Főleg
brit és görög egységek, az Oszmán Birodalom nyugati határai, Kelet Rumélia
ellen indultak. Franciák és szerbek átvágtak Szerbián északnak, hogy máris
Magyarország déli határait fenyegessék.
A balkáni eseményekkel majdnem egy időben, britek és arabok41 együtt
indítottak általános rohamot az Oszmán Birodalom ellen. A Brit Indiai Hadsereg,
melyet a Kut el Amara-i vereség után ujjászerveztek, betört a perzsa golfon át
Mezopotámiába, és megszállta Bagdadot. Dél-nyugaton az angolok egyiptomi
egységei arab felkelőkkel szövetségben lerohanták a törökök palesztinai
állásait, és néhány nap múltán elérték Aleppót, ahol elvágták a bagdadi
vasútvonalat Mezopotámia felé. Az Oszmán Birodalom most minden tartományától el
volt zárva, és a központi Anatólia három oldalról körül volt zárva, hogy
október 30-án kapitulációra kényszerült. A mudroszi fegyvernyugvási
egyezménnyel az antant elorozta az Oszmán Birodalom összes közel-keleti
birtokát és felosztotta protektorátusként vagy mandátumterületként, en cordiale
entente42 Nagy Britannia és Franciaország között. Anatólia nagy
részét megszállták, és a boszporuszi átjárót internacionalizálták. Ezzel a
valaha hatalmas Oszmán Birodalom a Lausanne-i Békekötésig elvesztette állami
szuverenitását.
Az antant 1918 augusztusától a nyugati fronton is napról
napra nagyobb terepet nyert. Ha eddig a fél világ erőforrásaival rendelkezett,
most Amerika hadba lépésével majd az egész világ gazdasága állt az oldalán. A
központi hatalmak helyzete viszont négy év háború és tengeri blokád után mind
kilátástalanabb lett. A blokád a központi hatalmak országaiban már több civil
áldozatot szedett, mint a front a hadseregeikből.
A háború folytatása a végsőkig, kezdte a társadalmi rendet,
de legelőbb is a kormányok legitimitását kétségbe vonni. Persze a vetélkedők
mindannyian az ellentáborban remélték a forradalmi káoszt.
A véresen levert ír felkelés 1916 húsvétja óta tovább izzott
a hamu alatt. A francia hadseregben, a champagne-i fronton, 1917 májusában
kitört lázadást le tudta verni a hadvezetés. Ha az utolsó német áttörés eléri
Párizst, hogy a fővárost, a határain kellett volna védelmezni, a kormány
megbukik! Hasonló körülmények hatására Párizsban már 1871-ben is forradalom
tört ki. A visszavonulás óta a -piavei frontra- az olaszoknak végképp elment kedve
a háborúskodástól.
Berlinben, 1917 áprilisában munkabeszüntetések voltak, majd
Wilhelmshafenben a tengerészek lázadoztak. Az 1918-as év mind Németország, mind
Monarchia-szerte sztrájkokkal kezdődött. Világos, hogy a sztrájkok a frontra is
kihatottak.
A német hadvezetés igyekezett az ellenséges előnyomulást
feltartóztatni, és a nyugati frontot stabilizálni, hogy Németország a
fegyverszüneti tárgyalásoknál jobb pozícióba kerüljön, de az antant hadseregeit
már nem lehetett megállítani. Így a főparancsnokság a fegyverszüneti
tárgyalások halasztás nélküli felvételét javasolta a kormánynak. A birodalmi
kormány 1918. október 5-én Wilson amerikai elnöktől fegyverszünetet kért,
egyúttal a béketárgyalások megkezdését a wilsoni békeprogram alapján.43 Wilson
feltételként szabta a búvárhajó támadások azonnali leállítását és a központi
hatalmak visszavonulását minden megszállt területről. Néhány nappal később
megtoldotta a békefeltételeket, a német császár visszalépését és a Monarchia
népeinek nemzeti önállóságot követelve. Egyben a még nem létező Csehszlovákiát
és a délszlávokat hadviselő szövetségeseivé nyilvánította.
Világos, hogy a Monarchia népei előbb unták meg a háborút,
mint más hadviselő felek. A francia, a német, az angol még egyeztethette hazája
érdekével ezt a háborút, de miért nélkülözött a horvát katona négy évig a
lövészárokban? Reagálva Wilson követelésére, az osztrák császár44 október
l6-án kiáltványt intézett a Monarchia népeihez „An meine lieben Völker
Österreichs”45 melyben meghirdette az Osztrák-magyar kettős
állam ausztriai részének átalakulását az állam összes nemzetiségeinek
államszövetségévé.46 Erre a nemzetiségi csapatok, otthagyva a
csatateret, kezdtek hazavonulni. Tekintettel az új szituációra, a magyar
kormány hazarendelte csapatait, a határok védelmére, a Magyarországra törő
szerbek és románok ellen.
Természetesen elsőkként a radikális hajlamok hagyták el a
frontot. Személyi fegyvereikkel a vállukon összesereglettek fővárosaikban
forradalmazni. A csehek voltak az elsők, akik elszakadtak a Monarchiától.
Október 28-án megalakították a Cseh-szlovák köztársaságot. Két nappal később a
bécsi parlament kiáltotta ki a köztársaságot, egyúttal közölte Wilsonnal,
Német-Ausztria egyesülési óhaját Németországgal. A horvát országgyűlés
felmondta a perszonáluniót Magyarországgal. Végül Budapesten is kikiáltották a
köztársaságot. Így a Monarchia néhány nap alatt szétesett.
A Bécsi Koronatanács kénytelen volt -anélkül, hogy a német
szövetségessel konzultált volna- az antanttól különbékét kérni és 1918.
november 3-án a Páduai Fegyverszünetet aláírni. A fegyverszünet alatt az antant
áttört a már nem védett Piave-fronton, és foglyul ejtette a még ott kitartó
egységeket, minden felszerelésükkel együtt.
Kiel-ből az október 29-én kitört tengerészlázadás átterjedt a
nagyobb városokra. Ezzel kezdetét vette a német történelemben novemberi
forradalomként ismert eseménysorozat, mely II. Vilmos47 császárt
november 9-én, lemondásra kényszeríttette. Ugyan e napon proklamálták a
szociáldemokraták a köztársaságot, majd két óra múlva a Spartacus Szövetség
főkolomposai a tanácsköztársaságot. Két napra rá, november 11-én, a Compiegne-i
erdőben, a német köztársasági kormány küldöttségének kellett az antant
ultimatív fegyverszüneti feltételeit, ellenvetés nélkül aláírnia.
Lehet, ha a központi hatalmak pár héttel tovább kitartanak,
talán az olaszok vagy a párizsiak kezdenek forradalmat. Akkor a győztesek a
központi hatalmak lettek volna, Németországgal az élen; a nemzet, melyet az
evolúcióteória szerint a győzelem illetett volna. Európa meggátolta Németország
hegemóniaigényét a huszadik századra, de Amerika és a nemzetközi pénzmágnások
közreműködésével túllőtt a célon, hogy Európa maga is belerokkant! Így
végződött az első világháború, húsz évi fegyverszünettel, ahogy Foch marsall
-francia nézőpontból- megjövendölte.48
1.Spanyol évszázadnak
is nevezik, tekintettel a népesebb Spanyolországra, de a kisebb Portugália
gazdasága az időben még a Spanyolországénál is sikeresebb volt.
2.A két vesztett háború
ellenére a 20. század Európáját Németország uralta. Mint gazdasági hatalom,
csak az USA előzte meg. A második világháború után Szovjet Oroszország
hadikészültsége jóval felülmúlta Németországét, de a szovjet áruk nem voltak
versenyképesek a világpiacon.
3.Monroe-doktrína:
Monroe James (1755-1831) amerikai külügyminiszter, később elnök. Meghirdette a
Monroe-doktrínát, amely inti az európai hatalmakat az amerikai ügyekbe való
beavatkozástól. Viszonzásként Washington sem ártja magát az európai politikába.
4.Entente Cordiale -
Szívélyes egyetértés. (kiejtve Atant Kordjál) – a korabeli hazai források
röviden antant-nak írják. - A brit, francia, orosz, japán majd az USA és
társult hatalmak első világháborús szövetsége. A Központi Hatalmak Németország,
Ausztria-Magyarország, az Oszmán Birodalom, Bulgária ellentábora.
5.Deutschland
Deutschland über alles. - legfontosabb egyesülni egységes német állammá. Ez a
sor, amely a német himnusszá lett szólítja a németséget a mielőbbi egyesülésre.
6.Habsburgok. Európai
uralkodóház.1255-1918-ig többször voltak választott német királyok, illetve
császárok. A 16. században spanyol királyok. 1526-tól Csehország, Magyarország,
Horvátország királyai.
7.Hohenzoller: Német
uralkodócsalád. Megszerezték a brandenburgi választófejedelmséget, majd porosz
királyok, 1871-től német császárok.
8.Grande nation: nagy
nemzet (Franciaország)
9.Az 1848as forradalmi
időkben a bécsi forradalmi felkelők csatlakoztatni kívánták Ausztriát a német
szövetséghez, amitől a Habsburg-monarchia más népei a monarchia felbomlását és
saját függetlenségüket remélték.
10.Status quo:
jelenlegi állapot.
11.Ex duobus malis
minimum est eliendum - Két rossz közül a kisebbet kell választani.
12.Nagy-Britannia
gyámolítása nélkül az Ozmán birodalom, balkáni csücske a tengerszorossal, tán
egész Kis Ázsia már a 19. század folyamán orosz fennhatóság alá jutott volna.
13.A második
világháború idején, dr. Habsburg Ottó kilincselt Washingtonban, hogy a világ
urainak megmagyarázza: ha Németországot meg akarják osztani, akkor alakítsanak
egy déli államközösséget, Svábország, Bajorország, Ausztria esetleg
Magyarország részvételével, és egy északit a maradék Németországból. A
washingtoni hatalmasságok nem értették dr. Habsburg jótanácsainak történelmi
hátterét, inkább elajándékozták fél Európát szövetségesüknek Sztalinnak.
14.Oroszország a 10.
század végén átvette a görögöktől az ortodox kereszténységet. Miután Bizánc a
15. Században megsemmisült, a moszkvai herceg felvette a Cár címet, ami Cézár
oroszosított szinonimája. Azóta a cári birodalom Bizánc utódjának tekintette
magát.
15.A monarchia és
Oroszország külügyminiszterei közt szóbeli megállapodás történt: Oroszország
akceptálja Bosznia és Hercegovina annexióját, amiért Bécs támogatja a török
tengerszoros szabaddá tételét Oroszország részére. A Monarchia kész volt a
Balkán keleti csücskét Oroszországnak átengedni, de Oroszország és Szerbia az
egész Balkánt követelték.
16.Sándor nagyherceg, a
cár -gyermekkoruk óta- legjobb barátja és sógora írja későbbi
visszaemlékezéseiben: „Oroszországban az egész háború alatt senki sem tudta
megokolni, miért is viselünk háborút Németország ellen”.
17.Boxerlázadás. Az
idegen nyugati befolyás elleni kínai felkelés 1900-ban. Az akkori nagyhatalmak
közösen verték le, majd kezdték Kínát gyarmatosítani.
18.A középkorban
lehetett az etnikai határokat mellőzni. Ma, a nacionalizmus korában lehetetlen
franciákat a német császár alattvalóivá formálni, ahogy a Saar-vidéki
németekből sem lesz soha francia. De a népességi problémákat ignorálták.
19.matica – anyácska.
20.Cs és K: Császári és
Királyi elnevezést használták az Osztrák-magyar monarchia közös intézményeire,
mint a hadsereg, kincstár stb.
21.Royal Navy: Királyi
(Brit) Haditengerészet.
22.Akkor még nem
lehetett az alámerült búvárhajókat lokalizálni. A használható radar úgy 20
évvel később készült el.
23.Re infecta:
dolgavégezetlen.
24.Perzsiát a háború
kezdetén megszállták részenként az angolok, oroszok és az Oszmán Birodalom,
mert valamennyi hadviselő fél saját részére akarta biztosítani az iráni
olajmezőket. Előbb a Brit India-hadsereg majdnem kinyomta a törököket
Perzsiából, de 1915 végére az oszmán erők Kut-El-Amara-nál körülzárták az
angolokat és megadásra kényszeríttették őket.
25.Irish Volunters
Armee: Ír Önkéntes Hadsereg, az ír felkelők hadserege. Megnevezése később
IRA-ra változott (Ír Köztársasági Hadsereg).
26.Wilson Woodrow
Thomas (1856-1924) az USA 28. elnöke. Elnökké választását a Rokefellerek és más
fináncdinasztiák pénzelték. Viszonzásként elfogadtatta az Egyesült Államok
törvényhozásával a Federal Reserve Act-ot (Szövetségi Takarék Törvény). Ez a
törvény átruházta Amerika pénzének kibocsátási jogát, ami eddig egyedül az
állam szuverén joga volt a Federal Reserve System-ben egyesült privát
bankoknak. (Szövetségi Tartalék Rendszer – röviden: FED) Később az antant
oldalán besodorta Amerikát az első világháborúba.
27.Mackensen August
(1899 -1945) német tábornok, a 11. hadsereg parancsnoka.
28.Lengyelország, amely
Európa észak-keleti szárnyát évszázadokon át védelmezte, 1772-től négyszer lett
felosztva Poroszország, Oroszország és Ausztria között. A központi hatalmak a
volt orosz hódoltságban proklamálták a lengyel királyságot, de az ország
határait nem jelölték ki, mert szándékukban volt Lengyelországot keletebbre
tolni. A Habsburg-ház udvari politikusai javasolták: Lengyelországot besorolni
az Osztrák-Magyar kettős monarchiába harmadik tagként. E javaslattól sem a
bécsi parlament, sem a német hadfiak nem voltak elragadtatva, minthogy utóbbiak
kergették ki a cár hadseregét Lengyelországból, maguknak pretendálták a
szupremáciát Lengyelország felett. Természetes, hogy ez az oroszoknak nem
tetszett, de a lengyeleket sem lelkesítette az új királyság, mely csak papíron
létezett. Még idetartozik, hogy mindkét háború végén a győztesek nyugati
irányba, Németország kárára tolták el Lengyelországot.
29.Az orosz
birodalomból 43 ellenzéki politikus: marxisták, szocialisták
internacionalisták, anarchisták, hivatásos forradalmárok és hasonlók 1903
nyarán, Londonban tartották meg az orosz szocialista munkáspárt második kongresszusát,
miután Brüsszelből kiutasították a társaságot. A vita, hogy a cári rendszer
megdöntésére széles bázisú szocialista tömegpártot alapítsanak, vagy forradalmi
elit élcsapatot, szakításhoz vezetett a radikálisok és mérsékeltebb társaik
között. A mérsékeltek mindjobban kisebbségbe kerültek, majd az egyik szavazás
után kivonultak az ülésteremből. A helyben maradtak biztatták őket:
takarodjatok csak opportunisták, mensevikik - ez utóbbi szó kisebbségieket
jelent. A tovább ülésezők ezután bolseviki – többségieknek, illetve
kommunistáknak nevezték magukat. A bolsevikik – bolsevikok, választottak maguk
közül egy hármas testületet -a központi bizottságot- azzal a feladattal, hogy
Oroszországban mielőbb megszerezze a hatalmat. Ez a szakítás a 40-50 fős kongresszuson,
osztotta a baloldali szocialista mozgalmat szociáldemokratákra és
kommunistákra.
30.Szovjetunió:
hivatalosan: Egyesült Szocialista Tanácsköztársaságok.
31.Lenin, Uljanov
Vlagyimir Iljics (1870-1927) a bolsevik forradalom és rémuralom fő felelőse. Ő
tervelte ki a hatalom megszerzésének és megtartásának technikáját, egy
radikális gátlástalan terrorcsoport részére.
32.nacsalnyik: főnök,
góré.
33.Trockij, Bronstein
Lev Davidovics (1879-1940) Lenin hasonszőrű partnere a hatalom megszerzésében.
Mint hadügyi népbiztos (komisszár) megszervezte a Vörös Hadsereget, a bolsevik
hatalom támaszát és megmentőjét. A Lenin halála után kitört hatalmi harcban
Sztálin ellen alulmaradt, ezért emigrációba kényszerült. Sztálin még külföldön
is veszélyes riválisnak tartotta, és megölette egy bérgyilkossal.
34.A wilsoni
békeprogram esetleg Trockij-Bronstein tollából származik, aki ebben az időben
Rockefelleréknél vendégeskedett. Annál a fináncmágnásnál, aki Wilsont is
pénzelte. Így a különben értékes alkotás csak az amerikai nép háborúba
taszítására szolgált. Trockij túlbuzgósága a wilsoni doktrínával viszont,
ihlette Finnországot és a balti államokat a szovjet–orosz gyámság lerázására.
35.Casus belli: ok a
háborúra.
36.Minthogy a
nemzetközi pénzoligarcha mind az európai, mind az Egyesült Államok jegybankjait
birtokolta, ügyesen mindkét oldalon pénzelte a hadviselő feleket. Ezen
szupranacionális pénzemberek közreműködése nélkül a világháború pénz híján
néhány hónap múltán elakadt volna!
37.Pétain Philippe
(1866-1951) francia marsall. Verdun első világháborús védője. A második
világháború kezdetén, mint Franciaország miniszterelnöke kényszerült
Németországgal a fegyverszüneti egyezményt megkötni. A Visy-i kormány
államelnöke: a háború után halálra ítélték, majd az ítéletet életfogytiglani
börtönre változtatták.
38.Haig Douglas Earl of
(1861-1928) brit marsall. Előbb hadtestparancsnok, majd a franciaországi brit
expedíciós hadsereg főparancsnoka.
39.Clemenceau, Georges
(1841-1929) 1906-tól 1909-ig Franciaország miniszterelnöke volt. Az időben
kapta a „Tigris” gúnynevet, politikai ellenfeleivel való könyörtelen
leszámolásai miatt. 1917-től újra miniszterelnök. Az általa kierőszakolt
békediktátum vezetett a második világháborúhoz.
40.Foch Ferdinand
(1851-1929) francia marsall. 1918-tól az antant seregek főparancsnoka
Franciaországban.
41.Egy Lawrence nevű
brit ügynök 1916-ban a mekkai emírt a britek oldalára állította és arab
felkelést szított a törökök ellen. A felkelés Mekkából kiindulva az első évben
bevette az arab félszigetet, és elért Akabáig. Itt egyesülve a reguláris brit
csapatokkal, együtt kezdték meg kiverni a törököket palesztinai állásaikból,
majd visszaszorítani, előbb a Jeruzsálem Jaffa-vonalra, végül Anatóliáig.
42.En cordiale entente:
Szívélyes egyetértésben.
43.A 14 pontos
békeprogram, amelyet Wilson tett közzé. Követelte többek között a szabad
közlekedést az óceánokon és a gazdaság szabadságát. A fegyverkezés
csökkentését. A gyarmatkérdés igazságos megoldását. Autonómiát az Osztrák
Magyar Monarchia népeinek, úgyszintén az Oszmán Birodalom nem török népei
számára, és a török tengerszoros megnyitását. Belgium és az orosz területek
kiürítését, Lengyelország, Románia, Szerbia, Montenegró helyreállítását. Az
olasz igények kielégítését (más népek megkárosításával!) Lotaringia és (a
németek lakta) Elzász Franciaországhoz csatolását. Végül a népszövetség
megalakítását, amely hívatva lesz a jövőben a háborúkat megakadályozni. A
háború után, erre a nyilatkozatra lett alapozva a vesztes országok
szétdarabolása, a legyőzött népek önrendelkezési jogának megsértésével!
44.I.Károly (1887-1922)
Ferenc József osztrák császár halála után Ausztria császára, IV. Károlyként
magyar király.
45.An meine lieben
Völker Österreichs: Szeretett ausztriai népeimhez.
46.Ha ez a rég esedékes
kiegyezés a Monarchia népei között, a háború előtt megtörténik, talán
megmentette volna a Monarchiát, de ekkor már későn jött. Nemcsak a szláv
népeknek váltak a Habsburgok feleslegessé, hanem az ausztriai németek is vissza
akartak térni a német birodalomba. Nekünk magyaroknak mindig is trónbitorlók
voltak a Habsburgok Szent István trónján! Hiszen a koronázott, felkent János
király űzték el trónjáról.
47.II.Vilmos (1859
-1941) német császár. A vesztett háború után kitört forradalom 1918-ban
detronizálta. Uralkodása idején vezették be Németországban a világon első ízben
a kötelező társadalombiztosítást.
48.A „húszévi
fegyverszünet” Foch marsall nyilatkozata volt a párizsi békediktátumról, mivel
ez nem tette eléggé tönkre a német konkurens országát.
9.
Húsz évi fegyverszünet.
A középkorban, amikor a királyok és vazallusaik zsoldos
seregeikkel háborúztak, a zsoldos katonának mindegy volt, hogy királya ki ellen
és meddig háborúzott. Tudta, ha zsoldosnak áll, mától fogva a háború a
kenyerem! Mert a zsákmányszerzés úgymond prémiumként járandóságához tartozott,
sokszor nem is bánta, ha hadba indultak. A grande revolution1 idején
Franciaországban, a 19. század folyamán majd egész Európában bevezették az
általános hadkötelezettséget. A férfi lakosságot a 20. életéve körül kiképezik
katonának, majd beosztják a tartalékba. Azóta minden nagyhatalom napokon belül
többmilliós hadsereget mobilizálhat. A háborúhoz a polgárt a munkájától, a
kenyérkeresetétől kell fegyverbe szólítani. A polgárnak, aki 1914 nyarán
vigadva vonult néhány hétre a háborúba, de négyévi nyomorúság után, ha túlélte
a megpróbáltatásokat, ott állt, ahol a háború kezdetén, a politikusoknak a
posteriori motiválni kellett, miért kívánták tőle ezt a sok keservet és
nélkülözést! Miért kellett neki egyáltalán háborúra kelni?
A háború vétkese eredendően a vesztes fél, függetlenül melyik
fél is nyer vagy veszít. Ez már a háború kezdetén világos volt! Ezen kívül a
vesztes Németországot meg kellett gátolni abban, hogy a győzteseknek valaha is
nehézséget okozhasson, nehogy még egyszer hadat viselhessen. Egy több mint
hetvenmilliós népet, amely -a veszett háború ellenére is- történelmi
fejlődésének magaslatán állt és gazdasági ereje minden európai vetélytársát
felülmúlta!
A győztes Franciaországban minden reálpolitikus számára
világos volt, hogy Franciaország egyedül, Németország ellen alulmarad. A brit
partner egyben az évszázados vetélytárs is! Vagy ellenség? Végül nem lehetett
előre látni, meddig egyeztethetők Franciaország érdekei Nagy-Britannia Balance
of power2 politikájával. Előrelátó politika időben gondoskodik
szövetségesekről, és Clemenceau mindent megtett, ami hatalmában állott, hazája
jövőbeni biztonsága érdekében. Először is a jobb sorsra érdemes, restaurált
Lengyelországgal, a frissen létrehozott Csehszlovákiával és Jugoszláviával,
végül a majd háromszorosára felduzzasztott Romániával, csatlósokat állított
Németország hátába. Angolszász szövetségeseivel pedig a Rajnát akarta határként
Franciaország és Németország között elfogadtatni. Utóbbi francia nézőpontból is
meggondolatlan követelés volt. Mit kezdett volna a francia kormány
tíz-tizenötmillió némettel a határain belül, legalább 25% kisebbséggel, amely a
francia államot, uralmat, sohasem fogja akceptálni? Egy folyó sem igazi
stratégiai akadály, legfeljebb demarkációs vonal. Egy időre! Az angolszászok
elvetették ezt a követelést, már azért is, mert ütközött Wilson 14 pontjával,
amellyel Amerika urai nemzetüket a háborúba sodorták. Persze az angolszászok
érdeke is volt a német konkurens paralizálása, „nehogy még egyszer háborút
kezdjen”, ahogyan a győztesek állították. Mintha őket nem terhelte volna
ugyanúgy a múlt háború felelőssége, mint a legyőzötteket!
Száz évvel ezelőtt, amikor a napóleoni háborúk után a Bécsi
Kongresszus az európai viszonyokat rendezte, Talleyrand,3 vagyis
Franciaország teljes jogú partnereként ült a tárgyalóasztalnál. Franciaország
megtarthatta területi épségét, sőt jóvátétel fizetésére sem kötelezték. Minden
oldal előadhatta saját álláspontját. Sikerült is egy konszenzusban
megállapodniuk, amely 100 évre biztosította a területi békét Európa nemzetei
között. Ellenben a párizsi békegyártók diktálták a békét! Az őt legyőzött
nemzet: Német Birodalom, Ausztria, Magyarország, Bulgária és a Törökországgá
zsugorított Oszmán Birodalom képviselőit kirekesztették a tárgyalásokról! Őket
csak az eredmény hirdetésére citálták fórumuk elé, és kötelezték őket a
győztesek diktálta követelések elfogadására. Béke helyett zűrzavart keltettek
Európában, de főleg a keleti és délkeleti Közép Európában. Hiszen ugyanazon
politikusok alkották, akik a háborút kierőszakolták. Új határokat húztak,4 melyek
a geopolitikát, demográfiát, népakaratot, történelmi tradíciót figyelembe sem
vették. Mellékesen szétzúzták az Osztrák Magyar Monarchiát, vagyis inkább a
kárpát-medencei Magyar Birodalmat, de nem gondoskodtak Európa délkeleti
védelméről sem. Az esztelen háborút az esztelen békecsinálás követte, amely a
következő világháborúban végződött, mikor győztesek, mind vesztesek együtt
szürcsölhették ki Párizs főztjét.
Németországnak le kellett mondania nyugaton Elzászról és
Lotaringiáról. Ezeket a valaha birodalmi területeket a Napkirály annektálta a
17. század végén, majd 200 év múlva, az 1871-es német-francia háború után
visszakerültek Németországhoz. Elzász lakói német anyanyelvűek, míg
Lotaringiába az idők folyamán sok francia vándorolt be. A Saar-vidék francia
igazgatás alá került és a bal Rajna-partot Köln, Mainz, Koblenz hídfőkkel 15
évre megszállta a francia hadsereg. A német afrikai gyarmatokat át kellett adni
a Népszövetségnek, a Népszövetség viszont továbbadta gyámterületként
Nagy-Britanniának vagy Franciaországnak. Végül az antant 226 milliárd
aranymárka jóvátételt követelt Németországtól, ami megfizethetetlen volt.
Belgium egy kisebb területet kapott Németországból.
Schleswiget előbb Dániának ítélték. Később egy népszavazáson az északi rész
Dánia, a déli Németország mellett döntött. Itt vállalható megoldás született.
Ahogy az évszázadok folyamán Franciaország német területeket
okkupált, úgy terjeszkedett a német etnikum is keleti irányba Lengyelország,
Csehország, Magyarország irányába. Most a győztesek az újjászületett
Lengyelországot és a kizárólag e célra alapított Csehszlovákiát könnyen felhasználhatták
Németország bekerítésére. Mindkét államba beleerőszakoltak németektől lakott
területeket, hogy ezek az államok következetesen Németország ellenségeivé
váljanak!
A határzónák sok helyen vitatott területek. Danzig -
Gdanskot, régi Hanzavárost, nagyrészt németek lakták. A Visztula két oldalán
viszont lengyelek települnek, így mindkét nép, a lengyelek és a németek is
hazájuknak tekintik. A terület hol a lengyel királyok, hol a német lovagrend
birtoka volt. Amikor Lengyelországot a 18. században szétosztották szomszédaik,
a nyugati és északi Lengyelország Poroszország uralma alá jutottak.
Természetes, hogy hazája függetlenné válásával a lengyelség minden talpalatnyi
földet, amely valaha is lengyel föld volt, visszakívánt. Sziléziában
választásokat tartottak, majd azon részek, ahol a lengyelek voltak többségben,
Lengyelországhoz kerültek. Ezen nincs kivetnivaló. A két szomszéd nép viszonyát
a „korridor”, a folyosó mérgesítette el, amely Lengyelországnak kijáratot
biztosított a Keleti-tengerre, egyben elvágta Kelet-Poroszországot
Németországtól. Még fokozta az elégedetlenséget, hogy a kikötővárost, Danzig -
Gdanskot szabad várossá nyilvánították és a Népszövetség gondnoksága alá
helyezték.
Kétségtelen, hogy ezek a határok csak addig lehettek
tarthatók, amíg a Lengyelországnál sokkalta hatalmasabb Németországot a
győztesek sakkban tartották. De ez a határ automatikusan ellenséggé változtatta
a két szomszédot, pedig az újjáéledt Lengyelország, inkább Németország
szövetségére lett volna utalva! A keleti határán, ahol szintén kevert
közösségben lengyelek, litvánok, ukránok, fehér-oroszok laktak, máris háborúba
keveredett Szovjet Oroszországgal. A lengyelek csak az antant segítségével
voltak képesek a Vörös Hadsereget kiűzni Kelet-Lengyelországból.
Lengyelország, Európa északkeleti bástyájának, a szellemi
Európa határmezsgyéjének feltámasztása történelmi szükségszerűség volt. A
határai védelmére kész ütközőállam Németország keleti határai előtt,
Németország biztonságát is védelmezi! Végül is a központi hatalmak két évvel
előbb, ugyanezt próbálták realizálni. Csak a határok! Egy igazságos határ, egy
igazságos szétválás lakosságcserével rendezte volna a nemzeti hovatartozást és
határvitákat! Mert csak azon országhatár maradandó, melyet a szomszéd is
akceptál. Ha nem? Akkor az államnak elég erősnek kell lennie, hogy határait
megvédelmezze! Az új Lengyelország egyedül sem a német, sem az orosz
nagyhatalmak egyike ellen nem bírt elég súllyal. Végül ugyanazon hatalmaknak
állt útjában, melyek már a történelem folyamán vesztét okozták. Így létét, csak
a két ellenség egyikének szövetsége garantálhatta volna. Más hatalom
segítségében bízni, pedig -ahogy a történelem nemsokára beigazolta- hazárdjáték
volt!
Lengyelország tengeri kijáratát biztosította volna a
lengyel-litván, esetleg balti államszövetség újjáélesztése, előbbi már a 16.
századtól a 18. századig létezett. Közösen inkább állnák a keleti népek -itt
nem csak Oroszország értendő- ostromait, feltéve a nyugati szomszédokkal való
jó viszonyt és a nyugati szomszéd immár Németország! A balti államok mindig is
jó viszonyban voltak Németországgal. A lengyelek tradicionális barátai, a
magyarok is szívesen közvetítettek volna ez irányba.5
A háború igazi vesztese a Habsburgok soknemzetiségű állama,
az Osztrák Magyar Monarchia lett. A központi -korabeli szóhasználattal-
Német-Ausztriából, német nyelvű területként Dél-Tirol került Olaszországhoz és
a Szudéta-vidék Csehszlovákiához. A más nyelvű tartományokból Galíciát
visszakapta az újjászületett Lengyelország. A cseh-morva területek Csehszlovákiává
lettek. Krajna Szlovéniaként pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság
tagországai. Trieszt és Isztria birtoklásáért, a délszláv állam vetélkedett
Olaszországgal. A császár félresikerült kiáltványa után a magyar kormány
felmondta az államszövetségi viszonyt Ausztriával.
A maradék német nyelvű Ausztria csatlakozni kívánt
Németországhoz, amit a győztesek a Versailles-i Békeszerződésekben explicite
megtiltottak, nehogy Németország még 6 millió osztrákkal gyarapodjon, annak
ellenére, hogy az osztrákok túlnyomó többsége óhajtotta a csatlakozást.
A csehek, akik évszázadokig a Habsburgok legkezesebb
alattvalói voltak, mondtak legelőbb búcsút a Monarchiának és antant kívánságra
a szlovákokat is behúzva, kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot. Ebben a
mesterséges államban a legfeljebb 4,5 millió cseh a 2 millió szlovákkal képezte
az államalkotó kisebbséget. A 3,5 millió német, az 1 millió magyar, fél millió
ruszin -nem ukrán, ahogy a győztes propaganda állítja- 100 ezer lengyel megkérdezésük
nélkül lettek belekényszerítve! Valamennyi kisebbség Csehszlovákia
határvidékein él; csak a stratégiailag kiagyalt határok válasszák el őket
anyanemzetüktől. Maguk a szlovákok is önálló Szlovákiát akartak. Következetesen
a csehek egyedül voltak az államalkotó kisebbség ebben a mesterséges államban.
A győztesek eme baklövése nemcsak németek és csehek között szított viszályt,
hanem a Csehszlovák Állam minden szomszédjával.
A cseh medence népei, csehek, morvák, németek, mint
közép-európaiak, a szellemi Európa tartópilléreinek számítanak. Az ország már a
9. évszázadban a Római Szent Birodalom integrált tartománya lett. A cseh
fejedelem a hét német választófejedelmek egyike volt, akik a német királyt,
illetve császárt választották. Lajos cseh egyben magyar király mohácsi csata
utáni tragikus halálát követőleg a csehek a Habsburgokat választották
királyuknak. Azóta a Habsburgok uralták Csehországot.
Az évszázados együttlét után a német és cseh kultúrák
édestestvérek. Csak a 19. század nacionalista korszelleme választotta szét őket
szlávokra és germánokra. Most, a nemzeti korban ezer év múltán ébredtek rá a
csehek, hogy az ő szláv nemzetük tulajdonképpen a pánszláv nagyorosz
birodalomba tartozik! A csehek nemzeti öntudatát az antant már a háború alatt kihasználta.
Két, az antanthoz átpártolt politikus, Masaryk6 és Benes7 propagálni
kezdték Csehország kiválását és a Habsburg-Monarchia időszerűtlenségét. A
háborúba belefáradt Oroszországban és Olaszországban, hadifoglyokból
megszervezték a Cseh Légiót, amit a központi hatalmak ellen készültek bevetni.
A cseh medencét természetes határként négy hegylánc zárja
körbe: a Szudéták, az Érchegység, a Cseh-erdő és a Kárpátok. Az első három
határhegységben három és fél millió német élt kizárólag német etnikumi településekben,
akik semmiként sem akartak a csehszlovák államba besoroltatni. Csehszlovákia
alapítói előre tudták, hogy a négy és fél millió cseh nem fog ilyen óriási
kisebbségen úrrá lenni, ezért kellett az államalkotó nemzetet, a szlovák
szomszéddal kibővíteni.
A Cseh Köztársaság kikiáltását követő napon a német
tartományok lakói Prágától független tartományi kormányt alakítottak és
kinyilvánították, hogy Német-Ausztriához csatlakoznak. Az újonnan alakuló
csehszlovák állam, eleve Németország antagonistájának tervezve, nem adhatta fel
természetes határait, az országot körülvevő hegyláncokat. Ausztria akkori
politikai helyzete nem engedte meg, hogy volt polgárainak segítséget nyújtson,
annál inkább, mert a csehek mögött az antant állt. Masaryk már előre
megegyezett Clemenceau-val és sógorával Wilsonnal a csehszlovák állam határait
illetőleg. Most a cseh légió könnyűszerrel megszállta a Szudéta-vidéket, és
elkergette a németek éppen megalakult „akadékoskodó” kormányait.
Miként csehek és németek a Cseh-medencében, a
Kárpát-medencében a szlovákok a magyarokkal éltek ezer év óta együtt. A
szlovákok hazája az Északi-Kárpátok, a Kárpát-medence természetes határainak
északi része. A Kárpát-medence átjáró kelet és nyugat között, így minden
hadviselőnek útjába esik, akár keletről tör nyugatra, akár fordítva. Szlovákok,
magyarok, horvátok és a többi itt élő népek ezer éven keresztül közösen
formálták a Kárpát-medence arculatát. A múlt század liberális-nemzeti
trendjével aztán észbe kaptak a szlovákok, hogy eddig bizony rossz úton
tévelyegtek, mert az igazi út a nagy orosz matejka ölébe visz! Nota bene8 nem
a cseh testvér karjaiba! De hát, a párizsi békecsinálók Csehszlovákiát
követeltek, amibe a szlovákoknak nem volt sok beleszólásuk. A szlovákok a
magyaroktól független államot akartak, de szuverén szlovák államot! Hogy a
szlovák államiságnak elejét vegyék, Masaryk 1918 májusában kongresszusra
toborzott az amerikai Pittsburghben néhány kivándorolt amerikai szlovákot.
Ezzel a szlovák kongresszussal jóváhagyatott egy szerződést, hogy a két nép,
csehek és szlovákok, egyesülni kívánnak Csehszlovákiává. Melegében szerveztek
egy közös nemzeti tanácsot, melyet az antant államai rögtön elismertek
exilkormányként. Erre a Pittsburghi Szerződésre lett a csehszlovák államszövetség
alapítva.9
A forradalmi budapesti kormány miniszterelnöke belgrádi
antant kirendeltség francia főnökéhez utazott, aki aláíratta vele az antant
békeparancsát. Bár a magyarság volt Európában az egyetlen nép, amely eleve
ellenezte ezt a háborút. Szerbia beolvasztása csak a szláv túlsúlyt erősítette
volna a Monarchián belül, ez pedig nem állt a nemzet érdekében. A Habsburgokért
elég kevesen rajongtak Magyarországon, a nagy többség nem kívánta őket még
Szerbiával gyarapítani. A párizsi békediktátum mégis Magyarországot darabolta
szét. Minden szomszéd kisajátíthatott egy darab Magyarrszágot, hogy minden
harmadik magyar, de a Szent Korona országainak10 73%-a idegen uralom
alá kényszerült. Az antant államai Németország hátában szövetségeseket kívántak
állítani, ezeket a Kárpát-medence szétdarabolásával alkották meg, máig sem
realizálva, hogy egy bástyát romboltak le, amely az elmúlt ezer esztendőben
Európát védelmezte!
Amikor 1918 őszén a magyar kormány -saját határaink
védelmére- hazarendelte a hadsereget az olasz frontról, Ausztria csak a
nehézfegyvereik nélkül engedte át területén a hazatérőket. Mire Magyarországra
értek, már az új szocialista-liberális forradalmi kormány emberei fogadták a
sereget, akik elvették a katonáktól az egy szál puskát is és szélnek
eresztettek mindenkit. Linder Béla11 forradalmi hadügyminiszter „nem
akart többé katonát látni”. A jóemberek forradalmi kormánya tényleg elhitte,
hogy a fegyverszünettel kitört az örök béke a világban. Hát akkor, minek kell
ezután hadsereg? Tétlenül elnézték, hogy a román hadsereg erdélyi magyar
arzenálokból fegyverkezik fel, a székelyek ellenálló seregeit pedig
szabotálták. Rövidesen románok, szerbek, csehek nevetségesen gyenge erőkkel
megszállták Magyarország nagy részét. Miniszter úr pedig nézegethette az idegen
szoldateszkát.
A csehszlovák kormány szlovák és ruszin vidékek mellett,
stratégiai megfontolásból12színmagyar etnikumi területeket is
kierőszakolt Magyarországtól. Persze sem a magyarokat, sem a ruszinokat, de a
szlovákokat sem kérdezték meg: akarnak e Csehszlovákok lenni!
A románság a Tiszáig tervezte kiterjeszteni uralmát, de
egyelőre elakadtak a Maros vonalán, melyet a hevenyében önszántából összegyűlt
Székely Hadosztály védett.
A szerbek a Bánátot és a Bácskát szállták meg a
Szeged-Mohács-Pécs vonalig.
Benesék Ausztriának ítélték a német, horvát, magyar vegyes
népességű Nyugat-Magyarországot, -amit az osztrákok Burgenlandnak neveztek el-
mely országrészen a csehek, később Nagy-Szerbiával kívántak osztozkodni, minden
oldalról kordont vonni Magyarország körül, hogy teljesen elzárják a világtól.
Ezt a csonkítást még a forradalmi kormány néhány
reprezentánsa sem bírta elviselni, így felborult a koalíció. Még azon éjjel
(1919. március 21-én) nagyon is obskúrus körülmények között a szocialisták a kommunistákkal
alakítottak kormányt, megszülve a 133 napig tartó szovjet módi
proletárdiktatúrát.
A proletárdiktatúra szervezni kezdte a Vörös Hadsereget a
megszállók ellen. A Székely Hadosztály, ha nem is szimpatizált a
kommunizmussal, alávetette magát a vörös kormány rendelkezéseinek. A
székelyeket már a szociálliberálisok is ellenforradalmároknak tartották, a
vörösök még jobban tartottak tőlük, ezért a félig-meddig szervezett vörös
csapataikkal helyettesítették a székelyeket. Mielőtt a vörösök megerősödnek, a
román francia erők április közepén offenzívába kezdtek, és rést vágtak a nemrég
még a székelyektől körömszakadtáig védett fronton, majd a Tisza vonaláig
benyomultak Magyarországra.
Bár majd az egész nemzet elvetette a bolsevizmust,
tanács-köztársaságostól, vörös-kormányostól, az idegen megszállást sem tűrhette
senki! Ily kételyek közt szerveződött a Vörös Hadsereg, majd állt csatasorba
először a cseh légió ellen. A május végén kezdődő hadjáratban egy héten belül
kizavarták a cseheket a Felvidék jó részéről, megszakítva összeköttetésüket
román szövetségeseikkel. Az antant ultimátumában felszólította a vörös kormányt
a Felvidék kiürítésére. A szovjet külügyi komisszár pedig rosszallását
nyilvánította, hogy a magyarok szláv területet okkupáltak, annak ellenére, hogy
elvtársaik első dolga volt a szlovák etnikumi területeken a Szlovák
Tanácsköztársaság kikiáltása. A vörös kormány jobbnak látta az antant, illetve
szovjeték kívánságát teljesíteni és visszavonulást rendelt el. Tiltakozásként a
Vörös Hadsereg parancsnokai visszaléptek, a hadsereg pedig kezdett feloszlani.
A vörös diktatúra ellen főleg a vidék lázadozott. Nem volt
olyan hét, hogy valamely kisebb-nagyobb város el ne űzze a komisszárokat.
Június másodikán a szombathelyi vasutasok kezdtek sztrájkba, amely átterjedt
majd az egész Dunántúlra és Budapestre. A Keleti pályaudvaron nemzeti zászlót
tűztek a vörös helyébe. A sztrájk hatására Sopron és környéke fegyveres
ellenállásba kezdett. A fejszével, vasvillával és tizenhat puskával felvonuló
felkelők Kópháza és Balf között csatárláncot képeztek a zászlóalj erősségben
beérkező vöröskatonák ellen, akik amnesztiát ígérve feloszlatták a zendülést.
Közben megérkeztek páncélvonaton az állig felfegyverzett Lenin-fiúk, akik
hozzáláttak a „rend helyreállításához,” melynek sikeréhez több tucat
„reakcióst” legyilkoltak. A Dunántúlról sürgősen a Duna – Tisza közé
páncélvonatoztak a Lenin-fiúk. Az ottani „rendcsinálás” még több életet
követelt, mint az előbbi. Majd a jászsági rendbontókból öltek meg 19 polgárt.
Ezt az utóbbi leszámolást, a későbbi híressé vált szocialista filozófus Lukács
György vezényelte. A budapesti kadettok szervezetlen felkelését pedig a
fővárosban csoportosított vörös őrségek verték le.
Nyugat-Magyarországon felkelők gyülekeztek, akik nemcsak a
vörösök ellen készültek, hanem Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolását is
igyekeztek megakadályozni. Nyár elején, a francia szerb csapatoktól megszállt
Szegeden és környékén, ellenforradalmi kormány alakult és ütőképes Fehér
Hadsereg gyűlt össze, készen vörös kormány elűzésére. A franciák félve, hogy
magyarok és románok a vörösök helyett egymásnak rontanak, átcsoportosították az
ellenforradalmi sereget a Dunántúlra. Ezek kezdték a Dunántúlt megtisztítani a
vörösöktől. A románok, kihasználva a készülő polgárháborút, átvonultak a
Tiszán, hogy még többet erőszakoljanak el Magyarországból, mint amennyit az
antant már nekik ajándékozott. A feloszlóban lévő Vörös Hadsereg alig
akadályozta a románokat, így könnyen megszállták az Alföldet és Budapestet, még
mielőtt a fehérek nyugatról odaértek volna.
Márciusban a szélső-balos szocialisták segítették hatalomba a
kommunistákat. A hatalomba került kommunisták, bár verbálisan pocskondiázták a
szociáldemokratákat, megtűrték őket az államapparátus grémiumaiban. Mikor
utóbbiak látták, hogy a bolsevikok napjai meg vannak számlálva, leszavazták a
radikálisokat, majd július 28-án új kormányt alakítottak a diktatúra idején
magukat nem kompromittált szociáldemokratákból. Hogy a bolsevikoktól
megszabaduljanak, még aznap éjjel két vasúti szerelvényt megtöltve,
pereputtyostól Bécsbe szöktették őket, amit az antikommunista vasutasok
sztrájkja sem bírt megakadályozni. A Vörös Hadsereg pedig végképp
szertefoszlott.
Az antant parancsára a románoknak mégis ki kellett üríteni
Budapestet, majd az Alföldet, de egész Erdélyt, hozzá a Partiumot is
megtarthatták, nemcsak Erdély felét a Maros vonaláig, ahogy azt nekik
szövetségeseik hadba lépésük jutalmául megígérték. Horvátországot, amely 800
évig perszonálunióban volt Magyarországgal, saját államszervezettel és
parlamenttel, bemanőverezték a délszláv államba. Így zúzták szét a győztesek a
Kárpát-medence egységét, Európa egyik védbástyáját.
Csak remélni lehet, hogy szlovákok, ruszinok, magyarok és
Erdély népei modus vivendit13 találnak; vagy szuverén
államokként saját parlamenttel, vagy svájci modellre a kantonok-vármegyék
államszövetségeként14 saját érdekükben kiegyeznek egy védelmi
közösségbe. Az idő sürget! Rövid történelmi időn belül új veszedelem tornyosul
az eurázsiai puszta felől: a feltámadt török népek, délről pedig az arabok. E
hatalmas fenyegetés ellen, a Kárpát-medence népei csak közös összefogással
védekezhetnek. Partikuláris kisállamok egyenként fognak elveszni!
Legalább a Balkánon, Európa legfenyegetettebb sarkán, kellett
volna a győzteseknek Bizánc pótlásáról gondoskodni, ha már a második védelmi
vonalat, a magyar államot szétszabdalták. Görögök, bolgárok, szerbek képezték
valaha ezt a bizánci bástyát. A közös vallás és történelmi hagyományok
párhuzama elégséges lenne egy államszövetség létrehozására. A harcias szerbek
és bolgárok elég támaszt adnának, az inkább már elvirágzott görög és román
etnikumoknak az önvédelemre, Európának e délkeleti vártáján.
Ehelyett a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággá felfújt
Nagy-Szerbiába belekényszeríttetek hasonló nyelvű, de különböző vallású,
kultúrájú népeket, akik évszázadok óta hadban álltak egymással. Nem is szólva
az áthidalhatatlan gazdasági lejtőről, a két északi tagállam Szlovénia,
Horvátország és a déli részek között. Nem csoda, hogy a következő európai
konfliktusban szétesett ez az állam és a botcsinálta szövetség tagjai egymást
kezdték ütlegelni.
A bolsevikok, mindjárt a szentpétervári puccsot követően,
hozzáláttak mindennemű ellenzék eltávolításához. Tehették, mert ők voltak az
egyetlen párt, melynek saját hadserege volt: a Vörös Hadsereg. Az első egyben
utolsó szabad választásokon, amelyet uralmuk alatt megengedtek, a
szociálforradalmárok, egy balliberális párt nyert relatív többséget. A
bolsevikok a szavazatok nem egész 20%-át bírták csak megszerezni. A szabadon
választott népképviselet alkotmányozó gyűlésre sereglett Szentpétervárra.
Természetes, hogy a küldöttek többsége nem a bolsevikok szája íze szerint
voksolt. Trockij látva, hogy alulmaradnak, a Vörös Hadsereg katonáival
szétkergette a kongresszust, és sajátos dialektikával a „történelem
szemétdombjára” küldte az ellenzéket. Az ellenzék sem hagyta magát és évekig
tartó polgárháborúval próbálta visszaszerezni igazságát. Az antikommunistákat,
úgy-ahogy az antant segítette. A bolsevikokat néhány New York-i bankhház.15
A bolsevikok még abban az előnyben voltak, hogy az ország közepét uralták, ahol
a hadiipar telephelyei voltak. A fehér antikommunisták nemcsak a bolsevikok
ellen küzdöttek, hanem a nemzetiségek függetlenségi törekvései ellen is, hogy
gyakran kétfrontos háborúba keveredtek. Így hamar ellőtték az antanttól kapott
muníciót,16 hogy a fehérek számára csak a menekülés maradt. A
polgárháborút követő évek rettenetes nyomort és éhínséget hoztak. 1920-21 telén
milliók haltak éhen. A vörös terror mégis úrrá lett nemcsak Oroszországon, de a
birodalom majd összes kolóniáján.
Csak a német hadvezetés és politikusok higgadtsága és
kompromisszumkészsége mentette meg a háború utáni Németországot a
polgárháborútól. A frontról rendezetten hazatérő katonák leverték a
spartakisták berlini puccskísérletét és a müncheni tanácsköztársaságot. Azután
alávetették magukat az új szociáldemokrata kormánynak.
Ha a háború után a népek Wilson-Trockij békeajánlata szerint
maguk dönthetnek nemzeti hovatartozásuk felől, Európa népeit minden bizonnyal
áthatja az Euró-Atlanti Civilizáció szabad korszelleme, hogy egybehangolva az
államapparátusokat, hosszú békekorszak vegye kezdetét. De a békediktátum
megosztotta Európa népeit győztesekre és legyőzöttekre, ezzel új háború magvát
hintette el.
Liberalizmus és nacionalizmus ikertestvérek, bármennyire
ellenséges is viszonyuk. A középkori alattvaló szerethette vagy gyűlölhette
királyát, illetve feudális elöljáróját. A liberális idők polgára viszont csak
abszolút híve lehet hazájának. Az alattvaló más feudális úrhoz szegődhetett,
ahogy a polgár is megváltoztathatja politikai nézetét, vallását, de nemzeti
hovatartozását nem! Egy orosz vagy francia felveheti az amerikai
állampolgárságot, lojális amerikaivá válhat, szívében azonban orosz vagy
francia marad! Liberalizmus és demokrácia időszaki jelenségek egy civilizációs
korszak első fázisában. A nacionalizmus az emberi psziché mélyéből fakad. A
nacionalizmus reflex, amely patriotizmusként vagy sovinizmusként, a
liberális-kor emberével vele születik. A kortársnak fontosabb a nemzeti
szuverenitás vagy presztízs, mint a vallása, a demokrácia vagy az
államszerkezet. A nacionalizmus lokálpatriotizmusként tízezreket csal a
futballstadionokba. Vagy teszi a diaszpórában élő zsidót, aki igazából
kozmopolita, Izrael állam protagonistájává. Így lesz érthetővé, hogy
Olaszországban, épp a győztes államok egyikében új, nemzeti kormány lépett
hatalomra, amely a liberalizmus helyett a kor második szellemi áramlatának, a
nacionalizmusnak hódolt. Megtartotta a liberális szabad szociális
piacgazdaságot, mely minden idők legproduktívabb gazdasági rendszere, de
politikai rendszerében szociális diktatúrát vezetett be, így próbálva
megakadályozni, hogy a szabad piacgazdaság szabad pénzforgalma vadkapitalizmusba
torkoljon. A háború után egy tanító: Benito Mussolini17 megalapította
az olasz frontharcosok szövetségét. Ez a szövetség vált később a Nemzeti
Fasiszta Párttá, amely mozgalom magát a kommunista és a liberális ideológiák
közé profilálta. Duce18 Mussolini megígérte követőinek római
őseik fénye és hírneve reneszánszát az újjáéledt Olaszországban. A fasiszták
1922 őszén Rómába meneteltek, ahol követelték Mussolini kinevezését
kormányfővé, amíg a király beleegyezett. Mussolini miniszterelnökként sikeresen
ügyködött. Az állam, illetve a kormány rációját a tőke, a munkaadók és a
munkavállalók közötti viszály döntőbírójaként értelmezte. Megzabolázta a
bankokat, megfékezte az inflációt, stabilizálta az elhanyagolt államháztartást,
serkentette az építőipart, és munkára fogta a naplopókat. Röviden kötelezett
szegényt, gazdagot Olaszország javáért munkálkodni.
Az Amerikai Egyesült Államok, melynek segítségével az Antant
a háborút megnyerte, de ideáljait melyért fiait a csatatérre küldte, a
béketárgyalásokon teljes mértében mellőzték,19 1921 nyarán
különbékét kötött volt ellenfeleivel, Németországgal, Ausztriával és
Magyarországgal. Ugyanez évben redukálták a győztesek Németország fizetési
kötelezettségét 132 milliárd aranymárkára. Ezt a leszállított hadisarcot is
csak megszakításokkal, amerikai bankkölcsönökből, késve bírta fizetni a német
kormány, amire Franciaország és Belgium megszállták a Ruhr-vidék egyes részeit.
Az angolszászok nem helyeselték szövetségeseik eme lépését, félve a német
államháztartás teljes csődbejutásától, ami a németeket a bolsevizmus karjaiba
kergetheti. Mert akkor bizony kútba estek volna követeléseik! Így aztán inkább
kivonultak a Ruhr-vidékről.
A Szovjet Birodalom és Németország 1922 áprilisában
békeszerződést kötöttek Rapalloban, melyben mindkét fél eltekintett jóvátétel
követelésétől. A szovjetek bizonyosan Németország előbb-utóbbi
bolsevizálódására számítottak.
Németország, hogy az elszigeteltségén lazítson, a Locarnoi
Konferencián véglegesnek ismerte el a nyugati határait Franciaországgal és
Belgiummal. Ezzel felvették a Népszövetségbe. A keleti határok tisztázására
Lengyelországgal és Csehszlovákiával nemzetközi grémium vagy bíróság lett
előirányozva, de a kérdés ebben is maradt.
A Baltikum, Lengyelország, mint Németország egyformán az európai
kulturális közösség tagjai. Nyilvánvaló, hogy ellenük a veszélyesebb
fenyegetés, keletről, egy idegen kulturális körből jön! Mind Németországnak,
mind bármely államnak előnyösebb a veszélyt a szomszéd ország határain
elhárítani, mert ha az ellenség már a saját határokon áll, esetleg késő lehet a
védekezés. Így Németország, mint a tőle keletre eső Közép-Európa, nagyon is
egymás segítségére szorulnak! Mindjobban világossá vált, hogy magukra utalva
sem a balti államok, sem Lengyelország, nem bírják elhárítani a szovjet
fenyegetést. Az erőszak húzta határ, Németország kárára, eleve kizárta ezt a
természetes szövetségest, főleg Lengyelország számára. Nagy-Britannia és
Franciaország pénzügyi, mint gazdasági helyzete,20 de
népességük háborúellenes hangulata sem engedett ez oldalról verbális
szólamoknál többet elvárni. Észtországban 1924. december elején puccsal
próbálták a bolsevikok a legitim kormányt megdönteni. A sikertelen kísérlet
után a jobboldal vette át a vezetést. A lengyelek többségben szintén akceptálták
a mérsékelt katonai diktatúrát, amit Pilsudski marsall21 1926-ban
bevezetett.
Az antant, hogy a háborúban Görögországot az oldalára
állítsa, nekik ígért minden görögöktől lakott török területet. Az Oszmán
Birodalom összeomlása után görög- és antantcsapatok közösen szállták meg a
keleti Ruméliát és Kis-Ázsia egyes nyugati részeit. Közben észbe kaptak a brit
francia békegyártók: ha a maradék Törökországot tovább paralizálják, elvész a
gát, amely Szovjet Oroszországot a Közép-Kelet irányába feltartóztatja.
Hagyták, hogy Kemál pasa22 felkelői kizavarják az okkupáns görög
szövetségeseiket, az őslakos görögökkel együtt. Így aztán a görögök látták
kárát az antant szövetségnek. Nagy áttelepítési akció kezdődött. Görögök,
törökök, bolgárok hagyták el a diaszpórát és települtek haza nemzeti
államaikba, ezzel legalább etnikai alapon rendeződtek a határproblémák. Végül a
Lausanne-i béke 1923-ban megerősítette a status quo-t a régióban. De ez azt is
jelentette, hogy az Oszmán Birodalom Arábiát végképp elvesztette és Törökországgá
zsugorodott.
Arábia szétosztásakor megfeledkeztek a sem arab, sem török,
árja kurdokról. Szállásterületüket Törökország, Irak, Irán és Szíria között
osztották szét, pedig ez a bátor nép évszázadok óta küzd a szabadságáért, egy
független kurd államért.
Ahogy Európa maga magát kezdte szétmarcangolni, megindult a
gyarmatbirodalmak hanyatlása is. India már néhány éve lázadozott a brit uralom
ellen. Egyiptom volt az első brit gyarmat, amely 1922-ben szabaddá lett, de
brit katonaság maradt az országban, a Szuezi-csatornát felügyelni.
A húsvéti felkelés után öt évre az Ír-félsziget déli része Ír
Köztársaságként elnyerte függetlenségét, bár egyelőre a British
Commonwealth-ben23 kellett maradnia. Az Ír-sziget többségben protestánsoktól
lakott északkeleti sarka Nagy-Britannia tartománya maradt.
Lenin halála után kezdődött hatalmi harcban, Sztalin24 likvidálta
minden ellenlábasát és 1927-től haláláig a világtörténelem egyik leghatalmasabb
diktátora lett. Lenin méltó utóda, aki tökélyre vitte elődje romboló
szenvedélyét az orosz szellemiségen, államon és nemzetgazdaságon, amikor minden
önálló vállalkozói tevékenységet megtiltott.25 Végül tönkretette a
nemzet gerincét az Oroszországban még alig létező polgárságot.
Az Euró-Atlanti kultúrkör felett elmúltak a nehéz háborús
évek. Most, akik élve maradtak, megkísérelték mindazt behozni, amit a háború
alatt elszalasztottak. Bálozás, divat, mulatságok, vidám gondtalan idők
kezdődtek. A fejlődés, amit a technológia a háború alatt nyert, át lett a
békeidőkre módosítva, ami a gazdaság gyors fellendülését eredményezte. Elsőként
Ford26 kezdett futószalagon autókat gyártani. Nemsokára más
iparágak is követték példáját, áttérve a szériagyártásra. Főleg Amerikában
virágzott fel egy eddig elképzelhetetlen konjunktúra. Amerikában The roaring
twenties-nek, Magyarországon a boldog húszas éveknek nevezték e kort.
Filozófusok, közgazdászok számtalan értekezést írtak arról,
miért szakítják meg a szabad piacgazdaság működését időről időre ingadozások,
sőt zavarok. Miért követik a konjunktúrát időnként válságok? Egyesek azon
menedzsereket hibáztatják, akik nem tértek át elég gyorsan a piacképes
árutermelésre, mások a bankokat, melyek magasabb kamatot követelnek, mint a
reálgazdaság növekedése elbírna. A legvilágosabb a spekulánstőke
gátlástalanságát okolja, mely értékük fölé, sőt a szétpukkadásig növeli a
részvényárakat, miközben az értéktermelő reálgazdaság finanszírozását
elhanyagolja.27
A háború alatt a
legtöbb részvény szép nyereséget hozott. A háborút követő konjunktúra még
inkább növelte a keresletet a részvények után. Bankárék olcsó hitelekkel
buzdítottak a részvények vásárlására, hogy rövid időn belül értékük fölé
emelkedtek a részvények árai. Ekkor a felvett olcsó hitelek kamatjait
felemelték 20 százalékra. Ezt az uzsorakamatot sokan nem bírták fizetni és
szabadulni próbáltak részvényeiktől. Ezután egy pénteki napon, 1929
őszén a Wall Street-en28 zuhanni kezdtek az értékpapírok árai.29 Ezt
követően Londonban, Berlinben, Párizsban is beállt a börzekrach. Itt volt a
világválság. Ingatag cégek tömegesen mentek tönkre, milliók maradtak munka
nélkül.
Demokrácia és szabad szociális piacgazdaság egészítik ki
egymást plurális társadalommá. Csak a virágzó szabad szociális piacgazdaság
teremti meg azon államgépezet egzisztenciális alapját, mely az individuumnak
széleskörű szabadságot és kibontakozási lehetőséget biztosít; a demokráciát. A
„fekete péntek” után sokan vélték az alig megkezdődött liberális éra alkonyát
elérkezni. Jobboldali ideológiák középutat ajánlottak a bolsevizmus és
liberalizmus között. Az európai államokban mindinkább tekintélyelvű rendszerek
jutottak hatalomra. A Duce végkép kiiktatta az ellenzéket. Most már csak a
fasiszták egységpártja kormányzott Olaszországban. Osztrák politikusok -Spann
osztrák filozófus ajánlatára- a Ständestaat megteremtésén kísérleteztek.
Görögországban, Jugoszláviában, Spanyolországban, Portugáliában demokrácia és
diktatúra között láboltak a kormányok ide-oda.
A vesztett háború, világválság, minden nehézség ellenére, a
németség a harmincas években egy feltörekvő nemzet volt, nemzeti
kibontakozásának teljében. A válság, amely országukban 6 millió embert tett
munkanélkülivé, külföldről jött. Épp a győztesek földjéről! Akik a háború után
a nemzeti megaláztatást szorgalmazták. A polgár hinni kezdett egy „kemény
kézben”, amely az országot ebből a mizériából kivezeti. Hogy a kemény kéz,
legelőbb is az ellenzéket fogja kiiktatni, a dolgok állása szerint, el kellett
fogadni! Hitler,30 a retorika mestere, alkalmas programot hirdetett,
amely a nemzeti és szociális ideológiát eggyé tömöríti, melyet a munkásság,
mint a polgárság elfogadhatott. Az 1932-es júliusi, majd novemberi
választásokon Hitler pártja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt a szavazatok
33% át szerezte meg, ezzel a Reichstag31 legerősebb pártja
lett. Hosszabb egyezkedések után Hitler kapott megbízást a kormányalakításra.
Kormányát a Nemzeti Néppárttal koalícióban alakította meg. A szakadék a jobb-
és baloldali pártok között már olyan mély volt, hogy az új kormányt a
kommunisták a Reichstag felgyújtásával üdvözölték. Ekkor Hindenburg32 birodalmi
elnök szükségtörvényeket léptetett hatályba és betiltotta a Kommunista Pártot.
Az új kormány további felhatalmazást kért: az úgynevezett felhatalmazási
törvényt, amit a törvényhozás többséggel megszavazott. Ez a törvény
felhatalmazta a kormányt törvények kibocsátására, a Parlament megkérdezése
nélkül is. Ezzel megnyílt az út a nemzetiszocialista egypárti állam felé. Azok,
akik ezt az egyeduralmat helytelenítették, munkatáborba vándoroltak. A
munkanélküliek lapátot kaptak a kezükbe, függetlenül attól, hogy az illető
diplomás, borbélysegéd vagy segédmunkás volt-e, de dolgozhattak,33 a
talajjavítási munkálatoktól az épp megkezdett autópálya-építésekig, ahol csak
szükség volt rájuk. A kispolgár Hitler, aki Hindenburg halála után Führer-ré
lépett elő, minden igyekezetét Németország háború előtti státusa
visszaszerzésére összpontosította.
A békefeltételek szerint 1935-ben esedékessé vált a
népszavazás a franciáktól megszállt Saar-vidék hovatartozásának kérdésében. A
lakosság elsöprő többsége, 91%-a Németország mellett döntött. Franciaország
kivonult a Saar-vidékről. Hitler megkockáztatta az általános hadkötelezettség
bevezetését és a Nürnbergi Törvének34 beiktatását.
Franciaország épp a népfrontkormány zűrzavaraival volt elfoglalva, amikor
kihasználva az alkalmat, Németország 1936-ban megszállta a jobboldali
Rajna-partot, amely a Versailles-i Szerződés szerint demilitarizált terület
volt.
Olaszország 1936-ban Eritrea és Szomália gyarmatairól
kiindulva megszállta Etiópiát. A Négus35 az angolokhoz menekült,
akik ezen agresszió miatt nagy patáliát csaptak a Népszövetségben. Quod licet
Jovi, non licet bovi.36 Mert Nagy-Britannia a fél világot
gyarmatosítja, még nem ok arra, hogy Olaszország is gyarmatosítson! De
Mussolini előre biztosította magát a francia olasz barátsági szerződéssel,
melyben megosztoztak a franciákkal Észak Afrika birtoklásán, Ausztriával pedig,
a Római Egyezménnyel biztosította északi határát.
A világégéstől megkímélt Ibériai-félsziget népei a háború
utáni években válaszút előtt álltak: választaniuk kellett a háborút követően
létrejött rendszerek között. Mert a demokráciához a gazdasági bázis hiányzott,
csak a kommunizmus vagy a fasizmus között választhattak. Minden népszavazás más
eredményt hozott. Itt a jobboldal, ott a bal, máshol a demokraták vagy az
anarchisták kaptak többséget. Végül 1931-ben Spanyolország köztársaság lett. A
király külföldre távozott, de nem mondott le. A két évvel későbbi választásokon
-főleg vidéken- a nemzeti pártok kaptak többséget, amíg a városokban a baloldal
került hatalomra. 1936 nyarán spanyol Marokkó helyőrsége megtagadta az
engedelmességet a baloldali madridi kormánynak. Néhány nappal később a
dél-spanyol tartományokban ellenkormány alakult a szocialisták ellen. A
marokkói felkelők az ellenkormányhoz csatlakoztak és együtt vonultak Madrid
ellen. Ezzel vette kezdetét az antimarxisták és antifasiszták közötti spanyol
polgárháború.
A Komintern37 több tízezer baloldali
önkéntest toborzott össze a világban, majd ezeket a nemzetközi brigádokat
bevetette a madridi kormány oldalán, hogy Spanyolországot a saját táborában
megtarthassa. A nemzetközi brigádokkal egyelőre - 2000 szovjetkomisszár 16
vadászrepülőgép és 400 szovjettank érkezett, így Madrid mind jobban Moszkva
járószalagjára került. A jobboldali felkelőket Olaszország támogatta
fegyverrel, de néhány olasz önkéntes egység is harcolt a Falange38 oldalán.
A Berlin–Római Tengelyszerződés39 után Hitler a Kondor Légiót
küldte Spanyolországba. Ezek önkéntes repülő és páncélos alakulatok voltak, és
oroszlánrészük volt az antimarxisták győzelmében! A polgárháború 1939 tavaszán
ért véget. Franco,40 a felkelők katonai vezetője lett kormányfő.
Portugáliában már 1928-ban egy jobboldali köztársasági kormány
vette át a hatalmat, amely távol tudta tartani országát a spanyol
polgárháborútól, de a második világháborútól is.
Sem Németország, sem Olaszország nem volt érdekelt Ázsiában,
de Európában, illetve a mediterrán térségben épp olyan nemzeti átalakulást kívántak,
mint amilyet Japán az ázsiai térségben megvalósítani törekedett. Ahogy Moszkva
és a Roosevelt41 kormány között mind szorosabba vált a
kapcsolat,42 Olaszország Németország és Japán 1937-ben
megkötötték Romában az Antikomintern Szerződést, amelyet 1940 ben, mint
Hármasszövetséget újra megerősítettek. Nemsokára Spanyolország, majd
Magyarország is csatlakozott a Hármasszövetséghez, utánuk sorra Németország és
Japán más szövetségesei: Szlovákia, Románia, Bulgária, Horvátország, Mandzsuko.43 Ezek
az államok képezték a tengelyhatalmakat.
Kína szorgalmas népe nem bírt olyan gyorsan átugrani a
huszadik századba, mint a japánok. Japán a nyugati technika fölényével
felvértezve, a 19. század végén kiterjesztette hatalmát Koreára és Tajvan
szigetére. Részt vett a bokszerlázadás leverésében. Miután az európai
nagyhatalmak kezdték Kínát felosztani, Japán is megkapta részét Kínából. A
századforduló utáni orosz japán háborúban, elvette Oroszországtól Dél-Szahalint
és a kínai Port Arthur kikötővárost. Az első világháborúban Japán az antant
oldalára állt. Jutalomként a Mariannok, Karolinák és Marsall szigetcsoportokat,
továbbá a németek kínai kolóniáit kapta. A kínaiak utcai tüntetésekkel
protestáltak japán gyarmatosítási próbálkozásai ellen. Az idegen uralom, idegen
ideológiák, a nemzeti büszkeség polgárháborúba döntötte a Kínai Birodalmat. A
központi nemzeti kormány japán imperialista terjeszkedésével és a szovjetektől
támogatott kommunistákkal kétfrontos háborúra kényszerült. Japán 1931-ben
megszállta Mandzsúriát. Addig próbálva a polgárháború sújtotta Kínát
megszerezni, amíg ez a nálánál többszörösen nagyobb birodalom fel nem ébred!
Sem Japán, sem az európai gyarmathatalmak nem vették észre, hogy a
gyarmatosítás ideje -ahogy azt addig folytatták- lejárt! Az angolszászok nem
nézték jó szemmel Japán gyarmatosító politikáját Kínában. Próbáltak kiegyezni
Japánnal: tartson sokkalta kisebb hadiflottát, mint ők maguk. Japán kivonult a
konferenciáról, ezzel véget ért a konszenzus az angolszászokkal.
Szovjet Oroszország uralta a Föld egyhatodát, így már magában
is nagyhatalom volt. Természetes, hogy a szovjet is keresett szövetségeseket. A
Kuomintangot,44 Kína nemzeti pártját -mint egyetlen nem
kommunista szervezetet- felvették a Kominternbe, de titokban a kínai
kommunistákat, a kormány polgárháborús ellenfelét támogatták. Nem tartott
sokáig, míg a kínaiak rájöttek, hogy az oroszok csatlóst és nem szövetségest
keresnek. Az európai szomszédok pedig jobban féltek szovjeték barátságától,
mint esetleges ellenségeiktől. Ezekben az országokban a szovjet befolyás
elhárítására nemzeti, inkább jobboldali kormányok ügyködtek, melyek elvileg
közelebb álltak a tengelyhatalmakhoz, mint a nyugati demokráciákhoz. De a
tudatosan szított német lengyel rivalitás meggátolt minden közeledést Lengyelország
és a tengelyhatalmak között.
A 20. század elejére a kor legerősebb gazdasági hatalma az
Egyesült Államok lett. Logikus, hogy a szupranacionális tőke a mindenkori
leghatalmasabb államgazdaságot választja telephelyéül. Következetesen a
nemzetközi finánchatalom kemény magva, amely eddig London City központból
manőverezett, fokozatosan áttelepült az óceánon New Yorkba. Ezzel Európa
háborús adósságai is Amerikába vándoroltak. Így aztán Európa, élén
Franciaországgal és Nagy-Britanniával, gyarmataikkal együtt Amerika
elkötelezettévé lettek. Az angol nyelvű népek mellett Franciaország, Belgium,
Dánia, Luxemburg, Hollandia és Norvégia tartoztak -időszerű, parlamentáris
államgépezetükkel ehhez a korszerű liberális Atlanti Blokkhoz, amely Amerika
gazdasági fölényével a kor legerősebb szövetsége volt. A háború alatt Svájc és
Svédország -földrajzi helyzetüknek köszönhetően, nem voltak útjában a
háborúnak- meg tudták őrizni semlegességüket parlamentáris rendszerükkel
együtt.
A második világháborúban majdnem ugyanazon szövetségesek
álltak egymással szemben, mint az elsőben. Csak Olaszország és Japán váltottak
tábort. Azon kívül változott az Egyesült Államok háborús szerepe is. Amíg az
első világháborúba Amerika az európai antantállamok felkérésére lépett hadba,
persze Wilson és a washingtoni háttérhatalom készséges támogatásával, a második
világháborúba Roosevelt manőverezte be európai szövetségeseit! Bár a
szövetséges oldalon Szovjet Oroszország, Lengyelország, Franciaország,
Nagy-Britannia, mint frontállamok szenvedték el a legnagyobb vér- és
anyagáldozatot, akkor is csak másodrendű segédcsapatok voltak. A leghatalmasabb
hadviselő, amely a háborút megnyerte az, az Egyesült Államok gazdasági fölénye
volt.
A Versailles igazságtalan békediktátuma nélkül nem lett volna
ok egy új világháborúra! A nemzeti szocialista mozgalom egy párt maradt volna a
Weimári Köztársaság45 számtalan pártja között. A 80 millió
német, a szovjet gőzhenger előtt -természetes akadályként- meggátolta volna
Európa bolsevizálását. Churchill46 maga ismerte el
visszaemlékezéseiben a békeszerződések jogtalanságait. De Németország elleni
határtalan averzióitól nem látta, hogy a Brit Birodalom számára kevesebb
veszélyt rejtene, a német hegemónia, mint Washington új világrendje!
Rooseveltet 1932-ben választották meg első ízben az Egyesült
Államok elnökévé. A mögötte álló háttérhatalom képviselői, akik magukat nem
egészen szerénytelenül Barin Trustnek47 nevezték, épp úgy
doktrinálták, mint elődjét, Wilsont: Amerikának csak az agresszorokat,
bajkeverőket, nácikat, fasisztákat, németeket, japánokat kell legyőzni, hogy
örök béke szálljon a világra. Mint mélyen hívő ember el is hitte, hogy a
Mindenható öt magát szemelte ki az örök béke megteremtőjének.
Az első világháború tanulságai után az amerikaiak nagy
többsége nem akart egy új európai háborúba beavatkozni. Végtére sem
Németország, sem Japán, már a távolság miatt sem veszélyeztették az Egyesült
Államok szuverenitását vagy virágzását. A Brain Trust kicsinylőleg
izolácionistáknak nevezte ezt a többséget. Neves amerikaiak, mint: Lindbergh,48 az
óceánrepülő; Ford Henry, az ismert autógyáros; Kennedy Joe,49 aki
akkor londoni nagykövet volt; vagy Pound Ezra,50 a kor
legnagyobb amerikai költője szálltak síkra Amerika semlegessége mellett. Ügyük
érdekében 25 millió aláírást gyűjtöttek, mire a kongresszus 1935-ben
megszavazta a semlegességi törvényt. Ez a törvény megtiltotta az amerikai
kormánynak hadianyag szállítását, vagy bármilyen támogatást, bármely hadviselő
fél részére!
Amíg a demokráciák csak lassan láboltak ki a válságból,
Németország mind erősebbé vált. A XI. olimpiai versenyeket Németországban
rendezték meg. Ez alkalmat adott egy öntudatos, mind politikailag, mind
gazdaságilag stabil birodalom bemutatására a világ színe előtt. A franciák
szemlélhetően akceptálták a jobb Rajna-part megszállását. A francia olimpiai
küldöttség emelt jobb karral vonult el Hitler előtt: „Ave Führer, Gallici te
salutant!”51 Ezzel rendeződött a nyugati határ ügye
Franciaországgal. Annál inkább, mert Franciaországban nemcsak a mindjobban
erősödő jobboldal, hanem az általános közvélemény is megegyezésre törekedett a
németekkel. Ez az alkalmas idő el lett mulasztva Közép-Európa két legerősebb
hatalma, Franciaország és Németország közötti kiegyezésére, mely az európai
béke alapja volt és marad. Hitler fontosabbnak vélte a kiegyezést
Nagy-Britanniával. Ott viszont a kiegyezésre hajló VIII. Eduárd királynak52
mennie kellett.
Ausztria politikai síkon inkább csak vegetált a háború óta. A
nagy többség félve, hogy a jelentéktelen kisállammá zsugorodott Ausztria, nem
lesz egyedül életképes esetleg valamelyik utódállam vazallusává válhat. Viszont
a győztesek megtiltották a csatlakozást a német államszövetséghez, ahová
tartozni kívánt, annak ellenére, hogy a Bécsi Parlament, majd egy salzburgi és
tiroli, de nem hivatalos népszavazás az egyesülés mellett döntött. Egy 1922-ben
nyújtott 650-millió dolláros hitel előfeltételeként Ausztria húsz évre
lemondott az egyesülésről Németországgal. Azon kívül privatizálni kellett az
osztrák nemzeti jegybankot.53
Bécs várost a marxisták, az államot és az ország többi részét
a keresztényszocialisták, illetve a polgári többség kormányozták. Három
párthadsereg tartotta mind a kormányt, mind egymást is sakkban: A marxisták
balszárnyától vezetett Republikanische Schutzbund,54 a polgári
Heimwehr,55 és a parasztság Frontkämpferverbandja.56 A
pártok ellentétes viszonyai néha polgárháborúval fenyegettek.
A jobboldali politikusok sikerei Olaszországban és
Németországban csak animálták az osztrák kormányokat hasonló próbálkozásaikban.
Másrészt az osztrák kormánynak egyszerre kellett a győztesek követelését
teljesíteni; akik Ausztria különállását követelték és Németországgal még a
vámuniót sem engedélyezték; egyúttal az egyesülést Németországgal követelők
táborát csendesíteni; végül a német nacionalizmus ellensúlyozására, egy saját
osztrák nemzeti mozgalmat kialakítani. Dollfuss57 szövetségi
kancellár58 rendi állama a nemzeti frontban akarta egyesíteni a
pártokat, de csak a keresztényszocialistákat és a monarchistákat sikerült integrálnia.
A marxisták kikapcsolásakor 1934 februárjában felkelés tört ki Bécsben, Linzben
és Stájerországban, amit a rendőrség csak a Heimwehr-alakulatok segítségével
tudott leverni. Öt hónap múlva a nemzetiszocialisták próbálkoztak sikertelen
puccsal, ami Dollfuss kancellár életébe került. Bár a nemzetiszocialista párt
1933 óta be volt tiltva Ausztriában, mind nagyobb lett a tábora. Az új
kancellár, Schuschnigg59 1936-ban kölcsönös be nem avatkozási
szerződést kötött Hitlerrel, de kénytelen volt a nemzetiszocialista ellenzéket
a kormányába bevenni. A bécsi kormány helyzete mind kritikusabbá vált. Hitler
nyomására 1938 februárjában a nemzetiszocialista Seyß-Inquart60 lett
belügyminiszter. Schuschnigg utolsó reményként, hogy mentse, ami menthető,
népszavazást hirdetett az Anschluss61 mellett vagy ellen. A
szavazásra jogosultak korhatárát 24 évben állapította meg és a törvény, inkább
csak saját szavazóit engedte az urnákhoz. Hitler ultimativ követelte
Schuschnigg lemondását és kierőszakolta Seyß-Inquart kinevezését kancellárrá.
Az új kancellár német csapatokat hívott az országba, egy esetleges polgárháború
megakadályozására. Ez a kabinet aztán meghirdette az egyesülést a Német
Birodalommal. Hitler március 14-én több százezres ünneplő tömeg előtt, büszkén
jelenthette a történelemnek, hazája Ausztria visszatérését a Német Birodalomba.
Néhány héttel később egy népszavazás nagy többséggel jóváhagyta az egyesülést.
A felbomlasztott Habsburg monarchia összes utódállama
ugyanolyan soknemzetiségű államokká lettek, mint a Habsburg monarchia volt.
Ezen újonnan összetákolt államokba beerőszakolt kisebbségek pedig vagy
anyanemzetükhöz kívántak csatlakozni, vagy önállóságra törekedtek. Bár a
párizsi szerződések kötelezték a szerződő feleket a kisebbségeik jogainak
tiszteletben tartására, az utódállamok igyekeztek a kisebbségeket eliminálni,
sőt elűzni szülőföldjükről. Csehszlovákiában a kisebbségek pártjai előbb a
kormány koalíciós partnereként próbálkoztak az egyenjogúsítást megszerezni. A
prágai kormány viszont államigazgatási vagy iskolareformokkal igyekezett a
kisebbségeket beolvasztani. Németország megerősödésével párhuzamosan
oszladozott a Szudéta-vidék kompromisszumkészsége a csehszlovák állammal. Most
az osztrák Anschluss után, a Szudéta-vidék lakói is követelték az egyesülést az
anyaországgal!
Hitler népszavazást ajánlott Csehszlovákiának és mentorainak
a Szudéta-vidéken és az összes nem cseh régiókban a nemzeti hovatartozás
eldöntésére. A lengyel kormány a lengyelektől lakott területek megszállásával
fenyegetett. A szlovák társnemzet pedig autonómiát követelt.
A Cseh-medence geopolitikai fekvése hasonló Svájcéhoz.
Mindegy ki, ki ellen visel háborút ebben a régióban, Csehország nincs útjában.
Ha a csehszlovák állam cseh kierőszakolói ezt az axiómát tartották volna szem előtt,
Csehország, a Szudéta-vidék és Szlovákia nélkül, talán kimaradt volna a
háborúból.
A csehszlovák kormány próbálkozott minden potenciális
szövetségest behálózni, hogy kierőszakolt stratégiai határait megtarthassa.
Ahogy a brit francia garancia mind kilátástalanabbá vált, 1935-ben kölcsönös
segélynyújtási szerződést kötött a Szovjetunióval, amihez Prágán kívül egyetlen
európai kormány sem volt hajlandó. A szovjet segítségnek azonban lengyel vagy
román területen keresztül kellett volna érkeznie, de természetesen egyik
kormány sem akarta a Vörös Hadsereget országában látni. A csehszlovák állam,
hogy Németország elleni opponens szerepét betöltse, hogy egyáltalán állami
egzisztenciáját biztosítsa, kénytelen volt a nagy orosz anyácskára támaszkodni.
Annál is inkább, mert nyugati bábáitól és szövetségeseitől teljesen el volt
zárva. A békecsinálók e lapszusa miatt a szovjet, pánszláv, vagyis orosz
hadsereg a csehszlovák ugródeszkán át minden időben, nemcsak Németország, hanem
Európa szívébe masírozhatott!62 Persze a párizsi békecsinálók,
mint utódaik máig sem akarják e hibát művükön észrevenni. A csehszlovák ügy
utolsó védnöke Roosevelt elnök maradt. Szíve szerint Németország ellen küldte
volna a csehszlovák és lengyel hadseregeket, a Vörös Hadsereggel az élen. Terve
csak a potenciális szövetségesek politikai és nemzeti ellenállásán hiúsult meg,
mivel Lengyelországnak is területi követelései voltak a csehszlovák állammal
szemben. Azon kívül kötve voltak Roosevelt kezei az Egyesült Államok
semlegességi törvénye által, de ő személyesen Olaszországot, Japánt, de
leginkább Németországot agresszív államoknak tartotta, melyek a nemzetközi
finánchatalom globáluralmi ambícióit veszélyeztetik. Melyeket szét kell zúzni!63
Az új francia kormány, amely a népfront összeomlása után jött
létre, félve az Action Francaise64 hatalomátvételétől, nem akart
Csehszlovákia miatt Hitlerrel konfliktusba kerülni. Nagy Britannia 6 milliárd
font háborús adóssága nem csak a reálpolitikus Chamberlainnek,65 de
a brit parlamentnek is elég ok volt hazájukat egy újabb háborútól távol
tartami. Végül az Egyesült Államok törvényhozói soha nem ratifikálták a párizsi
békediktátumokat, melyek egyik torzszülöttje Csehszlovákia volt! Ezen aspektus
alatt jött létre a Müncheni Egyezmény, melyben az első világháború győztesei
lemondtak Csehszlovákia további védnökségéről, vagyis elismerték az egyesült
Németország jogát Német Ausztria szudétáki területeire, melyet 20 évvel
ezelőtt, ugyanezen győztesek tőle eloroztak. Ezzel megfosztották ezt a
mesterségesen létrehozott államot a természetes határaitól. A lengyel és magyar
területi követelések ügyében pedig közvetlen tárgyalásokat javasoltak a
feleknek. Ha a felek egymás között megegyezni nem tudnak, három hónapon belül,
a négy nagyhatalom: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország;
határoz az új határvonaláról.
Így jutott vissza a Szudéta-vidék 1938 októberében az
egyesült Németországhoz. A csehszlovák hadsereg -35 állig felfegyverzett
hadosztály- nem merte vállalni határai védelmét, visszavonult a határokról és
leszerelt. Benes államelnök, a nagycseh állam egyik megalkotója, lemondott és
Angliába emigrált.
Miután a csehszlovák államot pártfogói ily siralmasan
cserbenhagyták, a szlovákok, akiket senki sem kérdezett meg, hogy tetszik-e a
cseh vőlegény, beadták a válópert. A magyar kormány szerette volna a
szlovákokat egy konföderációra rábírni, de a szlovákok végre egy független
Szlovák államot akartak. Rendezetlen volt az egymillió magyar helyzete, akik az
önkényesen meghúzott határ -még most csehszlovák- oldalán éltek. A magyarok
éppúgy megkérdezésük nélkül lettek a Clemanceau, Masaryk, Benes, trió által, a
nagycseh karámba beterelve, mint maguk a szlovákok. A csehszlovák állam
oszlásnak indulásával Magyarország követelte határai revízióját, amit a
Müncheni Egyezményben a győztes hatalmak is elismertek. Eddig Franciaország
csak a kisantant66 irányából hallott. Az angolok legalább
meghallgatták a magyarokat. A győztesek táborából egyedül Olaszország ismerte
el jogos ügyüket. Hitlernek szüksége volt Magyarországra és Lengyelországra,
mint szövetségesre vagy folyosóra a szovjet elleni nagy leszámolásra.
Lengyelország követelése a lengyel népességű Zaolzie-Olsa-vidékre, reményt
adott a kiegyezésre a lengyel szomszéddal. Magyarország revíziós kívánságának
elismerése pedig elkötelezettséget jelentett a magyar kormánynak, a német
politika támogatására. Az új határok kijelöléséhez sem, Franciaország sem,
Nagy-Britannia nem csatlakozott, így a központi hatalmak külügyminiszterei
intézték a lengyel és magyar etnikumú területek visszacsatolását
anyaországaikhoz, amit Franciaország és Nagy-Britannia szintén jóváhagytak.
Magyarország viszonzásként elismerte Szlovákia függetlenségét, miután ez
különvált Csehországtól. A szétválás 1939. március 14-én történt meg.
Csehszlovákia felbomlásával Hitler a maradék cseh területeket, mint
Reichsprotektorat Böhmen und Mähren67 bekebelezte a Német
Birodalomba. A szerencse fordultával ugyanazt tette a maradék Csehországgal,
amit a Masaryk-Benes páros a Szudétákkal. Jogsértés jogsértést szült.
Az igazság persze a felek álláspontjától függ, hogy melyik
nézőpontból látják az eseményeket. Így cseh, német, szlovák, magyar, lengyel
aspektusból más és más igazság létezik. A győztes igazsága érvényesül, a
vesztesnek a vesztett háborúval az igazsága is elveszik! Mint ahogy az
angolszász szovjet győzelem után az igazság a csehszlovák oldalra dőlt. Az
igazság valóban ritkán győz, álltalában az erősebb, a győztes igazsága
érvényesül.
A csehszlovák dezaszterból visszamaradt Kárpátalja senki
földje lett. Persze az új Szlovákia magának követelte az országrészt, bár ott
az ott rekedt cseh katonaság hetvenkedett. Azon kívül ukrán partizánok
szivárogtak át a Kárpátokon, akik a ruténeket ukránoknak deklarálták és
„felszabadítani “kívánták. A Kárpátok több mint ezer éve Magyarország
természetes határai, a ruténok pedig a Szent Korona egyik leglojálisabb
nemzete, a Nagyságos Fejedelem legjobb katonái voltak. Magyarország a Kárpátok
legkisebb darabját sem engedhette át önként egy eurázsiai sztyeppehatalomnak és
visszavette elszakított tulajdonát. A ruténeknek pedig a haza kormánya, a
háborús idők elmúltával önkormányzatot ígért.
Szintén 1939. március végén adta vissza Litvánia a
Memel-vidéket Németországnak, miután egy népszavazás 87%-os többséggel
Németország mellett döntött.
Utolsó vitapontként maradt Németország összeköttetésének
megteremtése Kelet- Poroszországgal, egyben Lengyelország tengeri kijáratának
rendezése. A győztes hatalmak jó akaratú hozzáállásával elkerülhető lett volna
a második világháború! Mussolini, számos brit politikus, maga VIII. Eduárd brit
király békés kiegyezésben kívánták a párizsi békediktátum igazságtalanságait
-Churchill szerint a Párizsi szerződések balgaságait- közös megegyezéssel
rendezni.
1.Grande Révolution: az
1789-es francia forradalom.
2.Balance of power:
törekvés az erők kiegyenlítésére.
3.Talleyrand Charles
Maurice de Benevent (1754-1838): Perigord és Benevent hercege. Autun
püspökeként csatlakozott a forradalomhoz, majd Napóleon külügyminisztere;
Napóleon bukása után átállt a Bourbonokhoz.
4.Évszázados földrajzi
és politikai egységek lettek lerombolva; ellenben népek évszázados
ellentétekkel egy államba erőszakolva. A második világháború alatt, majd az
1990-es években véres polgárháborúk dúltak etnikai „tisztogatásokkal” eme
békerendezés következményeként. A szlovákok pedig adódó alkalmakkal kétszer
léptek ki a nagycseh birodalomból.
5.A lengyel állam
elsődleges érdeke a szövetségi viszony megteremtése Németországgal, keleten
pedig, új igazságos viszony kiépítése Oroszországgal. Annál inkább, mert egy
előbb-utóbb zsugorodó Oroszország Lengyelország és Európa segítségére lesz
utalva.
6.Masaryk, Tomás
Garrigue (1850-1937) Wilson amerikai elnök sógora! Csehszlovákia egyik
protagonistája és megteremtője, majd államelnöke.
7.Benes Eduard,
(1884-1948) A Csehszlovák Nemzetiszocialista Párt elnöke. A csehszlovák állam
második embere. Külügyminiszter, miniszterelnök, Masaryk halála után
államelnök. 1948-ban, a kommunista hatalomátvételkor, orosz szövetségeseinek
feleslegessé vált, így egyszeriben meghalt.
8.Nota bene!: jegyezd
meg jól!
9.Mindenki mindenkor
össze tudna verbuválni a világ valamelyik városában néhány embert, akik valamit
elhatároznak, vagy ugyanannyit, akik ennek ellentétét határozzák el.
10.Szent Korona
országai. Ezeréves törvényeink a Kárpát Medencét a Szent Korona tartományainak
és tulajdonának nyilvánítják. A megválasztott király, csak ha esküt tett a
Szent Koronára, a Szent Korona törvényeire foglalhatta el a trónt.
11.Linder Béla
(1876-1962) vezérkari ezredes, a Károlyi-kormány hadügyminisztere.
12.Benes maga vallotta
be visszaemlékezéseiben, hogy a párizsi tárgyalásokon az etnikai és földrajzi
meghatározásaiban svindlizett! Tehát Csehszlovákia határai hazugságra épültek!
13.Modus vivendi: mód,
amelyben a felek egymással közösségben megélhetnek.
14.Svájc szerencsés
földrajzi fekvésénél fogva nem áll a potenciális hadviselő felek útjában. Ez
okból évszázadokon keresztül meg tudta őrizni semlegességét az európai
konfliktusokban. Lakói német-svájciak, francia-svájciak, olasz-svájciak és
rétorománok, ugyanazon népek nyelv és vérrokonai, melyek a svájci határokon
kívül számtalan véres háborút vívtak egymás ellen. A svájci állam a kantonok
(megyék relatív kis lakosságú és területű régiók) szövetsége, melyben minden
kanton autonómiával bír az államszövetség keretén belül. Genfben a hivatalos
nyelv francia, a réti falvakban pedig rétoromán. Így minden svájci
megtarthatja, ápolhatja lokális sajátosságait és öntudatát.
A kétkamarás
nemzetgyűlés egyike a Ständerat (rendi tanács), ahova minden kanton két
képviselőt küld. A nagyobb a Nationalrat (nemzeti tanács), ahol a pártok
delegátusai foglalnak helyet. A két kamara együtt: az egyesült
Bundesversammlung (szövetségi gyűlés) egy, hét tagú koalíciós kormányt, a
Bundesrat-ot (szövetségi tanácsot) választ egy évre, amely az államügyeket
intézi. Akit egyszer megválasztottak a szövetségi tanácsba, íratlan törvény
szerint, általában minden évben újraválasztanak visszavonulásáig. Az
államelnöki tisztséget szukcesszíven minden évben a soron következő szövetségi
tanácsos kapja a nemzetgyűléstől. Ha a kormány valamelyik tagja magas kora vagy
betegség miatt lemond, akkor helyébe újat választanak. A konkordancia elvén
alakult kormányban minden nagyobb párt helyet kap, egy vagy két tanácstag
távozásával a kormány irányvonala sem változik. A kis létszám megakadályozza
frakciók kialakulását a kormányon belül. A kormány, illetve a parlament
fontosabb végzéseit népszavazás elé kell vinni, vagy a nép referendumban
kérheti a határozatok felett a népszavazást. Ezt az állam és kormányrendszert
joggal lehet a demokrácia mintapéldányának, Svájc mai alkotmányát pedig a
világtörténelem talán legigazságosabb alkotmányának tekinteni. Példa lehetne a
többnemzetiségű, többnyelvű, többvallású államoknak.
15.Lenin a dollárözönt
így magyarázta elvtársainak: „a kapitalisták szállítják majd azt a kötelet,
amire felakasztjuk őket.”
16.Miután a bolsevik
forradalommal Oroszország kivált az antantból, az antant-államok felosztották
maguk között gyarmatként Oroszországot: Nagy-Britannia az északi Oroszországot
és a Baltikumot kapta, Franciaország a déli Oroszországot a Kaukázussal, Japán
és az USA pedig, Szibérián osztozkodtak. Segély fejében az antant a fehér
felkelőktől az orosz természeti források kiaknázási jogát követelte, mintegy
Oroszország gyarmatosításának elismerését, amit a fehérek egyetlen vezére sem
volt hajlandó akceptálni. Erre az antant beszüntette a támogatását, átengedve
Oroszországot a bolsevikoknak.
17.Mussolini, Benito
(1883-1945), Duce, a Partito Nazionale Fascista. (Nemzeti Fasiszta Párt)
megszervezője és vezére, 1922-1943 között miniszterelnök. Bukása után
internálták, ahonnan német ejtőernyősök kiszabadították. Ezután
Észak-Olaszországban megalapította a Republica Sociale Italianát (Olasz
szociális Köztársaságot), amelynek elnöke lett. Az 1945-ös összeomlás idején
kommunista partizánok elfogták és kivégezték.
18.Duce: Vezér, volt
Mussolini illendő megszólítása.
19.A párizsi
békediktátum teljesen figyelmen kívül hagyta Wilson béketerveit a népek
önrendelkezési jogáról. Ezért Wilson a tárgyalások befejezése előtt
hazautazott. Az Egyesült Államok törvényhozása sem ratifikálta a párizsi
szerződéseket, és megtagadta a belépést a Népszövetségbe.
20.Nagy-Britannia, mint
Franciaország századforduló utáni gazdasági ereje, nem volt elég erős egy
globális világháborút pénzelni. Az Egyesült Államok gazdasági és financiális
segítsége nélkül nem bírták volna már az első világháborút sem megvívni.
21.Pilsudski Josef
Klemens (1867-1935) lengyel marsall és politikus. Mint katona, több magas
állami pozícióban majd államelnökként szolgálta hazáját.
22.Kemal Pasa, Kemal
Mustafa (1881-1938) Atatürk – Atyatörök (Törökország Atyja). Az antant-görög
megszállók elleni felkelés katonai vezére, később államelnök. Megkezdte
Törökország modernizálását.
23.British
Commonwealth: brit nemzetközösség
24.Sztalin,
Dzsugaszvili Joszif Visszarionovics (1879-1953) előbb harmadrangú népbiztos
Lenin szovjet kabinetjében. A Lenin halála utáni hatalmi harcban legyőzte
riválisait és 1927-től Szovjet Oroszország egyeduralkodója lett.
25.A pék vagy a szatócs
kizsákmányolóknak lettek minősítve. Kinek még pechje is volt, munkatáborba
került családostól. Az összes iparost, kereskedőt szövetkezetekbe
kényszeríttették. Állítólag egy nagyüzem racionálisabban működik, mint a sarki
borbély. Csak a kliensnek kellett kilométereket utaznia vagy gyalogolnia, ha
hajat akart vágatni! Végül az épp földhöz jutott parasztoknak kellett beadniuk
földjüket a Kolhozba (kollektyivnoje hozjajsztvo-kollektív gazdaság).
26.Ford, Henry
(1863-1947) amerikai autógyáros. Az első népautó-széria tervezője és
kivitelezője.
27.Példaként: Egy
1996-ban keltezett újságcikk szemére veti egyik szolvens, értéktermelő svájci cég
menedzsereinek: A cég minden értéke kiárusítása 5 milliárd svájci frankot
hozna, amely összeg a tőzsdén befektetve 8% kamatra 400 millió frankot
jövedelmezne. A tavalyi nyereségük viszont csak 100 millió frank volt. Itt
valami nem stimmel – írja a cikk írója egy finánczsonglőr. Ő pénzsíbolással
8-10% nyereséget zsebel be. Valami tényleg nem stimmel, ha ügyeskedés többet
jövedelmez, mint értéktermelő munka.
28.Wall Street: ebben
az utcában van a New York-i börze székháza.
30.Hitler Adolf
(1889-1945) német-osztrák politikus. Veleszületett retorikai képességével
sikerült egyszerű kisemberből Németország kancellárjává, majd Führerévé
(vezérré) felküzdenie magát. Führerként nagyobb hatalmat birtokolt, mint más
uralkodó valaha is a német történelem folyamán.
Hitlernek telepatikus
adottságai lehettek. Amikor valakinek kezet adott mélyen a szemébe nézett, ez
elég volt, hogy az illető híve legyen. Tulajdonképpen építész akart lenni.
Amikor a háború kitört önkéntesként ment a frontra, mint sok más vele egykorú
fiatal. A háború alatt más kitüntetések között, megkapta a legmagasabb
közkatonának elérhető kitüntetést, a vaskeresztet. Egy gáztámadás után félig
vakon került kórházba: itt érte a központi hatalmak kapitulációja. A háború
után 1919-ben Münchenben betévedt a Német Munkáspárt egyik gyűlésére. Itt ezen
a gyűlésen határozta el, hogy politikus lesz. Belépett a pártba. Szónoki
tehetsége folytán két éven belül a párt elnöke lett, mely felvette a
Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei (Nemzetiszocialista Német
Munkáspárt) nevet. Ez a párt 1923-ban sikertelen kísérletet tett a bajor
kormány megdöntésére, amiért Hitlert öt évi várfogságra ítélték. A fogság alatt
volt ideje ideológiájának kidolgozására, amit könyvében, a „Mein Kampf”-ban
(„Harcom”) adott ki. Egy év után kegyelmet kapott. Ekkor újra alapította
pártját. A párt motorjaként gyűlésezett, összejövetelezett, de főleg beszélt és
parolázott, így jutott végül hatalomra.
31.Reichstag: a német
országgyűlés és országház.
32.Hindenburg von
Beneckendorff Paul (1847-1934) német tábornagy, világháborús
hadseregparancsnok, 1925-től haláláig államelnök.
33.A demokrácia csak
elfogadható munkára kényszeríthet egy munkanélkülit, akkor is, ha ebbe az
államgazdaság belerokkan.
34.Nürnbergi Törvények
(Reichsbürgergesetze -birodalmi polgárjogi törvények) megtagadták idegen
fajoktól, többek között a zsidóktól, a német állampolgárságot. Egy másik törvény
a „német vér tisztaságáról” megtiltotta a házasságkötést idegen fajok és
németek között.
35.Négus, Hajle
Selassié (1892-1975) Etiópia császára (Négus Negesti: Királyok Királya,
császár)
36.Quod licet jovi, non
licet bovi: amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.
37.A Komintern volt a
kommunista pártok csúcsszervezete moszkvai központtal, azzal a céllal, hogy a
kommunista világforradalmat az egész földkerekén győzelemre vigye. A népfront,
melyben baloldali és liberális pártok közösen képeztek kormányt, volt az a
trójai faló, melyen a kommunisták be akarták magukat csempészni a hatalomba. A
szovjetek a fasizmust tartották veszélyesebb ellenségnek, ezért egy
Komintern-határozat szerint a fasizmus elleni harcot a kapitalista
rendszerekkel, mármint a nyugati liberális demokráciákkal szövetségben kell
megvívni.
38.Falange Española
Tradicionalista: Spanyol antikommunista mozgalom, majd állampárt.
39.Tengelyhatalmak:
Hitler és Mussolini megállapodtak országaik gazdaságának összehangolásáról,
továbbá a spanyol felkelők közös segélyezésében. Mussolini a szerződést
Berlin-Róma tengelynek nevezte. A később megkötött Antikomintern szövetség
államait tengelyhatalmaknak is nevezték.
40.Franco, Bahamonde
Francisco (1892-1975) spanyol tábornok, az antikommunista felkelők vezére. A
felkelők győzelme után államfő és Caudilio (vezér.)
41.Roosevelt, Franklin
Delano (1882-1945) az Egyesült Államok 32. elnöke (1933-1945). Pénzelői, hogy
Amerikát háborúba sodorja, majd a háborút folytassa, keresztülvitték az
amerikai alkotmányos szokások ellenére, hogy harmadszor, sőt negyedszer is
megválasszák elnöknek.
42.Roosevelt az óriási
kiterjedésű Szovjet Birodalomban megtalálta mind Németország, mind Japán elleni
potenciális szövetségesét. Ezért Roosevelt elismerte a szovjet kormányt, felvette
vele a diplomáciai kapcsolatot, de főleg forszírozta az oda irányuló exportot.
Természetesen a fegyverszállítást is. Emellett egyeztették az amerikai és orosz
lövegek, illetve lőszerek kaliberét.
43.Mandschuko:
Mandzsúria neve a Japán Protektorátus alatt.
44.Kuomintang: Kína
inkább baloldali nemzeti egységpártja, mely épp háborúban állt a japán
nacionalizmussal a Kelet-Ázsia feletti hegemónia eldöntéséért. A közös
ellenség: Japán, állította Kínát és az angolszászokat egy táborba. Hogy mindkét
félnek szemet kellett hunynia a partner ideológiája felett, ez már többször is
előfordult a nagypolitikában.
45.Weimári Köztársaság:
a világháború után létrejött köztársasági nemzetgyűlés, első üléseit Weimar
városában tartotta. Itt hirdették ki a köztársasági alkotmányt innen a Weimari
Köztársaság elnevezés.
46.Churchill, Sir
Winston Spencer (1874-1965) brit politikus, több kormányban miniszter. A
második világháború alatt premier-miniszterelnök. Németország, illetve Európa
feletti pyrrhoszi győzelme után széthullott a brit világbirodalom.
47.Brain Trust:
agytröszt.
48.Lindbergh, Charles
Augustus (1902-1974) amerikai pilóta; 1927-ben elsőként repülte át az
Atlanti-óceánt.
49.Kennedy, Joseph
Patrick (1888-1969) amerikai bankár és pénzember. A későbbi elnök, Kennedy John
F. apja. 1937-1940 között követ Londonban. Ma eléggé vitatott, hogy igazán
ellenezte-e hazája belépését az európai háborúba, vagy jelentéseivel csak
Rooseveltet figyelmeztette: Nehogy háborút kezdjen, mielőtt a brit közvélemény
nincs eléggé Németország ellen hangolva, illetve Nagy-Britannia földi hadserege
fel nem készült a háborúra.
50.Pound, Ezra
(1885-1972) amerikai költő, Roosevelt háborús politikájának ellenzője és
kritikusa. Amiért az amerikai demokrácia, a háború után elmegyógyintézetbe záratta.
51.Ave Führer, Gallici
te salutant! - Üdvözlégy vezér, üdvözölnek a gallok!
52.VIII Eduárd
1894-1972 Nagy-Britannia királya 1936. január és december között. Meg kívánta
óvni Nagy Britanniát, sőt Európát egy újabb háborútól. A háttérhatalom ezért ürügyet
talált, -vagy szerkesztett- eltávolítására és lemondatták.
53.A nemzeti bank
privatizációjával a kormánynak és a parlamentnek csak korlátolt ellenőrzési
lehetősége van az állam pénzügyei felett. Az ország pénzügyi és gazdasági
irányítása a háttérhatalom, egy névtelen tőketársaság kezébe kerül, amint
manapság a FED vagy az Európai Centrál Bank,
54.Republikanische
Schutzbund: Köztársasági Védelmi Szövetség.
55.Heimwehr: szó
szerint honvédelem-honvédség, de ez esetben, nem a reguláris osztrák hadsereg.
56.Frontkämpferverband:
Frontharcos Szövetség.
57.Dollfuß, Engelbert
(1892-1934) osztrák kancellár (1932-1934).
58.kancellár, Kanzler:
a miniszterelnök címe Ausztriában és Németországban
59.Schuschnigg, Kurt
(1897-1977) osztrák kancellár (1934-1938).
60.Seyß-Inquart, Arthur
(1892-1946) osztrák nemzetiszocialista politikus. Az Anschluss egyik osztrák
szószólója.
61.Anschluss:
csatlakozás. Ez alatt Ausztria Németországgal való újraegyesítése értendő
1938-ban.
62.Ez a korabeli
térképeken a laikusnak is szembetűnő.
63.Roosevelt
ellenszenve a jobboldali diktatúrák ellen tette őt ideális elnökké a
washingtoni háttérhatalom számára. Mert eme jobboldali, nemzeti államok
gazdasága virágzott, amerikai hitelek nélkül is! Azon kívül korlátolták a szupranacionális
tőke befolyását országaikban.
64.Az Action Française
– Francia nemzeti Mozgalom - az olasz fasizmus vagy a német nemzeti
szocializmus mintájára; de nem ugyanaz! Csak nemzeti. Két szomszéd ország
nemzeti érdekei sokszor nem egyeztethetők össze! Az olasz nemzeti rendszert az
angolszászok akaratlanul is a német nemzeti szocializmus karjaiba terelték. A
lengyel és német nacionalizmust egymás ellen kijátszva, újra háborúba és
romlásba sodorták egész Európát.
65.Chamberlain, Arthur
Neville (1869-1940) brit miniszterelnök (1937-1940). Híve volt a kiegyezésnek
Németországgal, majd mégis bekényszerítették a háborúba.
66.Kisantant: Párizs
ezzel a csehszlovák, román, jugoszláv szövetséggel próbált Németország hátában
ütőképes szövetségest létrehozni, amely mellesleg hívatott volt, Magyarország
revíziós törekvéseinek meggátlására is.
67.Reichsprotektorat
Böhmen und Mähren: Cseh-Morva Birodalmi Gyámság.
10.
A folytatás, vagy a második világháború.
Chamberlain közölte a brit parlamentben: Mivel a csehszlovák
állam Szlovákia kiválásával magától feloszlott Nagy-Britannia garanciája
feleslegessé vált, így már nincs mit tenni a csehek Birodalmi bekebelezése
ellen. Mi késztette őt két nappal később eddigi politikájának feladására és
Roosevelt1 kemény kurzusára váltani, az a nagypolitika titka
marad. Bevette kormányába Churchillt, Németország ádáz ellenségét, a tengeri
erők minisztereként, majd kormánya nyilatkozatban garantálta Lengyelország,
Belgium, Románia, Görögország és Törökország szuverenitását, melyhez Roosevelt
mesterkedéseire a francia kormány is csatlakozott, annak ellenére, hogy a brit
hadsereg saját vezérkara véleménye szerint expedíciós hadsereget sem
Franciaországba, sem Lengyelországba nem küldhetett. A parlament rögtön meg is
szavazta a munkáspárt ellenzése dacára az általános hadkötelezettség
bevezetését.
Az úgynevezett Stahlpakt-ban2 1939 májusában
Németország és Olaszország összehangolták nemzetgazdaságaikat, és háború
esetére kölcsönös segélynyújtásban állapodtak meg.
A német szövetségest maga mögött tudva, Olaszország 1939
májusában megszállta Albániát. A királyt száműzték. Az albán parlament (mit
tehetett volna mást?) megszavazta a perszonáluniót Olaszországgal3
A harmincas évek végén három kiengesztelhetetlen rezsim
gátolták egymás hatalmi kibontakozását: a liberális kapitalista angolszász
világ; a sztalini bolsevizmus; és a nemzeti társadalmak. Hogy az egyiket
eliminálják, a másik kettőnek szövetségre kellett lépnie, bármilyen ellenséges
viszonyban is álltak egymással!
Egy nemzeti konszenzusban egymásra talált Európa úgy a
bolsevizmus, mint a globális liberalizmus világra kényszerítése előtt
áthidalhatatlan akadályként tornyosult. Így adódott, hogy a világhatalomra törő
két halálos ellenség összefogott Európa, illetve Európa legerősebb hatalma
ellen, amely az időben Németország volt.
A lengyelek elvetettek bármilyen szövetséget Sztalinnal, de
országuk két kontrahens Szovjet Oroszország és Németország között, gátolta,
hogy ezek leszámolhassanak egymással. A versailles-i szerződéssel eleve
konfliktusokra tervezett lengyel – német határviszonyok pedig kizárták a
kiegyezést Németországgal.
A német, mint az angolszász diplomácia versenyre kelt a
lengyel szövetséges megszerzéséért. Hogy a lengyeleket ágyútölteléknek szánták,
azt már tisztázta a történelem. Hitler utalt a szovjet veszélyre, mely egész
Európát fenyegette és hajlandó lett volna a két porosz terület közötti
exterritoriális autópálya és vasúti átjáró fejében kiegyezni a lengyelekkel.
Egyelőre. Ami előrelátható volt. Lengyelországnak éppoly fontos volt a tengeri
kijárat, mint Németországnak az összefüggés porosz provinciái között. Ezért az
angolszászoknak nem volt nehéz meggyőzni a lengyeleket, hogy közös erővel jól
elverik a port Hitler hátán!
A szovjetek örömmel beszálltak volna egy nagy antifasiszta
szövetségbe az angolszászokkal. Roosevelt a brit és francia külügyminisztereket
küldte Moszkvába a Németország elleni koalíció összehangolására. Sztálin
kölcsönös segélynyújtási szerződést követelt Lengyelországgal, Finnországgal és
a három balti állammal. Nemcsak a finnek és baltiak, de a lengyelek is jobban
tartottak a szovjet szövetségtől, mint a német ellenségtől. Hogy az angolszász
diplomácia miben egyezett meg Sztalinnal a Baltikum és Lengyelország szovjet
érdekszférába sorolásáról írásban, vagy csak szóban az ma is titok, de ha nem
volt ez irányú egyezség, miután a Vörös Hadsereg megtámadta és megszállta kelet
Lengyelországot, illett volna a nyugati szövetségeseknek, a szovjeteknek is
hadat üzenni a lengyel szuverenitás megsértése miatt. Az is tény, hogy ezen
országok a szövetségesek győzelmével, Finnország kivételével, valamennyien a
szovjet zsákmányai lettek.
A miniszterek még tudatták Sztálinnal, Nagy-Britannia, mint
Franciaország hadat üzennek Németországnak, ha háborúba keveredik
Lengyelországgal. Sztálin rögtön parancsot adott az eddig is forszírozott
haditermelés feltúráztatására, a Vörös Hadsereg technikai, anyagi és
emberanyagának két éven belüli támadóképes szintre emelésére. A következő héten
meghívták Ribbentropot.4 Moszkvába - így ugratták bele Hitlert
a lengyel háborúba.
1939. augusztus végén bombaként csapott be a hír:5
Ribbentrop és Molotov6 Németország és Szovjet Oroszország 10 éves
megnemtámadási szerződést kötöttek! Egy titkos melléklet meghatározta a
demarkációs vonalat a két nagyhatalom között: Finnország, Észtország,
Lettország, Kelet Lengyelország a Narev, Visztula és Szán folyóktól keletre,
továbbá, Besszarábia (mai nevén Moldávia) a szovjet zsákmánya lesz. Litvánia és
az ettől nyugatra eső országok német érdekterületbe tartoznak. Ez az egyesség
szovjet részről jó sakkhúzás volt. Németország is lemondott
Kelet-Lengyelországról és a Baltikumról, amelyet az angolszászok már hajlandók
voltak Oroszországnak átengedni. Számíthattak a brit-francia szövetségesek
Németország elleni háborújával, melyben reményeik szerint Európa népei végképp
tönkreverik egymást. Miután pedig a Vörös Hadsereg, lengő zászlók alatt
vonulhat az Atlanti-partokig. Hruscsov7 szerint -aki már akkor
Sztálin szűkebb köréhez tartozott- a szerződés aláírását követő banketten
Sztálin jókedvűen dicsekedte: „Most jól behúztam a Hitlert!” beugratva persze
Sztalin éppúgy, mint Hitler lettek. Éppen a német-szovjet közvetlen határ volt
az angolszászok célja, remélve, hogy ellenségeik előbb utóbb egymásra rontanak.
Az angolok siettek az eddig Lengyelország sérthetetlenségére
adott garanciát kölcsönös segélynyújtási szerződésre megújítani. Churchill a
tengerész, a német cirkáló elé leadott lövésnek értékelte ezt a szerződést,
amely a lengyel kormányt még inkább egy esetleges kompromisszum ellen hangolta.
A francia kormány fenyegetőzött: A németek 1000 francia repülőgéppel találják
szembe magukat a lengyel légtérben. Az angolszász propaganda suttogó forrásaiból
nem győzte a lengyel sajtó hangoztatni: A német tankok nagy részben papírmasé,
Patyomkin-falvak, Legfőbb haduruk egy káplár. Annyira hatott ez a propaganda,
hogy a háború első napjaiban a lengyel lovasság lándzsáikkal bökdöste a német
páncélkolosszusokat. A lengyelek hittek saját és ígérkező szövetségeseik
erejében. Hiszen a francia hadsereget legyőzhetetlennek tartotta az akkori
világ. A háborút német területen hitték megvívni, amelyet Berlin megszállásával
győztesen fejeznek majd be. Így a lengyel kormány inkább a konfrontáció, mint a
kiegyezés mellett döntött. Hitlernek sem volt ideje a tétovázásra. Az
összeköttetést a két porosz terület között meg kellett teremtenie, mielőtt
ellentábora kerekedne felül. Annak ellenére, hogy tábornokai még nem tartották
hadseregüket elég felkészültnek a szövetségesek egyesült hadseregeivel
megmérkőzni.
A győztesek minden állítása és propagandája ellenére, sem
érte a szövetségeseket olyan készületlenül ez a háború. A Maginot vonal mögött8 a
francia hadsereg rövid időn belül száz jól felszerelt hadosztályt, Európa
leghatalmasabb hadseregét mozgósíthatta, Németország hátában pedig készen
álltak a lengyel és csehszlovák hadseregek. Hogy Nagy-Britannia nem tartott
milliós szárazföldi hadsereget fegyverben, mint a kontinentális hatalmak, azt
szigeti státusza tette lehetővé. Felesleges lett volna nagy hadsereget
finanszírozni, hiszen a Royal Navy többszörös fölénye konkurenseivel szemben,
távol tartott minden ellenséget a brit szigetektől. Annál inkább készült fel a
brit légierő egy összecsapásra, hisz ez a fegyvernem alkalmas volt nemcsak a
szigetországtól távol tartani a háborút, mi több, az ellenség országába vinni!
Hogy nem sikerült a német konkurenst egy koncentrált
támadással az első csapásra összeroppantani és megsemmisíteni, Churchill
szerint az állig felfegyverzett nagycseh-hadseregen múlott, amikor az 1938
őszén ellenállás nélkül retirált.
Az első világháború nem volt elég Európát teljesen tönkre
tenni. Európa népei újra irtani kezdték egymást. 1939. szeptember első napjának
kora reggelén 60 német hadosztály, köztük 9 páncéloshadosztály lendült
támadásba Lengyelország ellen. Anglia és Franciaország ultimátumban követelték
a német csapatok két napon belüli visszavonását9 majd hadat
üzentek Németországnak, de hogy elégnek tartják a hadüzenetet, és nem sietnek a
németeket nyugatról megtámadni. Erre nem számíthattak Lengyelországban! A brit
francia szövetség Lengyelország számára a katasztrófát jelentette.
A Luftwaffe10 1500 bombázó és
vadászrepülőgépei az első napokban szétzúzta a lengyel légierőket, vasúti és
közlekedési csomópontokat, megakadályozva a csapatok mozgását, mind az
utánpótlás működését. A páncélosok délnyugatról és északnyugatról támadtak,
majd utóbbiak áttörve a korridoron Kelet Poroszországból és az új szövetséges
Szlovákia keleti csücskéből vették harapófogóba a lengyel hadsereget. A lengyel
lándzsások hősies lovasrohamai már az első héten összeomlottak a tankok lövegei
és géppuskái tüzében. A lengyel hadseregnek késő volt áttérni a védelemre, vagy
a terep adta lehetőségeket kihasználni. A páncélosok darabokra szaggatták
seregtesteiket. Két hét múltán még harcoltak a szétszórt lengyel egységek, de a
hadsereg már szétesett.
Ekkor támadta hátba a Vörös Hadsereg a kimerült lengyeleket
és meghódította Kelet Lengyelországot. Lengyelország területi épségét bizony,
csak Németország ellen garantálták nyugati szövetségesei! Szovjetéknek sem
Nagy-Britannia, sem Franciaország nem üzent hadat, még ha Oroszország szállta
is meg Lengyelország nagyobb részét, 51%-át.
Négy hét múltán Varsó kapitulált a németeknek. A lengyel
kormány és számtalan katona Romániába emigrált, mások Magyarországra vonultak
vissza, majd nagy részük Franciaországba ment, ahol a következő évben több
hadosztállyal harcoltak a németek ellen. Franciaország veresége után tovább
emigráltak kormányukkal együtt Londonba. Amikor kiderült, hogy az oroszok majd
mind a huszonkétezer fogságukba esett lengyel tisztet legyilkolták, majd az
angolszászok szovjet érdekszférába sorolták Lengyelországot, Sikorski11 az
exilkormány elnöke mindjobban kellemetlenkedni kezdett, és nehézségeket
támasztani az angolszász-szovjet szövetségeseknek, amíg egy misztikus
repülőszerencsétlenségben életét vesztette. Hadserege tovább harcolt a háború
végéig a szövetségesek oldalán. Jutalomként egész Lengyelország szovjet
megszállás alá rendeltetett, Kelet-Lengyelországot pedig bekebelezte a Szovjet
Birodalom. Így a lengyel nemzet lett a leginkább becsapott fél ebben a
háborúban!
A szovjet ultimátumban követelte Finnországtól
territóriumának délkeleti részét és legfontosabb kikötői átadását,12
amit a finnek megtagadtak és mobilizálták hadseregüket. Erre Moszkva felmondta
a megnemtámadási szerződést, majd hadüzenet nélkül, 1939. november végén, a
hosszú finn orosz határ több pontján támadást intézett Finnország ellen. Egyben
a szovjet légierők bombázni kezdték Helsinkit és más finn városokat. Finnország
három és fél millió lakosával ötvenszer kevesebb lelket számlált, mint a
Szovjet Birodalom, de a jól kiképzett, bátor finnek ellenálltak a Vörös
Hadseregnek. A front mögött kisebb egységekkel operálva sikeres gerillaháborút
vívtak, óriási veszteségeket okozva az oroszoknak. A finnek a tavasz
eljövetelében reménykedtek, ha a fagyott lápos talaj felenged, a finn föld
természetes útját állja a ruszki tankoknak. De február végén a szovjet túlerő
áttörte a Mannerheim-vonalat,13 a finn védelmi rendszert, és
Leningrád felett felgöngyölítette a frontot. A kegyetlen téli harcok mindkét
oldalon nagy veszteségeket okoztak. Az óriási veszteségek vagy a világ felháborodása
békekötésre14 késztették Sztalint. Az 1940. márciusi Moszkvai
Békében a finnek kénytelenek voltak a szovjet területi követeléseinek eleget
tenni, de megtarthatták országuk szuverenitását. A Volga finnek, kik a Volga
északkeleti vidékén éltek rosszabb sorsra jutottak. Sztalin valamennyit
Szibériába deportáltatta.
A brit francia szövetségeseknek épp időben jött a szovjet
finn háború, mely lehetőséget nyújtott Skandinávia megszállására. A francia
kormány elhatározta, hogy 50 000 önkéntest és 100 bombázó repülőgépet küld a
finnek megsegítésére. A britek 50 bombázót ígértek. A brit francia
segédcsapatok Narvik norvég kikötőben szálltak volna partra, hogy Norvégián és
Svédországon át vasúton érkezzenek Finnországba, azzal a hátsó gondolattal,
hogy így kezükbe kerülnek ezek a semleges államok, egyúttal elvágják
Németországot a svéd vasérctől. A szocialista norvég kormány szimpatizált a
szövetségesekkel, de inkább kimaradt volna a háborúból. A svédek kereken
megtiltották az átvonulást. Közben véget ért a szovjet-finn háború, ezzel
megszűnt az ok is az intervencióra. Végül a látszat kedvéért kizáratták a
szövetségesek a Szovjetuniót a Népszövetségből.
Az általános felháborodást Amerika-szerte felhasználta
Roosevelt a semlegességi törvény megreformálására, amit a törvényhozás
elfogadott. Az európai demokráciák fonák helyzetére hivatkozva engedélyezte a
kongresszus a fegyver- és lőszerszállítást ezekbe az országokba, előbb
cash-and-carry.15 A központi hatalmakat viszont, melyeknek
semmiféle érdekük sem fűződött Sztalin Finnország elleni háborújához, Amerika
embargó alá vette. A Pánamerikai Konferencián kevesebb sikert aratott
Roosevelt. Kanadán kívül a többi amerikai államok nem szándékoztak beavatkozni
a készülő európai, illetve eurázsiai konfliktusba, ami az amerikai
kontinenseket egyáltalán nem érintette. Később csellel vagy embargóval
Roosevelt rávette Mexikót, Argentínát, Brazíliát majd néhány dél amerikai
országot a hadba lépésre Európa ellen. Brazíliától két hadtestet is
kierőszakolt, melyeket majd Monte Cassino ostrománál vetettek be.16 Az
egyik Dunántúlon lelőtt „liberátor” bombázó legénysége majd mindahány mexikói
volt.
A hadüzenetkor Franciaország mobilizálta hadseregét felvonult
a Maginot vonalra, ahol farkasszemet nézett a Wehrmachttal.17 Nagy-Britannia
csak egyetlen hadtestet küldhetett át Franciaországba, amit az összecsapásig
158,000 emberrel, 10 hadosztályra, köztük három könnyű páncélbrigáddal,
hadseregre töltöttek fel. Az angolok most is, mint az előző háborúban, az északi
fronton a belga határ mentén mentek állásba.
Miután a szövetségesek, így cserbenhagyták Lengyelországot, a
lengyelek rettenetes veresége után, még veszélyesebbnek vélték Amerika nélkül
megtámadni Németországot. Reményüket a közben beindított saját és az amerikai
haditermelésre, de főleg Rooseveltre alapozták, aki minden igyekezetét Amerika
népének háborúba tuszkolásába vetette. De a türelem Hitler és Sztalin között
sem tarthat örökké, csak ki kell várni. Qui habet tempus, habet vitam.18 Hónapokig
alig dördült el fegyver a hosszú frontszakaszon. A légierők tevékenysége főleg
felderítésre és röplapszórásra korlátozódott, melyben az ellenfelek egymást
kárhoztatták.
Hitler a győzelmes lengyel hadjárattal befejezettnek vélte az
európai háborút. Nem volt szándékában Franciaország rovására terjeszkedni.
Békét kötött volna a szövetségesekkel, hogy szabad kezet kapjon az eurázsiai
Szovjetbirodalom, úgy Németország, mint Európa igazi ellensége ellen. A
békekötés után különben is csak idő kérdése volt, hogy Franciaországban a
jobboldal vegye át a hatalmat. Hiszen Franciaországot már a német, olasz és
spanyol19 nemzeti rendszerek zárták közre.
A lengyelországi hadjárat után a belga és holland uralkodók
békefelhívást intéztek a hadban álló felekhez, amit a szövetségesek
visszautasítottak. Ellenben kölcsönösen kötelességet vállaltak, hogy csak közös
megegyezéssel kezdenek tárgyalásokat, vagy kötnek fegyverszünetet a németekkel.20
Így Hitlernek is csak a felhívás visszautasítása maradt.
A tengereken már a brit hadüzenettel kezdetét vette a háború.
A németek nagy hatósugarú tengeralattjáró flottájukkal támadták az angolszászok
szállítmányait és elsüllyesztettek több százezer tonna ellenséges hajóteret. A
felszínen sokkal hatalmasabb Royal Navy viszont tönkretett mindent a német
flottából, amit a víz felett talált. Természetesen blokád alá vették a
tengelyhatalmakat. Ha a svéd vasérc és román olajszállítmányokat is le lehetne
állítani, megállna az élet Németországban, mert ezek Németország gyenge
pontjai.
Churchill tengerészeti miniszter sürgetni kezdte a kabinetben
Skandinávia mielőbbi megszállását. A szövetségesek behajóztak egy-egy francia
és brit brigádot Skandinávia megszállására. A csapatoknak több norvég kikötőben
kellett volna partra szállniuk, a fő erővel Narvikot megszállni, majd
Svédországot okkupálni. A német admiralitás memorandumban figyelmeztette
Hitlert Skandinávia stratégiai fontosságáról. Murmanszkban az oroszok
állítottak három hadosztályt készenlétbe egy esetleges operációra.
Brit csatahajók 1940. április 8-a reggelén kezdték
elaknásítani a Narvik előtti norvég partokat, egyben csapatokat tettek partra
Narvikban és Andalsnesben. Másnap német egységek szálltak partra a fontosabb
norvég kikötőkben. Ejtőernyősök szállták meg Oszlót, majd az egész országot. Útközben
még okkupálták a németek Dániát, amely, mint Norvégia, alig tartott számottevő
hadsereget. Dániában a kormány és a király hivatalban maradtak, német
fennhatóság alatt. A norvég kormány most csatlakozott a szövetségesekhez. Ezek
segítségével tartani bírta magát Narvikban június elejéig, de ez időben a
németek erősebbek voltak, ők rendezkedtek be Norvégiában. Majd, amikor
Franciaország letette a fegyvert, Churchillnek fel kellett adni Skandináviát,
de a norvég kormányt és Hakon21 királyt átmentette Angliába.
Velük együtt az igen erős norvég kereskedelmi és hadiflottát, amely a háború
alatt jó szolgálatot tett az angolszászoknak. A német flotta viszont
aránytalanul nagy veszteséget szenvedett a Royal Navy ellen, a Norvégia
megszállásával járó tengeri összecsapásoknál. A háború alatt pedig erős haderőt
kellett itt állomásoztatni, a szövetségesek esetleges inváziója meggátlásara.
Pedig ezekre a hadosztályokra a későbbi orosz hadszíntéren nagyon is szükség
lett volna.
A skandináviai balsiker megbuktatta Chamberlain premier
kormányát. Másnap, a Franciaország elleni német támadás megindulása napján,
1940. május 10-én, hogy-hogysem, a skandináviai kaland fő felelőse, de
Németország esküdt ellensége, Churchill lett az új brit kormányfő. A francia
kormány, már március közepén átalakult. Daladier-t22 Reynold23
váltotta le a miniszterelnöki székből. Világos, hogy az új kormányfők saját
embereiket ültették pozícióba. Ma azt mondanánk, hogy itt is a héják kerültek
hatalomra.
A nyugati fronton a szövetségesek nagyobb erőkkel bírtak,
mint ellenfeleik. A 155 német hadosztályból 126 állt a nyugati fronton. Ebből
10 páncélos hadosztály főleg Pc III és Pc IV páncélkocsikkal felszerelve. Az
ellen oldalon Franciaország 93, Nagy Britannia 10, a háborúba belesodort
Belgium 22, és Hollandia 10, hadosztállyal vettek részt. A francia tüzérség
majd kétszerese volt a németekének. A szövetségesek hadereje 1000 páncélossal
számlált többet, mint a Wehrmacht, azon kívül 1500 harckocsi nagyobb tűzerővel
és erősebb páncélzattal bírt, mint a németek tankjai. A Wehrmacht győzelme csak
a szövetségesek elhibázott stratégiáján múlott, amikor páncélosaikat -épp a kor
leghatásosabb fegyvernemét- a gyalogság és tüzérség segédcsapataiként
alkalmazták, hogy valamennyit szétszórták különböző gyaloghadosztályok
alárendeltségébe. Koncentrált nehézpáncélos hadosztályokat, melyekkel a németek
az áttöréseket és a napi 40-50 km-es előnyomulást elérték, nem állítottak fel.
A Luftwaffe jóval kevesebb repülőgéppel szállt harcba, mint ellenfelei, de a
szövetséges légierők, a brit Spitfire kivételével, inkább elavultak voltak.
Azon kívül Churchill vonakodott a Royal Air Force24 összes
egységét Franciaországban bevetni.
Még jóval a támadás megindulása előtt, egy belga területen
kényszerlandolt német futárrepülőgépben megtalálták a Wehrmacht felvonulási
tervét Franciaország ellen, a semleges Belgiumon és Hollandián át. Miután a
Wehrmacht támadási iránya nyilvánossá vált új tervet kellett kidolgozni. Ez a
terv az áttörést a legnehezebb terepen az Ardennek keskeny völgyein
választotta, amivel a szövetségesek nem számoltak. Majd az ardenneki sikeres
áttörés után eléri Sedant és a Brit szövetségesek frontvonala mögött vonult
északnyugatnak a csatornáig, hogy az angol francia szövetségesek erőit
kettéválassza. Az új terv a Sarlóvágás nevet kapta.
A Wehrmacht törzskara ismerve ellenfeleik felkészültségét,
igyekeztek Hitlert visszatartani egy újabb háborútól. Ő maga is békét kívánt
kötni a nyugati szövetségesekkel, de a túloldalon is a háború szószólói
rendelkeztek. Franciaországnak öt éves kölcsönös segélynyújtási szerződése volt
a szovjetekkel, ami május elején járt le. Talán ezek voltak okai a több hónapos
fegyvernyugvásnak? Bár a Führer -akár ellenlábasai- nem sokat adott a
szerződésekre vagy a konvenciókra, nem törődve Luxemburg, Belgium és Hollandia
semlegességével, hadserege átvágott az Ardenneken, hogy a Maginot vonalat
megkerülje. Amíg a szövetségesek Belgium segítségére siettek, a német páncélos
ékek már áttörték a szövetségesek gyér arcvonalát és 57 óra múltán Sedan előtt
a Maasnál álltak. Bár a Belga Hadsereg, ahogyan erejéből tellett ellenállt, de
a semleges kormányok és a szövetségesek között nem történt stratégiai
egyeztetés háború esetére. Mindhárom semleges állam kormánya reménykedett, hogy
a falkák mégis békét kötnek, vagy valami csodában, miáltal országaik
megmenekülhetnek a háborútól. Ezért nem akarták semlegességüket feladni, és a
szövetségesekhez csatlakozni. Csak a német támadás esetére egyeztek bele egy
titkos szerződésben a szövetségesek segélynyújtásába.
Az ellenséges légierők szünet nélkül támadták egymás
közlekedési gócait. Sedan felett hatalmas légi csata dúlt, melyben a
szövetségesek minden erejüket a németek pontonhidjainak megsemmisítésére
összpontosították. A kétnapos légi csatában minden erőbevetés ellenére sem
sikerült a Wehrmacht átkelését a Maas folyón megakadályozni. Az összecsapás
színhelyén a RAF Franciaországban bevetett repülőerőinek 60%-a veszett el. Mind
a francia, mind a német légierők vesztesége is száz-száz repülőgép felett volt.
Később a francia kormány követelésére Churchill még 10 brit vadászrepülő
századot engedett át, de ez kevés volt a hadiszerencsét megfordítani.
Május15-én kora hajnalban Reynaud felhívta Londonban a brit
szövetségest, hogy közöltje a történteket: Sedan körül 75 km széles rés tátong
a fronton, a 9. Francia Hadsereg feloszlóban van. A német páncélos ékek 90 km
mélyen állnak a front mögött és Arras Amiens irányba hatolnak előre. Azzal a
feltehető szándékkal, hogy Abbéville mögött elérjék a tengert, kettészelve az
összeköttetést a szövetségesek között. Az álmából felvert Churchill nem értette
meg rögtön, mit beszél kollégája, erre Reynaud kétségbeesve kiáltotta: „Le
vagyunk győzve!”
A múlt háború alatt is voltak frontáttörések minden oldalon,
de néhány kilométer után, vagy legkésőbb a harmadik védelmi vonalon elakadtak,
utánpótlás, oldalvédelem, erősítés híján. Öreg katonának, aki az első háborút
már megjárta, elképzelhetetlen, ha nem érthetetlen volt a napi 50 kilométeres
előnyomulás. A Wehrmacht új haditechnikája egész páncéldandárt, később
páncélhadsereget állított „faltörő kosként” a támadás élére. A páncélosok
lehengereltek mindent, ami elébük került. Zuhanóbombázó repülőgépek pokoli
lármával zúdultak le az égből és közvetlen az ellenséges állásokra, tankokra,
ütegekre dobták le bombáikat. A stukák.25 süvítése elnyomta a támadó
páncélosok zaját, melyek gyakran észrevétlenül már az ellenséges állások előtt
álltak, mielőtt védekezni lehetett volna ellenük. A tűzeső mögött motorizált
gyalogság biztosította a szárnyakat és megszállta a terepet. A páncélékeket
gyakran tartóztatta fel, néhány fölényesebb tűzerejü, erősebben páncélozott
francia tank, de sohasem koncentráltan így mindig kevesen voltak ahhoz, hogy a
támadókat hosszabb időre megállítsák. Velük könnyen elbántak a stukák bombái
vagy az ellenség oldaltüze.
Ezzel a Heinz Guderian,26 későbbi
Vezérezredestől kidolgozott, Hans von Seekt27 és Douhet28
teóriáin alapuló kétségkívül fölényes új hadrenddel: páncélosok, mobilizált
gyalogság és légierők összehangolt bevetésével a németek május 20-án elérték a
Somme torkolatánál a la Manche-csatornát. A brit szövetségesek, belgák és az
első francia hadsereg el voltak vágva a főerőktől, melyek a Maginot-vonalat
védték.29 Közben Hollandia kapitulált. A kormány és Wilhelmine30 királynő
Angliába menekültek.
Az északon csapdába jutott szövetséges seregtestek parancsot
kaptak a kitörésre délnek Amiens irányába, hogy a 7. Francia Hadsereggel
egyesülve képezzenek új arcvonalat a Somme-Aisne folyók mögött. A leharcolt 7. Hadsereg
fedezze a kitörést és tartsa a frontot, amíg a Maginot vonalról nélkülözhető
egységek segítségükre beérkeznek. Közben hatoljon a kitörők elé Arras irányába.
Ha a terv sikerül, biztosítva lett volna nemcsak Párizs védelme, de az
összeköttetés is a brit szövetségessel. A kitörés kudarcba fulladt, a brit
szövetséges pedig már készült hazafelé. A belga kormány áttelepült Londonba,
majd május 18-án III. Leopold31 király hadseregével együtt
letette a fegyvert.
Churchill minden felhajtható vízjárművet, a vitorlásjachttól
a cirkálókig átküldött Dunkerque-Dünkirchenbe. Ezek egy héten belül az
expedíciós sereggel együtt a szövetséges erők nagy részét is átmentették
Nagy-Britanniába, mintegy 338,000 személyt. Lehet, hogy Hitler ezt az egész
ármádiát szándékosan hagyta futni, mert Nagy-Britanniában vélte Németország
igazi partnerét, amely Németországgal együtt hivatott volt Európa vezető
pozíciójára. Mások meglátása szerint csak nem akarta páncélos egységeit ezen a
páncélosoknak nehézkes terepen feláldozni. Mert eddig megnyert néhány csatát,
de a háború még eldöntetlen volt! Inkább a légierőkre bízta az átkelés
megakadályozását. A csatornát épp sűrű köd fedte, ami az evakuálóknak
kedvezett, a Luftwaffe pedig vaktában szórhatta szét bombáit. Azon kívül, a
brit repülőterek jó része néhány mérföldre estek a csatornától, míg a
németeknek anyaországbeli, távoli repülőterekről kellett startolni és
vételezniük, ez okból alig hátráltatták az átkelést. A Brit Hadsereg ki tudta
menteni személyi állományát a franciaországi dezaszterból, de nehéz fegyverzete
a kontinensen maradt. Így a német tankokat csak a csatorna tartóztatta fel
Nagy-Britannia megszállásától.
Bár Mussolini sokáig respektálta az angolokat csak, amikor a
szövetségesek veresége a francia hadjáratban nyilvánvalóvá vált, sejtette a
történelmi pillanat elérkeztét Róma dicsőségének újjáélesztésére. A britek,
hogy az olaszokat a hadba lépéstől visszatartsák, ígéretet tettek Olaszország
afrikai követeléseinek felülvizsgálására, bár már évek óta helytelenítették a Duce
politikáját. Franciaország az utolsó pillanatban konkrét territoriális
ajánlatot tett. De a Duce inkább bízott Hitlerben, mint a dekadensnek vélt
demokráciákban, már a fasizmus és a nemzetiszocializmus közötti szellemi
rokonság miatt is. Így 1940. június 10-én Olaszország Németország
szövetségeseként belépett a háborúba. Churchill az olasz városok
szétbombázásával fenyegetőzött. Egy bombázóegységet küldött
Dél-Franciaországba, ahonnan Milánót készült bombáztatni. A helybeli lakosság
azonban tartott az olaszok megtorlásától, lovaskocsikkal, traktorokkal elállták
a kifutópályát és megakadályozták a repülőgépek felszállását.
A flandriai csata után, június 9 től, új offenzívába kezdtek
a német páncélosok, déli és nyugati irányba. Verdun térségéből két hadseregcsoport
támadott délnek. A két páncélék közötti cirka 80 kilométer széles térséget
rögtön megszállta a gyalogságuk. Ezek rövidesen a svájci határig hatoltak,
Ezzel a Maginot vonalat védő Francia Hadsereg, amely a keleti határt védelmezte
le volt szakítva a törzsről. Egy másik ék nyugatnak támadott mely a következő
héten Orleans-nál elérte a Loire északi partját. Párizst 14-én szállta meg a
Wehrmacht. A kormány Bordeaux-ba költözött.
Weygand32 francia hadseregparancsnok
jelentette kormányának, hogy a hadsereg négy részre szakadt, szervezett
ellenállásra vagy koordinált hadműveletekre már képtelen! A kormány táviratban
értesítette Rooseveltet: a háborút egyedül nem bírja tovább folytatni, Amerika
segítsége nélkül kapitulálni lesz kénytelen! A következő táviratban még
világosabban: „Váltsa be ígéretét! Üzenjen hadat Németországnak!” Rooseveltet
épp a már amúgy is hagyományellenes, harmadszori újraválasztási kampányában
érte a háború. Az amerikaiak többsége most sem kívánt újra belekeveredni az
európai konfliktusba, ezért nem is választott volna héját elnöknek! Roosevelt
leválasztását pedig nem merte a háttérhatalom egy hadüzenettel megkockáztatni,
így későbbre kellett halasztani Amerika háborúba lépését.
Churchill újra átrepült Franciaországba, hogy lelket öntsön a
franciákba, annak ellenére, hogy az angolok épp most evakuálták a
Breton-félszigetről utolsó 156,000 emberüket, briteket, kanadaiakat,
lengyeleket. Stratégiája szerint a Francia Hadsereg harcolva vonuljon vissza
délre, keljen át a Földközi-tengeren Észak-Afrikába és onnan folytassa a harcot
Nagy-Britannia oldalán a Németország feletti győzelemig.
Az utolsó pillanatban Churchill és Reynaud kiokoskodták a
brit francia uniót, közös állampolgársággal, honvédelemmel, pénzüggyel stb.
Franciaország, mint brit domínium?33 Amikor Reynaud ezt a
kabinetben szóvá tette, mennie kellett! Pétain marsall lett kormányfő. Néki
jutott a hálátlan kötelesség, a németek fegyverszüneti feltételeit 1940. június
22-én, akceptálni és jóváhagyni.
Sztálin táviratban gratulált Hitlernek a szövetségesek
feletti győzelméhez. Bizonyosan nehéz szívvel, mert reménye ellenére még nem
került ki nyertes harmadikként, az európai népek testvérharcából. A Vörös
Hadsereg pedig támaszpontokat létesített Észtországban, Lettországban és
Litvániában, majd a megszállók az itteni kormányokat kommunista
kollaboránsokkal cserélték le, akik kérték Sztálin elvtársat: hazájukat a
szovjetköztársaságok közösségébe beiktatni. Így annektálta a Szovjetunió a
balti államokat 1940. június augusztus folyamán.
Lengyelország kapitulációja után Nagy-Britannia felmondta
Finnország, Bulgária, Románia területi sérthetetlenségére adott garanciát,
abban a reményben, hogy az oroszok a román olajkutakat Hitler orra előtt
megkaparintják. Molotov előbb a magyar kormánynak tett ajánlatot: Románia közös
megtámadására, ez alkalom lenne az elrabolt magyar területeket visszaszerezni
Romániától. Bármily feszült is volt a magyar és román állam viszonya, a
magyarság sem Szovjet Oroszországgal, sem a bolsevizmussal nem kívánt
szövetkezni. Még Románia ellen sem! Így Molotov kosarat kapott. A Szovjetunió
ultimátumban felszólította Romániát: 7 napon belül vonuljon ki Bessz-Arábiából
és az északi Bukovinából, majd megszállta ezeket a nagyrészt románoktól lakott
területeket.34
A Kisantant szétesésével szétpattant a kordon, amelyet
Magyarország köré vontak az első világháború győztesei. Eljött az idő, hogy
Magyarország visszakövetelje Romániától, ha nem is minden elorzott területét,
de legalább Erdély magyar lakta részeit! A diplomáciai kereslet nem vezetett
eredményre, erre magyar csapatok felvonultak a húsz évvel ezelőtt megvont új
magyar-román határra. A románok szintén az ő szerzett oldalukon szállták meg a
határszakaszt. A két vezető tengelyhatalomnak épp nem hiányzott egy háború
potenciális szövetségeseik között, ezért közös megegyezéssel Ribbentrop és
Ciano35 külügyminiszterek vonták meg az új határt,
melyben Erdély egy része visszakerült Magyarországhoz. Ellenszolgáltatásként a
magyar kormány engedélyezte német csapatok átszállítását területén Romániába,
melyek megvédték Romániát a szovjet további támadásaitól, egyben biztosítva a
Németország számára nélkülözhetetlen romániai olajforrásokat.
A tengelyhatalmak a megnyert franciaországi hadjárat után
remélték, hogy Nagy-Britannia elfogadja békeajánlatukat és egy négyhatalmi
konferencián, kiegyezhetnek a szövetségesekkel. Ezért elfogadható
fegyverszüneti feltételeket adtak Franciaországnak.
A francia gyarmatbirodalom a francia kormány hatáskörében
maradt, azzal a kikötéssel, hogy ezeket megvédik az angolok hódítási
szándékaitól. A gyarmati hatóságok alávetették magukat az új kormánynak. A
francia flotta maradt a francia admiralitás parancsnoksága alatt, de leszerelt,
ezzel semlegessé vált, úgy Hitler, mint Churchill számára. Azt, hogy a Wehrmacht
a békekötésig megszállva tartja Franciaország északi részét, az északi
tengerpartot és az atlanti partokat, egyúttal a fővárost, Párizst, kénytelenek
voltak elfogadni. A demarkációs vonal a svájci határtól, a Dôle, Tours, Mont de
Marsun-ön át, az északi Pireneusokig húzódott.
Mussolini, Hitler kérésére, megelégedett a keskeny határsav
bekebelezésével, melyet csapatai a harcok alatt elfoglaltak és június 24-én
fegyverszünetet kötött a francia kormánnyal.
A maradék Franciaországot Vichy-ből kormányozták, ahova a
kormány és a nemzetgyűlés a németek elől kitért. Itt a tengelyhatalmak
rendszeréhez hasonló, autoriter rendszer formálódott: az État Francais.36 Pétain
marsall elnökletével, aki a dolgok állása szerint kénytelen volt
kompromisszumra Hitlerrel, de mind Pétain marsall köre, mind a tengelyhatalmak
vezérei, a német francia kiegyezésben és megbékélésben látták Európa békéjét
biztosítva.
Hitler újra megpróbált békét kötni az angolokkal.37 A
briteknek tulajdonképpen Németország és Uncle Sam hegemóniája között kellett
választani! Az átlag angol tévhite szerint a német hegemónia Európában
Nagy-Britannia napjának leáldozását jelentette. Hogy az amerikai gyámság
hátrányai felett, sem akkor, sem ma ne sokat tépelődjenek, gondoskodott máig a
tömegtájékoztatás. Így nem volt nehéz a választás. A roosevelti adminisztráció
sem maradt tétlen! Még az elnökválasztások előtt tető alá hozott egy támogatási
szerződést az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között. Rooseveltet november
elején újraválasztották, mármost beválthatta ígéretét Nagy-Britannia
megsegítésére. Egy 1882-ben kelt törvény engedélyezi az amerikai
hadügyminiszternek azon hadieszközök bérbeadását, amire az amerikai hadseregnek
nincs szüksége. E törvény szolgált a „Kölcsön és Bérlettörvény” alapjául, amely
Nagy-Britanniát, majd az Egyesült Államok későbbi szövetségeseit fegyverrel és
munícióval ellátta.
Így aztán németek és britek, ez időben az európai kultúra
legmagasabb fokán álló két legközelebbi rokon nép, a kor legfejlettebb
hadigépezetével megkezdte egymást tönkreverni! Olyan sikerrel, hogy a háború
végén, nemcsak Németországot, de Nagy-Britanniát, sőt egész Európát a háború
veszteseihez sorolhatjuk. Mert ez a háború éppúgy tönkretette a brit
világbirodalmat, mint Németországot! Egyben megsemmisítette Európa eddigi
prioritását a világban, akkor is, ha a háború utáni időket a nyugati Európa
népei kellemes jólétben töltötték. Nyertesek az Amerikai Egyesült Államok és a
Szovjetunió lettek!
A francia flotta nagyság szerint a kor negyedik flottája, ha
a németek kezébe kerül, segítségével a Wehrmacht még a nyár folyamán partra
száll Nagy-Britanniában! Viszont, ha Hitler követeli a flotta kiszolgáltatását,
feltehetőleg nagy része átáll az angolokhoz! Bár Churchillnek így is sikerült a
francia flotta egyes részeit megszerezni vagy semlegesíteni, sőt szétlövetni.
Néhány nappal a fegyverszünet után a Royal Navy körbezárta és felszólította az
Oránban horgonyzó francia flotta egységeit az átállásra vagy hajóik
elsüllyesztésére! Ezt a franciák megtagadták, mire a horgonyzó flottát az
angolok összelőtték. Az esemény Anglia ellen hangolta a francia közvéleményt, a
brit szigetre evakuált francia egységeknél kis híján felkelést váltott ki. Erre
Churchill a fegyverszünettel brit kikötőkbe rekedt francia hajókat brit
csapatokkal megcsákjáztatta, nehogy még hazatérjenek. A más idegen kikötőkben
szorult francia hajókat pedig mind blokád alá vetette, vagy legénységüket a
brit oldalra kényszeríttette. Ez a csíny újra biztosította a brit flotta
többszörös fölényét ellenlábasával szemben, mint eddig is, a két utolsó
évszázad folyamán.
Hitler politikája a volt birodalmi területek visszaszerzésére
irányult, majd a későbbi szovjet elleni háborúhoz szövetségesként számolt
Nagy-Britanniával. Nehogy Nagy-Britannia provokációnak értékelje, nem is
fejlesztette hadiflottáját. Így a német hadiflotta eleve nem készült fel a
szigetország elleni háborúra. Sokkalta gyengébb volt, mint a Royal Navy. Az
atlanti-óceáni tengeri ütközetekben, majd a norvégiai invázió alatti tengeri
csatározásokban még inkább meggyengült, hogy a háború döntő fázisában a brit
sziget elleni invázióra nem tellett erejéből. A partraszálláshoz hiányoztak a
szükséges eszközök!
Nagy Britannia megszállásához legalább két hadsereget kellett
volna egy 100 km széles partszakaszon egy időben partra tenni. Az átkeléséhez
szükséges hajórajt még össze tudta szedni mindenféle bárkákból az admiralitás,
de az átkeléskor nem vállalhatta a szárnyak védelmét a Royal Navy többszörös
túlerejével szemben! Egyedül a német légierő biztosíthatná a szárnyakat,
illetve az átkelést, ha a Royal Air Force erejét megtöri, vagyis a légi fölényt
megszerzi Nagy-Britannia ellen.
A légi háború kezdetén a Royal Air Force a francia
hadjáratból visszatartott 45-50 vadászszázaddal és a kontinensi dezaszterból
kimentett gépekkel együtt még 1500 bevetésre kész vadászrepülővel rendelkezett.
Ugyanannyival38 mint amennyivel a német Luftwaffe indult
támadásra Nagy-Britannia ellen. Mindkét fél bombázóflottája 1940 nyarán még
egyenrangú volt számban és teljesítményben.
A Royal Air Force már a háború előtt, jó időben, megépített
egy földalatti bombabiztos parancsnoki állást, ahonnan megfigyelők koordinálták
a légvédelmi ütegek és a repülök tevékenységét. A brit megfigyelők munkáját
megkönnyebbítette a radar39, amivel levegőben és vízen már 80
km távolságban minden mozgást észlelni tudtak. Így a brit vadászok épp ott
tűntek fel, ahol a hunok40 megjelentek. Lehetőleg már a csatorna
felett légi csatába szálltak az ellenséggel.
Az ellenfelek repülő-, radar- illetve haditechnikája
egyenrangú volt. Világos, hogy mind rombolóerejük, mind veszteségeik is
egyenlők voltak. Viszont a németek ipari kapacitása ez időben nagyobb volt az
angolokénál. Roosevelt segélye még kezdeti stádiumban volt, így utóbbiak húzták
a rövidebbet. A Luftwaffe a brit radarberendezések nagy részét 1940. szeptember
közepére kikapcsolta. A kezdeti 1500 brit vadászgépből csak valamivel maradt
több száznál. Ezeket a vég megsemmisítésüktől tartva ki kellett telepíteni a
német repülőgépek hatósugarából, mivel számítani kellett a repülőterek elleni
meglepetésszerű támadásokra. A Royal Navy nagyobb hajóit ugyanez okból már
hetekkel ezelőtt északra irányították. A hajóhad távol tartására pedig 60 német
tengeralattjáró cirkált a brit partok körül. Az út az invázióhoz tulajdonképpen
szabaddá vált! Akkor is, ha erről a „nagy történész” pyrrhoszi győzelme
megírásában mélyen hallgatott. A német inváziót csak Sztalin hadserege
hiúsította meg.
A balti országok, Finnország, majd a Románia elleni
agressziókon kívül, a szovjet aktivitásai a Szovjet Birodalom nyugati régióiban
nem kerülhették el a német hadvezetőség figyelmét. A Vörös Hadsereg manőverei
csakis nyugati irányba tartottak, egyben rejtett felvonulások voltak, mert a
csapatok gyakorlat után is helyben maradtak. Felszerelést vagy utánpótlást
szállító vonatokat szintén nehéz rejteni. A demarkációs vonal mögött új
repülőterek keletkeztek, melyeken sok száz repülőgép állomásozott. Mind több
páncéljármű tűnt fel, melyek furcsa módon egytől egyig gumikerekeken gördültek.
Hát ezeket a könnyű páncélosokat nem a járhatatlan eurázsiai sztyeppe védelmére
tervezték! Sokkal inkább a gyors előhaladásra az európai aszfaltutakon.
Világos, hogy a Vörös Hadsereg Németország, illetve Európa lerohanására
készült. Ameddig a Vörös Hadsereg Damoklesz kardjaként függött Németország feje
felett, nem vállalhatta az átkeléssel járó rizikót. A Nagy-Britannia ellen
készülődő hadosztályokat keletre kellett irányítani.
Bár a Nagy-Britannia elleni bombázásokat tovább folytatták,
egyrészt nehogy Sztálin gyanút fogjon, de abban a reményben is, hogy a
pusztítások árán békére kényszerítik Churchillt. Churchillnek esze ágában sem
volt békét kötni. Churchill Washingtoni követe, aki Európa, a Brit Birodalom és
Németország tönkretételéhez olyan sikerrel működött közre, mint Roosevelt vagy
Churchill, így találta fején a szöget: „Azért ugrattuk Hitlert a háborúba, hogy
megsemmisítsük Németországot!”
Mindenki sejtette, hogy a német-szovjet szövetség nem fog
sokáig tartani, de Hitlernek nem hiányzott a háború Oroszországgal, amíg
Angliát békére nem bírta. Így kénytelen volt lenyelni Litvánia megszállását,
majd bekebelezését a Szovjet Birodalomba. Szovjeték viszont a Romániának
nyújtott német garanciát és katonai segélyt nehezményezték. A konfliktusok
megvitatására 1940 novemberében Berlinbe érkezett egy szovjet delegáció. Hitler
indítványozta a delegáció vezetőjének Molotovnak, hogy a Szovjetunió
terjeszkedjen az Indiai-óceán irányába, ahol nem sért sem német, sem olasz, sem
japán érdekeket. Molotov nem válaszolt ezen ajánlatra, helyette sorolni kezdte
a szovjetek sérelmeit. Összefoglalásként követelve Finnország, Románia,
Bulgária és a Török-tengerszoros feletti hegemóniát. A Balkán Európa egyik
határköve, délkeleti bástyája, amelyet egyik európai hatalom sem engedhet át
egy téridegen hatalomnak! Molotov követeléseit Hitler hadüzenetként értékelte
Németország, egész Európa, tehát Nagy-Britannia ellen is. Minden joggal!
A francia dandártábornok, De Gaulle41 az
összeomláskor, mint államtitkár, kormánya megbízásából Londonban tartózkodott.
Ez a véletlen tette őt az angolszászok szövetségesévé, vagy csak
veszedelmesebbnek tartotta a teutonokat, mint az arrogáns Albiont? Amint később
kiderült, hazája érdekében nagyon is jól cselekedett, mikor az angolszászok
oldalára állt! A szövetségesek győzelmével hadserege, ezzel Franciaország, a
győztesek oldalán fejezhette be a háborút. Aznap este, amikor Pétain marsall a
fegyverszünetet aláírta, De Gaulle további ellenállásra szólította fel a
franciákat a német megszállók ellen. „A háborúnak még nincs vége, ez a háború
világháború!” – jósolta Londonból.
A dunkerque-dünkircheni katasztrófával Angliába sodort
francia csapatokból De Gaulle megszervezte a Francia Felszabadító Hadsereget.
Egy kisebb hadsereg, de francia hadsereg állt készen. E sereg nemzeti
büszkesége egy darab francia földet vagy legalább francia gyarmatot kívánt,
hogy ne legyen teljesen kiszolgáltatva Londonnak. Marokkó vagy Algéria
megszállására, ahol a Vichy-i kormány már berendezkedett, nem tellett erejéből.
Szeptember utolsó napjaiban csatlakoztak a Royal Navy akciójához a
francia-afrikai támaszpontok ellen. De Gaulle csapatai Dakart készültek
megszállni, de Dakarban az angolok alig két hónapja torpedózták meg a kikötőbe
szorult Richelieu-t, a francia flotta legújabb cirkálóját. Érthető, hogy a
garnizon orrolt az angolokra épp úgy, mint szövetségeseikre és véresen verték
vissza a támadókat. Azonban három héttel később, ugyanez akció folytatásaként
sikerült Libreville-ben partra szállniuk, ezzel De Gaulle-ék kezébe került
Gébűn.
Mussolini többször hangoztatta: a Földközi-tenger
Nagy-Britanniának csak egy tenger, Olaszországnak az élet! Ezen jelszóval
remélte a keleti Mediterrán térséget Olaszország befolyása alá vonni. Líbiát,
szemben az afrikai parton, amely 1912 óta olasz gyarmat volt, rengeteg
befektetéssel igyekezett mintakolóniává fejleszteni, nagy építőprogrammal, az
úthálózatot európai szintre emelni. Líbiát kétszázezres hadsereg biztosította,
közben a katonák utat építettek a földközi-tengeri part hosszában, Tunéziától
az egyiptomi határig.
Nagy-Britannia feltehető összeomlásával elérkezett az
alkalom, amikor Olaszország afrikai tervei megvalósíthatónak tűntek. Az 50 000
brit katona, akik Egyiptomot és a Közel-Keletet megszállva tartották, számban
csekélynek tűnt az olaszok líbiai hadseregéhez, melyet közben 300 000 főre
emeltek. A tengelyhatalmak és Franciaország közötti békekötéssel, francia
Tunézia felől nem kellett veszélytől tartani. Egyiptom és a Szuezi-csatorna
birtokbavételével a Szudán ajándékként hullana Olaszország ölébe. Egy óriási
gyarmatbirodalom Északkelet-Afrikától Eritreával, Abesszíniával, Szomáliáig
elérhető közelségbe került.
1940. szeptember közepén 6 motorizált olasz gyaloghadosztály
páncélos támogatással indult az Egyiptomot megszálló angolok ellen. A brit
hadsereg parancsot kapott a tervszerű visszavonulásra, így az olaszok három
napon belül elérték Sidi Barrani-t. A 90 km előretörés utánpótlási nehézségeket
okozott az olaszoknak, mert a líbiai határ és Sidi Barrani között nem volt se
út, se vasút, csak sivatag. Így bejött az angolok számítása.
Az olasz tengerészet sem tudta az utánpótlást biztosítani,
pedig ekkor még a Földközi-tengeren fölényben volt a Royal Navy ellen.
Pótolhatatlan időt fecséreltek el az olaszok, amit a britek annál jobban
kihasználtak. Szeptemberben egy flottát küldtek a Földközi-tengerre két
repülőgép-anyahajóval, rombolókkal, cirkálókkal, radarkészülékekkel
felszerelve: a radar az olaszok fegyvertárából hiányzott, de az angoloknak
mérhetetlen előnyt szerzett. A flotta, erősítést vitt a máltai brit
támaszpontra, majd az Alexandriában állomásozó hajóik támogatásával megszállták
Kréta szigetét.
A jelentéktelen kis félszigetre zsugorodott, valaha hatalmas
görögség nem kívánt Mussolini imperium romanum-ába besoroltatni, így az
angolszászokkal lépett szövetségre. Ezek igyekeztek a görögöket fegyverrel
ellátni, a görög szövetséggel próbálták biztosítani balkáni hegemóniaigényüket.
A háború, amely Nagy-Britannia és Olaszország között kitört, következetesen
Görögországot is magával sodorta. Néhány órával előbb átnyújtott ultimátum
után, 1940. október 28-án az olasz hadsereg Albániából behatolt görög
területre. Az angolok rögtön reagálva megtámadták Taranto-t, az olaszok
legfontosabb hadikikötőjét, ahol szétbombázták a flotta felét a legszebb
zászlóshajókkal és a kikötőt a hajógyárakkal együtt. Ezzel a Royal Navy az
olasz flottával egyenlő ellenfél lett a Földközi-tengeren, de még az Adrián is,
hogy az olaszok utánpótlását a minimumra korlátozta. A görögök brit segítséggel,
mélyen az Albán térségbe verték vissza a támadókat.
A britek néhány héttel ezelőtt még veszélyesnek tartották
behajózni a Földközi-tengerre, inkább a Jóreménység foki kerülővel hajóztak át
150 modern, nehéz páncélost Egyiptomba. A tankokkal megerősített egyiptomi
expedíciós hadtest a december 10-ére virradó éjjelen Sidi Barranitól délre
áttörte az olaszok állásait. A meglepett olaszok rögtön fel is adták a
települést. Az elkövetkező pár hétben az angolok 800 km teret nyerve,
elfoglalták Tobrukot és a part menti városokat El Agheilá-ig. 140 000 olasz
esett fogságba. Cézár légióinak, Egyiptom és Nagy-Britannia meghódítóinak
leszármazottjaiból. Sic transit gloria mundi,42 mely bölcs
szavakat nem ártana a mindenkori győzteseknek sem szem előtt tartaniuk!
Az észak-afrikai siker mellett az angolok mindinkább teret
nyertek Szomáliában, Abesszíniában, majd Eritreában. Nem sokkal később, 1941.
május közepén, végleg megadásra kényszeríttették az olaszok abesszíniai
hadseregét.
Ahogy az olaszokkal ilyen könnyen elbántak, Churchill már
újabb front nyitására gondolt a Balkánon. Eden43 Churchill
külügyminisztere, egyben a szűkebb hadi-kabinet tagja 1941 februárjában Kairón
keresztül Athénbe, majd Ankarába repült, hogy Jugoszláviával, Görögországgal és
Törökországgal szövetséget építsen a tengelyhatalmak ellen. Az olaszok elleni
sikeren felbuzdulva a görögök készek voltak Nagy-Britannia oldalán tűzbe menni.
Jugoszlávia óvatosabb volt. Pál44 régensherceg, aki
minden igyekezetével azon volt, hogy országával a háborút elkerülje, nem is
engedte be Edent Belgrádba, nehogy Hitlert Jugoszlávia ellen hangolja. A
törökök még emlékeztek Nagy-Britannia első világháborús politikájára, ők is
nemet mondtak. Churchill azért nem adta fel a reményt. Embert és fegyvert, amit
Észak-Afrikában nélkülözni gondolt, átküldte Görögországba, melynek azonban
nemsokára kárát vallotta.
Mussolini kénytelen volt katonai segítséget kérni Hitlertől.
A 10. német légi hadtest 400 géppel Szicíliába repült. Innen operálva az
1941-es év elejétől kezdték tizedelni az angol flottát és légierőt. Március
végéig a Luftwaffe átmeneti fölényt szerzett a Földközi tenger térségében.
Ellenségeiknek alig maradt egy tucat bevethető repülőgépük. A Royal Navy
jelentős veszteségek után, visszaszorult az Egyiptomi vizekre. Februárban az 5.
német könnyű-páncéloshadosztály akadály nélkül áthajózott Észak-Afrikába. Most
már egyenlő páncélos erők álltak szemben a líbiai sivatagban, de a
tengelyseregek légi fölényével. Március 31-én Rommel45 El
Agheilá-nál erős légi támogatással támadt az angolok állásaira, melyeken rögtön
áttört. Néhány napon belül bevették Bengázit. Ekkor két éket képezve, az egyik
páncélosztály a tengerpart mentén szorította vissza az ellenséget, míg a másik
a sivatagon keresztül toronyiránt 10 nap múlva elérte az egyiptomi határt,
elvágva az angolok visszavonulási útját. A visszavonuló angolok -már akik nem
estek fogságba- Tobruk körül hídfőállást képeztek, amit sikeres tengeri
utánpótlással hónapokig tartani bírtak.
A kis államok szuverenitása inkább csak illúzió! Már
békeidőkben kénytelenek alávetni magukat országukhoz legközelebbi hatalmi
csoportosulás érdekeinek. Az erősebb hatalmak háborús viszályaiba saját
érdekeik ellenére is belekényszerülnek.46 Ez lett a sorsa a
Balkán-államoknak a második világháború alatt. Egy nagyobb, szolidabb, bár több
nemzetiségű, de egységes ortodox népességre alapuló Balkán-állam (Szerbia,
Montenegró, Macedónia, Bulgária, Görögország, valamint Románia) történelmi
hivatásának tudatában, Európa délkeleti szárnya védelmére, a semlegesség
szigorú betartásával, talán kimaradt volna a konfliktusból. A tengelyhatalmak
és az angolszászok közötti ellentétek kiéleződésével megkezdődött a vetélkedés
a Balkánért. A britek saját Balkán-terveik mellett számolhattak a
tengelyhatalmak balkáni, törökországi áttörésével Szíria, Irak irányába, hogy
Anglia közel-keleti érdekeltségeit harapófogóba zárják. A szovjetek szintén a
Balkánon keresztül kívántak kijutni a Földközi-tengerre. A tengelyhatalmak a
Balkánt saját életterükhöz sorolták, de stratégiai okokból sem engedhették át
ellenségeiknek.
Az állhatatlanságáról amúgy is hírhedt Románia, miután
Nagy-Britannia visszavonta függetlenségére adott garanciáját és a Szovjet
okkupálta keleti tartományait, kénytelen lett a német oldalra szegődni. Ezzel
Hitler nemcsak a román olajforrásokat szerezte meg, hanem egyben újabb kiinduló
bázishoz jutott a Szovjetunió elleni hadműveletekhez.
A szovjetektől való félelem indította Bulgáriát német
csapatok behívására, amikor Churchill követe Moszkvába érkezésekor -üdvözlő nyilatkozatában-
a Balkánt a Szovjetuniónak ítélte. Majd Sztálin Finnország, Bulgária, Románia
és a török tengerszoros feletti hegemóniát követelte Hitlertől. Így került be a
hármasszövetségbe.
Jugoszlávia két malomkő közé került. Az olasz-görög háború
kitörésekor a jugoszláv kormány attól tartott, hogy országuk belekerülhet a
konfliktusba. Viszont a háború jó alkalmat kínált Szaloniki macedón tengeri
kikötő megszerzésére, amire Szerbia, már azoszmán-török függőségtől történt
felszabadulása (1878) óta igényt tartott. Pál herceg a német diplomáciát kérte
fel a közbenjárásra. A németek elérték az olasz garanciát a jugoszláv határok
respektálására, egyben kilátásba helyezték Szaloniki átadását. A jugoszlávok
megnyugtatására megköttették a magyar-jugoszláv barátsági szerződést, bár
Jugoszlávia magyar területeket tartott megszállva. Viszonzásként megkívánták
Jugoszlávia csatlakozását a háromhatalmi szövetséghez. Ekkor Roosevelt, -akit
az Egyesült Államok törvényei semlegességre köteleztek volna- minden rosszal
fenyegette a jugoszlávokat, és zároltatta hatalmi körében a jugoszláv javakat.
A jugoszláv miniszterelnök egy delegáció élén mégis Bécsbe utazott és aláírta a
belépési szerződést a háromhatalmi szövetséghez. A birodalomból hazatérő
kormánytagokat a belgrádi pályaudvaron Simovics47 Vezérkari
főnök letartóztatta, aki magát nevezte ki kormányfővé. Leváltotta Pál herceget
és legitimációként a kiskorú II. Pétert48 tette meg Jugoszlávia
királyává. Simovics politikájában az angolszász vonalra váltott. Még maradt
ideje a szovjetekkel megnemtámadási szerződést kötni. A tengelyhatalmak
természetesen nem tűrhettek két ellenséges hatalmat a Balkánon és 1941. április
6-án Olaszország, Albánia, Ausztria, Magyarország, Románia és Bulgária felől
támadásra indultak Jugoszlávia és Görögország ellen. Egyben megkezdték Belgrád
bombázását. Horvátország, amelyet az első világháború győztesei Nagyszerbiához
csatoltak, már a háború első napjaiban kinyilvánította függetlenségét.
Horvátország kiválásával Magyarország megszűntnek tekintette a délszláv
államot. Érvényét vesztettnek nyilvánította a puccs előtti kormánnyal nemrég
kötött barátsági szerződést és visszavette a magyar többségű területeket: a
Bácskát, a baranyai háromszöget és a Muraközt.49 Bulgária megszállta
a Szerbiával vitatott Macedóniát, Olaszország pedig a Koszovót, Hercegovinát és
a dalmát tengerpart egyes részeit. A jugoszláv mozgósításra, a nemzetiségek
nagy része be sem vonult a közös hadseregbe, így a magára maradt szerb hadsereg
tizenegy nap után 1941. április 17-én kapitulált az amúgy is hatalmas túlerővel
szemben.
A jugoszláv hadjárattal majdnem egy időben Bulgária, majd a
megszállt Jugoszlávia felől német csapatok Görögország ostromába fogtak. Annak
ellenére, hogy az angolok egy páncélos dandárt és két gyaloghadosztályt
szállítottak át Egyiptomból, a védelem pár nap alatt összeomlott, hogy a görög
hadsereg április 21-én letette a fegyvert. Churchill már az összeomlás előtt
két nappal átrendelte csapatait Krétára, ahová a görög kormányt és II. György50 királyt
is evakuálták. Az angolok igyekeztek a görög hadsereg Peloponnészoszon rekedt
egységeit átmenteni Egyiptomba, a német repülők állandó támadásai közepette. A
stukák még a kikötőben eltaláltak egy lőszerrel megrakott hajót. A robbanás
több mint negyven hajót rombolt szét, köztük több brit cirkálót és csatahajót.
Majd a tengeren is folytatták üldözésüket, hogy csak a csapatok egyötöde
érkezett meg Alexandriába.
Kréta Málta mellett a britek legfontosabb bástyája volt a
Földközi-tenger térségében. Bombázóik innen elérték Olaszország déli részeit
Rómáig, Belgrádot, Bulgáriát, de főleg a román olajforrásokat, amelyeket
ellenfeleik orra előtt égethettek volna le, amíg utolsó csepp olajuk is füstbe
száll. A Görögországból evakuált egységeik felkészültek, hogy a szigetet az utolsó
emberig tartsák. A Royal Navy a szigetre támadó német naszádokat már a tengeren
elsüllyesztette. Még az elsüllyesztett hajók vízben úszó legénységét is
legéppuskázták, megtorlásként a peloponnészoszi evakuáció alatt a légierőktől
elszenvedett veszteségeikért. Világos, hogy a németek sem engedhették át
Krétát! Kihasználva légi fölényüket, a hadtörténelem első légideszant
hadműveletével egy ejtőernyős és egy hegyidandárral megvívták a szigetet. Bár
az angolszászoknak fel kellett adni Krétát, Churchill megelégedve nyugtázta,
hogy az ejtőernyős brigád személyi állománya felére zsugorodott a harcokban,
így Málta megszállására vagy egy esetleges szíriai bevetésre alkalmatlanná
vált.
A balkáni háború hetekkel késleltette a szovjet elleni
hadjáratot, hogy a nyárra tervezett villámháború az orosz télbe veszett.
A Tengelyhatalmak élettér-elmélete Németország számára
Kelet-Európát irányozta befolyási területnek, ahol ipari termékeit nyersanyagra
és mezőgazdasági termékekre cserélheti. Hitler ideológiai szempontból is a
bolsevizmust a nemzetiszocializmus veszélyesebb ellenfelének tartotta, mint a
véleménye szerint már dekadens liberális demokráciákat. Pedig a demokrácia
minden hatalmas civilizáció adekváns rendszere és Németország csak a második
számú hatalma volt ennek az euró-atlanti világnak. Az Egyesült Államok
gazdasági erejét tekintve, ez a plurális államrend a 20. század közepén éppen
hatalma teljében állt. Ez okozta végül is Németország és Európa vesztét.
A bolsevisták is a fasizmusban – ahogyan ők a nemzeti
szocializmust szívesebben nevezték – látták fő ellenfelüket. A szovjet
hadvezetés kérte Sztálint, vegyék Németországot harapófogóba, mielőtt az
angolok a harcot feladják.51 Sztálin elkerülhetetlennek
tartotta a háborút birodalma és Németország között, csak a kedvező alkalomra
várt, gondolván, maga határozza meg a támadás időpontját. Semmiképp sem
számított Németország kezdeményezésére, bízva Hitler -nagyon is logikus- saját
tézisében a Mein Kampfból: Nagy-Britanniát orosz szövetséggel legyőzni, vagy
Oroszországot együtt az angolokkal.
Későbbi kutatások megállapították: Sztálin két potenciális
időpontot választott a tengelyhatalmak hátbatámadására: amikor a németek
megkezdik az átkelést a brit szigetekre, vagy az amerikaiak partra szállnak
Franciaországban. Békeszerződés ide, barátsági megállapodás oda, a világ
„proletárjainak” egyesítése előtt Németország volt a legfőbb akadály, melyet
mielőbb meg kellett semmisíteni!
Nagy-Britannia 1941-ben gyenge volt, hogy az európai
kontinensen partra szálljon. Ismerve a Vörös Hadsereg és vezérkarának a
sztalini tisztogatások utáni állapotát, meg lehetett kockáztatni a Szovjet
Oroszország elleni villámháborút anélkül, hogy Németország újra kétfrontos
háborúba keveredjen. A szovjetet pedig le kellett legyőzni, mielőtt háborús
készültsége veszélyessé válna, mielőtt Sztálin és Roosevelt a Vörös Hadsereget
állig felfegyverzik.
A német haditerv szerint a fő erők hat-nyolc héten belül
elérik és beveszik Moszkvát, Oroszország hatalmi, gazdasági és ipari centrumát.
Közben az északi szárny Arhangelszkig, a déli hadseregek Asztrahánig hatolnak
előre, ekként remélve legyőzni ezt az eurázsiai nagyhatalmat. A Kaukázus olaja,
Oroszország nyersanyagkészlete, Németországot az Egyesült Államokkal egyenrangú
hatalommá tették volna! A washingtoni háttérhatalomnak pedig, meg kellett volna
elégednie a dél-amerikai szérűvel. Ezt Washington semmiképpen sem tűrhette.
A Wehrmacht a lengyelországi és franciaországi hadjáratokban
bevált haditechnikát az orosz távlatokhoz igazította. Folyamatos támadásokkal
az ellenséget nem engedni nyugodni, hogy sorait rendezze, hogy új arcvonalat
képezzen. Megtoldva a katlancsaták stratégiájával. Páncélos ékek, két vagy több
ponton, áttörik az ellenséges állásokat, majd tovább törnek előre, hogy mélyen
az ellenség háta mögött, összetalálkozzanak a rohamozó ékek. A páncélosok
nyomában gyorsan mozgó alakulatok zárkóznak fel, biztosítják a katlant és
visszaverik a bent rekedtek kitörési próbálkozásait. Mialatt a gyűrűt mind
szűkebbre vonják és az ellenséget feladásra kényszerítik, a páncélékek már újra
törnek előre, hogy új katlant zárjanak körbe.
Német becslések szerint a Vörös Hadsereg pillanatnyi létszáma
-a tartalékosokat nem számítva- 4,5 millió lehetett, 200 hadosztályba sorolva,
melyből 40-50 motorizált hadosztály volt 10,000 páncélossal 150,000 lánctalpas
vontatóval és 100,000 szállítójárművel felszerelve. A legkevesebb tízezer
gumikerekes könnyű páncélost 967 modern T 34-es egészítette ki, de ezek -mint a
nyugati szövetségeseknél is- különböző csapattesteknél szétszórva voltak
beosztva. Repülőgépjeik számban háromszor, ha nem hatszor múlták felül a német
repülőgépeket számban.52
A Wehrmacht csak 3,5 milliós hadsereget, 153 hadosztályt bírt
az orosz hadszíntérre felvonultatni. Ebből 19 volt páncélos, 16 motorizált
hadosztály, melyeket 2200 repülőgép támogatott. Meglepetések ellen 40
hadosztály maradt Észak-Franciaországban. Norvégia, a Balkán és az afrikai
hadszíntér további 20 német hadosztályt kötöttek le és majd ugyanannyi
repülőgépet, mint az oroszországi hadműveletek. Világos, hogy ezek az erők
nagyon is hiányoztak a szovjet elleni háborúban.
1941. június 22-e hajnalán a Balti-tenger és az
Északi-Kárpátok közötti demarkációs vonalról megindult a német hadsereg Szovjet
Oroszország ellen. Ugyanazzal a trükkel -amint a szovjet légierő tervezte- még
a hadüzenet előtt, a Luftwaffe szétbombázta az összes elérhető ellenséges
repülőteret és az első órákban megsemmisített 1200 orosz repülőgépet. A támadás
után Németország moszkvai követének, Schulenburg53 grófnak
maradt a blamábilis kötelesség, hogy Hitler hadüzenetét a Kremlben átnyújtsa,
bár a megnemtámadási szerződés a két hatalom között még érvényben volt. A
nemzetközi háttérhatalom jól tervezett. Újból sikerült Európa legpotensebb
hatalmát kétfrontos háborúba manővereznie. Olyan ügyesen, hogy Hitler lett a
kezdeményező gazfickó.
A támadás három irányba tört előre.
Az Északi Hadseregcsoport (Heeresgruppe Nord) 20
gyaloghadosztállyal, mely ékét a 4. páncélcsoport 3 páncélos és 3 motorizált
hadosztálya adta a Baltikum felszabadítását kapta feladatul, majd vegye be
Leningrádot és törjön előre Észak-Oroszországon át a Fehér-tengeri
Arhangelszkig.
A Középső Hadseregcsoport (Heeresgruppe Mitte) 35 hadosztály,
a 3. és 2. páncélcsoport 15 hadosztálya mögött Moszkvára irányzott.
A Déli Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd) 32 hadosztály az 1.
páncélcsoport 9 hadosztályával Ukrajnán át, érje el a Volga alsó folyását
egyben a Kaszpi-tenger nyugati partjait.
Csak a Középső Hadseregcsoport akciói tudták az irányzott
célt követni. Az első katlancsatákban bevette Bialystok és Minszk városokat,
ejtett 324 000 hadifoglyot, zsákmányolt 1800 löveget és 3332 páncéljárművet.
Három hét alatt 500 kilométert jutott előre és július 16-án elfoglalta
Szmolenszket. A Wehrmacht vezérkari főnöke von Brauchitsch54 tábornagy,
tovább küldte volna csapatait az utolsó 350 kilométeren Moszkváig, de Hitler
tartott attól, hogy kelepcébe rohannak, amíg a másik két hadseregcsoport,
északon és délen messze elmaradnak mögöttük. Pihenőt rendelt el Szmolenszknél
és a 2. Páncélcsoportot a déli, a 3. Páncélcsoport az Északi Hadseregcsoport
kisegítésére vezényelte. Amire von Brauchitsch lemondott tisztségéről.55
Hitler örömmel fogadta lemondását, hogy maga vehesse át a legfelsőbb hadvezetés
irányítását.
A német hadvezérek nagy részben katonadinasztiákból
származtak, akik nemigen lelkesedtek a Führerért. Hitler pedig nem hitte, hogy
tábornokai a fronton jobban ítélik meg az adott hadi helyzetet, mint ő
főhadiszállásáról. Megkövetelte hadvezetőitől, hogy pontos utasításai szerint
cselekedjenek. A helytállni a végsőkig parancsa sokszor hozták a csapatokat
nehéz helyzetbe, okoztak fatális veszteségeket, melyeket az egységparancsnok
saját kompetenciájában elkerülhetett volna.
A Déli Hadseregcsoport csak létszámban közelítette meg a
Középső Hadseregcsoportot. A 17. 6. és 11. német hadsereg mellett Románia a 3.
és 4. hadseregét állította. A románok felszerelése sokkal hiányosabb volt a
németekénél. Bár a belga és cseh hadseregektől zsákmányolt fegyverekkel felszerelték
őket, de sem, fegyverzetük sem, kiképzésük nem érte el a korabeli haditechnika
színvonalát. Szlovákia már részt vett a Lengyelország elleni háborúban, most
egy hegyi dandárt küldött az oroszok ellen. Ezért Németország garantálta
függetlenségét az elkövetkező 25 évben. Kassa és Ungvár megbombázását56
a magyar kormány a hadiállapot beálltaként értékelte, és kiküldte a
gyorshadtestet, meg egy határvadász dandárt az orosz hadszíntérre. Olaszország
inkább jelképesen, egy hadtestet három hadosztállyal állított a Déli
Hadseregcsoporthoz.
A Déli Hadseregcsoport előhaladását késleltette, hogy
támadása a Jugoszlávia Görögország elleni akciók miatt tíznapi késéssel indult
Moldvából. Itt már hiányzott a meglepetés taktikája, a Vörös Hadsereg is nyert
tíz napot felkészülni a védelemre. Azon kívül Sztálin tervbe vette a Balkán
közeli megszállását, egyben a tengelyhatalmak elzárását a román olajtól, hogy
már jó előre nagy erőket csoportosított a Dél orosz területen. A déli csoport
első sikere az umáni katlancsata volt, ahol 103,000 szovjetkatona adta meg
magát. Kijevnél újra erős orosz ellenállásba ütközött, hogy segítségül hozzá
kellett vezényelni a Középső Hadseregcsoporttól a 2. páncéloscsoportot, amely
épp e késedelem miatt nem támadhatott Moszkvára. Kijevet csak szeptember 19.
ére tudták bevenni. Itt is magas volt az orosz foglyok száma 665,000, ezek
mellett 3700 löveg és 884 páncélos.
Csak a kijevi katlan megtisztítása után indulhatott a Déli
Hadseregcsoport Rosztov ellen. Az év végére megszállta a Donyec-medence iparvidékét,
bevette Kurszkot és Rosztovot, de utóbbit megtartani már nem tellett erejéből.
A Vörös Hadsereg déli szárnyának sikerült a támadókat Rosztovból visszaverni a
Miusz folyó mögé. Utolsó erőfeszítéssel a 11. hadsereg megszállta a
Krim-félsziget nagy részét. Ezen a vonalon kellett a Déli Hadseregcsoportnak
töltenie a telet. A kijelölt céltól, a Volga torkolatától 700 kilométerre.
A legkisebb állományú Északi Hadseregcsoport maradt
legtávolabb céljától. Bár gyorsan átjutott Lettországon, Litvánián és a déli
Észtországon, de Leningrád előtt 100 kilométerrel a Luga-folyónál elakadt. Neki
is be kellett várni a Középső Hadseregcsoport páncélos ékét, hogy Észtország
felső részéből kiverje a Vörös Hadsereget, majd a Volhov-folyó mentén a
Ladoga-tóig nyomuljon. Ezzel sikerült Leningrádot délről és keletről
körülzárnia, de megszállni nem.
Norvégiából már a hadműveletek kezdetén, egyik megszálló
német hegyi-dandár rohamot intézett Murmanszk ellen, de csak 40 kilométerre
bírta megközelíteni a várost háborúba közben belépett finnek megindultak
Kelet-Karélia visszavételére, de Churchill hadüzenettel fenyegette
Finnországot, ha az 1918-ban megszabott határaikat túllépik, vagy Leningrádot
északról megtámadják. Így az északi seregek nem jutottak Leningrádon túl.
Mivel a német flotta dominálta a Keleti-tengert, vagyis
Leningrád bejáratát, az angolszászok segélyszállítmányai az északi
Jeges-tengeren értek Murmanszkba vagy Arhangelszkbe. Az északi országrész
életfontosságú volt a szövetségeseknek, védelmezték is mindenképpen. Churchill
két repülőszázadot, majd amikor ez kevésnek bizonyult, két repülőgép-anyahajót
küldött további 200 repülőgéppel a szovjet megsegítésére.
Churchill és Roosevelt 1941. augusztus közepén találkoztak
Új-Fundlandon, ahol összeegyeztették háborús céljaikat. A tárgyalásokról
kiadott közleményt később Atlanti Chartának nevezték el. Ebben a dokumentumban
kinyilvánították a világ újjárendezését, a náci-tirannizmus bukása után,
melynek főbb pontjai: 1.Nem kívánnak területi gyarapodást. 2. Az államhatárok csak
népszavazással változtathatók meg. 3. A népek maguk választhatják meg
kormányukat és kormányrendszerüket. 4. Az óceánok szabadsága. 5. Gazdasági
együttműködés győztesek és legyőzöttek között.57 6. Általános
leszerelés a háború után. 7. Egy világszervezet megalapítása, amely a jövőben
megakadályoz minden háborús viszálykodást. Rögtön ki is nyilvánítottak, hogy
ezen fennkölt szavak az államhatárokról, vagy önrendelkezési jogról nem
vonatkoznak a legyőzött Németországra. Tehát a legyőzött népekre sem! A formula
„náci-tirannizmus bukása után” már Roosevelt hadüzenete volt Németországnak,
bár az Egyesült Államok törvényei semlegességre kötelezték.
Az északi Jeges-tenger a téli hónapok alatt nagyrészt befagy,
így ezen a vonalon nehezen bírták az angolszászok szövetségesüket ellátni. Azon
kívül feltételezhető volt, hogy a tengelyhatalmak megszállják az északi
Oroszországot, Sztálin Oroszországa pedig az amerikai fegyver és élelmiszer
szállítmányok híján összeomlik. Roosevelt havi 500 páncélost és ugyanannyi repülőgépet
biztosított a szovjetnek, ha ezeket amerikai kikötőkből elszállítják. De hogyan
és mivel bonyolítsák le az oroszok a szállítást? Az angolszászoknak maguknak
kellett gondoskodniuk, hogy a segélyek idejében beérjenek.
A szovjet megsegítésére a tengeri út a Perzsa-öblön át, majd
a transzperzsiai vasút, a Kaszpi-tenger és a Volga mutatkozott a
legalkalmasabbnak. Melegében nekiláttak a brit-szovjet szövetségesek Perzsiát
saját „reakciós kormányától felszabadítani”, amely inkább semleges maradt volna
a háborúban. Néhány nappal az Atlanti Charta publikálása után, melyben a
kibocsátók deklarálják minden idegen terület sérthetetlenségét, a brit
golfhadsereg Korramsárból kiindulva Teheránra támadott. A Vörös Hadsereg közben
megszállta Perzsia északi részét. Rövid ellenállás után a Sah a túlerővel
szemben fegyverletételt parancsolt hadseregének. A megszállók kényszeríttették
az uralkodót fia javára lemondani. Kineveztek egy új kormányt, melyet
köteleztek az öböli kikötők és az onnan Oroszország felé vezető vasútvonal
megnyitására. Mármost talpra lehetett állítani a szovjet-orosz medvét, és ha ez
magától meg nem veszekszik, már nem csak Európát, de a szupranacionális
fináncoligarchiát is felfalta volna.
A brit golfhadsereg még Perzsia előtt 1941 májusában Irakot erőszakolta
a szövetségesek oldalára, melynek kormánya meg akart szabadulni az angol
gyámságtól. Végül elűzte Szíriából a Vichy-i kormány csapatait, mert Szíria,
mint francia mandátumterület, az első világháború óta francia fennhatóság alatt
állt. Ezzel az angolszász hegemónia máig biztosítva lett a Közel-Keleten.
Mind a Vörös Hadsereg felszerelése, mind az utolsó csatákban
foglyul ejtettek szellemisége azt a benyomást keltették: ezek már Sztálin
utolsó tartalékjai. Akkor is, ha a háború nem a megtervezett menetben haladt,
feltételezhető volt, hogy egy végső offenzíva szétzúzza a Vörös Hadsereget.
Ezen reményben indult a Wehrmacht még a tél beállta előtt döntő ütközetre.
Moszkva ellen 14 páncélos, 8 motorizált és 56 gyaloghadosztály indult rohamra.
Az első támadás bekerített Brjanszk és Vjasma körzetében több orosz hadsereget.
Itt a szovjet 673 000 hadifoglyot, 1242 páncélost és 5412 löveget vesztett.
Félúton kéthetes eső korlátozta minimumra a gumikerekű járművek mozgását.
Dacolva a sártengerrel Nemsokára elesett Klin, ezzel a Leningrád-Moszkva
főútvonal ketté lett vágva. A 3. Páncéloscsoport végső erőfeszítéssel hídfőt
szerzett a Moszkva-Volga-csatorna keleti oldalán. A 4. Hadsereg 40 km-re állt
Moszkva előtt. A kijevi katlan lezárásához vezényelt 2. Páncéloscsoport délről
került az ellenség oldalába, épp Tulát ostromolta. Egy felderítésre kiküldött
páncélos szakasz elérte Mozericsét, Moszkva egyik délnyugati külvárosát. A
főváros már majd félig le volt zárva. A szovjet kormány Kujbisevbe települt át.
A sárperiódus után faggyal, majd méteres hóval,
300 hideggel, beállt a tél. Évek óta nem volt olyan hideg, mint a háború
éveiben. A nyári villámháborúra felkészült Wehrmacht elakadt néhány
kilométerrel Moszkva előtt. A várost megadásra kényszeríteni, vagy a bolsevistákat
legyőzni, már nem futotta erejéből.
A villámháború tervezésében hiba volt. A hiányzó orosz
úthálózatot figyelmen kívül hagyták a Barbarossa-hadművelet58 tervezésénél.
A lengyel és francia hadjáratban, európai úthálózaton, a motorizált gyalogság
késedelem nélkül követni tudta az előretörő páncélosokat. Az oroszországi
földutakon már egy kisebb eső elakasztotta a csapatszállító járműveket. Az
alakulatoknak le kellett szállni és nehézkes terepen, gyalogmenetben bevetési
helyükre indulni. A páncélerőket önmagukban harcba küldeni értelmetlen, sőt
nagyon is kockázatos, ha a saját csapatok nem bírják a szárnyakat biztosítani,
tartani, majd a bent rekedt erőket felszámolni, és a terepet megszállni. Ez az
előre be nem tervezett akadály, és a balkáni háborúval beállt késedelem,
lelassította a tervezett hadműveleteket, és elég időt hagyott az ellenséges
erőknek az átkarolás elől visszavonulni, sőt néha még a katlanból is kijutni.
Így nem sikerült a Vörös Hadsereget a terv szerinti időre szétbomlasztani.
A japán támadást Szibéria felől az 1941 áprilisában megkötött
Japán–Szovjet Semlegességi Szerződés valószínűtlenné tette. Bármilyen csábító
volt Japánnak Szibéria óriási nyersanyagkészlete, de ez még felderítésre és
feltárásra várt, melynek hasznosítása időbe kerülne. Háborúban pedig a pénz és
idő hiánycikk. Roosevelt permanens provokációi hatására mindjobban az
antiamerikai irányzat került felül Japánban. A szovjetek Moszkva védelmére
rendelhették a szibériai hadsereg kétmillió harcosát, akik eddig Kelet ázsiai határaikat
biztosították.59 A szovjet hadvezetés Moszkva felmentésére 280
hadosztályt tudott összpontosítani, melyből 40 páncélos hadosztály volt. A
Vörös Hadsereg moszkvai offenzívája 1941. december 5-én kezdődött, majd
offenzíva offenzívát követett az egész arcvonalon. A mindkét fél részére
szörnyű veszteségekkel járó harcokban a németek hátrálni kényszerültek, de a
győzelemtől még messze álltak ellenfeleik.
Egyelőre sikerült a németeket Moszkva előtt feltartóztatni,
de egy japán támadás keleten halálos döfést jelentett volna a szovjetnek! Ha
Japán megszerzi a szomszédos Szibéria mérhetetlen nyersanyagkészletét,
Németország az európai Oroszországot, Amerika soha nem válhat világhatalommá. A
szovjetek elleni háborútól vissza kellett Japánt tartani, bármily áron is!
Churchill többször is említi visszaemlékezéseiben, hogy az
amerikai titkosszolgálat megfejtette a japán rádiójelentések rejtjeleit.
Roosevelték elégtétellel olvasták a berlini japán konzul jelentését: ha Amerika
Japánnal háborúba lép, Hitler hadat üzen az Egyesült Államoknak. Íme, a rejtett
kiskapu háborúba vinni Amerikát, csak óvatosan kell feltárni! Hitlert újabb
kelepcébe csalni, így végre beválthatja szavát, melyben katonai segítséget
ígért Lengyelországnak, Nagy-Britanniának és Franciaországnak, hogy Európát
csatasorba állítsa a tengelyhatalmak ellen.
Még a fegyverszünet megkötése előtt adta át a francia kormány
az Indokina és Kína közötti határ felügyeletét Japánnak. Ezzel elvágta Csang
Kai-sek legfontosabb összeköttetését brit támogatóival. Elképzelhetetlen, hogy
a francia kormány Washington megkérdezése nélkül, ha nem utasítására
cselekedett! A következő évben, a Vichy-i kormány engedélyezett indokínai
gyarmatán támaszpontokat Japánnak, hogy egy esetleges brit invázió ellen
közösen védekezzenek. Ennek értelmében 1941. július közepén japán csapatok
szálltak partra Indokinában. Épp erre vártak Roosevelték! Washington rögtön
követelte Indokina semlegesítését. Nyomatékul zároltatott minden Japán kontót
és embargót hirdetett, amíg Japán a követelését nem teljesíti. A Londonba
menekült holland kormány leállította indonéziai gyarmatáról az olajszállítást.
A japán ipar olaj és nyersanyag nélkül maradt, vagyis alternatíva elé került:
éhen hal, vagy áttöri a blokádot. A dilemma kormányválságra vezetett. Konoye60 miniszterelnök,
aki kiegyezésre törekedett az angolszászokkal, visszalépett. Helyette a
tábornokok alakítottak kormányt, akik a támadást tartották a legjobb
védekezésnek. A németek Moszkva előtt álltak, Nagy-Britannia saját szigete
védelmével volt lekötve. Japán katonakormánya elég erősnek vélte magát az
ázsiai térségben szembeszegülni az angolszászokkal. Japán washingtoni követe
1941. december 7-én, 13 órára megjelent az Egyesült Államok
külügyminisztériumában a hadüzenettel, de Roosevelt minisztere, tudván mi
járatban van, golfozni ment! Így fél óra múltán, még a hadüzenet átnyújtása
előtt, japán repülők támadtak Amerika hawaii támaszpontjára, Pearl Harbour-ra.61
Szétbombázták a kikötőben horgonyzó csendes-óceáni amerikai flottát meg a repülőtereket.
Nehogy a füst gátolja a japánok navigációját, nem borították lángba az
amerikaiak üzemanyagkészletét, aminek a háború további fázisában az
angolszászok jó hasznát vették. Az anyagi károk mellett 2400 amerikai esett el
és majd annyi sebesült meg. Cavitét, az amerikaiak Fülöp-szigeti tengeri
bázisát két nappal később rombolták szét, majd vadászatot indítottak a még épen
maradt ellenséges hajókra. Szingapúr előtt elsüllyesztettek két éppen
beérkezett brit cirkálót. A Fülöp-szigetek északi részén japán csapatok
szálltak partra és elűzték az amerikaiakat ottani támaszpontjaikról.
Megszállták a kínai kikötőket Hongkonggal együtt, ahol a britek épp karácsony
napján kapituláltak. Az angolok tengerről bevehetetlennek tartott szingapúri
tengeri támaszpontját, a Malájföldön partra szállt japán egységek a szárazföld
felől rohanták le 1942 februárjában. Majd megszállták Burmát, ezzel megszűnt az
angolszászok utolsó megmaradt összeköttetése kínai szövetségeseikkel. Burma
felől pedig már Indiát, Nagy Britannia gyarmatát fenyegette a japán invázió.
Végül 1942 elején megszállták az Indonéz-szigeteket, Új-Guinea északi részét, a
Salamon és a Gilbert-szigeteket. A japán impérium „ázsiai jólétközössége” egy
csapásra valósággá vált, bevehetetlennek vélt szigetláncolattal az anyaország
körül.
Az Amerikát ért támadás visszavágást követelt. Az amerikai
polgár eddigi semleges tartása rögvest marciálissá változott. Éppen most, a
legrosszabb időben, Hitler és Mussolini nagy szívességet tettek Rooseveltéknek,
amikor 1941. december 11-én hadat üzentek az Amerikai Egyesült Államoknak.
Eddig csak Roosevelt62 és megbízói viseltek hadat a
tengelyhatalmak ellen. Az amerikaiak nagy többsége inkább a németeknek szurkolt
a szovjet elleni háborúban, de erre a kihívásra még Roosevelt ellenfelei is
saját hazájuk mellett kényszerültek dönteni! A biztonság kedvéért Roosevelték
okos tervszerűséggel már 1940 augusztusában bevezették az általános
hadkötelezettséget az Egyesült Államokban. Persze a háború előretervezésével
igazán csak a nürnbergi, illetve tokiói vádlottakat illik tekinteni!
Sztálin követelte az angolszászoktól: szálljanak partra
Franciaország északi partjain, a belga vagy holland partokon, esetleg
Norvégiában, de nyissanak frontot a németek hátában. Mentesítsék valahogyan az
orosz arcvonalat! Roosevelt emberei rögtön készek voltak Sztálin kívánságának
eleget tenni, de Churchill nyugalomra intett: ha már a liberális-kapitalista
rendszer halálos ellenségei egymást püfölik, csak tegyék! Segítsük az
oroszokat, nehogy kiszoruljon belőlük a szusz, és várjunk! Különben a nyugati
szövetségeseknek abban az időben, még sem kellő létszámú hadserege, sem
felszerelése, de a partraszálláshoz szükséges vízi-járművei sem voltak. A korai
partraszállás csúfos fiaskóvá fajulhatott volna.
A szovjet elleni hadjárat kezdetén a német légierők nagy
részét visszavonták a Földközi-tenger térségéből. Viszont az
Afrika-különítményt egy páncélos hadosztállyal megerősítették, de ezen az
arcvonalon megtiltottak minden kezdeményezést, amíg a rövidre tervezett oroszországi
hadjárat lezajlik. Az észak-afrikai sivatag és a Földközi-tenger birtoklásáért
azért mégsem szünetelt a harc. A Luftwaffe kivonulásával újra a britek kerültek
felül. Már a tengeren elsüllyesztették ellenfeleik utánpótlásának 60
százalékát.
Az egyiptomi brit haderőt 1941 őszére az új zélandi és dél
afrikai domíniumaik kontingenseivel hadsereggé fejlesztették. Ekkor már ennek a
8. hadseregnek fegyverzete, több mint 700 páncélossal kétszeresen múlta felül a
tengelyhatalmak erejét. Légi-ereje 1000 repülőgéppel 120 német és 200 olasz
repülő ellen uralta a terepet. Rommel épp az ellenséges tobruki hídfő
ostromlásába kezdett, amikor 1941. november 18-án a 8. hadsereg támadása
megindult. Rommel ellentámadást indított. Páncélosai áttörtek az egyiptomi határon,
de a britek szerencséjére elhaladtak három utánpótlási gócuk mellett. Anélkül,
hogy a raktárakat észrevették volna. Közben Sidi Rezegh háromszor cserélt
gazdát. Végül győzött a Royal Air Force légi fölénye. Három nap múltán a brit
páncélosok 60 km mélyen álltak Sidi Rezeg mögött. A tengelyseregeket
visszaverték előbb Gazalára, majd tovább, egész a Mersa el Brega hasadékig.
A szuezi-csatorna birtoklásán múlott a brit hegemónia egész
ázsiai gyarmatbirodalma felett. Egyiptommal elvesztek volna kelet-afrikai
birtokai, a lázadozó Közel-Kelet, végül Gandhi Indiája, ahol már a japánok
szervezték az indiai nemzeti hadsereget az angolok ellen. Ugyanez okból
vitatták a tengelyhatalmak is ezt a térséget, mert Olaszország úgy óhajtott
kelet-afrikai impériumának is Egyiptom volt a kulcsa.
Feltehető, hogy Hitler és Mussolini tervbe vették a britek
közel-keleti pozícióinak harapófogóba szorítását. Oroszországból a Kaukázus
irányába indított támadással lejutni Perzsiáig, közben nyugatról megszállni a
Szuezi-csatornát. A sikeres hadjárat Nagy-Britannia levantei uralmának végét
jelentette volna.
A hadi fölény visszaszerzéséért egy egész német légiflottát
helyeztek át a Földközi-tengerre. Rommel páncélosait feltöltötték, a haderő
létszámát 200,000 fővel emelték. Német búvárhajók torpedózták a Royal Navy
konvojait. Az alexandriai kikötőben sikerült egy olasz kommandónak mini
búvárhajóival két angol csatahajót elsüllyeszteni.
Az El gazalai védőállásokból 1942. május végén indult a roham
Egyiptom megszerzésére. Az első brit védővonal áttörése után is sorozatos
ellenállásgócokba ütköztek. Tobrukért három hétig folyt a harc, amíg a város
elesett. A 8. hadsereg 800 kilométert visszakozott, vesztett 30 ezer foglyot és
a felszerelése nagy része is odaveszett. Egyiptom megszerzése mégsem sikerült.
Al Alamainnál, Alexandria előtt 100 kilométerrel Rommelnek csak 26 bevetésre
alkalmas páncélosa maradt, ami kevés volt, hogy tovább űzzék a briteket.
Egyiptom ostroma miatt a máltai brit tengeri és légi
támaszpont megszállását újra elhalasztották, pedig Málta nagyon is hátráltatta
a tengelyhatalmak hadműveleteit. Feltehető, hogy Málta elvesztése hosszú időre
visszavetette volna az angolszászok sikereit.
A távol-keleti vizeken sikeresebbek voltak a szövetségesek.
Amerika az ausztrál és angol erők megsegítésére, amelyek az ausztrál partokat
biztosították, öt repülőgép-hordozót és több csatahajót küldött. Egy
repülőgép-anyahajókból, csatahajókból és csapatszállítókból álló japán flotta
1942 májusában a déli Új-Guinea megszállására indult. A szövetségesek ismerték
a japánok rejtjeleit, így a japánok ellen küldött flotta már időben értesült
minden mozdulatukról. A japánok csak a saját felderítő-repülőikre voltak
utalva, de ők is időben felfedezték az angolszászokat. Amikor kellő távolságra
értek, egymás ellen indították repülőflottáikat, melyek a hajók között félúton
ütköztek meg. Még aznap elsüllyesztett mindkét fél egy-egy ellenséges hajót.
Így a csata döntetlen maradt, de az angolszászok elérték, hogy a japánok
feladják tervüket Új-Guinea megszállására és visszavonuljanak.
A Midway szigetcsoport -mint elnevezésükből is kitűnik-
félúton vannak Amerika és a kelet-ázsiai partok között. Ezért birtoklásuk
mindkét félnek stratégiailag döntő fontosságú volt. Miután az amerikai légierő
bombázni kezdte Tokiót, 1942 közepén erős japán flotta négy repülőgép-hordozó
kíséretében útban volt a Midway szigetek felé, hogy onnan az amerikaiakat
elűzze. Erről az amerikaiak a megfejtett távközlésekből értesültek, és
lesállásba küldtek négy repülőgép-hordozót a sziget mögött, amiről a japánok
radar és felderítés híján nem tudtak. Az amerikaiak intézkedtek szigeti
támaszpontjaikon a repülőterek és depók kiürítéséről, így a támadók bombái üres
objektumokat vertek szét. Eközben az amerikai repülők szétbombázták a
védtelenül maradt repülőgép-anyahajókat, melyekből három rögtön elsüllyedt, a
negyedik pedig a következő napokban. A visszatérő repülőgépek nem tudtak hol
landolni, így ezek is elvesztek. Az US Navy is vesztett egy repülőgép-hordozót
az ütközetben, de ezután a japán flotta már nem volt komoly ellenfél.
Németország hadüzenetével tengeralattjáróik az amerikai
hajókat is támadták. Az első világháború alatt a német búvárhajók csak hazai
kikötőkből operálhattak. Most a megszállt Normandia kikötőiben az Atlanti-óceán
partján voltak bázisaik. Innen kiindulva 1942 júliusáig több mint 3 millió
tonna ellenséges hajóteret süllyesztettek el. Saját veszteségük 14 búvárhajó
volt, sikeres eredmény a németek javára. Nem volt nehéz kiszámítani, ha nem
bírják a tengeralattjárók támadásait kivédeni, ekkora veszteségeket még Amerika
gazdasága sem lesz képes pótolni.
A szövetségesek szállítóhajói 100 hajós konvojokat képeztek,
melyet csatahajók kísértek, hogy a búvárhajókat távol tartsák. Erre a
búvárhajók tízes falkákba verődve támadtak a konvojokra. A radartechnika
fejlődésével már repülőgépekről lehetett lokalizálni a lemerült búvárhajókat.
Nemsokára bombázórepülők őrködtek az óceán két partján a teherszállítmányok
biztonsága felett. Ezek aknái és bombái bizonyultak a leghatásosabbnak a tengeralattjárók
ellen. Az angolszászok légierejének erősödésével párhuzamosan csökkentek a
szállítóhajók veszteségei. Az 1943-as év közepén az angolok megszerezték a
németek rejtjeleit,63 így sokat megtudtak szándékaikról. Ez
időtől számítva a német tengeralattjárók sikerei mind ritkábbá lettek, mígnem
csak egy keskeny sáv maradt számukra, a repülőgépek hatósugarán kívül az óceán
közepén. Itt mellesleg védték az Azori szigetcsoportot is, a szövetségesek
inváziója ellen. Azért a tengeri szállítmányokra, a tengeralattjárók
jelentették a legnagyobb veszélyt, egész a háború végéig.
A légi-háború is mindjobban eszkalálódni kezdett. Másfél
évvel ezelőtt még a Luftwaffe remélte Nagy-Britanniát repülőterei és ipari
központjai szétbombázásával térdre kényszeríteni. Most 1942. március 27 ről 28
ra virradó éjjelen brit bombázók gyújtóbombáikkal lángba borították Lübeck
városát. Két hónappal később Kölnt égették le, hogy az ellenség népességét
demoralizálják. Az eredmény mind Nagy-Britanniában, mind Németországban épp a várt
hatás ellenkezőjére fordult: csak az ellenség elleni gyűlölet erősödött! Idővel
a bombázások szétzúzták az ipart, infrastruktúrát és a gazdaságot. Németország
mind gyengébb lett, riválisai mindinkább hatalmasabbak.
A háborúért Hitler a zsidókat tette felelőssé, mint belső
ellenséget hatalmas internálótáborokba záratta őket. Amerikában és Kanadában a
japánok majd mindannyian, a németek és olaszok, csak ha valahogy gyanússá
váltak, kerültek lágerbe.
Az Ukrajnába bevonuló németeket a népfelszabadítóként fogadta
a szovjet-rendszer ellen. De a lakossággal szemben alkalmazott elhibázott
bánásmód miatt (külön villamos; színház csak németeknek; kényszermunkások
Németországba szállítása, hogy csak a főbb hibákat említsük) mindjobban
megszállókká, illetve ellenséggé degradálták a Wehrmacht katonáit.
Egy hadsereg tűzerején dől el győzelme vagy veresége. A
tűzerő biztosítása biztos utánpótlást igényel, aminek fenntartása a hadsereg
bázisától való távolságának méretével arányosan, mind nehezebbé válik. A
korabeli Szovjet Oroszországban alig voltak utak. Az utánpótlás nagy részét -a
gyér vasútvonalakról- földutakon kellett az alakulatokhoz kiszállítani. Eső
után a járművek tengelyig besüllyedtek a sárba, ekkor az utak bizonytalan ideig
járhatatlanná váltak, télen pedig befagytak a kerekek a kátyúkban. Mind az
utakat, mind a vasutakat állandóan veszélyeztették a partizánok támadásai. A
logisztika sikere és fenntartása két-háromszor annyi embert igényelt, mint a
front.
A kedvezőtlen időjárás kihatott a németek fegyvereire. A 30
fokos hidegben befagytak a závárzatok, az ágyuk szerkezetei, a motorok nem
indultak be. Egyedül a Luftwaffe volt effektívebb, mint az orosz repülök. Bár a
szovjet légierők később korszerűbb gépeket vetettek be, harci értékük a németek
ellen jóval alulmaradt a szovjet földi erők teljesítménye mellett.
Moszkváig a Wehrmacht elvesztette létszámának és
felszerelésének egynegyedét. Eltűnt vagy elesett 208,000, megsebesült 604,000
katonája. Nem csak az elveszett kompetens harcosok hiánya okozott gondot, hiányzott
a tartalék, amiből a hiányt feltöltsék.
A német diplomácia hiába próbált új szövetségeseket szerezni,
sem Svédországot, sem Törökországot nem bírta ügyének megnyerni. Hitler
személyesen kérte Pétain marsalltól Franciaország hadba lépését a Szovjetunió
ellen, amit a marsall elvetett, de hozzájárult francia önkéntes csapatok
toborzásához. Csak a szövetségesekhez fordulhattak pótlásért. Olaszország a 8.
hadseregét, Magyarország a 2. hadsereget küldte az orosz harctérre. A
polgárháborútól meggyengült Spanyolország az önkéntes Kék Hadosztályt adta.
A segédseregek egyike sem volt korszerű fegyverekkel
felszerelve. Bár a tárgyalásokon ígéretet tettek a szövetségeseknek időszerű
fegyverek szállítására, de a németek maguk is szűkében voltak mindennek. Így a
felszerelés csak ígéret maradt.
Az oroszok sem álltak jobban! Iparvidékeik kétharmada és az
ukrajnai éléskamra a németek kezén volt. Az angolszászok segélyezése és
élelmiszerellátása híján a maradék Oroszországot az éhenhalás fenyegette.
Sztálin hadserege feloszlásától tartott. Említést tett Churchillnek a Vörös
Hadsereg belső nyugtalanságról és „tisztogatásokat” helyezett kilátásba.
A tengelyhatalmaknak az európai kontinens utolsó ellenséges
katonai hatalmának legyőzésére, utolsó terminusként az 1942-es év maradt,
mielőtt az amerikai ipar óriási fölénye letromfolja minden eddigi sikerüket.
Egy minden erő bevetésével indított offenzívától remélni lehetett a Vörös
Hadsereg megsemmisítését, ezzel a háborút a tengelyhatalmak javára eldönteni.
A stratégiáról Führer és a vezérkar újra más véleményen
voltak. A vezérkar javasolta a Vörös Hadsereg Moszkva körül összevont
főerejének megsemmisítését. Moszkva, a legfontosabb közlekedési és ökonómiai
csomópont kézbevételével Oroszország kettévágását, egyben legfontosabb ipari
központja megszerzését. De Hitler keresztülvitte feltehetőleg Mussolinival
egyeztetett tervét a Közel-Kelet feletti politikai befolyás megszerzésére.
Moszkva helyett a Kaukázus és a Kaspi-Régió irányába rendelte el a
hadműveleteket. A tóvidéki olajforrások a tengelyhatalmak energiaproblémái
megoldását, egyben Oroszország elvágását jelentették volna, saját olajának
jórészétől.
A haditerv szerint a Déli Hadseregcsoport megszállja a Don
jobb partját, majd a folyó délkeleti irányát követve elér Kalácsig.
A Középső Hadseregcsoport fedezi a Déli Hadseregcsoport
hadműveleteit a és leköti a szovjet főerőket.
Az Északi Hadseregcsoport beveszi Leningrádot, majd elvágja a
szovjet északi összeköttetését az angolszászokkal. Erősítésként felküldték
hozzá a 11. Hadsereg nélkülözhető egységeit, mely közben már megszállta a
Krim-Félszigetet.
A Déli Hadseregcsoportot megerősítették. Az 1.
Páncélos-csoport mellé, a 4. Páncélos-csoportot vezényelték melyeket közben
páncélos-hadseregekké fejlesztettek és két részre osztották déli „A”
Hadseregcsoportra és északi „B” Hadseregcsoportra. A „B” Hadseregcsoportot a 2.
Német, a 2. Magyar a 8. Olasz a 6. Német és a 4. Német páncélos-hadseregek
képezték. Az első három hadsereg az előretörésekkel folyamatosan biztosítja a
Don nyugati, illetve déli partját, a páncélosok és a 6. hadsereg Kalácsig
hatolnak
A Vörös Hadsereg az egész tél folyamán támadta a német
állásokat. Majd május elején összevont erős páncélostámadással áttörtek Karkov
határáig, de sikerült mögöttük a katlant bezárni. Felszerelésük és 240000
emberük esett fogságba.
A katlan felszámolását követőleg június végén Kuszk felől
támadásba lendült a 4. páncélhadsereg. Mögötte a 2. német és 2. magyar hadsereg
biztosított a szárnyakon. Rövidesen áttörtek az orosz arcvonalon, hogy a
páncélékek hat nap múltán Voronyezsnél átlépték a Dont, majd a 2. német
hadsereg megszállta a várost. A 6. német hadsereg 300 kilométerrel délebbre
Karkovból támadott Novij Oszkol és Roszocs irányba. Az oroszok közben megismerve a németek katlan
taktikáját, mielőtt a csapda bezárult volna rendezetten visszavonultak.
A délebbi „A” Hadseregcsoportot az 1. páncélos-hadsereg, és a
17. hadsereg alkották. Őket a nyugati Kaszpi-tenger part és a Kaukázus
olajmezői megszerzésére irányították.
Az 1. páncélos-hadsereg Rosztovot támadta, ahol a Vörös
Hadsereg napokig ellenállt, csak miután az összeköttetés a főerőkkel
megszakadt, kezdte meg a tervszerű visszavonulást, de kicsúszott minden
átkarolási próbálkozásból, pedig a „B” csoport 4. páncélos-hadseregéből két
hadtestet külön átküldtek az oroszok bekerítésére.
A támadás Voronyezs irányába megtévesztette a szovjet
hadvezetést, hogy a hadművelet Moszkvára céloz.64 Visszavonták
hadseregeiket messze a Don fölé, hogy 400 kilométerrel Moszkva alatt,
kelet-nyugati irányba védővonalat építsenek ki. A Dontól délre eső területet
teljesen kiürítették, nyitva hagyva az utat Sztálingrád irányába.
Abban a tévhitben, hogy a Vörös Hadsereg már feloszlóban van,
a 6. hadsereg parancsot kapott Sztalingrád megszállására. Sztalingrád és a Volga alsó szakaszának
megszállása, az angolszászok segélyszállítmányainak elakadását jelentette
Moszkva irányába.
A rostovi áttörés után az „A” csoport megszállta a
Fekete-tenger keleti partjait, de a szűkös erők, utánpótlási nehézségek, főleg
üzemanyaghiány miatt elakadt a Kalmük-sztyeppén és a Kaukázus előterében. Csak
a Terek-folyóig jutottak Mosdok, Majkop, Novorosszijszk vonaláig, amikor a
sztálingrádi katasztrófa kezdetét vette. A Kaszpi-tenger 200, Baku még 500 kilométerre
voltak.
Az események közben meggyőzték a szovjet hadvezetést az
offenzíva céljáról. Megszállták a Don bal partját és megszervezték Sztalingrád
védelmét. A nemrég még alig védett Sztálingrádot a 6. hadsereg hetekig
ostromolta eredménytelenül. A mindkét oldalon véres veszteségekkel járó
küzdelemben az oroszoknak sikerült a városból egy hídfőt, egy keskeny sáv
Volga-partot megtartani.
Amíg a 6. hadsereg Sztálingrádot ostromolta, oldalai erők
híján alig voltak biztosítva. Északnyugati és déli szárnyait a 3. és 4. Román
hadseregek biztosították. Ismerve az erőviszonyokat, a front tábornokai
Sztálingrád feladását tanácsolták és a nagyon is gyéren biztosított, 4000
kilométerre nőtt arcvonal megrövidítését, visszavételét, de Hitler úgy gondolta
„a Vörös Hadsereg már szét van verve!” Egyben megtiltott minden diskurzust a
visszavonulásról.
A Vörös Hadsereg emberfölénye még most is többszörösen
meghaladta a tengelyhatalmak erejét. A 10-12 millió, nagyrészt aktivált
tartalékos bőven kitöltötte a 4 millió fogságba jutott vagy elesett bajtársaik
helyét. Ezen kívül 1 millió újonc kiképzése is befejeződött, akiket most
csatasorba állíthattak.
Az oroszok számbeli fölénye mellett mind nagyobb arányba
kerültek bevetésre új fegyvertípusaik.65 Először is a T 34-es
harckocsi, amely 76,2mm-es amerikai löveggel és amerikai lövegirányzékkal volt
felszerelve és terepjáró-képessége felülmúlta az eddigi német típusokat,66 Továbbá
a sztalinorgona, vagy ahogy az oroszok becézték, a katyusa, főleg amerikai
terepjáró gépkocsira szerelt rakéta sorozatvető. Ezek miután lövéseiket
leadták, néhány percen belül helyet változtattak, így az ellenséges visszavágás
már nem találta őket régi helyükön. A harcos személyi fegyverként géppisztolyt
kapott, melynek dobtára 72 db lőszert fogadott. Mindezen fegyverek a kor
legjobb fegyverei közé tartoztak.
A déli arcvonalon Sztálingrád mögött az oroszok 9 pihent bár
részben tapasztalatlan hadseregcsoportot (amit ők frontnak neveztek) bírtak a
leharcolt, de rutinos ellenfél két hadseregcsoportjával szemben
felsorakoztatni. A nyáron még egyes szovjet katonák félkész fegyvertussal
álltak az arcvonalban. Most új T 34-es páncélosok mögött automata fegyverekkel
a kezükben, amerikai konzervekkel megrakva indultak ellenoffenzívára. Hála
Roosevelt nagylelkűségének annyi muníciójuk volt, hogy aknavetőikkel, egyetlen
ellenséges katonára 10-20 gránátot is ellőhettek, ameddig azt el nem találták.
A Vörös Hadsereg ellentámadása 1942. november 19-én indult
meg, természetesen a sztálingrádi arcvonal leggyengébb pontjain, az északi és
déli szárnyakon. a 3. és 4. Román hadseregek állásai ellen. A támadás gyorsan
szétszórta a románokat és 4 nap múltán körülzárta a Sztálingrádot vívó 6.
Hadsereget. A bent rekedtek parancsot kaptak a város tartására és megtiltottak
mindennemű kitörési próbálkozást. Az összeköttetés megteremtésére a
körülzártakkal, december közepén támadást kísérelt meg két páncélos hadtest
mögé összevont néhány leharcolt hadosztályból összeállított kötelék, de ereje
túl gyenge volt az orosz zárgyűrű áttörésére.
A mínusz 40 fokos hidegben a folyók nem képeztek már
akadályt, így a Vörös Hadsereg nekilátott a „B” Hadseregcsoport Don előtti
állásait egymás után felgöngyölíteni. A hadseregenkénti 200 km széles védvonal
minden erőt lekötött az első arcvonalra. Második, netán harmadik védvonal, vagy
tartalék képzésére nem tellett az állományból, de a Wehrmacht is alig
rendelkezett hátországi tartalékkal. Az egyetlen tartalék az 1. Magyar
Páncéloshadosztály csak Hitler személyes utasítására volt bevethető, de ő 4
napot késleltette a mobilizációt mikor a Vörös Hadsereg már áttörte a frontot.
Így az ellenség többszörös túlerejével szemben lehetetlen volt a Don frontot
tartósan megvédeni, amikor az ellenség kilométerenként 132 lövegből tüzelt és
kilométerenként több mint 13 tankkal támadott.
A 8. Olasz hadsereget az Alpini hadtest védvonalán törték át
az oroszok. A hadtest keményen védekezett, majd 70% feletti veszteség után
visszavonultak, de az épen maradt seregtestek sem tehetek mást, ha nem akartak
fogságba esni. A visszavonuló olaszok után 80-90km rés maradt védtelenül a 2.
Magyar hadsereg déli szárnyán. A kialakult fronthelyzet és az ellenséges túlerő
ellen, csak a tervszerű visszavonulás mentette volna meg a 2. Magyar
hadsereget, mégis parancsot kapott a helytállásra, de sem a 37,5 sem a 50mm-es
páncélelhárító lövegei nem bírták keresztülütni a T 34-esek páncélzatát. Az
orosz tankok feltartóztathatatlanul gázoltak át a honvédek lövészárkain. A 200
ezernek jó része elesett, megfagyott a hómezőkön vagy fogságba esett. Legfeljebb
negyedük tért csak haza. Végül a legészakibb 2. Német hadsereg arcvonalát
törték át és kényszeríttették visszavonulni. Hitler parancsa ellenére, „minden
német katona váljon betonerőddé” többé-kevésbé rendezetten visszavonultak.
Visszavonulásuk fedezésére déli szárnyuk utóvédjeként a magyar III. hadtest
szolgált, amely az összes védők közül utolsónak hagyta el a Dont. Ezzel nagyban
segítve a 2. Német Hadsereg sikeres kivonását Voronyezsből.
Az orosz arcvonal január végén már 200 kilométerre állt Sztálingrádtól
nyugatra. Következő céljuk a Kubánban operáló „A” Hadseregcsoport elvágása,
majd megsemmisítése volt, de a 4. Páncéloshadseregnek sikerült Rosztov előtt
egy keskeny kaput nyitva tartani, amelyen az 1. Páncélos hadsereg kijutott a
kelepcéből. A 17. Hadsereg -parancsra- hídfőt alkotott a Kubán-vidékén, a
Kercs-félsziget előtt, amit még hónapokig tartott a túlerő ellen.
Közben a 6. Hadsereg sorsa válságosra fordult. A légihídon
beígért utánpótlásnak csak egyharmada érkezett be. Ez akció során ezer repülőgép
veszett el, jó részük személyzetével együtt. A bent rekedtek esélye úgy a
felmentésére, mint a kitörésre kilátástalanná vált, hogy utánpótlás hiányában,
1943. február 2-án kapitulálni kényszerültek.
A T34-esek Dnyepropetrovszk és Zaporozsje határáig törtek
utat, majd visszavették Harkovot, de az összevont, összes bevethető német
páncélos erőknek sikerült őket a Donyec-folyó mögé visszaszorítani, majd az
arcvonalat a nyugati parton a Donyec torkolatáig megszilárdítani, ezzel a Vörös
Hadsereget egy időre feltartóztatni. A tél végére a front nagyjából ott
húzódott, ahonnan a tavalyi offenzíva kiindult.
A legfelsőbb hadvezetés nem tájékoztatott a kialakult hadi
helyzetről, sem annak okairól. Így a német közkatona a szövetséges hadseregeket
tette felelőssé a vereség bekövetkeztéért, ellenségként kezelve a vele egy
sorban visszavonuló szövetséges bajtársait. Aminek semmiképpen sem lett volna
szabad megtörténnie!67
Északon véres veszteségek árán az oroszok visszafoglalták a
Ladoga-tó déli partvidékét, ezzel megteremtették az összeköttetést az
ostromlott Leningráddal.
Abban egyetértettek az amerikai és brit stratégák, hogy
először Németországot kell leverniük, utána már könnyebb lesz Japánnal elbánni.
Roosevelt emberei megígérték Sztálinnak, hogy már az 1942-es év folyamán partra
szálnak Normandiában és londoni hadiszállásukon e tervük szerint rendelkeztek.
Kanadai és angol egységek főpróbaként landoltak a kelet-normandiai Dieppében,
de kudarcot vallottak. Churchillnek újra vállalnia kellett a veszélyes amerikai
utazást. Ott összegezte Rooseveltnek: a németeknek 25 hadosztályuk van
Franciaországban, mi angolszászok ez időben csak 9 ütőképes hadosztállyal
rendelkezünk, de a sikeres invázióhoz egymillió fős hadseregnek kellene
átkelnie a csatornán, legalább 40 páncélos hadosztállyal! Mivel az ad hoc68 létrehozott
egyesült brit amerikai törzs sem tudott precíz haditervet kidolgozni, nemhogy
kudarc esetén a felelősséget felvállalni, későbbre halasztották az inváziót.
Ekkor még a tengelyhatalmak sztálingrádi, kaukázusi
offenzívájának kimenetele nem volt előrelátható. Ha ez sikerrel jár, veszélybe
hozza Nagy-Britannia közel-keleti pozícióit. Természetes, hogy Egyiptom és
Szuez megtartása sokkalta fontosabb volt Nagy-Britannia számára, mint egy kétes
kimenetelű invázió az európai kontinensen. Churchill ravasz kijelentésével, „ne
ácsorogjunk lábhoz tett fegyverrel”, rávette az amerikaiakat Észak-Afrika
megszállására. Hiszen francia Észak-Afrikát csak a Vichy-i kormány néhány
egysége őrizte, ahol az invázorok nem számítottak erős ellenállásra. Ez az
akció Churchill további tervei alapját is képezte: az itáliai félsziget
invázióját és a Balkán megszállását, mielőtt az oroszok Európa ezen délkeleti
bástyáját megkaparintanák. Az észak-afrikai hadszíntér több sikert is ígért. A szövetségesek
tengeri fölényével könnyen újra lábra állították a 8. Hadsereget Egyiptomban.
Churchill vállalta mindezt az oroszoknak Moszkvában
kimagyarázni. Sztálin mindjárt szószegéssel vádolta az angolszászokat az
európai invázió eltolódása miatt, de végül meg kellett elégednie Churchill
észak-afrikai terveivel és Észak-Norvégia esetleges közös megszállásával.
Egyiptomban a 8. Brit hadsereget 1942 őszéig fegyverrel és
legénységgel, 1000 páncélossal, ugyanannyi páncéltörő löveggel, de főképpen
1200 repülőgéppel tervszerűen megerősítették. Most újra a Royal Air Force
uralta a légteret a Földközi-tenger térségében. Állandó bombatámadásokkal
minimumra csökkentette a tengelyhatalmak utánpótlását Európából. Tripolisztól
El Alamáinig a 1800 kilométeres útszakaszon majdnem teljesen lehetetlenné tette
a közlekedést.
A két Tengelyhatalom együtt csak fél annyi páncélossal bírt,
mint ellenfeleik. Augusztus végén mégis próbálkoztak egy utolsó vállalkozással
a döntést javukra kicsikarni, bár teljesen utánpótlás hiányában voltak. Egy
német páncéldandárnak sikerült rést ütni a délen már gyengébben védett
aknazáron. Rommel üzemanyag híján,69 a sivatagon át a
legközelebbi úton kívánt Kairóba jutni, amit a britek kiszimatoltak, és két
páncélos hadosztállyal útját állták. A szárnyakon a tüzérség kapta oldalba a
támadókat, hogy a kétnapi ütközetben elvesztették a páncélosaik egynegyedét,
ellőtték majdnem minden lőszerüket és alig maradt üzemanyaguk. A várt
tankhajóikat az angolok majd mindet elsüllyesztették, így kénytelenek voltak az
aknazár nyugati oldalára visszavonulni. Rommel árulást sejtett és szabadságot
kért. Német oldalon nem sejtették, hogy hírközlésük kódját megfejtették a
britek és előre ismerték szállítóhajóik, célját, mint támadásaik irányát.
A 8. Hadsereg hadműveletei október 23-án kezdődtek. Az el
alamaini térségből 1000 brit löveg lőtte az ellenséges állásokat és
páncélosaik, öt napon át rohamoztak eredménytelenül. Rommel helyettese
megpróbálta a lehetetlent: egy pontra koncentrálta összes páncélosait az
ellentámadásra, de ezzel maradék erejét éppen az angol légierők célkörébe
összpontosította. Az ellentámadásra indulókra két óra leforgása alatt 80 tonna
bombát szórtak le a britek, megsemmisítve az ellenséges páncélosok nagy részét.
Már csak a visszavonulás fedezésére maradt néhány harckocsi, hogy helyenként
késleltesse a britek rohamát. Karácsonyra a 8. Hadsereg már csak 500
kilométerre állt Tripolisztól.
Párhuzamban az északkelet-afrikai eseményekkel, 1942
novemberében brit és amerikai csapatok megszállták Északnyugati-Afrikát,
Casablankától Oránon át az algíri partokig70 Darlan71 tengernagy,
a Vichy-i kormány hadseregparancsnoka, épp Algírban tartózkodott az invázió
idején. Előbb parancsot adott az ellenállásra, tudván, hogy Észak-Afrika
angolszász megszállása a maradék Franciaország német megszállását vonja
magával. Csak miután a németek megindultak Franciaország déli részét
megszállni, rendelt el tűzszünetet, majd törzsével és csapataival az angolszász
oldalra állt.
Mussolini és Hitler, reménykedve, hogy újra szétverhetik az
angolszászokat, az 5. Páncélos hadsereget és 100 000 embert küldtek át
erősítésként Afrikába. Biztonságból megszállták Tunéziát, Franciaország
gyarmatát, melyhez a Vichy-i kormány -kénytelen kelletlen- beleegyezését adta.
Így az angolszászok nem is próbálkoztak Tunéziában partra szállni, de ahogy
megvetették lábukat a nyugati Szaharában, koncentrált támadást indítottak
mindkét oldalról, hogy összeroppantsák a tengelyhatalmak haderejét. Egyelőre
azonban sikertelenül, mert riválisaik még elég erősnek bizonyultak a támadások
kivédésére. Így pillanatnyilag döntetlenül álltak az ellenfelek.
Mialatt a németek Dél-Franciaországot megszállták, a
Toulonban összevont francia flotta elsüllyesztette hajóit. Dakarban a Vichy-i
kormány főkormányzója alávettette magát a szövetségeseknek, de a dakari
támaszponton állomásozó tengeri egységek megtagadták az átállást. Az
alexandriai kikötőben blokád alatt álló francia hajók úgyszintén. Ezek az
egységek, csak miután a szövetségesek egész Észak-Afrikát meghódították,
cseréltek tábort.
Roosevelt és Churchill 1943. január közepén feltűntek
katonáik között Casablancában, hogy lendületet adjanak haditerveiknek.
Roosevelt proklamálta: a háború befejezését még ez évben és a tengelyhatalmak
feltétel nélküli kapitulációra kényszerítését.72 Tábornokaiknak persze még időre,
katonára, fegyverre volt szükségük a győzelemig.
Churchill kabinetjétől
felhatalmazva, már hatalomra lépésének másnapján, elküldte az akkor még gyér
bombázóflottáját a német városok ellen, amit Hitler sem felejtett viszonozni.
De amíg a németeknek csak saját kapacitásukra voltak utalva, Roosevelt mind
újabb, mind több repülőgéppel, bombával és munícióval látta el Nagy-Britanniát,
majd Amerika légi erejét is az európai városokra szabadította. 1943-ra aztán elég
bombázókötelékkel rendelkeztek az angolszászok a német konkurens szisztematikus
tönkretételéhez. Útközben nem felejtették ki a francia, belga, holland
városokat, St.Nasarie-t, Lórién-t, Párizst, Brüsszelt, Rotterdamot sem. De itt
csak a stratégiai pontokat bombázták, a lakótelepeket lehetőleg kímélték.
Sikereiket még fokozta, hogy ellenfeleik légierejét más hadszínterek teljesen
lekötötték. Az üzemek mellett a városok is kedvelt célponttá lettek, sőt
kisvároskák is még ha semmilyen stratégiai fontossággal sem bírtak. Hamburgot
három éjen át bombázták és teljesen leégették. Az infernóban élve elégetett
gyermekek, nők, öregek számát a hamburgi hatóságok -a pánik mérséklésére inkább
kevesebbre- 30 ezerre becsülték. A brit hírközlés viszont nácipropagandának
minősítette.
Sztálin a német ipart sértetlenül kívánta megszerezni, majd a
német gazdasági potenciált Európa megszállására igénybe venni. Ezért a kor
egyik legkorszerűbb orosz tervezésű TB-7-es stratégiai bombázó repülőgép
gyártását is leállíttatta. Az angolszászok viszont a német ipar és gazdaság
ellen léptek háborúba. Igyekeztek is mindent tönkre tenni, mielőtt a háború
véget ér. Brit bombateoretikusok a két háború között kidolgozták, hány tonna
gyújtóbomba szükséges egy négyzetkilométer városi település lángba borításához,
majd mennyi repeszbombát kell leszórni, hogy a tűzoltást meggátolják.
Számításaik hiteléről pedig már a húszas években bizonyságot szereztek lázongó
arab és kurd települések felégetésével. Egy ilyen óriási tűz nagy mennyiségű
levegőt, illetve oxigént von el környezetétől. Elképzelhetetlen erős orkánt
vált ki, mely mindent ezen infernóba sodor. Fákat embereket, akik éppen ezekben
a fákban próbáltak kapaszkodni, háztetőket, mindent. Akik óvóhelyet találtak,
benn fulladnak oxigén híján. Akik menekülni próbálnak, besüppednek a meglágyult
aszfaltba és élve égnek csonttá.
A casablancai konferencia után néhány hétre Goebbels73propaganda-miniszter
a berlini Sportpalotában totális háborúra hívta fel Németország népét.
Hallgatói a porrá égetett német városok révületében tombolva helyeselték a
visszavágást. Majd a nemzetiszocialista rendszer átállt a teljes
hadigazdálkodásra, így még két évig volt képes dacolni ellenfeleivel.
Casablancából Churchill Törökországba repült, hogy a
törököket háborúra serkentse. A török kormánynak most sem volt ínyére Churchill
orosz szövetségesei győzelméért honfitársaikat vágóhídra hajszolni. Előre
megjósolták, hogy Sztálin a legyőzött népeket mind bolsevizálni fogja!
Törökország semleges maradt, akkor is, ha az angolszászoknak újra sikerült
majdnem az egész világot Németország és szövetségesei ellen hangolni.
Észak-Afrikában 1943 áprilisára feltöltődtek az angolszászok
sorai. Légi erejük nyomasztó fölénnyel uralta a légteret. A Royal Navy uralta a
Földközi-tengert, elvágva a tengelyhatalmak hadseregeit minden utánpótlástól.
Ekkor kezdődött az utolsó csata Afrikáért. A tunéziai hídfő napok alatt
összeszorult Bizerta Tunisz körzetére. A ködös idő épp kedvezett a
Tengelyhatalmaknak. A köd leple alatt talán evakuálhatták volna csapataik nagy
részét, de Führer és a Duce még mindig hittek a győzelemben, mígnem hadseregeik
május 12-én kapitulálni kényszerültek. Negyedmillió német és olasz katona
került fogságba.
Bár a német hadiflottának sikerült 1943 nyarán az északi átjárót
rövid időre lezárni, az angolszászok találtak utat, a szovjeteket minden
szükséges eszközzel ellátni. Hajókonvojaik a háború végéig 15000 páncélost,
24700 repülőgépet, 6400 löveget, 140000 tehergépkocsit, lőszert, nyersanyagot,
élelmiszert vagy más nélkülözhetetlen anyagot szállítottak. Ez tette lehetővé,
hogy a szovjet ipar havi 1500 páncélkocsit, ugyanannyi repülőgépet, számtalan
löveget és muníciót maga is előállíthasson.
A Sztálingrád utáni téli csatákban a Vörös Hadsereg előretört
Közép Oroszországban Kurszkig, de Orel és Harkov a németek kezén maradt. Az
arcvonalon egy kiugró zsák keletkezett. Itt remélte a német hadvezetés a Vörös
Hadsereget északról és délről átkarolni, majd a Kurszkban körülzárt
seregtesteket összemorzsolni, ezzel az oroszokat jó időre harcképtelenné tenni.
Még 1943 kora tavaszán minden erő bevetésével indított támadás talán sikert
hozott volna, de az akció a „sárperiódus” utánra április – május fordulójára
lett halasztva. Addigra rendezze a Wehrmacht zilált sorait, de a szintén
leharcolt Vörös Hadseregnek nem lesz elég ideje felfejlődni.
Bárhogy is sürgetett az idő a keleti fronton, az afrikai
kapituláció után minden órában számolni kellett a szövetségesek európai
inváziójával. A keleti front egyes egységeit, Olaszországba kellett szállítani.
Az új nehéz harckocsik csatasorba állítása is lassan haladt, ezért a támadást a
nyárra kellett halasztani,74 hogy
az oroszoknak elég idejük maradt állásaikat a hátországban 150 km mélyen
kiépíteni. A csapás kivédésére ide koncentrálták hadseregük 40%-át, 620
hadosztályt, 3000 repülőgépet és 15000 harckocsit, amíg szovjet területen
összesen 294 német és szövetségeseik 36 hadosztálya állt. A 2000 német
páncélosból csak úgy 700 múlta felül az orosz T34-est, de a németek előnyére
harckocsilövegeik irányítószerkezete pontosabb volt úgy az oroszok, mint az
angolszászok típusainál.
Máig sem tudni miként, de a felvonulási terv minden
részletéig el lett árulva a szovjetnek! Így a támadásra készülők állásait már
fél órával a támadás indulása előtt, június 5.ke hajnalán az összes csőből
lőtték. Szerencsére a Luftwaffe felfigyelt egy közeledő több száz gépből álló
bombázóflottára, mely feltehetőleg reptereiket és a támadásra készülőket jött
szétzúzni. A Luftwaffe minden elérhető vadászt bevetett ellenük, melyeknek
sikerült a támadókat majd teljesen megsemmisíteni, ezzel a saját bázisaikat
biztosítani. A földi erők nem voltak ilyen szerencsések. A rohamozó ékek minden
mozdulatát erős tűz fogadta. A tűzerőben és páncélzatban erősebb német tankok
ellen a mozgékonyabb T 34-esek falkáit vetették be, hogy a támadás mindkét
iránya néhány kilométer után megtorpant. Épp e kritikus napokban szálltak a
nyugati szövetségesek partra Szicíliában. Az olasz szövetséges saját földjén
szorult segítségre. A helyzet nemsokára még súlyosabbá vált, az olasz kormány
az ellenséges oldalra állt. Legalább 30 hadosztályt kellett a keleti
hadszíntérről a Balkánra és az Appennin-félszigetre küldeni, az olaszokat
helyettesíteni és lefegyverezni. Az oroszok közben ellentámadást intéztek Orel
ellen. Az északi szárnyat az átkarolás fenyegette! Az egész offenzívát le
kellett állítani. A Wehrmacht újra védelembe kényszerült.
A Vörös Hadsereg nemsokára bevette Orelt és előretört a
Dnyeper középső folyásáig. A Déli Hadseregcsoportnak fel kellett adni a
Donyec-medencét, Dnyepropetrovszkot, majd októberben Kijevet. November 1. én
elzárták a Krím-félsziget bejáratát, hogy a 17. Hadsereg bent rekedt a
félszigeten. Északon kisebb tért nyertek az oroszok, de év végére elérték a
Baltikum északkeleti határát.
Az amerikaiak újra tervelni kezdték a normandiai inváziót. A
britek a Balkán vagy Olaszország megszállására készültek. Churchill kénytelen
volt újra Washingtonba utazni, Rooseveltet az elhamarkodott lépésekről
lebeszélni. A partraszállás mind Normandiában, mind Dél-Franciaországban balul
üthetett volna ki, az alig védett olasz szigetek viszont kínálták a sikert.
„Hogy az olaszoknak még az esetleg maradék kedvét is elvegyék a háborúzástól”
írta visszaemlékezéseiben Churchill történelemíró, a szövetséges repülőgépek az
afrikai partokról bombázni kezdték az olasz városokat.
Churchillnek megvoltak az összeköttetései a legfelsőbb olasz
körökkel, akik készek voltak az átállásra. Egy ügyesen megjátszott
hatalomváltás egész Olaszországot a szövetségesek táborába viheti. De ekkor már
13 német hadosztály tartózkodott Olaszországban, melyek az átállást
megakadályozták. Azon kívül az olaszoknak elegük volt a háborúból! Persze a nép
szívesebben vette az amerikai, mint a német megszállókat, de miért harcoljon,
vagy haljon meg az egyik vagy a másik ügyéért? A polgár kellemesebben él
plurális-demokrata államrendben, mint diktatúra alatt. De a demokráciát a
többség inkább élvezni kívánja, sokkal kevesebben készek harcolni, még
kevesebben meghalni érte!
Újra felmerült a balkáni invázió lehetősége, reguláris török
csapatoktól és szerb görög partizánoktól előkészített talajon partra szállni.
De ezt nem csak Sztálin és az amerikaiak ellenezték, a török kormány is nemet
mondott. Még a repülőtereit sem engedte használni a szövetségeseknek.
Eisenhower,75a szövetséges haderő főparancsnoka,
Szardiniát, vagy Korzikát szemelte ki kiinduló bázisnak, az itáliai félsziget
megszállásához. Churchill Szicília mellett döntött és keresztülvitte tervét,
igaz, utoljára ebben a háborúban.
Többhetes légi előkészítés után, 1943. július 9-én angolszász
ejtőernyős és légideszant egységek szállták meg a délkelet-szicíliai
magaslatokat, majd a következő napon a tenger felől 9 hadosztály szállt partra.
Az erős vihar majdnem meghiúsította az inváziót, több veszteséget okozva az
angolszászoknak, mint az olasz védők, akik -állításuk szerint- ilyen rossz
időben nem számoltak támadással. Valószínűbb, hogy felsőbb utasításra nem
védekeztek, mert az előző napon landolt ellenséges ejtőernyős egységekre sem támadtak.
Végül az olasz flottát sem küldték az invázorok ellen! Egyedül a német
páncélosok állták a sarat, de magukra hagyva nem bírtak a túlerővel.
Az angolszászok szicíliai partraszállása válságba sodorta
Olaszországot, ami Mussolini bukásához vezetett. Eddig a Duce egyedül döntött
háborúról vagy békéről, most a felelősség is reá hárult az előreláthatólag
vesztett háborúért! Július 24-én összeült a Fasiszta Nagytanács, hogy a
beállott krízist megtárgyalja. A fórum Mussolinit tette felelőssé a fejleményekért
és elvonta tőle az olasz hadsereg főparancsnoki tisztségét. A következő délután
Mussolini audenciát kért a királynál, ahol elfogták, majd internálták. A király
új kormányt nevezett ki, tábornokokból és hivatalnokokból és megbízta őket a
pálfordulás végrehajtásával.
Olaszország a kormányváltással, tulajdonképpen kiesett, mint
hadviselő tényező a háborúból. A fejetlenség közepett az angolszászok augusztus
17-ig meghódították egész Szicíliát. Az új olasz kormány 1943. szeptember 3-án
fegyverszünetet kötött a szövetségesekkel és aláírta Churchill saját meglátása
szerint „Olaszország állami egzisztenciájának megszűntét!” Még ezen a napon
angol egységek átkeltek a messinai szoroson a kalábriai partokra, ezzel
kezdetét vette a dulakodás angolszászok és németek között az
Appennin-félszigetért.
Az angolszászok az új kormány segítségével egy csapásra
kívánták megszerezni fél Olaszországot. Tengeri és légi szállítású egységeik
bevetésre készen álltak a dél-olaszországi repülőterek és támaszpontok
megszállására egészen Rómáig. Az amerikaiak a tirréni parton, a britek az
adriai oldalon versengtek, ki hódítja meg előbb Rómát. A németek sem maradtak
tétlenül, biztosították a stratégiai pontokat a főváros körül, de főleg Romát.
A Szicíliából visszavonuló páncélegységeik pedig sikeresen megtartották
Dél-Olaszország jó részét az angolszászok ellen. Szeptember 8-án Eisenhower
közzétette az addig titokban tartott fegyverszüneti szerződést az olasz
kormánnyal. Ezzel a király és a kormány helyzete Rómában tarthatatlanná vált,
de sikerült nekik Brindisibe menekülni, amit már a szövetségesek birtokoltak.
Az olasz flotta, amely Genovában és Speziában állomásozott, az új kormány
parancsára kifutott Málta irányába, ahol megadta magát az angoloknak.
A fegyverszünet publikálásával egy időben a szövetségesek
partra szálltak Tarantoban, Agropoliban és Salernóban. Salerno magasságában még
szeptember közepéig tartották magukat a németek. Ekkor a déli részt átengedve
az angolszászoknak, visszavonultak a Sangro és Garigliano-folyók mögé, ahol a hegyek
déli lejtőin téli állásokat alakítottak ki.
A Wehrmachtnak az Appennin-félsziget megszállása és védelme
mellett az olasz hadsereget Franciaországtól Olaszországon át a Balkánig le
kellett fegyverezni, és mindenütt helyettesíteni. A lefegyverzettek többségben
hazamentek. Voltak, akiket a Wehrmacht segédszolgálatra kötelezett. Néhányan a
hegyekbe rejtőztek és partizán csoportokba szerveződtek. Szeptember elején egy
német ejtőernyős különítmény kiszabadította Mussolinit a fogságból. Újra
hatalomra kerülve megalapította a Szocialista Olasz Köztársaságot, és Saló
észak olaszországi városból kormányzott. A megmaradt kevés híve és a baloldali
partizánbandák közötti polgárháborút, csak az idegen hadseregek jelenléte
akadályozta meg. Hitler sarkalatára Mussolini leszámolt belpolitikai
ellenfeleivel, akik annak idején ellene szavaztak. Vejét, Ciano grófot, régi
küzdőtársát, De Bono76 marsallt, több prominens fasisztát -akik a
nagytanács nevezetes ülésén ellene felléptek- kivégeztetett.
A Róma környéki repülőterekről a szövetséges bombázórepülők
hatósugara a déli német városokig elért. Ez okból Washington, mint London
egyetértettek Róma mielőbbi megszállásában.
A front a Tirrén parti Gaeta és az adriai Ortona városok
alatt húzódott, közöttük magas hegyek akadályozták az átkelést. A front vonalán
csak két stratégiai pont adódott, ahol az angolszászoknak át kellett vergődni,
ha Romába kívánkoztak. A nyugati, amerikai oldalon Monte Cassino város mögött
néhány kilométer széles völgy enged átjárót északra, keleten a britek előtt
pedig a hegyek és az Adria közötti szűk sáv állt.
Brit és kanadai egységeknek sikerült áttörni a Sangro folyón
és 1943 karácsonyán rommá lőni, majd megszállni Ortona városát, de a rettenetes
saját veszteségeik egyelőre megállást parancsoltak a briteknek. Több napos
tüzérségi előkészítés után 1944. január végén indultak a szövetségesek első
sikertelen rohamai Montecassino ellen, amely a német védelem sarokköve volt. A
sikertelen próbálkozások után, Anzionál -amelyet csak két német gyalogzászlóalj
védett- partra szállt két amerikai hadosztály, hogy az arcvonal mögött
megszállja Rómát. A németeknek sikerült új erőket ideszállítani és az
invázorokat visszaszorítani a hídfőbe, de az angolszászok hatalmas légfölényük
segítségével meg bírták tartani az anzioi hídfőt.
A szövetségesek légi fölényétől eltekintve, egyenlő földi
erők álltak szemben Olaszországban. A Sangro és Garigliano mögötti jól
kiépített állások bírták a szövetségesek rohamait. Montecassinoért hónapokig
küzdöttek az ellenfelek. A városra és a város mögötti 1500 éves bencés
kolostorerődre több tízezer tonna bomba és gránát esett, majd az amerikaiak
porig bombázták, amíg május elején bevették a várost és a város mögötti
átjárót. A védőknek fel kellett adni az egész arcvonalat. Csak ezután, épp a
normandiai partraszállás napján, június 6-án vonulhattak be az angolszászok
Rómába.
Az olasz szövetséges kiválása 40 német hadosztályt vont el az
orosz frontról és Normandiából. A keleti fronton végleg az oroszok vették át a
kezdeményezést. Az 1944-es sikeres tavaszi hadjáratban visszahódították
Ukrajnát és délen átlépték Románia keleti határát. A Krímben elzárt 17. német
hadsereget pedig nehéz harcok után megadásra kényszeríttették.
A szövetségesek 1944 nyarára megtizedelték a német légierőt
és a még megmaradt vadászrepülőgépeket, melyek a bombázóikat veszélyeztették.
Szétbombázták a repülőtereket, a peenemündei77 rakétatelepet. Már
megkockázhatták a partraszállást Normandiában. Stratégiájukat a légi fölényükre
építhették. Egymillió amerikai és 600 ezer brit katona, anyag és csapatszállító
hajók, aknaszedők, speciális deszanthajók, melyek egyszerre több harckocsit
bírtak partra tenni, álltak készen az invázióra. Több mint 10000 bombázó
mellett 4000 vadászrepülőgép uralta Nyugat-Európa légterét, amíg a Luftwaffének
csak 200 egynéhány repülőgépe maradt a nyugati hadszíntéren. Az invázió
kivédésére a németek Észak-Franciaországban a „B” Hadseregcsoportban
összefogott, bretoniai 7. és az északkeleten elhelyezkedő 15. hadseregüket
állomásozták. Utóbbihoz négy páncélos hadosztály is tartozott, mert a
partraszállást Clais környékén várták. Franciaország déli részén, a Loire-tól
délre a „G” Hadseregcsoportban az 1. és 19. hadseregek álltak.
A világtörténelem eddig legnagyobb deszant hadművelete
időpontjául az 1944. június 5-e és 7-e közötti kora reggeli órákat
választották, teliholdkor a kedvező tengeri áramlás miatt. A hadművelet
nyitánya az észak-francia és belga közlekedési gócokra szórt 66000 tonna
bombával kezdődött. Ezután az angolszász légierők, a parti védelmi állásokat
támadták megszakítás nélkül, de az erős ködben inkább a part menti városokat
bombázták szét. Június 6-án 0 óra 15 perctől 20000 ejtőernyős szállt le a
Cotentin-félsziget több pontján, hogy a parti őrséget hátba támadják és
lövegeiket lehetőség szerint - semmisítsék meg. Az ejtőernyősök parancsot
kaptak: fogolyejtés nincs! Ez a parancs átszivárgott más inváziós egységekhez
is, ők is gyakran végeztek foglyul ejtett ellenfeleikkel. Hát itt is volt
komisszárparancs! De a győztesek ugye győztesek, a vesztesek pedig háborús
bűnösök.
Reggel 6 óra 30 perctől kezdtek partra szállni az Orne-folyó
torkolata felett az 1. Kanadai és 2. Brit hadseregek előőrsei és gyér
veszteséggel megszállták a partot.
Velük egy időben a carentáni-öböl északi oldalán az 1. és a
3. amerikai hadseregek támadtak. Hogy embereiket motiválják hadpszichológusok
amerikai neveket: Utah Beach, Omaha Beach, Juno Beach adtak a partoknak, ahol
seregeik landoltak. Épp itt, ahol a német védelem legjobban volt felkészülve. A
landolt ejtőernyős egységek nem bírták teljesíteni feladatukat: a parti őrség
és ütegek kikapcsolását. A támadás első napján rettenetes veszteségeket
szenvedtek el az invázorok. Számtalan szétlőtt, elakadt roncs hevert, a
tengerben, és a naszádokból egyetlen tank sem jutott ki a partra. A tenger
vizében ezrével hányódtak a halott katonák, mások a strand homokjában lelték
halálukat. Akik épségben lábaltak ki a tengerből többségben demoralizáltan
értek partra, további szolgálatra alkalmatlanul. Eisenhowernek volt persze elég
embere, sőt még több fegyverzete és muníciója a kiesettek azonnali pótlására.
Az angolszászoknak sikerült az első héten két teljes
hadsereget 50000 járművel partra tenni, azon felül 100000 tonna kelléket a
csapatok szükségleteinek fedezésére. Az üzemanyag szállítására egy tengeralatti
vezetéket fektettek, ami, ha nem is számított technikai újdonságnak, de
nagyszerű ötlet volt.
A britek Dover környékén több ezer üres lőszerládát,
teherautó és tankatrappot halmoztak fel, ellenségeik megtévesztésére. Az ejtőernyősök
támadása csak megerősítette a németek azon feltevését, hogy itt elterelő
támadást színlelnek a szövetségesek. Az igazi invázió majd Calaisnál várható.
Ezért nem reagáltak elég gyorsan, hogy az invázorokat a tengeren vagy legkésőbb
a partról visszaverjék. A későn beérkezett páncélos egységeket, még mielőtt
felfejlődhettek volna a támadásra, szétbombázták a szövetséges légierők.
Az amerikaiak offenzívába kezdtek déli irányba. Bár hatalmas
légi fölényük minden lépésüket előkészítette és támogatta, kemény ellenállásba
ütköztek. Több ezer tonna bombával sikerült St.Lo-nál áttörni a frontot és
július végére elérni Avranches-t a Cementin-félsziget túloldalán, majd
megadásra kényszeríttették a félsziget északi csücskébe szorult ellenséges
erőket. A cherbourgi kikötő birtokában a logisztika sem jelentett problémát.
A stratégiai helyzet ismeretében, a „B” Hadseregcsoport
törzskara engedélyt kért a visszavonulásra, a Szajnán túli területre, hogy ott
új védelmi vonalat építsen ki. Hitler még hitt abban, hogy a szövetségesek
hadigépezetét a Cotentin-félszigeten összeroppanthatja. Megtiltotta a
visszavonulást és átrendelte a 15. hadsereget a Szajna túloldaláról. Már az
áthelyezés óriási veszteségekkel járt, mert az utakat, hidakat, vasutakat, az
ellenséges légierő vég nélkül támadta. Amikor a megtépázott hadosztályok a
frontra értek, nem volt erejük a szövetségesek kitörését megakadályozni. A
Falaise térségéből Avranches irányába előrenyomuló egységeket félúton amerikai
páncélos erők tartóztatták fel, majd a támadásra felsorakozókat az Air Force
bombatámadásai teljesen szétzilálták. Most már végképp fel kellett adni az
egész nyugati-Franciaországot. A visszavonulókat a szövetséges légierő
tizedelte. Csak a csapatok egyharmada ért a Szajna mögé, ahol már szervezett ellenállásra
képtelenek voltak. A veszteség túlszárnyalta a sztálingrádit: 200000 ember,
20000 jármű, 1500 löveg és 1300 páncélos volt.
Avranches-nál az amerikaiak balra fordultak Párizs irányába.
Jól haladtak, mert alig állták útjukat német utóvédek. Augusztus 9-én Le
Mans-ban voltak. Augusztus közepén Orleans, Chartres, Dreux-n át elérték a
Szajnát és Rouen-ban találkoztak a britekkel, akik a tengerpart mentén törtek
előre. Az amerikaiak jobbszárnya nemsokára Fontainebleau-be ért. Ezzel Párizst
félkörbe zárták, szabad utat engedve az ellenségnek az elvonulásra, hogy a
francia fővárost megkíméljék. A hírre Párizsban felkelés tört ki. A liberális
ellenállási mozgalom mellett a baloldal is próbálkozott a hatalom
megszerzésével, mielőtt a szövetségesek beérkeznek. Az angolszászok előzékenyen
az Armee de Liberation de France-nak78 adták az elsőbbséget Párizs
felszabadításához. A 2. Francia Páncéldandár két nap alatt megszállta a főváros
fontosabb pontjait: ekkor, 1944. augusztus 25-én kapitulált a néhány visszamaradt
német egység De Gaulle csapatai előtt. Jó ötlet volt francia páncélosokat
küldeni Párizsba. A párizsiak örömmel fogadták a háború végét és jó képet
vágtak a másnap bevonuló angolszászok felé. Itt nem volt problémájuk a „mobi
pipeleknek”79 katonáikat puszilgató demoiselleket80
filmezni. Nem úgy, mint Normandiában, ahol szétbombázott házaik pincéiből
előmerészkedő lakosok kétes érzelmekkel fogadták a felszabadítókat.
Az angolszászok a dél-franciaországi partraszállást a
bretóniai invázió leplezésére tervezték, hogy mennél több ellenséges erőt
távolítsanak el igazi szándékuk színhelyéről. Azonban az északi invázió minden
hajóteret lekötött, a földközi-tengeri flottát is felvonták északra, így a
dél-franciaországi partraszállás el lett halasztva. Az északi sikeres
előretörés tulajdonképpen feleslegessé tett egy új partraszállást délen. Ezért
Churchill és a brit vezérkar az Appennin-fronton sürgetett támadást, a
Po-alföld mielőbbi megszerzéséért. Innen a nyugati szövetségesek az oroszok
előtt értek volna a Pannon-térségbe, hogy biztosítsák maguknak Szlovéniát,
Horvátországot, Magyarországot és Ausztriát. Hiába próbálták az amerikaiakat
meggyőzni a mulasztás messzemenő politikai következményeiről, a washingtoni
kormányt nem zavarta, hogy Európa nem élhet békességben az eurázsiai
szovjethatalom árnyékában! Vagy okos előrelátással számított is, hogy épp e
fenyegetettség fogja Nyugat-Európa népeit Amerika védőszárnyai mögé
kényszeríteni? Washington Dél-Franciaország megszállását parancsolta meg!
Nagy-Britannia bármily nagy áldozatot is követelt tőle ez a háború, már nem
volt Amerika egyenjogú partnere, egyenlő határozati joggal. Nagy-Britanniát a
történelem Amerika vazallusává degradálta!
A dél-franciaországi partraszálláshoz a szövetségesek
megszervezték a 7. hadsereget. Állományához kivontak Olaszországból három
amerikai és egy brit hadosztályt. Az angolszászokhoz hét francia hadosztály
csatlakozott, amelyeket Algériából hoztak át. A franciák jó része a
Vichy-kormány egységei voltak, akik időközben átnevelésben részesültek. Heves
bombatámadások és a hajóhad tüze után, 1944. augusztus 15-én a 7. hadsereg
kezdett kirakodni a francia Riviérán, Cannes és Hyères között. A németek
részéről alig volt ellenállás, így rögtön megkezdték az előnyomulást, hogy a
harmadik napon már Grenoble-nél elérték az Alpok nyugati sarkát. Egy német
páncéloshadosztály Montelimar környékén egy ideig ellenállt, amíg bevált mód
szerint szét nem bombázták, de eközben a 19. és 1. német hadseregek kivonultak
Dél-Franciaországból, mielőtt a szövetségesek elvágták volna útjukat. Az
északon és délről előretörő szövetséges hadseregek szeptember 10-e körül
egyesültek a kelet-franciaországi Somberon-ban.
A szövetségesek partraszállásával különböző ellenállási
csoportok aktivizálódtak, melyek a front mögött segítették a szövetségeseket.
Később a hátországi „tisztogatásoknál” sok partizáncsoport az elfogott német
katonák és francia kollaboránsok81 ellen elkövetett
kegyetlenkedéseiről vált hírhedtté. Tény, hogy a felszabadításnak sokszorta
több francia esett áldozatul, mint a négyéves német megszállásnak és az azt
megelőző 1940-es hadjáratnak.
Most a Franciaországban partra szállt szövetségesek törtek
materiális fölényük birtokában majd olyan hévvel előre, mint négy évvel ezelőtt
a németek, amikor még az ő javukon volt a taktikai fölény. Az amerikaiak
szeptemberre elérték a Mozelt, menetből áttörtek a Westwallon82 és
megszállták Aachent. Északon a britek alig találtak ellenállásra, amikor
átvágva Belgiumon elérték a holland határt. Sikerükön felbuzdulva, abban a
tévhitben, hogy a német védelem végképp összeomlott, britek és amerikaiak
együttes erővel általános rohamot indítottak az alsó Rajna áttörésére. Egy
egész légideszánt hadsereget dobtak le a Rajna alsó szakaszán, hogy Arnhemnél
hídfőt foglaljanak a Rajna túloldalán, szabaddá téve az utat páncélosaik előtt,
ahonnan már a Ruhr-vidék, majd Berlin megszállását vették tervbe. Közben a
németek a tengeren keresztül átmentették az antwerpeni katlanba szorult 15.
hadseregük maradék 80000 emberét, kiket a Rajna mögött rögtön arcvonalba
állítottak. A normandiai csatákból visszavonult két páncéldandár maradványai
épp a közelben álltak pihenőben. Ezeknek az elcsigázott seregeknek sikerült
visszaverni az angolszász támadókat és biztosítani a Rajna vonalát.
Világossá vált, hogy túl hosszúra nyúltak a szövetségesek
utánpótlási vonalai. Időnként üzemanyag hiány miatt alig bírták a visszavonuló
ellenséget követni, így egy időre be kellett szüntetni az előnyomulást.
Előtörésükben elvonultak több fontos kikötő mellett, amelyeket a németek kezén
hagytak. Ezeket meg kellett szerezni, a kikötők berendezéseit helyreállítani,
hogy használatba vehessék saját céljaikra.
A nyugati szövetségesek vesztesége az invázió és Európa
megszállása körüli harcokban 140000 fő volt, ugyanannyi, mint légi erejük
személyi vesztesége az ötévi légi háború folyamán. Hogy saját személyi
állományukat kíméljék, légi erejükre hárult a feladat hadseregeik előtt a
terepet szabaddá tenni. A normandiai invázió után bombázóik Németország minden
pontját elérték. Vasutak, forgalmi utak, hidak, közlekedési gócok állandó
támadások alatt álltak, hogy a forgalom csak az éjjeli órákban vagy ködös
időben működhetett. Az Angliára ledobott bombákat a győztesek szerint
hússzorosan visszafizették a védtelen városokra, de a valóságban, az arány
1a315-höz állt.
A teheráni konferencián, 1943 őszén, ahol a szövetséges
hatalmak legfelsőbb hadurai a világ sorsa felett és Európa kettévágásán
tanácskoztak, Sztálin megígérte, hogy a normandiai invázióval egy időben
keleten offenzívába kezd a Vörös Hadsereg. A megígért offenzíva, 1944. június
21-én indult a Középső Hadseregcsoport ellen, ahol 1200 kilométer hosszú
arcvonalat, három szovjet hadseregcsoporttal szemben 38 német hadosztály
védett. Ha lehetett ezeket az egységeket hadosztálynak nevezni, mert legtöbbjük
állománya az eddigi harcokban legalább a felére csökkent, de tartalékok híján
nem lehetett őket feltölteni. A Vörös Hadsereg többszörös túlereje több helyen
áttört mind a 9. mind a 4. hadseregek arcvonalán, de a rugalmas védekezés
helyett Hitler újra parancsot adott a helytállásra, ezzel megpecsételődött
mindkét hadsereg sorsa. Öt hét alatt 25 német hadosztály veszett el. Csak a
vezetés és a csapatok harci tapasztalata és fegyelme mentette meg a
hadseregcsoportot a teljes megsemmisüléstől. A szovjet 400 kilométerrel tolta
nyugatabbra befolyáskörét. Augusztusra elérte a Duna déli szakaszát, a
Keleti-kárpátokat, a Visztulát és megszállta a déli Baltikumot, ezzel elvágta
az Északi Hadseregcsoport visszavonulási útját, majd összeszorította maradékát
a lett tengerpartra.
Mármost ez az eurázsiai nagyhatalom átlépte északon a
szellemi Nyugat határait, délen pedig határai előtt állt, hogy az egész
frontvonalon Európára törjön!
A Wehrmacht vezérkarában sokan látták, hogy a háború, amit
Németország újból majd az egész világ ellen viselni kényszerült, elveszett.
Rommel nem volt egyedül, aki politikai megoldást javasolt a Führernek, de erről
ő hallani sem akart. Konzekvensebb tábornokok tervet szőttek a vélt kiútra,
Azon tévhitből kiindulva, hogy az angolszászok csak a nemzetiszocialisták ellen
viselnek háborút, nem pedig Európa legerősebb hatalma ellen, legyen ez
Németország vagy más konkurens hatalom, akár császár, Hitler, vagy egy jezsuita
paptól is kormányozva – amint ezt Churchill későbbi visszaemlékezéseiben
bevallotta. Hitlert 1944 nyarán pokolgéppel akarták a hatalomból eltávolítani,
majd legközelebbi munkatársait letartóztatni. Az alakított új kormány
teljesíteni kívánta az angolszászok minden feltételét, hogy a szovjet megszállást
elkerüljék. A merényletben Hitler csak könnyen sérült meg. Épp ez a véletlen
erősítette meg messiási küldetésében, hogy ezt a háborút győzelemre viszi.83
Finnország kénytelen volt engedni a túlerőnek és 1944.
szeptember 19-én fegyverszünetet kötött Nagy-Britanniával és a szovjetekkel.
Karélia délkeleti csücskét és Wyborgot át kellett engednie Oroszországnak, de a
Vörös Hadsereg megállt a finn határokon, így elkerülte a szovjet
„felszabadítást” és megtarthatta függetlenségét.
Magyarország felelős vezetői, felmérve a háború balvégzetű
kimenetelét a tengelyhatalmak számára, utolsó reményüket a Kárpátok láncába
vetették. Az orosz támadás végcélja feltehetőleg a keleti Németország, esetleg
Berlin és a keleti Balkán lesznek. A Kárpátok vonulatát a terep nehézségei
miatt kerülni fogják. A felvonult magyar és német seregek a hegyi szorosokban a
rendelkezésre álló gyenge fegyverzettel is fel bírják tartóztatni a támadókat.
A magyarság vállalta ezeréves elkötelezettségét, a Kárpátok védelmét! Végül is
az volt az általános vélemény Magyarországon, hogy ezt a természetes bástyát,
amely Közép-Európa biztonságát épp úgy garantálja, mint a La Manche-csatorna
Nagy-Britanniáét, sem a németek, sem az angolszászok nem engedhetik át az
eurázsiai szovjethatalomnak, mert a Kárpátokkal Európa biztonsága is elvész!
Szorítsuk össze fogainkat és tartsunk ki a háború végéig, amíg az angolszászok
Itáliából, nyugatról ideérnek. Előttük igen, az oroszoknak nem kapitulálunk!
A magyarok tévedtek: Washingtont nem érdekelte Európa sorsa,
hogy mi lesz a háború után. Amikor a magyarok titkos reményüket az
angolszászokkal közölték, kosarat kaptak. Magyarország szovjet megszállás alá
kerül! Nemsokára Hitler is hírt kapott a magyar kormány próbálkozásáról és 1944
márciusában hadserege megszállta Magyarországot. A bevonulók nem ütköztek
ellenállásba, mert az egész Magyar Hadsereg felvonult a Kárpátokra, vagy már
kint volt az orosz fronton. A tegnapi szövetséges megszállóvá lett, a szovjet
ellenség a keleti határon, az angolszászok bombázóflottái a feje felett; állt a
honvéd a Kárpátok alján, s védte a legszebb hazát, és Európát!
Oroszországban lengyel hadifoglyokból -kiknek tisztjeit a
szovjetek Katynban legyilkolták- és elhurcolt polgárokból önkéntes lengyel
hadsereget szerveztek.84 Ennek a hadseregnek a lengyel
alkotmány helyett Sztalinra kellett felesküdnie. Ezen óriási arcátlanság miatt
a londoni lengyel exilkormány végleg szakított Churchill-lel, aki Sztalin ez
irányú követelését jóváhagyta. Miután a szovjetek fél Lengyelországot
megszállták, Lublinban saját embereikből lengyel „felszabadító” bizottságot
szerveztek. Később, mikor már egész Lengyelországot okkupálták, kinevezték
ezeket a hazaárulókat lengyel kormánnyá.
Brit irányítás alatt egy 100-150 ezer fős lengyel emigráns
hadsereg állt fegyverben. E hadsereg egyik páncélosdandárja épp a varsói
felkelés napjaiban hódította vissza a belgiumi Gentet az angolszászoknak. A
haza helyett az arnhemi csatába bevetett lengyel ejtőernyősök legtöbbje
odaveszett. Egy másik lengyel alakulat, az év elején lett Montecassino
ostrománál feláldozva.
A Lengyelországban többé-kevésbé szervezett ellenálló
csoportok kapcsolatban álltak a londoni lengyel exilkormánnyal. Az ellenállók
megszervezték a Honi Hadsereget. Az oroszok 1944 nyarán elérték a Visztulát és
részben Varsó keleti külvárosaiban álltak. A nyugati szövetségesek kitörtek
Normandiából és Párizsra meneteltek. Az általános hiedelem Németország
összeomlását várta. A lengyelek tartottak a szovjet megszállástól, mert sem a
lublini bizottságtól, sem a Vörös Hadseregtől nem kívántak „felszabadítva”
lenni! Végső mentségként, a londoni exilkormánnyal egyetértésben, a Honi
Hadsereg főparancsnoka, Komorowski85 tábornok, 1944. augusztus
1.ére meghirdette a felkelést Varsó felszabadítására.
A Honi Hadsereg felkelői a német csapatokra támadtak, főleg
Varsót igyekeztek kézbe venni mielőtt a Vörös Hadsereg átlépi a Visztulát.
Nehézfegyverek és utánpótlás nélkül kilátástalan harcba bocsátkoztak, de
számítottak az angolszászok segítségére. Ezek szállító-repülőgépeinek hatótávolsága
épp elért Varsó mögé, az oroszoktól megszállt területre. Megoldható lett volna
a Honi Hadsereg ellátása, sőt az angolszászok oldalán harcoló lengyel egységek
követelték hazaszállításukat. Sztalin persze nem adott leszállási engedélyt
angolszász szövetségeseinek Lengyelországban. A felkelőket kalandoroknak
nevezte. Neki a lengyelek épp olyan ellenségek voltak, mint pillanatnyi
angolszász szövetségesei vagy szociáldemokrata elvtársai. A Visztulától
nyugatra a németek uralták a terepet. Mindezek ellenére az angolszászok
hatalmas légi fölénye segíthetett volna a lengyeleken, ha tényleg Lengyelország
függetlensége érdekében üzentek hadat Németországnak, nem csak a német
konkurens tönkretételére!
A németeknek a Visztula volt az utolsó természetes akadály,
ahol a vörös áradatot saját határaik előtt feltartóztathatták. A felkelés
felszámolására öt hadosztályt vetettek be. A nyolc hétig tartó harcok alatt a
Vörös Hadsereg lábhoz tett fegyverrel állt a Visztula jobb partján és markába
röhögött, amíg ellenségei egymást mészárolták. Október elején a Honi Hadsereg
letette a fegyvert. Életben maradt harcosai tovább folytatták kilátástalan
harcukat, de már az oroszok ellen, amíg senkitől sem támogatott ügyük a
negyvenes évek végén végleg elveszett.
A Kárpátokban az oroszok partizáncsoportokat dobtak le, akik
majd egyengetik útjukat. Ezeket a magyar területeken a csendőrök hamar
összefogdosták, mert nem találtak támogatásra a lakosság körében.
Ahogy a Vörös Hadsereg közelebb hatolt hazájukhoz a
szlovákok, ha kelletlenül is, újra a nagy szláv matica felé fordultak, remélve,
hogy függetlenségüket szovjet győzelem esetén is megtarthatják. A szovjet
ügynökök néhány szlovák katonai egységet is bevonva, 1944 őszén felkelést
robbantottak ki, majd egy „népi kongresszuson” megszavaztatták Csehszlovákia
újjáélesztését, ha nem is a szlovákok, de Sztálin és szövetségesei kívánata
szerint.86 De a németeknek még volt elég ütőképességük, hogy a
felkelés kiterjedését megakadályozzák.
A Kárpátok hegyláncait már stratégiai okokból is meg kellett
kerülni a Vörös Hadseregnek. A Déli-Kárpátok és a Fekete-tenger között, átjárót
képez a Havasalföld. Ez a 80-100 km széles átjáró a történelem folyamán
többször is szolgált menetirányul az ázsiai hódítóknak. Most éppen a szovjet
hadseregnek, hogy a Balkánon át a Kárpát-medencébe, majd Bécsig jussanak. A
román politika jelszava: „Ha a szél fúj, a fű meghajlik előtte.” A románok most
is készek voltak az átállásra. Világos, hogy az angolszász megszállást
szívesebben vették volna, de a teheráni osztozkodáson ők nem változtathattak.
Eszerint pedig Románia és Bulgária orosz, Görögország brit befolyás alá kerül.
Következetesen a románoknak Sztálinnal kellett egyezkedniük. A román vezérkar
1944. augusztus 23-án szimpóziumra invitálta a német tábornokokat és az ülés
közben foglyul ejtették őket. A király ez alatt a miniszterelnököt tartóztatta
le, majd Sztálinnak tetsző új kormányt nevezett ki, amely az átállást
végrehajtotta. A havasalföldi frontszakaszon 21 német hadosztály, keverve állt
a románokkal. Az átálláskor, a németek szárnyain álló románok, átengedték az
oroszokat. Így mennél tovább védekeztek a német egységek, annál inkább bezárult
körülöttük a kelepce. A 6. és 8. német hadseregek maradványai odavesztek. Csak
a hátországban állók nagyon kis része bírt átvonulni a Kárpátokon Erdélybe. Az
angolszászok örömmel fogadták a partnercserét, de Európa gondolja meg a
Kárpát-medence szétdarabolását, hogy a szellemi Európa ezen keleti bástyáját
olyan népekre bízták melyek képtelenek, de nem is akarják megvédelmezni!
Az oroszok megszállták a Havasalföldet olajmezeivel együtt,
most Bulgária és Szerbia határán álltak. Bulgária tagja volt a tengelyhatalmi
szövetségnek, de nem üzent hadat a Szovjetnek. Csak Amerikával és
Nagy-Britanniával állt háborúban. A 44-es őszi események után a bolgár kormány
békedelegációt küldött az angolszászokhoz Kairóba, de ezek szóba sem álltak
vele. A bolgárok, hogy elejét vegyék az orosz megszállásnak, felmondták a
háromhatalmi egyezményt és hadat üzentek Németországnak. Közben Moszkvából is
befutott a hadüzenet. Néhány napig Bulgária az egész világgal hadban állt,
pedig ez a kis nép csak a nagyhatalmak háborúskodásának állt útjában! Az
oroszok átvágtak Bulgárián, nem feledkezve meg a kormány menesztéséről és új,
kollaborációra hajló kortársak bársonyszékbe helyezéséről.
Egyelőre mindkét balkáni ország, Bulgária és Románia,
formálisan királyságok maradtak. A királyok játszották bábu szerüket, amíg el
nem zavarták őket trónjukról. A régi uralkodó osztálynak kevesebb szerencséje
volt, mint a királyoknak. Őket vagy legyilkolták, vagy évekre internálták.
Szerbek és görögök közös vallásuk révén nagyra becsülik az
oroszokat. Mindkét népfelszabadítóként várta a Vörös Hadsereget, még ha
Oroszországban Sztálin terrorrendszere tombolt is.
Miután a reguláris görög hadsereg 1941 áprilisán letette a
fegyvert, megalakult az ELÁS ellenállócsoport, ahol a kommunisták vitték a
szót. Zervas ezredes87 Nyugat-Görögországban EDES rövidítéssel
antikommunista, de köztársaságpárti ellenállási mozgalmat szervezett. Az
elmenekült görög kormány brit védnökség alatt, Kairóban vendégeskedett. E
kormány hatáskörébe tartoztak az átmentett görög egységek és a görög flotta,
amelyek Egyiptomban várták a sors fordulását, hogy győztesen hazatérhessenek.
Olaszország összeomlása után, 1943 nyarán, az elhagyott olasz raktárakból
felfegyverkeztek az ellenálló csoportok, mielőtt a németek ezt megakadályozni
bírták volna. Ezzel tevékenységük mind aktívabbá vált. Hidakat, vasutakat,
fontos stratégiai pontokat robbantottak, gyakran átdobott angol különítményesek
segítségével. Az ELÁS 1943. végén létrehozta a nemzeti felszabadító tanácsot,
mint ellenkormányt. Most még inkább kiéleződött a harc az EDES és a kommunisták
között. Az Egyiptomban állomásozó exilhadseregben 1944 tavaszán szavazás volt
Görögország elkövetkező státusza felől. A voksolók nagy többséggel a
köztársaság mellett szavaztak, majd lázadozni kezdtek. Elsőnek a tengerészek,
majd az egyik gyalogdandár, hogy az angolok jobbnak látták lefegyverezni és
internálni görög szövetségeseiket.
A görögök egységes vallás, nyelv és kultúra ellenére sem
jutottak konszenzusra. Az első világháború győztesei által összetákolt
Jugoszláviában legalább tíz népet szorítottak össze, majd annyi más-más
vallással és nyelvvel.
A Jugoszlávia elleni támadás első napjaiban a római katolikus
Horvátország kivált Jugoszláviából. A Horvát Köztársaság kényszerűen
csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Tekintettel a háborús időkre, 300
ezres hadsereget állított, hogy függetlenségét a szerb csetnikek, később Tito88 partizánjai
ellen biztosítsa.
A jugoszláv államalkotó szerbek nem engedték magukat egy
csapásra legyőzni. Miután hadseregük kapitulált sokan elrejtőztek és ellenálló
csoportokba tömörültek. Ceta (csetá) kisebb csapatot jelent, ellenállócsoportot:
tagjai csetniknek nevezik magukat. A csetnikek szoros kapcsolatban álltak a
Londonba emigrált szerb-jugoszláv királlyal és kormányával. A partizánakcióira
a megszállók túszok kivégzésével feleltek, hogy a csetnikek egy időre
beszüntették tevékenységüket. Csak vezetőik szervezték csendben az ellenállást,
amire az angolszászok landolnak a Balkánon, vagy jobb híján, az oroszok érik el
Szerbiát.
A kevés kommunista, vagy a régi rendszer más ellenségei
képezték a partizánmozgalom kemény magvát, akik az első időkben, a csetnikekhez
viszonyítva csak egy jelentéktelen ellenállási csoportosulást képeztek. Titót,
a vezérüket egyszer el is fogták a németek, de vagy megszökött, vagy nem
tartották elég veszélyes embernek, és futni hagyták. Miután az angolszászok partra
szálltak Olaszországban, a szerbek is reménykedtek a közeli felszabadulásban.
Ez a várakozás új lendületet adott az ellenállási mozgalmaknak. Az olasz
hadsereg széthullásakor rengeteg hadianyag jutott az ellenállás birtokába. Tito
hadserege 1943 végén állítólag kétszázezer embert számlált. A háború győztesei
szerint egy egész olasz hadosztály is a partizánokhoz csatlakozott? Az
antikommunista Churchill Titót kezdte támogatni -vagy meg lett neki hagyva- kit
támogasson? Tény, hogy visszavonta delegációját a csetnikektől. Sztálin
cselesen, fenntartotta kapcsolatát a csetnikekkel, ugyanakkor Titónak
marsallbotot küldött, egy testre szabott uniformissal. Ez időben a jugoszláv
kommunisták kongresszust tartottak Jajcában, ahol kormányt alakítottak a
londoni exilkormány ellenében. A németek a reguláris horvát hadsereggel 1944
tavaszán szétverték a partizánokat, ellenkormányostól, Titóstól. Tito
kivetkőzött marsalli gúnyáiból, majd cserbenhagyva főleg leányokból álló
testőrségét, parasztnak öltözve sikerült újra meglépnie és Vis szigetre
menekülni, amit már az angolok több adriai szigettel együtt megszálltak.
Románia átállása után a Vörös Hadsereg akadály nélkül ért a
szerb-jugoszláv fővárosba, Belgrádba, amit menetből megszállt. A grandiózus
felszabadításhoz román, bolgár segédcsapatok, Tito partizánjai, de még a
csetnikek is segédkezhettek. A Balkánon állomásozó német csapatok
visszavonultak a Drina-folyó hegyei mögé, ahol a horvát hadsereggel együtt
védőláncot alkottak, amit majdnem a háború végéig tartani bírtak.
A balkáni felszabadítással párhuzamban megkezdődött a
győztesek között a dulakodás a hatalomért bolsevisták és antikommunisták
között. Tito, aki eddig -nagy okosan- az angolszászokkal szemezgetett,
átváltott a szovjet kurzusra. Szovjet segítséggel megkezdte belpolitikai
ellenfeleit lefegyverezni, és vezetőiket likvidálni. A háború után aztán a
kommunisták lettek Jugoszlávia urai.
Görögországban Sztálin színleg tartotta Churchillel kötött
megállapodást, a Vörös Hadsereg elvonult a görög határok mellett. De ötödik
hadoszlopa, az ELAS, átvette a hatalmat a németektől kiürített területen,
kivéve néhány nyugat-görögországi járást, amit az EDES uralt. Athént brit
ejtőernyősök szállták meg és Pireuszban néhány tengeri egység szállt partra,
akik visszahozták a kormányt. A hazatért királyi kormány miniszterelnöke
Papandreu89 inkább a liberális angolszász világrend híve volt, mint
a monarchikus időké. Ennek ellenére nem talált támogatásra polgártársai
körében. Az ELAS is csak egy pártot, a kommunista pártot képviselte, nem az
egész népet, de elég hatalmas volt az átmeneti kormány hatalmát kétségbe vonni.
A különböző pártok között 1944 decemberében fellángolt a polgárháború, amely
már a megszállás idején izzott, és a görög népnek rengeteg szenvedést okozott.
Churchill bármennyire is próbálta Európa délkeleti szárnya
stratégiai fontosságát az amerikaiaknak érthetővé tenni, figyelmen kívül
hagyták a tényeket, ami a Roosevelt-kormány megbocsáthatatlan felelőtlensége. A
nyolcadik hadsereg bevetésre készen állt Észak-Afrikában, csak csapatszállító
hajókra lett volna szükség átszállítani a Balkánra. Néhány hadosztály az
oroszok előtt megszilárdította volna balkáni pozíciójukat, elejét véve a görög
polgárháborúnak és biztosította volna számukra Horvátországot, Szlovéniát, a Kárpát-medencét
és Csehországot. Az Athénba későn beérkező egyetlen brit hadosztály már csak
arra volt elég, hogy Attikát megtisztítsa a kommunistáktól.
A washingtoni háttérhatalom világpolitikai méretekben
gondolkodik. Győzelmük után örök békét ígértek a világnak. Ezt garantálja a
frissen alapított Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) és a Nemzetközi
Valutaalap,90 Nemzeti kicsinyeskedés vesse alá magát a
szupraliberális globalizmusnak! Az örök béke felett pedig négy világrendőr
őrködik majd: az Egyesült Államok, Szovjet-Oroszország, Nagy-Britannia és Kína.
A halálos beteg Rooseveltet 1944 végén negyedszer is az
Egyesült Államok elnökévé választtatta a háttérhatalom. Mellette 25 millió
amerikai szavazott; Deweyre,91 az ellenjelöltre 22 millió. Az
amerikai választási szisztéma szerint a szavazók az elektorokra voksolnak, akik
azután az elnököt választják meg. A választóknál egészen más eredmény született
Roosevelt javára. Ő 432 szavazatot kapott, Dewey csak 99-et.
A Második Bécsi Döntés a Déli-kárpátokat Romániánál hagyta.
Most a román átnyergelés szabaddá tette az utat a szovjet hadsereg előtt. A
Vöröstorony-hágón át elözönlötték Erdélyt. A keleti Kárpátokról átvezényelt 2.
magyar páncéloshadosztály, négy magyar gyaloghadosztály, és két SS lovasbrigád
csak lassítani, de feltartóztatni nem bírták a két orosz páncélos hadsereget. A
Balkán felől 120 szovjet hadosztály tört az Alföldre, 25 magyar és 15 német
hadosztály ellen. Debrecen előtt német páncélosok zárták el az oroszok útját,
de négy hét után az ellenséges túlerő nyomására védelembe vonultak a Tisza
nyugati oldalára. Ezalatt a Kárpátokat és Erdélyt védő seregek is
visszavonultak, mielőtt Balkán felől az alföldre özönlő Vörös Hadsereg a
hátukba kerül.
A Kárpátokkal Magyarország a háborút elvesztette! Egy évvel
előtte Hitler maga is így nyilatkozott Horthy Miklós92 kormányzónak:
„Ha a bolsevisták a magyar Alföldre betörnének, elvesztettük a háborút”. Az
angolszászok, hivatkozva Sztalinnal kötött teheráni alkujukra, elutasítottak
minden tárgyalást. A szövetségesek a feltétel nélküli kapituláció mellett, a
német szövetséges megtámadását is követelték, de erre sem a kormányzó, sem a
katona a fronton nem volt hajlandó. Akkor sem, ha a szövetségi viszonyt Hitler
rúgta fel Magyarország megszállásával. A kormányzó fegyverszünetet kért a
Szovjettől és 1944. október 15-ére minden fronton tűzszünetet rendelt el. A
megszálló németek haladéktalanul cselekedtek. Foglyul ejtették a kormányzót és
kényszeríttették új kormány kinevezésére, amely fenntartotta a német
szövetséget, és tovább folytatta a háborút. A Teheráni Paktum kitartásra
késztette a nemzetet a már vesztett háború mellett. A frontkatona, a legfelsőbb
hadúr által, katonai esküje alól feloldva, választhatott: megadja magát az
ellenségnek, vagy arcvonalba áll a Duna nyugati partján és ellenáll a szovjet
túlerőnek, amíg a nyugati szövetségesek ideérnek, hogy talán a Dunántúl ne
kerüljön szovjet megszállás al.93 Csak néhány századra való ember
tette le a fegyverét, a honvéd a harcot választotta Szibéria helyett.
Közben a 3. Ukrán front délen, -az újra Jugoszlávvá lett
oldalon- átkelt a Dunán és a még alig védett Dunántúlon a folyó mentén
felnyomult a fővárosig és 1944 karácsonyára bekerítették Budapestet. Az
arcvonalat csak a Velencei-tó Balaton Dráva vonalon sikerült megszilárdítani. A
fővárosért több mint három hónapos harc kezdődött, sokszor háztól házig. A
honvédség mellett, az ide összevont csendőrség, a főváros rendőrsége és 40000
német katona, összesen százezren védték Budapestet, két szovjet hadseregcsoport
ellen, melyekhez még az átállt román hadsereg is csatlakozott. Február
tizedikére a budai várra szorult össze a védelem. Lőszer élelem fogytán az
utolsó még harcképes 18-20 ezer védő kitört a várból. A kitörésre előre
számítottak az oroszok és rettenetes oldaltűz fogadta a kitörőket, hogy a saját
vonalakig csak 1651 fő jutott el, de Budapest védői nem kapituláltak!
Március elején egy utolsó összpontosított támadás megpróbálta
a Duna mögé visszaszorítani az oroszokat, de a gyér utánpótlás és
üzemanyaghiány miatt a hónap végére összeomlott. 1944 szeptemberétől 1945
áprilisáig tartott, amíg a Vörös Hadsereg átverekedte magát Magyarországon,
amit menetben gondolt megszállni! Bécset már alig védte valaki.
Igaz a magyarok nem egyedül védték hazájukat, a Wehrmacht jól
kivette részét a küzdelemből, de ha a magyar katona is szövetségesei ellen
fordul -mint azt a románok tették- akkor a Vörös Hadsereg Budapest helyett
Bécset, Linzét, Műnchent lőtte volna rommá.
A szövetségesek 1944 végén minden fronton ostromolták a
tengelyhatalmakat. Keleten az oroszok meghódították Lengyelország, Magyarország
és a Balkán nagy részét. Északon Kelet-Poroszország határait rohamozták. A
nyugati szövetségesek délen az olasz félsziget közepén, nyugaton a West Wall
előtt álltak, amikor a Wehrmacht még egy utolsó fellobbanással meglepte
ellenségeit. A Rajna és az Ardennek között csak egyetlen amerikai hadtest
tartott egy 120 kilométeres arcvonalat. Itt állt fel két páncélos hadsereg
maradéka, mögöttük 14 gyaloghadosztály támadásra. A támadás a Maas-folyón át
Antwerpen megszállására irányult, a szövetségesek legfontosabb utánpótlási
kikötője megszerzésére. Egyben kettészelve frontvonalukat felgöngyölítette
volna a Belgiumban és Hollandiában rekedt angolszász erőket. A betörés az
Ardennekben jól haladt előre. Az első héten 100 kilométer teret nyerve, áttört
a Maas-on. Sűrű köd segítette a támadókat, mert megakadályozta az ellenséges
légierők akcióit. December 23-án azonban felszállt a köd és prezentálta az
előretörő páncélosokat az óriási fölényű szövetséges légierőknek. Rövid idő
alatt szétbombázták az utánpótlási vonalakat, de főleg az üzemanyag
tartalékokat és szénből üzemanyagot előállító benzolüzemeket. A csapatok
üzemanyag, lőszer és élelem nélkül maradtak a fronton. A tigris és párduc
tankok, melyek páncélzata erősebb volt az ellenség földi harci eszközei
átütőképességénél, szétbombázták, vagy elakadtak utánpótlás híján. A támadás
folytatására már nem tellett a Wehrmacht erejéből. Az anyagi veszteségeken
kívül 120000 fogoly, sebesült, elesett maradt a csatatéren.
A harcok alatt a Luftwaffe utoljára állta a sarat. A
szövetségesek előretolt repülőterein nagy károkat okozott. Ennek ellenére saját
veszteségei elviselhetetlenek voltak, mert az angolszászok rögtön feltölthették
elveszett felszerelésüket, de a német ipar már romokban hevert.
Az Ardenne-i csata túlélői elsáncolták magukat a Rajna mögött
és egész télen át, dacoltak az ellenséggel. A terep is segítette a védőket. A
szövetségeseknek viszont rendezni kellett soraikat és az utánpótlást
megszervezni.
A Vörös Hadsereg 1945. január 12-én indított offenzívája két
hét alatt áttört Lengyelországon, lerohanta Sziléziát, és csak az Oderánál
sikerült megállítani. Ezekben a napokban került Kelet-Poroszország nagy része
orosz kézre. Csak a königsbergi hídfőállás tartotta még magát. A Moszkvából
elrendelt vérengzések a polgári lakosság között a kelet porosz népesség nagy
részét menekülésre ösztönözte hazájából. A hídfőből csak a tengeren át lehetett
kijutni, a menekülőkkel és sebesültekkel túlzsúfolt hajók nagy részét pedig
elsüllyesztették a szovjet búvárhajók. Hogy hányan vesztek el a menekülők
közül, csak saccolni lehet, erről a vesztesnek illetlenség lenne statisztikát
készíteni.
A szövetséges légierők a tél folyamán sem maradtak tétlenül.
Stratégiai célok hiányában sivataggá változtatták a német városokat. Többek
között az eddig békességben hagyott kórházvárost, Drezdát égették le
gyújtóbombákkal a háború végnapjaiban és a városból 20 négyzetkilométert
teljesen szétromboltak. Amikor Churchill, néhány nappal Németország összeomlása
előtt leállította a terrorbombázásokat, már több százezer -ha nem több millió-
városi polgárt, gyermeket, asszonyt, öreget égettek el élve. 161 német város és
850 kisebb helység, de -Normandiától Montecassinóig- az európai kultúra számtalan
emléke már csak romhalmaz volt de, Honni soit qui crime de guerre y pense!94
A németeknek legalább részben megmaradt a választás
lehetősége, ami közép-kelet-európai szövetségeseiknek nem adatott meg: melyik
ellenség előtt tegyék le a fegyvert? A nyugati fronton a Wehrmacht 1945
márciusától beszüntette az ellenállást, és maradék erejével megpróbálta az
oroszokat az Oderán, amíg lehet, feltartóztatni. A nyugati szövetségesek
előnyomulását csak saját logisztikai lehetőségeik határozták meg. Néhány helyi
összetűzést leszámítva szervezett ellenállásba már alig ütköztek. Eisenhower
katonái ugyan, nehogy mégis ellenállásba ütközzenek, előszeretettel szétlőtték
maguk előtt a falut mielőtt oda bevonultak.
A britek és kanadaiak megszállták az Észak-német-Alföldet.
Bevonultak a felégetett Hamburgba, Schleswig-Holstein-be, megszállták Kiel és
Wismár romjait.
Az amerikaiak 1945. márciusi offenzívája elérte a Rajnát. Az
1. hadseregük egységei Köln alatt, 40 kilométerrel Remagen-nél elhagyva,
találtak egy vasúti hidat, amely eléggé meg volt rongálva, de bírta a
terhelést. Rögtön átdobtak a Rajnán négy páncélos és két motorizált
hadosztályt, melyek halasztás nélkül megkezdték délről a Ruhr-vidék
körülzárását. A 9. amerikai hadsereg északról vonult eléjük. A 3. amerikai
hadsereg Trier-nél tört át a Westwall-on és páncélos éke Mainznál átkelt a
Rajnán. Sereghajtóként a 7. US-hadsereg Koblenz és Worms városokat szállta meg.
A francia hadsereg Speier-nél és Karlsruhe-nál lépte át a
Rajnát.
A Ruhr-vidék megszállása után a 9. amerikai hadsereg egyenes
vonalban masírozott az Elbáig. Tőle délre, a jobb szárnyon az 1. hadseregük
Lipcsét szállta meg. Itt 100 kilométerre Berlin előtt Eisenhower megállította
hadseregeit, átengedve szovjet szövetségeseinek az ellenséges főváros
meghódításának dicsőségét. A 3. amerikai hadsereg Chemnitz-et, Csehország
nyugati részét és az ausztriai Linzet szállta meg. A 7. amerikai hadsereg
Bajorországon és Ausztria középső részén áthaladva, a Brenner-hágón találkozott
az Olaszország felől előrenyomuló amerikai és brit bajtársaikkal, akik előtt
1945. május 2-án kapituláltak Olaszország védői.
A francia hadsereg megszállta Délnyugat-Németországot és
Tirolt.
Bécsbe a Vörös Hadsereg majdnem ellenállás nélkül vonult be
1945. április 13-án.
Az Odera-front egy nappal előbb omlott össze. Ezután
feltartóztathatatlanul nyomultak az oroszok az Elbáig, ahol két hét múltán,
Torgau helységnél találkoztak az amerikaiakkal. Ugyan e napon zárta körül a
Vörös Hadsereg Berlint.
A Német Birodalom ketté volt vágva. A Wehrmacht oszlásnak
indult. Az ostromolt Berlinben Hitler főbe lőtte magát, átadva hatáskörét
Dönitz95 tengernagynak. Az új államfő első hivatali lépésként
fegyverszüneti delegátust küldött az angolokhoz és részbeni békét kért a
nyugati szövetségesektől, amit az angolszászok elutasítottak. A delegációt
Reimsbe Eisenhower főhadiszállására dirigálták, ahol 1945. május 7-én
aláíratták a feltétel nélküli kapitulációt. Az oroszok, hogy biztosak legyenek
a fegyverletételben, külön dokumentumot követeltek. Ezért másnap, Zsukov96
marsall főhadiszállásán újra dokumentáltatták a feltétel nélküli kapitulációt,
amit valamivel éjfél előtt szignáltak. Ekkor moszkvai idő szerint már május 9.
volt, így szovjet meglátás szerint május kilencedikén ért véget a háború
Európában.
A Norvégiát, Dániát megszálló, a két Poroszországot védő
csapatok már néhány nappal a kapituláció előtt letették a fegyvert. Egyedül a
horvát hadsereg állt még ellen Tito partizánjainak. Csak, amikor az angolok
elérték határaikat, adták meg magukat május 13-án az angolszászoknak, abban a
reményben, hogy ezek a kommunisták előtt megszállják hazájukat. Megtehették
volna, mert a Sztálin Churchill alku elismerte, Nagy-Britannia 50%-os
befolyását Jugoszlávia felett.97 Ehelyett a nyugati szövetségesek
egész Jugoszláviát átengedték Titónak, majd kiszolgáltatták a sértetlen horvát
hadsereget a partizán bandáknak, akik legalább egy harmadukat legyilkolták. Így
végződött Horvátország és Európa „felszabadítása”.98
A jaltai Krim-Konferencián megállapodtak a szövetségesek,
hogy a Németország feletti győzelem után a Szovjetunió hadat üzen Japánnak.
Akkor még úgy az amerikaiak, mint az oroszok hosszan elhúzódó súlyos harcokkal
számoltak a japán szigeteken. Hogy az 1941 tavaszán kötött megnemtámadási szerződés
a Szovjetunió és Japán között még érvényben volt, nem zavarta sem Sztalint, sem
szövetséges partnereit. Közben Sztalin valamennyi krimi-tatárt hazájából
Közép-Ázsiába deportáltatott, sem sérthette a krimi tatárok emberi jogait.
Az amerikaiak 1943 óta mindjobban kiépítették pozícióikat a
csendes-óceáni, ausztráliai és ázsiai vizeken. Amíg a háború kezdetén csak
három repülőgép-hordozójuk volt ebben a térségben, egy év múlva már 50, a
háború végén 100. Hatalmas tengeri fölényükkel 1943 őszén partra szálltak a
Gilbert-szigeteken, a következő tavasszal a Salamon-szigetcsoporton. Szigetről
szigetre ugrásnak nevezték stratégiájukat, úgy irányítva, hogy minden új
lépésükkel egy-egy fontos támaszpontjukat vagy nyersanyagbázisukat vesztették
el ellenfeleik. Egyben mind közelebb érjenek végső céljukhoz, a Japán
szigetországhoz.
A Fülöp szigeteken99 és Új-Guineán mindjobban
teret hódítottak Mac Arthur100 csapatai. Fülöp-szigeti légi
bázisaik támogatásával az Amerikai Csendes-óceáni Flotta elzárta a
Dél-kínai-tengeren a japánok összeköttetését nyugati gyarmataikkal. Itt 1944
nyarán süllyesztettek el három japán repülőgép anyahajót, melyekkel 400 japán
repülőgép is odaveszett, majd október végén egy egész flottaegységet. Ezzel
végleg elzárták az anyaországot nyersanyagforrásaitól. Következő lépésükkel
meghódították Saipant, a Mariana szigetcsoport egyikét, ahonnan légiflottájuk
hatósugara Tokióig és a japán nagyvárosokig ért. Néhány gyújtóbomba elég volt a
japánok fa és papírházait városonként felégetni. 1945 nyaráig porig bombázták a
szigetország városait, és elsüllyesztették az egész japán flottát. Az olaj,
mint más nyersanyagok kimaradása és az állandó bombázások, káoszba döntötték az
országot. Üzemek, a közlekedés, az élet megbénult Japánban.
A japán hadsereg nem adta fel a harcot, ősi szamuráj
vitézséggel védett minden talpalatnyi földet. Kamikaze101 pilóták
bombákkal megrakott repülőgépeikkel együtt zuhantak az ellenséges hajókba. A
szövetségesek anyagi fölényével szemben mégsem volt elég a japán katona
hősiessége és bátorsága. Miután Amerikában elkészült az atombomba102 lehetetlen
lett ilyen hatásos fegyvernek ellenszegülni. Egy ultimátum után 1945. augusztus
6-án dobták az első atombombát Hirosimára. Három napra a következőt
Nagaszakira. A rettenetes pusztítás hatására Hirohito103 császár
fegyverletételt rendelt el. A feltétel nélküli kapitulációt 1945. szeptember
2-án írták alá. Az angolszászok a továbbiakban nagylelkűnek mutatkoztak, mert
csak a kormányt és a legfelsőbb hadvezetést citálták vészbíróságaik elé, a
császárt békén hagyták.
A vesztesek politikusai és tábornokai háborús bűnösként
kerültek a győztesek bíróságai elé, majd lettek elítélve; háború előkészítése,
népgyilkosság, a zsidókon elkövetett vétségek, az emberiség ellen elkövetett
bűnök miatt. Mintha a háború magában nem lenne vétség az emberiesség ellen!
Csak egyetlen makulája volt az egész procedúrának: a vádlók a
gulág-kommisszárok104 voltak, akik saját honfitársaik millióit zárták
munkatáborokba, több népet deportáltak, vagy irtottak ki, végül 20 millió
európait űztek el szülőföldjéről. A bírákat a bombázó flották irányítói
állították, akik Európát a német és japán városokat romhalmazzá bombáztatták,
valamint az atombombát szerkesztő sátáni szindikátus, akik ezt a minden földi
életet kioltani képes szerkezetet kieszelték. Így csak a legyőzöttek rémtettei
lettek elítélve, egyúttal a győztesek vétkei jogos megtorlásnak minősítve.
Kvázi a háború karaktere a törzsi mészárlásoktól, az ókori, középkori, a
jelenkori háborúkig nem változott. A huszadik századi civilizáció a háború
kegyetlenségeit két új fogalommal toldotta meg: a feltétel nélküli kapituláció
és a háborús bűnös fogalmaival. Az elkövetkező háborúkban a vesztesek
készüljenek fel, hogy ugyanazon vétségek miatt, amit a győztesek is ugyanazon
háború alatt elkövetnek, majd háborús bűnösként kell felelniük. Mi sem
természetesebb, hogy egyszer majd amerikai tábornokok kényszerülnek a feltétel
nélküli kapitulációt elfogadni, vagy szovjet-orosz, illetve brit politikusok
fognak háborús bűnösként állni, új győztesek bíróságai előtt.
Vajon e rettenetes világégés után csak a tengelyhatalmak
kapituláltak, vagy egész Európa? A bombák melyek Kölnre, Londonra, Milánóra,
Párizsra, Normandiára hullottak, nem rombolták-e szét éppúgy a British-Empire-t
vagy a Francia-Gyarmatbirodalmat? A bolsevizmus Németország feletti győzelme
egyúttal a bolsevisták Oroszország feletti győzelmét is jelentette. A
bolsevizmus győzelme egy anakronisztikus rendszer győzelme lett, amely a tőle
leigázott népek erkölcsét rongálta, politikai és gazdasági fejlődését
akadályozta. Ezért maguk az oroszok is e rendszer áldozatai, amely több
évtizedes stagnálás és gazdasági fejetlenség által Oroszországot tönkretette.
A háború győztesei a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült
Államok lettek, illetve a Sztálin-klikk és az a nemzetközi tőkeoligarcha, amely
a háborút Amerikából pénzelte. Eme győzelem után Washington és Moszkva
politikája határozott a világban, melybe egyetlen európai államnak, még kevésbé
európai politikusnak van beleszólási joga. Az első világháború nem volt elég a
korabeli Európa legerősebb hatalmának teljes legyőzésére, sem Európa
szétdúlására. A második testvérviszály Európa nemzetei között nemcsak
Németországot de egész Európát, fél-fél részben a Szovjetunió, illetve az
Egyesült Államok csatlósává degradálta! Két, bár rokon, de téridegen hatalom
osztozott meg Európán.
Az utókor feltehetőleg 1945 májusától számítja majd az európai kultúra letűnését, illetve az euró-atlanti civilizáció kezdeté
1.Roosevelt 1936-os
újraválasztása után minden trükkel megpróbálta az Egyesült Államok semlegességi
törvényét megbízói igénye szerint igazítani. Híres bojkott-beszédében l937
őszén követelte Japánt Kína-ellenes agressziója, Olaszországot Abesszínia meghódítása,
Németországot revíziós törekvései miatt bojkottal sújtani, egyúttal Amerika
semlegességi politikájának feladását. Sürgetni kezdte a fegyvergyártást, annak
ellenére, hogy az amerikaiak nagy többsége ellenezte az európai ügyekbe való
beavatkozást. Bár az Egyesült Államok semlegességi törvénye a kormányt is
kötelezte. Befolyásolni kezdte a brit, francia és lengyel kormányokat az
antikomintern államok, de főleg Németország elleni keményebb politikára.
2.Acélszerződés.
3.Az albánok még a
római időkben költöztek a Balkán-félsziget délnyugati részére. Görögök és
rómaiak között nem bírtak domináns nemzetté fejlődni. A középkorban a Római
Birodalom utódállamai civakodtak felette. A török balkáni hódításai idején
hosszú ideig ellenállt a hódításnak, de végül bekebelezte az Oszmán Birodalom.
A hódoltsági évszázadok folyamán a nép többségben áttért az iszlám hitre.
Miután a 20. századfordulóra kiűzték a Balkán jó részéről a törököket, Szerbia,
Görögország, az Osztrák magyar monarchia és Olaszország formáltak jogot Albániára.
Majd a civakodók zöld asztal mellett megegyeztek Albánia függetlenségében, de a
középkorban még szerb tartomány rigómező (Koszovó), ahol akkor már 80-85
százalékban albán lakosság élt, szerb uralom alá került.
4.Ribbentrop Joachim
(1893-1946) Németország londoni nagykövete, később külügyminiszter. Megpróbált
kiegyezni Nagy-Britanniával és Franciaországgal. Nürnbergben háborús bűnösként
kivégezték.
5.Bár a világot tényleg
meglepte a hír, de sólymok a háttérben már számítottak rá. Roosevelt szerint „a
politikában minden ki van tervelve, semmi sem történik véletlenül. Ami
véletlennek látszik, az csak még jobban volt kitervelve. Neki tudnia kellett,
hiszen ő és háttere tervelték ki a háborút”
6.Molotov, Skrjabin
Vjacseszláv Mihájlovics (1890-1986) szovjet politikus több magas állami és
pártfunkcióban. 1939-1956 között szovjet külügyminiszter.
7.Hruscsov, Nyikita
Sergejevics (1894-1971) ukrán származású szovjet politikus. Sztálin halála után
a SZKP első titkára. Nem sikerült uralmát megszilárdítania és elvtársai
1964-ben megfosztották minden hivatalától.
8.Maginot, André
(1877-1932) francia politikus, honvédelmi miniszter. Hivatali ideje alatt
(1929-1932) kezdtek az időben korszerű védelmi vonalat építeni Franciaország
keleti határán, egy esetleges német támadás elhárítására. Ezt nevezték
tervezőjéről Maginot vonalnak.
9.Mussolini
kijelentette „Olaszország nem hadviselő fél” és közvetítőként ajánlkozott.
A magyar kormány,
hivatkozva a Lengyelországgal fennálló évszázados barátságra, nem járult hozzá,
hogy német csapatok magyar területről támadják oldalba Lengyelországot.
10.Luftwaffe: légi
fegyvernem, a német légierők.
11.Sikorski Wladyslaw
(1881-1943) lengyel politikus és tábornok, különböző állami hivatalokban. A
lengyel exilkormány miniszterelnöke Londonban.
12.Skandinávia és az
Urál-hegység közötti térség a finnugor népek őshazája. Az utolsó évszázadokban
ezeket a népeket a bevándorolt szláv etnikum túlnőtte vagy kiszorította a felső
Volga északkeleti vidékére, nyugaton pedig Karéliára és a Baltikumra.
Következőleg Nagy Péter cár, Oroszország új fővárosát, Szentpétervárat
finn-észt területre építtette. Az első világháború után Finnország és a balti
államok elnyerték függetlenségüket Oroszországtól. Szentpétervár, Oroszország
egyetlen jégmentes kikötője, amit a bolsevikok közben Leningrádnak neveztek át,
határvárossá lett. E neuralgikus pont sebezhetőségével okolta meg a Szovjetunió
a Finnország elleni háborút és a balti államok bekebelezését.
13.Mannerheim, Carl
Gustaf báró (1867-1951) finn marsall, politikus és államfő. Az ő vezetésével
sikerült Finnországnak 1918-ban kiharcolni függetlenségét Szovjet
Oroszországtól. Három háborúban védte meg Finnország függetlenségét a szovjetek
ellen.
14.A Vörös Hadsereg
kudarcához a finnek ellen, nagyban hozzájárult Sztálin tisztogatási akciója a
hadsereg élén. Állítólag összeesküvést szőttek ellene a tábornoki karban. Vagy
német forrásból, akarva kerültek ilyen híresztelések Prágába, amit Benes
azonnal továbbított Sztálinhoz. Tény, hogy Sztálin 1937-ben összeesküvés
indokával, majd az egész tábornoki kart és a magasabb tiszteket, ezredestől
felfele likvidáltatta.
15.Cash-and-Carry:
Fizesd és vidd! Az első világháború óta mind Nagy-Britannia, mind Franciaország
reménytelenül el voltak adósodva, hogy egy új háborút képtelenek lettek volna
finanszírozni. Ezért a Cash-and-Carry nemsokára, Lend-and-Lease-re lett
változtatva. Ez azt jelentette, hogy Roosevelt a háború tartamára amerikai
hadifelszerelést kölcsönzött a szövetségeseknek, amit ezeknek a háború után vissza
kellett szolgáltatni vagy visszafizetni. A háború végén a bérlők még
fizetésképtelenebbek voltak, mint azelőtt, így Európa mellett az amerikai
adófizetők máig fizetik a világháború költségeit
16.Az egyik Dunántúlon
lelőtt „liberátor” bombázó legénysége majd mindahány mexikói volt.
17.Wehrmacht: véderő, a
német hadsereg korabeli elnevezése.
18.Qui habet tempus,
habet vitam. Ki időt nyer, életet nyer.
19.Akkor már a spanyol
polgárháborúban győzött Franco nemzeti hadserege. A 30-as évek fényes sikerei
hatására sokan a fasizmusban vagy a nemzeti mozgalmakban vélték a jövő
rendszerét. Mások csak a bolsevizmus helyett választották. Sokan tartották a
liberális demokráciát dekadensnek. Kevesen tudták, hogy a szovjet állam bármily
nagy is, belül üres, a Führerkultusz pedig legalább száz évvel később veszi
kezdetét.
20.Ez az állhatatosság
a békeajánlatok ellen, Roosevelt nyomásán és ígéretein nyugodott.
21.VII. Hakon király
(1905-1957) Norvégia királya.
22.Daladier, Édouard
(1884-1970) francia politikus (1933-1934), majd (1938-1940) miniszterelnök.
23.Reynaud, Paul
(1878-1966) francia politikus. Többször miniszter; a háború közepett néhány
hétig miniszterelnök.
24.Royal Air Force
(RAF): Királyi Légierők, Nagy-Britannia légi ereje.
25.Stuka Sturz Kampf Flugzeug
- zuhanó repülő
26.Guderian Heinz
1888-1954. A kor talán legnagyobb stratégája. A tőle kifejlesztett hadrend
alapozta meg a német hadsereg győzelmeit a második világháború első fázisában a
számbeli, tűzerőben, mint páncélozott járművekben fölényesebb ellenfeleivel
szemben.
27.Hans von Seekt
1866-1936 német vezérezredes, fejtette ki Könyvében: „Egy katona gondolatai”: A
jövő háborúit a légierőktől támogatott mobil egységek fogják megnyerni.
28.Douhet, Giulio
(1869-1930) olasz tábornok. A modern háború sikerét a légi fölény megszerzésére
alapította. Elméletét ma minden hadviselő alkalmazza, már amennyire gazdasági
erejéből telik.
29.A francia hadvezetés
bízott a Maginot-vonal áttörhetetlenségében, ez pedig a belga határnál
végződött. A Belgium mögötti arcvonalon, ahol a németek áttörtek hiányzott a
második front, de még a tartalék is, ami az áttörést felfoghatta volna.
30.Wilhelmine királynő
(1880-1962) Németalföld királynője.
31.III. Leopold király
(1901-1983) Belgium királya.
32.Weygand, Maxime
(1867-1965) francia tábornagy, 1940-ben a francia hadsereg főparancsnoka. A
fegyverletétel után a honvédelem minisztere a Vichy-i kormányban.
33.Egyesülés
Nagy-Britanniával Franciaország nagy nemzeti katasztrófája idején csak
alárendelt domíniumként volt elképzelhető, ami egy francia patriótának, még
Németország hajthatatlan ellenségének is, elképzelhetetlen, elfogadhatatlan
volt! Ez az esztelenség a kívánt egység helyet, az ellenkező hatást váltotta
ki. A franciák torkig lettek az angol szövetségessel, hogy hosszú időbe tellett
az angolszász propagandagépezetnek, visszahangolni őket.
34.Bessz Arábia
földrajzilag az eurázsiai pusztán fekszik. A történelem folyamán sok nomád nép
lakta vagy vonult itt át. Utoljára az Oszmán Birodalom birtoka volt, amíg a
cárok a 19. század elején elűzték a törököket, és Moldávia néven bekebelezték
birodalmukba. Orosz fennhatóság alatt fejlődésnek indult a szapora román
etnikum, hogy száz év múltán ők képezték az abszolút többséget. A világháború
után az antant segítségével ez a provincia is Romániára szállt.
35.Ciano, Galeazzo,
Cortellazzo grófja (1903-1944) Mussolini veje, olasz külügyminiszter
(1936-1943)
36.État Français:
Francia állam. A Vichy-ből kormányzott Franciaország hivatalos elnevezése volt.
37.Hitler 1940. július
19-én, a Reichstag előtt békeajánlatot tett Nagy-Britanniának, majd a pápai
nuncius által írásban is elküldte Londonba, de Churchill a levelet átvenni sem
volt hajlandó. Röviddel az oroszországi hadjárat előtt, Heß Rudolf (1894-1987)
saját elhatározásából, egyedül Angliába repült. A fanatikus Heß, aki Hitler
helyettese volt, mindent kockára tett, hogy békére bírja Nagy-Britanniát.
Németországban ezért bolonddá nyilvánították. A háború után a győztesek háborús
bűnösként ítélték el. A Szovjet Birodalom összeomlásával, 46 évi fegyház után,
reménykedhetett szabadlábra helyezésére, de a 93 éves szerfelett vallásos
aggastyán -a brit foglárok állítása szerint- önkezűleg vetett véget életének
börtönében.
38.A brit és német
vadászrepülőgépek hasonértékűek voltak. Az egyik típus valamivel gyorsabb, a
másik fordulékonyabb.
39.Radar (Radio
detecting and ranging): rádió felderítő és bemérő készülék rövidítése.
40.Az angol propaganda
hunoknak nevezte legközelebbi rokonaikat, a németeket, akik a nyugati
civilizációt fenyegetik. Sztálin bolsevista hordái viszont derék szövetségesek
voltak!
41.De Gaulle, Charles
(1890-1970) francia tábornok és politikus. Több hadászati értekezést és könyvet
írt, melyben sürgette a páncélos erők és motorizált gyalogság szimultán
bevetését. Hasonló taktikát, amelyet a Wehrmacht sikeresen alkalmazott a
francia erők ellen. A második világháború első fázisában a 4. francia
páncélhadosztályt vezényelte ezredesként. Montcornet-nél visszaszorította a
támadók arcvonalát egy frontszakaszon, ezért dandártábornokká léptették elő,
majd Reynaud honvédelmi államtitkárként megbízta a Brit szövetséges ügyeinek
koordinálásával. A második világháború alatt fenntartotta a brit-francia
szövetséget. A háború után rövid ideig miniszterelnök és államfő, majd egy
időre visszavonult a politikából. Néhány év múltán visszatért, mint
miniszterelnök. Később köztársasági elnökké választották.
42.Sic transit gloria
mundi: Így múlik a világ dicsősége.
43.Eden, Robert Anthony
(1897-1977) brit politikus, többször külügyminiszter, (1955-1957)
miniszterelnök.
44.Karadzsordzsevics
Pál régensherceg (1893 1976) Jugoszlávia kormányzója (1934-1941)
45.Rommel, Erwin
(1891-1944) német tábornagy, 1941-1943 között az Afrika-különítmény legendás
parancsnoka. Tudott a Hitler elleni összeesküvésről. Ennek 1944. július 20-i
kudarca után szuicidre kényszeríttették.
46.A stratégiailag
fontos Norvégiát és Dániát megszállta a Wehrmacht, épp, amikor a szövetségesek
már útban voltak, hogy Skandináviát saját részükre biztosítsák. Belgium,
Luxemburg és Hollandia a háború útjában álltak. A balti államok elzárták a
szovjet tengeri kijáratát. Perzsiát megszállták, a szovjet brit szövetségesek,
mert számukra ez volt a legelőnyösebb út a szovjetet ellátni. Az izlandi
támaszpontra az angolszászoknak volt szükségük, Nagy-Britannia és Szovjet
Oroszország ellátásához. Izlandot előbb a britek szállták meg, majd néhány
hónap után átengedték az amerikaiaknak. Svájc és Svédország csak földrajzi
helyzetüknek köszönhették, hogy megtarthatták semlegességüket.
47.Simovics, Dusán (1882-1962)
jugoszláv tábornok és politikus.
48.II. Péter
(1923-1970) 1942 tavaszán néhány napig jugoszláv király.
49.A régensherceg
kormánya igyekezett a tengelyhatalmakkal jó viszonyt tartani, ezért német
kezdeményezésre Magyarország -bár Jugoszlávia magyar területeket tartott
megszállva- 1940 decemberében barátsági szerződést kötött Jugoszláviával, mely
a békés határrendezést is előirányozta. A belgrádi puccs és politikai
irányváltás azonban új helyzetet teremtett, amit a tengelyhatalmak nem
tűrhettek. Magyarország viszonyát Berlinnel már a Lengyelország elleni
hadjáratban megtagadott részvétel is megnehezítette. Most, ha a Jugoszlávia
elleni háborúban újra semleges akar maradni, bizonyosan Belgium és a skandináv
országok sorsára jut. Háború vagy megszállás között kellett választania
Magyarország miniszterelnökének, gróf Teleki Pálnak (1879-1941). A néhány
héttel ezelőtt Jugoszláviával kötött, barátsági szerződést ő maga ratifikálta!
A kétségbeesett miniszterelnök, nem talált kiutat, hogy maga és hazája becsületét
megőrizze: Tiltakozásul a hadba lépés ellen, önkezével vetett véget életének.
50.II. György
(1890-1947) 1922 óta megszakításokkal görög király.
51.Az elvtársak is
dekadensnek tartották a liberális kapitalista demokráciát, csak a letűnésében
hibáztak legalább 100 esztendőt.
52.Sztálin leállította
a bombázóflotta gyártását és rengeteg célszerűtlen repülőgép gyártására adott
utasítást, azon megfontolásból, hogy a támadó Vörös Hadsereg Németország,
illetve Európa iparát sértetlenül megszerezze. Így a szovjet légierők a háború
elején teljesen hátrányban voltak.
53.Schulenburg
Friedrich Werner gróf (1875-1944) a háború előtt német nagykövet Moszkvában. Az
1944-es Hitler elleni összeesküvés egyik részvevője, emiatt kivégezték.
54.Von Brauchitsch Walther
(1881-1948) vezértábornagy, a Wehrmacht vezérkari főnöke.
55.Néhány német
tábornok visszaemlékezéseiben, a Brauchitsch-Hitler közötti konfliktusban,
ebben a négyheti megtorpanásban vélik az orosz hadjárat sikertelenségének okát.
A fokozatos előretörés teóriának megszakításával, az ellenség időt nyert
erejének újrarendezésére és Moszkva védelmének megszervezésére. De az őszi
eső-sár időszakhoz és a télhez is négy héttel közelebb jutottak.
56.Hogy a bombázók
igazán szovjet repülőgépek voltak-e, még ma is vitatott. Különböző hipotézisek
a Szovjetunióba emigrált cseh pilótákat, a román vagy a német légierőket
gyanúsítják
57.Ehhez járult a
Világbank alapítása. A fináncoligarcha, amely a háborút pénzelte, nyereményét
kikölcsönözhette majd az újjáépítésre.
58.Ez volt a fedőneve a
szovjet elleni hadműveleteknek.
59.Japán elhatározását,
hogy Szibéria helyett a csendes-óceáni térségbe kíván terjeszkedni, egy Sorge
nevű kém jelentette Moszkvába, aki német újságok sajtótudósítójaként álcázta
magát Japánban.
A szibériai
hadosztályok áthelyezését a nyugati frontra Roosevelt Japán elleni provokatív
politikája tette lehetővé, amely Oroszország helyett az Egyesült Államok ellen
vitte háborúba Tokiót. Végül a tény, hogy a jól képzett, jól felszerelt, ép szibériai
hadsereg rendelkezésre állt a Vörös Hadsereg-parancsnokságának vállalnia
kellett ezt a rizikót.
60.Konoye Fumimaro
herceg (1891-1945) japán politikus, 1941-ben néhány hónapig miniszterelnök. A
győztesek háborús bűnnel vádolták és kivégezték.
61.A támadás csak Pearl
Harbourt és helyőrségét érte váratlanul. Az amerikai titkosszolgálat 1939 óta
ismerte a japánok rejtjeleit így az elnök és szűkebb köre pontosan tudták, hogy
a japán hadüzenet, a repülőgép-hordozók, és a bombázók útban vannak. A repülőgép-anyahajókat
időben ki is vezényelték Pearl Harbourból, csak a jórészben időszerűtlenné
vált, kiöregedett csatahajók maradtak a kikötőben, és a személyzetek.
Rooseveltéknek szükségük volt valami rettenetesre, ami Amerika népét háborúra
ösztönzi. Ezért nem értesítették Pearl Harbourt!
62.Roosevelt a Japán és
a tengelyhatalmak elleni embargót, a kölcsön és bérletszerződést, a
törvényesség határán, Amerika népe megkérdezése nélkül vitte keresztül. Hitler
hadüzenete nemcsak legalizálta előző intézkedéseit, hanem bölcs előrelátássá
növelte.
63.Brit bombázok
olyannyira megrongáltak egy német tengeralattjárót, hogy az utolsó erejével
felmerülni kényszerült. Miután legénysége megadta magát, a brit kapitány
átküldte embereit a süllyedő búvárhajóra: „hozzanak át mindent, amire
szükségünk lehet”! Az angolok megtalálták a rejtjelező készüléket, amiből egy
lengyel emigráns matematikus csoportnak sikerült a rejtjeleket megfejteni. A
német és japán kódok ismerete aztán mérhetetlen előnyt szerzett az angolszász
hatalmaknak a háború folyamán.
64.Bár egy lelőtt német
futár- repülőgépen az oroszok feljegyzéseket találtak a tervezett nyári
offenzíva céljáról. De ezt a bolsevikok határtalan bizalmatlanságukban cselnek
vélték.
65.Anélkül, hogy az
orosz mérnökök teljesítményét kisebbíteni akarnánk, ezek az új fegyvertípusok
Amerika hatásos segítségével jöttek létre. Roosevelt már a 30-as években
egyeztette a szovjet és amerikai hadseregek lőszerét és kaliberét (a 76,2 mm
páncéltörő kaliber éppen 3 inch (hüvelyk, vagyis 3 x 2,54 cm). Most Amerika
szállította a lőszert, a félkész árukat, a szerszámgépeket, ami nélkül a
szovjet haditermelés leállt volna. A know-how-t, amire a szovjet haditechnika
felépítéséhez szükség volt. De főleg a legfontosabbat: élelmiszert, mert az
élelmiszerellátás békeidőben is szűkös volt minden kommunista rendszerben. A
szovjet rezsim alatt csak a hadsereg funkcionált, vagy ami azzal összefüggött.
66.A T 34-esek már
amerikai rádiókészülékekkel voltak ellátva. Eddig a szovjet tankokból hiányzott
a rádiókommunikáció, mert a rádióközléseket az ellenség is lehallgathatta.
Amerikai szövetségeseiknek minden rábeszélőképességüket latba kellett vetni,
amíg az elvtársak elfogadták, hogy az összeköttetés hiánya még nagyobb
hátránnyal jár.
67.A Heeresgruppe Mitte
1944-es katasztrófája idején egy német alezredes naplójából: „Néhány szétszórt
csapattest fejvesztve menekült nyugatnak a fogságba esés elől.” A német katonák
ugyanúgy fejvesztve vonultak vissza a fogságba esés elől, mint 43 telén a
szétvert szövetségeseik.
68.ad hoc: e céllal, ez
alkalomra.
69.Azidőben a líbiai
olajforrások még nem voltak feltárva.
70.Az angolszászok
észak-afrikai terveiket még francia szövetségesük, de Gaulle tábornok előtt is
titokban tartották, azzal a megokolással, hogy a Vichy-i kormány katonái de
Gaulle csapataira lőnének, de amerikaiakra nem.
71.Darlan, François
(1881-1942) francia tengernagy. A franciaországi hadjárat alatt a tengeri erők
parancsnoka. A fegyverletétel után magas pozíciókat töltött be a Vichy-i
kormányban. 1942-ben átadta francia Észak-Afrikát az angolszászoknak és
megpróbált közvetíteni a szövetségesek és a Vichy-i kormány között.
72.Churchillnek nem
tetszett a feltétel nélküli kapituláció, mert ez a nyugati szövetségesek
vezetőit Sztálin nívójára süllyesztette le, de végül ő is elfogadta!
Előbb-utóbb a mai győztesek vagy utódaik kényszerülnek majd feltétel nélkül
kapitulálni!
73.Goebbels Joseph Paul
(1897-1945) német nemzetiszocialista propagandaminiszter. Németország
összeomlásának utolsó napjaiban, családjával együtt öngyilkos lett.
74.A gyártási,
logisztikai és egyéb nehézségek miatt késve kiérkezett új típusú harckocsikon
pedig késett a csapatok kiképzése.
75.Eisenhower, Dwight
David (1890-1969) az USA 34. elnöke. Ezredesként csatlakozott Roosevelt
táborához. Gyorsan átugrott jó néhány fokot a katonai ranglétrán, így lett a
nyugati szövetségesek főparancsnoka a második világháborúban.
76.De Bono Emilio
(1866-1944) olasz tábornagy és politikus. Korán a fasiszta mozgalom mellé állt.
Líbia kormányzója, majd gyarmatügyi miniszter. Az etiópiai háborúban
főparancsnok volt.
77.Peenemünde: itt
gyártották a V1 sugárhajtású repülőgépeket és a V2 rakétákat. Ezek
rombolóerejével remélték a németek a szövetségesek katonai előkészületeit már
Nagy Britannia területén meghiúsítani. A rakéták V-megjelölése a Vergeltung szó
kezdőbetűje, ami visszavágást jelent.
78.Armee de Liberation
de France: Francia Felszabadító Hadsereg.
79.mozis emberek
-filmesek
80.kisasszonyokat
81.Német hadifoglyokat
kínoztak, sokat agyonvertek. A németszakos tanárnőt, akit a megszállók
tolmácsolásra köteleztek, mint kollaboránst kopaszra nyírták, vagy ruhátlanul
kergették végig az utcákon.
82.Westwall: Nyugati
fal vagy a szövetségesektől Siegfried-vonalnak nevezett erődítményláncolat, a
Maginot-vonal ellenkezője volt a német oldalon.
83.A német hadiipar épp
1944 nyarán érte el teljesítményének csúcspontját. Összehasonlításként a hét
háborús évben, Németországban 92 770 repülőgépet gyártottak. A másik oldalon,
csak az Egyesült Államokban 297 000-et, a német teljesítmény több mint
háromszorosát.
84.A lengyel foglyok
két alternatíva között választhattak: a munkatáborban maradás vagy katonai
szolgálat a szovjet oldalon.
85.Komorowski Tadeus
Gróf; (1895-1966) ellenállási álneve: „Bór” -erdő, lengyel politikus és
tábornok, a varsói felkelés irányítója.
86.A szlovákok
szerették volna állami függetlenségüket a szovjet hegemónia alatt is
megtartani! A nyugati szövetségeseknek viszont még mindig építettek a
csehszlovák államra, mint Németországgal szembeni konkurens hatalomra.
Sztálinnak az úját sem kellett mozdítania, a csehszlovák ugródeszkát, ami
Európa centrumába nyúlt, ajándékba kapta szövetségeseitől. Szlovákia
szuverenitása egyelőre csak a szlovákok vágyálma maradt.
87.Zervas Napóleon
(1891-1957) görög partizánvezér és politikus
88.Tito, Broz Josip
(1892-1980) jugoszláv partizánvezér, majd államelnök. A szovjet hadsereg
segítségével megszerezte a hatalmat a háború utáni Jugoszláviában. 1948-ban
összetűztek Sztálinnal, de megtartotta a kommunista rendszert Jugoszláviában.
89.Papandreu, Georgios
(1888-1968) görög szocialista politikus, kétszer miniszterelnök
90.Nemzetközi
Valutaalap (International Monetary Fund, rövidítve IMF-bank) alapítását 1944.
július 22-én határozták el Bretton Woods-ban a nemzetközi bankárok. Ez is egyik
intézményük a világ pénzügyeinek kézben tartására.
91.Dewey, Thomas Edmund
(1902-1971) amerikai politikus. Az 1944-es választásoknál Roosevelt, 1948-ban
Truman ellenkandidátusa.
92.Nagybányai vitéz
Horthy Miklós (1868-1957) Ferenc József császár szárnysegédeként tanulta a
fiatal Horthy Miklós a kormányzás művészetét. Az első világháborúban, mint
tengernagy az adriai flotta parancsnoka. Az 1919-es kommunista terrorrendszer
ellen szervezkedő ellenforradalmárok megbízták a felkelés katonai parancsnoki
tisztségével. A vörösök bukása után az országgyűlés Magyarország kormányzójává
választotta. Személye és munkássága a kortársi véleményekben a jobboldaltól a
baloldalig vitatott, de a történelem majd a nemzet legjobbjai közé emeli
személyiségét!
93.Nem mindegy, hogy
egy országot saját kulturális közösségből való hatalom győzi-e le, vagy olyan
ellenség, amely egészen más műveltséget és gondolatvilágot képvisel!
Természetes, hogy Magyarország, a nyugati kultúra keleti vártáján
szövetségeseit a nyugati kulturális közösségben keresi és itt a legközelebbi
hatalom Németország. Hogy épp az euró-atlanti kultúrközösség két legerősebb
hatalma egymást gyilkolta, volt éppen a sors tragédiája!
94.Honni soit qui crime
de guerre y pense: Gazember az, ki itt háborús bűnre gondol. Az angol
térdszalagrend jelmondata kissé megmásítva. Igazi szövege: „Honni soit qui mal
y pense”: Gazember az, ki itt rosszra gondol.
95.Dönitz, Karl
(1891-1980) német vezértengernagy. Hitler 1945-ben utódjául jelölte. Így mint
kormányfőnek, neki kellett Németország vereségét elismernie.
96.Zsukov, Georgi
Konsztantinovics (1896-1974) szovjet tábornagy. Legismertebbek a Moszkvánál és
Sztálingrádnál aratott győzelmei vagy Berlin megszállása. Legnagyobb győzelme,
amivel a Szovjet Birodalmat a kétfrontos háborútól és az összeomlástól
megmentette: a Mongóliát ostromló 6. Japán Hadsereg megsemmisítése volt 1939.
augusztus végén. Nem sokat törődött saját veszteségeivel ezért közvetlen
alantasai mészárosnak nevezték, de Sztalin tartott tőle és a háború után
száműzte Szibériába. 1955-től hadügyminiszter, majd 1957-ben újra megfosztották
pozíciójától.
97.Az 1944. októberi
moszkvai konferencián Churchill egy fél papírlapra írta javaslatát a megszállt
Délkelet-Európa feletti hegemóniáról, melyet az asztalon át a túloldalon ülő
Sztalinhoz tolt.
Romániában
90:10, Oroszország javára
Bulgáriában
75:25, Oroszország javára
Görögországban
90:10 az angolszászok javára
Magyarországon és
Jugoszláviában 50:50 arányban.
Sztalin egyetértése
jeléül ceruzájával nagy haknit írt rá azután visszatolta Churchillhez.
98.Tito bandái
Szerbiában sem bántak másként ellenlábasaikkal, mint a horvátokkal. Ott az
angolok volt szövetségeseit, a csetnikeket, Bácskában a magyar kisebbséget
tizedelték meg. A német-sváb falvak lakosságát pedig majdnem teljesen
kiirtották. Ez persze nem számított háborús bűnnek győzteséknél.
99.A harcok a
Fülöp-szigeteken elhúzódtak a háború végéig.
100.Mac Arthur Douglas
(1880-1964) az amerikai hadsereg vezérkari főnökeként már nyugállományba
vonult, amikor a háború kezdetén reaktiválták. A Japán elleni hadviselés
főparancsnoka lett. Később a koreai háború alatt (1950-1954) az ENSz katonai parancsnoki
tisztségét töltötte be.
101.Kamikaze: szó
értelme „isteni vihar”, amely szétszórja az ellenséget, miképpen a 13.
században a Japánra törő mongol flottát egy erős vihar tette harcképtelenné.
102.Építői
tulajdonképpen Németországra szánták, de Európában már véget ért a háború,
amire ördögi művük elkészült. Szerencsére! Mert ha 1944-ben Németország
lakosságának felét kiirtják, megszűnt volna az a biológiai akadály, amely
Szovjet-Oroszországot visszatartotta Európa későbbi lerohanásától.
103.Hirohito
(1901-1987) Japán császára.
104.Gulág-kommisszárok
(GULAG) volt a szovjet munkatáborok felügyeletének rövidítése.
11.
A hidegháború.
Potsdamban, a megszállt Berlin egyik elővárosában ültek
utoljára egy asztalhoz a győztesek, hogy a jaltai, illetve teheráni
osztozkodást foganatosítsák. Amíg a győztesek Potsdamban győzelmüket
ünnepelték, a két frissensült szuperhatalom, Szovjet-Oroszország és az Egyesült
Államok ideológiái már háborúban álltak egymással Kínában, Vietnamban,
Görögországban. Még nem sejtette a világ, hogy Európa romjain szerkesztett új
világrend az egész Euró-Atlanti Civilizációt taszítja sírba. A megállapodás
szerint a négy győztes hatalom: az Egyesült Államok, Szovjet-Oroszország, Kína
és Nagy-Britannia a háború után, mint világrendőrök őrködnek az örök béke
felett. Csupán az ideológiai nézeteiket felejtették el a békegyártók
összeegyeztetni, mert mindegyik békeharcos a saját ideológiájában látta a béke
zálogát. Sztálin elvtárs elérkezettnek vélte az időt, hogy a világ proletárjait
saját uralma alatt egyesítse. Amerika urai persze a maguk liberális-kapitalista
American way of life-ban1 látták az utat a freedom and peace2felé.
A világrendőrök egyike, Kína, még mindig polgárháborúban állt. Itt már
összecsaptak a győztesek ideológiái. A szovjet hadsereg, amely Japán
összeomlása után Mandzsúriát és az északi Kínát megszállta, ellátta Mao Ce-Tung3
vörös hadseregét fegyverrel, amíg az amerikaiak régi szövetségesüket, a
bal-nemzeti Csang Kai-sek4 Kuomintang5 Pártját, illetve
rendszerét támogatták. Nagy-Britannia gazdasági ereje már az első
világháborúban is gyengének bizonyult. A második háborút Amerika támogatása
nélkül nem lett volna képes végig küzdeni. A majd millió fős hadsereget, amely
a háború végén fegyverben állt, nem bírta az ország tovább finanszírozni.
Franciaország, amelyet udvariasan szintén a nagyhatalmak közé soroltak, sem
volt jobb helyzetben, mint Nagy-Britannia. Az újra francia gyarmattá lett
Indokinában épp akkor kiáltotta ki Ho Si Minh6 a kommunista Vietnami
Köztársaságot. Így aztán az örök béke ugyancsak várathat magára!
Németországot megegyezés szerint Szovjet-Oroszország és a
három nyugati szövetséges között négy megszállási övezetre osztották.
Kelet-Poroszországból Oroszország kitulajdonította a déli Mémel-vidéket Königsbergel.
A maradék Poroszországba és Sziléziába Lengyelországot tolták nyugatabbra. Az
átrendezéssel a valaha erős Porosz Birodalom eltűnt a térképről. Népességét
áttelepítették a megmaradt Németországba. Németország nyugati részét amerikai,
brit és francia zónákra osztották. Az Odera és Elba közötti terület szovjet
megszállási zóna lett. A szintén négy szektorra osztott Berlinben egyelőre a
négy győztes hatalom katonai parancsnokai kormányoztak.
Keleti és nyugati győztesek megkezdték a német konkurens országát
-mindegyik a maga módján- krumpliföldekké alakítani. A britek felrobbantották
az ipartelepek esetleg még épen maradt részeit. Az oroszok a maguk övezetükben
egész gyárakat szereltek le jóvátételként. Szükség szerint a személyzet egy
részét is magukkal vitték, hogy biztosítsák az újbóli üzembe helyezés
zavartalanságát a Szovjet Birodalom területén. Az amerikaiak csak a
szabványhivatalt sajátították ki, máig milliárdos hasznot húzva a német
szellemi tulajdonból. A Birodalmi Bank romjai előtt pedig megjelent egy
amerikai egyenruhás kommandó, számtalan teherautóra rakta a németek
aranytartalékát, majd ahogy jött – eltűnt. Az akkori katonai titkosszolgálat
(CIC) minden embere a háborús bűnösök felkutatásával volt elfoglalva, így
egyszerűen nem jutott ideje a rablókat keresgélni. Már azért sem, mert egyesek
szerint a rablókat a CIC legfelsőbb körei irányították. Talán ugyanazok, akik a
magyar „aranyvonat “vámszedői is voltak.
A balti államokat: Észtországot, Lettországot és Litvániát
újra annektálta a Szovjetunió.
Kelet-Lengyelországot szintén bekebelezte a Szovjetunió.
Vagyis Lengyelországot, melynek sérthetetlenségéért a nyugati szövetségesek
háborút indítottak, nyugatra tolták. Ez okból négymillió lengyelnek kellett
elhagyni kelet lengyelországi hazáját és Poroszországba, vagy Sziléziába
költözni. A kilencmillió németnek Poroszországból és Sziléziából át kellett
költözniük Németországba. Az elűzött németek telepedjenek a háborúban vagy a
bombázásokban elhaltak helyére, tanácsolták a lakonikus győztesek. Churchill
három gyufaszállal demonstrálta ezt a német lengyel akciót. A baloldalról
elvesszük a gyufaszálat és a jobboldalra tesszük. Ilyen egyszerű a dolog!
Churchillt kissé zavarta a gondolat: mi lesz, ha egyszer a németek
visszakövetelik keleti területeiket? A lengyelek nem elég erősek, hogy ezt
megtagadják! A szovjetek támaszpontokat tartottak meg Lengyelország területén,
hogy biztosítsák összeköttetésüket németországi megszállási övezetükkel. Így
aztán végképp el lett hárítva a német hegemónia, hanem Sztálin emberei lettek
úrrá Lengyelországon. Csak egyetlen kérdés maradt függőben: Hogyan választott
volna Churchill, vagy az angolok, ha német és szovjet megszállás között kellett
volna dönteniük?
Az újraélesztett Csehszlovákiából rettenetes atrocitások között
hárommillió németet űzött át Németországba vagy Ausztriába a Londonból
visszatért Benes-kormány, természetesen a kommunistákkal koalícióban, melynek
folyamán a német lakosság 10%-át legyilkolták. Benes szíve szerint a magyarokat
is kitelepítette volna szülőföldjükről, de ehhez nem járultak hozzá patrónusai.
Így meg kellett elégedniük jó néhány polgármester, jegyző legyilkolásával és a
módosabb gazdák áttelepítésével Magyarországra. A pedagógusokról pedig
kiderült, hogy egytől egyig kollaboráltak az ellenséggel, így őket is
áttelepítették Magyarországra, a magyar iskolákat pedig évekre bezárták.
Későbbi történelmünknek bizonyosan nehézségei lesznek majd, ezt a
csehszlovák-angolszász genocídiumot évszázados európai múltunkba beilleszteni!
Albániában Tito egyik alvezére, Enver Hodzsa7
vette át a hatalmat, ezzel Albánia már majdnem az újjáélesztett Jugoszlávia
része lett. Később Hodzsa kihasználta a Tito-Sztálin közti szakadást a
jugoszláv hegemónia lerázására. Sztálin oldalán maradt és a legortodoxabb
európai kommunista rendszert építette ki Albániában.
Görögországban szintén harcban álltak a világbékefenntartók
ideológiái. Bár egyezség szerint az angolok érdekszférájába került, de a
kommunisták polgárháborút robbantottak ki. Csak miután Tito kilépett a szovjet
blokkból és a szovjet támogatás Jugoszlávián keresztül elmaradt, győztek a
nyugati hatalmak Görögországban.
A szovjet megszállás után Bulgáriában a kommunisták vitték a
szót, és rövidesen likvidálták az ellenzéket.
Romániában a kommunisták 1945 márciusában -szovjet tankok
segítségével- puccsoltak és bevezették az egypártrendszert. Hogy a románoknak
kedvesebbé tegyék a kommunista diktatúrát, vagy bizonyítsák milyen jól jártak a
szovjet oldalra pártolással, Sztalin egész Erdélyt újra Romániához csatolta.
Az ajándék nem volt ingyen. Sztalin fél millió
kényszermunkást követelt, amit a románok örömmel meg is adtak. Így lettek az
erdélyi szászok, bánáti svábok erdélyi magyarok részben Szibériába kitelepítve.
Bár Churchill berzenkedett az oroszokat túl mélyen Európába
beengedni, Washington csak Németország szétverésére összpontosította
politikáját. Hogy mi lesz a háború után, azzal nem törődtek. A háború utolsó
napjaiban Montgomerrynek8 Eisenhower parancsban tiltotta meg
Berlin megszállását, amit az amerikaiak maguk is megtehettek volna, sőt nyitva
állt elötük egész Németország és Csehország, de mindezt átengedték az
oroszoknak. Végül még kiürítették Közép-Németország és a Cseh-medence általuk
megszállt részeit. Az oroszoktól cserébe Berlinben és Bécsben kaptak megszállási
övezetet.
Sztálin világosan fogalmazott: ideológiánkat rá fogjuk
kényszeríteni a megszállt népekre! Amerika sikeresebb volt ideológiájával.
Maguk a németek, akik az összeomlásig keményen harcoltak ellenük,
katasztrofális vereségük után, mint katonák, mint civil menekültek, tömegesen
özönlöttek a nyugati zónákba. Végül is a nyugati szövetségesek képviselték a
kor adekvát rendszerét, a plurális demokráciát, melyben a kor embere és a
nyugati kulturális kör népei boldogulásukat sejtették. Persze a legideálisabb
rendszer sem hibátlan! Épp e liberális kormányok nem tűrhették Németország
soron következő európai hegemóniáját. Ez eredményezte az első világháborút,
majd a demokráciáktól kierőszakolt, igazságtalan békediktátum vezetett a német
politika radikalizálódásához és a második világháborúhoz. A történelem majd
mindnyájunk felett ítélkezni fog e világégések miatt!
Hamburgtól Triesztig húzódott a demarkációs vonal, amely
Európát két világra osztotta. Churchill vasfüggönyre keresztelte el művét, a
nyugatot pedig szabad világnak. A Szovjet Birodalom béketábornak nevezte magát.
A béke jól választott szlogen volt. A tábor viszont nagyon is jól
karakterizálta ezt a rendszert, amely a fél világot internálótáborba zárta.
Oroszország hatalmi gyarapodása késztette Churchillt -akit
közben premieri hivatalából kiszavaztattak-, hogy magánemberként figyelmeztesse
Amerikát a fenyegető szovjet veszélyre. Amerikában Truman9
elnökhelyettes örökölte az elnöki hivatalt, miután Roosevelt két héttel
Németország fegyverletétele előtt meghalt. A rossz lovat vágtuk le! Sorry
-jellemezte Churchill az új szituációt, amikor rájött, hogy nemcsak
Németországot, Európát, de a Brit világbirodalmat is szétbombáztatta! Truman
reagált Churchill intelmeire és kiadta a Truman-doktrínát, melyben gazdasági és
katonai segítséget ajánlott minden szovjetektől fenyegetett népnek. Ezzel az
Egyesült Államok a nyugati világ gyámjává vált. Azon államok közösségének,
melyek a liberális-demokrata államrend hívei voltak. Ez egyben Samu bácsi
gyámságát is jelentette, a testvérháborúban elgyengült, hatalmát vesztett,
kettészakított Európa felett, minden előnyével és hátrányával együtt. Ez időben
persze örülhettek azon európai nemzetek, akiknél az amerikaiak voltak
megszállók vagy „felszabadítók”, és nem a szovjetek.
A győztes hatalmak 1947-ben békét kötöttek Olaszországgal,
Finnországgal, Magyarországgal és Bulgáriával. Ezzel minden legyőzött nép olyan
kormányt kapott, amilyet a győztesek szerint érdemelt! Románia és Bulgária
végérvényesen népköztársaságokká lettek. Magyarországon a bátrabb ellenzéki
politikusokat Oroszországba deportálták, vagy kirakatperekben tüntették el őket
a közéletből. A megfélemlített pártok aztán 1948-ban beleegyeztek a
népfront-kormányba, ami a kommunisták hatalomra jutását jelentette.
Csehszlovákiában a kommunisták kormányválságot idéztek elő, egyben fegyveres KP
tagok szállták meg a kormányépületeket és átvették a hatalmat.
Tito megtagadta a kompromisszum nélküli engedelmességet a
moszkvai központnak, ezzel megtörtént az első szakadás a kommunista világban,
de a kommunista egypártrendszer megmaradt Jugoszláviában. Végre megértették
Washingtonban a balkáni sarok fontosságát, hogy pénzzel és
fegyverszállításokkal életben tartották Tito felemás rendszerét a Szovjet
Birodalom összeomlásáig. Jugoszlávia kilépésével a szovjet blokkból, véget ért
a görög polgárháború, ahol ekkor egy nyugatbarát rendszer jött létre.
Potsdamban a győztesek abban állapodtak meg, hogy
Németországot gazdasági egységként fogják kezelni. A szovjet persze a maga zónájában
földreformot hajtott végre.10 Az ipari nagyüzemeket
államosították, ha le nem szerelték jóvátétel fejébe, vagy szovjet irányítás
alá vették. Később megparancsolták a két munkáspárt, a szociáldemokrata és a
kommunista párt egyesülését. Ezután az egységpárt hajlandó kollaboránsai vették
át a politika és gazdaság irányítását, amihez a katonák nem értettek.
Amerikaiak és britek szintén kénytelenek voltak megszállási
övezeteikben a civil közigazgatást visszahelyezni. A zónáikat is összevonták
bi-zóniává, amelyhez rövidesen csatlakozott a francia zóna, így keletkezett a
tri-zonia, a nyugati szövetségesek egységzónája. Örökké mégsem lehetett
Németországot katonai közigazgatás alatt tartani. A katonai közigazgatás
szövetséges ellenőrző bizottsággá alakult. A gazdaság újra a kifejlődés
rugójának bizonyult! A szétrombolt országban a legszükségesebbek is hiányoztak,
így a katonai közigazgatás kénytelen volt a helyi gazdasági szakembereket
visszahelyezni hivatalukba, hogy a lakosságot legalább élelemmel el tudja látni.
Berlinnek mind a négy övezetében 1946 nyara végén
választásokat tartottak, melyen a kommunisták a 20%-ot sem érték el. Vita
kezdődött a megszállók között, kinek az emberei, illetve melyik párt
kormányozza a várost? A vita a két szuperhatalom közötti polarizáció
következményeként mind hevesebb lett, végül 1948. június végén Berlin város
kormánya a szovjet szektorból átköltözött a nyugati övezetbe. Az oroszok ekkor
a keleti szektorban, nekik tetsző új emberekből alakítottak városi végrehajtó
hatalmat. A berlini eseményekkel egy időben -az infláció leküzdésére-
szükségessé vált a valutareform. A valutakérdés felett aztán végkép
meghasonlottak a volt szövetségesek. A nyugati szövetségesek Tri-zoniában és
Berlin nyugati szektoraiban új márkát adtak ki. Két nappal később a szovjet
zónában is új pénzt hoztak forgalomba. Azon kívül az oroszok visszavonták
delegátusukat a szövetséges ellenőrző bizottságból, és lezárták a szovjet zónán
keresztül Berlinbe vezető szárazföldi és vízi utakat az áruforgalom és a személyforgalom
számára.
Az amerikaiak légihidat szerveztek Berlin nyugati szektorai
ellátására. Repülőgépeiken élelmiszert, üzemanyagot, szenet, mindazt, ami egy
kétmilliós város szükségleteit fedezi, szállítottak a körülzárt városrészbe.
Lehet, hogy ez az erőpróba mentette meg a békét, mert igazolta Truman
Containment11 politikájának komolyságát, egyben az amerikai
hadsereg erejét és teljesítőképességét.
Végül az angolszászoknak meg kellett állapítaniuk, hogy egy
esetleges Európa elleni szovjet támadást csak a németek képesek megállítani,
tehát Németországot minél előbb integrálniuk kell rendszerükben! Tri-zoniában
felállítottak egy alkotmányozó tanácsot, amely a jövő Németország alkotmányát
kidolgozza. A németek viszont elvetették előbbi nemzeti rendszerüket és
többségben, a győztesek sajtójától menedzsert pártokra szavaztak. Az 1949-ben
alapított Német Szövetségi Köztársaságban a polgári kereszténydemokraták
alakítottak kormányt és a szociáldemokraták képezték az ellenzéket. A szovjet
megszállási zónában az oroszok az egyesített munkáspárt embereiből nevezték ki
a Német Demokratikus Köztársaság kormányát. Ezzel két német állam alakult,
egymással szemben álló politikai és gazdasági rendszerekkel. Így adódott, vagy
így lett kitervelve? Mindenesetre mind Németország, mind Európa ketté lett
osztva a vasfüggönnyel. Ezzel egész Európa, mint hatalmi tényező, végleg
eliminálva lett!
A nyugat-európai államok számára kellemes volt Amerika
védőpajzsa mögött csak saját javukra gondolni; ezért szívesen akceptálták az
amerikai hegemóniát. A szörnyű nagynak látszó Szovjet Birodalom fenyegetésére
most az angolszászok látták jónak a megmaradt Európát egyesíteni.
Nagy-Britannia, Franciaország, a Benelux-államok és Dánia alapították 1948-ban
a Nyugat-Európai Uniót, amelyhez Svédország csak gazdaságilag csatlakozott. A
berlini blokád idején az Egyesült Államok, Kanada, Nagy Britannia,
Franciaország, a Benelux-államok, Norvégia, Dánia, Izland, Olaszország és
Portugália az Észak Atlanti Védelmi Szövetségbe (NATO) tömörültek a szovjet veszély
elhárítására. Sztalin szembesülve a nyugati szövetségesek elszántságával, hogy
nem hagyják magukat Berlinből kiszorítani, feloldotta Berlin blokádját.
A szovjettől megszállt országok moszkvai utasításra
létrehozták az atlanti szövetség ellentáborait: előbb a Kölcsönös Gazdasági
Segítség Tanácsát a Szovjetunió, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia,
Lengyelország, Magyarország és Románia részvételével, melyhez később
Kelet-Németország is csatlakozott, majd ennek katonai hasonmását, a Varsói
Szerződést.
A kínai polgárháborúban, amely 1927 óta zajlott, győztek a
kommunisták szovjet fegyverekkel és elűzték a nemzeti kormányt a dél-kínai
Tajvan-szigetre. A nemzetieket az amerikai kormány támogatta, amíg az amerikai
sajtó csak kritizálta. Persze a Kuomintang rendszer vereségéhez a húsz éves
polgárháború alatt rettenetesen elterjedt korrupció is hozzájárult, ami a
liberális rezsim velejárója. Pekingben a mandarinivadék Mao Ce-tung kikiáltotta
1949. október 1.én a Kínai Népköztársaságot. Ezzel a bolsevista béketábor 900
millió rabszolgára gyarapodott.
Írország 1949. április 18-án kilépett a British
Commonwealth-ből, hogy végre teljesen függetlenné váljon Nagy-Britanniától.
A régi gyarmatbirodalmak bomladozni kezdtek. A bankárok, a
háború győztesei, az államoknak, illetve a kormányoknak nyújtott
államkölcsönökkel gyarmatosítanak. Ezeknek a kamatgyarmatosítóknak útban voltak
a régi gyarmatosítók, hiszen ezek kormányaira már elég adósságot sóztak.
A szovjetek természetesen támogatták a dekolonizációt, azon reménykedve,
hogy ezek az újjászületett népek esetleg betévednek majd a béketáborukba. A
gyarmatosítók a 40-es évek végén feladni kényszerültek Irakot, Libanont,
Jordániát, Ceylont, Burmát és Indiát. A függetlenné válással az Indiai
Szubkontinens két részre szakadt a muzulmán Észak- és Kelet-Pakisztánra, amely
néhány év múltán Pakisztánra és Bangladesre vált szét, valamint a hinduk
szövetséges államára, a mai Indiára. A részben hindu, részben mohamedán
lakosságú Kasmír birtoklásáért háború kezdődött, amely egy évig, a felek
kimerüléséig dúlt. Mert a kettéosztott Kasmírban India nem akceptál
népszavazást a nemzeti hovatartozás végett, a két ellenséges hatalom -néhány
kisebb csetepatét leszámítva- máig hidegháborúban áll egymással.
Palesztinából az utolsó brit csapatok 1948. május 14-én
vonultak ki. Bevándorolt zsidók még aznap kikiáltották Izrael Államot. A
gyarmatosítók kivonulásával háború tört ki az őslakos arabok és bevándorlók
között. Az arab államok a palesztinaiak segítségére siettek, de a diaszpórában
élő zsidók időben ellátták fegyverekkel testvéreiket. Az arabok számbeli
fölénye ellen győzött az izraeliek modernebb fegyverzete. Rövid háború után
utóbbiak kibővítették területüket és elűzték a palesztinaiakat szülőföldjükről.
A világközvélemény nyomására, 1949 végén az ellenfelek egy nagyon is törékeny
békét kötöttek. A háborút követő béketárgyalásokon főleg Jeruzsálem, a három
világvallás: iszlám, kereszténység és a zsidóság szent városa birtoklásáért
folyt a vita. Jeruzsálemet egyelőre megosztották zsidók és arabok között.
A Biblia, a zsidók hit és történelemmitológiája, egyben a
mohamedánok és keresztények szent könyve szerint, már az ókorban megpróbáltak
zsidó törzsek a palesztinai tengerparton megtelepedni. Csakhogy itt más, a
magukénál magasabb kultúrájú népekre találtak, melyek régóta itt éltek és
keményen védelmezték hazájukat. Valószínű -ahogy ez nomád népeknél szokásos-
zsidó törzsek egymás között is háborúzhattak a legelők és ivóvíz
megszerzéséért. József eladása Egyiptomba egy törzsi háború végaktusa lehetett,
amikor a vesztes törzs népét, vagy vezetőit rabszolgaként eladták. Az is
lehetséges, hogy József törzse, hogy biztosítsa magának Gozen gazdag legelőit a
Nílus-delta keleti részén, szövetkezett a hikszoszokkal, akik ez időben meghódították
az északi Egyiptomot. Idővel József törzse magas pozíciókba jutott Egyiptomban,
ami más zsidó bevándorlókat is ide vonzott. A hikszoszok kiűzése után a
zsidókat kényszermunkára ítélték, ami Mózes népét négyszáz éves tartózkodás
után, Ke. 1225 körül kivándorlásra késztette Egyiptomból. Tulajdonképpen Mózes
volt a zsidó vallás szellemi atyja. Az ő törvénykönyve, a Tóra, a zsidó vallás
alapja. Az egyistenhit tézise és a hit, hogy Jahve a zsidóságot saját népévé
választotta. Ez a tézis, amely a zsidókat évezredek sikerein és viszontagságain
átsegítette.
Mózesnek hazát kellett keresnie Egyiptomból kivándorolt
népének, ekkor visszaemlékezett, vagy kitalálta Ábrahám történetét, hogy Jahve
néki és ivadékainak adta Kánaánt, az ígéret földjét. Ennek pedig, a filiszterek
partvidékének kell lennie. Ezóta vindikálják a zsidók Palesztinát.
Még eltelt 200 esztendő, amíg a zsidók a Kánaániakon -akik
akkor a Palesztinát lakták- úrrá lettek és Kr. e. 1004-ben megalapíthatták a
maguk királyságát. Ez a zsidó állam nemsokára szétvált Izraelre és Júdeára,
melyek nem csak a szomszéd népek, de néha egymás ellen is háborút viseltek.
Babilon királya Kr. e. 600 körül betört Júdeába, majd bevette Jeruzsálemet. Itt
leromboltatta a templomot és a város előkelő polgárait Babilonba hurcolta, ami
balga tettnek bizonyult, mert a kitelepítettek néhány év alatt destruálták
birodalmát és átjátszották a perzsák kezére. A perzsák hazaengedték a zsidókat
a fogságból és újra felépítették a jeruzsálemi templomot. De csak kevés zsidó
tért vissza Babilonból hazájába. Az otthon maradottak is a diaszpórában
keresték boldogulásukat, a levantei birodalmakban, a görög világban vagy a
feltörekvő Rómában. Végül csak egy theokrata kisebbség maradt a zsidó államban,
kiket egy papi szenátus kormányzott, előbb perzsa, később görög fennhatóság
alatt. A vallásuk betiltása miatt a Szírek ellen felkelt makkabeusok Kr. e.
143-ban újra kiharcolták a független zsidó államot, amely 100 évvel később a
pártusok elleni háború során római uralom alá került. Egy újabb felkelés
eredménye a római világhatalom ellen, a maradék zsidó állam megsemmisülése és a
jeruzsálemi templomerőd lerombolása lett. Ezután a zsidó állam 2000 évre
megszűnt létezni.
Néhány évvel Jeruzsálem lerombolása előtt tanított Jézus
Krisztus, aki a zsidóknak és a világnak megváltást ígért. De a zsidók a
Messiástól nemzeti nagyságuk visszaállítását és ellenségeik feletti győzelmüket
várták. Jézus tanítványai megkezdték a zsidó vallás reformálását, de amikor
nemzsidókat is megkereszteltek, végleges lett a szakadás. Mohamed 600 évvel
később új vallást alapított. A zsidók fontosabb törvényeit bevette a Koránba,
hogy a zsidókat az iszlámhoz térítse, de ők kitartottak zsidóságuk mellett.
Amely országban zsidók élnek, vallásuk exkluzív tartása miatt
csak 1-2%-os kisebbséget képeznek. A zsidók a görög-római, majd később az
euró-amerikai civilizációk liberális fejlődésében úgymond élesztőként hatottak.
Vezetőik meggazdagodtak és kivételes hatalomhoz jutottak, hogy főleg politikai
ambícióik ellenszenvet és visszatetszést váltanak ki ellenük az már
természetes.
Egy civilizáció bukása hatalomváltással jár, a régi és új
hatalmasok törvényszerű viszálykodásaival. A hanyatló civilizáció vallását
felváltó új religio intoleranciája más vallásokkal szemben, néhány generáció
idejére elűzi a zsidókat az állami pozíciókból. Ez a letűnő Római Birodalomban
sem történt másként. Az új keresztény egyház megtiltotta híveinek a pénz
kölcsönzését kamatra, -hogy a fizetésképtelen adós, vagy gyermeke, ne válhasson
rabszolgává- de a zsidóknál szemet hunyt és meghagyta régi mesterségüket: a
pénzüzletet. Őnekik szabad volt kamatra pénzt kölcsönözni. Így a zsidók
sikeresen túlélték a középkort. Hiszen a hatalmasok a középkorban is rá voltak
utalva a zsidók -honnan is eredő- pénzére.
A 20. század elején Oroszország Mandzsúria és Korea irányába
próbált terjeszkedni, de ezzel konfliktusba került Japánnal, ami az orosz-japán
háborúhoz vezetett. A háborúban győztes Japán 1910-ben annektálta a
Koreai-félszigetet. A második világháború végén, Mandzsúrián és a közös
orosz-koreai határon át szovjet csapatok vonultak be Koreába a 38. szélességi
fokig és meggyökereztették rendszerüket Észak-Koreában. A déli Koreát az
amerikaiak szállták meg, választásokat tartottak, melyben a dél-koreaiak döntő
többsége a plurális demokrácia mellett voksolt. Az amerikaiak már majdnem
teljesen kivonultak Koreából amikor az észak-koreai hadsereg 1950 nyarán
váratlanul betört Dél-Koreába és néhány hét alatt megszállta a déli ország jó
részét. A dél-koreai kormánynak csak annyi ideje maradt, hogy az ENSZ
biztonsági tanácsához forduljon segítségért. Az ENSZ elítélte az észak-koreai
agressziót és csapatokat küldött Dél-Korea megsegítésére. Főleg Amerika
vállalta magára a háború terhét, ha már a Vörös Hadsereget a koreaiak nyakára
segítette. Az ENSZ csapatok a 38. szélességi fok magasságában partra szálltak a
keleti és nyugati partokon, és elzárták, majd megadásra kényszeríttették a déli
országrészben rekedt észak koreai hadsereget. Az amerikaiak novemberre elérték
a koreai oldalon a kínai határt. Mielőtt az észak-koreai rezsim megbukott
volna, kínai „önkéntesek” tűntek fel, akik a frontot visszanyomták délre. Mac
Arthur tábornok, az ENSZ csapatok amerikai főparancsnoka, tervbe vette a
kommunisták utánpótlási vonalait kínai területen megtámadni. Truman elnök attól
tartott, hogy ez világháborúvá fajulhat és leváltotta a főparancsnokot. A
koreai háború tovább folyt a 38. szélességi fok körül és csak 1953-ban ért
véget.
A koreai háború kezdetén az angolszászok békét kötöttek volt
háborús ellenfelükkel, Japánnal. Az aggodalom, hogy Európában is hasonló
konfliktus keletkezhet, mint Kelet-Ázsiában, meggyorsította Németország
integrációját az atlanti közösségbe.
Amerikában lejárt Truman elnök hivatali ideje. Bár ő is
Roosevelt táborához tartozott, idejében meglátta a kárt, amit Roosevelt
politikája Európában vagy a világ más részén okozott és igyekezett a szovjet
áradatot feltartóztatni. Legelőször is új tanácsadókat és munkatársakat
keresett és szemet hunyt Mc Carthy12 szenátor tevékenységéhez,
aki számtalan baloldali vagy gyanús kortársat bíróság elé citált amerikaellenes
tevékenység vádjával. Mc McCarthy „boszorkányüldözése” megbotránkoztatta a
médiokratákat, mert maguk is könnyen malomkövei közé kerülhettek. Amikor Mc
McCarthy az elnöki hivatalra pályázott, Eisenhowert léptették fel vele szemben
ellen kandidátusként. A hírközegek segítségével Eisenhower nyerte meg a
választást, aki 1953. januárban hivatalba lépett.
Sztálin 1953. március végén meghalt. Amíg a Kremlben az
utódlási küzdelem folyt, nyugalom állt be a szovjet külpolitikájában.
Amikor a német katona a háború után levetette egyenruháját,
visszaváltozott vasesztergályossá, könyvelővé vagy építésszé. Az angolszászok
szabad piacgazdasága épp a megfelelő rezsim volt, a még mindig dinamikus német
népnek romokban heverő hazáját újra felépíteni. Amint a győztesek a
Morgenthau-tervtől13 elálltak, a nyugati zónákban gazdasági virágzás
kezdődött, amit a világ nemsokára gazdasági csodának emlegetett, mert újra
túlszárnyalta Franciaország és Nagy-Britannia gazdasági termelését.
A szovjet zónában az állam és a gazdaság a szovjet
szisztémára lett átszervezve. A háborús károk nagyját itt is igyekeztek mielőbb
eltüntetni, de a szabadság, a kis apróságok, ami az életet kellemessé teszik,
hiányoztak a tervgazdálkodásban. A nyugat-németországi szabad szociális
piacgazdaság gazdasági prosperitása, külön szította az elégedetlenséget a
szovjet zónában a politikai diktatúrával szemben.
A szabad versenyt, a gazdaság alkalmazkodási kényszerét a
fogyasztók igényeihez, a kereslet és kínálat törvényét, elvetette a marxista
szovjet ideológia. Helyette kiokoskodták a szocialista munkaversenyt. Ez úgy
működött, hogy az üzem irányítóinak minden egyes dolgozót felajánlásra kellett
serkenteni. Mondjuk Sztalin születésnapjára önkéntesen ennyi, vagy annyi
százalékkal növelni fogja munkája eredményét. Utána következett május elseje,
majd november 7-e, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója, újabb
kötelező felajánlásokkal. Időről időre emelték a normát, a tegnapi 112% csak
100% lett, ami bércsökkenést és a minőség romlását eredményezte. A serény
munkaversenytől a titkosszolgálat emberei sem maradtak távol. Az elvtársak is
megfogadták, hogy a szocializmus ellenségeiből 8%-kal többet dugnak rács mögé,
mint eddig!
Egy kelet-berlini építőbrigád normáját 1953 nyarán újra csak
megemelték. A kőművesek elhatározták, hogy ez ellen a legfelsőbb helyen fognak
protestálni és megindultak a központi pártbizottság épülete felé. Útközben mind
többen álltak közéjük, hogy a pártközpont elé több tízezres tömeg érkezett. Itt
már nemcsak szociális és gazdasági reformokat követeltek, hanem szabad
választásokat, a kommunista kormány visszalépését és egyesülést
Nyugat-Németországgal! A felkelés átterjedt az egész szovjet zónára. A felkelt
nép elzavarta a párt figuráit hivatalaikból. A rendőrség jórészben passzívan
szemlélte az eseményeket, ezért a Vörös Hadsereg páncélosai verték le a
felkelést. A nyugati szövetségesek tartották magukat a jaltai megállapodáshoz,
és szabad kezet adtak az oroszoknak megszállási övezetükben, Így aztán a
kommunisták győztek. A levert forradalom után a britek javaslatot tettek szabad
választások megtartására és egy össznémet-parlament beiktatására. Könnyen
tehették, mert biztosak voltak az orosz nyet-ben! Végtére London jobban
berzenkedett az egyesült Németországtól, mint Moszkva. A kedélyek
lecsillapítására a szovjet elengedte az NDK-nak a háborús jóvátételek további
fizetését.
A háború utolsó napjaiban Isztriát Tito partizánjai szállták
meg, Triesztet és környékét pedig az angolszászok. A horvátok, szlovének és
olaszok lakta Isztriát az első világháború győztesei Olaszországnak adták
jutalomként, amiért áttáncolt az ő oldalukra. A győztesek szerint a második
világháborúban Olaszország állt a rossz oldalon, Jugoszlávia viszont a
győztesek között. Tíz évre a háború befejezése után Tito Isztria mellett
Triesztet is követelte. Nyomatékként felsorakoztatta hadseregét az olasz
határon, ami az olaszokat ugyanilyen lépésre késztette. A háború azért egyik
kardcsörtetőnek sem hiányzott, hát inkább megoldották a konfliktust a zöld
asztalnál. Trieszt Olaszországnál maradt, néhány szlovénektől lakott helységet
és Gorizia – Gorice város felét pedig Jugoszláviához csatolták.
Északkelet-Indokínában, a kínai határ környékén, a kommunisták
már a háború végén kikiáltották a Szabad Vietnami Köztársaságot, és
partizánháborút kezdtek a franciák ellen. Franciaországban baloldali
szakszervezetek bojkottálták az utánpótlás szállítását, a francia kommunisták
pedig vietnami elvtársaik mellett agitáltak. A partizánok 1954-ig úgy
megerősödtek, hogy megtámadták, majd bevették a francia gyarmati hadsereg Dien
Bien Phu- körül kiépített fő erődjét. Ekkor Franciaország kivonult egész
Indokinából: Laosz, Kambodzsa és Vietnam függetlenek lettek. A franciák
kivonulása után Vietnam két részre szakadt. Észak-Vietnamot a kommunisták
uralták, délen pedig egy nyugati mintájú plurális állam létesült. Észak-Vietnam
vezetői most az éppen függetlenné vált szomszédok és Dél-Vietnam ellen kezdtek
gerillaháborút, hogy ezeket is hatalmukba kerítsék.
Ez évben kaptak Franciaország észak-afrikai gyarmatai:
Marokkó és Tunézia belső autonómiát, majd egy év múlva függetlenné váltak
Franciaországtól. Algériában több mint egymillió francia telepes élt, akik
ellenezték a dekolonizációt. Ennek következtében Algéria arab lakóssága több
évig tartó függetlenségi háborúba lépett.
India, Egyiptom és Jugoszlávia kezdeményezésére az indonéziai
Bandungban 23 ázsiai és 6 afrikai el nem kötelezett ország konferenciát
tartott. Súlyuk a világban gyenge volt, hogy a két szuperhatalom között
harmadik erőként lépjenek fel. Egyéb híján meg kellett elégedniük a
dekolonizáció sürgetésével, bár nyitott ajtókat döngettek, mert a
gyarmatbirodalmakat saját háborús jelszavaik késztették gyarmataik feladására!
A világ ma is sínyli Fekete-Afrika elhamarkodott
dekolonizációját. A gyarmattartók határai sok helyen a törzsek szálláshelyét
vágta ketté, máshol egy közösségbe zártak népeket, melyek időtlen idők óta
viszályban álltak egymással. A világháború óta már a nemzeti vagy nacionalista
szavakat is náci jelzővel illetik a kozmopolita győztesek, internacionalista
szovjeték pedig fasisztának. Így senki nem merte a gyarmatokat a függetlenné
válás előtt, nemzeti közösségekre tagolni. A mai fekete-afrikai politikusok
inkább akceptálják a gyarmatosítók határait, minthogy hajlandók lennének egy
darabot átadni vagy cserélni hatalmi területükből. Pedig ezzel mennyi külső és
belső konfliktusnak vehetnék elejét!
A háttérhatalom birtokosai, akik a világot kormányozzák vagy
azok küldöttei első nyilvánossá vált ülését 1954 ben a hollandiai Bilderberg
Hotelben tartották. Azóta nevezik Bilderberg Csoportnak ezt a társaságot, amely
évenként újra ülésezik. Ezen üléseken közli a háttérhatalom titkos direktíváit
a meghívottakkal a világ gazdasági és politikai
irányítására.
Sztalin halála után a moszkoviták kollektív vezetésben
állapodtak meg, egy hármas grémiumban, melyben Hruscsov pártfőtitkár vitte a
szót. Propagálni kezdték a békés koegzisztencia elméletét, a két világrend békés
egymás mellett élését. Újdonságként Lenin ismert taktikája szerint: egy lépés
hátra, kettő előre, mert abban a tévhitben voltak, hogy csak idő kérdése, amíg
sarokba szorítják a liberális kapitalista világot.
Az 1955-ös év elején Szovjet-Oroszország a háborút
befejezettnek nyilvánította és hivatalosan békét kötött mindkét német állammal.
Diplomáciai kapcsolatot létesítettek a Német Szövetségi Köztársasággal és
meghívták Moszkvába Adenauer14 szövetségi kancellárt. Jósszándékuk
bizonyítására hazaengedtek Németországba 10 000 hadifoglyot és 20 000 elhurcolt
polgári személyt.
A szovjetek feltehetőleg akceptáltak volna egy semleges,
egyesült Németországot ütközőállamként, a saját és az angolszászok hatalmi köre
között.15 Moszkva első lépésként hajlandó volt ausztriai megszállási
övezetét feladni. A nyugati szövetségesek is beleegyeztek Ausztria
semlegesítésébe, annál inkább, mert az osztrákoknak sikerült azt a plurális
rendszert megteremteni, amelyért a nyugat is síkra szállt. Ausztria a négy
győztes hatalommal kötött államszerződésben kinyilvánította semlegességi
akaratát, a győztesek pedig elálltak Ausztria további megszállásától. A
megszállók 1955 őszére kivonultak Ausztriából. A semlegességi elkötelezettség
után Ausztria mára virágzó gazdasági rendszert teremtett, amely önállóságában
is életképes és polgárai többsége elégedett Ausztria állami státuszával. Hogy
Ausztria milyen távon bír, eredményes semlegességi politikát folytatni, azt
majd a történelem mutatja meg. A hidegháború végén ismertté vált a tény: Amerika
és Szovjetunió konfliktusában a Vörös Hadsereg Bécs, Linz, Salzburg irányába
próbált volna délnémetországba jutni. Délen pedig Graz, Karintián át az északi
Olaszországba.
Az orosz engedmények hatására a nyugati hatalmak is
kénytelenek voltak a Német Szövetségi Köztársaságnak a részleges szuverenitást
megadni. De fenntartották megszállási jogukat, ezzel a kormányzás jogának
esetleges visszavételét is. Békeszerződésről az angolszászok és Németország
között szó sem esett!16
A szovjettel szembeni tartózkodás, sőt félelem dominált, hogy
Nyugat-Németország készségesen állított hadsereget a NATO-n belül és
integrálódott a nyugati védelmi közösségben, bár a Nyugat-európai szomszédság
kezdetben eléggé akadékoskodott a németek újrafelfegyverzése ellen. Szovjet-Oroszország
szintén megalakította a NATO-val ellenlábas szövetségét a Varsói Szerződéssel,
melybe a szovjettől megszállt államok között bevették a Német Demokratikus
Köztársaságot is. A szovjet zónában megalakult a néphadsereg, amely a Nemzeti
Néphadsereg nevet kapta. Talán, hogy a németek ne nagyon berzenkedjenek az
idegen hadseregben szolgálni, még a Wehrmacht rangjelzéseit és egyenruháját is
megtarthatta. A hadseregek megalakulásával mindkét német államban bevezették az
általános hadkötelezettséget.
A Szovjet Kommunista Párt 20. kongresszusán az új vezetők
elítélték Sztalin terroruralmát és személyi kultuszát. Hruscsov az áldozatok
számát, akik munkatáborokba kerültek, vagy ott elpusztultak, 60 millióra
becsülte. Ez persze nem gátolta az új vezetőket a munkatáborokban kitört
lázadások véres leverésében, de megkezdték a fogvatartottak rehabilitációját és
a táborok felszámolását.
Hruscsov Washingtonba és Pekingbe utazott, hogy
konkurenseinek eladja a szovjet trojka békés koegzisztencia-tézisét. Abban a
tévhitben, hogy a kommunizmus néhány éven belül túlszárnyalja a szabad
piacgazdaságot, Hruscsov ezt így magyarázta el Eisenhowernek: „Ha mi
polgárainkat valahova el akarjuk szállítani, küldünk egy autóbuszt, melybe 50
vagy még több személy is befér. Maguknál pedig mindenki egyedül saját autóján
megy a dolgára. Mármost logikus, hogy ekkora pazarlás tönkreteszi az államot!”
Eisenhower, aki annyit értett a gazdaság működéséhez, mint beszédpartnere, el
is hitte Hruscsov fejtegetéseit.
Moszkvában kiebrudalták a sztalinistákat a hatalomból, de a
közép- és kelet-európai országokban még Sztalin „legjobb tanítványai”
hatalmaskodtak. A párthierarchiában is ellenzékük támadt a sztalinistáknak. A
nép pedig reménykedett, hogy Sztalin halálával a bolsevizmus napja is
leáldozott.
A nyugat-lengyelországi Poznan városban 1956 nyarán sztrájk,
majd felkelés tört ki. A sztálinisták a biztonsági szervezetükkel le tudták
verni a felkelést, de a következő hetekben át kellett adni hatalmukat
reformkommunista elvtársaiknak, akik csak abban különböztek az előbbiektől,
hogy a sztálini időkben nem kompromittálták túl magukat, vagy a hatalmi harcban
eddig ők húzták a rövidebbet, esetleg börtönbe kerültek.
A magyarországi KP reformistái, kik eddig a nemzetre
kényszerített idegen rendszer kollaboránsai voltak a lengyelországi eseményekre
szimpátiatüntetést terveztek, hogy pozícióikat megerősítsék a sztálinistákkal
szemben. Nem gondoltak ők az ország szuverenitásának visszaállítására, vagy
demokratikus reformokra. Csak egy kissé kevesebb erőszakkal gondolták
fenntartani rendszerüket. A magyarság viszont mindenféle kommunizmust elvetett!
A szegedi egyetemisták 10 pontban jegyezték fel követeléseiket a rendszer
urainak, majd a budapesti műszaki egyetem diákjai 16 pontra egészítették ki
követeléseiket: Demokratikus reformokat, szabad választásokat,
többpártrendszert és a legfontosabbat, a szovjet hadsereg vonuljon ki
Magyarországból! Október 23-án délután százezrek vonultak fel Budapest utcáin
énekelték a Himnuszt, és forradalmi jelszavakat hangoztattak: „Demokráciát!
Ruszkik haza!” Éjjelre nagy tömeg gyűlt össze a rádióstúdió környékén, hogy a
nemzet követeléseit tegyék közzé a rádióban. Az épületet védelmére kirendelt
ávósok mindinkább szorongatva érezték magukat és tüzet nyitottak a tüntetőkre.
Futótűzként terjedt el a városban: az ávósok lőnek a népre! A lámpagyári
fegyverműhelyben leállt a munka, teherautókra rakták az éppen legyártott
fegyvereket és kivitték a tüntetőknek. Így kezdődött az 1956-os forradalom. Az
államvédelmi hatóság megsegítésére kivezényelt honvédség és rendőrség a
felkelők mellé állt. A felkelés tulajdonképpen, még az éj folyamán megdöntötte,
illetve az Országház és az akadémia utcai pártközpontra szűkítette a kommunista
rendszert intézményeivel, állambiztonsági szervezetével együtt. Reggelre
virradóra megjelentek a szovjet hadsereg páncélosai Budapest utcáin és
megszállták a stratégiailag fontos pontokat. Ezzel a forradalom szabadságharccá
vált a megszállók és bérenceik ellen! Mikoján17 szovjet
miniszterelnök helyettes és Szuszlov18 pártideológus Budapestre
utaztak, hogy utat keressenek magyarországi elvtársaikkal a felkelés
lecsillapítására. Kénytelenek voltak Nagy Imrét19 a
reformkommunisták doyenjét, elfogadni miniszterelnöknek, aki csak akkor
vállalta el a megbízatást, ha az oroszok azonnal kivonulnak a fővárosból. A
Vörös Hadsereg visszavonult támaszpontjaira, ezzel Budapest, ötnapi kemény harc
után szabaddá lett.
A szabadságharc napjaiban a nép Magyarország-szerte elzavarta
az oroszok embereit. Munkás- és katonatanácsokat választottak. Antikommunista,
demokratikus testületeket, melyek átvették a közügyek intézését. Talán Nagy
Imre is antikommunistává lett? Bár a felkelés első napjaiban vállalt vagy
rákényszerített szerepvállalása zavaros és vitatott, az oroszok kivonulása után
első hivatalos teendője mindenesetre a mindenkitől gyűlölt ÁVO feloszlatása
volt. Kormányát a háború utáni pártok ismert politikusaiból állította össze és
az új kormány élén, felmondta a Varsói Szerződést.
A brit és francia kormányok kihasználva a politikai
tanácstalanságot, megszállták a Szuezi-csatornát, amit Egyiptom a nyáron
államosított,20 Izrael hadserege ugyanakkor keletről tört a
csatornára. Amerikában épp javában folyt az elnökválasztási kampány. Eisenhower
újra elnök akart lenni. Neki nagyon rosszkor jöttek ezek az előre láthatatlan
konfliktusok, mert az amerikaiak tradicionálisan nem választanak olyan elnököt,
aki az országot háborúba viszi. Előbb Edent -aki közben brit miniszterelnökké
avanzsált- oly csúnyán lehordta, hogy utóbbi a telefonálás után sírógörcsöt
kapott. Tito megnyugtatására -aki joggal tarthatott a magyarországi események
megismétlődésétől saját rendszere ellen- táviratot küldött: „Az Egyesült
Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, -a Szovjetunió
határain- amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.” Hruscsov
és Malenkov21 még az éjjel Titóhoz repültek, hogy meggyőződjenek
Eisenhower táviratáról, egyúttal kikérjék Tito beleegyezését a magyar felkelés
leveréséhez. Tito nem csak jóváhagyását adta, még sürgette a szovjetek mielőbbi
beavatkozását Magyarországon.
Ezután megindultak a szovjet páncélosok a magyar városok
ellen, és leverték a szabadságharcot. Nagy Imre miniszterelnök így apellált az
éteren a világhoz: „Ma hajnalban szovjet csapatok támadást indítottak
fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes
magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén
van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
A nyugati hírközegek pár napig írogattak az eseményekről.
Washington pedig, újra átengedte Magyarországot a szovjetnek.
Az Egyesült Nemzetek határozatára a megszállóknak el kellett
hagyniuk a Szuezi-csatornát. A csatorna a szabad forgalom biztosítására az ENSZ
felügyelete alá került, de Egyiptom tulajdonában maradt. Izraelnek ki kellett
vonulni a Sínai-félszigetről, cserébe szabad kijáratot kapott az Akabai-öblön
át a Vörös-tengerre. Magyarországon a szovjet által kinevezett bábkormány kivégeztette
a szabadságharc több száz résztvevőjét és vezetőit.
Rómában 1957 ben Belgium, Németország, Franciaország,
Hollandia, Luxemburg és Olaszország megalapították az Európai Gazdasági
Közösséget, a mai Európai Unió elődjét.
Más esemény 1957 őszéig nem zavarta Nyugat-Európa polgárait,
de október 4-e sokkolt minden antikommunistát. A Szovjetunió mesterséges
bolygót lőtt a világűrbe! Megadták adója frekvenciáját, hogy minden rádióamatőr
hallhatta a Szputnyik22 csipogását. Négy hónappal később az
amerikaiak is fellőtték első mesterséges szatellitjüket, de Amerika néhány évig
csak második helyezett maradt a rakétatechnikában. Ez arra a hibás
következtetésre vezetett, hogy a szovjetek technikája az amerikaival
egyenrangú, sőt fejlettebb.
A Szovjetunió téves felértékelése ösztönözte a kommunista
blokk hatalmi gyarapodását. Néhány függetlenné vált volt gyarmat a kommunista
ideológia felé kacsingatott. Kubában az Egyesült Államok déli partjai előtt, a
dél-amerikai államokban szokásos forradalommal egy jogász, Fidel Castro23
szerezte meg a hatalmat 1959 első napján. Valószínű a CIA közreműködésével,
különben az egy zászlóaljnyi puskás partizánjai előtt nem kapitulált volna Kuba
reguláris hadserege. Castro rögtön szociális reformokba kezdett és szétosztotta
az amerikai cukorgyárak cukornádültetvényeit a parasztok között, amire az
amerikai kormány kereskedelmi zárlatot rendelt el Castro ellen. Castro
kénytelen volt jobb szövetséges híján a kommunista blokk mellé szegődni.
Az 1960-ban függetlenné vált Belga-Kongo néhány törzse
szintén Moszkva irányába tendált, de a nyersanyagban gazdagabb Katanga
provincia vezetői nyugati érdekkörbe irányították az Európa kiterjedésű
országot.
Indonéziában, az utolsó pillanatban sikerült egy baloldali
kormányt megbuktatni, mielőtt az Mao kurzusára váltott volna.
Tibetet és Kínát a 13. évszázadban egyszerre hódították meg a
mongolok. Kínából száz év múltán kiűzték a mongolokat, de Tibet kínai
fennhatóság alatt maradt. A 20. évszázad kezdetén sikerült az óriási, de gyéren
lakott országnak elszakadni Kínától. Miután 1951-ben a kommunisták
megszilárdították hatalmukat Kínában, megszállták Tibetet. Tibet alig
kétmilliós népe 1959-ben felkelt a kínai megszállók ellen, de reménytelen
küzdelem volt. A felkelés leverése után tízezrek hagyták el hazájukat, az
utolsó menekülők között világi és egyházi vezetőjük, a Dalai Láma.24
Negyven évvel később újra tüntettek Lhászában a tibetiek, szabadságot
követelve. Most fegyver nélkül, de a kínaiak fegyverrel fojtották vérbe a
tüntetést. Sok halott volt és a megszállók kihirdették a hadiállapotot. Ennek
ellenére a tibetiek szabadság törekvése lankadatlan.
Szerencsére a béketáborban sem mentek simán a dolgok.
Hruscsovék Sztalin elleni kampány ideológiai súrlódáshoz vezetett a kínai
kommunistákkal. Hiszen Mao Sztalinnak köszönhette hatalmát. Hruscsov látogatást
tett Pekingben, hogy konszenzusra jusson Maoval. Mao nem tartott sokat a békés
koegzisztenciáról, inkább felszólította az oroszokat, kezdjenek közös háborút a
kapitalisták ellen. Elmondta, hány hadosztállyal rendelkezik Kína, amelyek a
szovjet hadosztályokkal együtt, többszörösen múlják felül a nyugati hatalmak
ellenük állítható seregeit. Hruscsov fel tudta mérni a kínai és amerikai
hadosztályok tűzerejét. Visszaemlékezhetett, amikor Ukrajnában néhány német hadosztály
egész szovjet hadseregeket morzsolt fel. Az már természetes, hogy az oroszok
megtagadták az atomtitkot megosztani Maoval. Így a béketábor összefogása,
valamint a két világnézet közötti háború elmaradt.
Az ideológiai különbségek mellett Kína visszakövetelte
szibériai területeit, amit a cári birodalom az úgynevezett Egyenlőtlen
Szerződésekben a 19. század folyamán Kínától kierőszakolt. Erre az oroszok
visszavonták tanácsadóikat Kínából. Az első kínai atombomba 1964 őszén robbant.
Moszkvának legkésőbb most, be kellett látni, hogy a keleti blokkon belüli
vezető szerepét Kínával szemben nem érvényesítheti!25 1969. május
elejétől összetűzések voltak az Usszuri határfolyón, ahol mindkét szomszéd
másként értelmezte államhatára vonalát. Az oroszok legmodernebb fegyvereiket
vetették be, de háborúval eldönteni az igazságot mindkét félre veszélyes lett
volna. Attól kezdve a két legerősebb kommunista hatalom konkurensként állt
szemben egymással.
Maonak nagy tervei voltak: elérni, majd túlszárnyalni a
nyugat ipari termelését! „Nagy ugrás előre” propagálták a nagyszerű kampányt,
először is Nagy-Britannia nyersvas termelésének túlszárnyalására. Minden
kínainak pipaszerű gödröt kellett egy domboldalba vájni, ezt az ókori
vaskemencét szénnel, fával, fölébe ócskavassal megtölteni és a frissen sült
vasrögöt a pártnak, illetve az államnak beszolgáltatni. Amíg ez az elsikerült
kampány tartott, jó százmillió parasztot dirigáltak el a mezei munkáktól, hogy
minden fogható vasanyagot, még ha többször nagyobb értéket képviselt is az
eredménynél beolvasszanak. Nem csoda, hogy a nagy ugrás előre csúnyán
belepottyant a „három keserű esztendőbe”. Országos éhínség támadt, több millió
paraszt halt éhen 1959-1962 között, amikor tőlük minden élelmet elrekviráltak
és a városokba szállítottak esetleges rebelliók megelőzésére. A következő
pártkongresszuson a hadügyminiszter tervszerűtlenséggel vádolta meg az elnök
elvtársat, de Maonak sikerült a miniszterelnököt maga mögé állítani és a
hadügyminisztert klikkjével együtt, elintézni.
Mármost „két lábon járni!”, lett az új jelszó. A
mezőgazdaságot éppúgy fejleszteni, mint az iparosítást. De így sem sikerült a
kapitalizmust leelőzni. Inkább Mao pozíciója kezdett senyvedni. Meg kellett
válnia államelnöki hivatalától, viszont pártfőtitkár maradt. Íziben kiadatta
politikai tézisei rövidre szabott kompendiumát, melyben permanens forradalmat
hirdetett. Megszervezte a Vörös Gárdát, és Kína ifjúságát kulturális
forradalomra buzdította: Verjétek szét a négy régit: eszméket, kultúrát,
hagyományokat, szokásokat. Törjetek ki az iskolákból; Verjétek szét a
vizsgarendszert, mely ellenségnek tekinti a diákot. A fiatal vörösgárdisták
nemcsak Mao kritikusait, saját professzoraikat is valóságosan pellengérre
állították. Utána ezeket a reakciós elemeket a termelőszövetkezetekbe vitték
kényszermunkára, hogy a fizikai munkát megismerjék. Mellékesen évszázados
kulturális értékeket vertek szét a vörösgárdisták, mint a reakciós idők
maradványait. A kulturális forradalom idején több mint hat éven át, stagnált
mind a gazdaság, mind az oktatás. Mérhetetlen károkat okozva Kínában, de Mao a
nagy kormányos győzelmesen került ki a nagy kampányból.
Franciaország minden afrikai gyarmatát függetlenítette
Algéria kivételével. Az itt élő nagyszámú francia telepes személyi és vagyoni
egzisztenciáját féltette Algéria függetlenné válásától és védelmet kértek a
francia anyaországtól. Ekkor véres függetlenségi háború kezdődött Algériában.
Az algériai arabok a háborúhoz szükséges financiális segítséget a
meggazdagodott olajtermelő arab államoktól kapták. Politikai támogatást a két
szuperhatalomtól és nem utolsó sorban a nemzetközi hírközegektől, annak
ellenére, hogy nemzeti, nem éppen liberális eszmék mellett szálltak síkra.
Az algériai francia lobbinak sikerült utolsó reményként De
Gaulle világháborús tábornokot Franciaország miniszterelnökévé tenni. De mind a
hatalmasok, mind a világ közvéleménye Algéria oldalán állt, ami ellen a
tábornok tehetetlen volt. Franciaországot a káosz fenyegette, mert a
többségének elege volt az algériai mészárlásokból. A másik oldalon álltak a
telepesek és a védelmükre levezényelt hadsereg, melynek tisztikara oltalmat
fogadott algériai honfitársainak. Hogy Franciaország a polgárháborút elkerülje,
De Gaulle kénytelen volt régi támogatói ellen fellépni. Népszavazást írt ki
Franciaországban, mint Algériában. Mindkét ország a különválásra voksolt, így
vált Algéria 1962 márciusában függetlenné. Az algériai francia telepesek
kénytelenek voltak majd valamennyien Franciaországba menekülni.
De Gaulle még néhány évig hatalmon maradt Franciaországban.
Megalapította az V. Köztársaságot, melynek elnöke lett. Lerakta alapját a
francia-német megbékélésnek,26 ami Európa békéjének alapja.
Megpróbált az Egyesült Államoktól független politikát folytatni. Ehhez
tartozott a saját atomfegyver kifejlesztése és az amerikai haderő kitessékelése
Franciaországból. Előterjesztést tett a nemzetek közötti bankrendszerben
szokásossá vált dollár elszámolás helyett, visszatérni az arany alaphoz. Végül
visszahozatta Amerikából Franciaország aranytartalékát, amit a háború alatt oda
kimentettek. Utóbbi intézkedései miatt a hírközegek mindjobban szapulni
kezdték, amíg le nem mondott elnöki hivataláról. Pedig, ha akkor sikerül az
aranyalapú valutarendszert megvalósítani, aligha tudták volna, a FED tulajdonosai
fedezetlen dollár milliárdjaikkal a világ vagyonát összeharácsolni.
A volt európai nagyhatalmak mindinkább jelentéktelenebbekké
váltak. Gyarmataikat legkésőbb a hatvanas években fel kellett adniuk. A
világháborúk állítólagos győztesei, Nagy-Britannia és Franciaország ugyanúgy a
két szuperhatalom játékszerévé lettek, mint Németország; pedig itt a gazdasági
csodából a német óriásgazdaság fejlődött ki. Bonnak is követni kellett
Washington rendelkezéseit, ha a relatív szabadságot, amelyet az ország élvezett,
meg akarta tartani.
Amerikában 1961-ben a 43 éves Kennedy27 lett az
elnök. Ír-katolikus bevándorlók leszármazottja, akik Amerikában nagy vagyonra
tettek szert. Családja egyike annak a 300-400 családnak, akik a világot
kormányozzák. Elnökké választását apja pénzelte, következésképpen egy centtel
sem tartozott a titkos világkormány többi reprezentánsainak, így utasítást sem
kellett tőlük elfogadnia.
A szovjetek már második világháborús szövetségesüket
Eisenhowert sem respektálták. Kennedyre, a fiatalemberre -ahogy Hruscsov magát
kifejezte- egyenesen rá akart ijeszteni. Kubában az oroszok középtávú rakétákat
szereltek fel, melyekkel Amerika minden pontját atomfegyverekkel támadhatták
volna meg.
Kubai emigránsok felkelést terveztek Castro ellen. Az amerikaiak
bátorították a kubaiakat és felszerelték őket kimustrált repülőgépekkel és
rohamnaszádokkal, hogy átkelhessenek Floridából Kubába. De elfelejtették a
kubaiakat nehéz és páncélelhárító fegyverekkel ellátni, pedig tudták, hogy az
oroszok tankokat is szállítottak Castronak. Az utánpótlásról sem gondoskodott
senki. A tervezők megelégedtek a banánforradalmak szokásos stratégiájával. Egy
sereg fegyveres forradalmár a főváros ellen vonul; útközben elégedetlenek ezrei
csatlakoznak hozzájuk -mert ki elégedett Latin-Amerikában a kormánnyal? - és
elkergetik az eddigi urakat. Ahogy a felkelők Kubában partra szálltak,
Castrotól személyesen vezetett páncélos erők körül zárták, majd összelőtték
őket. Akik túlélték az ütközetet, fogságba kerültek. A hírközegek kubai kalandról
tájékoztattak. A kubai emigránsok között szóbeszédként terjedt el, hogy akinek
Amerika a barátja, annak már nincs szüksége ellenségre.
A szovjetek kubai sikerük után elérkezettnek vélték az időt,
hogy a következő csapást Berlinre mérjék. A komplikált megszállási jogok
állandó súrlódást okoztak a győztesek között. Az oroszok tarthattak megszállási
övezetük elnéptelenedésével. Eddig is több mint kétmillió keletnémet hagyta el
a szovjet zónát, és szökött nyugatra. Tudósok, szakemberek, segédmunkások menekültek
a Szocialista Egységpárt terrorrendszeréből. Csak a parasztok voltak
kénytelenek kitartani és jobb időkre várni, mivel ők nem vihették földjeiket
magukkal a nyugati zónákba.
A keletnémet államapparátus 1961. augusztus 13-án kordont
vonatott tüskésdrótból28 Nyugat-Berlin körül, hogy az átjárást onnan
ide, innen oda elzárja, és saját polgárait a másik Németországtól végleg
elszakítsa! A Vörös Hadsereg nem is mutatta magát ennél az akciónál. Moszkva
keletnémet embereivel végeztette el a piszkos munkát. A nyugati hatalmak
felvonultak páncélosaikkal a zónahatáraikra, de nem léptek át a keleti zóna
területére, ahol a drótsövényt építették. Dehogy is akartak Berlin miatt
háborúba keveredni, pláne Németország újraegyesülése mellett lándzsát törni.
Más volt Kuba esete. Amerika ott nem tűrhetett szovjet
rakétatelepeket! Sok más elnök lehet, hogy nem vállalta volna a rizikót, de
Kennedy igen. Embargót rendelt el Kuba ellen. Az amerikai haditengerészet
parancsot kapott minden Kubába tartó hajó átkutatására, és ha fegyvereket
szállít, azoknak elkobzására. Több szovjet hajó volt úton Kuba felé, közöttük
legalább egynek rakománya rakétákból állt, ezek tovább folytatták útjukat. A
világ lélegzet elállva figyelt. Kennedy szilárdan kitartott intézkedései
mellett! Néhány napos szorongás után az orosz hajók visszafordultak. Ezután a
két szuperhatalom kiegyezett: Amerika nem hajt végre inváziót Kuba ellen és
kivonja rakétáit Kis Ázsiából, melyek az orosz városokat ugyanúgy fenyegették,
mint a Kubában telepítettek Amerikát. A Szovjetunió nemzetközi ellenőrzés
mellett leszereli kubai rakétabázisait és visszaszállítja Oroszországba.
Kennedy merész politikája nem talált minden honfitársa
elismerésére. Az általa kibocsátott „Executive Ordréd 11110“, kiváltotta a
bankárkaszt haragját ellene. Ez az intézkedés az Egyesült Államok saját, a
FED-től független nemzeti fizetőeszköz kibocsátásának első lépése volt, hogy
véget vessen az Amerikai Egyesült Államok további gyarmatosításának a FED
tulajdonosai által. Szűkebb körének említette az Amerikai Hadsereg kivonását
Európából. „Európa álljon a saját lábára”. Persze ez sem tetszett a világ
globalizátorainak. Egy kétes ember Dallas-i látogatásakor lelőtte, akit egy
éppolyan dubiózus egyén tett el láb alól, mielőtt kiderül, hogy egyáltalán ő
volt-e a tettes, vagy voltak-e esetleg megbízói? Kennedy még nem volt a Cézár,
de halála óta minduntalan felmerül, a háttérből ellene irányított cselszövés
gyanúja.29
A berlini falért a kubai rakétákat. Ezzel az alkuval ki
voltak jelölve a két szuperhatalom határai a nyugati féltekén. De nem a Föld
más részén! Így az elkövetkező 30 esztendőben azzal voltak elfoglalva, hogy a
két konkurens nagyhatalom a maga rendszerével boldoggá tegye a világ maradék
részét.
Vietnamban észak és dél, -mint az előző, a koreai háborúban-
helynökként álltak egymással szemben: a kommunista diktatúra és a nyugati
liberalizmus képviseletében. A résztvevők joggal számoltak a
dominó-effektussal: aki Vietnamban győz, annak rendszere jut Laoszban,
Kambodzsában, talán egész Indokinában uralomra.
Mennél erősebb lett az észak-vietnami kommunista partizánok
tevékenysége délen, annál több népszerűtlen intézkedést volt kénytelen
Dél-Vietnam demokratikus kormánya foganatosítani. A 60-as évek elején az
amerikaiak katonai tanácsadókat és kiképzőket küldtek Dél-Vietnam támogatására.
A katonák mellett megjelentek a médiák emberei, akik egykettőre
megállapították, hogy Dél-Vietnamban nem elég demokratikus a demokrácia.
Tudvalévő: a nyugati hemiszférában a médiákon keresztül tudatja a háttérhatalom
a politikusokkal mi a teendőjük, így aztán Dél-Vietnam kormányának
befellegzett. Egy palotaforradalom eltüntette az eddigi elnököt, viszont a
kommunisták egy lépéssel közelebb jutottak céljukhoz.
Dél-Vietnam új kormánya még kevésbé lett úrrá a Vietkong30 partizánokon.
Kennedy majd utóda Johnson31 amerikai harci egységekkel gondolták
megvédeni Dél-Vietnamot. Egy incidens Észak-vietnami torpedónaszádok és az
amerikai 7. Flotta egyik hajója között, a Tonkini-öbölben, szolgáltatott okot
Amerikának 1964 nyarán a hadba lépésre Észak-Vietnam ellen.
Amerika Dél-vietnámi követe nem tanácsolta amerikai katonaság
bevetését, mert messziről jött ember nem tudja ki a barát, ki az ellenség, de
ignorálták intését. Azon kívül, politikusok vezették a háborút a kompetens
katonák helyett. Észak-Vietnam bombázásával remélték a kommunistákat a
Dél-Vietnam elleni intervenció beszüntetésére bírni. Washingtonban talán nem
tudták, hogy minden fegyver, minden lőszer szovjetéktől vagy Kínából jön?
Észak-Vietnamban nem volt szóra érdemes hadiipar, amit érdemes volt
megbombázni. Az utánpótlás délre szállítását kerékpárkaravánokkal biztosította
az Észak-vietnámi hadvezetés. Ezeknek nem kellett út, csak ösvény, se híd, csak
egy palló, amelyek a repülőgépekről kivehetetlenek voltak. Hogy a karavánokat
tájolhassák, amerikai repülőgépek vegyszerekkel kezdték lombtalanítani a
Viet-Kong utánpótlási vonalait. A trópusi vegetáció rövidesen kiheverte a
lombtalanítást, de a népességnek elvette megélhetését, mert a növényirtó szerek
a parasztok ültetvényeit is megsemmisítették. Nem tartott sokáig, míg a
vietnamiak úgy féltek az amerikai szövetségesektől, mint a kommunisták
terrorbrigádjaitól.
A tömegtájékoztatás megtette a magáét a nyugat győzelme
ellen. Esténként beköszöntöttek a háború rettenetes képei a TV-képernyőkön
polgárék szobáiba. Amerikában minden nap hozták az elesettek listáját. Mrs.
Miller minden másnap olvashatta Joe Miller névét a névsorban; így hívták
katonafiát, aki Vietnamban szolgált.
Talán majd a későbbi kor választ ad rá, ma nehéz lenne
megmondani, hogy a sikertelen vietnami háború, a defetista propaganda, vagy mi
okozta azt a frusztrációt, ami a 60-as években az euró-atlanti kulturális
közösség népein úrrá lett? A társadalom egyszerre elkezdett mindent kétségbe
vonni: a technika eredményeit, a politikai rendszert, mindent, amiben eddig
hitt. Amerikában tüntetés, tüntetést követett a vietnami háború ellen. A
fiatalok nyilvánosan égették el behívóikat. Németországban megalakult a
parlamenten kívüli ellenzék, amely protestált a vietnami háború, atomerőművek
építése, de majdnem minden ellen, amit eddig elfogadott.32
Ennek a szervezetnek a kemény magvából fejlődött ki a Rote
Armee Fraktion,33 azzal a céllal, hogy Németországot
„vietnamizálja”! Olaszországban egy hasonló alakulás Brigate Rossa34 ként
vált hírhedté. Franciaországban 1968 májusán kezdődtek a tumultusok Párizs
egyik elővárosában a Nanterre-i Új Egyetemen. A diákok beleszólási jogot
követeltek az egyetem vezetésébe, továbbá az osztályzatok eltörlését -az
ötletet Mao Cse-tung vöröskönyvecskéje adta- na meg magasabb ösztöndíjat. A
bölcsészkart be kellett zárni. Ezután a diákok az utcán demonstráltak
követeléseik kierőszakolásáért, majd verekedni kezdtek a rendőrökkel. A
szakszervezeteknek kapóra jött a diákok esztelenkedése, ők is sztrájkot
hirdettek béremelés, munkaidő-csökkentés, vagy más egyéb kicsikarásáért. Néhány
napra káosz lett úrrá Franciaországon. De Gaulle államelnök, aki hivatalos
látogatáson volt Bukarestben, sürgősen hazatért lecsillapítani a kedélyeket. Ezzel
megmentette az V. Köztársaságot az összeomlástól.
Görögországot mindinkább a balra csúszás fenyegette. Ennek
elhárítására 1967-ben egy katonai junta vette át a hatalmat, amit a görögök
többsége elutasított. A katonák még nagyobb ellenzékre találtak a nemzetközi
hírközegeknél, mert egy harmadik utat választottak a bolsevizmus és a
turbókapitalizmus között. Görögország fiatal királya, Konstantin35
egy ellenpuccs élére állt, miután ez balul ütött ki a király elhagyta az
országot. Ezt csak kevesek bánták, mert a nép drágának és feleslegesnek véli a
királyi család eltartását. Hat évvel később a katonakormány kihirdette a
köztársaságot, amely intézkedése -kivételesen- általános helyeslésre talált
Görögországban.
Németországban az általános balratolódás közepette a
liberálisok felmondták az együttműködést a kereszténydemokratákkal, és 1969
végén a szociáldemokratákkal alakítottak kormányt. A szociáldemokraták
főembere, Willy Brandt36 lett kancellár. Az ausztriai választásoknál
szintén a szociáldemokraták nyertek többséget, így Ausztriában is a baloldal
került kormányra.
A vörös-liberális koalíció új keleti politikát kezdett.
Elismerte az NDK-át második német államként. Felvették a diplomáciai
kapcsolatot és az elvtársak kölcsönös látogatást tettek a másik országrészben.
A Szovjetunió és Németország megállapodtak az egymás elleni erőszak
mellőzéséről. Majd néhány hét múlva egy hasonló szerződést kötöttek
Lengyelország és Németország között. A győztes hatalmak szintén konkordátumot
kötöttek Berlin külön státusáról, amit örökre cementezve véltek.
Az arab világ fénykorát a Nyugatrómai Birodalom letűnése és a
nyugati kulturális közösség virradata közötti évezredben élte. Ez időben
kerültek vonzáskörükbe a török népek, az árja perzsák, az északi és
kelet-indiai tartományok és a Maláj-szigetvilág népei. A népek közös hite, az
iszlám elég erősnek bizonyult a kommunizmus, de minden valószínűség szerint a
globalizáció kivédésére is. Perzsia, Líbia és az Arab-félsziget dús
olajgazdagsága lehetővé teszi, hogy független politikát folytassanak.
A muszlim államok, Törökország és Afganisztán kivételével, a
múlt háborúban a szövetségesek gyarmatai voltak vagy meg voltak általuk
szállva. A háború után Amerika, gyarmataik feladására késztette a
gyarmatbirodalmakat. Az Amerikában székelő fináncoligarcha, mint az arab olaj
felvásárlója, kezében vélte az arab államok kormányait is tartani. Na meg
létrehozták Izrael államot a Közel-Keleten, Amerika meghosszabbított karjaként.37
A szovjetek sem maradtak tétlenek, ők sem hagytak ki
semmilyen alkalmat az arab világba beférkőzni. Megpróbálták Nasszert38 Egyiptom
államelnökét behálózni. Felajánlották az asszuáni vízerőmű továbbépítését, amit
az amerikaiak, tekintettel Izraelre, abbahagytak és fegyverek szállítását. Az
építkezéshez szovjet szakemberek jöttek Egyiptomba majd katonai kiképzők, akik
megtanították az egyiptomiakat a modern fegyverek használatára. Hátulról persze
marxista és baloldali köröket támogattak az egyiptomi főiskolákon, várva az
időt, amikor vetésük kizöldül a Nílus partján.
Egyiptom hadserege 1967 nyarára fel volt készülve.
Egyenértékű lehetett Izrael hadseregével. Mindkét fél döntésre vágyott! Izrael
állami léte nem tűrhetett egyenlő erejű hadsereget a térségben, az arabok az
arab világba fúródott tüskét, Izraelt készültek eltávolítani. Csak az alkalomra
vártak mindketten.
Izrael tette az első lépést, amikor előző hadüzenet nélkül,39 1967.
június 5. én az egész egyiptomi légierőt még a földön egy csapásra
megsemmisítette. Most az izraeli légierő az egyiptomi páncélosok ellen
fordulhatott, és egymás után égette fel őket napalmbombáival. Három nappal
később, majdnem veszteség nélkül érte el az izraeli hadsereg a
Szuezi-csatornát, majd a következő napon befejezte a Sínai-félsziget
megszállását. Jordánia gyengén felszerelt beduinhadserege a napalmbombáktól
megtizedelve vonult vissza a Jordán-folyó mögé. Nyugat-Jordánia Jeruzsálemmel
zsidó kézen volt. A hatodik napon izraeli csapatok lerohanták Szíriában a
stratégiailag fontos Golán dombokat. Ezen „hatnapos háborúban” megvalósult
Nagy-Izrael. Sok zsidó álma, stratégiailag védhető határokkal. Ez a
Nagy-Izrael, mint a történelem eddigi zsidó államai is, csak egy kis állam,
idegen területen, idegen népektől körülvéve. Lakóinak egyharmada jogfosztott
palesztin. Ezek a nemkívánatos megtűrt idegenek elutasítják a zsidó államot és
harcolnak ellene minden eszközzel, amit az alkalom éppen kínál!
Már Mózes meghagyta népének, hogy a kánaániakat állítsák
félre, különben elvesztik a meghódított országot. Tekintettel a szomszéd népekre,
a héberek nem tudták Mózes e parancsát teljesíteni. Bármily erős is a zsidó
befolyás Amerikában, épp Amerika gátolja meg Izraelt, Mózes parancsát a
palesztinokra alkalmazni. Ez az a circulus vitiosus, amely minden
palesztinföldi zsidó állam veszte!
Izraelnek csak három, legfeljebb négy emberöltő marad a
palesztinokkal kiegyezni. Azután már Amerikában több lesz a néger, mint a
jenki. A ladinos40 visszakövetelik Kaliforniát, Texast, Floridát,
mindazon területeket, ahol többségben vannak. Az amerikai védnök széthullik a
maga faji konfliktusain. Addigra bár elapad Arábiában az olajáldás, de a
napsugár, a jövő energiaforrása megmarad! Az energiabőség odacsalja az ipart...
A föld hatalmi állása nagyot fog változni!
Egy másik vallásháború, melyet két kibékíthetetlen nemzet
évszázadok óta vív, újra kiéleződött Észak-Írországban. A húszas években,
amikor Írország elszakadása Nagy-Britanniától kezdetét vette, egy északkeleti
sarok, amelyet többségben protestánsok laktak, Nagy-Britannia tartománya
maradt. A protestánsok briteknek érzik magukat és semmi esetre sem akarnak a
katolikus Ír Köztársasághoz tartozni. Jogilag Észak-Írország a Brit Unió
keretén belül önkormányzatot kapott. Észak-Írország katolikus kisebbsége
viszont sohasem adta fel a reményt, hogy egyszer majd az anyaországhoz
csatlakozzon. Egy ez irányú katolikus tüntetést 1968 októberében szétvert a
főleg protestánsokból álló rendőrség. Ekkor vette kezdetét Észak-Írországban a
két vallás, illetve két nemzet között a polgárháború, ami még ma is tart. A kivezényelt
brit haderő, ha nem is egészen pártatlanul a (brit) uniópártiak javára,
próbálja a küzdőket kettéválasztani; eddig sikertelenül. Az idők folyamán
protestánsok és katolikusok külön lakónegyedekbe költöztek. Időnként remény van
a konfliktus befejezésére, de egyszerre csak újból fellángolnak a harcok.
A csehek és szlovákok az 1948-as prágai kommunista
hatalomátvétel után ébredtek rá, ki fedele alá is kívánkoztak annyira.
Legkésőbb a hatvanas évekig mindkét nép előtt világossá vált, hogy az orosz
anyácska bizony elég rossz mostoha, amellyel e közép-európai népeknek kevés
közös érdekük találkozik. Ez a rádöbbenés elérte a legfelsőbb párt- és
államvezetést is. Így 1968 tavaszán felülről indult meg az átalakulás, amely a
kommunizmusnak „emberi ábrázatot” kívánt adni. A parlament elkülönítette a
pártot az államtól, és engedélyezte a sajtószabadságot. Ennek következtében,
idővel a párton belül alakult volna ki a belső ellenzék. A gazdaság
fellendítésére experimentálni kezdtek a bal-szocialista -tehát nem- szociális,
piacgazdasággal.
Nem derült ki, mi lett volna a csehszlovák szocializmusból.
Komolyan gondolták-e létrehozói, vagy csak békés evolúció útján akartak a
szovjet hegemóniától megszabadulni? Moszkva nem tűrt külön utat, kitáncolást a
béketáborából! Augusztusban a varsói paktum hadseregei, -természetesen szovjet
rendezésben- minden oldalról behatoltak a csehszlovák államba. Prágában szovjet
légideszánt alakulatok szálltak le és könnyű páncélosaikkal megszállták a
kormányépületeket, a TV-t és rádióadókat. A legitim kormányt olyan
individuumokkal váltották le, akik készek voltak velük kollaborálni. Így
végződött a prágai tavasz.
Két amerikai űrhajós 1969. július 20. án leszállt a Holdra,
majd szerencsésen visszatértek a Földre. Amerika túlszárnyalta az oroszok
előnyét a rakétatechnikában. Jóval a szputnyik-sokk után kiderült, hogy a
szovjet tervgazdaság messze a szabadpiac gazdaság mögött kullog. Végül aztán
épp a fegyverkezési versenyen dőlt meg a szovjet-kommunizmus.
Egyelőre még a szovjeteknek kedvezett a szerencse. A Vietkong
az 1968-as buddhista újév napján41 megtámadta a Dél-vietnami
városokat, főleg a fővárost, Saigont. A támadásokat az amerikai és Dél-vietnami
hadsereg visszaverte. Bár majd az egész Vietkong sereg -58,000 emberük-
felmorzsolódott, a támadás demonstrálta a Vietkong erejét.
Laosz nagyobb része ekkor már a kommunisták uralma alatt
volt. Két rivalizáló herceg szolgált a két világnézetnek cégérként.
Kambodzsa államfője, Norodom Sihanouk42 herceg,
jó kapcsolatot teremtett Kínával és Oroszországgal. Kereskedelmi szerződéseket
kötött velük, ezzel remélve kitartani országát az indokínai konfliktusból a két
rivalizáló kommunista hatalom között. A Vörös Khmert43 nem zavarták
a szerződések. Ellenkezőleg, a terrorbrigádok szüntelenül fokozták aknamunkájukat.
A Vietkong felvonulási vagy visszavonulási területnek használta a semleges
Kambodzsát. „Tétlenség a kommunisták ellen, ezek győzelmével fog végződni” –
rótta fel Lon Nol44 miniszterelnök Sihanouknak, és 1970 elején
átvette a hatalmat, majd emigrációba kényszeríttette az államfőt. Lon Nol
számított az amerikaiak katonai támogatására, de Amerika már leírta Indokinát.
Most, amikor a szomszéd államok is belesodródtak a vietnami
háborúba, megszűnt a politikai akadály, amely eddig meggátolta egy jól megerősített
arcvonal kiépítését a Tokingi-öböltől a Mekong felső folyásáig, illetve a
tájföldi határig. A félmilliós amerikai hadsereg helikoptereivel és
páncélosaival könnyen elzárhatta volna a kommunisták útját délre. Utánpótlás és
összeköttetés hiányában pedig a Vietkong rövidesen kimúlt volna. Egy ilyen
vasfüggönyt persze számításba sem vettek, bár a szovjet ezt már évtizedek óta
alkalmazta saját hatalmi szférája biztosítására.
Washington későn kezdte meg a háború „vietnamizálását”.
Ezalatt azt értették, hogy Dél-Vietnam védje meg magát amerikai fegyverekkel.
Tíz évvel előbb elegendő felszereltséggel Dél-Vietnam kivédhette volna a
kommunisták agresszióját, ha a segély feltételek nélkül jön! Az amerikai
hadsereg, de főleg a tanácsadók, otthon maradhattak volna. Most, amikor majdnem
csak ellenzéki médiák hecceltek Dél-Vietnamban, melyek a kormányt állandó
megvetéssel illették, nem csoda, hogy alig akadt valaki, aki ilyen anarchia
oldalán síkraszálljon.
Az ellenfelek 1973. január végén aláírtak egy fegyverszüneti
szerződést Párizsban. Amerika rögtön megkezdte csapatai kivonását Vietnamból. A
Vietkong megelégedett azzal, hogy vidéki pozícióit biztosítsa, amíg az
amerikaiak kivonulnak. Azután lerohanták a Dél-vietnami városokat. Dél-Vietnam
kormánya Saigonban 1975. április 30-án kapitulált. A következő évben a
kommunisták proklamálták az Egyesült Vietnami Szocialista Köztársaságot.
Laosz szintén a kommunisták uralma alá jutott és 1975 végén
népköztársaság lett.
A vietnami eseményekkel egy időben, Kambodzsában a Vörös
Khmer vette át a hatalmat. Sihanouk herceg, visszatérhetett kínai
száműzetéséből, és legitimálhatta Pol Pot45 partizánvezér
terrorrendszerét. Amíg a vietnami kommunisták csak potenciális ellenségeiket
zárták átnevelőtáborokba, Pol Pot egész Kambodzsát koncentrációs táborrá
alakította át. A Vörös Khmer első tevékenységként Phnom Penh főváros minden
egyes lakóját vidékre terelte. Ezzel kezdődött az új társadalom felépítése,
ahogy megalkotói az anarchista és marxista teóriákból kieszelték. Aki a Vörös
Khmer utasításait rögtön végre nem hajtotta, azt halálra verték, vagy jobb
esetben agyonlőtték. A rendszer két és fél éves uralma alatt egy millió
kambodzsait gyilkolt le, a népesség 10%-át. Pol Pot rendszerét a kínaiak,
Vietnamot az oroszok támogatták. Ezért újra háború tört ki Indokinában. A
vietnamiak 1980 elején elkergették Pol Pot-ot bandáival együtt a dzsungelbe46 és
Phnom Penh-ben egy nekik tetsző kormányt állítottak. A terrorizált nép
megkönnyebbüléssel fogadta, a különben gyűlölt vietnamiak uralmát. Kínának
hiányoztak az eszközei, hogy a Vörös Khmer segítségére siessen. Egyéb híján egy
büntetőakcióval megtámadta Vietnam északkeleti határait és megszállt néhány
négyzetkilométer vietnami területet.
Nasszer egyiptomi elnök 1970 ben szívrohamban meghalt.
Haláláig az arab ügy elismert vezéralakja volt, akkor is, ha gyakran viszályt
keltett szocialista és nemzeti jelszavaival republikánus és monarchista arabok
között. Az arab államokban még a hatnapos háború rettenetes veszteségeinél is
több gondot okoztak a hazátlanul bolyongó elűzött palesztinok, akik állandó
nyugtalanságot okoztak. Jordániában majdnem polgárháború tört ki, és a valaha
gazdag Libanon romba dőlt az évekig tartó polgárháborúban.
Egyiptom új elnöke Szadat47 -mint elődje,
Nasszer- a tábornoki karból lett elnök. Az arabok újra Egyiptom hadseregébe
vetették reményüket. Az oroszok szívesen szállították a fegyvereket és
feltöltötték a hatnapos háborúban odaveszett egyiptomi arzenált.
A támadást az 1973-as Jom-Kipur48 napra
időzítették az egyiptomiak. Mondhatnánk hagyományosan az arab-izraeli
konfliktusban, az egyiptomiak meglepték állásaikban az ünneplő zsidókat a
Szuezi-csatorna keleti oldalán és áttörték arcvonalukat. A szír hadsereg a
goláni magaslatokat próbálta visszaszerezni. Az izraeli hadsereg ki bírta
védeni a támadásokat. Először áttört a csatornán, majd elzárta Port Said és
Szuez városokat. A szír fronton is tért nyertek Damaszkusz irányába, hogy csak
30 kilométerre voltak a szír fővárostól. Ekkor három hetes háború után az ENSZ
és a nagyhatalmak nyomására fegyverszünetet kötöttek október 25-én.
Az arabok még nem tanulták meg a modern fegyverek kezelését,
állapította meg Husain49 Jordánia királya józanul. Az újbóli
vereségen elkeseredve a hét olajtermelő arab állam embargót hirdetett az USA és
Hollandia ellen, Izraelnek nyújtott támogatásuk miatt. Azonkívül megállapodtak
az olajtermelés 25%-os csökkentésében és az olajár 70%-os emeléseben.50 Amerika
könnyen elviselte az embargót, mert csak olajszükséglete 14% át fedezte Arábiából.
Európának viszont kisebb katasztrófát jelentett, mert Európa az arab olajra van
és marad utalva! A Szuezi-csatorna már a hatnapos háború, 1967 óta, az
elsüllyesztett hajóroncsok miatt, amúgy is zárva volt. A Közel-Kelet olaját
Afrika déli csücske megkerülésével kellett Európába hajózni, ami a szállítási
költségeket megdrágította. Azon felül a washingtoni diplomácia megállapodott a
Szaudi Királyi házzal, az olaj dollár alapú elszámolásának megtartására –
viszonzásként Washington nem háborgatja a szaudi rendszert. Így az export, mint
import országok, továbbra is dollárban számolnak el. A világ olajszükséglete
miatt a dollár iránti kereslet megmarad, ami a dollárkurzusnak válik javára.
Tehát Európa és a világ fizeti meg a cechet!
A zsákutcából hátra arc a kiút! Négy évre a Jom-Kipur-háború
után Szadat egyiptomi elnök vállalta ezt a fordulatot Egyiptom politikájában és
Izraelbe látogatott. Békeajánlatot tett a Knesszet51 előtt: az
1948-as országhatárok kölcsönös elismeréséről és a hadiállapot megszüntetéséről.
Egyiptom elismeri Izrael állam létjogát; Izrael pedig kivonul az 1967 óta
megszállt arab területekről és elismeri a Palesztin Államot. Egy évig tartott,
amíg az amerikaiaknak sikerült Camp Davidben -az amerikai elnök nyári
rezidenciáján- Egyiptomot és Izraelt részmegállapodásra bírni, mely szerint
Izrael kiüríti a Sínai-félszigetet, Egyiptom újra hajózhatóvá teszi a
Szuezi-csatornát és engedélyezi izraeli hajók átvonulását, majd a felek
diplomáciai kapcsolatot létesítenek.
A palesztinaiak és az arabok többsége árulónak bélyegezte
Szadatot. Izrael viszont nem hajlandó a Golán-magaslatok, a Gáza-övezet, sem
Ciszjordánia átadására. Jeruzsálemet saját fővárosává deklarálta, végül nem
tekinti a palesztinokat tárgyaló partnernek. A bekebelezett palesztin területeken,
ahol számtalan, már egyszer elűzött palesztin lakik, új zsidó települések
épülnek elidegenített földtulajdonokon. Az évek múlnak, a gyűlölet a két nép
között pedig évről évre egyre nöl.
Ciprus 1960-ban függetlenné vált Nagy-Britanniától. A britek
Makariosz52 görög érsek, köztársasági elnökre hagyták a
hatalmat a szigetországban. A függetlenné válás után, félve a görög többségtől,
a török kisebbség elbarikádozta magát a maga negyedeiben. Az ENSZ-nek kellett
csapatokat küldeni, hogy a polgárháborút megakadályozzák. Az athéni
katonakormány 1974-ben támogatott egy ciprusi puccsot, amely elűzte az érseket
az elnöki hivatalból, majd kinyilvánította Ciprus egyesülését Görögországgal.
Erre a török kisebbség védelmében Törökország megszállta Ciprus 40%-át, bár a
ciprusi török lakosság aránya csak 20% körül lehet. Ezen kudarc után az athéni
katonakormány visszalépett, helyet adva egy liberális rendszernek.
A húszas évek óta Portugáliában etablálódott rendi államot
sem tartották a háború győztesei időszerűnek. A még 300 évvel ezelőtti hatalmas
finánccentrum és gyarmatbirodalom sem akarta megérteni, hogy ideje lejárt.
Gyarmatai Angola, Mozambik és Bissau-Guinea függetlenségi mozgalmainak
megfékezése meghaladta a közben már elszegényedett ország erejét. Az 1974 áprilisában
baloldali katonatisztektől végrehajtott katonai puccsot Portugália népe kitörő
lelkesedéssel fogadta. A parasztság a népesség 40 százaléka, a nagybirtokok
felosztásában reménykedett, de az elvtársak a kolhoz-cooperatívákat53 kezdték
el szervezni. Portugália földrajzilag jóval közelebb esik az angolszászokhoz,
mint Oroszországhoz, így semleges választásokat lehetett tartani. A parasztság
csalódása a radikális baloldalban a szociáldemokratákat juttatta abszolút
többségbe a választásokon. Ezzel az ultra bal el is tűnt Portugália politikai
életéből.
Az anyaországi forradalommal Portugália gyarmatai
függetlenekké váltak. Angolában, mint más gyarmatokon, több törzs is élt,
melyek szabadságukat egymással ellenkező politikai rendszerben keresték. Így a
függetlenséggel az eddigi törzsek közötti viszály polgárháborúvá szélesedett.
Az egyik oldal a szovjettől kapott támogatást, akik kubai önkénteseket küldtek
Angolába. A másik törzseket Dél-Afrika segítette. A Szovjet Birodalom
széthullásával a kubaiak kénytelenek voltak dolgavégezetlen hazamenni. A másik
oldalon az amerikai háttérhatalom kényszeríttette Dél-Afrika fehér bőrű
lakosságát a hatalom átengedésére a fekete többségnek. Mindezek ellenére az
angolai polgárháború még évekig dúlt.
Franco utolsó nyilvános beszédében rendszere diffamálásával
vádolta meg a nemzetközi szabadkőmüvességet.54 Beszéde alatt az
agg kormányzó megfázott, majd elhunyt. Spanyolország alkotmánya szerint
királyság, ezért a Bourbon-ház trón várományosát, János Károlyt55 akit
Franco még életében utódjául kinevezett, 1975 őszén spanyol királlyá
koronázták. Gazdaságilag jól állt Spanyolország, de a fiatal király tudta: ha
meg akarja pozícióját tartani, akkor országának fel kell adni eddigi szuverén
nemzeti kurzusát! A királynak okosan kellett lavíroznia, hogy a legiszlatíva a
különböző világnézetek közül liberális kurzusra váltson. Elérte, hogy a
parlament eddigi egypárti kiváltságát a liberális pártokrácia javára feladja.
Az új választásokon a liberális pártok szolid többséget nyertek. Négy év múlva
a szocialisták kerültek kormányra, de már ők is hombres del americanos56 vagyis a nemzetközi finánchatalom emberei
voltak.
Spanyolország 1978-ban beiktatott új demokratikus alkotmánya
önkormányzatot adott a tartományoknak, bevezetve a regionális nyelvjárásokat a
hivatalos érintkezésbe és az iskolai oktatásba. Bár a baszk tartomány
ugyanolyan jogokat kapott, mint a többi spanyol provinciák, ez a baszkoknak nem
elég! Jelszavuk a 3+2=1; ez a különös aritmetikai furcsaság, a 3 spanyolországi
baszk megye egyesülését kívánja a 2 franciaországi baszk megyével, egy szuverén
baszk állammá demonstrálni. A baszk néptörzs valószínűleg már az indogermán
törzsek megjelenése előtt, letelepedett a Pireneusokban. Sem a spanyolokkal,
sem a franciákkal nincsenek rokonságban. Érthető, hogy saját államiságért
küzdenek, amit egyik radikális baszk szervezet bombamerényletekkel próbál
elérni. A Pireneusok évszázadok óta képeznek határt Franciaország és
Spanyolország között. Így ezen államok sem akarnak természetes határaikon
változtatni. Talán az idő és az Európai Közösség majd megoldja a baszk kérdést.
Mert egyszer vége kell szakadniuk a bombamerényleteknek, bármilyen jogos is a
baszkok államalapítási törekvése.
Finnország fővárosában, Helsinkiben 1975 nyarán Amerika,
Kanada, Szovjet-Oroszország és 34 európai ország aláírta az EBEÉ57 -megállapodást.
Amerika és a Szovjet már rég óta egyezkedtek ezen a paktumon, amely Európa
status quo-ját, egyben a szuperhatalmak saját érdekszféráját is biztosítja. Az
aláírók megállapodtak az erőszak mellőzében; a konfliktusok békés megoldásában;
az államok területi sértetlenségében, az emberi jogok és az alapszabadságok
betartásában; hogy a népek önrendelkezési jogával hogyan lehet a háború után
kierőszakolt határokat összehozni, arról nem beszéltek a kezdeményezők.
A második világháború végével Perzsiából kivonultak a szovjet
és angolszász megszállók. Évek teltek el, amíg Reza Sah58 a
visszamaradt szovjet ágensekkel végleg leszámolt. Hogy a népet maga mellé
állítsa, felosztotta a nagybirtokokat, köztük az egyház földbirtokait is a
parasztok között. Hatalma konszolidálásához a Sah felépített egy
titkosszolgálatot, amely saját személyére volt felesketve. Ha e titkosszolgálat
eljárásai nem is voltak mindig legitimek és a rendszer sem volt a demokrácia
példaképe, Atatürk modernizált Törökországa mellett Perzsia állt politikailag
legközelebb a nyugati világhoz.
Az olajforrások biztos jövedelmet biztosítottak Perzsiának,
de az olajkészlet egyszer kimerül. A Sah az ország jövedelmét a hazai
iparosításba, acélművekbe, vegyiparba fektette, Franciaországtól pedig négy
atomerőművet rendelt. Megvásárolta Perzsia számára a Krupp Művek részvényeinek
25%-át, majd a világ elé terjesztette: az olaj értékesebb, mint hogy elégessük
vagy elautózzuk! Bánjunk vele csínján, mert későbbi generációknak még szüksége
lehet rá a vegyiparban. A legnagyobb „arcátlanságot” a regionális fejlesztési
bank alapításával követte el. Azon kívül kényszeríttette az olajtársaságokat
perzsiai részvényeik 75%-át a perzsa kisrészvényesek között áruba bocsátani.
Perzsiában sokaknak nem tetszett az élet szekularizálódása és
nyugatizálódása. A belső ellenzéket a Sah idővel lecsendesíthette volna, de
Perzsián túl a saját út politika bélyege, a szovjet és az angolszászok között
nehezedett rendszerére. A legnegatívabban hatott hadserege, amely a térség
legerősebb hadserege volt, sőt Amerika jelenlétét a Perzsa-öbölben is
feleslegesnek vélte. Washingtonnak túl hatalmas lett a perzsa uralkodó, hogy
mennie kellett.
A végső csapás, amely a Sah uralmának véget vetett, a
nemzetközi hírközléstől, pontosabban a nyugati hírközegektől jött, melyek nem
tűrhették ezen utolsó sikeres abszolutista uralkodót és rendszerét a világ
előtt állandóan diffamálták, még jobban szítva az elégedetlenséget Perzsiában.
A zavargások 1979. januárra olyan fenyegetővé váltak, hogy a Sahnak menekülni
kellett országából. A forradalmat már nem lehetett feltartóztatni. Valahogy
hiba csúszott a számításba melyre a két konkurens nagyhatalom egyike sem
számított. Az elvárások helyett, egy nemzeti valláson alapuló fundamentalista
rendszer jött létre Perzsiában, amely még kevésbé mutatott hajlamot a
nagyhatalmak messiási irányaihoz igazodni, mint elődje. Khomeini Ajatolláh59 aki
15 évet élt párizsi emigrációban, hazatért. Híveivel előbb forradalmi tanácsot,
majd forradalmi kormányt szervezett, melynek céljául tűzte az isteni állam
megteremtését. A forradalom első napjaiban forradalmi jog szerint elítélték és
kivégezték a Sah bensőbb munkatársait. Ezután a Mulláh-k60 kezdték
az államot az iszlám törvényei és szokásai szerint átformálni. A nőket újra
kötelezték a fátyol viselésére és a társadalmat a korán törvényeinek
betartására. Hogy az eddigi idegen befolyás ellensúlyozására vagy az új iránti
elvárás miatt a márciusi választásokon a szavazók többsége a fundamentalistákra
szavazott.61
A forradalmi zűrzavar alatt főleg marxista diákok megszállták
Teheránban az amerikai nagykövetség épületét, túszul ejtették, és hónapokig
fogva tartották a követség munkatársait. Ezzel nagyon is megszégyenítették
Amerikát. Hogy Moszkva keze mennyire irányította az akciót, azt elhallgatják az
érintettek.
A szovjetek, kihasználva az amerikai kormány
tanácstalanságát, 1979 utolsó napjaiban „felszabadították” Afganisztánt a saját
kormánya alól. A felszabadítás során meghalt Afganisztán miniszterelnöke, akit
az oroszok saját bábjukkal helyettesítettek, az új ember aztán utólagosan kérte
a szovjet felszabadítást. Az előző afgán kormány, melyet az oroszok
eltávolítottak, már egy baloldali egypártrendszert képviselt. Emiatt több
fegyveres ellenállócsoport is támadta. Ennek ellenére volt annyira afgán, hogy
megtagadta szovjet csapatok bevetését a felkelők ellen.
Afganisztán megszállása egy lépéssel közelebb vitte
Oroszországot az Indiai-óceánhoz. Mert épp a hiányzó kijárat a szabad tengerre
okozza az eurázsiai sztyeppehatalmak vesztét! Oroszország már a 19. század
végén elhatározta Afganisztán megszerzését, de Nagy-Britannia megelőzte és
csapatokat küldött Afganisztánba. Az angolok erős ellenállásba ütköztek és le
kellett mondaniuk a gyarmatosításról. Öt évvel bevonulásuk után békét kötöttek
az afgánokkal, azzal az egyetlen feltétellel, hogy embereik élve hagyhassák el
az országot! Szovjeték sem jártak több sikerrel, mint az angolok. Nem egy
hadsereggel találták szembe magukat, de minden völgyben, minden domb mögött új
gerillacsapatokba ütköztek. A felkelőket az amerikaiak bőven ellátták
fegyverekkel, így egyenértékű ellenfélként dacolhattak ellenségeikkel. Tízévi
háborúzás után a Vörös Hadsereg kénytelen volt feltétel nélkül kivonulni
Afganisztánból. Feltétel nélkül! Emlékezz!
A Vörös Hadsereg kivonulásával még nem ért véget az afgán
kaland a Szovjet Birodalom számára. Az afgánok sikere felrázta a szovjet iga
alatt élő türk és mozlim népeket. A mudzsahedinek62 Csecsenföldig,
majd az orosz nyelvhatárig szélesítették ki a háborút.
A perzsa puska hátrafelé sült el, ebben egyetértett mindkét
szuperhatalom. Az új rezsim még inkább elvetette messianisztikus politikájukat,
mint a régi. Megvárhatták volna ameddig a szomszédos Irak, inkább világi bath63 rendszere
csillapítja a forradalmi láz fundamentalizmusát, de inkább utat kerestek a
mulláh-k rendszerének megdöntésére.
Majdnem minden szomszédos állam között vannak területi viták.
Irak és Irán a Satt-el-Arabon átvonuló határt vitatja, és néhány perzsa-öböli
sziget hovatartozását. A szuperhatalmak felfegyverezték Irakot, számolva, hogy
az agilis Szaddám Husszein64 Perzsiára ront és félreállítja a
mulláh-kat. A perzsák, hála bőséges olajtermelésüknek „up to date“65 bírták
tartani fegyverzetüket. Az 1980 szeptemberében megindult háborúba mindkét fél a
legkorszerűbb fegyverekkel indult. Az eredmény: számtalan halott és még több
sebesült lett, de sikert egyik fél sem bírt kicsikarni. Nyolc éves vérengzés
után mégis a józanész győzött és befejezték a háborút – döntetlenül.
Egy társadalmi rendszer általában négy-öt emberöltőn át
uralkodik, majd idejét múlva új rezsimnek kell átadnia helyét. A bolsevizmus
nem tartozott az időszerű rendszerek közé, mert a 20. század liberális
korszellemébe ütközött. A több mint 70 éves fennállását csak konkurenseinek: a
nemzetiszocializmusnak és a liberalizmusnak köszönhette, hogy a Szovjet
Birodalom Amerika kombattánsa lett Németország ellen. A háború végén az
eurázsiai Szovjet Birodalom, angolszász partnerei révén Európa közepéig
nyomult, majd megtartotta magának a meghódított Európa felét. A győzelem és
területgyarapodás megemelte a rendszer presztízsét évekre. Amerika ügyetlen
politikája következtében Kínában is győzött a kommunista rendszer. Vagy talán
jobban tartott a washingtoni háttérhatalom egy nemzeti, mint egy kommunista
Kínától? Az ötvenes években fellángoltak a keletnémetek, lengyelek, magyarok
szabadságharcai. Csak egy szikra hiányzott, hogy Moszkvában is lángra kapjon a
szabadság tüze. De Washington cserbenhagyta a szabadságharcosokat.
Mao halálával 1976 Kínában véget ért a kommunista gazdasági
rend. A pártfunkcionáriusok nagy része belátta: ha Kína lépést akar tartani a
nemzetek közötti versenyben, akkor át kell térnie a kor időszerű gazdasági
rendszerére, a szabad piacgazdaságra, minden magasabb civilizáció rendszerére!
Már Mao utolsó napjaiban a reformerek kerültek túlsúlyba a központi
bizottságban. Halála után pár napra letartóztatták az özvegye körül
csoportosult négyesbandát,66 és süllyesztőbe tették Mao maga
választotta utódát Huá Kuo-fenget,67 Az alacsony növésű Teng
Hsziao-ping68 lett a főnök.
Ebben az időben vizitelt egy afrikai hatalmasság Pekingben,
aki segítséget kért, hogy megvalósíthassa Mao rendszerét hazájában. „Verje ki
ezt a marhaságot a fejéből!”, tanácsolták néki a kínaiak, mert ők már pórul
jártak a szocialista tervgazdálkodással, ezzel hazaküldték.
A parasztok visszakapták földjeiket, az iparosok és
kereskedők saját üzletet nyithattak. A nagyüzemek egyelőre állami kézen maradtak.
Természetesen a bankok, a vadkapitalizmus fundamentumai továbbra is az állam
monopóliumai maradtak. Rövid időn belül szerény jólét mutatkozott Kínában. A
viszonylagos gazdasági szabadság megváltoztatta a polgárok gondolatvilágát.
Kína nem tartozik a nyugati kultúrkörbe, de a nyugat liberális korszelleme ide
is behatolt. A 80-as évek végére a párthierarchiának ellenzéke formálódott,
amely a politikai élet demokratizálódását követelte. Bátor fiatalok, közöttük
sok főiskolás nap-nap után tüntetett országszerte és Peking központjában, a
Tienanmen téren.69 Pekingben már százezer felett voltak, akik a
politikai szabadságjogokért szálltak síkra. Plakátokon és faliújságokon
fasisztának nevezték a vezetést. Igazából az új rezsim, szabad piacgazdasággal,
de irányított politikai rendszerrel, közelebb áll a fasizmushoz, mint a
bolsevizmushoz vagy a liberális demokráciához, még ha kommunistának vallja is
magát! A politikusok könnyen megváltoztatták a gazdaság irányát, de hatalmon
akartak maradni! Ezért tartották meg a politikai diktatúrát, fátylat borítva
Mao kilengéseire, nem rakták az őt megillető helyre, ahogy az oroszok
Sztálinnal tették. A dolog lényegében rejlik, hogy hosszabb időbe telik, amíg a
szabad prosperáló gazdaság egy időszerűtlen politikai szisztémát magához
idomít. Végül az időszerű mégis felülkerekedik az idejétmúlton. De meddig marad
a liberális demokrácia időszerű? Ez már más kérdés!
Aztán 1989 őszén megmutatták Mao tanítványai, kik az urak a
Tienanmen téren. Páncélosokkal hengereltették le a tüntetőket. Állítólag 3600
halott maradt a Mennyei Béke Terén.
Ma negyven évre a szabadpiaci gazdaságra váltás után, Kína a
kor legjobban fejlődő nemzete.
Szovjet-Oroszországban is az öreg bolsevikok természetes
kihalása után kezdődött a változás. Miután Brezsnyev,70 a
Hruscsovot követően hosszú évekig hatalmon lévő pártfőnök 1982-ben meghalt,
rövid egymásutánban, két másik aggastyán vette át hivatalát, akik
hivatalballépésük után egy-egy évre elhaláloztak. Ezek után 1985-ben Gorbacsov71 lett
a párt főtitkára. Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát,72 ami
emberiesebb bolsevizmust kellett volna, hogy hozzon a rendszer megdöntése
nélkül. Végül be kellett látnia, mint Nagy Imrének, vagy Dubcseknek, hogy a
bolsevizmus megreformálhatatlan, mert a bolsevizmus magában hordozza az
embertelenséget.
Három éves peresztrojka, illetve fél reform múltán, a Szovjet
Birodalom méginkább stagnált, mint azelőtt. Főleg a gazdaság. A hetvenéves
szovjeturalom nem bírta polgárai életszínvonalát a harmadik világ színvonala fölé
emelni. Pedig a Szovjet Birodalom egymagában is a világ egyhatodát uralta,
minden természeti kincsével és adottságával. Gazdasága mégsem bírt a nyugati
civilizáció országaival versenyezni. Csak hadiiparának sikerült néhány
kimagasló gyilokszerkezetet előállítania, de épp a haditechnika fejlődése
ébresztette rá a szovjet vezetőköröket, a szovjet gazdaság reménytelen
elmaradottságára. Amikor az amerikaiak próbálkozni kezdtek egy
antirakéta-rakéta kifejlesztésével, ezzel már nem bírtak lépést tartani. Gorbacsov
megpróbálta az amerikaiakat antirakéta-tervükről lebeszélni. Ez ügyben többször
találkozott Reagan73 amerikai elnökkel. Reagan az emberi jogok
érvényesítését követelte a Szovjet Birodalomban, így mindketten mellébeszéltek.
Az ukrajnai Csernobilban 1986ban egy áprilisi hét végen,
különböző szerencsétlen balfogások következtében felrobbant egy atomreaktor. A
katasztrófa több ezer halálos áldozatot szedett az elkövetkező időkben, több
száz négyzetkilométer területet tett lakhatatlanná évekre. Gorbacsov ekkor
döbbent rá: egyetlen szovjet vagy amerikai atombomba eme katasztrófa
százszorosát idézné elő. Egy atomháború minden bizonnyal minden földi életet
kioltana, amit egyetlen szerencsétlen melléfogás vagy zavaros elme minden
pillanatban előidézhetne. Feltehetőleg ezen felismerés után egyeztek meg
Washingtonban, bizonyos atomtöltetű rakétáik visszavonásáról, majd Moszkvában
aláírtak erről egy egyezményt. Ezután kivonták rakétáikat Európából és egymás
felügyelete mellett, megsemmisítették őket.
Gorbacsov 1988 nyarán az ősszovjet 5000 delegátusát
konferenciára hívta. Megnyitó beszédében biztatta a delegátusokat indítványai
megvitatására. Utoljára 50 évvel ezelőtt ülésezett ez a kongresszus. Akkor
persze nem volt helye a vitának, csak Sztálin terveit kellett egyhangúan
megszavazni. A bolsevikok pártja, hatalomra jutása óta első ízben engedélyezte
a vitát! Természetes, hogy a párton belül frakciók keletkeztek. Az egyik
oldalon álltak a reformerek Jelcin,74 az egy évvel előbb
kiebrudalt moszkvai párttitkár mellett. A reformok ellenzéke a Szovjet
Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, Ligacsov75 körül
csoportosult. Gorbacsov a mérleg közepét tartotta. A néhány bátor kivételével
az elvtársak többsége óvatosan tendált. Nem lehet előre tudni, melyik oldal
kerekedik felül, aztán majd: bumm-bumm, vagy szerencsésebb esetben Szibéria.
Gorbacsov javaslataira nyugodtan lehetett bólogatni, úgysem tartalmaztak újat,
csupán az eddigi gyakorlatot ratifikálta: a legfelsőbb pártfőnök, aki eddig is
egyedül vitte a szót, ezen túl átveszi az államfői tisztséget is. Ezen kívül a
helyi párttitkárok kapják meg a helyi hivatalok vezetését. Nahát elvtársak, a
párt ugye gondoskodik az alsóbb káderekről! A kongresszus minden újítást
elfogadott és Gorbacsovot a Szovjetunió államelnökévé választotta. Az új kurzus
legitimálására, vagy a konzervatívoktól való félelem miatt, 1989. márciusra
általános választásokat írtak ki. Ezeken a választásokon a mandátumokért több
jelölt is indulhatott, igazi alternatív választási lehetőségekkel. A vita szabadsága
mellett, a legfontosabb változás a szovjetrendszer történetében! Mert az eddigi
választásokon csak a párttól előre kijelöltek listáját kellett az urnákba
dobni, ha a szavazó nem akarta magát reakciós, ellenforradalmár vagy hasonló
kártékony elemként leleplezni! Gorbacsov a legmagasabb állami és párthivatalban
elég hatalmasnak gondolta magát a Szovjet Birodalmat saját meglátása szerint
átformálni. Megtartani a kommunista párt vezetőszerepét, de a nemzetgazdaságot
a szabadpiac törvényei szerint alakítani.
A választások előtt igazi választási harc alakult ki
országszerte. Az 1989. márciusi népszavazás aztán győzelemre vitte a
reformistákat. Jelcin választókörzetében a szavazatok 89% át nyerte el.
Leningrádban és az ukrán Kijevben majdnem minden pártbürokrata kiesett,
elvesztve hivatalát. Sok ismert ellenzéki, mint a száműzött atomfizikus
Szaharov76 jutott mandátumhoz. Az új képviselők már nem voltak
a pártvezetés bábjai. Ők gondoskodtak aztán a reformok és egy plurális
államgépezet megvalósításáról. A választásokat követő évben törölték az
alkotmányból a kommunista párt egyeduralmi igényét, utat nyitva ezzel a
többpártrendszernek.
Az oroszországi liberalizálódás a szovjettől megszállt
országokban széles visszhangra talált. A kommunista párt egyeduralma megszűnésével
a közép-kelet-európai népek kezdték lerázni a szovjet kényszerzubbonyt.
Lengyelországban már tíz évvel előbb 1980 őszén, egy áremelés
miatt az egész ország általános sztrájkba lépett. A sztrájk központja a
gdanszki hajógyár lett, ahol a munkások a kommunista szakszervezet helyett
megalapították saját független szakszervezetüket, a Szolidárnost.77 A
rezsim, hogy a népet munkára bírja, hosszú tárgyalások után elismerte a
független szakszervezetet. De a következő évben Moszkva nyomására egy tábornok
államcsínnyel vette át a hatalmat Lengyelországban. Kihirdettette a
szükségállapotot, betiltotta a Szolidárnost és internáltatta vezetőit. Az
erőszak ellenére a Szolidárnos mindinkább ellenzéki mozgalommá vált! Az
oroszországi olvadás idején, az 1989-es választásokon a Szolidarnos
ellenzékként lépett fel és megnyerte a választásokat a kommunisták ellen. Az új
kormányt már a Szolidárnos állította, ezzel vége szakadt a kommunista
diktatúrának, de a szovjet megszállók elvonulására még várni kellett a lengyeleknek.
Az 1956-os felkeléssel a magyarság bizonyította, hogy a
kommunizmust csírájában elveti. A felkelés leverése utáni évben az egész nemzet
csodára várt: Moszkvai forradalomra, amely a bolsevizmust megdönti, vagy a
szuperhatalmak közötti háborúra, melyben Amerika szétveri a Szovjet Birodalmat.
A szputnyik-sokk után jött a rettenetes felismerés: Magyarország valószínű
évtizedekre a Szovjet karmai között marad! Így kénytelen volt a Kádár-klikk78 féle
gulyáskommunizmussal megelégedni. A nyolcvanas évek végén Moszkva maga
cseréltette le régi lakáját, Kádárt, a fiatalabb és hajlékonyabb generációval.
A fiatalok időben észlelték, hogy a szovjet csillag hullófélben van. Gyorsan
eldugdosták apáik vörös zászlóit a padlás mélyére és magyar szocialistákká
vedlettek át, hallani sem akartak a kommunista pártról. Mások a vörös nyakkendő
helyett, választékos kék-piros csíkos slipszet kötöttek nyakukba és a liberális
demokrata pártban találtak otthonra. A szabadságharc kitörésének 33.
évfordulóján, harangzúgás és a nép örömkönnyei közepette a népköztársaság
Magyar Köztársasággá lett. Az 1990-es szabad választásokon az újonnan alakult
polgári pártok a szavazatok 91% át kapták. Remények szerint egy nemzeti
jobbközép koalíció került kormányra. A szocialisták -már nem kommunisták-
9%-kal és melléjük szegődött liberálissá vedlett elvtársaik ellenzéket
alkottak.
A jobbközép koalíció felhatalmazást nyert a nemzet döntő
többségétől, a magyar jogállam restaurálására, az ország közel 1000 éves
törvényei alapján és a nemzeti szuverenitás helyreállítására! Igaz, az új
kormánynak óvatosan kellett munkához látnia, nehogy veszélybe hozza az
elérteket. A Vörös Hadsereg még mindig az országban tartózkodott és a
megszállók kivonulásáig nem igazán szabad Magyarország.
Az újonnan választottak már megválasztásuk előtt alkuba
bocsátkoztak a kommunistákkal az úgynevezett „kerekasztal konferencián”. Az
akkor még ellenzéki pártvezetők mentelmi jogot biztosítottak a diktatúra alatti
törvénytelenségek elkövetőinek. Mert a kandidátusok többsége bármely színben is
indult, a megszállóktól formált vezető réteg gyerekeiből, unokáiból került ki.
Bármely pártra szavazott is a nép, a rendszerváltásból csak generációváltás –
módszerváltás lett. Bár liberális köntösben a régi nomenklatúra megtartotta
pozicióit.
Az első választásoknál nem lehetett megakadályozni, hogy
néhány ötvenhatos, antikommunista vagy nem kompromittált egyén is a parlamentbe
jusson, akik nem kötöttek kompromisszumot és a megszállók hóhérait bíróság
előtt akarták látni! Sebtében megszületett az amnesztiatörvény, amit a
képviselők többségben elfogadtak. Ezért az első megrovást maga Wiesenthal79 nácivadász
küldte, de megnyugtatták. Mert az amnesztia csak a magyarokon elkövetett
embertelenségekre vonatkozik. A „háborús bűntettek” természetesen továbbra is
büntetendők maradtak! Wiesenthal úr pedig nem kukacoskodott tovább.
Ha már a kommunistákkal kompromisszumot kötöttek a
neodemokraták, miért ne kötöttek volna a kapitalistákkal is? Még a választások
előtt együtt utaztak szocialisták és polgáriak London Citybe, ahol megfogadták
ama 20 milliárd dollár járadékainak további fizetését, amit a szuperbankárok, a
kommunistáknak uzsorakamatra kölcsönöztek. Úgy okoskodtak az neodemokraták,
hogy az államosított javak privatizációjából befolyt összeggel törleszthetik a
külföldi adósságot. A kárpótlási törvény aztán kis borravalóval kezelte le a
negyven évvel ezelőtt államosított javak volt tulajdonosait, majd
elkótyavetyélte e javakat főleg multinacionális cégeknek. Remélve, hogy a
multik majd fellendítik a gazdaságot. Ez a remény csak részben vált be. Néhány
cég beköltözött az alacsony bérek miatt. Mások felvásárolták a konkurens üzemet
és leállították. A munkanélküliekről gondoskodhatott az állam! Néhány
vállalatot a titkárelvtárs, elnökelvtárs vagy hasonló belevaló kortársakból
alakult egylet szerzett meg. Baj többek között, hogy ezek az elvtársak nem
szaktudásuk, inkább párt béli összeköttetéseik révén kapták pozícióikat. Így
aztán úgy gazdálkodnak, mint eddig, ami már egyszer a tönk szélére juttatta az
egész rendszert. De ezek az üzemek legalább magyar kézben maradtak! Most már
csak remélni lehet, hogy az igazgató urakká avanzsált elvtársak előbb
beletanulnak a mesterségbe, mint mielőtt végképp megbukunk. Mindnyájan! Ez a
volt keleti blokk országainak nyavalyája. Ez hátráltatja gazdasági
fejlődésüket, amíg a hazai vállalkozók meg nem tanulják a felelősségvállalást,
de az érvényesülés taktikáját is. De mielőbb tanulják meg! Végül is a magyarok
és szászok sem butábbak, mint az osztrákok vagy svábok!
A privatizációból befolyt pénz aztán elszivárgott valahová,
mint a kommunisták felvett adóssága, hanem az eddigi adósság közben
megduplázódott. Persze egy nemzeti kormány ügyészsége számonkérhetné hogyan
jutottak a volt nomenklatúra leszármazottjai sokmilliárdos vagyonaikhoz. Nem
csoda, hogy csak a nemzeti szótól is rettegnek, mint ördög a szenteltvíztől.
Nem törődve a világkommunizmus válságával, a Német
Demokratikus Köztársaság haszonélvezői nagy dáridóval ünnepelték kiváltságaik
40 éves jubileumát. Amíg az elvtársak ünnepeltek, részországuk fiatalsága
tömegesen menekült Magyarországon és Csehszlovákián át Nyugat-Németországba. A
párt Kelet-Berlinben szervezett felvonulásai nemsokára a rendszer elleni
tüntetésekké váltak. „Wir sind das Volk”80 vágták a tüntetők a
pártfejesek képébe, amikor a nép nevében ágáltak, még ezek engedményekre nem
voltak hajlandók. Elsőnek Moszkva fő helytartója mondott le, néhány nap múlva
utóda. A tüntetők nyomására kénytelenek voltak a kommunisták 1989. november
9-én a nyugati határokat megnyitni, és még aznap a berlini falat néhány helyen
áttörni. Kelet-Berlinben megalakult a nemzeti felelősség kormánya, amely a
szabad választásokat előkészítette, ami a két német állam egyesüléséhez
vezetett.
Hihetetlen, hogy a nyugatnémet Parlamentben akadt néhány
nemzetközi, kozmopolita figura a zöldek, szocialisták, liberálisok táborában,
akik az újraegyesítés ellen kardoskodtak! Nagy-Britannia miniszterelnöke, a
„vashölgynek” titulált Lady Thatcher81 a szövetségeseknél -akik
egyúttal Németország szövetségesei is voltak- próbálta elgáncsolni az
újraegyesítést82 de az új orosz demokratikus törvényhozás is
kemény maradt és visszaadta Közép-Európa szabadságát. A német egyesülés minden
fondorlat ellenére 1990. október 3-án megvalósult, amit nemsokára Európa
egyesülése követett.
Az úgynevezett Kettő-plussz-Négyes-Szerződés ratifikálta a
két német állam és a négy megszálló hatalom között az újraegyesülés tényét.
Egyúttal a kibővült Német Szövetségi Köztársaság lemondott minden elvesztett
volt birodalmi területről, továbbá az ABC fegyverek gyártásáról és
birtoklásáról. Végül a szerződés 370 000 főre korlátozta a német hadsereg
létszámát és megtiltotta, hogy más NATO-tagországok hadseregei tartózkodjanak a
volt szovjet zóna területén.
Az angolszászok mindenesetre megtartották jogukat, hogy
továbbra is csapatokat állomásoztassanak Németország területén, mert
békeszerződést máig sem kötöttek az egyesült Németországgal. Így a szövetségi
kormány kénytelen a Bilderberg Társaság utasításait követni, ha nem akarja,
hogy a megszállók kedvük szerint leváltsák.
A szovjet hadsereg elhagyta Csehszlovákiát, Magyarországot,
Németországot, végül Lengyelországot. Oroszország önkéntes kivonulása a
közép-kelet-európai területről, hosszú távon az orosz politika értékes invesztíciója
lesz! A megszállók elleni tartózkodás idővel erkölcsi elkötelezettséggé válik
és egyszer majd Oroszországnak is szüksége lesz jó barátokra!
Prágában az 1968-as okkupáció 21. évfordulóján kezdődtek a
rendszer elleni tüntetések. Az első megmozdulást még szét tudta oszlatni a
karhatalom, de a felvonulások naponként ismétlődtek. Végül százezrek követelték
a demokráciát. A hatalom birtokosai új kormányt alakítottak, amelybe
partnerként bevettek néhány ellenzéki politikust. Fokozatosan mind több pozíciójukat
kellett a kommunistáknak feladni, 1989 végén a miniszterelnöki széket is át
kellett engedniük az ellenzéknek. Aztán az 1990-es választásokon a szavazók
végképp elvetették a kommunizmust.
A csehszlovákiai változásokkal párhuzamosan a szlovákok kezdték
függetlenségüket és a föderáció feloszlatását követelni. A második világháború
után Csehszlovákia kiűzte a hárommillió feletti német kisebbséget az országból,
ezért már nem volt szükség a szlovákokra, a szláv többség biztosítására. Talán
maguk a prágai politikusok is konstatálták a Cseh-medence kedvező geopolitikai
fekvését, hogy kevés potenciális háborúnak áll útjában. Viszont Szlovákiával
összekötve minden háborúba belesodródik! Így mindkét nemzet népszavazással a
különállás mellett döntött és 1993. január elsejével két szuverén állam
keletkezett; a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság.
Szlovákiának joga volt kilépni Csehszlovákiából. Szlovákia
déli határa több százezer magyart választ el anyaországától. Nekik nincs joguk
anyaországukhoz csatlakozni? Mert ahogy a szlovákokat, a magyarokat sem
kérdezték meg, akarnak e csehszlovákok lenni? Azon kívül mind Szlovákia, mind
Magyarország mindkét világháborúban egyazon oldalon álltak. Feltehetőleg a
győztesek emberi jogai a magyarokra nem vonatkoznak!
A Bolgár Kommunista Párt reformszárnya leszavazta sokévi
főtitkárát, majd korrupció vádjával bíróság elé állították. Egyúttal
engedélyezték a sajtószabadságot és a következő választásokon az ellenzéki
pártok is indulhattak. Ezzel Bulgária a pluralizmus útjára lépett.
Albániában az ultrakommunista Hodzsa utódai elég rugalmasak
voltak észrevenni, hogy a kommunizmus ideje lejárt, és siettek átadni helyüket
a többpártrendszernek.
Egyedül a Romániát uraló Ceausescu83 proletárcsalád
nem akarta megérteni, hogy idejük lejárt. Mint a más vörös diktátorok,
Ceausescu is tervbe vette Románia ipari országgá alakítását. A nagy cél
érdekében talán a legnépszerűtlenebb intézkedése volt a lakások hőmérsékletének
leszállítása 19 C°-ra. Az átfagyoskodott telek számával nőtt a nép gyűlölete a
diktátorral szemben. Utolsó agyrémként a kisebb falvak lerombolását és lakóinak
központi szocialista városokba telepítését tervezte. A terv főleg a magyar és
német kisebbség körében adott okot aggodalomra, hogy erdélyi hazájukból
Romániába telepítik őket. Tőkés László84 a temesvári református
gyülekezet lelkésze, nyilvánosan kritizálta a falurombolást, és tiltakozó
interjút adott a Magyar Televíziónak. Ezért az állambiztonsági szervek le
akarták tartóztatni, de a református gyülekezet tagjai körülvették a templomot
és a paplakot, hogy megvédjék papjukat. Az első éjjelen az állambiztonság
emberei tűzoltófecskendőkkel próbálták a híveket szétkergetni, nem sok
sikerrel, mert a következő napon nem csak a magyarok, már a németek és románok,
egész Temesvár tüntetett.85 A biztonsági szervek a tömegbe
lőttek és megöltek sok tüntetőt. Ennek hírére az indulat átterjedt Aradra és az
erdélyi városokra. Ceausescu Bukarestben rendszere melletti szimpátiatüntetésre
tereltette össze a népet. Amikor beszélni akart, a tömeg mindjobban becsmérelni
kezdte: „Tűnj el! Te patkány!” A tüntetők már a rádiót, az állami hivatalokat
és az elnöki palotát kezdték ostromolni. Ceausescu tényleg kénytelen lett
eltűnni! Felesége elhúzta a mikrofontól, és helikopteren szöktek meg a népharag
elől. A rádió- és tévéstúdiókat megszállták a felkelők. Az állambiztonságiak
még tartottak néhány középületet, de a katonaság a nép mellé állt. Amíg a nép
és a hadsereg alsó egységei az állambiztonsági bandák ellen harcoltak,
Ceausescu volt talpnyalói megalakították a Nemzeti Megmentés Frontot, és
magukhoz ragadták a hatalmat. Volt főnöküket detronizálták, egyben
elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Amikor Ceausescuék helikopteréből kifogyott az üzemanyag,
autóstoppal igyekeztek tovább állni, de belefutottak a forradalmi hadsereg
egyik őrhelyébe. A katonák másnap, 1989 karácsony napján bíróság elé
állították, és halálra ítélték mindkettőjüket. Ahogy a Ceausescu-házaspárt
kivezették a rögtönzött tárgyalóteremből, a körülálló kiskatonák a falhoz lökték
őket és gépkarabélyaik egész tárát rájuk lőtték. Így nyilvánult meg az egyszerű
polgárok gyűlölete a diktátor-pár iránt.
Más kommunista diktatúrában vér nélkül zajlott le a
rendszerváltás, ez indokolja a régi rendszer reprezentánsainak, illetve
leszármazottjaik nagy részének újbóli szerephez jutását. Furcsa, hogy
Romániában, ahol népfelkelés söpörte el a diktátort, még kétesebb figurák
szerezték meg a hatalmat, mint máshol. Valószínűleg minden rendszernek szüksége
van arra az 5% fortélyos, akarnok emberre, amely a többi 95%-ot kormányozni
tudja; a demokráciának éppúgy, mint a diktatúrának.
A Hitler-Sztálin-paktum 50. évfordulóján, 2 millió tüntető
alkotott élő láncot mindhárom balti államon keresztül, északtól délig,
követelve állami szuverenitásuk visszaállítását. Más szovjetköztársaságok is
várták az alkalmat a kilépésre a szovjet szövetségből.
A szovjet kormány ellensúlyozásként minden tagköztársaság
részére elfogadható megoldást keresett a birodalom összetartására, amikor az
antireformisták 1991. augusztus közepén Moszkvában puccsoltak. Gorbacsov
helyettese, Ligacsov és néhány konzervatív bolsevik társa, kihasználva
összeköttetéseiket a titkosszolgálattal, meg más magas rangú
szovjettábornokkal, harckocsi-alakulatokat vezényeltek Moszkva utcáira. Megszállták
a hírközlés épületeit és kijárási tilalmat rendeltek el. Gorbacsovot, aki a
Krímen épp szabadságát töltötte, háziőrizetbe vették.
Az Orosz Részköztársaság óriási többséggel választott elnöke,
Jelcin és a reformisták a Fehér Házban,86 az orosz parlament
épületében gyülekeztek. A moszkvaiak ignorálták a kijárási tilalmat és a
puccsisták ellen tüntettek. Néhány tank megindult a Fehér Ház megszállására, de
az első molotov-koktélok87 röptével Jelcin, illetve a szabadon
választott orosz képviselők oldalára álltak. Utána több egység parancsnoka
tagadta meg a puccsisták parancsát az orosz parlament lerohanására. A
puccsisták magukra maradva, három nap múltán feladták tervüket.
Az Orosz Részköztársaság Parlamentje, a Legfelsőbb Szovjet
ellen fordult, ahol a puccsisták székeltek! A képviselők követelték a
kommunista párt féle bűnszövetkezet betiltását. Gorbacsov -közben a
házőrizetből kiszabadulva- védte pártját: „Be akar tiltani egy pártot, amelynek
18 millió tagja van?” Hány karrierista és hány kommunista van ebben a pártban?
Kérdezték vissza. Jelcin, az Orosz Föderáció elnöke pontot tett a vita végére,
felemelve jobb karját: „Ezzel a tollal írtam épp alá a kommunista párt
betiltását az Orosz Föderációban!” A bolsevizmus 1991 végén egyik napról a
másikra letűnt a világ színpadáról! Csak néhány haszonélvezője siratja vissza.
Ukrajna, Fehér-Oroszország, Azerbajdzsán kiléptek a szovjet
föderációból. Észtország, Litvánia, Lettország még 1991 augusztusában, a
legfelsőbb Szovjet beleegyezésével váltak függetlenné, és kivonultak a balti
államokat megszálló szovjet egységek.
A szovjet konkurens széthullásán nem bánkódtak volna
Washingtonban, de mi lesz, ha a szovjet atombombák avatatlan kezekbe kerülnek?
Támogatták is Gorbacsovot a végsőkig. Igazán, vagy csak látszólag, ki tudja?
Orosz - amerikai bábáskodással 1991. december elején megalakult a FÁK
(Független Államok Közössége): Oroszország, Fehér-Oroszország és Ukrajna
szövetsége, melyhez nemsokára Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán,
Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán is csatlakoztak.
Gorbacsov 1991 szilveszterén lemondott megszűnt hivataláról ezzel a Szovjet
Unió végleg megszűnt.
A Szovjet Birodalom széthullásával Amerika lett a hidegháború
győztese. Egyedül lett a világ rendőre, hogy a világot Novus Ordo
Saeculorum-ával88 globalizálja, ha ugyan az Egyesült Államok
nem jut maga is koldusbotra a globalizáció erőszakolásával.
Az első világháborút követően az antant nagystílűen
megjutalmazta szerb és román szövetségeseit, akkor is, ha az új határok a népek
önrendelkezési jogára fittyet hánytak. Szerbia megkapta Albánia felét, a magyar
Bácskát és a Bánát felét, Boszniát, Hercegovinát, Horvátországot, Macedóniát és
Szlovéniát. Ebben az új államban a szerbek voltak az államalkotó kisebbség, de
az államvezetés nem törekedett egyetértésre a többi népcsoporttal. A második
világháborúban szétesett Jugoszlávia. Szerb csetnikek, a katolikus
Horvátország, kommunista partizánok, jó ég tudja hány csoportosulás harcolt
egymás ellen. A második világháború után föderációként élesztették újjá
Jugoszláviát. Belül Tito kemény kezétől kormányozva, kívül nemzetközi
létrehozóitól támogatva. Tito uralma alatt is a szerb maradt az egyetlen
etnikum, amely Jugoszláviát magáénak vallotta. Így Tito államszövetsége sem
bírta a szerb hegemóniát nélkülözni, a többi nemzetiségek sakkban tartására. A
kommunista diktatúrák megdőlésével a kilencvenes években ezen idegen érdekekből
létrehozott állam magától indult bomlásnak.
Tito szövetséges állama megalakulásakor a Koszovót 85% albán
lakossággal és a magyar népességű Bácskát, vagy ahogy a szerbek nevezik,
Vajdaságot, nem kezelték külön köztársaságként, de Szerbián belül autonómiát
kaptak. A koszovói albán parlament 1988-ban elhatározta kilépését Szerbiából,
hogy hetedik köztársaságként csatlakozzon a Jugoszláv Konföderációhoz. Mielőtt
a bácskai magyarok is a kiválás mellett döntenek, a Belgrádi Parlament 1989
márciusában megszüntette mindkét provincia autonómiáját, feloszlatta
parlamentjeiket, hogy a szerb hegemóniát biztosítsa. Amíg a magyarok
-anyaországi szolidaritás híján- lenyelték a szerb erőszakot, az albánok
általános sztrájkba léptek, teljes függetlenséget követeltek Belgrádtól.
Belgrád csak katonasággal tudta a lázadást elnyomni és rohamrendőrséget
állomásoztatott Koszovóban.
Az autonóm tartományok bekebelezésével és rendreutasításával
a belgrádi kormány nagy népszerűséget szerzett Szerbiában. A szocialistává
átvedlett kommunisták az 1991-es választásokon nyugodtan engedélyezhették az
ellenzéki pártok részvételét, így is többséget nyertek. A más uniós
köztársaságokat viszont elrettentették a koszovói események és a szerbek
hegemóniatörekvése. Horvátországban, Macedóniában, Szlovéniában a nemzeti
ellenzékre szavaztak. Nemsokára népszavazások határozták el a kilépést a
Jugoszláv Konföderációból. Először Szlovénia lépett ki 1991. júniusban. Rögtön
meg is indult az akkor még jugoszláv haderő a kitáncoló tag ellen. A szlovének
már a határon kilőttek néhány páncélost, erre a jugoszláv hadsereg két nap
múlva beszüntette a háborút. Ezután Horvátország, majd Macedónia léptek ki a
föderációból. Szerbia engedte Macedóniát saját útjára térni, hanem Görögország
emelt vétót nemzetközi fórumoknál, mert Görögországnak van egy Macedónia
tartománya, ezért Athén konfliktustól tartott az önálló macedón állammal, de az
új macedón kormány kiegyezett a görögökkel.
Horvátország keleti részén egy félmilliós bevándorolt szerb
kisebbség élt, amely Szerbiához kívánt csatlakozni. Belgrád támogatta és
felfegyverezte honfitársait, és segítségül küldte hadseregét. Amíg az épp
függetlenné vált Horvátország hadserege megszervezésével volt elfoglalva, a
szerbek elvágták a Dalmát-tengerpart déli részét Horvátországtól és megszállták
Kelet-Szlavónia részeit, majd a baranyai háromszöget, elkergetve baranyai
szülőföldjéről a horvát és magyar lakosságot. Két évvel később aztán elég
erősnek bizonyult a horvát hadsereg, hogy kiűzze a szerbeket Horvátországból.
Bosznia-Hercegovinában -mint más délszláv államokban- a
vallás egyben a nemzetiséget is jelenti. A 35-40% ortodox hitű a tartomány
keleti és északnyugati részein szerbnek vallja magát. A délnyugaton élő 15-20%
körüli katolikus - horvát. Az ország közepén a muzulmán többség a bosnyák vagy
moszlim, de utóbbiak szállásterületén szerbek és horvátok is laknak különböző
arányú szórványban. A szerbek anyaországukhoz kívántak csatlakozni, a horvátok
Horvátországhoz, a moszlimok saját államot akartak. Hónapokig vitázott a három
nemzetség a boszniai parlamentben. Közben viszonyuk egyre feszültebbé vált,
mert valamennyien többet követeltek, mint amennyi őket megillette volna!
Jugoszlávia bábái, a világháborúk nyertesei viszont megtiltottak minden
határigazítást. Miért is akarnának a szerbek Szerbiához, a horvátok
Horvátországhoz tartozni?89 Nyomást gyakoroltak az
anyaországokra, nehogy csatlakoztatni merjék honfitársaikat!
Fittyet hányva a fenyegetésekre, a boszniai szerbek 1992
márciusában proklamálták a Boszniai Szerb Állam megalakulását és csatlakozási
óhajukat Szerbiához. Előbb csak néhány szomszéd ház égett, ha a szomszéd vallása,
illetve nemzetisége megtűrhetetlennek ítéltetett. Azután kezdték a szerbek a
moszlimokat elkergetni. Aki nem sietett a költözködéssel, azt táborba
gyűjtötték. A moszlimok az ENSZ-től és az olajsejkektől kaptak támogatást, így
tudtak valahogy ellenállni a szerbeknek. Az ENSZ követelte a harcok
beszüntetését és a háború előtti status quo visszaállítását. A Szerbia elleni
szankciók meghiúsultak a biztonsági tanácsban Kína és Oroszország vétóin. Végül
a NATO-bombázók megsemmisítették a szerbek tüzérségi ütegeit a moszlimok
állásai körül, és kötelezték a résztvevőket egy államszövetségben élni, amelyet
mindannyian elutasítanak.
Koszovóban megismétlődtek a boszniai események. A 85% körüli
albán többség nem engedte magát a szerb kisebbségtől kormányozni. A szerb
rohamrendőrség praktikái ellen felélénkültek az UCK90 akciói.
Amikor a készenléti rendőrség már gyengének bizonyult, bevonult a szerb
hadsereg Koszovóba és kezdte az albán városokat szétrombolni, lakosait
Albániába vagy a szomszéd államokba kitelepíteni. A NATO ultimátumban
szólította fel a szerb kormányt a genocídium leállítására. Az ENSZ
békefenntartó egységeket ajánlott fel. A határidő lejártával, 1999 kora nyarán
a NATO bombaháborút indított a szerb városok ellen. A szerb kormány jó ideig
dacolt a NATO-val, mert Oroszország segítségében reménykedett. De a nagy
testvér nem volt olyan helyzetben, hogy a NATO-val szembe szegülhetett volna.
Azon kívül a cár már egyszer megégette kezét a szerbiai kalanddal, ami végül
Oroszország bolsevizálásához vezetett, melynek eredménye a mai állapot és a
birodalom hanyatlása lett. A NATO már fontolóra vette földi erők bevetését,
amikor a belgrádi kormány 79 nap után kivonta csapatait Koszovóból, átengedve a
tartományt az ENSZ rendfenntartó egységeinek. A látszat megőrzése kedvéért az
orosz ENSZ-kontingens néhány nappal ellőbb szállta meg Koszovó fővárosát
Prisztinát, amint erre ENSZ mandátuma feljogosította. A bevonulókat a szerb
lakosság üdvrivalgása, de az albánok káromlása fogadta.
A délszlávok tűrhetetlennek tartanak egy mozlim államot
Európa területén, mert előreláthatatlan bonyodalmak forrását sejtik benne,
nemcsak a Balkán, de egész Európa biztonságára is.91 Az
albánoknak vagy a bosnyákoknak sem, vallásuk, kultúrájuk nem közös a
szlávokéval és a szerb hegemóniát zsarnokságnak veszik. Hol itt az igazság? Ha
egyik fél igazsága érvényesül, elvész a másiké! A balkáni konfliktus az
ezredforduló után is tovább izzik az ENSZ rendfenntartó egységei mögött, amíg a
békecsinálók nem engedélyezik a határok megváltoztatását etnikai hovatartozás
alapján!
Utójátékként az új világrend szerkesztői Szerbia elnökét és
néhány szerb és horvát tábornokot háborús bűnösként a hágai bíróság elé
citáltak. Titón és partizánbandáin a horvát, magyar vagy német nemzetiségek
elleni gyilkosságait persze nem kérték számon, ugyanezen szövetségesei.
Az Irak-Irán közötti fegyverszünet megkötéséig csak az iráni
mullah-k dacoltak Amerika közel-keleti politikájával. A háború után két állig
felfegyverzett mozlim hadsereg állt a Közel-Keleten az iráni és az iraki. A két
szuperhatalom jóvoltából Irak a 80-as évek végére a térség legerősebb katonai
hatalma lett. Hadserege tüzérségben és személyi állományban háromszor,
páncélereje állítólag négyszer múlta felül Izrael hadkészültségét. A szakértők
a 90-es évek elejére számoltak az iraki atombomba elkészültével. Amerika Izrael
és Izrael Amerika -jelentette ki az amerikai elnök- amikor rájöttek, hogy
próbálkozásuk a „perzsa ördögöt a Belzebubbal” kifüstölni félre sikerült.
Iraknak a háború Perzsiával óriási adósságterhet rótt fel.
Csak az Egyesült Államok több tízmilliárd értékben szállított hadianyagot és
más javakat. A szovjetek felé sem lehetett kisebb a tartozás. Ekkora adóssággal
Irak államháztartása még az olajbőség ellenére is összeomlással fenyegetett! Mi
sem látszott egyszerűbbnek, mint a gazdag kuvaiti sejkek pénzével leírni az
adósságot. Az Arab-félsziget ősidők óta egyetlen államközösség volt, egységes
nyelvvel és vallással. Csak az első világháború győztesei darabolták szét
Arábiát gyarmatpolitikai érdekeikből egymással versengő államokra. Így nem
egész jogtalanul tekinti néhány arab ország a szomszéd területét sajátjának, és
a megosztás óta torzsalkodnak, az idegen hatalmak húzta határok
igazságtalanságain. E jogon szállta meg majd annektálta Szaddám Husszein
1990ben Kuvaitot óriási hadigépezetével. A sejk hadserege bearanyozott
fegyvercsöveivel épp elég volt, hogy az uralkodót és családját a határon túlra
eszkortálja, de komoly ellenállásra nem volt képes. A világ hírközegei rögtön
lamentálni kezdtek ezen a hallatlan agresszión! Egy rögtöni
ENSZ-határozat Kuvait azonnali kiürítésére szólította fel Irakot, majd
felszabadítását határozta el. Az Arab Liga országainak véleménye már megoszlott
a felszabadítás körül. Nyolc tagország az arab ügyekbe való idegen beavatkozás
ellen szavazott, tizenkettő akceptálta a határozatot. Irak kész volt az ENSZ
határozatát elfogadni, ha Izrael egyidejűleg teljesíti az ENSZ sokadik
határozatát a megszállt palesztin területek kiürítéséről, vagy legalább
tárgyalásokat kezd a kivonulásról.
Az amerikai diplomácia meggyőzte Szaúd-Arábia illetékeseit,
hogy Szaddám hódítási listáján ők lennének a következők. Igyekezzenek hát
országukat a felszabadítók akcióinak átengedni, amíg nem késő. A szaúdiak is
üzletemberek, cserébe hadseregük felfegyverzését kívánták, amit eddig az
amerikaiak megtagadtak. Egyiptom 7 milliárd dolláros adóssága elengedése árán
lépett az alliánsz táborába. A NATO-tagországok elküldték kontingenseiket. A
Bundeswehr-re92 már nem is volt szükség, de Németország 16
milliárd dollárral hozzájárulhatott a háború költségeihez. Végül az arabok nem
akartak izraeli seregekkel egy arcvonalba harcolni. Így Izrael, melynek
biztonsága végett kellett Irak hadigépezetét megsemmisíteni, kimaradt a
háborúból. A Szovjet Birodalom azidőben kissé roskadozott, ezért Moszkva
véleményét nem volt szükséges kikérni.
Az öbölháború néhány nap alatt lezajlott. Az USAF
Douhet-teóriája és technikája szerinti totális annihilációt alkalmazva, légi
fölényével93 megsemmisítette az iraki páncélosokat és
logisztikát. Közben lángba borultak a kuvaiti olajforrások. Természetes, hogy a
gyújtogatással egymást vádolják a riválisok.
A megvert irakiak közül csak kevésnek sikerült kimenekülnie
az infernóból. Felszerelésük mind a harctéren veszett. Most már nem
veszélyeztethetett Irak hadserege senkit. Mindezek ellenére az iraki rendszer
tartani bírta magát, Washington nagy bánatára. Mert az ENSZ mandátum csak
Kuvait felszabadítására jogosított, nem pedig az egész világ New World order94 alá
erőszakolására.
1.American way of life:
amerikai életstílus.
2.freedom and peace:
Szabadság és béke.
3.Mao Ce-tung
(1893-1976) a kommunisták győzelme után, 1949-től haláláig, Kína államfője és
teljhatalmú diktátora lett. Császári hivatalnokcsaládból származott és a
nobilis mandarin nyelvet beszélte, mint a kínai kommunista elit legtöbbje. Egy
vidéki palotában született, bár szülőházaként, a kúria helyett egy parasztházat
mutogatnak a népnek és a külföldi látogatóknak.
4.Csiang Kai-sek
(1887-1975) a Kuomintang állampárt, egyben Kína katonai és polgári vezetője.
5.Kuomintang Párt:
bal-nemzeti kínai párt. Tulajdonképpen Mao halála óta újra reneszánszát éli
Kínában, ha a rendszer kommunistának is vallja magát.
6.Ho Si-Minh
(1890-1969) a Vietnami Kommunista Párt alapítója, később Észak-Vietnam
diktátora.
7.Hoxha-Hodzsa Enver
(1908-1985), Albánia kommunista diktátora.
8.Montgomerry Bernhard
Law, of Alamein (1887-1976) brit marsall. Az angolszászok legsikeresebb második
világháborús stratégája.
9.Truman Harry Spencer
(1884-1972) az USA 33. elnöke.
10.Itt meg kell
említeni, hogy Közép-Németországban jócskán volt nagybirtok, amíg nyugatabbra
alig.
11.Containment:
Gátvetés, meggátlás.
12.Mc Carthy Joseph
Raymond (1909-1957) amerikai szenátor; kemény antikommunista volt.
13.Morgenthau M Henry
(1891-1967) bankár; a Roosevelt-adminisztráció pénzügyminisztere. Tervezete
szerint a német konkurens országát szét kell osztani a szomszédok között, mint
ezt Magyarországgal tették, a maradékot pedig agrárországgá degradálni.
14.Adenauer Konrad
1876- 1967 az NSZK első kancellárja.
15.Egy semleges
Németország korlátolt véderővel könnyen a Szovjet prédája lehetett volna. Az
ellen oldalon viszont az angolszászok inkább tartottak a német konkurenstől,
mint az oroszok!
16.Itt furcsa partneri
viszony alakult ki győztesek és legyőzöttek között, ami máig is tart. Két
szövetséges, akik nem kötöttek békét, pedig évtizedek óta szövetségesek,
partnerek és a hidegháború idején egymásra voltak utalva!
17.Mikojan, Anasztáz Ivánovics
(1895-1978) örmény születésű szovjet politikus. A szovjet kormányban különböző
magas pozíciókat töltött be.
18.Szuszlov, Michail
Andrejevics (1902-1982) szovjet politikus, a szovjet KP főideológusa.
19.Nagy Imre
(1898-1957) a szovjet megszállás első éveiben többször is miniszter, majd
miniszterelnök. Mint elhajlót kizárták a kommunista pártból. Az ’56-os felkelés
alatt újra miniszterelnök. Rövid második miniszterelnöki hivatali idejében
azonosult a felkelés céljaival, melyről később, az ellene lefolytatott bírósági
tárgyaláson újra bizonyságot tett. Hatodik volt a magyar kormányfők sorában,
akit idegen hatalmak vagy azok kiszolgálói kivégeztek.
20.A Szuezi-csatornát a
19. század közepén, egy nemzetközi konzorcium építette, főleg brit és francia
részvényesek pénzén. A csatorna államosításával az egyiptomi államháztartás egy
szerény pénzforrásra tett szert. A mai Egyiptom szegény ország, nincsenek
olajlelőhelyei, mint más arab országoknak, ahol az olajból befolyó bevételek
kiegyenlítik a kereskedelmi mérleget.
21.Malenkov, Georgij
Makszimilánovics (1902-1988) Sztálin személyi titkára. Sztálin halála után a
SZU miniszterelnöke, amíg 1957-ben Hruscsov leváltotta.
22.Szputnyik: Útitárs,
így nevezték az első mesterséges bolygót.
23.Castro Fidel (1927
–) kubai forradalmár. A forradalom győzelme után Kuba főembere.
24.Dalai Láma: polgári
neve: Tenzin Gyatso (1935) Tibet egyházi és világi fejedelme.
25.Bár Kína technikai
fejlettsége jóval Oroszország mögött állt, népessége már a század közepén félmilliárd
volt, ma több mint egymilliárd. Egy országot, amely ötször annyi lelket
számlált, mint a Szovjet Birodalom, Moszkva nem kezelhetett le úgy, mint
mondjuk, a hétmillió lakosú Bulgáriát.
26.Most, hogy mindkét
fél konstatálta, hogy nem sok szava van a világpolitikában, kibékültek. Ha ezt
ötven évvel ezelőtt teszik, ma jobban állna a világ és Európa sorsa!
27.Kennedy, John
Fitzgerald (1917-1963) az USA 35. elnöke.
28.később a
drótakadályok helyén falat vontak Berlin kelet-nyugati szektorai közé. A szovjet
zóna nyugati határán már régebben drótsövényt emeltek.
29.Az elnök testvérét
öt évvel később érte a gyilkos golyója. Fia, John John 1999-ben zuhant privát
repülőgépén partközelben a tengerbe, ahol halálát lelte.
30.Vietkong: a vietnámi
kommunista partizánhadsereg.
31.Johnson, Lyndon
Baines (1908-1973) az USA 36. elnöke.
32.A feudális kor
alattvalói sorából éppen szabadulva, a polgár szívesen vállalta magára a
nemesség eddigi kötelességét: az ország védelmét. Örömmel vonult hadba Napóleon
trikolórja alatt, már nem királyért, hanem „pour patrie et liberté” – a
„hazáért és a szabadságért”. Dédunokáik is lobogó zászlókkal indultak az első
világháborúba, nemzetük győzelméért. Csak, amikor a háborúnak nem akart vége
szakadni, unta meg a polgár a hadakozást. A második világháborúba még nemzeti
jelszavakkal bele lehetett ugratni, de a háború utáni gazdasági prosperitás
jólétpolgára már zaklatásnak tartja a gyakorlatozást a seregben! Először
Nagy-Britannia szüntette meg az általános hadkötelezettséget a 60-as évek
elején. Az Egyesült Államok a vietnami háború után szervezte át hadseregét
zsoldoshadsereggé. A jól működő szabad piacgazdaság még elég szolvens egy
hivatásos állomány finanszírozására, de olcsóbb is az államháztartás számára. A
kisebb létszámot kompenzálja az intenzívebb kiképzés és a modernebb
haditechnika nagyobb tűzereje. A politikusoknak is biztosabb a zsoldoshadsereg.
A zsoldos katona nem mérlegel háborús bevetése értelmén. Az urak a zsoldost oda
küldik, ahová kedvük tartja, amíg a polgárnak joga van tudni, miért szólítják
fegyverbe! Nem csupán saját kényelmességén múlik, hogy a polgár nem hajlandó
saját hazájáért síkra szállni. Az államhatalom esztelen háborúi éppúgy
megteszik a magukét a dekadencia érdekében. Ne felejtsük, hogy az általános
védkötelezettség egyben a demokrácia záloga. A zsoldoshadsereg idővel állam
lesz az államban, de a polgár akkor már nem polgár, csak alattvaló!
33.Rote Armee Fraktion:
Vörös Hadsereg csoport.
34.Brigate Rossa: Vörös
Brigádok.
35.König Konstantin II.
(1940) görög király 1964-től 1973-ig, azóta száműzetésben él.
36.Brandt, Willy
(1913-1992), igazi neve Frahm K Herbert. A háború alatt Svédországban
elítélték, mint szovjetkémet. A háború után átváltott az amerikai oldalra és
Berlin kormányzó polgármestere lett. Később német kancellár. Épp a megfelelő
ember volt a világ újjárendezői számára.
37.Mások az amerikai
kormányt tartják Izrael állam meghosszabbított karjának, mondván: az izraeli
farok, csóválja az amerikai kutyát.
38.Nasser Gamal, Abd el
(1918-1970) egyiptomi politikus, miniszterelnök, majd államfő.
39.A támadás utáni
hadüzenet is a 20. század egyik eltorzulása. Nemcsak Hitler indította
hadseregét preventív háborúra utólagos hadüzenettel Oroszországra, Wilson és
Roosevelt épp úgy hadat viseltek a központi hatalmak, illetve tengelyhatalmak
ellen, Amerika népe, illetve törvényhozása felhatalmazása nélkül, sőt ellen,
amikor ezek ellenfeleit minden eszközzel támogatták.
40.Ladinos: latinosz,
latin-amerikaiak.
41.Tete Fest: a
holdújév, az évben január 31re esett.
42.Norodom Sihanouk
herceg (1922-2012) előbb király, majd miniszterelnök, államfő, az exilkormány
feje, 1993 óta újra király Kambodzsában.
43.Vörös Khmer: először
a Vietkong testvérszervezete. Miután Kambodzsában hatalomra kerültek, túltettek
mestereik Lenin, Trockij, Sztálin tömeggyilkosságain. Egy anarcho-kommunista
ideológia alapján kiirtották rövid uralmuk idején saját népük legjavát.
44.Lon Nol (1913-1985)
kambodzsai politikus. Mint miniszterelnök elűzte Sihanouk elnököt. 1975 óta
emigrációban élt.
45.Pol Pot (1928-1998)
kambodzsai partizánvezér. A Vörös Khmer győzelme után miniszterelnök. Mint a
hatalom birtokosa, ő volt a kambodzsai népgyilkosságok fő felelőse.
46.A Vörös Khmer bukása
után még évekig terrorizálta Kambodzsát, de a hatalmat újra megszerezni már nem
volt esélye. Csak miután Pol Pot végelgyengülésben meghalt, oszlottak szét
terrorbandái. Most vált világossá, hogy az indokínai gerillamozgalmak külső
segély nélkül nem számíthattak a győzelemre.
47.Sadat, Muhammad
Anwar (1918-1981) Egyiptom államelnöke.
48.Jom Kippur - Lom ha
kippurim: Hosszú nap. A kibékülés és megbánás napja, a szabbat után a
legnagyobb zsidó ünnep.
49.Husain II.
(1935-1999) Jordánia királya.
50.Az olajtermelő
országok az áremelést a felhasználó országok magas vámtarifájával indokolták. A
vám a legtöbb országban magasabb, mint a nyersolajár, a szállítás és finomítás
költségei együttesen. A kormányok viszont ebből a pénzből építik és tartják
rendben az autóutakat.
51.Knesszet: Izrael
Parlamentje.
52.III. Makarios érsek.
(1913-1977) a ciprusi görögök függetlenségi harcának vezetője. A britek
elvonulása után Ciprus államelnöke.
53.cooperativa:
szövetkezet, szövetkezés a neolatin nyelveken.
54.Szabadkőmüvesek:
Kozmopolita, liberális, antiklerikális irányzatú titokzatos egyesület. Tagjait
a magasabb osztályok soraiból toborozza, akik egymás egzisztenciális
előmenetelét segítik. Kritikusaik szerint világ feletti gazdasági és politikai
uralomra törekszenek.
55.János Károly, Juan
Carlos (1938) 1975-2018 spanyol király.
56.Hombres del
Americanos: Amerika emberei.
57.EBEÉ: Európai
Biztonsági és Együttműködési Értekezlet.
58.Schah Pahlavi
Mohammed Reza (1919-1980) perzsa uralkodó, Sah In Sah, Királyok Királya: Perzsa
Császár.
59.Ajatollah Khomeini
Ruhollah (1900-1989) a perzsa síiták Ajatollah-nak nevezik legmagasabb egyházi
vezetőjüket. A Sah bukása után Khomeini Ajatollah lett az Iráni Iszlám
Köztársaság államfője.
60.Mullah: az iszlám
jog vagy hittudományok tudorainak címe.
61.Ahol az emberi
tudomány végződik, ott kezdődik a hit. Isten vagy az istenek emberi képzelettel
elérhetetlenek, pedig róluk minden vallás felvilágosítást ad, egyben magának
tulajdonítva az igazi üdvözülés zálogát. Tiszteljünk minden vallást, bár
mindegyik az emberi képzelet szüleménye a halál kijátszására, hogy a túlvilágon
újra örök életre jussunk. Az egyházak sok szociális feladatot vállalnak
magukra, ügyelnek az erkölcs és tisztesség megőrzésére. Vallásos embereknek
megkönnyíti a halált, mert a hívőre odaát az örök élet vár.
A liberális jólét az
aranyborjút imádja, nem érdekli a vallás. Mindenki szabadon választhatja
vallását, akár egyház nélkül is élhet. Mégis sokan keresnek a hitben
vigasztalást. Nem csoda, hogy virágzik a szektarianizmus és számtalan új vallás
keletkezik.
Amikor egy civilizáció
kora lejár, vele együtt vallása is időszerűtlenné válik, de ahogy a jóléti
társadalom is tűnőben van, az ember újra Istenhez fordul. Egyik újonnan
kibontakozó vallás, amelyik az új korszellemnek a legelfogadhatóbb, Istenhez
téríti a népeket. Az új vallás türelmetlen a konkurens vallásokkal éppúgy, mint
a saját dogmáitól elhajló szektánsokkal, ami tulajdonképpen a korszellem
velejárója, mert a középkor rációja csak egyetlen egyházat ismer.
Feltételezhető, hogy az
iszlám mai reneszánsza lelohad, amire a nyugati civilizáció és egyház
letűntével, az új egyház színre lép. Az új hit talán, egységes vallási és
kulturális közösségbe olvassza a népek nagy többségét. Ezzel egy időre békét
teremt.
62.Mudzsahedin: az
iszlám hit harcosa.
63.Bath Párt: Szíriában
és Irakban uralkodó párt, arab nacionalista elkötelezettséggel.
64.Husszein, Szaddám
(1937-2007) az iraki, arab-nemzeti Bath Párt vezére, majd Irak államelnöke.
Miután az angolszászok megszállták Irakot, egy kirakatperben halálra ítélték és
kivégezték.
65.up to date: korszerű,
modern.
66.Négyesbanda: Mao
özvegye, Csiang Csing és köre a gazdasági reformok ellenzéke. A reformisták
győzelmével perbe fogták, és halálra ítélték a négy főkolompost. De
megbánhatták tevékenységüket, és életben maradhattak, amíg kisebb kihágásokért,
mint ismételt biciklitolvajlásért halálbüntetés jár Kínában.
67.Huá Kuo-feng
(1920-2008) kínai politikus, Mao embere, hosszú éveken keresztül
miniszterelnök. Mao halála után néhány napig a párt elnöke.
68.Teng Hsziao-ping
(1904-1997) kínai kommunista - párt és állami funkcionárius. A központi katonai
bizottság elnöke.
69.Tienanmen Tér: a
Mennyei Béke Tere, Peking központi tere.
70.Brezsnyev, Leonyid
Iljics (1906-1982) Hruscsov bukása után a párt főtitkára és szovjet államelnök.
71.Gorbacsov Mihail Szergejevics
(1931) 1985-től az SZU KbP főtitkára. Módos parasztcsaládban született.
Kisgyermekként élte át a sztalini kolhozosítással járó éhínség korszakát.
Szerette volna a maradi szovjetrendszert megreformálni, de félmegoldásai csődöt
mondtak. Hála belátásának, Oroszország a korszerű plurális gazdasági és
politikai kurzusra váltott.
72.Peresztroika:
átszervezés, átépítés.
73.Reagan, Ronald
Wilson (1911-2004) az USA 40. elnöke.
74.Jelcin, Borisz
Nyikolajevics (1931-2007) Moszkva reformista párttitkára. Az első szabad
választáson óriási többséggel választották az Orosz Föderáció elnökévé.
75.Jegor, Kuzmics
Ligacsov (1920-?xy) szovjet politikus különböző magas beosztásokban. Gorbacsov
helyetteseként a későbbi, 1991. augusztusi, a reformok elleni puccskísérlet
kezdeményezője.
76.Szaharov Andrej
Dimitrijevics (1921-1989) orosz atomfizikus, az orosz hidrogénbomba egyik
mérvadó kifejlesztője. 1968 óta a liberalizálódás híve, ezért száműzték
Szibériába.
77.Solidarnosć-szolidárnos-Szolidaritás:
az első független szakszervezet a bolsevik uralom alatt, Lengyelországban
alakult meg.
78.Kádár János
(1912-1990) az 1956-os szabadságharc leverésével a szovjetek őt tették meg
párt- és kormányfővé. A háború előtt a budapesti józsefvárosi lokálokban, mint
konferanszié kereste kenyerét. Innen eredt talentuma Moszkva parancsait
tapintatosan tolmácsolni. Sikerült is neki helytartói állását 32 éven át
megtartani.
79.Wiesenthal, Simon
(1908-2005) a háború után szervezetet állított fel azon személyek felkutatására
és bíróság elé állítására, akik a zsidóüldözésben részt vettek.
80.Wir sind das Volk:
Mi vagyunk a nép!
81.Thatcher, Margaret
Hilda (1925-2013) (Iron Lady: a vas hölgy) konzervatív brit premier
(miniszterelnök).
82.Lady Thatcher nem
hordozhatta úgy szívén Lengyelország sorsát, mint hivatali elődje, Chamberlain.
A szovjet hadsereg továbbra is a lengyel átjáróra lett volna utalva, ha a
keletnémet terület megszállva akarta tartani.
83.Ceausescu, Nicolae
(1918-1989) a román Kommunista Párt Központi Bizottsága 1965-ben a párt első
titkárává választotta. Elvtársai átmeneti embernek szánták, mert nemcsak a
legfiatalabb, de a legbutább is volt közöttük. Paraszti ravaszsággal sikerült
neki megerősíteni pozícióját és nemsokára condukátornak (vezérnek) neveztetni
magát. Őkelme a suszter mesterséget tanulta ki. Felesége hat elemivel a Román
Tudományos Akadémia elnöke lett. Fia, Nicu, természetesen a papa székét volt
előirányozva örökölni!
84.Tőkés László (1957)
temesvári református lelkész. 2009 óta az erdélyi magyar kisebbség
EU-parlamenti képviselője, ahol népe szószólója – eddig kevés sikerrel!
85.Erdélyben a nemzeti
hovatartozás mellett vallási különbségek is vannak. A székelyek, illetve
magyarok reformátusok vagy római katolikusok. Az erdélyi szászok evangélikusok,
a bánáti svábok római katolikusok, a románok ortodox hitűek.
86.Fehér Ház: itt az
Orosz Föderáció parlamentjének épülete értendő, fehér márvány burkolata miatt.
87.Molotov-koktél:
könnyen égő folyadékkal töltött üveg, amibe kanócot dugnak. Ezt gyújtják meg,
mielőtt a célra dobják. A szegény ember fegyvere! Jó néhány szovjet tankot
égettek ki ezzel Budapest utcáin.
88.Novus Ordo
Saeculorum: A kor új rendje.
89.Holnap követelhetnék
a mexikóiak Kalifornia visszacsatolását Mexikóhoz, vagy a skótok önálló államiságukat!
90.UÇK (Sutira
çlirimtare e Kősó vés): Koszovói Felszabadító Hadsereg.
91.A Levante-ból
kiinduló hódító, a Balkánon lép európai területre. A támadást az egyesült
balkáni ortodox népek: bolgárok, görögök, montenegróiak, szerbek és románok
képesek lennének kellő európai támogatással feltartóztatni. Ezen délkeleti
front második arcvonalát a Déli-Kárpátok és a Dinári-Alpok mögött élő népek
képezik: erdélyiek, magyarok, szlovákok, horvátok.
92.Budeswehr:
Szövetségi Véderő, az NSZK hadserege.
93.A tankok ellen
urántartalmú lőszert vetettek be a világ újjárendezői, évszázadokra megfertőzve
vele Irak, Szerbia és Koszovó földjét, egyúttal saját katonáik egészségét, akik
közül sokan rákbetegek lettek, vagy már el is hunytak sugárfertőzésben. De ki
merné a győzteseket háborús bűnnel vádolni?
94.New World order: Új
világrend.
12.
Új világrend.
A háború utáni konjunktúra a 20. század második felében,
Amerika és a nyugat-európai népek aranykora volt. Európa kellemes jólétben élt
Amerika védnöksége alatt. A háborúban tőlük legyőzött vagy „felszabadított”
európaiak, kényelmesen alávetették magukat Washington gyámkodásának, delegálva
a védelem és a jövő gondját a tengeren túlra. Annyira, hogy már az önvédelmi
készség helyett a defetizmus regnál. A gazdasági boom és a győztesek praktikái
mind több, nem az európai kulturális körből származó idegen fajú népeket hoztak
az amúgy is túlnépesedett Európába. A bevándorlok, sőt leszármazottjaik nagyobb
hányada új proletariátust képez, mely igénytelenebb életkörülményekkel is
beéri, mint az őshonos lakosság. A dinamika hiánya pedig a stagnáció! Így
Európában is ugyanaz az identitásvesztés fenyeget, amiben Amerika szenved.1 Legelőbb ép a „győztes” Nagy-Britannia és Franciaország
városait töltötték meg különböző színű, szőrű népekkel. Ma (2015) Németországot
és Itáliát, nemsokára egész Európát lepik el idegen bevándorlók. Még be sem
fejeződött Európa elidegenesítése, már terrorhullámokat produkálnak a
bevándorlók másod, harmadgenerációs leszármazottjai, a jövő polgárháborúi
előjátékaként. Talán Európa sorsa mára épp olyan bizonytalanná vált, mint az
Egyesült Államoké?
Ma sem európai politológus, sem politikus, tulajdonképpen
senki nem érzi magát hivatottnak Európa jövője végett szót emelni, pedig ideje
lenne az új reneszánsz tervezésnek, mielőtt Amerika szétesik, vagy Oroszország
Európára lesz utalva.
A szovjet veszély megszűntével Amerika Európa feletti
gondoskodása és gyámsága feleslegessé vált. A NATO-ra, mely mindjobban a
nemzetközi finánchatalom eszközévé válik bolygónk feletti hatalma megszerzésére
sem, Európának sem, az Egyesült Államok népének nincs szüksége. Az Egyesült
Államok száz éven belül szét fog esni faji és nemzetiségi konfliktusokon. Ezzel
az a szupremácia, amit hatalmi körei ma korunk felett birtokolnak, szintén
szertefoszlik. Akkora már a nemzetek java része átvette a nyugat
technológiáját. A török népek ostromolni fogják Európa délkeleti határait,
ugyanakkor az arabok majd délről fenyegetnek. Európa pedig nem építhet Amerika
örökös gyámságára. Ezzel időben számolnia kell!
Európa csak úgy mentheti át magát a jövőbe, ha átértékeljük
múltunkat! Felhagyunk egymás iránti ellenszenveinkkel, és egyenjogú nemzetek
szövetségévé válunk. Ráébredünk, hogy az egymás közötti versengés sodorta két téridegen
hatalom gyámsága alá kontinensünket. Következetesen el kell ismerni, hogy nem
csak azon népek felelősek Európa hanyatlása miatt, melyek feltétel nélküli
kapitulációra kényszerültek. Mert ez irányba átértékelni, mint felejteni
valója, van mind a „győztes”, mind a vesztes oldalon állóknak egyaránt, mert mi
európaiak valamennyien a világháborúk vesztesei vagyunk.
Kevesen vannak, akik Európa mai állapotán keseregnének, de
előbb-utóbb jön a fekete leves, ha nem kezdünk szuverén külpolitikába, nem
rendezzük pénzügyeinket,2 nem gondoskodunk mielőbb saját
védelmünkről, nem szabadulunk meg a nemzetközi háttérhatalom amerikai
gyámságától, akkor nem tudjuk magunkat átmenteni a jövőbe sem. Európa volt
nagyhatalmai ébredjenek rá, hogy az európai népcsaládon belüli időrendi
szupremáciájukat elvitte az idő. Régi dicsőségük restaurálását meghiúsítja a
történelem. A gloir de la nation3 odaveszett Waterloo-nál.
Nagy-Britanniát maga alá gyűrte tengerentúli szövetségese. Németország felett
pedig éppúgy eljáróban van az idő, ahogy volt vetélytársait egymás után
túlhaladta. A mai Németország már nem lenne képes majd az egész világ ellen
hadat viselni, mint az elmúlt évszázad első felében! Európa népeit mégis a
német mumussal ijesztgetik.
A keleti Közép-Európa népeinek visszatértével a szellemi,
gazdasági és politikai Európába, a szubkontinens újra egésszé vált. Ezzel a
történelem túlhaladott a háborútól kikényszerített status quon. Az
újraegyesítés nemcsak igenlőkre talál, ellenzői tábora számos az újra egyesült
Európa mindkét oldalán. Pedig e nemzek Európa keleti bástyái és erős, harcra
kész ütközőállamokra, erre a keleti sáncra, a centrumnak épp oly szüksége van,
mint a kelet-közép-európai és balkáni népeknek az európai népcsalád
szolidaritására, ha az ellenség ezeket a keleti sáncokat fenyegeti.
Röviddel a Szovjet Birodalom összeomlása előtt Gorbacsov a
közös európai házról beszélt. A bolsevizmus letűnését az orosz nép a nyugattal
együtt kivívott győzelemnek tekinti a despotizmus felett. Már mi is a nyugati
világhoz tartozunk, gondolták sokan Oroszországban. Végül is az átlag orosz
Európa legkeletibb védősáncának tartja hazáját! Bár a történelem folyamán
Oroszország túl messze, túl nagy, túl hatalmas volt, hogy a nyugathoz
idomuljon. Európa pedig úgy tartott a saját fajú oroszoktól, mint minden más
idegen fajú eurázsiai sztyeppehatalomtól.
A jelcini anarchikus átalakulás
éveiben úgy tetszett Oroszország ezután soha nem vetekedhet az Egyesült
Államokkal, de Putyin4 rendet teremtett. Fél liberális, fél
nemzeti, -azaz az eljövendő világ rendszerét- valósította meg Oroszországban.
Európa nem ignorálhatja a ma még
intakt Oroszországot, persze ilyen hatalmas kiterjedésű birodalom sokfelől
fenyegetett, de legkevésbé Európától. Ezt az oroszok maguk is konstatálták.
Próbálkoznak is jó viszonyt teremteni a nyugattal. Kivonultak a megszállt
Baltikumból és Közép-Kelet Európából, akceptálják Ukrajna függetlenségét, de
Elégedjünk meg ennyivel. Washington ne próbálkozzon Ukrajnát Oroszország ellen
hangolni.
Ne vegyük Oroszország politikai vezetésétől zokon, hogy
minden nehézség ellenére is, a múlt nagyság restaurálásával próbálkozik, hiszen
minden kormány kötelessége nemzete javáról gondoskodni! Oroszország igyekszik
is, mai történelmi fázisában partneri viszonyra más hatalmi csoportokkal. Ezt a
tényt tartsa szem előtt a világpolitika és az amerikai szuperhatalom. Ma is
egyedüli szuperhatalom? Európa pedig ne tagadja meg támogatását, ha Oroszország
ezt kívánná!
Csak remélhetjük, hogy mind Oroszország, mind Európa az
együttműködés előnyeire eszmélnek, amely mindkét fél javát szolgálná. A
konszenzus Oroszország számára támaszt és szövetségest jelentene nyugatról,
Európa keleti határai veszélyeztetése pedig megszűnne, ameddig a keleti szláv
népek az eurázsiai sztyeppét birtokukban tartják.
Oroszország hanyatlása a bolsevizmus győzelmével kezdődött.
Ez a szisztéma gátolta Oroszországot a nyugattal lépést tartani. A 70 év alatt,
amíg ez az ártalmas rendszer tombolt, a fehér faj túlhaladta zenitjét.
Feltehetőleg a 21 század végére a világ jó része fel fog zárkózni a nyugati
civilizáció stagnáló fejlődéséhez. Ezért Oroszországnak már nem marad ideje a
fejlődés élére kerülni. Ha mégis, az csoda lenne!
Míg Kína a marxizmus romjaiból megtartotta a politikai
diktatúrát és csak gazdaságát liberalizálta, Oroszországban egy csapásra
mindent visszájára fordítottak. Minden polgár egyenlő részt: 20 000 rubelt
kapott állampapírokban az állami vagyonból. Most újra beigazolódott a marxizmus
tévtana az igazságos vagyonelosztásról. Legtöbben fillérekért adták el
részvényeiket az ügyeskedőknek. Az ügyeskedők persze Marx legjobb tanítványai,
a volt nomenklatúra5 tagjaiból és fiaiból vedlettek át
kapitalistákká. Egy év sem telt bele, néhány hónap múltán az óriási Oroszország
gazdaságának és vagyonának nagy része néhány újdonsült fináncoligarcha kezébe
került! A nomenklatúra, az állam eddigi kezelői privatizálták, és saját
tulajdonukba vették az államot. Jelcin esedékes újraválasztását az Orosz
Föderáció elnökévé, már az újgazdag dinasztiák véleménycsinálóinak köszönhette.
Hiszen az már csak természetes, hogy az elsők között a véleménygyártás
eszközeit kaparintották meg.
A gazdaság liberalizálásának jólétet kellett volna hoznia, de
úgy látszik, idő kell, amíg az oroszok megtalálják helyüket a szabadpiac
világában, amíg technikájukat, -a haditechnika kivételével- és gazdaságukat a
világpiacon konkurenssé teszik. Alapbaj a gazdasági tényezők monopolizálódása
és az újgazdagok kapzsisága, akik a legvadabb kapitalizmust praktizálják a
szabad szociális piacgazdaság helyett. Az Oroszországban szerzett tőkét saját
hazájuk helyett a nemzetközi pénzpiacon fektetik be, ahol pénzzel még több
pénzt kívánnak bezsebelni. Ők azelőtt is internacionalisták voltak, közben
kozmopolitákká vedlettek át. Haza, szülőföld, számukra ismeretlen fogalom.
A szabadon választott orosz képviselők, akik a kommunizmust
megdöntötték, akik a Vörös Hadsereget hazarendelték Európából, 1993
augusztusában lázadozni kezdtek a visszásságok, a korrupció, a volt
pártnacsalnikok ellen, akik Oroszország vagyonát mind szemtelenebbül halmozták
saját tulajdonukba. Az új fináncoligarcha feloszlattatta Jelcinnel a Dumát,6 amire
a képviselők megszállták a fehér házat, de a volt nomenklatúra gyermekei és
unokái már etablálodtak a háttérhatalomban. Ők megtalálták a megfelelő katonát,
aki egységével megrohamozta a parlamentet és kiűzte onnan a törvényes
képviselőket. A világmédiák persze a kommunisták fondorlataként, a bolsevizmus
restaurálására tálalták az eseményeket. Igaz, a neokommunisták is a fehér
házban voltak, de többségben a nemzeti oldal demonstrált. A nemzeti ellenzék,
amelyben a nemzetek feletti kozmopolita szupraliberális Globalismus legfőbb
ellenségére talált, Oroszországban, Amerikában, az egész világon!
A Szovjetunió széthullásával, de főleg az afgán háború
utóhatásaként, a mohamedán vallású csecsen nép követelte függetlenségét.
Csecsenföld nem volt Szovjet Köztársaság, csak autonóm terület az Orosz
Föderáción belül. Hogy igazán szabad legyen, el kellett szakadnia Moszkvától.
Az átlag orosz a Szovjet Birodalom széthullását is nehezen dolgozza fel, de ha
Csecsenföld példát mutat és minden autonóm terület kilép, Oroszország
töredékére zsugorodik! Csecsenföldet és fővárosát, Groznijt 1994 végén orosz
csapatok szállták meg. A csecsének ismerték az orosz taktikát, mert a szovjet
időben maguk is szovjet katonává lettek kiképezve. Sokan szolgáltak az afgán
háborúban, ha át nem álltak afgán hitfeleik táborába. Másfél éves háborúban
felszabadították -a közben rommá lőtt Groznijt- és Oroszország kénytelen volt a
csecsénkkel fegyverszünetet kötni.
Három évre kivívott szabadságuk után megindultak a csecsen
mudzsahedinek7 a szomszédos dagesztáni testvérnép földjéről
kiűzni az orosz medvét. Hogy ügyüknek nyomatékot adjanak, egy csecsen
különítmény a távoli Moszkvában felrobbantott három sokemeletes lakóházat
lakóival együtt. Ezzel az esztelenséggel sarokba szorították az orosz kormányt.
A felháborodás lecsillapítására a Kreml általános helyeslés közben újra útba
indította hadseregét Csecsenföld ellen.
A volt Szovjet Birodalom déli részén több török fajú, illetve
mozlim nép él erőteljes népességszaporulattal. Oroszország viszont az utolsó
néhány évben 900 000 lakossal lett kevesebb. Ha ez a tendencia folytatódik, 50
év múlva a mai 140 millió oroszból csak 80 millió marad, de annál több lesz a
török és mozlim. Kétségtelen, hogy Oroszországot délről veszély fenyegeti.
Oroszország távol-keleti régióit az újjáéledt Kína fogja
vitatni. A mind jobban virágzó kínai gazdaság liberális gazdasági rendszere,
bármilyen politikai rendszer is győzedelmeskedik Kínában, rövidesen
nagyhatalommá emeli ezt a hatalmas nemzetet. Feltételezhető, hogy hamarosan
igényelni fogja Szibéria gyéren lakott, de természeti kincsekben bővelkedő
térségét.
Amerikai szakértők becslése szerint Kína az új évezred második
évtizedében eléri az Egyesült Államok gazdasági termelését. Ez a jövendölés túl
korainak tűnik, inkább hihető valamilyen konfrontáció Kína és az Egyesült
Államok között. Kérdés, sikerül-e a washingtoni háttérhatalomnak Japánt,
Indonéziát, a Fülöp-szigeteket, tán Oroszországot is csatasorba állítani Kína
ellen, ahogy annak idején Európa népeit egymás ellen, illetve a legerősebb
európai vetélytárs ellen hangolni, amely akkor Németország volt?
A 20. század elején az iszlám országok nagy részben még a
középkorban éltek. A középkor semmi esetre sem értendő pejoratív értelemben!
Csak a két társadalom korszelleme, szokásai, kultúrája, a kortársi jogok, és
kötelességek másságára utal Arábiában, mint a nyugati kulturális körben.8 A
tegnap még szegény nomádok olajat találtak sivatagjuk homokja alatt és
egyszerre dúsgazdagokká lettek, de egyúttal a szupranacionális fináncoligarchia
konkurenseivé is! Amíg Arábiában hiányzik az egység, a gazdag sejkeket magukhoz
hasonszőrűként kezeli a nemzetközi fináncoligarcha. Csak ha egy karizmatikus
figura tűnik fel Arábiában, aki az arabokat egyesíteni tudná, teszik az
amerikai politika mozgatói, az Egyesült Államok elnöke kötelességévé: ezen,
véleményük szerint gazfickó megfékezését.
Az iszlám reneszánsza nem korlátozódott Perzsiára. Az iszlám
országokban sokan nem akceptálják az élet szekularizációját, melyet a hirtelen
gazdagság hozott, hogy az Ajatollah tábora mind nagyobbra nő, akik visszatérni
kívánnak az iszlám régi értékeihez. Algériában az 1991-es választásokon a fundamentalisták
győztek. Az uralkodó szocialisták annullálták a választásokat, azóta csendes
polgárháború zajlik Algériában.
Miután a szovjet hadsereg kivonult Afganisztánból, a Talibán9 mozgalom
szerezte meg a hatalmat. Amint az istentelen kommunistáktól megszabadultak,
harcot indítottak a nyugati szabadosság és erkölcstelenség ellen. A Talibán
fundamentalizmusa még a perzsákon is túltett. Már az egész iszlám világot az
eurázsiai sztyeppétől Afrika atlanti partjáig a talibánizálódás fenyegeti.
Amikor két egymásnak idegen kultúra áll hadban egymással,
kevesebb kímélettel viseltetnek egymás iránt, mint egyenlő értékrend
képviselői. Palesztinában épp két ilyen ellenfél ütközik egymással. Nem minden
zsidó szószólója a csak zsidók lakta Nagy-Izraelnek, és nem minden palesztinai
akarja a cionistákat a tengerbe kergetni, de van elég túlbuzgó mindkét oldalon,
akik a békét megakadályozzák. Hosszú távon pedig minden állam, ha egzisztálni
kíván, kénytelen szomszédjaival konstruktív gazdasági és politikai, de
vallási-morális konszenzust keresni, hogy szomszédok békén hagyják. Különben
előbb utóbb el fog tűnni! Még egy esetleges Nagy-Izrael is, amely nagyként is a
kisállamok közé tartozna.
A világ közvéleményének követelésére Izrael kénytelen volt
1994-ben a Gáza-övezetben, 1995-ben a Ciszjordán területen a palesztinoknak
részautonómiát adni és a közigazgatást, részben a palesztin önkormányzati
szervekre bízni. Természetes, hogy ez az apparátus egy szuverén palesztin állam
megteremtésén fáradozik, amit Izrael kormánya akadályozni próbál. Az izraeli
hadsereg terrorizálja a palesztinokat. A palesztinok a maguk részéről a szegény
ember fegyverével, pokolgépekkel válaszolnak, amikkel nemcsak az izraeli
városokat, de már Amerikát is támadják, mert Izrael erőszakosságait Amerika
fedezi.
A véleménygyártás nem sokat filozofál arról, mennyi
megaláztatást kell egy embernek eltűrnie, amíg képes dinamittal a derekán,
magát és néhány ellenségét a halálba vinni? Feltehetőleg elűzött palesztinaiak,
vagy azok leszármazottjaiból toborzott kommandó 2001. szeptember 11-én
eltérített repülőgépekkel belerepültek a New York-i World Trade Center10 százemeletes
ikertornyaiba. A becsapódott repülőgépek égő kerozinja megolvasztotta az
épületek vasszerkezetét és két órán belül mindkét felhőkarcoló magába roskadt.
A kapitalizmus eme szimbólumában ötvenezer ember dolgozott, de naponta több
mint a duplája fordult meg. Szerencsére a jelenlévők nagy része időben elhagyta
az épületet. Úgy 2800 személy már nem bírt kimenekülni, ezeket eltemették a
lezúduló romok. Egy harmadik repülőgéppel a Pentagon11 egyik
szárnyába zuhantak a merénylők. Melynek itt furcsamód csak néhányan estek
áldozatul. Egy negyedik repülőgépet is eltérítettek, melynek célja feltehetőleg
a Fehér Ház lehetett, de ez lezuhant, mielőtt célját elérte volna.12
A szétrombolt felhőkarcolók pora még le sem ült igazán,
amikor néhány közéleti szereplő, anthracis - lépfene bacilussal fertőzött
leveleket kapott. A Capitol13 légkondicionáló berendezésében
épp akkorra időzítették ugyanezen kórokozók feltűnését, amikor a szenátus az
Antiterror Billt14 tárgyalta. Ki állt ez utóbbi
merényletsorozat hátterében? Azt ma is találgatja a világ. Az El Khaida15 szerezhette
valamelyik volt szovjet raktárból? Az anyag szerkezete az amerikai hadsereg
laboratóriumaira utalt! Egyszer csak letartóztattak egy amerikai kutatót. Azóta
hallgat a tömegtájékoztatás.
Ez az új Pearl Harbour ép jókor jött a világ újjárendezői
számára, mert Amerika népét falanxba állította a terrorkommandókkal szemben és
szükséges gyűlöletet gyújtott a moszlimok ellen, alkalmat kínálva a leszámolása
az arab konkurenciával. Washington a merénylet mögött az El Khaida szervezetet,
illetve ennek vezetőjét, Oszama Bin Ladent16 gyanúsította, aki
a hírek szerint Afganisztánban tartózkodott. Amerika ultimátumot küldött a
Talibánnak Afganisztánba, melyben követelte Bin Laden kiszolgáltatását. Az
ultimátum lejártával bombázni kezdték, a szovjetek és a megszállást követő
polgárháborútól koldusszegénnyé rombolt országot. A talibánok afgán
ellenlábasai és nemzetközi csapatok elűzték a talibánokat, de a casus belli,
Bin Laden eltűnt. Afgánok, kiknek a fundamentalisták szigora nem tetszett,
leborotváltatták a talibánoktól kötelezővé tett szakállukat. Néhány ellenálló
csoport viszont ma is harcban áll a betolakodó gyaurokkal.17 Hogy
a világ rendőrének sikerül-e a Talibánnal megküzdeni, majd megmutatja az idő.
Az iraki rendszert sem sikerült a golfháborúban egycsapásra
megsemmisíteni, hát Washington embargót rendelt volt embere, Szaddám Husszein
országlása ellen. Azért az olajkutakat mégsem lehetett lángokba bombázni, az
olajra pedig mindig akadt vásárló, így a bath rendszer tartani bírta magát
Irakban. Egyedül a betegek sínylették meg az embargót, mivel az a gyógyszerek
exportját is megtiltotta. A háborúra mindig lehet jogcímet találni. Washington
hamisított dokumentumokkal rávette az ENSZ-et és egyes NATO-partnereket az Irak
elleni háborúra. Az angolszász páncélosokat csak néhány napra tartóztatta fel
egy rettenetes sivatagi homokvihar, de légi fölényük tönkrezúzta Irak maradék
hadseregét, hogy a rá következő héten a sivatagból kikecmergett tankok már
Bagdadban döntögették Szaddám Husszein túlméretezett szobrait. A
„felszabadítás” alatt senki nem őrizte a múzeumokat vagy más nemzeti értékeket,
hogy a dicső múlt többezer éves emlékei szabad prédává lettek. Talán az
aranyvonat egykori őreinek unokái, vagy a német aranytartalék eltüntetőinek
leszármazottjai járhattak arra?
Néhány kisebb nagyobb nonkonformista hatalom nem akar az új
világrendbe beleigazodni. Ezeket a népeket mind bele kell majd bombázni az új
világrendbe? De mi lesz, ha a kormányok nem tudják a társadalmat féken tartani,
ha új Afganisztánok, Irakok, Algériák vagy Palesztinák keletkeznek? Akkor már
itt az anarchia! Az anarchia, amelybe végül minden civilizáció beletorkollik!18 Mennél
terjedelmesebbek a szétdúlt otthonok romjai, annál több a gerillák búvóhelye és
argumentuma. A potenciális terroristák és szimpatizánsaik tábora pedig egyenes
arányban növekszik, a megerőszakolt jog és szétbombázott városok számával. A nincstelenek
terrorakcióinak megelőzésére nem kellene-e a hatalmasok államilag, vagy az ENSZ
által szentesített terrorakcióinak véget vetni?
A washingtoni háttérhatalom nem érzékelte micsoda Dzsinnt
szabadított ki a perzsa lámpásból már a Perzsa Sah menesztésével, tovább
feszíti a húrt az arab országok elleni agresszióval majd az Arab Tavasz
kierőszakolásával. Végül az utolsó inkább világi, mint fundamentalista szíriai
bath rendszer aláásásával. A „török nyár” szerencsére nem sikeredett, különben
talán Törökországban is polgárháború dúlna.
Közben a demokráciát Arábiába
exportálni sikertelen maradt. Khomeinivel, Szadámmal, Kadhafival, ha nem is
voltak szuper demokraták, egy kis jóakarattal lehetett volna szót érteni. Annál
inkább, hogy egymással is konkuráltak. Az arab tavasz megrendezése radikális
anarchiákat juttatott hatalomra Arábiában19 amelyeket talán már
lehetetlen lesz megfékezni, és ha Arábia kiheverte a felszabadítási sokkot,
majd terjeszkedni kíván Európa van a legközelebb! Annál inkább, hogy az iszlám
ötödik hadoszlopa már ellepte városainkat. Radikalizálódott, fanatikus, másod,
harmadgenerációs, Európában született, európai állampolgárságú fiatal mozlimok
mind gyakoribb rendszerességgel gyilkolnak le tucatszám európai polgárokat,
döntik anarchiába városainkat, teszik élhetetlenné lakóhelyeinket.
A két világháborút németek és angolszászok, azonos kulturális
kör népei vívták Európa feletti, illetve az angolszász országokat már
hitelgyarmarosító finánchatalom a világ feletti hegemónia megszerzéséért. A
háború után a nyugati kulturális kör többi nemzetei, bármely oldalra
kényszeríttette őket a történelem, inkább akceptálták az angolszászok plurális
időszerű rendszerét, mint a tengelyhatalmak szigorú szocializmusát, vagy a
totális szovjet diktatúrát. A szövetségesek győzelme után mind Európát, mind az
itt éppen etablálódott amerikai hegemóniát, egyformán fenyegette a Szovjet
Birodalom. A veszély elhárítására maguk a németek is a kisebb rosszat
választották és alávetették magukat az angolszászok, illetve Amerika
hegemóniájának. Ezzel az euró-atlanti hatalmi körön belül biztosítva volt a
béke. De Arábiában két különböző kulturális kör áll szemben! Kétségtelen, hogy
az angolszászok hadigépezete könnyen szétveri a reguláris arab hadseregeket.
Viszont kilátástalan Arábiát úgy megbékíteni, mint annak idején Amerika
világháborús ellenfeleit. A washingtoni fináncmogulok figyeljenek Algériára,
ahol a felsőbbség évek óta nem bír úrrá lenni a gerillákon. Vagy Palesztinára,
ahol az állig felfegyverzett megszállók sem bírják a palesztin
bombamerényleteket megakadályozni! A háborúhoz tudvalevő egy szükséges: pénz!
És az araboknak van pénzük! Ha az angolszászok nem hagynak fel rögvest Arábia
terrorizálásával, akkor nemsokára véres fejjel kell Arábiából kivonulniuk, mint
nemrég a Vörös Hadseregnek Afganisztánból. Annak pedig rettenetes
következményei lesznek Európára, de főleg Oroszországra és Izraelre, ahol a
mozlim népesség aránya napról napra nő! Egy ilyen dezaszter után lehetséges,
hogy maga Amerika elnöke fogja megtagadni az engedelmességet! Maga fog
vezényelni: Jobbraaa átt! Szuronyt szegezz! És szuronyhegyen szóratja ki a
bankárkaszti háttérhatalmat, az utolsó száz év véres háborúinak haszonélvezőit
Washingtonból.
Bármily erősen is őrizik az atomhatalmak az atombomba titkát,
ma minden főiskola fizikai intézete képes lenne kellő tartozékok birtokában a
bomba összeállítására. A ki tudja mely irányba forrongó Pakisztánnak már megvan
a saját bombája. Akkor hogyan akarja a világrendőr megakadályozni, hogy egy
Oszama Bin Laden kaliberű fizikus, atombombát barkácsoljon össze és azt New
York centrumában felrobbantsa? Ha iszlám kommandósok a liberátorok20 bombaterrorját
egy piszkos bombával viszonozzák, Londont, Dallas-t, más nagyvárosokat
évszázadokra megmételyeznek? Egy ilyen katasztrófa megbéníthatja, tönkre teheti
az egész nyugati kulturális közösséget. A végén könnyen ez lehet az ára a világ
urai próbálkozásainak, hogy uralmuk alá gyűrjék glóbuszunkat!
Bár az Egyesült Államok katonai
támaszpontjai körbehálózzák földünket, fenntartásuk horribilis összegekbe
kerül. Annál inkább, hogy pénzüket a nemzetközi fináncoligarchától (FED)
kölcsönzik kamatos kamatra. A világ pedig rövidesen nem fogadja el fedezetlenül
nyomtatott dollárjaikat.
A világrendőr akcióit senki nem ellenőrzi! ENSZ-határozatokat
a nagyhatalmak sokszor nem tartották be, vagy élve vétójogukkal, eleve
megtorpedózták a határozathozatalt. Épp a Szovjetunió és az Egyesült Államok
hagyták figyelmen kívül a legtöbb ENSZ-határozatot. Rajtuk csak Izrael tett
túl. Úgy látszik, ez a miniállam is a nagyhatalmak közé tartozik, mert Izrael
ignorálta a legtöbb ENSZ-határozatot.
Szüksége van a világnak a világ rendőrére, vagy a világrendőr
által diktált világrendre? A visszatérés a többpólusú világrendhez:
Észak-Amerika, Latin-Amerika, Európa, Oroszország, Japán, Kína, India, Arábia,
Fekete-Afrika hatalmi központokkal, alternatíva lehetne a két szuperhatalom
abszurd hidegháborúja után.
Isten malmai lassan őrölnek, de őrölnek. A történelem kereke
feltarthatatlanul fordul. Nagyhatalmak tűnnek el, új birodalmak tűnnek fel. A
világ természetes rendje, hogy nem ugyanazon hatalmasok vagy gazdagok maradnak
örökké hatalmasok, vagy gazdagok!
1.Gyér bevándorlást
lehet vérfrissítésnek propagálni, de sereges bevándorlók, már nem akarnak
vegyülni a hazai népességgel. Ezek kisebbséget képeznek, idővel túlnövik a
hazai őslakosságot, ami a népesség megosztásához, majd polgárháborúhoz vezet.
2.Az ezredforduló óta
sikerült a nemzetközi fináncoligarchának az európai nemzeti törvényhozók, mind
a brüsszeli Európa parlament jó részét, vagyis a nemzeti kormányok többségét
saját embereikkel feltölteni. Az Európai Központi Bank, Európa gyarmatosítására
lett tervezve, ahogy a FED már kamatgyarmatosította az Amerikai Egyesült
Államokat. Ezek a bankok államot képeznek az államban. „függetlenek!”
-alapszabályaik szerint- a kormányoktól sem tanácsot, sem utasítást nem
fogadhatnak el! Ki kormányozza akkor ezeket a globális burjánzásokat? Ki ad
nekik tanácsot és utasításokat? Ameddig őket nem a kormányok ellenőrzik, ők
kormányoznak minket!
3.Gloire de la nation:
Nemzeti dicsőség (nagyság).
4.Putyin Vlagyimir Vlagyimirovics, 1952, orosz politikus,
jogász, KGB ember volt Berlinben. Jelcin 1999. december 31.-én valami lapszusz
folytán neki adta át az elnöki hivatalát. A Jelcin körüli oligarchák elvárása
helyett úrrá lett az anarchián és rendet teremtett Oroszországban. Többször
választották államelnökké vagy miniszterelnökké.
5.Nómenklatúra:
Névjegyzék. Már Lenin idejében felállítottak egy listát azon ezoterikus
személyekről, akik jogosultak voltak hétvégi ház (dácsa), autó, elit kórház,
vagy más privilégiumok igénybevételére.
6.Duma: az orosz
parlament
7.Mudzsahedin az Iszlám
hit harcosa.
8.Az európai előbb
német vagy spanyol református vagy katolikus, jobb vagy baloldali. Az arab
előbb síita vagy szunnita utána mozlim, csak azután iraki vagy egyiptomi.
9.Talibán: Talib-nak
nevezték a korán iskolákban tanuló diákokat. Ma a főiskolák hallgatóit is
talib-nak nevezik az arab országokban. A talibánok feltehetőleg az afganisztáni
pakisztáni korániskolák diákjaiból szerveződtek.
10.World Trade Center:
Világkereskedelmi Központ.
11.Pentagon: így
nevezik az Egyesült Államok hadügyminisztériumát ötszögben épült háztömbjéről.
12.Egyes vélemények
kétségbe vonják a tornyokat ért terrortámadás kitervelői és kivitelezői
kilétét. Többek között van, aki ugyanazt a klikket gyanúsítja, melynek
érdekében állt az időben Pearl Harbour-t nem értesíteni.
13.Capitol: az Egyesült
Államok parlamentjének épülete.
14.Antiterror Bill
(Antiterror-törvények): az amerikai törvényhozástól a szeptember 11-i események
hatására elfogadott törvények. Hatályon kívül helyezi a polgári alapjogok egy
részét, amit Amerika népe normális időkben nem akceptált volna.
15.El Khaida:
földalatti szervezet az arab országokban az idegen befolyás ellen. Hírhedtté
váltak merényletei amerikai intézmények és berendezések ellen.
16.Oszama Bin Laden
(1957-2011?) gazdag szaúd-arábiai építész és üzletember. Elhagyva karrierjét,
harcolt a szovjetek ellen Afganisztánban. Később Amerika ellen fordult. Furcsa,
hogy a világrendőrség évekig nem tudta elfogni. Végül megtalálták szállását
Pakisztánban, ahol likvidálták, majd hamvait a tengerbe szórták. Személye körül
annyi híresztelés kering, hogy emberi léte is kétséges.
17.Gyaur: hitetlen;
minden nem muzulmán.
18.A turbókapitalizmus
telhetetlensége épp szemünk előtt semmisíti meg saját létalapját: a működőképes
államgépezetet, ruinálja a szabad piacgazdaságot és a demokrácia stabilitását.
19.Az Iszlám Állam radikalizmusa túltesz minden eddigi fundamentalista
rendszeren.
20.Liberátor:
felszabadító: így nevezte Washington a második világháborús bombázó
repülőgépeit, melyek Európa városait romba döntötték. Amerika népének ma is
felszabadításként állítják be, ha a világ valamely országát megszállják.
Rövid történelmi recitáció. A múlt század harmincas évei végén három kibékíthetetlen rezsim gátolták egymás hatalmi kibontakozását: a liberális kapitalista angolszász világ szövetségeseikkel; a sztalini bolsevizmus; és a nemzeti társadalmak Németországgal az élen. Hogy az egyiket eliminálják, a másik kettőnek szövetségre kellett lépnie, bármilyen ellenséges viszonyban is álltak egymással! Így adódott, hogy két világhatalomra törő halálos ellenség összefogott a nemzeti konkurensek ellen. Mára mindjobban kiderül, a konkurens nem egyedül Németország volt, a konkurens igazából egész Európa. A győztes SZU-US meg is osztoztak Európán, aztán mindkettő a maga hatalmi szférájában ránk kényszeríttette saját rendszerét, ideológiáját és törvényeit. A népek önrendelkezési joga tételéről, amely csak a győztesekre és csatlósaikra érvényes, az emberi jogok megtoldásától, amely az idegen fajú és kultúrájú emberek befogadásától a kábítószerek legalizálásán át a buziházasság és minden deviencia elfogadásáig kötelez minket, mivel liberálisék szerint mindez az európai kultúra és tolerancia elemi mértéke. Legelőbb ép a „győztes” Nagy-Britannia és Franciaország városait töltötték meg különböző színű szőrű, idegen fajú népekkel. Most Németországot és Itáliát lepik el idegen bevándorlók. Még be sem fejeződött Európa elidegenesítése, már terrorhullámokat produkálnak a bevándorlók másod, harmadgenerációs leszármazottai, a jövő polgárháborúi előjátékaként. A bevándorlok, sőt leszármazottaik nagyobb hányada új proletariátust képez, amely jóval igénytelenebb életkörülményekkel beéri, mint az őshonos lakosság. A dinamika hiánya pedig a stagnáció!
Mára Európa sorsa épp olyan bizonytalanná vált, mint az Egyesült Államoké, amely rövid történelmi időn belül szét fog esni faji konfliktusain. A volt Szovjet Birodalom déli területein, vagy tíz türk és mozlim nép él, amelyek sokkal szaporábbak a szlávoknál. Túlnövik az oroszokat, és nemsokára visszakövetelik az Eurázsiai Szteppét. Kína majd Szibériát fogja igényelni. A zsugorodott Oroszország pedig kénytelen lesz Európára támaszkodni.
A demokrácia elengedhetetlen feltétele a prosperáló fejlett jól szervezett gazdaság, vagyis a jóléti társadalom. Csak ekkor támad a liberális korszellem, ezzel párhuzamban a polgárok egyenlősége, amely a demokráciát megteremt E gazdasági és szellemi adottságok nélkül, a demokrácia nem működik! Így a demokrácia csak a kort meghatározó civilizációt alakító népekre korlátozódik.
A fasiszta vagy nemzeti rendszerek, akceptálják a szabad piacgazdaság előnyeit, de politikai államrendszerük autoritáris paternalista. Felmerül a kérdés: A mai prosperáló kínai államot és gazdasági rendszert lehet kommunizmusnak nevezni?
Atatürk Törökországa mellett a perzsa Sah rendszere állt az összes iszlám állam között a legközelebb a nyugati világhoz, de autark mint autokrata rendszerét, úgy a Bilderberg társaság, mint a moszkoviták túl veszélyesnek ítélték, így addig diffamálták, még forradalom űzte el Perzsiából. Csak most derült ki micsoda dzsint szabadítottak ki a perzsa lámpásból. Az új rendszer saját vallásán alapuló konzervatív fundamentalista államot valósított meg, amely még kevésbé mutatott hajlamot a szuperhatalmak messianisztikus törekvéseihez igazodni mint elődje. A világ hatalmasai kivárhatták volna türelemmel a perzsa forradalmi láz csillapodását, hiszen előbb – utóbb minden rendszernek igazodnia kell a szomszédokhoz, hogy békében hagyják! Az iraki szomszéd, világi Bath rendszere -ahol síiták, szunniták, keresztények megfértek egymás mellett- idővel biztosan nivellálta volna a mulláh-k fundamentalizmusát. A szuperhatalmak inkább felfegyverezték az agilis Szaddam Husszeint és Perzsia ellen küldték, de nem boldogult a Mullah Állammal, sőt Szaddam állig felfegyverzett hadseregét már Izrael vélte magára veszélyesnek. Okot kellett keresni, Irakba bombázni a „demokráciát”. Azóta Irakban a két fővallás hívei egymás mecseteit vagy piacait robbantják pokolgépekkel, a hadsereg szélnek eresztett emberei pedig konkurens hadseregekben ölik az ellenséggé vált polgártársaikat. Bizony a demokráciát Arábiába bombázni nem sikerült! Khomeinivel, Szadammal, Khadaffival, ha nem is voltak szuper demokraták, egy kis jóakarattal lehetett volna szót érteni. A demokrácia exportálása, az arab tavasz megrendezése radikális anarchiákat juttatott hatalomra Arábiában, amelyeket talán már lehetetlen lesz megfékezni. Arábiát pedig felrázta a „demokrácia” exportálása. Bár az olajáldás Arábiában elapad, de a napsugár, a jövő energiaforrása marad. Az energiabőség az ipart fogja odavonzani. A világ nagy változások felé halad. Arábia épp napjainkban küldi ötödik hadoszlopát Európába. Olyan törvényekkel álcázva a bevándorlást, melyeket a világháborúk győztesei kényszeríttettek a legyőzött Európára.
Bár az Egyesült Államok katonai támaszpontjai körbehálózzák földünket, fenntartásuk horribilis összegekbe kerül. Annál inkább, hogy pénzüket a nemzetközi fináncoligarchától (FED) kölcsönzik kamatos kamatra. A világ pedig rövidesen nem fogadja el fedezetlenül nyomtatott dollárjaikat.
Oroszország kényszer nélkül vonult ki Európából. A jelcini anarchikus átalakulás éveiben úgy tetszett Oroszország ezután soha nem vetekedhet az Egyesült Államokkal, de Putyin rendet teremtett. Fél liberális, fél nemzeti rendszert valósított meg Oroszországban. Európa tarthat a per pillanat még intakt Orosz Birodalomtól, persze ilyen hatalmas kiterjedésű birodalom sokfelől fenyegetett, de legkevésbé Európától. Ezt az oroszok maguk is konstatálták. Próbálkoznak is jó viszonyt teremteni a nyugattal – végtére ők is európaiak. Kivonultak a megszállt Baltikumból és közép-kelet Európából, akceptálják Ukrajna függetlenségét, de Elégedjünk meg ennyivel. Washington ne próbálkozzon sem Európát, sem Ukrajnát Oroszország ellen hangolni.
Kína és India nemsokára felsorakoznak a számottevő hatalmak közé. Arábia amint túllép az anarchián és terjeszkedni kíván, Európa van a legközelebb. Az újjá éledt sztyeppenépek pedig majd keletről fenyegethetnek bennünket.
Mára hiba lenne Washingtont az egyedüli szuperhatalomnak tekinteni.
A Kárpát-medencén majd minden hadviselőnek át kell vonulnia, akár keleti hódító tör Európára, akár nyugati hatalom támad kelet ellen. A századok folyamán a magyarság, mint a Kárpát-medence népei, akaratuk ellenére is belekerültek a legtöbb háborús konfliktusba, ahogy a huszadik század mindkét világégéséből sem maradhattak ki.
A múlt század háborúiról számtalan publikáció jelent meg angolszász, mint szovjet aspektusból, melyek hazánkat „bűnös nemzetként” állítják be, pedig csak útjában voltunk a háborúnak! De a németek sem értékelik, hogy kitartottunk mellettük a már vesztett háborúban „utolsó csatlósként” és nem fordítottuk fegyvereinket szövetségesünk ellen.
In medias res
5. Szabad piacgazdaság kontra Turbókapitalizmus
8. Az első világháború.
Egy kulturális körön belül következetesen a legerősebb gazdasággal bíró állam veszi át a politikai vezetést, amíg egy újabb emelkedő nemzet eléje nem tör. Ha az újkori történelmet idézzük, Európa felfelé ívelése az ibér1 évszázaddal vette kezdetét, amikor a 15-16. században spanyolok és portugálok Európa számára felkutatták a világot, majd gyarmatosították Amerikát. Ezt a francia évszázad követte a kultúra széleskörű virágzásával és a gazdaság jelentős fellendülésével. A franciák voltak a keleti Észak-Amerika első sikeres gyarmatosítói. A 19. a brit évszázad volt, egyben az ipari forradalom hazája. Annak ellenére, hogy amerikai gyarmatai elszakadtak tőle, sikerült Nagy-Britanniának a föld erőforrásainak nagy részét megszereznie, sőt a 20. század közepéig megtartania. A németek hegemóniaigényét a 20. Évszázadra már jó előre előkészítették költőik és filozófusaik. Így a századfordulóra készen állt Európa közepén a fiatal gazdasági óriás, az egyesült Németország.2 Közben az Amerikai Egyesült Államok gazdasága nemcsak Németország, hanem egész Európa gazdasági teljesítményét túlszárnyalta. Előrelátható volt, hogy az amerikai nagybácsi, a Monroe-doktrína3 ellenére is bele fog avatkozni Európa ügyeibe, és a következő európai konfliktusban az lesz a győztes, aki az Egyesült Államokat szövetségesnek megnyeri. Következésként csak az Amerikai Egyesült Államok beavatkozása döntötte el a háborút az antant4 államok javára.
A harmincéves háborút (1618-1648) nagy részben Németország területen vívták meg, ez a háború lepusztította az országot évtizedekre, azon kívül miniállamokra szaggatta a birodalmat, melyek az európai politikában nem sokat számítottak. Az egyik német miniállam dinasztiája, Poroszország uralkodói sikeres politikát követtek. Főleg az orosz viszony hozott sikert. Az idők folyamán közösen megsemmisítették a lengyel–litván nagyhatalmat és megosztoztak területén. Így váltak hatalmassá Orosz- és Poroszország, Lengyelország romjain. A közös határon azután már vetélytársakként néztek szembe egymással.
xx
Kivonat.
xx
Kivonat.
Kivonat.
xx
Kivonat
xx
Kivonat.
Kivonat.
Kivonat.
xx
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Kivonat
Megjegyzések
Megjegyzés küldése